Népújság, 1956. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1956-06-16 / 141. szám
Ejjvültesen vívjuk ki a győzelmet a rangadón Nemcsak Kecskeméten, de az esész megyében sok szá esik a vasárnap ».'.'írakerülö Kecskeméti Dózsa—Diósgyőri Vasas N3 II-es mérkőzésről. Nem véletlen ez. hiszen a megyében étó' minden sportember ro- konszenvvel figytÿl a Dózsa szereplésit és ha távolban is, de szurkolnak a csapat jó eredményéért. Most, amikor a megyei ifjúsági beketalálkozó miatt sok százan, ezren ellátogatnak Kecskemétre, különösen nagy várakozással tekintenek a mérkőzés elé. A. bajnoki idény miatt legtöbb „vidéki“1 a lila-fehéreket most látja először az 1956. évi küzdelmekben. Bizony sok labdarúgó, szurkoló s/.amit erre a nagy összecsapásra. Ez a mérkőzés igazán rangadó lesz. A tavaszi elsőség kérdése dől itt el. A Diósgvőri Vasas igen nehéz ellenfél. A "Keleti csoport, de úgy is mondhatjuk, az egész NB II. egyik legjobb csapata. A Vasas különösen jó erőt képvisel ma. amikor kitűnő együttessé kováesolódott ö.ssze az KB I-ből való Mesés után. Nem lennénk tárgyilagosok, túlzottan nagyra becsülnénk ellenfelünket, ha nem állítanánk párhuzamba a két csapatot. A Dózsa szintén az NB li. élvonalába tartozik. Ezt nemcsak az elsősége mutatja, hanem azok az eredmények Is, amelyek igazán ragyogó fegyvertényei a kecskeméti sikernek. Vegyük csak a kispesti, a miskolci és a Vörös Meteor elleni l:0-á>, a Budapesti Törekvés pályáján aratott 2:0-ás győzelmét, vagy a Szpartakusz elleni 0:0-at. Ezek az eredmények kötelezik a Dózsát arra, hogy tudása legjavát adva ezúttal is megállja helyét — még esetleg tartalékosán Is. Érdemes megfigyelni a Diósgyőri Vasas eddigi eredményeit. Győzelmet aratott Salgótarján (4:2), Nagy- bátony (5:2), Szolnok (3:0), Gödöllő (4:0). Miskolc (4:1), Űzd (2:0). Vörös Meteor (4:1), Debrecen (1:0) és Eger ellen (7:1). Vereséget szenvedett a Budapesti Törekvéstől (1:2), a Budapesti Szpartakusztól (3:4) és a IÍISTEXT-től (1:3). A Békéscsabai Építők mérkőzés 0:0, a Pereces: Bányász elleni találkozó pedig 1:1 volt. A kecskeméti 11 a „nagyok“1 ellen értékes győzelmet szerzett, s ez is azt igazolja, hogy a Diósgyőri Vasas ellen is van keresnivalója. Labdarúgóinknak a pályán, nekünk, szurkolóknak pedig a nézőtérén kell megvédenünk Kecskemét hírnevét. Ait kérjük a játékosoktól, hogy küzdjenek becsületesen. Mi, szurkolók nem maradunk el, biztatásunkkal segítünk benneteket, hogy győztesen kerüljünk kl a nagy csatából, az idény legnagyobb NB II-es rangadójából. Milyen sportprogram lesz az ifjúsági sporthéteu? ta képviseli (Vojdovlcs, Weldinger, Beináth, Lipták, Szeghalmi, Polányi, Tóth Cs., Gerlóczi, Sík és Teke). Az atlétikai versenyszámok a Népstadionban, illetve edzőpályáján kerülnek sorra. Az eddig megtartott selejtezőkön közel 10 000 középiskolás lépett pályára. Vasárnap ezek legjobbjai — 750 vidéki és 259 fővárosi fiatal — vetélkednek egymással. Az atlétikai bajnokság döntőjére Kecskemétről, Kunszentmiklósról, Bajáról, Kiskunfélegyházáról és Kiskunhalasról utaznak diákjaink a szombat reggeli gyorssal. Szombati sportműsor Szombaton két T. osztályú bajnoki labdarúgó-mérkőzést játszanak. Baján a Vörös Lobogó a Kiskunfélegyházi Vasast látja vendégül, míg a Kecskeméti Honvéd a Kiskunhalasi Dózsát fogadja. Mindkét mérkőzés 6 órakor kezdődik. A Honvéd—Dózsa találkozó a Kinizsi-pályán lesz. • A MÖHOSZ Petőfi Sándor megyei repülőklubja az Ifjúsági nap tiszteletére ejtőernyős ugrásokat fog bemutatni. Az .ejtőernyős bemutatót Kecskeméten, a Műkért melletti téren tartják 10 órai kezdettel. Az eddigiektől eltérően, az ugrás nem utasszállító gépből történik, hanem kis kétszemélyes PO—2 típusú repülőgépről.- x lij színnel gazdagodott megyénk spovtélete A DISZ Központi Vezetősége, a SZOT titkársága és az OTSB elnöksége közös felhívással fordult a fiatalokhoz: a sportoló ifjakhoz és lányokhoz. A icihívásban többek között erről olvashatunk, hogy dolgozó ifjúságunk idei sporttaiaikozója minden cd- oipinél színpompásabb, nagyszerüob legyen. Az ifjúsági sporthét keretében rendezik meg a szakszervezeti és falusi szpartakiádok döntő küzdelmeit, a járási és megyei sportnapokon legjobban szereplő tornászcsapatok színes bemutatói!. Az augusztus 18-án kezdődő ifjúsági sporthét programját nemzetközi atlétikai viadal gazdagítja. E sportesemények felejthetetlen élményt nyújtanak majd mindazon sportolóknak, akik lelkiismeretes felkészülés árán eljutnak az or- j szagos döntőkig és a Népstadionban ; találkoznak a melbournci olimpiára készülő élsportolóinkkal. Néhány járásban már eldőlt, hogy kik indulnak a július közepén soriakéi ülő megyei szpartakiádon. Vasárnap csaknem minden járás székhelyen folytatódnak a járási szparta- kiad küzdelmei. Baján, Bácsalmáson, Kecskeméten és még számos neiyen felvonulnak a fiatalok, hogy számotadjanak eddigi munkájukról. l alusi fiataljainknak sok sikert kívánunk. A nemes vetélkedésen küzdjenek állhatatosan, hogy minél többen eljuthassanak megyénkből az országos döntőkig, ahol az ifjúsági néien a legjobb magyar fiatalok találkoznak. Bács niegvei diákok az országos középiskolai döntőben \ \ középiskolás sportolók részére haroru sportágban — atlétikában, tornában és kosárlabdában — rendeznek országos döntőt. A tornaviadal színhelye vasárnap 8 órától 14 óráig } a. Nemzeti Sportcsarnok nagyterme , letz. Az országos döntőt megelőző versenyeken közel 300 iskola indítot- 1.1 el csapatát, s most az eddig legjobbnak bizonyult 25 fiú- és 23 leánycsapat mérkőzik egymással az első- | ségért, A 25 együttes között szerepel i Kiskunfélegyházi Tanítóképző fiú- és a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium leánycsapata is. A kosárlabda döntőket a sportcsar- noki szabadtéri pályákon rendezik ugyancsak vasárnap délelőtt. Az ország 320 iskolája közül ezúttal a legjobb 6—6 együttesei küzdenek a bajnoki címért. Megyénket a Kecskeméti Piarista Gimnázium fiúcsapaA Kiskunfélegyházi Básts^a Sportkör természetjáró szakosztályának megalakulásával új színnel gazdagodott megyénk sportélete. Felvetődhet a kérdés: itt, az Alföld közepén, Félegyházán, van-e létjogosultsága egy ilyen turisztikai szakosztálynak. A válasz csakis igenlő lehet. Az esetleg kételkedők nézzenek széjjel a környező városokban. Szegeden és Cegléden (hogy csak a legközelebbi szomszédokat említsük), igen élénk turisztikai élet folyik, pedig ezek a városok sincsenek a turisztika szempontjából kedvezőbb helyzetben, Szombat déllőJ vasárnap éjszakáig el tudjuk érni és be tudjuk járni a Budai-hegyeket, a Pilist, a Börzsönyt, a Mátrát, tálán még a Mecsek és a Bükk is megközelíthető. A természetjárás ma már nem luxus, nem kiváltság, hanem minden doJgoző számára hozzáférhető nemes sport, szórakozás, tanulás, felüdülés, pihenés. A turisztikai mozgalom napjainkban. is egyre szélesedik, szervezett formát ölt. Gondoljunk csak. arra, hogy az ország legszebb tájain 46 Uu istaház várja a kirándulókat. Egyre töbo egyesület alakul. Az IBUSZ rendszeres kirándulásokat szervez. Útikalauzok, túravezető könyvek, térképek jelennek meg. Két folyóirata is van a turisztikának: a Természetjárás és a Képes Magyarország. Egy-két részlet terveinkből: A túrák alkalmával egy-egy kartárs alaposan felkészül, s ismerteti a kérdéses táj geológiai szerkezetét, növény- és állatvilágát, történelmj emlékeit és nevezetességeit, néprajzi szokásait. A túrakon készített szép táj felvételeket eljuttatjuk minden iskolának szemléltető és díszítő célokra. Bízunk abban, hogy a most meg^ alakult új szakosztály támogatásra talál a városban, de elsősorban a Pedagógus Szakszervezet részéről. Dr. Somogyvári Zoltán KATONA BAJA JÓZSEF SZÍNHÁZ vendégjátéka (Központi Mozi) Június 16-án, este 8 órakor Farkas Ferenc:-ZENG AZ ERDŐ- nagyoperett 3 felvonásban. Mozik műsora Június 16-án, szombaton: Baja Uránia: Holnap már késő. — Bácsalmás: Koncert. — Jánoshalma: Dollárpapa, — Kalocsa: Angyallal a hegyekben. — Kecel: Menekülés Franciaországba, — Kecskemét Árpád: Merénylet a kikötőben. — Kecskemét Városi: Vörös és fekete I. — Kiskunfélegyháza: Holnap már késő. — Kiskunhalas: Gábor diák. — Szabadszállás: Vízkereszt. — Kiskőrös: Döntő pillanat. — Tiszakécske: Döntő pillanat. Apróhirdetések TERMELŐK figyelem! Naposbaromfj szükségletüket a földmüvesszővelke- zeteknél. előzetes megrendelés alapján, beszerezhetik. — Minél több na- posbaromíit szerez be, annál inkább biztosítva van a beadási kötelezettség teljesítése és ezenfelül a szabadírté- kesítéa lehetősége. 635 KIVÁLÓ dolgozót, gépkocsi-karosszéria lakatost, fényezés) munkákhoz is értőt, keresünk azonnali belépésre. — Motor- és Gépjavító Vállalat, Kiskunhalas. . uso FINOM készítésű diófára fényezett, 5 darabból álló hálószobabútor és egy íróasztal eladó. — Kecskemet, Lugosi István utca 12. sz. 5693 Egér, patkány, légy. moly és egyéb férgek irtását gazzal, méreggel, vadászgörénnyel, idomított kutyákkal végzi helyben és vidéken a Kecskeméti Községgazdálkodási Vállalat. — Telefon: 35—79. 702 A MADARAS1 FÖLDMŰ VESSZŐ VETKEZET építőanyag telepén beszerezhető: üveg-, cserép-, tégla-, mindenféle belon- áru; kúígyűrű, permetezőkád, vasbetonoszlopok és gerendák, ajtók, ablakok, fűrészelt árult, nádpalló (stukatúr), sóder, cement, csempe, majolika, samott- habarcs, 3‘unotl-tégla, tüzelő korlátlan mennyiségben kapható. 667 ELADÓ használt szoba-konyhabútorok, egyéb apróságok, i ajtós jégszekrény. — Kecskemet. Mária utca 11. sz. 6S2 Messen a NÉPlMG-ta Műszaki Bizományi Vállalat Szegedi Kirendeltsége június hó 19-én Kecskeméten a Finommechanikai Vállalat helyiségében (Kéltcmplomküz) becslést, illetve lebonyolítást végez. 704 OLVASSA a Népűi ságot ! NÉPÚJSÁG az MDP Bács Kiskun megyei Bizottsága és a Megyei Tanács napilapja Szerkeszti a 5íeikes2tőblzoii3ág Szer kész tőség; Kecskemet, s/echen^i lér I« m Telefon: 25—lt>, /ü—z'J, n—22 Felelős kiadó: ÜACZO JÓZSEF Ki adóhivatal; Kecskéméi, Széchenyi tér h íz» Tele ton: i<-ey Terjesztik: A Megyei Postahivatal Uirlapos/iâiy* cs a nlriapkozüesnó postahivatalok. — ElÓllzeté9; posta hivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési cúj; U Ft Bács-Kiskun megyeI Nyoma* V« Kecskemét. — Telelőn: i5—zü F« v.í Faragd Imre teazsató Június 17-től 23-ig. íyOSSUTH-RADIO : 4.30—8.00-ig: Zenes műsor. — Közben: 5.00: Falurádió. — 5.30: Előadás. — 6.00: Hírek, — 6.05: Falusi híradó. — 6.43: Színhazak es mozik műsora. — 7.00: a Szabad Nép mai vezércikke. — Hírek. Idöjárásjelentés. — LO.OO: Hitek. Lapszemle. Idöjárásjelentés. — 12.00: Hírek. Idöjárásjelentés. — 13.00: Falusi níradó. — 13.00: Hírek. Közérdekű közlemények. — 19.52: Jó éj- szakát, gyerekek! — 20.00: Esti Imádó, idöjárásjelentés. — 22.00: Hírek idöjárásjelentés. Sport. — 0.22: Himnusz. Utana: Vlzjelzőszolgálat. PEIOLI-KADIO: 7.00—11.57-ig: azonos a Kossuth-rádió műsorával. — H.57: Műsorzárás. — 23.00: Műsorzárás. Vasárnap, június 17. Kossuth-rádió: 8.10: Édes anyanyelvűnk. — 8,15: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Hangversenykalauz. — 9.00: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi versek. — 10.lO: Ifjúsági műsor. — 1L00: Szórakoztató zene. — 11.3u: Világjáró mikrofon. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Hangverseny. — 13.30: Rádiólexikon. —14.15: Szimíórikus zene. — 15.06: Egy hét a külpolitikában. — 15.20: Szív küldi 6zivnek szívesen. — 1G.20: ‘..Közkívánatra“. — 17.35: Kincses Kalendarium, — 18.35: Tánczene. — 19.15: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.20: Álarcosbál. Opera. — 22.15: A vasárnap sportja. Totó. — 22.35: Bing Crosby énekel. — 23.00: Zenekari hangverseny. — 0.10: Verbunkosok. Petőfi-rádió: 8.00: Dalok. — Robert Stolz operettjeiből. — 9.30: Miska bácsi lemezes]adája. — lü.10: Szív küldi szívnek szívesen. —11.00: Európa hangversenytermeiből. — 12.30: A világirodalom humora. — 13.00: Művészlemezek. — 14.00: A Rádió Gyermekszínháza. — 14.40: Régi angol muzsika. — 15.00: Műsor József Attiláról. — 16.06: A zeneirodalom nagy balladái. — 17.06: Szórakoztató zene. — 17.44: Smetana: Trio hegedűre. — 18.15: Magyar népi muzsika. — 18.40: A rektor bácsi. Elbeszélés. — 19.00: Könnyű zene. — 20.20: Az antik Róma vallásai. — 20.40: Tánczene. — 21.30: Torkig vá' gyök a szerelemmel » * %** Hétfő, június 18. Kossutli-rádió: 8.10: Sporthírek. — 8.15: Zenekari hangverseny. — 9.00: Csuí. Elbeszélés. — 9.25: Magyar népdalok. — 9.45: Gitárszólók. — 10.10: Óvodások .műsora. — 10.40: Szívesen hallgattuk. — 12.10: Régi magyar operettek. — 13.15: Népdal csokor. — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.35: Kispajtások hanglemeztára. — 15.10: Heti zenés kalendárium. — 16.00: A Gyermekrádió műsora. — 16.30: Válaszolunk hallgatóinknak,, — 16.45: A Császár—Groll harmonikakettős játszik. — 17.15: Liszt: Dante-szonáta. — 17.35: Gyermekkarok énekelnek. — 18.00: Az ifjúság hullámhosszán. — 18.20: Részletek Puccini „Pillangókisasszony“ c. operájából. — 18.55: Kommentár. — 19.00: Miért nem a szakszervezethez? — 19.10: Jegyezze meg ezt a dalt! — 19.20: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. — 20.20: Johann Strauss műveiből. — 20.40: Viharmadár. Rádiójáték. — 22.15: Tíz perc külpolitika. —»■ 22.25: A Prágai Rádió szimfónikus zenekara játszik. — 0.10: Szaszkó József ci- terázik. Fetőfi-rádió: 14.00: Táncok fúvós- zenekarra. — 14.15: Opera részletek. — 15.10: Könnyű zene. — 16.00: Országszerte — megyeszerte. — 16.10: Filmek zenéjéből. — 16.50: Moziújság. j— 17.00: Amerikai népek dalai. — 17.30: Hétmérföldes léptekkel... — 17.50: Az ördöngős Hoffmann. — 18.20: Tudományos híradó. — 18.40: Horusitzky Zoltán: vonósnégyes. — 19.10: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19,40: Művészlemezek. — 20.40: Sporthíradó. — 21.00: Gyári belépő. — 21.10: Fúvószenekari hangverseny. — 21.30: Wagner operáiból. — 22.30: Elbeszélés. Kedd, június 19. Kossuth-rádió: 8.10:. A Belügyminisztérium Népi Zenekara játszik. — 8.40: Indulók és dalok. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.20: Hangverseny gyermekeknek. — 9.50: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Szimfónikus könnyű zene. — 11.00: Lányok, asszonyok.., — 11.15: Jó munkáért — szép muzsikát. — 11.45: Harcos asszonyka. — 12.10: Lakatos Sándor és zenekara játszik. 13.15: Operarészletek. — 14.15: Fiatalok zenei Újságja. — 15.10: Kamarazene. — 15.40: Elbeszélés. — 16.00: A Gyermekrádió műsora. — 16.20: Ifjúsági fejtörő. — 16.40: Székely Endre: Pe- tőfi-kantáta. — 17.10: Klasszikus operettek. — 17.50; Képzőművészek a mikrofon előtt* ^ 18,10í Szív küldi szívnek szívesen. — 13.55: Kommentár. — 19.00: írók a mikrofon előtt: Sarkadj Imre. — 20.20: Szent Péter esernyője. Rádiójáték. — 21.40: Népszerű operarészletek. — 22.15: Tánczene. — 23.00: Dvorzsák: Szláv tánc. — 23.07: Kovács Dénes hegedű- estje. — 0.10: Virágénekek. Petőfi-rádió: 14.00: Operettrészletek. — 14.45: Nemzetközi kérdések. — 15.00: Népek zenéje. — is.OO: Tallózás a mezőgazdasági lapokban. — 16.10: Fúvószene. — 16.30: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.45: Schumann: Carneval. —- 17,10: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 17.40: Társadalmi haladás és munkás-egység. — 18.00: Könnyű zene. — 18.20; Rádióegyetem. — 19.10: Shakespeare megzenésített műveiből. — 20.10: A törökszentmiklósi népi zenekar játszik. — 20.30: Haydn műveiből. — 21.00: Tudományos lapok szemléje. — 21.10: Tánczene. — 21.40: Részletek Trojan „Bajaja“ című mesefilmjéből. — 22.00: Zenekari hangverseny. Szerda, június 20. Kossuth-rádió: 8.10: Népszerű ope- rarészletek. — 9.00: Rádióegyetem. — 9.40- Régi magyar pásztordalok. — 10.10: Óvodások műsora* — 10.40: Pillantás a nagyvilágba. — 10.50: Vivaldi: Két triószonáta. — 11.10: Kórusok. — 11.40: Szülők — nevelők — gyerekek, — 12.10: Tánczene. — 13.15: Hangverseny. — 14.15: Kamarazene. — 15.10: Mozart műveiből. — 15.35: Fiatalok sporthíradója. — 13.55: Zenekari hangverseny. — 16.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.10: Szív küldi szívnek szívesen. —17.40: Riportműsor. — 18.00: Ismerkedés a zeneirodalommal. — 18.55: Kommentár. — 19.00: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 19.10: Jő munkáért — szép muzsikát. — 20.20:, Közvetítés a debreceni Szabadság étteremből. — 21.00: Szabadság, szerelem. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 23.31: Kórusszvit népi szövegekre. —23.40: Éji zene. — 0.10: Magi'ar népdalok. Petőfi-rádió: 14.00: Operaáriák. — 14.15: TJttörő-híradó. — 14.35: Operettrészletek. — 15.10; Hajnalotíik a Rhodope felett. — 15.30: Vidám orosz népdalok. — 16.00: Országszerte — megyeszerte. — 16.10: Ajándékhangverseny. — 17.10: Az épülő kommunizmus nagy országában. —17.40: -Dunajevszkij filmzenéiből. — 13.10: A Gyermekrádió műsora. — 18.30: A Nap hatása földünkre. — 13.55: Hanglemezek. — 19.00: Zongoraművészeink műsorából. — 19.35: Irodalmi jegyzetele, «1 19.40: Orosz nyelvtanion iyam haladóknak. — 20.00: Operettzene. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: Plusz perc keringő. — 21.00: Tanacs- lapok szemléje. — 21.30: Tánczene. — 21.50: A mi századunk regénye. — 22.00: Verbunkosok. népdalok. — 22.30; Könnyű muzsika. Csütörtök, június 21. Kossuth-rádió: 8.10: Aratódalok. — 8.40: Balettzene. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Hanglemezek. — 10.40: Dalok. — 11.00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 11.15: Fúvósindulók. — 11.30: Uj hajtás. Elbeszélés. — 12.10: Magyar szerzők kórusmüvei. — 12.30: Uj operalemezéínkből. — 13.15: Medgyesí Nándor és zenekara játszik. — 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora a kisiskolásoknak. — 14.50: A Gyermekrádió műsora. — 15.10: Gorkij Magyarországon. — 15.40: Szólómüvek. — 16.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 16.50: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Tánczene. — 17.33: Mozart: Di- vertimentók. — 18.00: Szokásjog. — lo.iö: Lakatos Sándor és zenekara játszik. — 19.00: Kommentár. — 19.06: Verdi: Aida. — 22.30: A mikrofon előtt: Hara László fagottmüvész. — 23.00: Halló, itt Moszkva! — o.lü; Székely Mihály hallgatókat énekel. Petőfi-rádió: 14.00: Zenekari hangverseny. —, 15.10: Egy falu —- egy nóta. — 15.40: Solyom József ausztriai úti jegyzetei. — 16.00: Országszerte — megyeszerte. — 16.10 : Ifjúsági műsor. — 16.50: Szovjet művés2.ek hangversenye. — 17.45: Trópusi tájakon... — 18.00: Vidám kórusok. — 18.20: Magyar ars poeticák. — 19.00* Részletek Polgár ,,Bla- háné“ című daljátékából. — 39.30: lányok, asszonyok... — 19.45: Tánczene.— 20.40: Az őstehetség. Elbeszélés. — 21.00: A külföldi sajtó hasábjairól. — 21.10: Északi népek dalai. — 21.40: Sporthíradó. — 22.00: Orgonahangvcrseny Bach müveiből. Péntek, június 22. Kossuth-rádió: 8.10: Mezei csokor. — 9.00: Az üvegmedve. — 9.10: Operarészletek. — 10.J0: Óvodások műsora. — 10.30: Látogatás a Kaposvári Fonódában. — .10.40: Kétzongo- rós muzsika. — 11.10: Lányok, asz- szonyok... — 11.25: Vidám utazás. — 12.10: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. — 33.15: Tánczenc. — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.35: Mai magyar operákból. — 15.10: A maga útján. — 15.30: Fritz Kreisler hegedül. — 16.00: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.40; Dél-amerikai népdalok. *— 17.30: Jó munkáért — szép muzsikát, 17.55: Kommentár, a* 18.00; A tízezredik újítás. — 18.10: Mozart operái a magyar operaszínpadon. — 18.50: Ifjú Figyelő. — 19.20: Szív küldj szívnek szívesen. — 20.15: Nagy szimfóniák. —■ 21.10: Simon István szerzői estje. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25; Sporthíradó. — 22.45: Párizsi chansonok. — 23.20: Magyar nóták, csárdások. — 0.10: Buika Sándor tárogatózik. Petőfi-rádió: 14.00: Könnyű zene Berlinből, — 15.00: Zenekari hangverseny. —- 16.00: Országszerte —* megyeszerte. — 16.10: Szlovjov— Szcdoj filmzenéiből. — 16.40: Orosz nyelvtanfolyam kezdőknek. — 17.09: Kotíály-művek. — 17.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 18.00; Népdalpárosok. — 18.30: A káderanyag és az ember. — 18.50 : Kórushangverseny. — 19.30; Válaszolunk hallgatóinknak, — 19.45: Az aratás. — 21.15: Az orvos beszél... — 21.20: Tömegdalok. — 21.40: Kemény Egon: Krasznodoni hősök. — 22.00: Tánczene. Szombat, június 23. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.00: Ifjúsági műsor. — 9.S0: Magyart Imre népdalfeldolgozásai. — 9.40: Keringök. — 10.30: Indulók operákból. — 10.40: Horváth Elemér és zenekara játszik. — 11.10: Sorrentoi reggel. — 11.25: Hangverseny. — 32.10: Operettrészletek. — 13.15: Mü vészlemezek. — 14.35: Könnyű magyar muzsika. — 15.10: Beethoven-művek. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.00: Dalos üdvözlet Szegedről. — 16.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 17.15: Tánczene kisegyüttesekre. — 18.00: Poroló,.. — 18.13: Népdal és magyar nóta hangverseny. — 18.55: Kommentár. — 19.00: Népszerű hangverseny. — 20.20: Jót nevettünk. —- 21.45: Sporthíradó. — 22.15: „Ezt hallgassák meg ..— 0.10; Csárdások. Petőfi-rádió: 14.00: Kazimier Tu- rewecz harmonikázik. — 14.10: Az opera mindenkié. —- 15.10: Akvaris-* Iák öt perce. — 15.15: Népek dalai. — 16.00: Onszágszertc megy eszel tei — 16.10: Zenés hétvége. — 17.30: Előadás. — 17.50: A varázsló Glinka. — 18.15: Szombat délután a Színművészeti Főiskolán. — 18.55: Tánczenei — 39.20: Külpolitikai kalauz. — 20.30: Verbunkosok, magyar nóták, csárdások. — 20.45: Egy csokor virág. . s — 21.00: Képeslapokról — képek nélkül. — 21.10: Szecsődy Irén és Jámbor László énekei. — 21.40: Szórakoztató zene. —- 22.00: Zenekari hangverseny? (A Magyar Rádió a mflsorvál- toztatá* jogát fenntartja:)