Petőfi Népe, 1956. december (1. évfolyam, 27-50. szám)

1956-12-21 / 44. szám

— Befejeződtek a zárszáma­dások a fajszi Vörös Csillag, a hajósi Haladás és a kalocsai Iszkra Termelőszövetkezetek­ben. A fajszi Vörös Csillag 550 ezer, a hajósi Haladás 160 000, a kalocsai Iszkra pedig 110 000 forintot fizet még ki a tagok­nak munkaegységekre. — Géderlakon a fiatalság el­határozta, hogy felújítják a kul­túrotthon színjátszó szakkörét. A szakkör már dolgozik is. A színjátszók most tanulják a Huszárkisasszony című nagy­operettet. — A kiskunfélegyházi járás területén a betakarítási munkát mind a tsz-ek, mind pedig az egyéni gazdák Hl száza­lékban elvégezték. — A karácsonyi halpaprikás biztosítására a Kalocsa Városi Tanács felvette az uszódi ha- tászszövetkezettel a kapcsolatot, hogy biztosíthassa a város ré­szére a halat. — A karácsonyi ünnepek alatt a kecskeméti Városi Moziban ismét bemutatásra kerül a »Hyp- polit a lakáj« című nagysikerű kacagtató magyar vígjáték, Fő­szerepben: Csortos Gyula, Ka­bos Gyula. — A Bajai Vízügyi Igazgató­ság kalocsai szakaszmérnöksége nemsokára befejezi Meszes hajó­állomás és Foktő község között lévő mintegy 150 méteres gát­szakasz helyreállítási munkála­tait. A szakaszmérnökség nehe­zen tudja megoldani feladatát, mert igen kevés fuvarost kap­nak a föld elszállítására. — Tíz garnitúra konyhabútor érkezett hétfőn a kalocsai kul- túrcikk boltba. A délelőtt fo­lyamán már öt garnitúra bútort el is adtak. A konyhabútor hat darabból áll, s 2101 forint az ára. A boltvezető véleménye szerint lehetséges, hogy még karácsonyig több garnitúra bú­tor érkezik. Á pénzügyminiszter ígéretet tett a közalkalmazottak kéréseinek teljesítésére A Magyar Közalkalmazottak Szabad Szakszervezetének kül­döttsége felkereste Kossá Ist­ván pénzügyminisztert és elő­adta a közalkalmazottak kéré­seit. A küldöttség előterjesztésével a pénzügyminiszter általában egyetértett. ígéretet tett, hagy intézkedik a közalkalmazottak vasúti kedvezményének 50 szá­zalékos biztosítására. Megszün­tetik a külszolgálatot is és a jövőben egységesen 31 forint napidíjat engedélyeznek. Ezzel egyidejűleg rendezik a magán- szállásért fizetendő díjakat is. Az étkezési hozzájárulást egy­ségesítik. A pénzügyminiszter a közal­kalmazottak küldöttségének azt a kérését is támogatja a kor­mánynál, hogy 1957. márciusá­tól új státuszrendszert, új bé­rezést dolgozzanak ki a közal­kalmazottak részére és ezenkívül támogatja a közalkalmazottak heti munkaidejének csökkenté­sét. A Kecskeméti Katona József Színház értesíti a város közön­ségét, hogy a „Marica grófnő“ december 22 és 23-ra délután 4 órára hirde­tett előadásait 1|2 4 órakor tartják meg. December hó 25-én és 26-án, karácsony két napján délután fél 4 órai kezdettel szintén a „Marica gréísis“ kerül színre. 1528 A proli trdeí ések ELADÓ jó állapotban lévő 100-as Csepel motorkerékpár. — Fülöpháza 192. Magyar Gábornál. Ugyanitt ke­resek 2 darab 100—150 literes szőlő- prést megvételre. 1317 ELADÓ két kis ló. Kecskemét n„ Kupa utca 19. 6533 BÖRKABÁTKBSZITÉST, javítást, puhítást és festést ismét vállalok Barna Bihály szövet- és bőrruha szabómester, Kecskemét, Csongrádi utca 29. 6542 ELADÓ fehér zsorzset menyasszony: ruha középtermetre, — Kecskemét Cserép utca 2. 651£ R Kossuth rádió pénteki műsora 4.30: Hírek. — 4.35—8.00-ig Reggeli zenés műsor. Közben: 6.00: Falurádió. — 6.30: Egész­ségügyi tanácsadó. — 7.00: Hí­rek. Színházak és mozik műso­ra. Időjárásjelentés. — 7.45: Nap­tár. — 8.00: Műsorismertetés. — 8.08: Zenekari hangverseny. — 9.00: A kis gömböc. Óvodások műsora. — 9.20: Gyermekzene.— 9.30: Könnyű dalok. — 10.00 Hí­rek. Lapszemle. Időjárásjelentés. — 10.20: Ifj. Magyari Imre és zenekara játszik, Lorenz Korné­lia és Csőr József énekel. — 11: Az a fekete folt. Mikszáth Kál­mán elbeszélése. — 11.40: Da­lok, hangszerszólók. — 12.00: Déli harangszó. — Utána: Hí­rek, időjárás jelentés. — 12.15: Tánczene. — 13.00: Falurádió.— 13.10: Burka Sándor tárogatózik. — 13.20: A honi tudományért. Eseményjáték Bél Mátyásról. Ir­ta: Harmath Judit és Pásztor Mária. A Gyermekrádió műsora. — 14.00: Idő járás jelentés. Köz­lemények. Műsorismertetés. — 14.15: A Rádió szociális szolgá­lata. — 14.30: Oscar Strauss ope­rettjeiből. Közreműködik: Pet­ress Zsuzsa, Zentai Anna, Feke­te Pál és Szabó Miklós. Vezé­nyel: Bródy Tamás. — 15.00: Hírek. Közlemények, időjárásje­lentés, — 15.15: Népek dalai. — 16.00: A világmindenség titkai, IV. Előadás. — 16.30: Brahms: f-moll zongoraötös. — 16.57 : Mű­sorismertetés. — 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 17.10: Sport­híradó. — 17.25: Szórakoztató zene. — 17.45: Kudras, meg a hét kopasz. Mongol népmese. — 18.00: Riportműsor. — 18.10: A dirigálás története. Zenés elő­adás. — 19.00: Mi újság a nagy­világban. — 19.15: A Melachri- nó-zenekar játszik. — 19.24: Jó­éjszakát, gyerekek! — 20.10: Ko­dály: Háry János, daljáték négy kalandban, elő- és utó játékkal. Szövegét Paulini Béla és Harsá- nyi Zsolt írta. Ismétlés hangfel­vételről. — Közben: 21.32: Hí­rek, sport. A holnapi nap műso­rából. Időjárásjelentés. — 21.52: Az operaközvetítés folyt. 23.05: Tánczene. — 24.00: Hírek. Idő­járásjelentés. — 0.10: Himnusz. Műsorzárás. A Pest—Bács—Nógrád megyei Mellé Mernék és Kiiiiadékoyiijtí) Vállalat összes telepei teljes létszámban dolgoznak és az újjáépítés szolgálatában állnak. Ne menjen tönkre egy gramm színesfém sem! A papírgyártáshoz kell a PAPÍRHULLADÉK! Adjuk át a színesfémhulladékot és a papírhulladékot a gyűjtőtelepeknek! — Telepeink legmagasabb áron vásárolnak TOLLAT, mindenfajta NYERSBŐRT, HORDÓT, DONGÁT, LÁDÁKAT, DOBOZOKAT, KANNÁKAT és mindenfajta GÖNGYÖLEGET. Eladási áraink változatlanok! Iiaszonárutelepiink: Budapest, XIII., Fürst Sándor utca 3. Telefon: 114—243. — Haszonpapír, használt cipők, csizmák, és készbőrhulladék raktárával a szövetkezetek és kisiparo­sok rendelkezésére áll! — TELEPEINK CÍMEI: Kecskemét: Kiskőrösi út 1. Tel: 24-19. — Baja: Dózsa Gy. út 77. Tel: 597. — Kiskunfélegyháza: Engels u. 22/a. Tel: 368. Kalocsa: Gombolyagi u. 1. Tel: 146. — Kiskunhalas: Jókai utca. Tel: 193. — Solt: Vasút u. 1. Tel: 17. — Bácsalmás: Marx utca 58. Tel: 56. — Kiskőrös: Kossuth Lajos u. 31. szám. Tel: 109. 1320 As Állami líardólyos Vállalat tecstaéii lireÉllséie lüiislielfsifc ijtólat mi lel. Fuvarozásokat helyben és vidéken lófogaíú járművekkel vállalunk köziiletektőh vállalatoktól, magáno­soktól. — Cím: Kecskemét, Bem-u. 12. Telefon : 20—25. 1313 KERESEK megvételre 150 négyszög­öltől 300 négyszögölig terjedő háztel­ket Kecskemét város belterületén, vagy a Hegedűs-köz tájékán. — Cím Kecskemét,'Sétatér u. 9. szám. 6347 MOSÓSZAPPANT készítek hozol zsiradékból, vagy növényolajból -• vállalatok részére is, kisebb inennyi séget becserélek. Fekete szappanfózc Kecskemét, Csongrádi út 53. 633 HÁZTARTÁSI alkalmazottat felve­szek, Kecskemét, Szegedi út 2., sza­bóműhely. 6553 TELJES kovácsmúheiy felszerelés el­adó. Kecskemét, Dózsa György út 20. 6550 VÁROSFÖLDI Törekvés szövetkezet teheneket, növendéküszőket, bikabor­júkat, anyadisznókat és bárányokat, csikókat árverés útján elad decem­ber 22-én reggel 8 órai kezdettel. 6346 ELADÖ diókombinált hálóbútor, használt, elsőrendű kivitelben és egyéb bútorok. — Kecskemét, Vak Bottyán u. 9. sz. 1312 Tetőszerkezet érkezeit telepeinkre. Egye­lőre még korlátlan mennyi­ségben tudunk CteRB-t ki­szolgálni A nagy keresletre való tekintettel mielőbb szerezze be szükségletét. A hozzá szükséges faanya­got azonnal kiszolgáljuk. loss Kecskeméti TÜZÉP A megyei labdarúgó szövetség javaslata az országban működő alszövefségek kijelöléséhez Meglepetéssel vettük tudo­másul, hogy a december 15—16- ra tervezett országos értekez­letre megyénk labdarúgó kül­döttei nem kaptak meghívást. Jóllehet, ez az országos tanács­kozás elmaradt, mégis erről tá­jékoztatni kellett volna a leendő elnökségek tagjait. Nem értünk egyet az ószö­vetségi és ezenbelül az alosztály tagozódással. Ez ismét csak to­vábbi bürokratizmusra vezetne, gátolná a központi vezetést és nagymértékben az igazolási rendszert is. Az átmeneti meg­oldást is jobban elősegítené az a tény, ha minden megyében a területi egység meghagyása mellett térnének át a szövet­ségi rendszerre. Legfeljebb ar­ról lehetne szó, hogy egyes, a megyei központoktól távoleső területeket —, mint pld: Bács- Kiskun megyében a bajai részt — másik megyei szövetséghez csatoljanak, de ez csak a sport­körök kérése alapján és a két megyei alszövetség megállapo­dása szerint történhet. A kö­zös megállapodás alapján jóvá­hagyásra terjesztenék fel az MLSZ-hez, feltétlenül figye- lembevéve az érdekeltek állás­foglalását és ennek megfelelően hozni határozatot, Helytelennek tartjuk az MLSZ előkészítő módszereit. Véleményünk szerint nem így kellett volna az előkészületeket megtenni erre a fontos értekez­letre. Ami a leafontosabb, nem szabad lett volna elhamarkodni, mert így ugyanabba a hibába esnek bele, mint az egykori OSH, a TSB-rendszer létreho­zásával tette. Az MLSZ-nek kiindulási pontként előbb fel kelett volna mérni a rendelkezésre álló erő­ket, számba venni, hogy az egyes megyékben az 1956. év­ben hány csapat vett részt a különböző bajnokságokban. — Csak ennek alapján lehetett volna eldönteni, illetve kijelöl­ni az alszövetségi, főleg pedig az alosztályi székhelyeket, Ehhez természetesen szükség lett volna a megyei szakembe­rek bevonása, mert az MLSZ ideiglenes bizottságában egyál­talán nincsenek vidékiek. Á következő lépés, a rendelkezés­re álló adatok alapján elkészí­teni a tervezetet és valamennyi megyében egy-egy MLSZ köz­ponti kiküldöttel, a szövetséepie. tagjaival és az összes érdekelt sportkörök meghívásával elő­készítő értekezletet tartani, s az így széleskörben megvitatott kérdések egész biztosan sok újabb javaslat felvetését ered­ményeznék. Mindezek után a kérdések és a javaslatok össze­gezésével egy előkészítő bizott­ságot létrehozni, amelynek tag­jai főleg a megyei szövetségek küldöttei legyenek. Ennek a bi­zottságnak az elkészített javas­latát kellene az országos érte­kezlet elé terjeszteni, s így dön­teni, hogy területi rendszerű szövetségek legyenek-e vagy megyei alszövefségek. A javaslat a következő: h Minden megyében a volt Társadalmi Labdarúgó Szövet­ségekre kell ideiglenesen fel­építeni a megyei alszövetsége- ket, majd választás útján vég­legesíteni. Ezek a megyei al- szövetségek közvetlenül az MLSZ alá tartozzanak. 2. Az NB III. egyes csoport­jainak irányításával egy-egy központi megyei alszövetséget kell megbízni, figyelembevéve az NB III. csapatok csoportbe­osztását, esetleg a részvevő csapatok képviselőinek kérését. 3. Azoknál a megyéknél, ahol az NB 111. irányítása hatáskö­rükbe tartozik, egy NB 111-as intéző bizottságot kell létrehoz­ni, amelyben képviseltetnék magukat a csoportban részvevő megyei csapatok küldöttei. 4. Az országos elvek figye­lembevételével a megyei átsző- vétségek hatáskörébe kell utal­ni a megyei 1. o. bajnokság csoport beosztását, továbbá ki­vagy III. o. bajnokságok meg­rendezését a helyi viszonyok­nak és a csapatok számának megfelelően. 5. A megyei alszövetségeket a megyei székhelyeken kell lét­rehozni, mert ezeken a helye­ken már megvan az alap a munka azonnali megindulására. Bács-Kiskun megyei Labda­rúgó Szövetség Ideiglenes Elnöksége Mozik műsora Árpád Mozi: Emberek fehér­ben. Városi Mozi: Nincs irgalom, A Közlckcclésépítési Szak- és Szerelőipart Vállalat felvesz : szegezőlakatosokat, villanyszerelőket, vi 1 lány hegesztőket, esztergályosokat, épületszigetelőket, központifűtés-szerelőket, vízvezetékszerelőket, bádogosokat, épületlakatosokat, vasszerkezeti lakatosokat, épületüvegezőket és a fenti szakmákhoz segédmunkásokat. Jelentkezés: Budapest, IX., Közraktár u. 1—3. és XI., Andor utca 28. sz. 1060 BUKSI kötőgép, csipke, menyasszo­nyi ruha eladó. Kecskemét, Csáky utca 8. 653Í SZELESKOCSI két ló után, bronz­csillárok, három darabból áló fotőj- garnitúra eladó. Kecskemét, Mária- körút 8. 6552 PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei napilapia Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér 1; sz. Telelőn: 25—16. 26—la, 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal! Kecskemét. Szabadság tér 11a, Telelőm 17—os Dáca-Klskim megyei Nyomda V» •Keoakhihau — Telefoni 15—tó Venni, eladni, cserélni akar? i Hirdessen a I Petőfi Éépé-ben. Felhívjuk a lakossá­got és a közülefeket, hogyha bármelyik Bácsmegyei TÜZÉP- teiepen de nem vették át, a számlával azonnal, de legkésőbb de­cember hó 29-ig jelentkezzenek az illetékes TÜZÉP- telepen. December 31-től január 3-ig leltár miatt az ösz- szes TÜZÉP-íelep zár­va lesz. isii TÜZÉP Vállalat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom