Népújság, 1956. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)
1956-09-27 / 228. szám
A Népújság Miezogazdaságí »zalitanáe«afIoja Mozik műsora Arait a kukoricamolyról tudnunk kel! J A Tassi Növényvédő Állomás prognózis felvételezései során a kukoricamoly hernyók, nagymértékű kártételét tapasztalva, szükségesnek tartja ennek a veszedelmes ellenségnek az ismertetését közzétenni. A kukoricamoly kiterjesztett szárnnyal 25—30 mm széles; a nagyobb termetű nőstény sárgás szárnyát sötétebb hullámvonalak és foltok, míg a kisebb hím barnás szárnyát sárgás haránt- sávok és foltok díszítik. A pillék rajzása május végétől nyár derekáig tart. Eleinte lucernásokon és egyéb sűrűfüves területeken rejtőznek, amikor azonban az új kukorica már félméternél magasabb, idevonulnak s tojásaikat csomókban a kukorica levelére tojják le. egy-egy nőstény átlag 350—ÉOO darabot. A kikelt hernyók a kukoricán szétszélednek. Vándorlásukban lábaikon kívül nagy szerepet játszik az a finom fonál, amelyen le tudnak ereszkedni s a fonálon ereszkedő kis hernyó a szél lengetésével telepszik át a szomszédos kukoricatore. Egyrészük a szár és a levélhüvely közé húzódik s a levél főeréből eszeget, másrészük a címerig rágódik be, s ennek virágrészeivel táplálkozik. Később valamennyi hernyó a szárba fu- rakodik s ennek belével táplálkozik. Ezt keresztül-kasul járják s gyakran még a bütyköket is átrágják. Kitúrt ürülékük kívülről a száron s a levelek hónaljában élénken szembetűnik. Amikor a kukorica csövesedik, a hernyók közül némelyek a cső nyelébe, vagy a tejesedé szemek és a csuha közé húzódnak. Egy- egy tövön olykor 15—20 hernyó is garázdálkodik. A hernyók mindvégig a kukoricaszárban maradnak. Amikor ősszel a kórót (szárat) hazaszállítjuk, benne rejtőznek a hernyók. Tavasszal ■— a dermedt téli pihenés után — felélednek, 2—3 hétig újból táplálkoznak, azután bábbá alakulnak. A bábból május végétől kezdve kikel a pille. A kukoricamoly hernyójának (főkártétele abban áll, hogy a fejlődése kezdetén lévő csöveket is átrágja, s azok elpusztulnak. Későbbi, de már látható kártevése az, hogy a nyelében megfurkált cső megtörik s ezért fejlődésében visszamarad. Az a eső pedig, amelynek tejesedő szemében furkál a hernyó, részben megpenészedik. A belsejében agyonrágott izár erősebb szélben, viharban eltörik, s akkor a csövek további fejlődése megakad. A védekezésre vonatkozóan a következőket ajánljuk: Azt az időszakot kell kihasználni, amely a kukoricatöréstől a molylepkék rajzásáig (júniusig) eltelik. Ezt az időszakot a kukoricamoly fejlett hernyó, majd végül báb alakjában tölti a kukoricaszár belsejében, többnyire a vastagabb, földközeli szárizekben. Igen fontos tehát, hogy a szárvágáskor ne hagyjunk magas tarlót, használjunk szárvágó kapát, amellyel közvetlenül a föld színe felett le tudjuk vágni a kukoricaszárat. Ezzel elérjük, hogy jóformán minden hernyót beviszünk a gazdasági udvarba s a kukorica- szár május közepéig való fel- használásával, vagy a szár helyes kezelésével ezeket a hernyókat el is pusztíthatjuk. A szántóföldön, a kukoricaszár földben maradt tuskójában — ha azt a föld felszínén vágtuk le — csak elvétve marad kukoricamolyhemyó. A kukoricaföldön és a környező területeken található vastagabb szárú gyomkórók szintén téli szállást adhatnak a hernyóknak. Ezért a kukoricatuskókat, dudvaszára- kat legjobb összegereblyézni és elégetni. Hogy a kukoricamolylepkék ki ne rajozhassanak, a kukoricaszárat május közepéig fel kell használni, vagy el kell égetni. Ezen az időponton túl a szárat ásott, száraz veremben kell elrakni. A kiemelkedő részt félméteres szalmával, vagy ugyanilyen vastag földréteggel takarjuk le, hogy a kukoricamolypillék ki ne szökhessenek. Kerítésnek, sövénynek, szélfogónak csak egy évesnél idősebb kukoricaszárat használjunk fel. A silózott, szecskázott kukoricaszárban a hernyók elpusztulnak, ezért a szárfelhasználásnak ez a módja a leggazdaságosabb; ezzel ugyanis gyenge szénának megfelelő takarmányt nyerünk s a kukoricamoly ellen is védekezünk. A csalamádét, cirkot, kölest és kendert szintén fertőzheti a kukoricamoly, bár kisebb mértékben, mint a kukoricát, ezért fertőzés esetén szintén az elmondottak szerint járjunk el. Sz. J., Bács-Kiskun megyei Növényvédő Állomás m Érdekességek a világból Rövid csillagásza ti hírek A szovjet kutatók 91,6 centiméter hosszúságú rádióhullámokat fogtak fel. amelyeket a világűrben levő nehézhidrogén bocsát ki. Ezáltal újabb »-ablakot« nyitottak a világmindenségben. * Lippincot amerikai csillagász felfedezte a legkisebb csillagot, amelynek tömege csupán egy- tizenkettede a mi Napunkénak. * 1954-ben hatalmas csillagászati távcsövek segítségével különös jelenséget vettek észre a Hold felületén: valami hidhoz hason- íót, amely 30 kilométer hosszú és kb. 2 kilométer széles. Ezt a holdbéli x-hidat« számos országból figyelték, s a legutóbbi adatok alapján az a vélemény alakult ki. hogy az nem más, mint egy hegyvonulat árnyéka. «» A csillagászok több mint 50 esztendeje keresték hiába az Athália nevű kis bolygót, amelyet 1903-ban fedeztek fel és azóta nyomtalanul eltűnt. Tavaly a kutatásokhoz felhasználták az elektronikus számológépeket, amelyeknek segitségével pontosan kiszámolták a bolygó pályáját, úgyhogy ezután rövidesen több csillagászati fényképen megtalálták a »szökevényt«. Dobhártya műanyagból Jugoszláviában a szkopljei egyetemi klinikán dr. Pétre Zdravev professzor hosszabb idő óta eredményes kísérleteket végez s ezeknek során a megsérült dobhártyát polivinilből készült membránnal helyettesítette. — Zdravev professzor bel- és külföldi szaklapokban közzétette eljárását és jóformán naponta kap elismerő leveleket kollégáitól, akik az ő módszerével jelentős eredményeket értek el s nagyothallókat gyógyítottak meg poli- vinil-membránok behelyezésével. s^vvvvvwvvvsAArvwvvvwirvvwvvvvw OLVASSA a Népújságot ! SZÉP kombinált szoba eladó. — Cím: a kiadóban. 6275 IPARI vállalat keres felvételre gyakorlattal rendelkező gyors- és gép- írónőt október 1-i belépéssel. — Ajánlatokat önéletrajzzal együtt „Perfekt“ jeligére kérjük a kiadóba. 1142 NÉPÚJSÁG »I MDF Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a Megyei Tanács napilapja Szerkeszti a szerkesztóbízcttsis Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1> ez. Telefon: 25—16. 26—1». ll—M Felelős kiadó: DACZÖ JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tót U*. Telefon: 17—09 Terjesztik: a Megyei Postahivatal Hírlapc*ztálya ez a hirlapkézbeeílí postahivatalok. Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. — Havi előfizetési díj: 11 Ft __ t íács-Kiskun megyei Nyomda V* Kecskemét. — Telefon: 13—Ï9 sz- V, v.t Faragó hars Ísazgatá Szeptember 21-én, csütörtökön: Baja Uránia: ünnep! vacsora. — Baja Központi: Két kapitány. — Bácsalmás: Páncélos dandár. — Jánoshalma: Kati és a vadmacska. — Kalocsa: öfe ketten. — Kecel: Rákóczi hadnagya. — Kecskemét Árpád: Üj ember kovácsa. — Kecskemét Városi: Traviata. — Kiskőrös: Ördögi kör. — Kiskunfélegyháza: Páncélos dandár. — Kiskunhalas: A fiú. — Szabadszállás: Békében cini. — Tiszakécske: Kutya- íejűek. ******* KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Évadnyitó díszelőadás szept. 28-án, este fél 8 órakor Jókai Mór: »X KŐSZÍVŰ EMBER FIAI“ rumantikus színmű 3 felvonásban Katona József bérlet cs 1. sz. szelvénybérlet. KŐMŰVES, ÁCS ÉS segédmunkásokat felveszünk azonnalra — Dusnok Halánkasi építkezéshez. Érdeklődni lehet Kecskemét, Csongrádi utca 2., vagy az építkezési helyen. 1132 Apróhirdetések 330 KÖBCENTIS motorkerékpár eladó. — Szabadszállás, Toldi Miklós utca 7. sz. 6256 HOMOKMÉGY községben, a temető mellett, 15 öl hosszúságú ház, 1050 öl tanyával, amely lakásokra alkalmas, gazdálkodásra, méhészetre, eladó. — Érdeklődés: ott és Varga Ferenc kötelesnél. 1141 A Közlekedésépítési Szak- és Szerelőipari V. felvesz: szegezőlakatosokat, villanyszerelőket, villanyhegesztőket, esztergályosokat, épületszigetelőket, központi! űtcs-szerel őke t, vízvezetékszerelőket, bádogosokat, épületlakatosokat, vasszerkezeti lakatosokat, épület üvegezőket és a fenti szakmákhoz, segédmunkásokat. Jelentkezés: Budapest, IX.. Közraktár u. 1—3, éo — XI., Andor utca 28» 1060 KERESÜNK azonnali felvételre budapesti és vidéki munkahelyeinkre kőműveseket, ácsokat, festőket, bádogosokat és férd segédmunkásokat. Vidéki dolgozóinknak kéthetenként szabad-szombat, munkás- szállás és egyéb szociális kedvezmények biztosítva. — Jelentkezés: Budapest. V., Guszev utca 16. sz. Telefon: 128—470. 754 FÉRFI MUNKAERŐI (segédmunkáét) Budapest területére 18 éven felül, — villamos vágányépítési munkára — felveszünk. Dolgozóinknak munkaruhát, bakancsot, kedvezményes üzemi étkezést, ingyenes viliamosutazási igazolványt, a vidékieknek munkásszállást, a családfenntartóknak napi C forint különélés! pótlékot biztosítunk, Jelentkezés: A Fővárat Vasútépítő Vállalat központjában; Budapest, VII, Akácfa u, 15, IV, em. 409. szoba. 708 KISHASZONBÉHLETBE kiadó ta- nyásbirtok, azonnal, 3 hold. — Kecskemét, Talfája 134. Érdeklődni: Kecskemét, Mária u. 12. sz. 6292 A 22. sz. Építőipari Vállalat állandó munkára felvesz budapesti munkahelyeinkre kőműves, ács szakmunkásokat, valamint kubikos és segédmunkásokat. Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk, valamint napi háromszori étkezést előnyös hozzájárulással. Családfenntartók részére —- kellő igazolás alapján — napi 6, ill. 10 forintos különélési pótlékot fizetünk. Belépés esetén — vasúti jegy ellenében — a közlekedési költséget megtérítjük. Jelentkezni lehet Budapest, V. Irányi u. 17. sz. Munkaerógazdálkodási Csoportunknál. 1965 Magyarország a fiannaiffk helyen íégzeft a saMolimsián Kedden délelőtt a 11. forduló függőjátszmáinak lebonyolításával befejeződött a XII. sakkolimpia. A Magyarország—Jugoszlávia találkozóból függőben maradt Portiseh—Milics-játszma döntetlenül végződött és így a mérkőzés végeredménye 2:2 lett. Ezzel az eredménnyel Jugoszlávia és Magyarország is 26.5 —26.5 pontot szerzett. Az olimpiai torna szabályai szerint Jugoszlávia, mivel eggyel több csapatgyőzelmet szerzett, a második helyen végzett, Magyarország a harmadik lett. A XII. sakkolimpia végeredménye: Szovjetunió 31 pont, Jugoszlávia és Magyarország 26.5, Argentina 23, NSZK és Bulgária 22, Csehszlovákia 20.5, Anglia 20, Svájc, Dánia és Románia 19, Izrael 15.5. (MTI) Kerékpáros terepverseny a íélegyházi járásban A félegyházi járási TSB Ke- hot indulni. A helyezés szempontjá- rékpáros Társadalmi Szövetsége ke- búi érdekes, hogy külön osztályo- rékpáros terepbajnokságot írt ki. A kát, kategóriákat nem állítanak fel. bajnokság kiírásából megtudhatjuk, A versenyen az győz, alti az előírt hog3r a versenyt annak a célnak je- távot a legrövidebb idő alatt teszi gyében bonyolítják le. hogy a ke- , meg. A bajnokot éremdíjazásban ré- rékpárosokat hozzászoktassák a vál- szesítik, a 2., a 3. és a 4. helyezett tozatos utakhoz és különböző terepe- pedig oklevelet kap. keu való kerékpározáshoz. Tehát j A nevezési határidőt szeptember hó Itt lényegében ügyességi versenyről 28-ra jelölték meg. A rendezési költvan szó. «egeket a járási TSB fedezi. A faA nagy érdeklődéssel várt terep- tusi sytortkorök részére a JTSB az bajnokságot szeptember 30-án, vasár- ( utazási költséget is megtéríti, nap délelőtt 10 órai kezdettel rende- j^z’ a versenyág új színt jelent a zik, a verseny napján közlendő te- járásban az egész megye sportjá- repen, a város környékén. A ver- eddigi nevezések azt museny távja 24 kilométer. j tátják, hogy a fiatalság nagy érdekA járási bajnokságon részt vehet- lődést tanúsít a terepbajnokság nek mindazon versenyzők, akik a iránt. Éppen ezért csak helyeselni járáshoz tartoznak, s akiket a sport- lehet a félegyházi járási JTSB kez- köreik versenyzésre beneveztek. A deményezését a verseny megrende- versenyen bármilyen kerékpárral le- 1 zéséért. GONDOLATOK a szovjet—magyar labdarúgó mérkőzés után Sót ezer labdarúgó örömét, boldogságát fejezem ki a magyar válogatott nagyszerű szereplése miatt. Már a jugoszláv—magyar találkozón, de moet a szovjet—magyar váloga- . tott mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy labdarúgó-sportunk vezetésében egészséges volt az- a tisztogatás, amelyet a közelmúltban az OTSB végrehajtott, örömet jelent számunkra, hogy válogatottunk két, nagyon jó játékerőt képviselő csapat ellen győzött külföldön. Sajnos az örömbe üröm is vegyült. Nagyon sajnáljuk, hogy az OTSB nem küldi ki a válogatottat a melbournei olimpiára. Minden sport szép, s úgy gondoljuk, a kenu, kajak, öttusa és más sportágakban ts eséllyel indulunk, de azt hiszem, a legnagyobb népszerűségnek örvendő labdarúgó-válogatottunk is megállta volna a helyét. A labdarúgó-keret nevezésének j visszavonásával lényegesen csökken az olimpiai költség. Ezért a szurkolók kifogásolják, hogy miért kell még mindig fizetni a mérkőzésje-, gyeknél az 50 fillért és a Totó-nál | oszloponként a 10 fillért. Azt hiszem, ez a gondolat jogosan foglal-1 koztatja a magyar sportközvéleményt. Goczol Péter, Mélykút Nagyon helyes Goczol elvtárs észrevétele, amikor arról ír, hogy a labdarúgó-válogatott vezetésében történt egészséges tisztogatás hasznára vált a magyar labdarúgó-sportnak. Véleményünk szerint azonban Goczol elvtárs nem vette figyelembe; hogy a belgrádi és moszkvai siker még csak kezdet. Lehet, hogy a válogatottunk az olimpiáig nem forr ki tökéletesen, és kár lenne az amúgyis megtépázott magyar labdarúgo-sporr tekintélyét csökkenteni, másrészt megbontani a világbajnokságra való előkészületet. Ezért a visszalépés valószínű helyesnek bizonyul. Ami az anyagiakat Illeti, azzal sem értünk egyet. Nem érthetünk egyet elsősorban azért. mert a labdarúgó-keret (ami kb. M főből áll) helyett más sportágbeil versenyzőket küldünk ki, akik előrelátha tólag nagyobb eséllyel vesznek részt a nemzetek találkozóján. Másrészt pedig ez nem a labdarúgó-csapa. kiküldetésére szóló hozzájárulás, hanem a magyar sportolók olimpiai szereplésének elősegítése. így tehá' az 50, illetőleg a 10 filléres olimpiai hozzájárulás továbbra le szükségesNéhány szót a sportszerűségről (SporttuAosítóinU lététéiből) Varga István Dávodról bíráló hangú levelet ír a Bátya—Dávod megyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzésről. ..Csapatunkat 30 lelkes szurkoló kísérte el Bátyára. Ml, játékosok nagy aggodalommal indultunk a találkozóra, mert sajnos már az elmúlt évi bajnokságban megismerkedtünk a bátyai szurkolók és labdarúgók egy részének szocialista sportemberhez nem illő viselkedésével. Szomorú, hogy most folytatódott a tavalyi eset. Különösen parázs volt a hangulat, amikor már az első félidő 20. percében 3:0-ra vezettünk. A második 45 percben a Játékvezető kiengedte kezéből a mérkőzést és valósággal lerugdaltak bennünket a pályáról. Még szomorúbb, hogy a pályáról való levonulás után kövekkel és egyéb alkalmi eszközökkel űztek el mindannyiunkat Bátyáról. • Szentendrei József tiszakécskel tudósítónk a Kecskeméti Építők—Ti- szakécskei Bástya mérkőzés utáni esetről ír. Megemlíti: Néhány kecskeméti szurkoló meg nem engedhető hangon kiabált a játékosainkra, hogy: „ti parasztok, elvitéttek az egyik pontot“. A paraszt 6zó hazánkban nem szégyen, az egyik építő rétegének á neve. Ezt a szót azonban a szurkolók gúnyból, sértésre használták fel. Mi. kécskei sportemberek elítéljük az Ilyen szurkolók magatartását. hiszen a parasztságnak a munkásosztállyal karidtve a sport által is a haza építését kell szolgálni. Annyit még hozzáteszek, hogy a szurkolók viselkedése a sportvezetők munkájára is fényt vet. Sporthírek és eredmények öszl-tavasz! rendszerben úttörő | labdarúgó-bajnokságot indítanak a | kiskőrösi járásban. A versenyen Kiskőrös két csapattal, továbbá Solt- vadkert, Császártöltés, Kecel, Fülöp- szállás, Soitszenthnre, Csengőd, Kaskantyú, Páhi. Tázlár, Pirtó és Akasztó egy-egy csapattal vesz részt. C Kiskőrösön a járási bajnokságban részvevő csapatokon kivül az általános iskolák között községi úttörő- bajnokságot rendeznek. A Ságvári, a Petőfi, a Kossuth, a Rákóczi és a Kinizsi válogatottja Indul a küzdelmekre. • A bajai járásban befejeződött a labdarúgó- és röplabda-bajnokság. A labdarúgó-bajnokság végeredménye: Északi csoport: 1. Sükösd 12 3 2 2 43:14 18 2. B.-boreod 12 7 2 3 34:22 16 3. Rém 12 7 — 5 35:21 14 4. F.-czt Iván .12 7 — 5 30:27 14 5. N.-udvar 12 4 1 7 19:43 9 6. Mátéhózi Tr. 12 3 2 7 29:37 8 7. É.-osanád 12 2 í 9 19:45 5 Déli csoport: 1. H.-«zári tó 12 10 1 1 45: 5 21 2. N.-baracska 12 9 1 2 33:15 19 3. Szeremle 12 9 — 3 30:20 18 4. B.-monoé tor 12 á — V 15:31 10 5. Ceáfcalja 12 4 — 8 9:18 8 6. Dávod n. 12 3 X 8 13:37 7 7. B.-6$t*ycrgy 12 — 1 11 6:30 1 Az Északi és a Déli csoport első helyezettjei vasárnap Baján találkoztak, hogy eldöntsék, melyik község csapata nyeri a Járási bajnokságot. A döntő fontosságú találkozón a sükösdi együttes bizonyult jobbnak, 4:0 arányban nyerte a mérkőzést, s ezzel a bajai járás labdarúgó-bajnokságát. A röplabda-bajnokság végeredménye: Északi csoport: 1. F-eztiván 2. Sükösd 3. Rém 4. Csávoly 5. N.-udvar 6. B.-borsód 7. £.-csanád 12 12 — 23: 5 24 12 8 4 24:13 16 12 7 5 24:26 14 12 5 7 22:24 10 12 4 8 15:19 8 12 3 9 11:26 6 12 — 12 8:26 — Déli csoport: 1. N.-baracska 2. Il.-szántó 3. Csátalja 4. Szeretnie 5. Dávod 12 18 2 21: 7 20 12 8 4 13:10 10 12 6 6 9:13 12 12 5 7 12:13 20 12 2 10 6:16 4 Vaskút, Gara kizárva a bajnokságból. A vasárnapi döntőn Nagybaracska válogatottja nem jelent meg. ezért Felsőszentiván csapata Játszma nélkül győzött s ezzel elnyerte az 1956 évi járási bajnoki címet,