Népújság, 1956. augusztus (11. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-02 / 181. szám
A port Központi Vezetőségének határozaté megerősít bennünket a további munkánkban Termelőszövetkezetünk kommunistái és a pártonkívüliek is igen figyelmesen tanulmányozták pártunk Központi Vezetőségének legutóbbi határozatait, valamint a népgazdaság fejlesztésének irányelveit. Valamennyien helyesléssel és megértéssel fogadtuk a személyi változásokat és a helyzet őszinte feltárásáról szóló beszámolói. Bennünket, termelőszövetkezeti tagokat, különösen a nagyüzemi gazdálkodás fejlesztéséről szóló határozat, a mezőgazdaság fejlesztésének irányelvei érintenek közelebbről. Sok lesz a tennivalónk, mert a második ötéves terv végére 27 százalékkal akarjuk növelni a terméshozamot, bővítenünk kell a gazdaságunkat. A meglévő állatállományunk minőségi feljavítását is tervbevettük s növelni akarjuk az állatok számát is. Arra kell törekednünk, hogy jövedelmezőbbé, az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok számára vonzóbbá tegyük a termelőszövetkezetet. Az idén 10 holdon allalajtrágyázási kísérletet folytatunk s ha a kísérlet eredménnyel jár, nagyobb területen is alkalmazzuk majd az altalajtrágyázást. Űj szőlő telepítését is tervezzük és el akarjuk érni, hogy a második ötéves terv végére az 1955. évihez képest 25—30 százalékkal több jusson egy-egy munkaegységre. A párt Központi Vezetőségének határozata most méginkább megerősít bennünket a további munka végzésében és bízom abban, hogy termelőszövetkezetünk tagsága egy emberként küzd majd a tervek megvalósításáért. Fekete Mihály, a bugaci Béke Tsz párt- szervezetének titkára Folyik a cséplés és o begyűjtés a kiskőrösi járásban Alkotmányunk ünnepének tiszteletére az elmúlt hét folyamán már több mint 4000 egyéni gazda tett felajánlást a beadási kötelezettségek teljesítésére s ezek közül 1334 dolgozó paraszt becsülettel teljesítette vállalását. Kiskőrösön a községi tanács tagjai széleskörű felvilágosító munkát vegeznek s ennek már meg is látszik az eredménye. Eddig 380 gazdánál csépeltek el s a 380 gazda közül mindössze egy hátralékos tna- radt. A tanácstagok igyekeznek jó példát mutatni a község dolgozó parasztjainak. Szabó Pál 7 holdas dolgozó paraszt, aki a községi tanács tagja, már régen teljesítette egész évi tojás, háromnegyedévi baromfi, egész évi sertésbeadási kötelezettségét, gabonáját pedig a cséplőgéptől azonnal a begy ű.i tőhely re szállította s ezenkívül 826 kg kenyérgabonára kötött értékesítési szerződést. Páhi községben a dolgozó parasztok elhatározták, hogy versenyre hívják a csengődieket. A verseny feltétele: a cséplés befejezése után 24 órára minden termelő eleget tesz gabonabeadási kötelezettségének. A cséplés nem mindenütt halad simán. A Kiskőrösi Gépállomás például Bocsa községben július 25-én négy gépet állított munkába, de még azon a napon szerkezeti hiba miatt mind a négy gép leállt. Soltszentimrén 26-án kezdődött meg a cséplés, de a következő napot már csaknem teljesen a gépek javításával töltötték el. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a Császártöltési Gépállomás körzetében eddig még gépállás nem volt. Okulhatnának ebből a Kiskőrösi Gépállomáson, de főleg több gondot fordíthatnának télen a gépek javítására, hogy a nagy munkák idején ne kelljen a javítással bajlódniek. Csiszár Lajos, Kiskőrös Néhány szó a bajai Vasútkertről A Bajára érkező utast szemnek kellemes, üdítő látvány fogadja: a Vasúikért pompás, árnyas ligete. Az elfáradt utasok szívesen pihennek meg a terebélyes platánok alatt. Délutánonként a környék lakói, az élet alkonyán szemlélődő öregek szívják itt a íriss levegőt, elbeszélgetnek, idézik emlékeiket, megtárgyalják a napi eseményeket. A játszótéren az aprónép hintázik, kergetőzik, építi a homokládában a mesevárakat. Mind esztétikai, mind egészségi szempontból sokat ér ez a kert és éppen ezért alaposabb gondozást érdemelne. A festői plaíánsor szegélyezte főút tisztántartására nagyobb gondot kellene fordítani. A szétszórt szemét, odahordott avar sehogysem illik ebbe a környezetbe. Virágzó bokorcsoportok színesíthetnék a kertet. Szakszerű művelésre és gondozásra van szükség és egy képzett, fejlett ízlésű kertész alkalmazása igen kívánatos lenne. Ha már a parkokról beszélünk, nem feledkezhetünk meg a kis énekes madarakról sem. Az utóbbi időben többször esett szó az újságokban is a madárvédelemről. A légpuskás suhancok aranykora is lejáróban van. S milyen különös, szomorúan ható dolog, hogy ebben a parkban egyetlen madáretetőt, madárodút nem láthatunk. A rendszeres téli etetést illetően csak a jövőre szóló reményemnek adok kifejezést. A jelszó helyett bizonyítsa a tett, hogy ezen a téren is példát, mutatnak a város illetékesei és szemmel- láthatóan igazolják a természet szeretetének gyakorlati megnyilatkozását. Mondhatná valaki, hogy ezek »piszlicsári« dolgok, ám, kövessük ebben is Lenin tanítását: az apró dolgokból épül a nagy. Szolgáljuk ezekkel is közösségünk érdekét, Baja város jó hírnevét, kultúránk fejlődését. Birinyi József, Baja Érdekes kísérletek a Tassí Növényvédő Állomáson A különböző növényi kártevők ellem eredményes védekezés csak alapos tudományos kutatómunka nyomán érhető el. Ez az elv vezeti a Tassi Növényvédő Állomást is, amikor olyan kártevők életmódjának vizsgálatával foglalkozik, amelyeket még nem ismernek, de kártételükkel különösen a megyében számolni lehet. Nagyon sok olyan kárlevő van, amelyek ellen eredményesen védekezni, életmódjuk alapos ismeretének hiányában, nem tudunk. A kendermagbogár például homoki szőlőink egyik veszedelmes ellensége, mégis az ellene való védekezést alig ismerjük. Ez évben folytatott kutatásaink nyomán megismertük a lárvát és nagy figyelemmel kísértük végig kártevésének jellegét. Fontosnak tartjuk a különböző gyomfélék irtását, különösen a szőlő környékén és javasoljuk, a kártevő rajzása előtti gyomtalanítást. A vegyi védekezésre vonatkozóan több helyen végeztünk kísérleteket. Eredményesnek mutatkozott az Agritox és a Hungária Matador 1—1 arányú keveréke, a Holló 10- nek 2 százalékos oldata, de biztatóak azok a kísérleteink is, amelyeket téli hígitású mészkén- lével, majd fő rajzás idején Holló 10-zel végeztünk. A fél, illetve 1 százalékos Kreolinnal végzett kísérleteink a riasztóhatás biztosságát igazolják. Igen sok panasz érkezett hozzánk a kukoricabarkó kártevéséről. Részben laboratóriumi, részben szabadföldi megfigyeléseink azt bizonyítják, hogy a. kártevők időbeni felismerésével megmenthetjük a kukoricát. Ez nagyon fontos, mert Kunbaján például azért került sor nagyobb területen részbeni kiszántásra, mert a termelőszövetkezet a kártételt későn ismerte fel. Érdekesek azok a megfigyelések, vizsgálatok, amelyeket a tápnövények és a tojások száma közti összefüggések tanulmányozására végeztünk. Például a gyomokkal táplált kukoricabarkó 25—30 tojást rakhat le, míg a kukoricalevéllel táplált 100—110 darabot. Védekezési kísérleteink során az Agritoxos porozás, illetve a Darsinos permetezés jónak bizonyult. Erdős területeinken nyárfáikat nagy tömegben lepte meg a nyárfalévelész. Ez a bogár hasonlít a katicabogárhoz, de annál nagyobb és piros színű. Mind a bogár, mind a lárvája, nagyon veszélyezteti nyárfásaink életképességét. Különösen a bokros nyárfákat pusztítja nagy mértékben. Megfigyeltünk a lárvákon olyan baktériumot, amely Az idén valőraválik a kiskun- halasiak régi álma, megépítik a vasúti hidat a honvédségi lőtér- nél, hogy az alatt vezessék le a várost minden évben veszélyeztető belvizeket. A Szegedi Vízügyi Igazgatóság már évek óta szorgalmazza ezt. A munkálatok júliusban megindultak. Kiskunhalas ezenkívül még három új hidat kap, hogy a belvizek levezetését a Dongçr főcsatornán keresztül zavartalanul megoldják. A Dongér továbbépítése azonban nemcsak belvízrendezési és lecsapolási célokat szolgál, hanem a szennyvíz elvezetése szempontjából is döntő jelentőségű. A Dongér kiskunhalasi szakaszának kiépítésével azonban még nem oldódik meg gyökeresen a város régi vízügyi problémája. A főcsatorna alsóbb szakaszai ugyanis szintén kiépítetlenek és ezért, ha egyszerre nagy tömegelpusztítja a lárvákat. Az 50 százalékos DDT-vel történő permetezés a bogarak és lárvák ellen jónak bizonyult. Most azzal kísérletezünk, hogy a lárvákon lévő említett baktériumokat elkülönítsük és oldatban kipermetezzük. Ezzel sikerültle a vegyszerek megtakarítása. Sokat foglalkoztat bennünket a kártevők parazitáinak (für- készlegyek, für készdarazsak) élettevékenysége. Ilyen irányú vizsgálatokat az amerikai szövőlepkével és a lucernakártevőkkel végzünk. Csak egy-két olyan problémái említettem meg, melyek a gyakorlat számára is fontosak, s úgy gondoljuk, hogy ilyen irányú munkákkal is segíteni tudjuk megyénkben a növényvédelben engednénk le a Kiskunhalas környéki vizeket, az alsóbb területeket és községeket is, — Szánk, Jászszentlászló — elöntené à víz. Emiatt a vizek lebo- csátása csak fokozatosan, az _ alsóbb részek teherbírásának figyelemmel kísérése mellet történhet. Az elmúlt tavaszi «belvízjárás« során szorongatott helyzetben volt Jászszentlászló is. Itt most készült el a Dongér szabályozását célzó, mintegy 1 kilométer hosszú átvágás és egy 4,30 méter nyílású vasbeton híd. A Vízügyi Igazgatóság mindent elkövet, hogy évről-évre enyhítsen a víz sújtotta területek helyzetén, a fölösleges vizek elvezetésével. Szükség esetén pedig a vizet visszatartja, s a környék lakóinak szolgálatába állítja. Ördögi» József, vezető technikus met. Szűcs József agronómus A belvízveszély leküzdése érdekében Kalocsai napló KALOCSA VAROS DOLGOZÖ PARASZTJAI támogatják a központi vezetőség CÉLKITŰZÉSEIT Vasárnap délután 3 óra körül egyre több ünneplőbe öltözött dolgozó paraszt igyekezett a Kinizsi ssékházába, ahol a városi pártbizottság, a városi tanács, valamint a városi népfront-bi- zottság rendezésében gazdagyűlést tartottak. A gazdagyűlésen a helytelenül kuláknak minősített középparasztok rehabilitálását tűzték napirendre. A gyűlésen Laczí Ernő, a városi tanács me« zőgazdasági osztályának vezetője közzétette a 17 kuláknak minő* sített középparaszt névsorát, akiknek ügyében a gyűlés részvevői igazságot tettek. A gazdagyűlésen közel 200 dolgozó paraszt vett részt, akik megvitatták a csépléssel, .valamint a begyűjtéssel kapcsolatos kérdéseket. Igen sokan intéztek kérdést a város ve» zetőihez, akik a feltett kérdésekre a helyszínen válaszoltak. A város dolgozó parasztjai a gazdagyűlésen kifejezésre juttatták helyeslésüket és megértésüket a párt Központi Vezetőségének legutóbbi határozataival kapcsolatosan és ígéretet tettek arra, hogy minden erejükkel támogatják a párt Központi Vezetőségét államunk felvirágoztatásában. SZÁZÖTVEN BOLDOG GYERMEK AZ ÚTTÖRŐ TÁBORBAN Ezekben a napokban már 150 gyermek tölti nyári vakációját a Május 1 kertben létesített úttörőtáborban. A városi tanács 10 000 forintot fordított a tábor létesítésére, melynek felállításában közreműködtek a honvédségi alakulatok is. A gyermekek teljes tábori életet élnek és vidáman töltik a napot, amely gazdag programmal bővelkedik. Az úttörők saját maguk irányítják tábori életüket. A tábor boldog lakói megegyeztek a Kertészeti Vállalattal abban, hogy napi egyórás munkát végeznek a kertészetben és ennek fejében díjtalanul vehetik igénybe a fürdőt. A napokban izgalmas versenyt rendeztek a tábor legjobb úszója címének elnyeréséért. Az úttörők a bőséges és ízletes ebéd után egy óra csendes pihenőt tartanak, majd a pihenő után az uszodába vonulnak. Ugyancsak a délutáni órákban kerül sor a város különböző üzemeinek látogatására is. Szombaton, azaz augusztus 4-én rendezik meg a táborban az első nagyszabású tábortüzet s az ünnepélyen az úttörőzenekar szolgáltatja majd a talpalávalót* Most rendezik meg a karnevált is, és nagy már a készülődés. A következő napokban még újabb érdekes élményben lesz részük a kalocsai úttörőknek: a honvéd., ség segítségével éjjeli úttörőgyakorlaton vesznek részt s a gyakorlaton maguk az úttörők kezelik majd a rádió adó-vevő-*' készüléket. Az idő kedvez s aa úttörők ki is használják az időt# Szükség is van erre, mert nem sok van már hátra a vidám tábori életből, hiszen augusztus 11-én már befejezik a táborozást. Addig azonban még solf örömben lesz részük a kis úttörőknek. EDDIG 790 MAZSA GABONÁT GYŰJTÖTTEK BE A VAROSBAN Kalocsa város határában már napok óta húgnak a cséplőgépek és a dolgozó parasztok mindjárt a cséplőgéptől szállítják a begyűjtőhelyre a beadásra szánt gabonát. A városban eddig egyetlen olyan dolgozó paraszt sincs, aki hátralékban maradt volna a gabonabeadással. A begyűjtőhelyeken eddig 508 mázsa búzát, 199 mázsa árpát és 83 mázsa »E« búzát vettek át a dolgozó parasztoktól. A cséplés minden szérűn folyik és a gazdák meg vannak elégedve az eredménnyel. A' szakemberek véleménye szerin* az idei búza minőségileg kifogástalan s egy hektoliter súlya 80» on felüli fajsúlyú, nedvességtartalma pedig általában nem éri el a 15 százalékot. MESEHÁZ NYÍLIK A GYERMEKEK ÖRÖMÉRE Vasárnap délelőtt 10 órakor adja majd át a városi tanács a Beloiannisz-kertben létesített Meseházat a gyermekeknek. A létesítménnyel uj szórakozás nyílik meg a gyermekek előtt, ahol vasárnaponként mesedél»; előttöt és bábszínházát tartanak# A Meseházat a városi tanács a gyermekek között hirdetett pályázati felhívás alapján készítette el társadalmi munkával. MIÉRT NINCSENEK SZÓRAKOZÓHELYEK KALOCSÁN? A nyár folyamán azt hinné az ember, hogy a szórakozóhelyek elegendőnek bizonyulnak, hiszen ki jár szórakozni Kalocsán olyankor, amikor a határban mindenütt ég a munka? Sajnos àzonban a gyakorlat mást mutat. A központi szórakozóhelyek, mint például az étterem és a cukrászda mindig tele vannak. A napokban népdalénekes MIKOR LESZ DÍSZ-SZER1 A kalocsai Béke Termelő- szövetkezetben szép számban vesznek részt az időszerű munkában fiatalok is. Ezekben a napokban 15 fiatal dolgozik a határban s még hozzá nem is eredménytelenül. Részt vetlek az aratásnál, dolgoznak a cséplőgépnél, végzik a növényápolási munkát, de a nagy dologidő alatt a városi DISZ-bizottságtól egyetlen egyszer sem látogatták meg a fiatalokat, pedig egy kis dicséret igen jól esett volna nekik. A termelőszövetkezet fiataljai a napi munka után az egyik iroda melletti helyiségben jönnek össze egy kis beszélgetésre, játékra, nótázásra s egyik legnagyobb kívánságuk az, hogy DISZ-Szervezetet alakílhassaszerepelt az étteremben, de min» den hely foglalt volt és igen sokan álltak is. Nem különb a helyzet másutt sem, mert a cukrászdában például állandóan csak sorbanállással lehet fagylaltot vásárolni. Joggal kérdezik hát a kalocsaiak: miért nem nyitják meg a sörkertet, ahol bizonyára jól érezhetnék magukat? rEZET A BÉKE TSZ-BEN? nak. Már régóta beszélnek erről a fiatalok, tudják ezt a városi DISZ-bizottságnál is, mégsem segítik őket abban, hogy teljesüljön kívánságuk. Pedig megérné a fáradtságot, hogy valaki felkeresse őket, elbeszélgessen velük s ami a legfontosabb, segítséget nyújtana a DlSZ-szer- vezet megalakításához. A szervezeti élet minden bizonnyal jobb munkára serkentené a termelőszövetkezet fiataljait, de jóval több lehetőségük lenne a szórakozáshoz és a művelődéshez is. Ne késlekedjenek hát Kalocsán a városi DlSZ-bizottsá- gon, hanem segítsenek minél előbb a Béke Tsz fiataljainak megalakítani a. régen óhajtott DISZ-szervezetet.