Petőfi Népe, 1956. november (1. évfolyam, 2-26. szám)

1956-11-27 / 23. szám

A kormány összetételén változtatunk — a rend helyreállítása után

Második megjegyzésem az, hogy a november 4-i kormány- határozatunknak megfelelően, mihelyt a termelő munka az ország minden területén megindul és a törvényes rend minden helyen és minden vonatkozásban helyreáll, nyomban változtatást eszközlünk a kormány összetételében, mép pedig oly módon, hogy

kommunisták és nem kommunisták legjobbjaival fogjuk a kormányt megerősíteni, lehetőleg a legjobb szakemberek bevonásával. A nem kommunistákkal szemben az az egyetlen igényünk, de ehhez ragaszkodni fogunk, hogy az illető kész legyen a népköztársaság államrendjének, a szocialista vívmányok megvédésének és a szocializmus építésének alapján dol- * gozni.

A harmadik megjegyzésem a kérdéshez az, hogy mindaddig, ameddig a normális élet általában biztosítva nincs, a kormány összetételében semmiféle változtatást, sem bővítést nem csinálunk. Az a helyzet, amire mi gondolunk, lehet, hogy csak három vagy négy hét múlva érkezik el. Ez nem rajtunk múlik.

Mi azt szeretnénk és azon vagyunk, hogy a kormánynyal kapcsolatos és szerintünk is szükséges további lépés mielőbb megtörténjen. De ezt semmi szín alatt sem az ellenforradalom által útnak indított és félrevezetett jóhiszemű emberek által átvett követelések nyomása alatt tesszük majd meg.

Én megtanultam a leckét, amelyet igen drága tandíjért a Nagy Imre- kormány működése adott az országnak. Az a véleményem, hogy az ellenforradalommal szemben nem úgy kell harcolni, hogy követeléseiknek engedünk, hanem úgy, hogy az ellenforradalmat szétzúzzuk.

A Nagy Imre kormány az igazi tennivalókkal foglalkozni nem tudott

Hogyan is áll a dolog a Nagy Imre-kormánnyal? Az ellenforradalom — háttérből útnak indított követelései nyomán — más és más miniszter leváltását félóránként követelte.

a kormány fő tevékenysége ezeknek a csereberéknek megtárgyalásából és végrehajtásából állott, a kormány igazi tennivalókkal foglalkozni nem tudott, az ellen- forradalom óráról órára erősödött és előretört,

a kormány maga pedig az örökös, naponkénti változtatások során úgy nézett ki, hogy végül a szülőanyja nem ismert rá. Hát mi ebben a kérdésben sem az ellenforradalom óhajainak tett engedmények útját fogjuk járni, mert az a véleményünk, hogy a tigrist nem koncokkal, hanem csak úgy lehet megszelídíteni vagy békességre bírni, ha agyonverjük.

Csak annak a béremelésnek van reális értéke, amelynek van fedezete

Előfordul, hogy egyes helyeken a dolgozók nevében fellépők kijelentik, hogy csak ilyen vagy olyan gazdasági követelések kielégítése után fognak dolgozni. Ezek a gazdasági követelések gyakran olyanok, hogy nem lehet azokat jogtalanoknak nevezni, persze akadnak gyakran jogtalanok is. De a jogos követeléseknek is az a bajuk, hogy ma nem valósíthatók meg. Ma az a helyzet, hogy a kormány által hozott döntéssel — az ipari munkások és bányászok részére megszavazott béremeléssel — elmentünk addig a határig, amelyen túl ma nem mehetünk, ha csak nem akarjuk megszavazni az inflációt, a pénzromlást. A kormány pedig el van tökélve, hogy minden követelést elhárít, amely pénzromlásba taszítaná az országot, mert az éppen a bérből és fizetésből élőket, azaz elsősorban a munkásokat sújtaná legjobban.

Megszavazni béremelésket, ez egy pillanat műve. Pénzt nyomtatni, ez a papír dolga. De szabad-e ezt csinálni? Nem szabad, nem lehet, nem fogjuk megcsinálni. Minden gondolkodó ember tudja, hogy

annak a béremelésnek van csak reális értéke és értelme a dolgozó számára, melynek van fedezete, megtermelt áruban. Különben csak több pénzt kap és a több pénzért kevesebb árut.

i

Ezt már kipróbálták keservesen a magyar dolgozók 1945— 1946-ban és gondolom, egyetlen munkás sem kívánja vissza az inflációt, a pénzromlást.

A követelésekkel egyébként is úgy vagyunk, hogy aki átgondolja helyzetünket, az tudja, hogy ma a dolgozó nép érdeke egyet parancsol: minden dolgozónak azonnal és feltétel nélkül, követelés-listák irogatása nélkül dolgoznia kell, mégpedig legjobb tudása szerint. Mert azalatt, míg egyes helyeken a dolgozók egy

része — a termelésben tétlenül — követelések megszerkesztésével van elfoglalva, kiesik éppen az a termelés, amely a jogos igények kielégítésének alapja lenne.

Ami a kormány szándékait a szociális és bérkérdések jövö' beni rendezése tárgyában illeti, megjegyzem, hogy — magam is vasmunkás, műszerész vagyok, s megértem a munkásság igényeit. A kormány ma is és a jövőben is elsősorban a munkásokra támaszkodik és a munkások és parasztok egyetértő támogatása nélkül nem tudjuk elképzelni az ország kormányzását ezután sem. Tudjuk, hogy kormányunkat a »Szabad Európa« nevű reakciós külföldi rádió éppen úgy a legkülönbözőbb rágalmakkal igyekszik bemocskolni a dolgozók egy része előtt, éppen úgy, mint a hazai földön a sötétben bújkáló ellenforradalom is. De még a legvadabb imperialista háborús uszítónak, a legvéresebb szájú és kezű hazai ellenforradalmárnak sem jutott eszébe azt állítani, hogy a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás-paraszt kormánya a gyárosok, bankárok, grófok és földbirtokosok kormánya volna.

Mi a munkások és parasztok kormánya vagyunk és

az összes ellenforradalmi

szitkok és átkok igazi magyarázata ebben rejlik.

Reám személyileg is elmondhattak és bizonyára el is mondtak már minden rosszat, ami csak elképzelhető, de azt persze nem mondhatták, hogy én a kapitalisták képviselője volnék. És ennek is ugyanaz a magyarázata.

Tehát: teremtsük meg a termelés teljes ütemű beindításával és fejlesztésével a keresetek emelésének reális alapját és akkor a béremelésnek a jövőben nem lesz akadálya. A kormány gazdasági célkitűzéseinek alapvető elve, hogy

a termelés fejlesztésének, a dolgozók életszínvonalának növekedését kell szolgálnia. Minden más követelmény sorrendben ezután következik.

Ha mi súlyos gazdasági helyzetünkben semmi mást nem nézünk. mint a villamosenergiával, a szénnel és az olajjal kapcsolatos bajokat, akkor is fel

kell hívnom a dolgozók figyel- | mét arra a veszélyre, hogy ha j továbbra is ilyen vontatottan í megy a termelés beindítása egyes helyeken — különösen a bányákban —, akkor előállhat az a helyzet, amikor a dolgozók egy része átmenetileg még akkor sem dolgozhatna, ha különben akarna is. Világos, hogy ezt minden módon el kell kerülnünk.

Remélem, aa öntudatos ma gyár dolgozók tisztában vannai azzal, hogy az igen jelentős külföldi segélyek, amelyeknek döntő részét a testvéri szocialista országok kormányai és népei küldték nekünk, csak az átmeneti nehézségek leküzdéséhez adnak nagy segítséget, de népünk életét és jövőjét csak két kezünk munkájával biztosíthatjuk.

Ä Nagy Imre-ügyről

Harmadik kérdésként a mostanában ismét sokat emlegetett Nagy Imre-ügyről kívánok szólni. Nézetem szerint ez a kérdés történelmileg túhaladolt kérdés, amely fölött népünk rövid időn belül napirendre fog térni. Ismeretes mindenki előtt az a helyzet, amely nálunk a Nagy Imre-konmány utolsó napjai, pontosabban október 30-a és november 3-a között előállott.

Az október 30-i tűzszünetet követő órákban nyíltan fellépett az ellenforradalom viharos nyomása, ezt a kormány napról napra jobbra tolta, és Mindszenty, B. Szabó, Eszterházy Pál fellépése mindenki előtt nyilvánvalóvá tette: a Nagy Imre-kormány órái meg vannak számlálva,

az ellenforradalom napokon belül elsöpri azt a helyéről. A Nagy Imre-kormány és maga Nagy Imre ugyanezekben a napokban megbocsáthatatlan bűnt követett el a magyar nép ellen. Tehetetlenségével és az ellenforradalmi rohammal szembeni tétlenségével valójában leplezte és fedezte a gyilkos ellenforradalmi fehérterrort. Nagy Imre mint kommunista is megbocsáthatatlan szerepet játszott. Ha tehetetlen volt, le kellett volna mondania, országnak, világnak megmondva, hogy ellenforradalmárok gyilkolják halomra Budapest utcáin a kommunistákat és más haladó hazafiakat, munkásokat, értelmiségieket. Ehelyett ő nevével fedezte ezeket a szörnyűségeket. Végül 4-én reggel ellenállásra hívott fel a fehérterrorista gyilkosságoknak véget vető, segítségül hívott szovjet csapatok ellen. Miután a rádióban bemondta, hogy «a kormány a helyén van«, felkapta a csomagját és még Tildy Zoltánt is cserbenhagyva, a parlament egyik csigalépcsőjén megszökött és 20 perc múlva a budapesti jugoszláv nagykövetségre szaladt menedéket kérni.

Nagy Imre volt szerepéről még annyit: lehetséges, hogy az ellenforradalmárok számára kevés volt az, amiben nekik Nagy Imre akarva-nemakarva segítséget nyújtott, de a Magyar Nép- köztársaságnak, a magyar kommunista mozgalomnak, a meggyilkolt forradalmároknak sok volt.

A továbbiakról pedig annyit, hogy az a Nagy Imre, aki a jugoszláv nagykövetségre belépve elhagyta a Magyar Nép- köztársaság szuverénitása alatt álló területet és jogilag idegen ország területére lépett, néhány nap múlva diplomáciai úton közölte azt a kívánságát, hogy el akarja hagyni a Magyar Népköztársaság területét.

Kormányunk és pártunk úgy gondolta, hogy azzal az emberrel, aki ily módon elhatárolta önmagát a magyar kommunistáktól éppen úgy, mint a magyar néptől és magától Magyarországtól is, nincs többé dolgunk.

Ezért az ügy jugoszláv vonatkozású diplomáciai részét lezárva, Nagy Imre és társai eredeti, saját kívánságát számbavéve, lehetővé tettük, hogy elhagyják a Magyar Népköztársaság területét. Miután a Román Nép- köztársaság kormánya kész volt arra, hogy Románia terüeltén számukra menedéket adjon, november 23-án Románia területére távoztak. Mi Ígéretet tettünk, hogy velük szemben — az általuk is utólag elismert — múltbeli súlyos cselekményeikért büntető eljárást nem indítunk. Ezt be is tartjuk. Távozásukat sem tekintjük örök időre szólónak. De a jelenlegi helyzetben magunk is úgy véltük, hogy helyesebb, ha egy időre elhagyják Nagy Imréék az ország területét.

Erre külön okot adott az is, hogy a még nem kevés bujkáló ellenforradalmár részéről joggal tarthattunk provokációtól. Az ellenforradalmárok nagyon szívesen megtették volna, hogy Nagy Imre csoportjából kettőt- hármat meggyilkoljanak azzal a provokatív céllal, hogy ezért a Magyar Népköztársaság kormányát tehessék felelőssé. Nekünk ilyen viszonyok között elemi kötelességünk volt, hogy az ország érdekében megvédelmezzük őket és ennek megfelelően is jártunk el.

Még egy szót ezzel kapcsolatban: Én magam

hosszú ideig együtt mentem Nagy Imrével, amikor még mindketten a Rákosi-féle vezetés ellen küzdöttünk a pártban,

de — mint ismeretes — november 2-án megszakítottam vele a

Végezetül a magyarországi eseményeknek az Egyesült Nemzetek előtti vitájáról kívánok szólni. Nézetünk szerint mindazok a fájdalmas események, amelyek az október 23-i felkeléssel és az október 30-án megkezdődött ellenforradalommal kapcsolatosak, a Magyar Népköztársaság belügyét képezik és abba nincs senki másnak beleszólása. Ami a szovjet csapatok kérdését illeti, az is magyar belügy, amely jogilag vitathatatlan és világos.

Magyarország területén több ország sokoldalú szerződése alapján törvényesen tartózkodtak a szovjet csapatok és a harcokba a törvényes magyar kormány kérésére avatkoztak be.

Ma az a helyzet, hogy az ellenforradalom szervezett fegyveres ereje Magyarország területén szét van zúzva, a háborús tűzfészek el van fojtva. Most elsősorban

a magyar munkások, azonkívül pedig a magyar parasztok és értelmiségiek eltökéltségén és akaratán múlik, hogy hazánkban a munka teljes erővel meginduljon, a törvényes rend helyreálljon, a néphatalom megszilárdul- , jón és népünk békés élete biztosítva legyen.

Vannak fájdalmas sebeink, de ezeket be tudjuk és be is kell gyógyítanunk, mert a nemzetnek élnie kell.

kapcsolatot, látva, hogy az ellenforradalomnak nagyobb haszna volt Nagy Imre kormányzásából, mint a Magyar Népköztársaságnak.

Ezt megelőzően azonban én magam is jelen voltam és magam is megszavaztam azokat a döntéseket, amelyek mind a párt, mind a kormány vezetéséi lényegében Nagy Imre és csoportja kezébe tette le. Gondoltam, érvényesítsék elképzeléseiket. Érvényesítették is. Ez azonban az elleforradalom növekedéséhez vezetett. Azt hiszem, minden kommunista és minden haladó demokrata, minden becsületes dolgozó egyetért velem abban, hogy

nincs rosszabb annál, mint amikor a párt és az ország vezető szervei — hogy bibliai hasonlattal éljek — hideget és meleget fújnak egyszerre ugyanabból a szájból.

Ez történt abban az időben, amikor Nagy Imre bent volt a vezetésben. Sok vérbe került, de megtanultuk, hogy nem lehet egyidőben harcolni az ellenforradalom ellen és ugyanakkor abból a vezető szervből bátorítani is az ellenforr adóimmal egy frontba került elemeket.

A beavatkozás nem jogi oldalát illetően az egész világ munkás- mozgalmának és a szabadságukért a kapitalista és gyarmati országokban küzdő haladó embereknek is egyértelműen az a véleménye, hogy a Szovjetunió a nyújtott segítséggel nemcsak az ellenforradalmi rémuralomtól segített megmenteni a magyar népet, hanem e segítséggel valójában egy háborús tűzfészek keletkezését akadályozta meg. A nemzetközi reakciónak, amely a népek békéjére tör, nyilván az volt a számítása, hogy Szarajevó után, amely az első világháború és Danzig után, mely a második világháború tűzfészke volt, most véres betűkkel beírja a történelembe Budapest nevét is, mint új háború tűzfészkének nevét.

Egyedül rajtunk múlik, hogy szociális kérdéseinket és a nemzeti szuverénitásunkkal kapcsolatos kérdéseket mennyi idő alatt tudjuk megoldani,

a demokratizmus továbbfejlesztése és a teljes nemzeti függetlenség alapján.

Ismétlem: bár az egész világ haladó erői támogatnak bennünket, mégis mindez elsősorban saját magunkon, elhatározásunkon és erőfeszítéseinken múlik.

Munkára fel, hogy a fájdalmas események e napjaiból mielőbb a napfényes jövő útjára lépjünk!

Bács-Kiskun megyei Nyomda- Vállalat, Kecskemét, 1956 — 3809

A nemzetnek élnie kell

Az október 23 utáni események a Magyar Népköztársaság belügye