Népújság, 1956. június (11. évfolyam, 128-153. szám)
1956-06-26 / 149. szám
Kezdődik a sör idénye. A nyári hónapokban napról napra nő a sörfogyasztás. Egyre több árpa kerül a Kőbányai Sör és Malátagyár csíráztató pincéjébe is. Itt kezdődik a sörgyártás. A képen: forgatják a malátát', hogy abból érett állapotban jó sört főzhessenek. A második ötéves tervben 25 százalékkal növekszik hazánkban a sörgyártás. Megyei Ifi válogatottunk értékes győzelmet aratott Székesfehérváron Vasárnap megkezdődtek a Magyarország 1956. évi ifjúsági labdarúgó-válogatott bajnokcsapata címéért folyó küzdelmek. Az első forduló alkalmával válogatottunk értékes győzelmet aratott Székesfehérváron. BÁCS MEGYE—SOMOGY MEGYE 2:0 (0:0) Válogatottunk az első félidőben enyhe fölényben játszott. Ebben a játékrészben az adogatás nem sikerült. A csatársor lassan, körülményesen építette támadásait. Sok volt a pontatlan leadás. Fordulás után fokozódott az iram. Csapatunk lendületesen támadott és a 12. percben Barta révén megszerezte az első gólt. Ezután a Somogy megyeiek vették át a játék irányítását, azonban nem tudtak kiegyenlíteni. Az utolsó harmadban ismét feljött csapatunk és ugyancsak Bart** révén 2:0-ra növelte előnyét. (43. perc.) A válogatottunk ebben az összeállításban szerepelt: Dömötör (Kméti Ep.) — Fekete (Kméti Dózsa), Várnagy (Bajai VL), Deák (B. VL) — Cséfalvi (B.-almás), Gacs (Kiskőrös) — Dubóczki (B. VL), Rápity (B. Ép.), Csermák (Kh. Kinizsi), Borcsik (B.- almás), Jáger (Kh. Kinizsi), Barta (B. VL). A csapatból Várnagy, Cséfalvi, Gacs, Rápity, Barta és egy félidőn kQresztül Dubóczki játszott jól. Borcsik és Csermák halványabb teljesítményt nyújtott. Ifjúsági válogatottunk igen erős ellenfele (a Fejér megyei válogatott) lesz vasárnap Budapesten. A II. csoport további eredményei: Észak-Budapest—Fejér megye 2:i (2:0), Baranya megye—Tolna megye 2:1 (1:1). I. csoport: Győr megye—Veszprém megye 4:1 (3:1), Vas megye—Komárom megye 3:2 (2:0), Közép-Buda* pest—Zala megye 2:0 (0:0). III. csoport: Nógrád megye—Szabolcs megye 1:1 (1:1), Borsod megye —Heves megye 5:0 (1:0), Hajdú-Bi- har megye—Dél-Budapest 0:0. A IV. csoportból két mérkőzést Kecskeméten tartottak meg. A Cson- grád megyei fiatalok határtalan lelkesedéssel küzdve 0:0-ás félidő után megérdemelten győztek 3:0-ra a Szolnok megyeiek ellen. Mind a hárem gólt Károly lőtte. Jó: Halász Jánossi, Bozóki. Károly, ill. Gajdos, Tóth és Csák. A második mérkőzésen, Békés megye—Pest megye ifjúsági találkozóján ugyancsak 3:0-ás eredmény született. A jobb felkészültségű Békési csapat l:0-ás félidő után biztosan győzött Szikora, Mikja és Kunos góljával. Jó: Sári (a mezőny legjobbja), Lipták, Bánki, Hegyi, illetve Csendes. Bács megye tizedik az országos vasgyűjtésí versenyben Megyénk szívós munkával javított a vasgyűjtési versenyben eddig elfoglalt helyezésén. Hosz- szú ideig a tizenharmadik helyen tartózkodott és most a legutóbbi értékelésből kitűnik, hogy Bács megye az országos versenyben jelenleg a tizedik helyet foglalja el, s mindössze két tized Vége a tanévnek — Eddig kétségtelenül hátráltatta a gyűjtést az, hogy a fiatalok el voltak foglalva a vizsgákkal, hiszen a jó, a minél jobb vizsga- eredmény a legfontosabb. Most azonban már a legtöbb helyütt befejeződtek a vizsgák, vagy befejezéshez közelednek és a fiataloknak több idejük van, hogy minél többen és minél sikeresebben részt vegyenek a vasgyűjtésben. A pedagógusok mindig szívesen segítettek a fiataloknak a heverő vas- és színesfémhulladékok felkutatásában. Ha a hátszázalék választja el a kilencedik helyezett Vas megyétől. Ez az eredmény természetesen jónak egyáltalán nem mondható, mivel megyénk mindössze csak 76.5 százalékot teljesített és már csak alig 10 nap van hátra a vasgyűjtő hónap befejezéséig. ráérnek a fiatalok ralévő napokban összefogják, mozgósítják az úttörőket, a diszistákat, akkor megyénk lényegesen javíthat jelenlegi helyezésén. Különösen fontos, hogy azokban a helységekben, ahol ez- idáig még nem igen gyűjtöttek, ott szervezzék meg teljes lendülettel a használatlan anyagok felkutatását, mivel, ha minden községünk feltárja az elfekvő vas- és színesfém tartalékait, akkor lényegesen előbbre kerül a vasgyűjtő hónap végére Bács megye. XI. Baja... 13. Kecskemét... A városok versenyében Baja 1.6 százalékkal megelőzte Kecskemétet és jelenleg országos viszonylatban a 11. helyet foglalja el, míg Kecskemét a tizenharFÉREI MUNKAERŐT (segédmunkást) Budapest területére 18 éven felül, — villamos vágányépítési munkára — felveszünk. Dolgozóinknak munkaruhát, bakancsot, kedvezményes üzemi étkezést, ingyenes villamosutazási igazolványt, a vidékieknek munkásszállást, a családfenntartóknak napi 6 forint kü- lönélési pótlékot biztosítunk. Jelentkezés: A Fővárosi Vasútépítő Vállalat központjában; Budapest, VII., Akácfa u. 15. IV. em. 409. szoba. 708 Állandó ÜTÉPÍTÉSI MUNKÁRA a főváros területére 18 éven •felüli férfi segédmunkásokat és kubikosokat azonnal felveszünk. Munkásszállást, munkaruhát, bakancsot mi adunk. Munkanaponként 10 Ft különélési pótlékot fizetünk a vidéki család- fenntartóknak. Főzési lehetőség biztosítva van. Felutazási költséget munkába- állás után visszatérítjük. Négyhetenként a haza- és visszautazást biztosítjuk. — Kéthetenként szabad szombat van. Jelentkezés: Fővárosi Ütépitő Vállalat, Bp. VII., Akácfa u, 18. sz, 721 madik. Mindkét városnak több, mint 20 százalékot kell teljesíteni a 100 százalék eléréséhez, A vasgyűjtő hónap június 30-án véget ér. Mint ismeretes, a vasgyűjtő hónap befejezésekor, számosán nyerik el ismét a »-Kiváló fém- gyűjtő« jelvényt, s az is köztudomású, hogy sok tízezer forint jutalom kerül kiosztásra a legjobb gyűjtők és a gyűjtési, szervezési munkában legjobban kitűnt dolgozók között. Szeretnénk, ha megyénkből minél többen elnyernék a »Kiváló fémgyűjtő« jelvényt, szeretnénk, ha megyénk minél több vasat adna a hazának! Olvasóink figyelmébe ! Minden héten kedd délután fél 5 órakor díjtalan jogi tanácsadást tartunk szerkesztőségünkben. A fogadóórák pontos címe: Kecskemét, Széchenyi tér X., 1. emelet 2. sz. alatt, a megyei ügyísz elvtársak bevonásával tartjuk a tanácsadást. NÉPÚJSÁG az MDP Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a Megyei Tanács naptlaola Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér ti szí Telefon: 25—16, 26—29. 11—22 Felelős kiadó: DACZO JÓZSEF Kiadőhivatalt Kecskemét, Széchenyi tér li sz.- Telefon: 17—09 Terjesztik: A Megyei Postahivatal Hfrlaposztál.ya és a hlrlspkézbesitö postahivatalok. — Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési dill II Ft Bács-Klskun megyei Nyomda Vi Kecskemét; — Telefon: U—29 F. V;« Faraeő Tmre Igazgató VÁSÁROLJON TŰZHELYET! Kapható minden színben és méretben 402,— Ft-től 1360 forintig. Bő választékban áll a vásárlók rendelkezésére - a földművesszövetkezet kiskereskedelmi szaküzleteiben és az Állami Áruházakban. Tüzelőt, fáradtságot takarít meg, ha régi, kiégett tűzhelyét kicseréli. 738 Atlétikai verseny Vasárnap Szegeden a pálya használhatatlansága végett elmaradt a három megye (Békés, Csongrád, Bács-Kiskun) válogatott atlétikai versenyének II. fordulója. Mellesleg szólva számunkra ez az eset igen kedvező, mert csapatunk nem tudott volna a legjobb összeállításban rajtolni. Az élvonalbeliek közül többen nem Indulhattak az évzáró ünnepségek miatt, mások pedig sérüléssel bajlódnak. A megyei válogatott kecskeméti tagjai a szegedi verseny elmaradása miatt nem tartottak pihenőt, hanem TOMI névre hallgató, 5 hónapos farkaskutya elveszett. — Megtaláló, vagy nyomravezető illő jutalomban részesül: Kecskemét, Lugosi István utca 5. (volt Kápolna u.) 5742 MALACOK, egészségesek, és betonoszlopok eladók. Kecskemét, Baross utca 16. sz. 5712 ÜZEMGAZDÁSZ, és állattenyésztői állami gazdasági gyakorlattal, főiskolai végzettséggel, elhelyezkednék. — Cim: a kiadóban. 737 az Építők pályán az 50 város atlétikai postaverseny keretében versenyeztek Kecskeméten, az Építők-pályán. A kedvezőtlen: esős, szeles idő ellenére csaknem százan indultak kiegészítő számokban. Részletes eredmények: 200 m-en: 1. Jakó 24.1, 2. Kuzsella, 3. Nagypál. 400 m-en: 1. Sáránszki 56.2, 2. Németh, 3. Ungvári. 800 m-en: 1. Kovács 2:10.7, 2. Értékes. Súly: 1. Kuzsella 10.20, 2. Jóború, 3. Jakó. Távol: 1. Jakó 6.16, 2. Molnár, 3. Kuzsella. Gerely: 1. Molnár 46.13, 2. Sáránszki, 3. Jakó. ELADÓ Kecskemét, IV., Ballai utca 2. számú családi ház és 125-ös Csepel motorkerékpár. — Értekezés: III., Mihó utca 4. sz. alatt. 5739 AZ É. M. 5. sz. Mélyépítő Vállalat a kecskeméti és kiskunfélegyházi munkáihoz kőműveseket és segédmunkásokat felvesz. — Jelentkezés: Kecskemét, Rávágy tér 1. sz. 719 ELADÓ Kecskemét, Talfái köz 29. sz. ház utcai rész, — azonnal beköltözhető. 706 Sporteredmények szegedi törekvés— KISKUNFÉLEGYHÁZI VASAS 3:1 (3:0) Vasárnap a Kiskunfélegyházi vasas labdarúgó-együttese vendégül látta a szegedi városi bajnokság első helyezettjét, a Szegedi Törekvést. A barátságos találkozón a szegedi csapat jól vizsgázott. A Törekvés különösen az első félidőben játszott jól, amikor megerőltetés nélkül szerzett három gólt. A Vasas ezúttal gyengén szerepelt. Az ötösfogat támadása igen körülményes volt, amit az is mutat, hogy akcióból egyetlen gólt sem lőtt. A szegediek góljait Gyimesi. Bekker, Lantos (öngól), a félegyháziak gólját pedig Zalai lőtte szabadrúgásból. KISKUNFÉLEGYHÁZI építők— CSONGRÁDI építők 3:1 (2:1) A Csongrád megyéi II. osztályú labdarúgó-bajnokság első helyezettje. a Csongrádi Építők vasárnap barátságos mérkőzésen fogadta a Kiskunfélegyházi Építők együttesét. Az összecsapás élvezetes játékot hozott és végeredményben a félegyházi csapat 3:1 (2:1) arányban győzött. Góllövök: Iványi, Radonics, Farádi, ill. Kiss. TERMELŐK figyelem! Naposbaromfi szükségletüket a földművesszövetkezeteknél. előzetes megrendelés alapján, beszerezhetik. — Minél több naposbaromfit szerez be, annál inkább biztosítva van a beadási kötelezettség teljesítése és ezenfelül a szabadérté- kesUés lehetősége, S5!5 A VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁG Alpár község részére július hó 2-án (hétfőn) és december hó 2-án (hétfőn) országos állat- és kirakodóvásár tartását engedélyezte. x BAJA KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ vendégjátéka (Központi Mozi) június 26-án, este 8 órakor Szirmai—Békeff y : »MÄGNÄS MISKA« operett 3 felvonásban. Mozik műsora Június 26-án, kedden: Baja Uránia: Dollárpapa. — Bácsalmás: Légbőlkapott zenekar. — Jánoshalma: Ki a legjobb ember. — Kalocsa: Az élet tanulsága. — Kecel: Ki a legjobb ember. — Kecskemét Árpád: Vörös és fekete II. — Kecskemét Városi: Vörös és fekete II. — Kiskunfélegyháza: Uj partok felé. — Kiskőrös: Gábor diák. — Kiskunhalas: Viharban nőttek fel. — Szabadszállás: Argentínától Mexikóig. — Tisza- kécske: Gyötrelmes éjszaka. BUGAC község részére a végrehajtó bizottság az alábbi időpontokra országos állat- és kirakodóvásár tartását engedélyezte: minden év január harmadik vasárnap, minden év május harmadik vasárnap, minden év szeptember első vasárnap és minden év október második vasárnap, x EGY LÓERŐS vízszivattyú, tartállyal együtt eladó. — Megtekinthető: Kecskemét, Kupa utca 14. sz. 5738 125-ÖS Csepel, alig használt, eladó; Iskolaigazgató, Izsák. 5740 ELADÓ 6zélesgumis, 100-as Csepel motorkerékpár, jóállapotban. — Cím: Kecskemét, Szolnoki-hegy 23/b. 5736 ZONGORA, rövid, fekete, kereszthú» ros, körpáncélos, alkalmi vétel. — Kecskemét, Körösi utca 7. sz. 733 Egér, patkány, légy, moly és egyéb férgek irtását gázzal, méreggel, vadászgörénnyel; Idomított kutyákkal végzi helyben és vidéken a Kecskeméti Község- gazdálkodási Vállalat; — Telefon: 25—79j 702 Beindult az 1956 — 57. évi sertéshizlalási akció 400— Ft ill. 600*— Ft hizlalási előleg. Átvételi árak: 126—140 kg-ig 18—, 141—160 kg-ig 20—, 160 kg-on felül 22 Ft. Tenyésztésbe fogott 160 kg-on felüli sertés után 21,— Ft. Takarmánybeadási kedvezmény mellett is köthető szerződés. 1 db 126—140 kg-os sertés után 100 kg. 1 db 141—160 kg-os sertés után 150 kg. X db 160 kg-on felüli sertés után 180 kg. kukoricabeadást engednek el s 16 Ft, 17,50 Ft, 18 Ft-ot fizetnek ki kilogrammjáért. 80 fillér prémiumban részesül az a szerződő, vagy társult szerződő (2 személy 5—20 db-ig), aki 5 db-on felül köt, vagy kötnek szerződést. Tovább folyik az üsző, hízott bika (tinó, ökör), felnőtt marhaakció-szerződés. Szerződést a kirendeltségek felvásárlóinál lehet kötni. ______________________________________720 A rossz idő ellenére is jól sikerült a tíástya sportkörök szpartakiádja A közalkalmazottak, az orvos- egeszségügyi, a helyi ipari és a pedagógus szakszervezetek a Bástya megyei elnökségével karöltve gondos előkészítés után Kecskeméten rendezte meg az 1956. évi szakszervezeti szpartakiád megyei döntőjét. Az idő nem kedvezett. Vasárnap egész délelőtt borús, esős volt az idő, ennek ellenére 7 Bástya Sportkör hozta el a városok dolgozóit, hogy összemérjék tudásukat atlétikában, röplabdában, tornában és kerékpárban. A vetélkedésben legszebb eredményt a kalocsai, a kiskunfélegyházi és a kiskőrösi sportolók értek el. A férfiaknál 100 m-en: 1. Molnár (Bácsalmás) 12 mp. 400-on: 1. Molnár (B.-almás) 60, 800-on: 1. Koren (Kiskőrös) 2:08.8. A 4x100-as váltót a Kiskunfélegyházi Pedagógus együttes nyerte 51.7 mp-es idővel. A súlylökésnél: Beck (Kkfháza) 11.1 m-es dobással nyerte a bajnokságot. A gránátdobásnál Zalai (Kkfháza) 63 m-rel lett első. A magasugrást ugyancsak Zalai nyerte 165 cm-rel. A távolugrásban Baltás (Kecskemét) bizonyult legjobbnak 551 cm-rel. A nők versenyén 100 m-en: 1. Gallos 14.1 (Kalocsa). 400-on: 1. Vörös (Kalocsa) 76 mp. A 4x100-as váltót a kalocsai csapat nyerte 66.1 mp-es idővel. Súly lökésben: 1. Gallos (Kalocsa) 6.32. Gránátdobásnál ugyancsak Gallos bizonyult legjobbnak. A bácsalmási Novák 130 cm-rel nyerte a magasugrást. A távolugrásban 1. Vörös (Kalocsa) 407 cm. A röplabda-versenyt .körmérkőzés formájában bonyolították le, ahol a kiskőrösiek nyertek a félegyháziak elett. A torna-csapatversenyen mind a férfiaknál, mind a nőknél a félegyháziak szerepeltek legjobban. A kerékpárosok közül 20 kilométeren Gaál Pál ért el legjobb időt (36 perc). Az eredményeket nagyon lerontotta a sáros, csúszós talaj. Ennek ellenére szép küzdelmet vívtak a Bástya Sportkör versenyzői. A sikeres versenyrendezés a kecskemétieket dicséri. Apróhirdetések 200-AS Standard motorkerékpár, — príma állapotban — sürgősen eladó. Kísérleti Gazdaság, Kalocsa, Sertéstelep. 5741 ELADÓ gyönyörű fáióháló, kétszemélyes rekamié, sezlon, szekrények, ágyak, tükör. — Kecskemét, Vak Bottyán u. 9. sz. 739