Népújság, 1956. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1956-09-09 / 213. szám
PÁRIZS. Csütörtökön délben Dieppe irancia város fölött pusztító erejű ciklon vonult el. A hihetetlen erejű szélrohain egyetlen perc leforgása alatt száz lakóház tetejét sodorta le, tövestül csavarta ki a fákat. Dieppe vasútállomásának raktárai egyetlen romhalmazzá váltak. Emberéletben nem esett kár, de sokan megsebesültek. A ciklon annyi kárt okozott, mint a világháborúban a várost ért légitámadás. PÁRIZS. A londoni és a new- yorki árutőzsde pénteki nagyméretű árzuhanását, amit a kairói tárgyalások kudarcának tulajdonítanak, a párizsi tőzsde is erősen megérezte. A Szuezi- csatorna részvények árfolyama öt százalékkal esett és a részvények árfolyama általában erősen lemorzsolódott. NEW YORK. Christian Pala- masz, Görögország képviselője az ENSZ-ben szeptember 7-én jegyzéket köröztetett az ENSZ küldöttségek között — jelenti a Reuter Iroda. A jegyzék leszögezi, hogy az angol hatóságok naplót hamisítottak, amelyben kapcsolatba hozták Makariosz érseket a ciprusi földalatti mozgalommal. A jegyzék rámutat, hogy a hamisítványt azért készítették, hogy igazolják, miért tértek ki a békés tárgyalások elől Makari- osszal és hogy igazolják, miért volt szükség az eddiginél még fokozottabb elnyomó rendszabályok bevezetésére. BELGRAD. Belgrádban pénteken hivatalos közleményt adtak ki Sukarno indonéz köztársasági elnök küszöbönálló jugoszláviai látogatásáról. A közlemény szerint Sukarno elnök Joszip Broz- Tito köztársasági elnök meghívására szeptember 12-én érkezik Jugoszláviába hatnapos hivatalos látogatásra. KAIRÓ. Kairói jelentések szerint Nasszer elnök vasárnap fogadja a Menzies-vezette ötös bizottság tagjait. Az AFP jelentése szerint a bizottság szombaton délelőtt előzetes megbeszélésre ült össze. Az AFP jólértesült forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Men- zies ausztráliai miniszterelnök Londonba visszatérve nyilvánosságra szándékozik hozni a Nasz- szer elnökkel folytatott megbeszélések teljes anyagát. Menzies Edent és Selwyn Lloydot, valamint a londoni értekezleten a Dulles-tervet támogató 18 hatalom képviselőjét előzőleg tájékoztatja a megbeszélésekről. — Menzies visszatérését az angol fővárosban vasárnapra, vagy hétfőre várják, BERLIN. Stumm nyugatberlini rendőrfőnök pénteken közölte, hogy elutasította azt a felszólítást, hogy álljon az Amerika-el- lenes tevékenységet vizsgáló bizottság elé. A bizottság a jövő hétre meghívta Stummot Washingtonba, hogy kérdéseket tegyen fel neki »a berlini kommunista tevékenységgel és a Ro- senberg-üggyel összefüggő kommunista tüntetésekkel kapcsolatban«. BERLIN. A Német Kommunista Párt betiltásával kapcsolatban a bonni hatóságok valósággal hajtóvadászatot indítottak a haladó szervezetek ellen. Brémában nyomban a párt betiltása után egy rendőri osztag bezárta a »-polgári jogok bizottságának« irodáját és lefoglalta annak vagyonát. Hasonlóképpen jártak el a brémai tartományi békebizottság ellen is. Feloszlatták továbbá »Németország demokratikus kultúrszövetségét,« (MTI) Tizenkét éve szabad Bulgária A bolgár nép nagy örömmel cs megérdemelt büszkeséggel ünnepli szeptember 9-ét, a népi felkelés 12. évfordulóját, mely megnyitotta Bulgáriában a szocializmus építésének útját. A bolgár dolgozó nép 1944. szeptember 9-én, a Szovjet Hadsereg történelmi győzelmeire támaszkodva, az erős Hazafias Népfrontba tömörülve, a Bolgár Kommunista Párt irányítása alatt megdöntötte a fasiszta diktatúrát és létrehozta saját népi demokratikus hatalmát. A bolgár nép történelmében először vált sorsának urává és megkezdte új életének megalapozását. Igen rövid történelmi időszak alatt Bulgária óriási lépéseket tett fejlődésében a szocializmus útján. A nép odaadó munkájának, a Szovjetunió testvéri segítségének és a népi demokratikus országokkal történő együttműködésnek köszönhető, hogy Bulgária gazdaságilag és védelmilcg megerősödött, növekedik az anyagi jólét és a nép kultúrája. A szocialista építkezés tüzében megszilárdult a munkásosztály és a dolgozó parasztság harci szövetsége, megszilárdult a nép erkölcsi-politika egysége. Virágzik és erősödik a nagy Szovjetunióval a barátság — a bolgár nép szabadságának és függetlenségének záloga. A bolgár nép saját maga tapasztalta, hogy csak a szocializmus útján haladhat. Ezért megemlékezve legnagyobb ünnepéről, szilárd elhatározását mégjobban kifejezi, hogy minden erővel megőrizze és fejlessze a népi demokratikus rendszert, erősítse a bolgár—szovjet barátságot és a nemzetközi proletár szolidaritást és végig harcoljon a béke nagy ügyéért és a szocializmus teljes győzelméért. A bolgár nép szeptember 9-ét, legnagyobb ünnepét, új, jelentős eredményekkel köszönti a gazdasági és kulturális építés minden területén. Bebrits Lajos miniszter eivtárs megtekintette a bajai járás árvíz sújtotta teiüietein folyó helyreállítást A helyreállítási kormánybizottság részéről Bebrits Lajos posta- és közlekedésügyi miniszter az elmúlt napokban megtekintette Baján és a bajai járásban folyó újjáépítési és helyreállítási munkálatokat. A helyszínen tájékozódott a munkálatok előrehaladásáról és a még megmutatkozó nehézségekről és akadályokról, melyek elhárítására a kormánybizottság intézkedésére van szükség. Bebrits elvtárs útja során különösen nagy figyelmet szentelt Hercegszántón cs Hódunapusz- tán az újjáépítés és helyreállítás menetének. Elnökletével délután értekezleten vitatták meg a még szükséges tennivalókat az újjáépítés és helyreállítás gyorsítására. Nemzetközi Szemle Az angol szakszervezeti kongresszus Az angol szakszervezetek évi kongresszusa, akárcsak a munkáspárt évente megismétlődő értekezlete, jelentős esemény Anglia politikai életében. A kötelező és kincstári ízű optimizmus esztendőkön át megkövetelte tőlünk, hogy ezeket a kongresszusokat mindig a brit munkásmozgalom balra tolódásának határköveként értékeljük, még akkor is, ha ennek nem voltak vagy alig-alig voltak ténylegesen fellelhető jelei. Most, megszabadulván a múltak hibáitól, a dogmatizmus teremtette kötelező optimizmustól, megint csak balra tolódásról kell írnunk az angol szakszervezetek idei kongresszusa, kapcsán, de ezúttal azért, mert van ilyen cs pedig nem várt, vagy legalábbis ekkora méretekben nem várt balra tolódás. Az angol szakszervezetek kongresszusa mindig is tükrözte az ország hangulatát, a munkás- osztály követeléseit, mindig is hangot adott az angol politikai ás gazdasági élet legfőbb problémáinak. Mig azonban a múltban \ valódi problémákat általában csak a határozati javaslatok és a küldött! felszólalások érintet« ték és azok nem emelkedhettek a nagy többségre támaszkodó vagy egyhangú határozatok rangjára, most három-négy rendkívül fontos, az angol gazdasági és politikai élet és külpolitika szempontjából átfogó jelentőségű, baloldali tartalmú és szándékú határozati javaslat az angol szak- szervezeti kongresszus határozata lett. Egyhangú határozatban utasította el a sokmillió tagot képviselő szakszervezeti kongresszus az angol kormány bérrögzítési politikáját. A határozat jelentőségét mutatja, hogy a szakszervezeti kongresszus a második világháború óta először foglal cl egyhangúlag ilyen álláspontot. A kongresszus utasította az Országos Tanácsol, gyakoroljon nyomást a kormányra, hogy az »térjen vissza a hatékony gazdasági ellenőrzésen alapuló tervgazdasághoz«. Az angol polgári sajtó riadalma világosan mutatja. milyen óriási hatást gyakorolt a brightont kongresszus bérhatározata az egész hoz véleményre. A Daily Mail ezzel a címmel adott hírt a határozatról: »A szakszervezeti kongresz- szus ultimátumot intéz — A nemzet a leghevesebb ipari összecsapáshoz közeledik — A jövő héten kezdődik a munkabércsata.« A News Chronicle a többi közölt megállapította, hogy »a szakszervezeti kongresszus döntése eltolta a hatalmi egyensúlyt a mozgalom kebelében ... A javaslatot támogatták a jobb, a baloldali és a centrumhoz tartozó szakszervezetek egyaránt.« Elképzelhetjük, mekkora nyomás nehezedik alulról a szak- szervezeti mozgalom vezetőire, ha indíttatva érezték magukat a bérhatározat megszavazására. Hasonlóképpen a balra tolódást mutatja a leszerelés kérdésében hozott kedvező tartalmú határozat, valamint a szuezi kérdésben hozott az a döntés, hogy a szuezi vitát az ENSZ elé keit terjeszteni, amennyiben az e heti kairói tárgyalások eredménytelenül végződnek. A határozat szerint az ENSZ beleegyezése nélkül semmiféle erőszakot nem szabad alkalmazni a szuezi kérdésben. Az angol szakszervezetek idei kongresszusáról tehát joggal állapíthatjuk meg: megmutatta, hogy az angol gazdasági élet romlásának hatása alatt mólóban van a kispolgári illúzióknak az angol munkásosztályra gyakorolt hatása és szükségképpen erős balra tolódás érezhető az egész angol szakszervezeti mozgalomban, itl££& — Ügyeletes orvos. Szeptember 9-én Kecskeméten reggel 6 órától este 8 óráig dr. Nemes Sándor (Lestár tér 1) tart ügyeleti szolgálatot, — Üzemi baleset. Kovács Ferenc (Bethlen város 20), az Asztalos Ktsz dolgozójának a marógép jobbkezén 4 ujjat roncsolt össze. Csak a hüvelykujja maradt épen. A mentők, a Honvédkórházba szállították, — 50 000 ember lett hontalan N yu gat-Pakisztán ban. A legutóbbi nyugat-pakisztáni árvíz 50 000 ember otthonát pusztította el. — Hétvégi különvonat. Az IBUSZ kecskeméti kirendeltsége szeptember 16-án Mátrafüred- re hétvégi különvonatot indít. — Rablógyilkost tartóztatott le a rendőrség. Pár nappal ezelőtt Budapesten, az Izabella utcában holtan találták Bakó Dezső 40 éves kályhakészítőt, akinek lakását ismeretlen tettes kirabolta. A rendőrkapitányság a rablógyilkosság tettesét rövid idő alatt kézrekerítette, Mosó Sándor 22 éves katonaszökevény személyében. — A halasi járási kultúrház szeptember 23-án ifjúsági találkozót rendez Harkakötönyben. — Borotán szeptember 9-én, vasárnap avatják fel a községi alapból létesített népművelési otthont. — A kalocsai városi pártbizottság legutóbbi ülésén foglalkozott a város sportjának problémáival. Megállapítást nyert, hogy a városban a sportkörök nem tudják Kalocsa színeit méltóképpen képviselni, mert ezek nem törődtek a fiatalokkal, az utánpótlás nevelésével. A sportélet további fejlődése érdekében városi sportkört alakítottak és az üzemek egy-egy szakosztályt patronálnak. — Fogadóóra, Végű Pál, a KPDSZ politikai munkatársa az országos kongresszus küldötte, a Béke szálló I. emelet 5. számú szobájában hétfőn délután fogadónapot tart a Vendéglátó Vállalat dolgozói részére. Ez időben azok a dolgozók, akik felkeresik Végh elvtársat, tanácsot kaphatnak egyes fontos kérdésekben, de Végh elvtárs feljegyzi javaslataikat, észrevételeiket, amelyet majd a kongresszus elé tár. — A csehszlovák kormány jóváhagyta a munkahét, megrövidítésére vonatkozó törvényjavaslatot, mely szerint a munkahét 46 órás lesz. — A harkakötönyi tanács kezdeményezésére a község lakossága társadalmi munkával művelődési otthont épít. Felavatását november 7-re tervezi. — üj egészségházat kap He- tenvegyháza. Ez az egészségügyi intézmény az ötéves terv keretében fog felépülni. — A zenei életrajzok újabb kötettel gyarapodnak könyvkiadásunkban, amikor a jövő év folyamán megjelenik Pourtales világhírű regénye: Liszt Ferenc élete, Gerő elvtárs ssahadságra utasod Gerő Ernő elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára, szokásos évi szabadságára a Szovjetunióba utazott. (MTI) ■ooooooor 25 éve postás Illés János elvlárs, a soltvad- kerti postahivatal kiváló kézbesítője ma ünnepli 25 éves jubileumát. Illés elvtárs egyik leglelkesebb terjesztője lapunknak, Meleg szeretettel köszöntjük őt jubileuma alkalmából. XXJ000000-0Várhatő időjárás vasárnap estig: Változó felhőzet, néhány helyen kisebb eső. Mérsékelt, időnként élén- kebb nyugati, északnyugati, később déli-délnyugati szék A hőmérséklet nyugaton kissé emelkedik, keleten alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: nyugaton: 2X--' 2G, keleten 25—28 fok között. Mozik műsora Szeptember 9-én, vasárnap; Baja Uránia: Bagdadi tolvaj. — Baja Központi: Utak cs sorsok, — Bácsalmás: Merénylet a kikötőben. — Jánoshalma: Angy allal a hegyekben. — Kalocsa: Holnap már késő. — Kecel: Gróf Monte Christo II. —- Kecskemét Árpád: Sötét csillag. — Kecske- mét Városi: Az ördög szépsége. — Kiskőrös: Kél kapitány. — Kiskunfélegyháza: Vörös és fekete II. — Kiskunhalas: Merénylet a kikötőben. — Szabad- szállás: Pármai kolostor I. — Ti- szakécske: Scuderi kisasszony. A Szabadszállási Vörös Traktor Mg. Tsz felvételre keres zöldséges és gyümölcsösébe szakképzett kertészt. — Jelentkezés a tsz-nél. 1022 Egy oldalon az erő és az igazság Amikor c sorokat papírra vetjük, még nem értek véget a Menzies vezette úgynevezett ötös bizottság cs a kairói kormány tárgyalásai. Néhány következtetést azonban már az eddigi tárgyalások alapján is levonhatunk. Az egyik következtetés az, hogy a Menzies bizottságot enyhén szólva korlátozott felhatalmazással indították el Egyiptomba. Hatásköre mindössze arra terjedt ki, hogy ismertesse a londoni »18« úgynevezett Dulles tervét, de arra már nem kapott felhatalmazást, hogy ebből bármit engedjen. így tehát az angol és a francia kormány saját elgondolását akarta rákényszeríteni Egyiptomra, anélkül, hogy jottányi engedményre hajlandó lett volna. A másik következtetés az, hogy Anglia és Franciaország eleve az öfus bizottság küldetésének kudarcára számítva, de bizonyos tekintetben a küldetés hatékonyságának »alátámasztásaként« a tárgyalások hetében látta jónak fokozni a kardesör- tetést, a katonai előkészületeket. Franciaország csapatokat küldött Ciprusra, a Szuezi-csatorna Társaság pedig megtette a lépéseket, hogy a csatornán működő európai révkalauzok ott hagyják szolgálatukat. Az egyiptomi kormány higgadtságának, önmérsékletének es megegyezési készségének köszönhető, ha a helyzet a szombaton bevégződött tárgyalások után sem les» válságosabb. Nasz- szer miniszterelnök tett ugyanis olyan újabb javaslatokat, amelyek Egyiptom részéről értesüléseink szerint némi engedményt jelentenek — természetesen a szuverénitás és a csatorna feletti tulajdonjog csorbítása nélkül — és amelyek lehetővé teszik a nugati hatalmaknak, hogy kijussanak a maguk teremtette zsákutcából cs folytassák a tárgyalásokat. Ritkán fordult elő a történelemben, hogy erő és Igazság egyazon oldalon legyen. Korunkban azonban ennek mind többször tanúi vagyunk. Anglia és Franciaország katonai erővel fenyeget, de nemcsak az igazság nem áll oldalán, hanem az erő sem. Anglia és Franciaország, ha így folytatja, politikailag is teljesen elszigetelődik, nem is szólva arról, hogy aligha akad olyan állam, amely vállalna Anglia és Franciaország oldalai» egy katonai akció nagyon is kockázatos kalandját. Az új naptári héttel új szakaszba lép a szuezi kérdés. A reálpolitika és a józanság azt diktálja, hogy ez a hét újabb tárgyalásokat, újabb eszmecseréket hozzon és ne tegye válságosabbá, ne élezze ki a Szuezi- csatorna problémáját. (MTI) 1