Népújság, 1956. április (11. évfolyam, 79-103. szám)

1956-04-14 / 89. szám

15* TÖRTJENT A lACTilLAGBM BERLIN. A nyugatnémet kor­mánykoalíció négy pártja: a Ke­resztény Demokrata Unió, a Ke­resztény Szociális Unió, a Német Párt és az úgynevezett Demo­kratikus Munkaközösség (a Sza­bad Demokrata Pártból kivált 16 képviselő csoportja) javasol­ta a Szövetségi Gyűlés állandó bizottságának, hogy tűzze az ál­talános hadkötelezettség beve­zetéséről szóló törvényjavaslat első olvasásban való megtárgya­lását a bonni parlament május 3-i ülésének napirendjére. LONDON. Az április 12-i saj­tóértekezleten kérték az angol külügyminisztérium szóvivőjét, hogy kommentálja azokat a vá­laszokat, amelyeket N. A. Bulga- nyin adott a Times kérdéseire. A külügyminisztérium szóvivője kijelentette: »osztjuk Eulganyin marsallnak azt a reményét, hogy látogatása sikeres lesz«. A külügyminisztérium szóvi­vője megtagadta N. A. Bulga- nyin válaszainak részletesebb kommentálását. PÁRIZS. Pamplonából érke- sutt hírek szerint ebben a kör­iéiben három napja teljes a sztrájk. A nagyarányú sztrájk- mozgalom átcsapott egész Baszk- Söldre és egymás után áll le a (munka Spanyolország nagy ipari körzeteiben, A sztrájk átterjedt t'olosa, Eibur, Sesto, Baracaldo, Bilbao, San-Sebastian és Mond- •agon városokra. Az utóbbi vas- is fémipari központ. Tolosában a munka teljesen leállt, sokezer papír-, textil- és élelmiszeripari tol gozó szüntette be a munkát. LONDON. Az AFP jelenti, nogy a leszerelési albizottság ér­tekezletén részvevő öt küldött­ség vezetői: Moch (Franciaor­szág), Nutting (Nagy-Britannia), Gromiko (Szovjetunió), Stassen (Egyesült Államok) és Robert­son (Kanada) csütörtökön dél­után magánmegbeszélést tartot­tak. A megbeszélés Robertson re­zidenciáján zajlott le. A megbe­szélés célja az volt, hogy az öt diplomata áttekintse a megtett utat és megkeresse azokat a módozatokat, amelyekkel siet­tetni lehetne az ENSZ albizott­ságában folyó hivatalos tárgya­lásokat. KAIRO. Az Arab Liga Taná­csa csütörtökön este ülést tar­tott. Az ülésen a többi között az algériai helyzettel foglalkozott. A Liga erre vonatkozóan több határozatot hozott. Egyebek kö­zött úgy döntött, hogy jegyzéket intéz a bandungi értekezleten részt vett országokhoz, valamint több más országhoz. A jegyzék­ben kérni fogja az illető orszá­gok kormányait, hogy az Egye­sült Nemzetek Szervezetében tá­mogassák az algériai nép ön­rendelkezési jogát. A Liga az algériai kérdést a Biztonsági Ta­nács elé akarja vinni. Az Arab Liga Tanácsa elha­tározta, hogy bizottságot állít fel, amelynek feladata »a Francia- ország ellen életbeléptetendő boj­kott módszereinek kidolgozása« lesz. Az arab államok ugyanis politikai, kulturális és gazdasági bojkottot szándékoznak indítani Franciaország ellen annak algé­riai politikája miatt. (MTI) lengyel parlamenti küldöttség látogat hazánkba elnökének levelét, amelyben kö­zölte, hogy a Lengyel Népköz- társaság parlamentje örömmel elfogadja a hozzáintézett meg­hívást és küldöttséget küld Ma­gyarországra, (MTI) Edam Wilmannon, a Lengyel Népköztársaság magyarországi nagykövete április 13-án felke­reste Rónai Sándort, az ország- gyűlés elnökét és átadta Jan Dembowskinak, a lengyel Szejm A bolgár kormány segítsége Borisz ManoloV, a Bolgár Népköztársaság magyarországi nagykövete április 13-án felke­reste Boldoczki János külügy­minisztert és közölte, hogy a a magyar árvízkárosultaknak Bolgár Népköztársaság kormá­nya százezer lávával kíván hoz­zájárulni a Magyarországot sújtó árvíz okozta károk helyreállítá­sához. (MTI) Az egyiptomi köve! látogatása a külügyminiszternél Abdbaelbahamid Nafon Zade, rendkívüli követ és meghatal­mazott miniszter, az Egyiptomi Köztársaság magyarországi kö­vete megbízólevelének a közel­jövőben történő átadásával kap­csolatban pénteken, április hó 13-án látogatást tett Boldoczki János külügyminiszternél. (MTI) Több burgonyát as országnak ! Húrom megye szakemberei és kiváló termelői eseréiték ki tapasztalataikat a burgonyaiern&lési ankéton A Földművelésügyi Minisztérium és a Megj'el Tanács VB. Mezőgazdasági Igazgatósága pénteken délelőtt 9 órai kezdettel üurgonyatermelési tapasztalatcsere ankétot rendezett Kecskemé­ten, az Árpád moziban. Reszt vettek a tanácskozáson Pest, Bács és Csongrád megye élenjáró szakemberei, káváié termelői, ter­melőszövetkezetek, egyénileg dolgozó parasztok, állami gazdasá­gok, gépállomások képviselői: A Földművelésügyi Miniszté­rium Növénytermelési Főigaz­gatósága nevében BARADA LA­JOS nyitotta meg az ankétot. Üdvözölve a megjelenteket — közöttük az elnökségben helyet- foglaló ZÁNGÖ ZOLTÁN elv- társat, az MDP Központi Veze­tőség Mezőgazdasági és Szövet­kezeti Osztályának tagját és MÉSZÖLY GYULA Kossuth- díjas kutatót. SÁRVÁRI ISTVÁN, a Duna I—Tisza közi Mezőgazdasági Kí­sérleti Intézet tudományos mun­katársa előadásában a burgo­nyatermelés jelentőségéről, az eddig elért eredményekről, a 100 mázsás mozgalom kiszélesí­tésének feladatairól és módsze­reiről beszélt. Az előadást követő szünetben a vendégek megtekintették az előcsarnokban a Kísérleti Inté­zet által rendezett kiállítást ä begyűjtött táj- és külföldi bur­gonyafajtákból. Közöttük sze­repelt az intézet több saját ne- mesítésű fajtája is, mint az 1162 és 5590 »B«-klón, a 27-es és 28- as magonc, stb. Tanulságos lát­nivaló volt a növénykórtani vizsgálatokról készített kiállítási anyag: A vita során igen sokan fel­szólaltak. ZANGÓ ZOLTÁN elv- tár? hangsúlyozta, hogy a 100 mázsás mozgalom célja: több burgonyát adni az országnak, s ezzel is emelni a dolgozó nép életszínvonalát. Pártunk Köz­ponti Vezetőségének határozata szerint nem a vetésterület nö­velésével, hanem azonos terüle­ten a hozamok növelésével kell burgonyatermelésünket fellen­díteni és é téren utolérni a szomsaédpe országokat,. Elmon­dotta, hogy à 100 mázsás ered­ményt országszerte sokhelyütt túl is szárnyalták már, így mód ván arra, hogy ezt a mozgal­mát tömegméretűvé szélesítsük. Különösén a homoktalajok bur­gonyatermelésének szempont­jából felhívta a figyelmet az Egerszegi-féle altalajtrágyázási módszer alkalmazására, a tájjel­legnek megfelelő fajták haszno­sítására cs nem utolsó sorban hangsúlyozta a burgonyaterme­lés gépesítésének jelentőségét, amely a kalászosok után leg­jobban és a legegyszerűbb gé­pekkel oldható meg. PESTALITY MÁRTON bács- bokodi Szalvai TSZ elnöke el­mondta, hogy már el is vetették a Lemnó-fajta burgonyát, amelyre az idén szerződtek. Tavaly 150 mázsás átlagtermést takarítottak be 200 mázsa istál- lótrágyával cs káliumturtulmú műtrágyával előkészített, mé­lyen szántott talajról. Az idén még gondosabban készítették elő a burgonya magágyát. MESKÓ ISTVÁN, a solti Szik­ra TSZ tagja arról számolt be, hogy szövetkezetük 1951 óta foglalkozik eredményesen bur­gonyatermeléssel. Az általuk termesztett három fajta — Kras- setva, Voran és Mittelfrühe — évi átlaga 130—140 mázsa. A ter­melőszövetkezet 30 centiméteres mé’yszántásba, tavasszal simító- zott és kultivátorozott talajba, 15 centiméter mélyen és 70x35 cen­timéteres távolságra veti a búr« gonyát. Vetés után fogast nem használnak, csak ló- és kézika­pát. Lelkiismeretesen elvégzik a szelekciózást, így érik el a ma­gas hozamokat. Meská István termelőszövetke­zete nevében párosversenyre hív­ta a Iwrtai Uj Élet Termelőszö­vetkezetet 130 mázsás holdan- kéntl burgonyatermés elérésére. Jó eredményekről számolt be VERÉB JANOS, a Csongrád me­gyei apálfalvi Kossuth TSZ el­nöke. Burgonyájuk minden év­ben meghálálja a jó munkát. Legszívesebben a korai fajták termesztésével foglalkoznak. — Évek óta fészektrágyázással vet­nek. É2zel a kora tavasszal még hideg talajt mintegy felmeleg’- tik a vetőgumók alá; MONOS JÓZSEF brigád vezető, a pátyi Petőfi TSZ eredményéről beszélt. Burgonyaföldjük holdan- kénti 250 mázsás sertéstrágyát, egy mázsa szuperfoszfátot és 70 kiló kálit kapott, majd kétszeri kapálás és töltögetés után 160 mázsás terméssel fizetett. Nagy­sikerű hozzászólása volt KRAJ- CSOVSZKI JÁNOS hetényegy- házi egyénileg dolgozó paraszt­nak. Elmondotta, hogy feléjük terméketlen futóhomokok van­nak, ahol egy-két kereszt rozs terem csak meg, vagy olyan bur­gonya, amelyről szedéskor azt mondja a gazdája: »A vetőmagot visszaadta, a szára meg ingyen van.« Ű ilyen homokon ért el kiváló burgonyatermést, — de úgy, hogy géppel szőlőnek alkal­mas forgatást végeztetett és bő­ven megszórta szálas istállótrá- gyával. így a homokot sem hordta a szél. Javasolta, hogy a parlagon heverő íutóhomoko- kut igy nagyszerűen lehet hasz­nosítani. Számos hozzászóló foglalkozott a burgonyatermelés egyéb pro­blémáival, többek között a he­lyes tárolás fontosságával. A vita után a vendégek előtt levetítet­ték a Burgonya című szakfilmet. Az ankét részvevői számos ta­pasztalattal gazdagodva tértek vissza munkahelyeikre, s azzal a fogadalommal, hogy a hallotta­kat nemcsak saját munkájukban alkalmazzák, de széleskörben Is­mertetik is dolgozótársaik kö­zött; ÍS. ; _ I H I 11 E li — A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Háy László külkeres­kedelmi minisztert, Bognár Jó­zsef belkereskedelmi minisztert és Tausz Jánost, a belkereske­delmi miniszter első helyettesét e tisztségük alól felmentette, egyben Bognár Józsefet külke­reskedelmi miniszterré, Tausz Jánost belkereskedelmi minisz­terré választotta meg. — A Mi­nisztertanács előterjesztést tett a Népköztársaság Elnöki Taná­csának: módosítsa a Magyar Nemzeti Bank működését sza­bályozó törvényerejű rendeletet oly értelemben, hogy a Magyar Kenheti Bank a jövőben köz­vetlenül a Minisztertanács fel­ügyelete alá tartozzék. — Egy­idejűleg javasolta, hogy a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa Háy Lászlót a Élagyar Nemzeti Bank elnökévé nevezze ki. — Mesedélután. Kecskeméten a KPDSZ Szilády Károly utcai kultórotthonában vasárnap dél­után 5 órakor gyermekeknek mesefiim-előadást tartanak a »Kiskakas gyémánt félkrajcár­ja« és az »Okos lány kérdésekre felel« címmel, A belépődíj egy forint. — Halvacsora. Műsorral egy­bekötött halvacsorát rendez ma este a Lajosmizsei Földműves- szövetkezet vendéglője, ahol a kecskeméti Katona József Szín­ház művészei vendégszerepei­nek. — Felajánlások a tavaszi munka gyors elvégzésére. A kecskeméti Kossuth Termelő- szövetkezet fiataljai a napokban megtartott közgyűlésen felaján­lást tettele 10 hold kukorica gondos ápolására és időbeni be­takarítására. Vállalták még, hogy 2 holdon elvégzik a takar­mányrépa teljes művelését. — Az Izsáki Földművesszö­vetkezet MSZT alapszervezeté- nek kul túrcsoport ja hét ízben adta elő a »Csárdáskirálynő« cí­mű operettet. A bevételből 2000 forintot az árvízkárosultak meg­segítésére fordították. Vendég- szereplésre több községből kap­tak meghívást. — IÍST-mozgalom. Megyénk­ben csaknem 60 vállalatnál ala­kul ebben az évben Kölcsönös Segítő Takarékpénztár. Jelen­leg 34 KST működik, a többi) között a Kecskeméti Gépgyár­ban, a Gyufagyárban, a Borfor­galmi Vállalatnál, Kiskunfélegy­házán: a Bányászati Berende­zések Gyárában, a Gépgyárban, valamint a Bajai Gyapjúszövet- gyárban is. A hozzávetőleges számítások szerint több mint 2 millió forintot tesz majd ki át­dolgozok által egy év alatt gyűj­tött összeg. — Anyagi segítségnyújtás az árvízkárosultak részére. A Bács- Kiskun megyei Mezőgazdasági Termékeket Értékesítő Szövet-» kezeti Központ az árvízkárosul­tak javára egy millió forintot ajánlott fel. A szövetkezeti köz­pontot az ilyen mérvű felaján­lásra az vezette, hogy azokat ai családokat sújtotta az árvíz, akikkel, mint begyűjtő szerv a legszorosabb összeköttetésben állanak, és ezzel az összeggel is segíteni kívánják anyagi hely­zetüket. A központ az egy millió forintot főleg a költségek csök­kentésével kívánja megtakarí­tani. (Horváth István) — Rendkívüli közgyűlés. A Szabadszállási Földmű vesszö­vetkezet igazgatósága rendkívüli közgyűlést tart április 15-én dél­előtt 9 órakor a népművelési1 otthon helyiségében. — Bírói értekezlet. A megye összes bírósági elnökei és bírái hétfőn értekezletre jönnek Kecskemétre, hogy megbeszél­jék a Központi Vezetőség no­vember 3-i határozatának vég­rehajtását és megszabják a so- tonlévő feladatokat. A beszámo­lót dr. Bodóczky László, a me­gyei bíróság elnöke tartja. — A Katona József Színház igazgatósága értesíti a közönsé­get, hogy április 15-én, vasár­nap — áramszünet miatt — a »Párizsi vendég« előadása dél­után fél 6 órakor, a »Pillangó« előadása este fél 9 órakor kez­dődik, 426 Olcsó női szandálok A kereskedelem április 16-tól nagymennyiségű különféle kivi­telű női sleep és neppereket Iíoz forgalomba. A Divat Cipő­gyár gyártmányai vászon felső- rcszű, bőr- és PVC-talpú szan­dálok — amelyeket eddig 59— 90 forintos árban árusítottak — most 30 forintért kaphatók. — Munkára és otthoni viseletre igen kényelmes. Komolyabb kivitelű a szom­bathely!, szegedi, bonyhádi, Tán­csics Cipőgyárak készítményei mindenféle színben és fazonban sertésbox, nubuk és velour fel­sőrészes PVC-talpó szandálok. Fogyasztói ára 100—152 forint helyett ezután 68 forint. Ezek a szandálféleségek a megye minden íöldszöv., állumí áruház, kisker és népbolt szalc- üzletckben beszerezhetők. A me­gyei tanács kereskedelmi osztá­lya gondoskodik arról is, hogy az üzemekben, gyárakban fize­tési napokon a dolgozók hely­színen is megkaphassák ezeket. Megjelent a Társadalmi Szemle legújabb száma A Társadalmi Szemle márciu­si számának vezércikke az SZKP XX. kongresszusának történelmi jelentőségét méltatja. Lackó György a reakciós erők felett aratott 1946-os márciusi győzelem tízéves évfordulója al­kalmából a párt ezidoben foly­tatott harcát mutatja be. Cukor György cikke a gépipar műsza­ki fejlesztésének néhány gazda­sági feltételét tárgyalja. Erdei Ferenc tanulmányának címe »A tudomány és technika forradal­masító hatása a mezőgazdaság­ban.« Fogarasi Béla írása az atomfizika és az atomenergia felszabadításának filozófiai kér­déseivel foglalkozik. I-Iao Te- csing cikke a kínai mezőgazda- sági szövetkezeti mozgalomról szól. A Szemle rovatban a vezető- ségVálasztő taggyűlések tanulsá­gairól Nemes Frigyes, a városok időszerű kérdéseiről Herényi Sándor, könyvkiadásunk irá­nyúról és feladatairól Ssalaí Sándor, a Szovjetunió, valamint az Amerikai Egyesült Államok és Anglia közötti mezőgazdasági küldöttségcseréről Kelemén ZóU tán ír, Tegnap délután elkészült a 200 OÖO-ík fürdőkád A Kecskeméti Gépgyár zonián- eozójának első kemencéjénél dolgozik Varga László és két tár­sa, Csordás Balázs és Járó Gá­bor. Pontosan 15 óra 23 perckor helyezte be a 900—HíöO Celsius hőfokot lehelő kemencébe Csor­dás Balázs villúzó, a III. öntő- csoport által gyártott, 538-as számmal jelzett fürdőkádat. Ez a fürdőkád volt a felsza­badulás óla a 200 c/redik. Itt volt Balogh Ferenc, a vállalat igazgatója, Szabó Lajos főmér­nök, Godó János, a Külkereske­delmi Vállalat műszaki osztá­lyának képviselője. Mezei Sándor főművezető és ruca néhányan, I Míg a kádra a kemencében a zománc ráégett, addig megtud­tuk Mezei Sándor elvtárstól, hogy ki volt az, aki az első ká­dat készítette a gyárban. — Mi, — Kemény Jánossal és Gubányi Mihállyal — 1946, októ­ber 20-án. Akkor még egy kád elkészítése 40, 36, 34 percig tar- tutt. Akkoriban nemcsak zomán­coztunk, hanem zománcot olvasz­tottunk, sőt a bérelszámolást is mi végeztük, A munkaidőnk na­pi 16 óra volt. Húsz perc telt cl, amikor a 200 ezredik kádat kész állapot­ban kivették a zománcozó ke­mencéből, Balogh Ferenc igaz­gató üdvözölte a kádaabrigád tagjait, s mindegyikük számára átnyújtott 100—100 forintot és azt kívánta, hogy a 300 ezredik ká­dat is ők csinálják meg, Két perc múlva Zablahóezki Pál művezető vezetésével a tisz- títőműhcly dolgozói jöttek cl és üdvözölték Mezei Sándort, a zo­máncozó főművezetőjét és Varga László kádasbrigádját. A 200 ezredik kádat a vállalat annak az árvízkárosult család­nak ajánlja fel, aki állami segít­séggel felépíti első típustervek alapján készült családi házát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom