Népújság, 1956. augusztus (11. évfolyam, 180-205. szám)
1956-08-04 / 183. szám
Nyílt levél Antal József rk. plébánosnak Nyárlőriricre K ecskemet, budai utca 33 CREA. SZORIVON-TONIDON Tisztelt Plébános Úri A közelmúlt napokban huzamosabb időt töltöttem Nyárlő- rincen és a környező tanyavilágban. Utam során több olyan emberrel beszélgettem, akiknek Ün a lelkipásztora, de olyanokkal is váltottam szót, akiket nem illet meg a hívő jelző. De nem is ez a lényeg. Mint újságíró, ugyanis nem teszek, nem is tehetek kivételt hívő és nem hivő között, hiszen állampolgárokat tekintve már hivatalból is szószólója vagyok mindkét félnek, ha egyáltalán helyes ezt a megkülönböztető szót használni. Félreértés ne essék: elöljáróban kijelentem, nem kívánok vitázni Önnel: amiről írok, abban a kérdésben elvi alapon állok, s ez az alap — a Magyar Nép- köztársaság Alkotmánya. Mire gondolok közelebbről? Beszélgettem többek között a helyi általános iskola egyik fel- sótagozati nevelőjével, Bera Sándorral, aki egyben a területi DISZ-szervezet titkára is. Nevezett elpanaszolta, hogy a plébános úr a közelmúltban megállította és felelősségre vonta a község főutcáján, amiért egy és más kérdésben az ön által taní- t ottaktól eltérő magyarázatot adott az érdeklődő tanulóknak. Kétségtelen, a két álláspont közül csak az egyik lehet igaz, de ennek vitatása nem e cikk keretében való. így helyesebb is, ha azt idézem, hogy Magyarországon a tetszésszerinti, szabadon választható, tehát fakultatív jellegű hitoktatás mellett a lelkiismereti szabadságot is biztosítja az alkotmány. Ehhez pedig hozzátartozik az az elengedhetetlen feltétel, hogy vallási, világnézeti és tudományos kérdésekben nem lehet az állampolgár, de a jövendő állampolgár — a, gyermek lelkiismeretét és érdeklődését sem gúzsbakötni és presszionálni. Érthetőbben, illetve gyakor- ati nyelvre fordítva: a marxista —leninista ideológiát valló pártnak, országot vezető, szocializmust építő és ezért történelmi felelősséget vállaló pártnak }aga van arra, hogy a maga ideológiáját, vagyis a dialektikus és történelmi materializmust; a világ keletkezéséről, az ember fejlődéséről, a történelemben és társadalomban elfoglalt helyzetéről szóló ideológiáját mind az iskolákban, mind egyebütt, ismertesse, és az ifjúságot, vagy más hallgatóságot a maga ideológiáidnak megnyerje. Amit a továbbiakban közölni kívánok Önnel — megítélésem szerint nem kisebb jelentőségű az eddig írtaknál. Köztudomású és nyilván a plébános úr által részleteiben is ismert, a Magyar Népköztársaság Alkotmánya 54. szakaszának 1. pontja: »A Magyar Népköztársaság biztosítja a polgárok lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad gyakorlásának jogát.« Szerintem az alkotmány idézett pontjába magától értetődően beletartozik; a Magyar Népköztársaság polgárainak joga van a minden presszió nélküli házasságkötéshez, elhunyt szeretteinek kívánsága szerinti szertartású eltemetéséhez, az újszülött megkeresztelle- téséhez, vagy nem keresztelteté- nóhez. Meggyőződésem, a plébános úr e tekintetben egyetért velem. Mégis, igenlő válasza ellenére is, mint újságírónak, kötelességem megjegyezni, hogy Ön egyházvezetői módszereiben ellentmond az alkotmány fentebb idézett sarkalatos tételének. Magyarázatképpen idézek egy pár részletet a hívőkkel folytatott személyes beszélgetéseimből: Kiss Sándor, nyárlőrinci lakos édesapja elmondotta, hogy a lelkiatya addig, amíg a család három évi egyházadóhátralékát nem volt hajlandó rendezni, vonakodott a fiatalokat összeesketni, s majd arra kényszerítette a nem vallásos, de katolikus apát, hogy a lakiteleki református papot kérje meg a szertartás elvégzésére. Csernák József dolgozó paraszt elpanaszolta, hogy nem is olyan rég násznagynak hívták, de ön addig, amíg cgyliázadótartozását három evre visszamenően ki nem f izette, érdemben nem volt hajlandó az esküvőről tárgyalni. özv. Csernák Imréné még most is neheztel önre, mivel saját szavai szerint: »Járt kint nálam az atya és 500'forint egyházadóhátralék kifizetését követelte. Ha nem fizetem ki, — úgymond, — nem temeti majd el boldogult férjemet, vagy csak kis ingben és nem harangoz neki.« A halál sajnos megtörtént és ön, plébános úr, addig beszélt a bajbajutottaknak, amíg az özvegyasz- szony, — hogy a legszerényebb végtiszteletet megadja férjének, — befizetett 100 forintot a feljebb írt összegből és leánya, elsírva magát, külön adott még 30 forintot, csak hogy harangozzanak az apja temetésén. Kulcsár Gáborné elpanaszolta, hogy ön úgy megsértette őt, mint még senki. Amikor kint járt nála a tanyán és nem volt hajlandó az egyház iránti tartozásának magas összegét megfizetni, Ön ugyanis azt mondotta néki, hogy: »elvesztetted előttem a becsületedet«. Engedje meg plébános úr: ilyen kijelentést a mi állami alkalmazottaink meg sem próbálnak tenni, pedig az államnak járó adófizetés minden polgár törvényes kötelessége. Id. Csernák Sándor úgy nyilatkozott, hogy az atya hurag- szomrádot játszik véle, mert a múltkoriban kint járt. nála az egyházadó ügyében és — mivel ö sokallotta az összeget és nem akart csak 40 forintot fizetni — az atya. megsértődön azt mondván. hogy ö vem kupec, ő tient alkuszik, ha néki volna 40 forintja, inkább ő adva még a gazdának. Ezzel kapta magát és elment. Nem célom a szószaporítás, ezért csak egy megjegyzést teszek a fentiekhez és az a következő: — Ha sok esetben eltérő is a véleményünk, mi nem így értelmezzük az állam és az egyház közötti megegyezés gyakorlati megvalósítását, az önkéntes egyházadó beszedését és a szabad vallásgyakorlást illetően. Ami pedig az alkotmányra való hivatkozásaimat illeti, rnielötl soraimat bezárnám, engedje meg a plébános úr, hogy emlékeztessem alkotmányunk félre nem érthető állampolgári kötelességet előíró befejező mondatára: »Ezt a törvényt, mint a nemzet akaratát, mindenki köteles betartani.« % Tisztelettel: Sándor Géza A községben elsőnek lettek eleget kötelezettségeiknek Csátiján, a Gábor Áron Termelőszövetkezetben íolyik már a cséplés. A termelőszövetkezet tagjai a cséplés első napjaiban a község négy termelőszövetkezete közül elsőnek tettek eleget búzabeadási kötelezettségüknek, összesen 130 mázsa búzát szállítottak be a begyűjtőhelyre, ezenkívül 39 mázsa búzára kötöttek értékesítési szerződést és leadták a 136 mázsa vetőmagé kölcsönt is, A termelőszövetkezet tagjai, akárcsak egyéni gazda korukban, szorgalmasan végzik az időszerű mezőgazdasági munkákat. A kapásnövények ápolását például az aratás és a cséplés idején sem hanyagolták el. A gondos munka meg is látszik a növényeken s a termelő- szövetkezet tagjai az idén jóval bőségesebb kukoricatermésre számítanak. ökrös Lajos, Csátalja Beszélgetés Barabás Jánosnéval, a koreai magyar kórház egészségügyi vezetőjével Július 23-án érkezett meg a moszkvai különvonat az ünnepi díszbe öltözött debreceni állomásra. A 17 tagú Koreából hazatért orvos — és egészségügyi csoport — fogadására megjelent dr. Román József egészségügyi miniszter, a párt és a kormány több tagja; Eddig a hír, melyet az újságok, a rádió hírüladott az egész országnak. A Koreában egy évig tartózkodó, s immáron hazatért orvos- egészségügyi csoport, a koreai magyar Rákosi Mátyás kórház egyik kiváld dolgozója — kecskeméti. Mielőtt az Egészségügyi Minisztérium megbízásából a sokat szenvedett Koreába került volna, 5 évig dolgozott a Megyei Tanács Egészségügyi Osztályán, mint vezető védőnő, Sokan emlékeznek rá itthon, sokan megszerették. Lakásán kerestük fel Barabás Jánosnét, s megkértük, mesélje el olvasóinknak annak az egy évnek bizony fáradságos, de örömökben és sikerekben bővelkedő történetét, melyet Koreában töltöttek. — Tavaly ilyenkor, július hó 26-án indultunk útnak a Ferihegyi repülőtérről, öt napig tartott a 14 000 kilométernyi út Phenjanig. Már az állomáson is nagy szeretettel fogadtak bennünket a koreai dolgozók. — Phenjantól 60 kilométerre, Szo- rivonban van a magyar kórház, az Észak- és Dél-Koreát elválasztó határtól 180 kilométerre. Gyönyörű, kincsekben, de különösen szénben gazdag völgyben fekszik, hatalmas, hóval borított hegyek ölelésében. Hamar megszerettük a vidéket. Bár minden lépésünkkor éreztük a Távol-Kelet szokatlanul csodálatos ízét és a távolságot Magyarországtól, de az a határtalan szeretet, mellyel körülöveztek bennünket, pótolta a hazai töld illatát. Berendezkedtünk, és bátran mondhatom, a koreai elvtársak mindenben segítségünkre voltak. Volt úgy, hogy hatalmas viharban, éjjel 4 órakor is kihozták nekünk Phen- janból a postát. Munkához láttunk. Sok, nagyon sok munkánk akadt. A borzalmas háború mindent tönkretett. Az amerikai bombázó repülőgépek porig rombolták ezt a ragyogó várost. Egyetlen egy ház sem maradt épen. A 120 000 lakosból a varosban ma mindössze 40 ezren laknak. Még most is meglátszanak az embereken az amerikai napalm-bombák nyomai: égési és mérgezési sebhelyek. — A betegeink nagyon megszerettek bennünket. 300 ágyas kórházunk mindig telve volt. Előfordult például, hogy egy koreai őrnagy a 200 kilométernyire fekvő Keszonból jött el hozzánk, hogy . betegségéből mi gyógyítsuk ki. És ugyanez az őrnagy mikor megtudta, hogy elhagyjuk Koreát, a phenjani repülőtérre sietett otthonából, hogy egy meleg kézfogással és szemében egy csillogó könnycseppel elbúcsúzzon tőlünk, mert ahogy mondta is, kétszeres emlék és hála fűzi hozzánk: megmentettük az életét, s megszerettettük vele a távoli Magyarországot. — Munkánkról nem tudok sokat beszélni. Mi orvosok vagyunk, ápolók, nekünk ez a kötelességünk, dicsekedni nem szabad vele. Sokszor nagyon nehéz volt. Nehéz, mert bizony a legnagyobb hidegben is, egyik csibitől a másikig (így hívják a koreai kunyhókat) siettünk, hogy egy-egy betegnek segítségére lehessünk. És, hogy mindig csak azt mondom, hogy nagyon megszerettek bennünket, ne csodálkozzon. Minden csibiben megtalálható valamelyik orvos, vagy ápoló fényképe, aki megmentette a család valamelyik tagjának életét. Nagyon sokat tettünk a TBC elleni védekezés terén. A területi újság többször is nagy cikkben számolt be áldozatkész munkánkról. Barabás elvtársnő beszalad a szobába és megannyi kedves, örökkétartó emlék tárgyi bizonyítékaival tér vissza, — Itt van az az újság, amiről beszéltem — mondja az emlékek felidézésének révedő mosolyával, — egy koreai anya, Kim Pun Szán levelét közük, itt mellette a fényképem is, hogy egyszer nagy hóviharban mentem ki hozzá, és olyan gyógyszert adtam neki, amitől hamarosan meggyógyult. Levelében ezt írja: "Egy életen át sem fogom elfelejteni Barabás Jánosnét, kedves magyar ismerősömet.« Vagy ezek a fényképek, nézze csak, micsoda gyönyörű tájak, ez itt a tengerpart, egy kolleganőmmel állunk, itt. — Ez meg ápoltjaink egy népesebb csoportja. Sajnos, kicsit homályosak a képek, mert Korea nagyon ködös vidék, félsziget, jobbról, balról csak a tenger, a szel keresztül-kasul jár rajta, van úgy, hogy 8—10 hétig is, a monszunok alatt, csak esik, esik, mintha sose akarna megállni. Rosszak a légköri viszonyok, és még nem sikerült kikísérletezni a jó filmfelvétele- zéseket. A továbbiakban azután érdeklődtünk, milyen Korea kulturális helyzete? — Korea 200 és egynehán) évig volt japán megszállás alatt. 1945-ben a Vörös Hadsereg kikergette a bitorlókat és megindult a békés, szocialista átalakulás. De még fel sem ébredt a nép az elnyomás kábulatából, mikor máris megkezdődött a világ legborzalmasabb és legesztelenebb háborúja. Sok véráldozatot követelt, jóidőre megbénította a fejlődést. A három éve megkötött fegyverszünet óta viszont újból gyökeres változásokat tapasztaltunk. A nép nagyon lehetséges, tanulékony. Most, ebben az évben fognak kijönni először az egyetemekről Korea első diplomás orvosai, mérnökei, tanárai. Hatalmas az az erő, ami a Koreai Munkapártiján rejlik, El ezeseUiék Npcsidani egy kis történetet, ami száz, meg száz újságcikknél is fénye-* sebben bizonyítja a dolgozók hűségét, szeretetét pártjuk és hős vezérük, Kim ír Szén iránt. Sok katonát és kommunistát operáltunk a legsúlyosabb esetekkel, de akármi is történjék, a nyakukba akasztott szíjon függő kis bőrtáskát, amiben párttagsági könyvük van, soha sem veszik le. — Milyen Korea kulturális és művészeti élete? — kérdezzük. — Színházi kultúrájuk hallal- lanul magas. Az újjáépített szo- rivoni színházban például forgószínpad van, nagyon ügyesen oldják meg a természeti jelenségek hű visszaadását. Ragyogó —, hogy egy példával is illusztráljam — egy csillagos ég díszlete. A tenger hullámzását úgy oldják meg, hogy a gyönyörű festésű »selyem-tenger« alá több lyukból különböző erővel szelet fújnak és ez csodálatosan adja vissza a tenger természetes hullámzását, és speciális berendezésekkel idézik elő a zajokat, a tenger mormolását, madarak- hangját. — Vagy: Korea minden városában és nagyobb falujában van múzeum, ahol a község történetét dokumentáló adatok, ásatási termékek és a népi művészet csodálatos termékei láthatók. Érdemes megjegyezni, hogy Koreában csak népi művészet van, az »import« dolgok vagy még nem jutottak el oda, vagy ha igen, akkor semStudtak meghonosodni. Jellemző, hogy a munkásosztály harcos, nagy dalait, az In- ternacionálét, a Warszawljan- kát, az Amuri partizánok dalát majdnem minden gyűlésen, tömegmozduláson eléneklik. Nálunk a kórházban is gyakran volt kultúrest, amit főként betegeink, illetve a tonidoni kerület lakosai adtak elő számukra. — Szép még nagyon a koreai selyemfestészet, ötvös- és kerámia- művészet. Bizonyságul Barabás elvtársnő megmutatja kapott emléktárgyait, mind-mind az ötvösművészet csodálatos remeke. Egy eszményien díszített réz- tálcán ez áll koreai betűkkel: \ I* H I» é i »Éljen a magyar és a koreai né* barátsága!« ÉS mi, itthon, 14 000 kilométernyire Koreától egy kis kecskeméti szobácskábán, egy pohár koreai pezsgővel koccintva ugyanezt mondjuk. — Az az egy év, amíg kint tartózkodtunk, nagyon hamar elrepült. Megszerettük távoli barátainkat, ezt a sokat szenvedett országot, ahol csak most kezd, hosszú száz évek után, ismét megszületni az új élet. Kint sokat tanultam, nemcsak tanítottam. Megtanultam szeretni az embereket, küzdeni értük, ami egy orvosnak, vagy egy ápolónak igazi, elhivatott feladata; Mikor a phenjani repülőtéren búcsút vettem Koreától, búcsúztatásunkra eljött koreai elvtársaktól, bizony könnyes volt a szemem. S mikor hozzám lépett egy egyszerű koreai asszony, aki a tonidoni kerület tóbbszáz asz- szonya nevében átnyújtott nekem egy olyan népi viseletű selyemruhát, melyen mindannyian varrtak egy-két öltést, még sírtam is. Sírtam az örömtől, hogy nem jöttünk, nem dolgoztunk hiába. — Moszkvában aztán még egy kedves, örömteli meglepetés ért; Férjem elében; utazott és együtt tértünk vissza családunkhoz, vissza a kis kecskeméti lakásba, amit egy évig örömmel cseréltem fel a koreai kórházi szobákkal. Benedei bita» )
