Petőfi Népe, 1956. december (1. évfolyam, 27-50. szám)

1956-12-30 / 49. szám

Gondolatik az ónálló megyei exporlkeresledelemrol

(Folytatás aa 1. oldalról)

nél lévő százezer hektókkal együtt. Közelről sem vagyok azonban meggyőződve, hogy ez a jövendő vásár hoz-e majd annyit az ország és a gazdák konyhájára, mint régen, vagy csak olyan üzlet lesz, amit kénytelen-kelletlen mi tukmálunk rá ismét egy más országra.

A bor jövője és ezzel kapcsolatban az a kérdés: hogy lesz gazdag Bács megye? nagy kérdéskomplexum. Éppen ezért felületesség volna fellépni e tárgy kimerítésének teljes igényével. De ami már most advalévő, azzal tenni kellene valamit, hogy a jövőben minél kevesebb legyen a tandíj — és ez a számunkra a legelőnyösebb export kérdése. Úgy érzem áltattuk magunkat azzal, hogy tudunk kereskedni, hiszen a példák mást bizonyítottak. S ha ítt-ott tudtunk is, tagadhatatlan, hogy hiányzik a minél jobb üzlet megkötéséhez szükséges külföldi kapcsolat, a személyes ismeretség, a garanciát jelentő név és az általa közvetített márka. Külföldön viszont ezek nélkül, valljuk be, nem lehet olyan mennyiségű valutára szert tenni, amit az áru ér és amin megvehetünk mindent, aminek jelenleg híját érezzük.

KERESTÜK-E vajon eddig

ezeket a lehetőségeket? Aligha. Pedig ezek adva voltak. Csak a bizalmatlanság évtizede, a mindenáron való osztályharc, a feje tetejére állított közgazdasági szemlélet takarta el őket előlünk. Az exportőrökre gondolok. Azokra az emberekre, akik régen tetemesen hozzájárultak Bács megye (a régi Pest-Pilis- Solt-Kiskun vármegye e részének) felvirágoztatásához. Ezek az emberek ma is itt élnek köztünk évtizedes szakmai hozzáértéssel, tele külföldi kapcsolatokkal, de évek óta csak élnek, munka nélkül, kihasználatlanul, vagy ha dolgoznak is értékükhöz méltatlan beosztásban-: ez- redannyit sem jövedelmeznek

a köznek, mint szakmájukban módjuk lenne. Egyik községi almafelvásárló, a másik egy-két hold földjén gazdálkodik, a harmadik teng-leng. De állítom, miként Drenka István, a többi is egÿ dlívó szóra, a bizalom legkisebb jelére örömmel a köz rendelkezésére bocsátaná szaktudását, külföldi kapcsolatait, nevét, amely külföldön nem feledett és az adás-vételnél, az exportkereskedelemnél — ma is garancia,

FÉLREÉRTÉS NE ESSEK, távolról sem gondolok a régi nagykereskedelmi rendszer visz- szaállítására. A szocialista rendszernek megfelelően — a megoldást mégis keresni kell. Megítélésem szerint ezeknek az embereknek a foglalkoztatásához megfelelő szervezeti formát, az anyagi érdekeltség elvének szem előtt tartásával, a megyei hatáskör bővítésének keretében lehetne megtalálni. Miért mondom ezt? A megyei tanácsnak nem mai követelése és gondolom, álláspontja azóta sem változott, hogy a megye termékei felett legyen joga az exportirányítás kérdéseibe beleszólni.

Teszem fel, mind az exportőrök, mind a megyei tanács részéről tárgyalás alapját képezhetné egy olyan megoldás, miszerint a tanács részletes javaslatot terjesztene a Minisztertanács elé egy megyei exportőr munkaközösség létrehozását illetően, amely a bor, gyümölcs, szesz, paradicsom, baromfi, toll, stb, legelőnyösebb exportkereskedelmét volna hívatott intézni az anyagi érdekeltség olyan meghatározásával, amely esetleg bizonyos percent értékében jelentkezne és azzal a kikötéssel, hogy az exportból befolyó devízajöve- delem egy része, mondjuk, egy negyede felett a megyei tanács, mint Bács megye gazdasági életének közvetlen irányítószerve, szabadon rendelkeznék. Ugyanakkor, mivel ezek az emberek széleskörű, országon belüli termelői kapcsolatokkal is rendelkeznek, nem vitás, hogy munká- baállításuk a paraszti lakosságra is ösztönző lenne, mindenki igyekezne minőségi árut termelni, melyért többet kapna és emellett a termelési biztonság is nőne, mert a szőlő- és gyümölcstermelők tudnák, hogyha árujuk megfelelő, azt minden mennyiségben felvásárolják, s így nem kell azt pocsékba ver- niök, ami eddig nem egyszer megtörtént.

NEM VOLNA ELVETENDŐ

szerintem egy olyan megoldás sem, ha a fentebb írtakhoz hasonló alapon a megyei tanács baráti beszélgetésre hívná össze a megye régi exportőreit és ezen az úton keresné és találná meg azt a szervezeti formát, amely biztosítaná, hogy ezek az emberek a képességeiknek, gyakorlati szaktudásuknál? és üzleti összeköttetéseiknek leginkább megfelelő területen kamatoztatnák az ország javára mindazt, ami hosszú évekig nem állt módjukban.

Sándor Géza

amely a VI. Békekölcsön több mint S3 miiiió forint nyereményét 140 000 szerencsés kötvénytulajdonos között osztja el. A

III. Békekölcsön hetedik sorsolása 11 órakor kezdődik. Ezen 321 húzással 187 850 kötvényre több mint 59 millió forintot sorsolnak ki.

Vasárnap délelőtt bonyolítják le az év utolsó két államkölcsön sorsolását

Az Országos Takarékpénztár december 30-án, vasárnap as Országos Tervhivatal dísztermében bonyolítja le az év utolsó két sorsolását, a VI. Békekölcsön első és a III. Békekölcsön hetedik húzását.

Délelőtt fél 10-täl körülbelül 11 óráig tart az a 175 húzás,

Új köntösben várja betegeit a rendeSőintézet

A kecskeméti SZTK-palotá- ban a szokásos kép fogadja a látogatót az első emeleten, ha csak úgy futtában néz körül. Ha egy pár percre alaposan körülnéz, új dolgokat is lát. Rendetlenül elhelyezett poros székek, itt-ott félig lemeszelt fal, másutt homokdomb, etb. És mindez miért? A gyógyulni vágyó betegekért.

A rendelőintézet bővíti az egyes osztályokat. Melyeket? Járjuk végig a helyiségeket. Először a fiziko-terápiánál időzünk.

üléitas, gyerffieksSíRsk kvarc

Az eddigiektől eltérően két nagy és két kisebb helyiségben

folyik majd a gyógyítás. Az átalakításnál módját ejtették annak, hogy az orvosok és a személyzet részére egy fürdőhelyiséget is biztosítsanak. Új gépek szolgálják majd a gyógykezelést. Többek között az eddig használaton kívüli Sollux hőlégkamrát is alkalmazni fogják a homlok- üreggyulladásban szenvedő betegek gyógyításához. Régebben a kisgyermekek részére nem tudtak kvarcot (mesterséges fénykezelést) biztosítani. Erre az új évben már mód lesz. Az átalakítással és új gépek beállításával egyszerre tíz gyermeket tudnak majd kezelni. Érdekességként említjük meg azt, hogy vetkőző fülke is lesz. Korszerűsítik a röntgenhelyiséget is.

h kelta tieipii Um készekkel röntgeneiéi!

A helyiségek átcsoportosításával itt is lehetővé vált, hogy új gépeket állítsanak be a gyógyító helyiségbe. Ezek szerint nem kettő, hanem három gép áll majd a gyógyulni' vágyók szolgálatába. A helyiségek elé vetkőző fülkéket építettek. Ezen keresztül jut be a röntgen-helyiségbe a beteg. Belépéskor automatikusan elalszik a villany a fülkében. A törvényes előírásnak megfelelően a személyzet részére egy fürdőhelyiséget biztosítottak.

Következő állomásunk a fogászat. Igen megnyugtatott, amit láttunk és hallottunk. A

fogászati rendelőben volt egy röntgengép is, mely veszélyeztette az ott dolgozók egészséget, gátolta, hogy egy modern, fogászati munkához szükséges gépet állítsanak be. Az átalakítással « röntgengépet áttették egy másik helyiségbe, ahol előhívó fülke is van.

A röntgengép helyére két modern fogászati gépet helyeztek el. Egy nagy »Unit«-ot, mely 30 ezer forintba, egy kis »Umt«-ot, mely 16 ezer forintba került.

Az átalakítással lehetővé vált, hogy most már öt széken egyszerre tudják végezni u fogak gyógyítását.

Kiiün szoba az orväsofenak — külön a irctsggitó

Nemrégiben még úgy volt, hogy a betegek bejöttek a laboratóriumba, s egy helyiségben dolgozott az orvos, az asszisztens és ott volt a vizsgálatra váró beteg is. Ezután egy nagy és két kisebb helyiség lesz. Külön helyiségben tárolják majd a maró és a robbanó anyagokat. Összekapcsolják az EKG-helyi- séget a laboratóriummal. Az itt dolgozó egészségügyiek számára egy fürdőhelyiséget is építettek.

A belgyógyászatnál különösebb változás nincs, csupán any- nyi, hogy az utcai zajos részről az udvar felőli, nyugodtabb épületrészbe helyezik el. Ez régi kívánsága az orvosoknak, de a betegeknek is. Szívhangok vizsgálatához feltétlenül nyugodt, csendes helyre van szükség.

Az új esztendő első napjaiban már a régi szokott rend, tisztaság fogadja a kecskeméti rendelőintézetben a gyógyulni vágyókat,

TE Ä MI FIUNK LESZEL

Alkonyodott. A novemberi nap bágyadt fénye utoljára világította meg a lombtalan fák csupasz ágait. Vörös sugara rubintos fényt adott az ágakra fagyott víz cseppjeinek, s tompán csillant meg az út fagyos rögén. A táj csendjét csak az út hajlatában nyikorgó kenetlen parasztszekér, majd a hirtelen felröppenő varjúcsapat káro- gása zavarta meg.

— Kár, kár — rikoltoztak a varjúk, s a kenetlen kerékagy újból hallatta kellemetlen hangját,

Az úton a facsoporttól lejjebb, amely már benne állt a felgyülemlő köd párájában, fáradt kis utas lépkedett, Fáradtan emelgette lábait, s kerek, rózsás arcocskáját kezdődő sírás torz grimaszba húzta. Félt az estétől. Félt az éjszaka hidegétől, volt már rossz tapasztalata szalmakazlakban való éjszakázásról, tanyai kutyákról. Már negyedik napja ment, s maga sem tudta hová.

Az éjszaka fekete bársony takarója beborította a földet, s már a csupasz fák is csak nagyon homályosan látszottak. A fiú elkeseredésében egy fa mellé állt, átölelte, s keserves sírásra fakadt.

A százados fázósan ütögette össze csizmáit, topogott. Hideg volt.

— Sietek, már kész is vagyok, csak beszerelem a túszelepet — mondta a gépkocsivezető.

A százados a kocsi elé ment, s igazgatta a lámpát;

— Mehetünk, Százados bajtárs, kész vagyok.

Felcihelődtek: A motor lassan járt, egyet-kettőt pöfögött, de elindultak végre. Az egyik kanyarodó után, egy facsoport mellett, a százados hirtelen a vezetőre kiáltott.

— Álljon meg! Ki az ott? — mutatott egy rongycsomóra, amely egy fa aljában feküdt. A vezető kihajolt, s legyintett.

— Valami részeg ember. Biztosan nagyon beivott s azért fekszik ott. Ne féljen, nem fagy meg — gúnyolódott, s nevetett hozzá. A százados egy mozdulattal kiugrott a kocsiból s már a rongycsomónál térdelt. Felemelte, s arcába egy síró gyerek arca nézett, megrázta a fiút;

— Ne bőgj már! Ki bántott? Mit keresel itt? Miért nem mész haza? — kiáltott a fiúra. A gyerek mór nem sírt. Szipogott. Kis öklével elmázolta piszkos arcán a könnycseppeket.

— Ki az apád? Miért vagy itt kint?

A gyerek belülről még mindig zokogott. Rázta tüdejét a sírás. Nem válaszolt. Már-már megint sírni kezdett, amikor a százados szelídebben szólt hozzá.

— Beszélj hát, hogy kerültél ide? — A fiú nem a kérdésre válaszolt, hanem sírós hangon nyöszörögte.

— Nincs apám.

— Hát anyád áz miért engedett ki? Megfagysz itt a hidegben.

— Az sincs — fogott újra síráshoz a gyerek. A százados arcán a vegyes csodálkozás, s kíváncsiság ült, úgy kérdezte a gyerektől:

— Hol laksz? Valakid csak van.

— Nem lakok sehol. Ahol laktam, onnan elzavartak. S most megyek. Valahol csak befogadnak — mesélte csüggedten a fiú, de már nem sírt, bár nagy barna szemében még egy-egy könnycsepp ült.

A százados kigombolta bundáját, levetette, belecsomagolta a gyereket, s felült a kocsira.

— Gyerünk — intett a vezető felé, s a gyereknek csak annyit mondott : •

— Lesz, aki befogad, lesz apád is, lakásod is.

*

Az ezredparancsnok irodájában jó meleg volt. Az őrnagy az asztalánál ült.

— őrnagy baj társ, nyolc óra van, mikor tetszik mór hazamenni?.. : A kocsi miatt gondoltam .. ;

— Mindjárt.. : Különben szóljon a vezetőnek.. ; Megyek.

A folyosó kőkockáin kemény katonás léptek koppantak. Hall? kopogtatás után az ajtó nyílásában megjelent Orbán százados vállas alakja. Kezében a a bundájába burkolt gyereket hozta.

— őrnagy bajtárs jelentem, minden rendben van ... Azaz nincs. Ugyanis hoztam egy fiút — állította talpra az úton .felszedett gyereket;

A parancsnok furcsán nézett a századosra.

— Hol vette ezt a fiút?. ; ; Kitől szerezte, százados bajtárs?

— Az úton találtam. Nincsenek szülei, nagyon sírt. Hát gondoltam, elhozom, meglesz itt nálunk valahogy.

Jánosi őrnagy elgondolkozott, nézte a fiút, akinek maszatos arcán még látszott a sírás nyoma. Aztán a századost nézte, aki vigyázzba állva, meleg tekintettel simogatta a gyerek törékeny alakját.

— Na, fiú — szólt a gyerekhez — meséld el, hogy kerültél ide? Ülj a kályhához, aztán hadd halljam.

A fiú félve ült le a kályha mellett álló székre, s lassan, akadozva beszélni kezdett. Szemei hol az őrnagy hideg, vizsgáló arcát fürkészték, hol a századosra vetett egy-egy megértő pillantást.

— Ahogy nekem mesélték — kezdte a gyerek, — édesanyám születésem után néhány héttel... meghalt. Apám gondozott egy darabig, de kis idő máivá összeállt egy asszonnyal — hangja fátyolos lett, de összeszorította kis száját, tovább mondta: — Később, mikor még nagyon kicsi voltam.,. ő... mármint az apám.., börtönbe került... őt sem ismertem .. : Aztán a lelencházba kerültem... Onnan kiadtak egy nénihez... aki ilyen fiúkat szokott tartani, mint én ... Ott voltam nála egészen addig.. ; amíg nem történt ez a zűrzavar... Akkor ő elzavart. — A gyerek sírni kezdett. Sem az őrnagy, sem a százados nem szólt, hallgatták a gyerek történetét. — Nyugatra... Nekem azt mondták;., mondjam azt... hogy szüleim .. ; meghaltak Pesten. ;. a forradalom alatt... Nem tudtam hazudni senkinek ... és vándoroltam ... Amikor ő — zokogott a gyerek, s rámutatott Orbán századosra — megtalált.

— Na, ne sírj — szólt szelíden Jánosi őrnagy a fiúra. — Lesz otthonod itt nálunk, meg szüleid is. Csak meg ne sokaid őket. Te a mi fiunk leszel. Az ezred fia. Hogy hívnak?

— Kárpáti Zoltánnak — szipogott

még mindig a gyerek, de szemében már a hálás öröm csillogott.

— Kiss bajtárs — szólt az őrnagy s küldönchöz, — vigye a fiút a gyengélkedőbe. Ott lesz egyelőre a szállása. A fiú szemét újra elöntötték a könnyek, de ezek már az öröm könnyei voltak. Odaugrott az őrnagyhoz, s mielőtt még megakadályozhatta volna, kezet csókolt neki.

— Nem szabad, te fiú. Te katona leszel, ilyet máskor meg ne lássak; Na most menj aludni, fiam.

Az őrnagy a távozó fiú után nézett, aztán hirtelen elfordult a századostól: Az ablak előtt könnycseppett törölt ki szeméből.

Alig telt el egy fél hónap, két-három hét, amikor egy havas, hideg napon

beköszöntött 1956. karácsonya.

Az ezred kultúrtermében hatalmas, szépen feldíszített karácsonyfa állt. Alatta sok ajándék, ruha, cipő, trombita, szirénázó autó, építőkocka, keljfeljan- esi, ugráló majom, s ki tudná elsorolni mindazt a sok szépet, ami a gyermek szívét megörvendezteti ezen a napon.

A tisztek gyermekei között ott állt az eddig anyátlan, apátián fiú, az ezred fia.

A fenyőfa villanyégőit a szorgos katonakezek rubinvörösre, zefirkékre, csillogó aranyra, ezüstre festették. A fény a fa körül álló gyermekek arcára vetődik. Nézik a fát, az ajándékokat, s egyik-másik, gyerek ettől a szép látványtól el is pityeredik. A parancsnok osztja az ajándékot. Elsőnek a mi fiunknak, az ezred fiának nyújtja át az ezred ajándékát. Van abban minden, ami kell egy ilyen pöttöm legénykének. Katonacsizma, zubbony, még derékszíj is. Aztán civilruha, cipő, harisnya, ing, s játékok.

A fiú nagy barna szeme nedvessé válik, amikor minden ajándékot a kezébe vesz. A tisztek felé fordul, s nagyon halkan, talán csak úgy mondja maga elé, hogy ő hallja:

— Köszönöm. Ilyen szép karácsonyom még nem volt.

A fenyőfa rubinvörös égői, vagy talán a meghatottság rózsásra gyújtja a fiú arcát.

te! gém am