Népújság, 1956. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1956-06-26 / 149. szám

Kuncz Aladár években a kolozsvári Ötödikes vagy hato­dikos gimnazista lehet­tem, mikor először ke­rült kezembe egyik könyve: Felleg a város lelett. Tamási, Kos, Nyíró s a többi erdé­lyi író könyvei között találtam apám könyv­szekrényében. Nem sok kedvem volt elolvasá­sához, mert a szerző neve teljesen ismeret­len volt előttem; nem tudtam, mit várhatok tőle. Mégis elolvastam, s bár a regény nagyon elütött eddigi kedven­ceimtől, határozottan telszett. Akkor még aligha tudtam volna megfogalmazni, — mi benne az új és kedves számomra. Most már tudom, mi lógott meg akkor. Jókai, Mik­száth, Móricz vérbő hőseivel szemben — akkor még jóformán csak őket ismertem ,— halvány, sapadt, finom és álmodozó szellemű ember volt a hose, akin csodálatos érzések és hangulatok futnak át, de aki megtorpan a lettek előtt. Művész volt ez a hős, de nem hivatásos, csak dilet­táns, műkedvelő, olyan ember, akit akkortájt bontakozó értelmem. vagy inkább érzelmeim mélyén jobban tisztel­tem és szerettem, mint a tettek biztos fellépé­sű és elszánt hőseit. Kuncz Aladárt olyan- féle embernek képze­lem ma is, amilyen­nek hősét, Szentgyör- gyi Tamást megis­mertem. Művésznek és tudósnak, de aki első­sorban a maga egyéni­séget nemesítette fi­nommá, eszményiyé művészetével, tudomá­nyával. De olyan em­bernek is, aki mégsem cl eleíántcsonttorony- ban, aki számára a műveltség, a »humani­tás" belső parancs a megkövesült előítéle­tek, a társadalmi osio- baságok elleni bál or harcra. Szentgyörgyi Tamás regényének ta­lán egy jelenete sem lelkesített úgy, mint az, amelyben a »kis igazgató« a megye ret­tegett uraival csap ösz- sze a kaszinóban. Nem ismerem pontosan, mi­lyen irodalmi harcok folytak Erdélyben Kuncz Aladár vezeté­sével, mikor a 20-as Ellenzéket, majd az Erdélyi Helikont szer­kesztette. De Pintér Jenő Irodalomtörténe­tének egy kissé szinte megrovó mondatából azt olvasom ki, hogy becsületesen, haladó emberként állt a he­lyén: »A régibb nem­zedék tagjai nem na­gyon lelkesedtek irá­nyító tevékenységéért, mert a nyugatos esz­mék radikális - -■ szelle­mű híve volt, de az új nemzedék annál na­gyobb hodolatlal cso­portosult személye kö­ré.« Később, híréről- rangjáról már előre tudva olvastam legna­gyobb művet, a Fekete kolostort. Tudtam, hogy remekmű van a kezem­ben, mégis felülmúlta várakozásomat ez a csodálatos börtönnapló. Az. első világháború kitörése Kuncz Aladárt Franciaországban érte. A francia hatóságok internálták, mint ellen­séges állam polgárát. A Fekete kolostor az internáló táborban töl­tött öt évét írja le. A. külső események ter­mészetesen nem túlsá­gosan érdekesek ebben a könyvben. Annál in­kább a belsők. Meg­döbbentő realitással, hasonlíthatatlan művé­szettel mutatja meg, hogy a tábor zárt vilá­gában, a kiláthatatlan, bizonytalan végű rab­ságban hogyan leple- ződnek le a lélek rejte­getett titkai, hogyan torzulnak el az emberi egyéniségek. Rabok és rabtartók, az egész oly nagynak és szépnek tartott európai civili­záció megrendítő pró­bájáról ad képet ez a nagyszerű könyv. A Fekete kolostor is, a Felleg a város felett is 1 Hát-ben jelent meg. Ez az év egyben Kuncz Aladár halálának éve is. Negyvenöt éves volt akkor. Ma, amikor ha­lála évfordulóján em­lékezünk rá, a csodá­laton és a tiszteleten kívül fájdalmat is ér­zünk: miért kellett őt is olyan korén elveszí­tenünk, miért kell torz­nak látnunk az ő élet­művét is? Orosz László, _____TflT tagja t anítói nálunk olyan magaslatra kell állítani, amilyen magasan soha nem állt és nem állhat a lturssoá ttirsndalvmban“ (Lenin) „pedagógusok" DULAS VAN, legyen az gazda­gyűlés, tanácstagi fogadóóra, bé­kekölcsön-jegyzés, vagy a hát­ralékos gazdákkal való beszél­getés és egyéb mezőgazdasági termelési kérdések vagy felada­tok elvégzése, mindenben kész­ségesen áll rendelkezésünkre. Nemcsak ő, de egész tantestü­lete. A pártbizottság és a tanács tagjaival együtt látogatja a ta­nyákat és neveli az embereket, vagy segít mozgósítani a soron- lévö feladatok mindjobb elvég­zésére. Például az ő látogatásai után igen sok gazda rendezte állam iránti tartozását az ősszel. Mondom, mi igényeljük segítsé­gét, mert eddig nem tudtuk olyan feladat elé állítani, amit tantes­tületével ne, vagy időben el ne végzett volna. HOGYAN VÉLEKEDIK RŰLA egy másik pártmunkás, Huszár Kázmér elvtárs, a Vörös Csillag Tsz vezetője, akivel évek óta együtt dolgozik? — Nem ritka vendég a cso­portban. Naponta találkoztunk már akkor is, amikor még. a Kisfái Állami Gazdaságot f e­zettem. Nagyon értelmes, sok ta­pasztalattal rendelkező tanyai vezető szerintem. Sokat beszél-* gettünk és sokat segít, mint népművelési ügyvezető és isko­lai igazgatónő. Iskoláinak nö­vendékeivel egész kis kultúr- központot létesített itt. Olyan ember, aki egész szívvel a mun­kájának él... — ÉPPEN A NAPOKBAN beszélgettünk vele arról, hogy veszélyben van. az osztott taní­tás, amiért annyit harcolt, mert az osztályokból hiányzik egy pár gyerek. Kérdezte, mikép­pen tudnék neki segíteni. Nem volt könnyű, de megtaláltuk a megoldást. A többi már az ok­tatási osztály dolga lesz. Mi vál­laltuk a Városföldi Állami Gaz­dasággal együtt, hogy szep­tember 1-re, a tanév kezdetére olyan utat építünk a gazdaság­hoz, csoportunkhoz és a Szol­noki úti iskolához, amin a köz­ponti iskolától távolabb lakó gyerekek is nyugodtan elbu- szozhatnak tantermükig. így ke­vés gyaloglással továbbra is osztott tanítási órákon szerez­hetnek Szennai Arankától és kollégáitól magasabb tudást. Mellesleg, a jó út érdeke mind az állami gazdaságnak, mind pedig csoportunknak. Arankát pedig mindig szívesen látjuk, s lia nem jön, hiányoljuk a se­gítséget., (Folytatjuk) Sándor Géza. Pedagógusok és IV. Az igazgató is csak ember AMIT EDDIG ELMONDOT­TUNK a káderlap tulajdonosá­ról és munkájáról, abból nyil­vánvaló, hogy nem lehet olyan egyszerűen pálcát törni ma már egy ember sorsa felett, mint ezt a városi tanács oktatási osztá­lya tette. Mitöbb, elgondolkoz­tatja az embert: vajon nincs valami más ok a háttérben? Valami olyan ok, vagy ösztönző, ami a szó szorosan vett értel­mében erősebb indok a levál­tásra, mint az eddig elmondot­tak, mert az bizony nem elég. Nem elég és ezt ahogy a to­vábbi ícjleményekből majd ki­tűnik, az oktatási osztály, és személy szerint Székelyné is érzi. Nem elég, mert ha 11 évig nem volt leváltási indok egy ember munkája mellett a ká­derlapja, akkor a XX. kon­gresszus után nagyon is kérdé­ses, vajon mennyiben meggon­dolt, vagy mennyiben megala­pozott az a kijelentés, amit Szé­kelyné telt Szennai Arankának: »Lásd be, te ilyen családfával és ilyen káderlappal nem lehetsz soká igazgató...« ERRE EGYÉRTELMŰ a fele­let: 18 év nehéz és küzdelmes munkáját nem szabad, de nem is lehet így honorálni. Hát ha nem lehet, akkor az oktatási osztály folytatta a csomókere­sést. »Vallásos szellemben ne­velkedett, klerikális beállított­ságú, templomba jár«, stb. Igen, Szennai Aranka, aki majd 20 évvel ezelőtt végezte iskoláit, vallásos szülők gyer­meke. Tehet-e róla, hogy vallá­sos környezetben élt, hogy 20 évvel ezelőtt így nevelték? De mit tettünk mi érte 11 év óta? Mennyiben segítettük elő, jel­leme, világnézete és általános felfogása változását? Ügy gon­doljuk, erről érdemes vitatkoz­ni, hiszen az igazgató is csak ember, az se szívhatta magába az anyatejjel a materializmust. ÉRDEMES LEÍRNI egyik, a városi pártbizottság agit.-prop. osztálya vezetőjével, Magyaródi elvtárssal folytatott beszélgeté­sét, a pártbizottság tagjának szavai szerint. Magyaródi elv­társ erről így nyilatkozik: — Meglepődtem, mert szokat­lan és feltűnő volt, hogy egy pedagógusnő, méghozzá iskola­igazgató ilyen nyíltan cs segélyt- kérően mer beszélni a maga lel­kivilágáról és belső problémái­ról, Nyíltan elmondta, hogy mi­lyen nehéz a helyzete és benső énjének tisztázása önmaga előtt. Vallásosnak nevelték, de a fel- szabadulás óta már elvégezte a pedagógiai főiskolát, levelező úton. És ami világnézetében megrendítette eddigi szilárd meggyőződését, éppen az, hogy a természettudományi tagon végzett, földrajz és biológiai tanári képesítést nyert. Nem ta­gadja. hogy él még benne az is­tenhit, de három éve már nem jár templomba. Mégis, nagyon sok a problémája... Évtizedek örökségét nem könnyű levet­kezni. Két világnézet, az új és a- regi ellentétét megvívni egy em­bernek, főként tanyai embernek csak önmagában, nagyon nehéz és nagyon is becsülendő dolog. Hiszen mi még eddig édeskeve­set tettünk azért, hogy gondol­kodása alapjaiban megváltoz­zon. .. — ÉS HOGY ÉRTÉKELI a városi pártbizottság Szennai Aranka végzett munkáját. — Nagy idő tanítói pályán és főként egy helyben eltölteni 18 évet. Rengeteg tapasztalat birto­kosa egy ilyen ember. Bárcsak mi ismernénk úgy a Kisfái ta- nyavilág lakosait, azok gondjait, bajait és nézeteit, mint ö! Állí­tom: sokkal könnyebb lenne a dolgunk. De ahhoz, hogy megis­merjük a kisfái tanyai embert és változtassunk sorsán, abban a körzetben éppen ő az első szá­mú segítségünk. MIT MOND AZ IGAZGATÓ­NŐRŐL a terület pártfelelőse, a tanács város és községgazdálko­dási osztályának vezetője, Szabó János elvtárs? — Nem akarom a dolgokat nagyítani, de nehezen boldogul­nánk nélküle. 18 éve ott él, is­meri a területet és lakóit. Sze­mélyének súlya van, de ámi sze­rintem a fő dolog': hallgatnak rá az emberek és kikérik tanácsait. Egyszóval népszerű, ami ugyan­csak szükséges egy ilyen tanyai igazgatónőnek. Politikai munká­jára is csak jót mondhatok. Mi­kor bent jár a városban, min­dig megkeres, hogy mi újság van, miben volna szükség a maga vagy tantestülete segítsé­gére, vagy kér valamit iskolái részére, mert ilyen is előfordul. Egyszóval, kölcsönösen segítjük egymást. — Miben mérhető ez a poli­tikai segítség a gyakorlatban? HA VALAMI MEGMOZ- ! Mike: épül íel a nyárlőrinci kultúrház? Ha beér az ember Nyárlőrinc községbe, az első. ami megra- gandná az érkező figyelmét, egy gyönyörű új épület. Impozáns oszlopos előtér, remek díszítések, a hatalmas épületszárnyak mind-mind szemet, lelket gyönyörködtetók lennének. Ez lenne a nyárlőrinci kultúrház... »Megragadná'- a figyelmet, gyünyörküdtetők -lennének". Hat igen, ha valóban állna ez a kultúrház. De nem áll! Készült eg y községpolitikai ten- 1955-ben Nyárlőrincen, Ez a terv előírja töb­bek között, hogy 1956. folyamán Nyárlőrincen építenek egy kui- túrházat, közel 200 000 forint beruházással. A pénzt meg is kapta a nyárlőrinci tanács, sőt már megvásárolta a szükséges téglái, meszet, tetőanyagot, stb. A község lakossága boldog örömmel ajánlott fel több tízezer munkaórát, igáéról, gyalogmunkát - csak megkapja végre az óhajtott kultúrházal. Ez év júniusában hozzá akartak kezdeni az építkezéshez. Turcsányi elvtárs, a tanács VB-titkára zsebretett 5000 forintot és beutazott Kecskemétre az 1001-es TÜZÉP-telepre. hogy vesz 40 mázsa cementet. (Ez kellene ugyanis az alapozáshoz.) Itt aztán nagy meglepetés crtc. mert kijelentették, hogy csuk utalványra kaphat cementet. Nem azért, mintha nem volna. Van cement, nem 40, hanem 400 mázsát is adnak — ha van rá kiutalás. Sebaj, gondolta Turcsányi elvtárs, megyeit a járási tanács VKG csoportjához, úgyis ők készítették a tervet, majd kapok én ott utalványt is. (Ó, jóhiszemű, tisztaszívü gyermek!) Az ötlelet tett követte, s máris ott állt a VKG-csoport színe előtt és kért. Régi igazság: kérni lehet, de hogy kapjon is a kérő... az már sok lenne! A kultúrházépítés nem a VKG-csoporthoz tartozik — mondták neki. Talán a »1ervés--. ..sa titkár új helyen kopogta­tott. Hm... így a terves — kiutalás az nincs, de vegyék meg a cementet, ahogy tudják. Jó tanács, csak legyen, aki végrehajtja! így aztán a hiábavaló szaladgálás után a szegény titkár cement nélkül indult haza. Pedig nagyon kellene ez a kultúrház Nyárlőrincen! Elsősor­ban kellene a község lakosainak szórakozásra, művelődésre, de kellene a tanácsnak is! Mert bizony a nyárlőrinci parasztok már csak legyintenek egyet, ha szóba hozza valaki a kultúrházat. I »Ugyan, kultúrház, már egy éve ígérgeti a tanács. Mi az anyagot J is odahordtuk már, de még egy ásó nyom sincs meg az épületből. I Hát ezért fizessem a hozzájárulást?« Ez úton szeretném az illetékesek figyelmét felhívni arra, ha tervet készítenek (és hozzáteszem, jó tervet), miért nem bizto­sítják a megvalósítás előfeltételeit?! Hogy esne a járási tanácsnak, ha a Minisztertanács ígérne a járásnak pl. nyolc új iskolát és mikor sor kerülne az építkezésre, ég felé tárnák a kezüket és el­mondanák a bűvös varázsigét: »Nincs kiutalás, építsétek fel az iskolát, ahogy tudjátok...« Nem helyes ez így. Pia tervezünk va­lamit, ha ígérünk valamit, tartsuk is meg az ígéretet! Ludvik Askenazy: A csúf kutya A tejcsarnokosnönek van égi kutyája. Ez a kutya kissé méla- bús természetű. Valószínűiéi borz és agár kereszteződése, — de hagyjuk ezt, mert a szárma zását kutató elméleti tűnődé; egészen más sínekre vinné c képmutatásról szóló történetün­ket. Középnagyságú, kövér ku­tya, divatosan nyírott testtel é; borzas, gonosz arccal. Ott szo­kott feküdni a tejcsarnok ajta jaban. Mikor elmegyünk mel­lette, emberke mindig megje­gyezte: — De csúf kutya ez, ugye apu ? A megnyírt korcs türelmeset viseli a sértést, — ö derűlátó szemekkel néz a világra, A tej- csarnokosnö gyöngéd érzelmek­kel viseltetik iránta, a csúf kora ezt nemkevésbé forrón viszonoz­za. s így a környezetnek iránta mutatott ellenszenvét a kegyen- cek közömbösségével fogadja. Egy csöppet sem féltünk ettől a morgástól. Mikor pedig már jó messzire kerültünk a kutyá­tól, emberke egyszerre igen bá­tor lesz — természete ez az em­berkének. Ilyen volt a viszony közöl­tünk, — bizony, eléggé feszült. Talán, mert a kutya is fiatal volt, még egy esztendeje sem veit a világon. Egy nap emberkét küldtük te­jért. Fogta a kannát, szaladt le a lépcsőn, nem sejtve a közelgő drámát. Odaért a tejcsarnokhoz. Hát az ajtóban ott fekszik Ki más: a csúf kutya... Egymásra néztek — a meg­nyírt korcs mélabúsan, a fiú a kannával kezében meglepet­ten. Most mi lesz? A csúf kutya csak fekszik, fekszik, ironikusan meg-mcgcsó- válja a farkát, de egyébként meg se moccan. Teste kicsit rózsa­színben játszik. Kimondottan hi­degen viseli magát. Talán gon­dol valamire és az, amire gon­dol, ahogy mondják — vem ku­tyadolog. Az izgatott látogató eközben összeszedve minden bá­torságát, azt latolgatja: átlépje-e a Rubikont, vagy pedig inkább mégse lépje át? Csak áll, álldo­gál, aztán egyszerre mélyen meghajol a csúf kutya előtt és azt mondja: — Jónapot kutyuskám! A csúf kutya mintha nem is hallaná... A fiú, a kannával « kezében meg gyöngéd, hangon folytatja: — Hogy vagy. kutyulinkórn? Micsoda gyönyörű egy kutya vagy te, de igazán ■.. A csúf kutya kíváncsian néz rá megnyalja a bajszát és el- godolkozva csóválja a farkát — ezek meg miféle újdonságok? — Te vagy a legszebb kutya az egész utcában — olyan ren­des, édes kis kutyuska vagy, igazán. No, nevess már rám, aranyoskám! A csúf korcs hálásan néz rá — mégiscsak szentimentális egy kutya, megfordul és elvonul a tejcsarnok mélyébe. Emberke meg megy a tejért. Mikor a tejcsarnokosnö mind­ezt elmesélte nekünk, kicsit cl- szégyeltük magunkat.-Nem any- r.yira a tejcsarnokosnö, mint in­kább a csúf korcs előtt szégyen­keztünk. — Hogy tudtál hízelegni an­nak a kutyának, — kérdeztük emberkétől, — mitror másl:or mindig csak csúfolod, szidod. Ócsárolod ? Megdöbbent. — De apu — felelte elgondol­kozva, — hiszen éneikül nem engedett volna be a tejcsarnok­ba ... És hozzátette: — Aztán meg olyan boldog volt az a csúfság. Egyáltalán nem tetszik nekem b fiam... Egy csö-ppet sem, ba­rátaim. Tiszta, ártatlan szeme van, bízó, kutató gyermeki.. Kedves barátaim, melyikünk nem hizelgctt már életébén egy csúf kutyának pusztán azért, mert az a tejcsarnok ajtajában feküdt? De honnan vette ezt a gyerekt kérdem tőletek?

Next

/
Oldalképek
Tartalom