Népújság, 1956. július (11. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-25 / 174. szám

népgazdaság fejlesztésével a népjólét emeléséért leg tervezett újjáalakítása he­lyett, indokolt lenne egy Sátor­aljaújhelyen létesítendő új üzemmel megoldani. A költség- különbözet viszonylag csekély, viszont Sátoraljaújhely környé­kén jó minőségű nyersanyag és a városban elegendő munkaerő áll a gyár rendelkezésére. Tovább kell vizsgálni a Ti­szántúl, valamint a Dunántúl különböző területeinek iparosí­tási lehetőségeit. A kevésbé iparosodott területek ipari fej­lődésének segítésére a helyi erő­forrásokat felhasználó, viszony­lag rövid idő alatt megtérülő ipari beruházások céljaira a Nemzeti Banknak 100 millió fo­rint hitelt kell biztosítania, amelynek hovafordítására a he­lyi tanácsok tegyenek majd ja­vaslatokat. Az eddiginél jobban figyelem­be kell vennünk a mezőgazdaság fejlesztésével is az egyes terüle­tek sajátos adottságait. A ter­mészeti adottságokon kívül, kü­lönös gondot kell fordítani a bel- terjesebb gazdákodás megvaló­sítására. elsősorban a kevésbé iparosodott vidékeken. Például elsősorban a Tiszántúlon van er­re lehetőség, mivel itt a máso­dik ötéves terv során jelentős öntözőtelepek lépnek üzembe. A mezőgazdaság gépesítését vi­szont elsősorban a munkaerő- hiánnyal küszködő, erősen ipa­rosodott területeken kívánatos gyorsabban előrevinni. További lényeges kérdés egyes vidékek és települések sokoldalú fejlesztésének megvalósítása. Az eddigi vizsgálatok alapján helyesnek látszik Budapesten 600 helyett 700 tanterem, Mis­kolcon 3000 lakás helyett min­tegy 5000 lakás építése állami eszközökből, illetve állami hoz­zájárulással. Az Alföld egészségügyi hely­zetének megjavítása céljából Karcagon rendelőintézettel egy­bekötött kórház építése látszik szükségesnek. Jobban el kell látni kulturális intézményekkel egyes, az irányelv-tervezetben nem szereplő városokat is. Tata­bányán új mozit kell létesíteni. Mindez természetesen megkö­zelítően sem meríti ki az egyes területek fejlesztésére fennálló lehetőségeket. A lakásépítésre, a szociális és egészségügyi, vala­mint kulturális intézmények lé­tesítésére előirányzott összegek pontos területi elosztása még nem történt meg és nem is nyer­het addig jóváhagyást, amíg a főváros és valamennyi megyei tanács nem dolgozta ki részle­tesen indokolt tervjavaslatát. A tervjavaslatok kidolgozása után nagyobb lehetőségünk lesz az ország különböző területeinek fejlesztésében előttünk álló kon­krét feladatok meghatározásá­ra. Teremtsünk szorosabb kapcsolatot a tudomány és a gyakorlat között A második ötéves terv folya­mán meg kell teremteni ha­zánkban a tudomány, a kutató­munka további felvirágoztatásá­hoz, kibontakoztatásához szük­séges feltételeket. Az első öt­éves tervben anyagi lehetősé­geinkhez képesst jelentős össze­geket áldottunk az egyes tudo­mányágak fejlesztésére, erőfor­rásainkat azonban nem mindig oda összpontosítottuk, ahova leginkább kellett volna; Sok esétben fölöslegesen szétforgá­csolt, elaprózott, egymástól el­szigetelten működő kutatási te­rületeken folytattunk kísérlete­ket olyan tudományágakban, amelyekben a Szovjetunió vagy a szomszédos népi demokratikus országok egyike-másika már ko­moly eredményeket tudott fel­mutatni, s amelyek átvételével jelentős mennyiségű «-iskola- pénzt« tudtunk volna megtaka­rítani; Az ilyen hibák kiküszöbölése gzifkségessé teszi a tudományos kutató' munka távlati, 1G—15 éves, és a szocialista országoké­val Összehangolt fejlesztési ter­vének elkészítését. A párt és a kormány tudatá­ban van a tudományok fejlesz­A (Folytatás a 4, oldalról.) tése fontosságának, és ezért a második ötéves tervben is jelen­tős összegeket javasol erre a cél­ra fordítani; nem számítva az ipari, mezőgazdasági és az egye­temi kutatásokat, a Magyar Tu­dományos Akadémia céljaira fordított beruházásokat mintegy 370 millió forintban javasoljuk megállapítani. Ügyelnünk kell azonban arra, hogy ne ismétel­jük meg az előző években elkö­vetett hibát, azaz a tudomány fejlesztésére szolgáló összegeket mindenekelőtt országunk legfon­tosabb gazdasági és kulturális kérdéseinek tudományos meg­oldására fordítsuk, Hangsúlyoznunk kell a tudo­mány és a gyakorlat kapcsola­tának fontosságát, azaz elsősor­ban az olyan tudományos kuta­tást kell támogatnunk, amely az országunk előtt álló gazdasági és kulturális kérdések megoldá­sát szolgálja. Ezt azonban nem szabad leszűkítve értelmezni: nagy jelentőséget tulajdonítunk az elsőrendű fontosságú elmé­leti alapkérdésekben, a fiziká-í ban, a kémiában, a matemati­kában, a biológiában kifejtett tudományos munkáknak, ha ezek egy részének nincs is köz­vetlen kapcsolatuk a termelés­sel. Látnunk kell, hogy ha az ipari, mezőgazdasági, orvostu­dományi és egyéb kutatások nem tudnak megfelelő elméleti alap­kutatásokra támaszkodni, el­vesztik tudományos perspektí­vájukat és egyre kevesebb segít­séget adnak a gyakorlatnak. A tudomány és a gyakorlat szoros kapcsolatának hangsúlyozása tehát nem jelentheti az alapku­tatások elhanyagolását; Az alapkutatás fontos területe a fizika. A magfizika bővítette az energiahordozók körét, és a rádióaktív izotópok alkalmazása révén a kémiában, a biológiá­ban és a tudomány más terüle­tein, lehetővé tette a folyamatok behatóbb megismerését. A szi­lárd testek fizikája, az elektro- fizika fejlődése pedig az elektro­technikában, a híradástechniká­ban és a műszeriparban hozott létre hatalmas fejlődést. A má­sodik ötéves terv során hazánk­ban is megépülő atomreaktor módot ad arra, hogy szakembe­reink széleskörű kutatásaik eredményeivel gazdagíthassák ezt a nagyjövőjü tudományágat. Az ilyen irányú alapkutatáso­kon kívül természetesen nem hanyagolhatjuk el azokat a ku­tatási területeket sem, amelyek nagy szerepet játszanak iparunk műszaki fejlesztése mindennapi feladatainak megoldásában, Az ipari kutatás figyelmét az ipar területén népgazdaságunk előtt álló legfontosabb feladatok­ra kell irányítani, hogy ily mó­don a tudományos kutató mun­ka segítse a nyersanyag- és energiaellátás biztosítását, a mű­szaki színvonal fejlesztését, új technológiai eljárások bevezeté­sét, a korszerű géptípusok gyár­tására való áttérést, stb. A me­zőgazdasági tudományoknak az eddiginél sokkal hatékonyabban kell segíteniük a mezőgazdasági termelés színvonalának emelé­sét. A kutatás legfontosabb fel­adata az ország egyes termőtá­jaira — talajviszonyaira — leg­megfelelőbb, legeredményesebb és legolcsóbb agrotechnikai mód­szerek kidolgozása. E felada­tok megoldásánál is el kell vet­ni a dogmákat és azokat a té­teleket, módszereket, amelyeket a forradalmi gyorsasággal fejlő­dő tudomány és technika már túlhaladott; Az emberekről való gondosko­dás elengedhetetlen feltétele köz­egészségügyünk megfelelő szín­vonalának biztosítása, ami csak akkor érhető el, ha nagy múlt­tal rendelkező orvostudomá­nyunkat is tovább fejlesztjük. Kiváló szakembereink tudása lehetővé teszi, hogy újabb gyógyászati eljárások alkalmazá­sával, új gyógyszerék előállí­tásával gyorsabbá és hatéko­nyabbá tegyük a dolgozókról va­ló ilyen irányú gondoskodást. Jelentősen növelni kell a tár­sadalomtudományok’ szerepét a tudományos életben. A társada­lomtudományoknak. s ezen be? lül különösen a közgazdaságtu­dománynak a valóság tényeinek sokoldalú elemzése alapján fel kell tárniuk népi demokratikus fejlődésünk sajátos vonásait, hathatós segítséget kell adniok a párt és a kormány politikájá­nak kialakításához. Ezért is minden erővel azon leszünk, hogy a társadalomtudományok­ban és általában a tudományok­ban leküzdjük a sematizmust, véget vessük a dogmatizmus minden megnyilvánulásának és ne engedjünk teret a marxizmus —leninizmustól idegen ideoló­giai áramlatoknak. A közgazdaságtudományt úgy kell fejleszteni, hogy hatékony segítséget nyújtson a népgazda­ság legfontosabb kérdéseinek megoldásához, a szocializmusba való átmenet időszakában mű­ködő gazdasági törvények hatá­sának feltárásához, a népgazda­sági tervek tudományos megala­pozásához. Az akadémiai és ipari tudomá­nyos intézeteken kívül nagy súlyt kell helyeznünk az egye­temeken folyó tudományos ku­tató munka fejlesztésére. A tu­dományos intézeteket el kell lát­A második ötéves terv elő­irányzatainak teljesítése, az irányelvekben kitűzött nagy fel­adatok feltételezik, hogy jelentős változást eszközöljünk a gazda­sági vezetésben az országos irá­nyító szervektől kezdve egészen a vállalatokig és a helyi taná­csokig. A népgazdaság előtt álló fel­adatok által megkövetelt válto­zásoknak az a lényege, hogy a gazdasági vezetést elvibbé, tudo­mányosan megalapozottabbá és demokratikusabbá kell tenni; À vezetés ilyen megjavítása mindenek előtt azt jelenti, hogy az irányító munkának egyre in­kább az objektív gazdasági tör­vényekre kell támaszkodnia, hozzáértőbben kell felhasznál­nia e törvények szabta követel­ményeket. Annak, hogy a párt és a kor­mány népgazdasági méretekben egyre előrelátóbban és megala­pozottabban vezethessen, elen­gedhetetlen követelménye, hogy dogmák és előítéletek nélkül le­gyünk képesek és merjük is fel­tárni a társadalom és a gazda­ság tényleges helyzetét, hogy idejekorán felismerjük a fej­lődés által megérlelt szükségle­teket, s ennek alapján hozzáér­téssel érvényesítsük gazdaságpo­litikánkban az ezekből leszűrt következtetéseket. A magyar népgazdaság átme­neti gazdaság a kapitalizmusból a szocializmusba, de már ural­kodóvá váltak benne a szocia­lista termelési viszonyok, Az iparban és a közlekedésben a termelési eszközök döntő több­sége társadalmi tulajdonban van, s a mezőgazdaságban is mind nagyobb teret hódít a szo­cialista szektor. Ennek követ­keztében egyre kevésbé érvénye­sülnek a kapitalizmus és egyre inkább tért hódítanak a szocia­lizmus gazdasági törvényei. Ez azt jelenti, hogy hazánkban a termelés célja a nép anyagi jó­létének, kultúrájának állandó emelése, továbbá, hogy a ter­melés növelésének legfőbb mód­ja a technika folytonos tökéle­tesítése. Ezek a követelmények kifeje­zésre jutnak az irányelvekben is, amelyek fő feladatul tűzik ki a népjólét emelését a terme­lésnek, elsősorban a műszaki színvonal emelésére épülő fej­lesztése útján. Ez továbbá azt je­lenti, hogy különös figyelmet kell fordítanunk a társadalmi termelés olyan arányainak ki­alakítására, amelyek a fejlődés adott szakaszában egyre inkább megfelelnek a népjólét emelé­sére, a technikai színvonal tö­kéletesítésére irányuló követel­ményeknek. Mindgzt elősegíti a tervgaz­dálkodás. amely óriási előnyt biztqsít rendszerünknek a kapi­talizmussal szemben. Ezért mi nem csupán javítani akarjuk tervezési módszereinket, hanem ni korszerű műszerekkel, anya­gokkal és eszközökkel. Sokkal szervezettebben kell gondoskod­ni a tudományos káderutánpót­lásról. A tudományos káderkép­zés ideje 10—15 év, tehát a má­sodik ötéves terv éveiben tulaj­donképpen a negyedik és ötödik ötéves terv tudományos káderei­nek képzése folyik, illetve kezdő­dik el, A tudományos kutatómunkát a Szovjetunió és a népi demok­ratikus országok kutatóintézetei­vel szorosan együttműködve kell végezni és szélesíteni. Erősíte­ni kell a kapcsolatokat, a tudo­mányos együttműködést más országok tudósaival és tudomá­nyos intézeteivel is. Ily módon meg lehet — és meg kell — sok­szorozni a tudományos munka hatásfokát, nagyobb segítséget kaphat a gyakorlat a tudomány művelőitől, egyben a tudósok előtt is szélesebb perspektívák nyílnak, jobban hozzájárulhat­nak az emberiség egyetemes kul­túrájának fejlődéséhez. A párt és a kormány azon lesz, hogy ehhez minden segítséget megad­ennél többet akarunk: egész tervgazdálkodásunkat kívánjuk tovább erősíteni. A tervgazdálkodás megjavítá­sáért mind elméleti, mind gya­korlati síkon kétoldalú harcot kell folytatni: küzdeni kell egy­részt a voluntarizmus, az olyan feltevések ellen, amelyek szerint terveinket kívánságaink szerint a gazdasági törvényektől és a gazdaság objektív helyzetétől függetlenül határozhatjuk meg, másrészt, küzdenünk kell az ösz- tönösség, azaz a tervgazdálko­dás, a tervek jelentőségének le­becsülése ellen. A voluntarizmus érvényesülé­se veszélyének felismerése veze­tett bennünket, amikor orszá­gunk társadalmi helyzetének tudományos felmérésére töre­kedtünk és erre építve tűztük ki a népgazdaság ötéves fejleszté­sének legfőbb feladatait. Azt akartuk elérni, hogy ter­veink az eddiginél jobban szá­moljanak az ország lehetőségei­vel, teherbíró képességeivel, — hogy a termelés, a beruházás, a fogyasztás tervezése területein megszüntessük azokat a fogya­tékosságokat és hibákat, ame­lyeket az első ötéves terv elké­szítése és végrehajtása során el­követtünk. De nem engedhetünk a gaz­daság vezetésében az ösztönös- ségnek sem, s szembe kell szán­nunk azokkal a nézetekkel és gyakorlati javaslatokkal, ame­lyek a tervgazdálkodást valami mással, például az értéktörvény szabad érvényrejuttatásával, a piac erőinek szabadjára engedé­sével akarják felcserélni. Tervgazdálkodásunkat, terve­zési módszereinket természete­sen lehet és kell is javítani. Köz­ponti szerveinknek nem szabad annyira részletekbe menő tery- előírásokat adniok, mint ahogy az eddig történt. Nagyobb lehetőséget kell biztosítani a helyi szerveknek, vállalatoknak, hogy kezdemé­nyezéseik maximálisan érvény­re jussanak. Ez azonban nem gyengíti, hanem erősíti a népgaz­daság tervszerű irányítását az­által, hogy nagyobb lehetőség nyílik a népgazdaság összérde- keinek, a fejlesztés fő irányá­nak a helyi érdekekkel való összekapcsolására. Az értéjktörvény helyes alkalmazása segíti feladataink teljesítését Eddigi fejlődésünk tapaszta­lata azt mutatja, hogy népgaz­daságunkban á szocializmus sa­játos gazdasági (örvényei, a fej­lődés egész menetét meghatáro­zó törvények, és nem a spontán érvényesülő értéktörvény ural­kodik. Ha a fejlődés alapvető menetét nálunk a spontán érvé­nyesülő értéktörvény határozná meg, akkor népgazdaságunkra az lenne jellemző, ami a kapi­talista gazdaságokra: túlterme­lési válságok, az újratermelés ciklikus menete, a tömeges mun­kanélküliség stb. Senki sem tagadhatja, hogy népgazdasá­gunk eddigi fejlődése — noha nem volna hibáktól és nehéz­ségektől mentes — alapjában tervszerű, a dolgozó nép alap­vető érdekeit kifejező fejlődés volt. Ha az értéktörvény érvénye­sülése elé nem szabnánk olyan korlátokat, mint például azt, hogy az állami és szövetkezeti kereskedelemben az áruk zömét szilárd fogyasztói árakon hozzák forgalomba, veszélybe jutna sok fontos célunk, mindenekelőtt az életszínvonal előirányzott eme­lésének a biztosítása. Amikor nagy erőfeszítéseket teszünk a társadalom sokrétű szükségletei­nek egyidejű kielégítésére, ak­kor a kereslet-kínálat vagy a jövedelmezőség korlátlan érvé­nyesítése, mint egyetlen és leg­fontosabb cél előtérbe állítása — közvetve vagy közvetlenül — az árak emelkedésére vezetne és végső fokon a termelés anarchiá­ját idézné elő. Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell az értéktörvény jelentős szerepét a mi viszonyaink között is. Nagy károk származnának abból, ha terveinkben a gazda­sági vezetés során nem számol­nánk azzal a ténnyel, hogy nép­gazdaságunkban viszonylag szé­leskörű az árutermelés, sőt a mezőgazdaságban a kisáruter- melés. Ha nem számolnánk az érték« törvény létezésével, ha figyel­men kívül hagynék az értéktör­vény követelményeit — gátolnék a szocialista építés menetét, las« sítanók a szocializmus sajátos törvényei hatásának kibontako­zását. Ebből következik, hogy gaz­daságpolitikánkban egyre tuda­tosabban és hozzáértőbben kell alkalmazni az értéktörvényt és ezzel összefüggésben az anyagi érdekeltség elvét. A vezetés gyakorlati munká­ját arra kell építeni, hogy fejlő­désünket alapjában a szocializ­mus törvényei szabják meg, de ezek kibontakozása nem áll el­lentétben, sőt feltételezi az ér­téktörvény eddiginél helyesebb és nagyobb mértékű alkalmazá­sát. Éppen az ilyen elvi meggon­dolásokból indult ki a kormány akkor, amikor az állami gazda­ságok területén az önköltség alapulvételével rendezte az ára­kat, amikor széleskörű munká­latokat indított az 1957 elején bevezetendő új ipari termelői ár­rendszer kidolgozására, továbbá« amikor olyan intézkedéseket ho­zott, amelyek vállalatainkat as eddiginél jobban serkentik a gazdaságosabb és eredménye­sebb munkára; Az értéktörvény fokozottabb érvényesítése segíti, hogy na­gyobb mértékben építhessünk az egyes dolgozók, gazdasági veze­tők, az egyes üzemek és válla­latok kollektíváinak anyagi ér­dekeltségére. Az anyagi érdekeltséget hosz- szú idő óta több területen he­lyesen és sikerrel alkalmazzuk. így bér- és* prémiumrendsze­rünk sok vonatkozásban ered­ményesen mozdítja elő a nép- gazdasági tervek teljesítését. Sok és egyre több azonban az olyan eseteknek a száma, amijtor az anyagi érdekeltség érvényesül ugyan, de hatása jó esetben csak gyengén támasztja alá, rossz esetben azonban éppenséggel keresztezi a népgazdásági terv céljait. Gépgyáraink végszerei­déiben pl. az állam elsősorban abban érdekelt, hogy a szer­számgépek szerelése jó minő­ségben történjék. A szerelők vi­szont, akiknek fizetése a teljesít-, ményszázaléktól függ, abban ér­dekeltek, hogy a minőség rová­sára is gyons munkát végezze­nek. Az eredmény: a terv szám­szerű teljesítése, s ugyanakkor a termékek minőségének sok­szor nem kielégítő alakulása. Az a tény, hogy a személyek, vállalatok anyagi érdekeltsége nem mindig egyezik a társadal­ÍFolytatáa • j% eld&ioa) jóm Elvibb, megalapozottabb, demokratikusabb gazdasági vezetést

Next

/
Oldalképek
Tartalom