Petőfi Népe, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1957-01-05 / 3. szám
ff PETŐFINEPE { A fcözelkeleli helyzet ] ♦ Cjabb brit csapatösszcvo- ♦ | nások Jemen határán ; Tárgyalások indulnak az * í egyiptomi—szíriai szövet- J í ségi unió létrehozására I (3. oldal) ♦ >♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ POLITIKAI NAPILAP II. ÉVFOLYAM, S. SZÄM Ara SO fillér 1957. JANUAR 5. SZOMBAT Új paradicsoinfajta szabadföldi termesztését kezdi meg ebben az évber a Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet líotá mégy? Hol dolgozol majd? Eredményesen zárult az esztendő a Duna—Tiszaközi Mező- gazdasági Kísrleti Intézetben. Az itt tolyó nsgyjelentőségű kutatómunkát azelmúlt hetek eseményei sein zararták meg. 1956- ban először silerült elémiök azt a régen kitűzit célt, hogy az eddig termestett paradicsom- l'ajtáknái bővoben termő, korábban érő, ipri célokra jobban hasznosítható fajtát nemesítsenek ki. Az évek ót£ tartó kutatómunka eredménye arról tanúskodtak, hogy a peui vadparadicsom igen korán éik és a növénybe- tegségeknek zívósan ellenáll. Ezért ezt a ajtát keresztezték az intézet áltl korábban kinemesített kultríaj Iákkal. 1956- ban egy töve sikerült nevelniük, amely rár termést is hozott, sőt termését tovább szaporítva jelenleg már negyedszer virágzik az új fajta szaporulata. Ez Európában egyedülálló eredmény. A laboratóriumi vizsgálatok tanúsága szerint az új paradicsom teljes egészében megtartotta a vadparadicsom szívósságát, ellenállóképességét, és 12 nappal előbb érik be, mint az eddig ismert fajták. Ugyanakkor rendelkezik az eddig nemesített kultúrnövények összes jótulajdonságaival. Egyik legnagyobb előnye, hogy háromszor nagyobb a szárazanyag tartalma az eddig ismert fajtákénál — majdnem 25 százalék — és így a konzervipar céljaira kiválóan alkalmas. Az idén már szabadföldi termesztésben is kipróbálják az új fajtát 000-OOC-0~<XX>0<EOO-00-0-CKK>0-0-CKH>0 O Akiinek örömet szereztek,.. Megnyílt az egész megye szíve s a honvédség autói vidáman röpítették a szeretet ajándékait. Lukács Erzsiké levélben köszönte meg a Nőtanács féltő gondoskodását, az alábbiakban közöljük levelétE A HazafiasNépfront Megyei Nőtanácsa iszönetet mond mindazoknak a dolgozóknak, diákoknak, dk önfeláldozóan szorgoskodtak azért, hogy a pesti gyermkeknek boldog, örömteli kaicsonya lehetett. »Kedves őtanács! Hálás szvel köszönjük karácsonyi szeretctcsumayjvkat. El sem leépzaetik, mennyire örültünk neki. Ha ezt maguk nem küldik, bizonyzomorú karácsonyunk lett volna. Edesapánhárom hónapja beteg. Súlyos gyomorfekéllyel fekszik. Hárinantagyunk testvérek, iskolába nem járhatunk, mert csupa rom. tzunk 4.3 aknát kapott, a harmadik emelet leszakadt. Az ostra után Pesten semmit sem lehetett kapni, 2—3 órát álltunk sorbt kenyérért. Nagy volt az ínség. Önöknek köszönhetjük, hiy boldog karácsonyunk volt, Még egysr köszönjük kedvességüket, Lukács Erzsébet, a Horváth Mihály téri iskola tanulója.« : Mi less teled? Kétnaponként B Elszállítanak? <3,0,űa,) A Bajai Ruhaüzem termeiben jórészt csak éjszaka zúgnak a varrógépek. Reggel 8 óráig 1900 fiúing, 300 darab női ílanell, barhend, ripsz anyagokból készült ruha kerül a raktárba. Nem sokáig pihen itt sem. Pécsről, Szekszárdiul, Szegedről gyakorta jönnek és távoznak a textilnagykercskedelmi vállalatok gépkocsijai. ITa keveset is kapnak, azért boldogan távoznak. Éjszaka kevesebb a termelés, mint a régebbi időkben nappal. Az édesanyák nappal elfáradnak a házimunkában, a gyermeknevelésben, s mire éjszakára a varrógép mellé kerülnek, bizony nem tudnak úgy dolgozni, ahogy szeretnének. Éppen ez az egyik oka annak, hogy decemberben jóval kevesebbet kerestek, mint az azt megelőző időkben, Kevesebb a termelés és sok a selejt az éjszakai műszakban. Az asszonyoknak, édesanyáknak az a kérése, hogy délelőtt dolgozhassanak. A munkástanács már intézkedett is ez ügyben. Karácsony előtt a Kossuth-adón olyan üzenetet kapott a gyár: Alioi a megye történetét kutatják (3. oldal) Mcndőrscg-i f»illaiiatké|» (4. oldal) i Megnyílt megyénk legkorszerűbb mozija A KALOCSAI MOZI December 31-én, Szilveszter délutánján megtartották az első előadást megyénk legkorszerűbb berendezésű, a legújabb akusztikai elvek alapján épült mozijában, a kalocsai moziban. Egyelőre a megnyitó előadások kísérleti jellegűek voltak, de a berendezések valóban kiállták a próbát, úgyhogy a szilveszteri bárom előadáson mintegy 1600 kalocsai néző legnagyobb megelégedéssel tekintette meg a »Hyppolit a lakáj« című magyar filmet. A fűtőberendezés kivételével a mozi összes technikai berendezései elkészültek és kitűnően működnek. A próbavetítések j után a közeljövőben tartják meg 1 az ünnepi, megnyitó díszelő- 1 adást. Újévi tervek a megyei könyvtárban Petőfi Nép© f NAPTÁRA j Vasárnapi számunkban | 19 5 7. évre szóló egész-1 oldalas naptárt adunk ked- ♦ vés olvasóinknak, i Ä mgyei tanács végrehajtó hizettsága állát foglalt a termelőszövetkezetek helyzetével kapcsolatban A megyei iács végrehajtó bizottsága fogkozott a megye termelőszövetheteinek helyzetével. Ennek irán megállapította, hogy a,egye 273 mező- gazdasági telelőszövetkezete közül 63 montta ki a feloszlást. Ezeknek feloszló szövetkezeteknek a óságából viszont eddig már 11 melőszövetkezet alakult újjá aredetinél kisebb taglétszámmal) kisebb területen. Végeredmyben a termelőszövetkezeti eádok száma a feloszlás és aiegmaradó tsz- ekből kilépés ytán 25 százalékkal csökken A végrehajtbizottság véleménye szerintiek az adatok félreérthetetlen bizonyítják, hogy a megyermelőszövetke- zeti parasztságik nagy többsége megfontan, higgadtan értékelte a szitkezeti nagyüzemi gazdáik® lehetőségeit és az eddig kégtelenül fennállott hibák elk-e is szilárdan a közös gazdáikig mellett döntött. Ezzel a me parasztságának egy tekintés része határozottan állást ;lalt amellett, hogy a magyanezőgazdaság felemelkedésénejövendő útja csak a szövetkti nagyüzemi gazdálkodás lein Ennek a világállásfoglalásnak ellenére eerehet azonban fig5 elmen kívűiagyni azt a törekvést, amell a szocializmus építésének ellenségei a szövetkezetek feloszlásával a szövetkezeti gazdálkodás csődjét akarják bizonyítani. Ennek a törekvésnek nyilvánvalóan az a célja, hogy akadályt gördítsen a mezőgazdaság szocialista átszervezésének útjába. Erre a törekvésre annál is inkább fel kell figyelni, mert már az eddigi termelőszövetkezeti feloszlásokban is szerepe volt. Sok községben a parasztság egyrésze könnyen eszközévé válik azoknak az ellenforradalmi erőknek, melyek a szocialista nagyüzemi gazdálkodás elért eredményeit meg akarják semmisíteni. A feloszlott termelőszövetkezeteknél is nem egy esetben ez a kisárutermelők részéről megindított nyomás, a földek, tanyák, felszerelések visszaadásáért indított támadás vezetett a felbomláshoz. Természetesen ez a nyomás főként a gazdaságilag kellőképpen meg nem alapozott, — az ismert gazdasági, politikai kényszer útján adminisztratív eszközökkel létrehozott — gyenge termelőszövetkezeteknél tudott a feloszlás irányában hatni. Előfordult azonban az is, hogy gazdaságilag megalapozott, a nagyüzemi gazdálkodás minden objektív és szubjektív feltételével, adottsá- (Folytatás a 3. oldalon) •• Ülést tartottak a megye képviselői Megyénk képviselőcsoportja hosszú kényszerpihenő után ismét megkezdte munkáját. Valamennyi képviselő jelenlétével csütörtökön ülést tartottalt, ahol az elkövetkezendő idők feladatait beszélték meg. A múlt hibáiról levonva a tanulságokat, elhatározták, hogy mindig, és minden körülmények között képviselik választóikat és érvényt szereznek azok jogos követeléseinek. A képviselők elmondották, hogy a megye dolgozói már hőn óhajtják, hogy a kormány ismertesse programját. Ennek érdekében a megye dolgozói nevében sürgős intézkedést követel a megyei képviselőcsoport. Az ülésen foglalkoztak az elkövetkezendő országgyűlés interpellációival is. Többek között a megye önkormányzatát követelik majd, s ehhez már most megkezdték az igazoló adatok gyűjtését. As ülésen határozatot hoztak, hogy ismét rendszeresítik a fogadóórákat és szorosabb kapcsolatot létesítenek a dolgozókkal: Az új év alkalmával felkerestük a megyei könyvtár vezetőjét s könyvbarátaink és színházlátogató közönségünk nevében megkérdeztük, hogy milyen tervéi vannak a jövőt illetően s azok megvalósíthatók-e? Beszélgetésünk során biztató ígéreteket kaptunk, KÉRDÉS: Miben látja a megyei könyvtár legfontosabb feladatát? k QivB-SOmozgalom demakratizmusáérl VÁLASZ: Az egész megye és a város területén tovább dolgozunk az olvasómozgalom demokratizmusáért. E munkánk szolgálatába állítjuk könyvtártechnikánkat, szerzeményezésünket, feldolgozásokat. Folytatjuk a könyvtár igen értékes táj- anyag-gyűjtését. Ezen művek katalogizálási ég bibliográfiai munkáját az év első felében elvégezzük. A megyei tanács m.egcrtő támogatása segítségével már az első negyedben 88 ezer forintot kapunk könyvvásárlásra. A könyvtár ezidén is kéthavonként rendszeresen elkészíti a Katona József tájékoztatót, melyben az egész megye könyvtártechnikai és olvasószolgálati munkájáról tájékoztatja a megye és az ország ösz- szes könyvtárait. Könyvtárközi kölcsönzésünket is szélesítjük. Ennek segítségére elkészítjük a megye könyvtárainak központi katalógusát. Ezt a munkát a megyei könyvtár feldolgozó csoportja végzi. — Ezzel a kis könyvtárak szakmai és szépirodalmi anyagának hiányait is pótoljuk. KÉRDÉS: Milyen könyvek vásárlására fordítják a 88 000 forintot? 88000 lorínttal segíti a megye! tanács a könyvállomány további bővítését VÁLASZ: Az állomány összetétele az elmúlt evek szerzeményezési hibái folytán igei) rossz, — Az olvasók igényét akarjuk messzemenően kielégíteni, amikor szépirodalmi állományunkat gazdagítjuk magyar és nyugati klasszikusokkal. — Ezenkívül mezőgazdasági szak- irodalmunkat is bővítjük. Nagy az érdeklődés a képzőművészet és művészettörténeti könyvek iránt is és ezért felfrissítjük ez‘ a szakágat is. KÉRDÉS: Hány fiókkönyvtárrá! bővül a kecskeméti városi részleg? Fiókkönyvtár nyílik a Csí! lári-telep és a Szolnoki* úti iskolában VÁLASZ: E héten nyitjuk meg a Csilléri-telepen, Dédényi utca 6. szám alatt ú:i fiókkönyvtárunkat. A fiókkönyvtár egyelőre 500 darab könyvvel áll az olvasók szolgálatára. Az anyag rendkívül jó. Elsősorban magyar klasszikusokból és különböző országok szépirodalmi (érmékéiből áll. Nagy gondot fordítunk ifjú olvasóinkra is. Éppen ezért az ifjúsági irodalmi állományt is hetente bővítjük. A Szolnoki-úti iskolában a pedagógusok kérésére szintéi fiókkönyvtárat létesítünk. KÉRDÉS: Milyen irodalmi propagandát kívánnak kifejteni a jövőben? . Szerelem a magyar lírában — címmel előadássorozat VÁLASZ: — A propaganda- munkában is az olvasómozgalom demokratizmusát tartjuk szem előtt. Két év óta folynak irodalmi esték komoly sikerrel. Az irodalom klasszikusait szólaltattuk meg eddig is, ezt kívánjuk folytatni az első negyedévben. Kéthetenként a népszerű ifjúsági délelőttöket is tovább szélesítjük. „Szerelem a magyar lírában” címmel < '•adássorozatot indítunk a Katona József Színház művészeinek tolmácsolásában; i az áramfejlesztő agregátöri , útnakindították, személyzetté. | együtt. Ugylátszik útközben a kísé■ rőkkel együtt valahol eltévedt ■ A tévelygő agregátor és a kísérők felkutatása már megkezdődött, qj Ha az áramfejlesztő megérke■ zik, több fiúing és női ruha kerül ki az üzemből, mert anyai egy hónapra biztosítva van.