Petőfi Népe, 1956. november (1. évfolyam, 2-26. szám)
1956-11-27 / 23. szám
Fear v veres gai'áxdálkodókai * Fry fogott ©R ai rendőrség A MELBOURNEI OLIMPIA A szombati események A forradalmi események alatt sok garázda, bűnözésre hajlamos elem jutott fegyverhez országszerte, így Kecskeméten is. Ezek a személyek súlyosan veszélyeztetik a közbiztonságot. A rendőrség már sok fegyveres ga- rázdálkcdót tett ártalmatlanná, de a lakosság segítsége is szükséges ahhoz, hogy ezeket mind egy szálig felszámolhassa. Sz. F. 17 éves fiatalkorú, földműves foglalkozású, kecskeméti lakos a forradalmi események alatt egy géppisztolyt szerzett magának. Felcsapott falurosszának. Lövöldözött, verekedett, mások vagyonát rongálta. Duhajkodásában odáig ment, hogy a kerekegyházi tanyákon egy házibálon szurkálni kezdett, majd felugrott egy kerekpárra és elhajtott. Útközben észrevette, hogy nem az ő kerékpárja, leszállt róla és géppisztollyal tönkrelőtte. A rendőrség elfogta és megindította ellene a bűnvádi eljárást. (Teljes nevét, mivel fiatalkorú, nem közölhetjük.) * A lakosság panaszára bűnvádi eljárás indult Faragó Sarolta 1956. november 1-én életbelépett űj lakásügyi rendelet, melyet a Minisztertanács 35/1956. sz. alatt adott ki. A rendelet főbb pontjait folyamatosan közöljük ismertetés céljából a Petőfi Népe soronkövet- kező számaiban. 1. Altalanos rendelke- i ZÉSEK A rendelet hatálya: 1, § 1; A ieien rendelet hatálya kiterjed mind a társadalmi, mind pedig a személyi tulajdonban álló házban lévő lakásra. 2. Nem terjed ki a rendelet hatálya a) a külállamok tulajdonában álló épületben lévő, területenkívüliséget, illetve személyes mentességet élvező személyek által használt, valamint b) a fegyveres testületek zárt lakótelepein (lakóházaiban) lévő lakásokra, A bérleti jogviszony keletkezése 4. § a) lakással nem rendelkezik, b) lakással rendelkezik ugyan, de az nem éri el a jogos lakásigényének mértékét, illetőleg lakása egészségügyi szempontból nem megfelelő, vagy életkörülményei jelentős megváltozása A Megyei Közellátási Kormánybizottságtól nyert értesüléseink szerint húsféleséggel bőven el van látva megyénk lakossága. Különösen sertésből és baromfiból van elég. A nagy kínálat következtében a piacokon is csökkent a hízott baromfi ára, különösen falun. A hűtőházak tele vannak, Budapest is el van látva. Azonkívül a Szovjetunióból is érkezett 30 vagon húsáru Kecskemétre. A háziasszonyok tehát ne aggódjanak, lesz elegendő hús, sőt a nagy kínálat következtében exportra is jut. A szén még nem érkezett meg Jugoszláviából. Ügy tudjuk, hogy a szénszállítás sürgetésére újabb küldöttség ment megyénkből. Előreláthatólag 51 forint lesz az érkező szén mázsája. A hírek szerint a szén minősége a mi dorogi szenünk kalóriamennyiségének felel meg. A petróleumhiányt még nem sikerült leküzdeni. A zalai külMozik műsora November 25-től Városi Mozi: Holnap már késő. fes Árpád Mozi; Római .lányok, Kecskemét, Téglagyár utca 20. szám alatti lakos és társai ellen. Faragó Sarolta két nőt vett maga mellé lakásába — köztük Vá- radi Máriát, aki a börtönből a forradalmi események következtében szabadult ki — és titkos kéjelgést folytattak. Börtönből szabadult közönséges bűnözőkkel dáridóztak éjszakánként, akik a szerzett fegyverekkel lövöldöztek, bort keresve, felverték álmukból az embereket es nyugtalanították a máriavárosi lakosságot. A garázdálkodók nagy részét is letartóztatta már a rendőrség, tehát újra börtönben vannak. * Sz. I. fiatalkorú kecskeméti lakos a Máriavárosból Október 26-án ellopott egy kerékpárt. Ezzel felment Budapestre, ahol elhagyta. November 13-án újra a fővárosba akart menni. Lajosmizsén Farkas Józsefné, Közös 16. szám alatti lakos kerékpárját fényes nappal ellopta. A rendőrség a dolgozó parasztok segítségével elfogta és megindította ellene az eljárást. folytán másik lakásra jogosult, c) lakását elcserélni kívánja, ti) megfelelő lakással rendelkezik ugyan, de szolgálati lakáshoz kívánják juttatni. 5. § 1. Nem utalható ki lakás annak, a) aki lakásáról meghatározott személy részére lemondott (32. §), vagy lakását korábbi jogszabályok alapján eladta és ettől az időtől számítva három év még nem telt el, b) akit kiutasítottak (kitiltottak) valamely helységből ■— ugyanabban a helyiségben; 2. Nem jelölhető ki a lakás bérlőjéül az a személy, aki a lakást a bérleti jogviszony létesítésére jogosult szerv, vagy személy intézkedése nélkül, önkényesen íóglalta eh 26. § 1. Az igény bevehető lakást, illetőleg lakrészt a megüresedés napjától számított három napon belül a bérbeadó köteles az elsőfokon eljáró lakásügyi hatósághoz írásban bejelenteni, 2. A bérbeadó azonnal jelenteni köteles az elsőfokú lakásügyi hatóságnak, ha kezelésében, illetőleg a tulajdonában levő helyiséget jogtalanul elfoglalják. döttség még nem érkezett meg, amely erről tárgyal. A megyében égető probléma a petróleumhiány. Ebben az ügyben gyorsabb intézkedést várunk a Megyei Közellátási Kormánybizottságtól a lakosság nevében. ÖNKÖLTSÉGI ÁRON vásárolhatnak a gyér termékeiből Nemrég hangzott el a rádióban, hogy az élelmiszeripari üzemek dolgozói kedvezményesen vásárolhatnak az általuk előállított termékekből. Az Alföldi Kecskeméti Konzervgyárban ennek megfelelően, aki óhajt, már vásárolhat a gyár által előállított termékekből — főzelék- konzerv, gyümölcs, vegyesíz, paradicsom, stb. — szugátot (gyümölcskenyér) még nem vásárolhatna!?:, mert ez az üzemrész mégcsak az előkészítést végzi. A kedvezményes vásárlás megilleti á-szezonmunkásokat is. Ök az eltöltött időnek megfelelő pénzösszeg erejéig részesülnek a gyár termékeiből, Szombaton, az olimpia harmadik napján, kilenc sportág versenyszámai szerepeltek a programban. Első ízben voltak labdarúgó-mérkőzések, Legkorábban- az öttusázók kezdtek, hogy vívásban is ösz- szemérjék erejüket. Később a tőrvívók folytatták a férfi tőrcsapatverseny elődöntőjének péntekről elmaradt küzdelmeit. Munkábaáíltak az evezősök is, és folytatódtak a kosárlabda-torna küzdelmei. Sor került a rúdugrás, kalapácsvetés és távolugrás selejtezőire is. ÚJ OLIMPIAI CSÚCS A 400 MÉTERES GÁTFUTÁSBAN A döntő végeredménye: 400 méteres gátfutás: olimpiai bajnok: Glenn Davis (USA) 50,1 mp. — új olimpiai csúcs. 2. Southern (USA) 50,8 mp, 3. Gulbreath (USA) 51,6 mp, 4. Litujev (szovjet) 51,7 mp, 5. Lean (ausztráliai) 51,7, 6. Potgieter (Dél-Afrika) 56 mp. KALAP ÁCS VETÉS: A kalapácsvetés 22 versenyzőjéből 15-en kerültek a döntőbe, — közöttük Csermák József. Rajta kívül esélyes három szovjet versenyző, két amerikai és egy norvég. Olimpiai bajnok: Harold Connolly (USA) 63,19 m, új olimpiai csúcs, 2. Krivonoszov (szovjet) 63,03 m, 3. Szamotszve- tov (szovjet) 62,56 m, 4. Hall (USA) 61,96 m, 5. Csermák (magyar) 60,70 m, 6. Racsics (jugoszláv) 60,36 méter. A magyar Csermák József hazai formáját igazolva, az 1952-ben olimpiai bajnokságot nyert eredményénél, 26 centiméterrel jobbat dobva szerezte meg az 5, helyet. 100 MÉTERES SÍKFUTÁS: A férfi 100 méteres síkfutás küzdelmét mindvégig feszült érdeklődés kísérte. A döntő eredménye: 100 méteres síkfutás: olimpiai bajnok: Bobby Morrow (amerikai) 10,5 mp, 2. Baker (amerikai) 10,5 mp, 3. Hogan (ausztráliai) 10.6 mp, 4. Murchison (amerikai) 10,8 mp, 5. Germar (nemet) 10,9 mp, 6, Agostini (Trinidad) 10,9 mp, FÉRFI TÁVOLUGRÁS: 39 benevezett versenyző közül csak 13-an ugrották a 7,15 méteres szintet, így bejutottak a döntőbe. A magyar Földessy Ödön is azok között volt, akik nem jutottak tovább. Olimpiai bajnok: Gregory Bell (USA) 7,83, 2. Bennett (USA) 7,68 m, 3. Valkama (finn) 7,48 m, 4. Bondarenko (szovjet) 7,44, 5. Olovu (Niggéria) 7,36 m, 6. Kro- pidlowski (lengyel) 7,30, 7. Price (Dél-Afrika) 7.28, 8, Fedoszajev (szovjet) 7,27, 9. Cruttenden (angol) 7,15, 10. Grabowski (lengyel) 7,15. RÚDUGRÁS: A rúdugróknak 4,15 métert kellett átugraniok a döntőbe jutásért. 19 induló közül 14-nek sikerült. Ezek között van Bulatov (szovjet), Gutowski (USA), Landström (finn), Wazny (lengyel), Rubanisz (görög), Mattos (USA), Sutinen (finn), Preusser (német), Chiesa (olasz), Cser- noboj (szovjet), Richards (USA), Lundberg (svéd), Petrov (szovjet). A 800 MÉTERES SÍKFUTÁS középdöntőjében Szentgáli Lajos is indult. A magyar sportoló az első középdöntő futamban rajtolt és meglehetősen gyengén szerepelt, az ötödik helyen futott és ezzel nem jutott be a középdöntőbe; 50 KILOMÉTERES GYALOGLÁS: Az 50 kilométeres gyaloglás versenyzői 4 cs fél órás küzdelmet vívtak. A döntő eredményei: 50 kilométeres gyaloglás : olimpiai bajnok: Norman Read (Uj-Zeeland) 4:30:42,8 óra, 2. Maszkinszkov (szovjet) 4:32:57 óra, 3. Ljungern (svéd) 4:35:2 óra, 4. Pamich (olasz) 4:39 óra, 5. Róka Antal 4:50:09 óra, 6. Smidth (Ausztrália), 7. Weina- cker USA), 8. Johnson (angol), 9. Hall (angol), 10. Barbu (román). SÚLYEMELÉS: Szombaton két súlyemelő- bajnokság sorsa dőlt el. Először a könnyűsúlyúak léptek porondra. Eredmények: Könnyűsúlyú súlyemelés: olimpiai bajnok: Igor Rybak (szovjet) 380 kg, 2. Habutgyinov (szovjet) 372 kg, 3. Kim Csang- he (Korea) 370 kilogramm, 4. Onuma (japán) 367,5, 5. Tamraz (Irán) 365 kg, 6. Zebulkowski (lengyel) 360 kg. Középsúlyú súlyemelés: olimpiai bajnok: Fedor Bogda- novszki (szovjet) 420 (új világi és olimpiai csúcs), 2. George (USA) 412,5, 3. Pignatti (olasz) 385, 4. Bochenek (lengyel) 382,5, 5. Kim Sung-jip (Korea) 380, 6. Beck (lengyel) 380 kg. ÖKÖLVÍVÁS: Sor került az első mérkőzéseken magyar versenyző szereplése is. Váltósúlyban Dőry lépett szo- rítóba és biztos pontozásos győzelmet aratott a pakisztáni Husz- szain ellen. Papp László súlycsoportjában, a nagy váltósúlyban hat mérkőzést rendeztek. A legnagyobb küzdelmet a Pietrzykowski (lengyel) és Karkov (szovjet) mérkőzése hozta és végül is a lengyel Európa-bajnok győzött, KOSÁRLABDA Szombaton izgalmas és váratlan eredményeket hozó mérkőzéseket vívtak a csapatok. A meglepetések között kiemelkedik Franciaország 9 pontos győzelme a Szovjetunió felett. FÉRFI TÖR A férfi tőrcsapat olimpiai bajnokság döntő körmérkőzései zajlottak le szombaton. Eredmények : Franciaország—USA 10:6, — Olaszország—Magyarország 8:8 (59:63), Olaszország—USA 9:7, — Franciaország—Magyarország 11:5. Az első helyért Olaszország és Franciaország, a harmadikért Magyarország és az Egyesült Államok versenyzői vívnak. A harmadik helyért vívott mérkőzésen a magyar együttes 9:5 arányban győzött az USA ellen 1 CSÉPLŐ Gyula, Izsák, Szajor-dűlő 39. sz. alatti lakos 1944, évi kancalo- váx-a szóló elveszett marhalevelet megsemmisítem. A ló sárga, két hátsó lába kesely, homlokán sekély csillag, — Járási Tanács VB, Kecskemét. 1314 ELVESZETT Kecskeméten, október 29-én Adám József névre kiállított takarékbetétkönyv. —, A becsületes megtaláló adja le Petőfi u. 3. Zeneiskolába. g482 A Kecskeméti Földmíivesszovetkezet értesíti a vásárlóközönséget, hogy hússzükségletét az alábbi helyeken szerezheti be: Bem utca és Kurucz krt sarok, Kada Elek u. 15. sz. és a piacon 2. FMSZ húsüzletben, Kapható sertés-, borjú- marhahús és vágott- baromfi, iái 3 és ezzel megszerezte az olimpiai bronzérmet, LABDARÚGÁS .Szovjetunió—Németország 2:1 (1:0). Szombaton délután 20 000 néző előtt, 30 fok melegben került sor a. szovjet—német találkozóra. A mérkőzés az első perctől az utolsóig igen kemény játékot hozott, melyet heves üsz- szecsapások tarkítottak. ÖTTUSA RÉSZEREDMÉNYEK: Az egyéni versenyt Románia nyerte, második helyen Finnország, a harmadikon a magyar Moldrich, a negyediken a magyar Benedek, az ötödiken az ugyancsak magyar Bódi végzett, így az öttusa második számában, a vívásban a nagy akarással és hatalmas lendülettel vívó magyar csapat megszerezte az első helyet, 2704 ponttal. Második Románia 2519, harmadik Finnország 2371 ponttal. Az összetett verseny állása az első két szám után a következő: egyéniben egy svéd versenyző 1924 ponttal áll az első helyen. Második és harmadik helyen finn ver- senj^zők állnak. À negyedik he-, lyen amerikai, az ötödik helyen a magyar Benedek áll 1749 ponttal. A másik két magyar versenyző közül Bódi áll jobban, jelenleg a 8. helyen. Az összetett csapatversenyben a magyar versenyzők sokat javítottak esélyükön, noha helyezésük nem változott. Az élen változatlanul az Egyesült Államok csapata áll 4947 ponttal, Második Finnország 4883.5 ponttal, harmadik a Szovjetunió 4606.5 ponttal, míg a negyedik helyezett magyar csapat pontszáma 4431.5 pont, NEKÜNK MÉG NINCS ARANYÉRMÜNK Az olimpiai játékok első 3 napján 13 aranyérem talált boldog gazdára. A kimutatások ugyan 18 aranyéremről beszélnek, de ezek közül 5 a stockholmi lovasolimpián került kiosztásra. Az eddigi bajnokságokon Amerika 7, Szovjetunió, Svédország 3—3, Németország 2, míg Olaszország, Csehszlovákia, Anglia és Uj-Zeeland egy-egy olimpiai bajnokságot nyert. Nem hivatalos közlések szerint az Egyesült Államok vezet 87 ponttal, második a Szovjetunió 79, harmadik Németország 38.5 ponttal. A magyar csapat jelenleg a 8, helyen áll, 13 ponttal. 800 NÉGYSZÖGÖL szőlő földfordí- fásához két embert keresünk. —i Kecskemét, Szolnoki-hegy 36, Szél Jánosnál. uu FIATAL házaspár, lehetőleg kü-i lönbejáratú bútorozott szobát keres. — Címet a kecskeméti járásbí- lóság portára kérik leadni; 6478 Felhívás! Férfiak, jelentkezzetek a pécsi szénbányába. Kereseti lehetőség: lOOOj felsőhatár nincs. — Jelentkezni lehet: Kecskemét, városi tanács, — félemelet 1. 1209 JUHÁSZT keresek 30 birkával; vagy anélküL — Kecskemét, Simon István u. 24. sz. 6489 SZAMÁR ELADÓ; — Értekezés: Helvécia 33. sz.^ Farkas Antalnál. 6491 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér X; szj Telefon: 25—16, 26—19, 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatalt Kecskemét. Szabadság tér Ua, Telefons 17—09 Bác3-Klskun megyei Nyomda V» Kecskemét. — Telefons 15—29 C\ Dongó -motort részletre is vásárolhat iDöllg’O-val kényelmesen, gyorsan célhoz ér 0000-000000-00-00000000-00-0000 FONTOS TUDNIVALÓK az új lakásügyi rendeletből léVWVlA/WW^/iA/WV/SéVWWWVWWVWVWíAiWV'A*, A hús, szén és petróleum-ellátásról Apróhirdetések