Népújság, 1956. április (11. évfolyam, 79-103. szám)
1956-04-12 / 87. szám
Legyenek büaskék e névre! CK9KSoKSK&OHi8C^Í*S®e0CKi»eÍéK»OIÍSK» Ünnepi közgyűlésen wette fei Szalvai Mihály elvtárs nevét a hácsbokoili Vörös Csillag 1er meló sző vetkezet dolgozó lakosság Amikor a sajtó hírüladta, hogy Szalvai Mihály elvtárs, a magyar munkásmozgalom nagy harcosa meghalt, — a bácsboko- di Vörös Csillag Termelőszövetkezet tagságában nagyszerű elgondolás született. Elhatározták, hogy kifejezésre juttatva megbecsülésüket Szalvai elvtárs iránt, — akit mint a bajai járttá országgyűlési képviselőjét is ismertek és szerettek — termelőszövetkezetüket őróla nevezik el. Ezt követően más is történt. A megyei pártbizottság javaslatára a megyénkben állomásozó honvédparancsnokság védnökséget vállalt a termelőszövetkezet felett, hogy segítse méltóvá tenni Szalvai elvtárs nevéhez, másrészt ezzel is mélyítse a néphadsereg és a kapcsolatát. A névadó ünnepi közgyűlés a napokban zajlott le Bácsboko- don. A honvédzenekar pattogó muzsikájának hangjai a fél falut a kultúrház elé csalogatták, ahol az ünneplőbe öltözött tsz- tagokon és hozzátartozóikon kívül megjelentek a megyei, járási pártbizottság és tanács képviselői, valamint számos honvéd elvtárs is. Szép kultúrműsor emelte az ünnepség színvonalát, amelyet a honvédség és a Bajai Gyapjúszövetgyár kul- túrgárdája szolgáltatott; a termelőszövetkezet pedig ízes vacsorával kedveskedett a vendégeknek. „Számunkra sem közömbös : hogyan fejlődik a mezőgazdaság. Vencel elvtárs, a tsz párttit- kár-a üdvözölte a megjelenteket. Suczin József alezredes elvtárs ünnepi beszédének bevezetőjében elmondotta; a néphadsereg tisztjeinek és harcosainak sem közömbös az, hogy hogyan fejlődik a népgazdaság alapvető ága. a mezőgazdaság. Mi magunk is tanulmányoztuk a Központi Vezetőség 1955. júniusi határozatát s azt a következtetést vontuk le, hogy erőnkhöz és időnkhöz mérten támogatnunk kell a termelőszövetkezetek gazdasági és politikai megerősödését. örömmel tapasztaljuk, hogy ennek a tsz-nek igen becsületes tagsága van, amely arra törekszik, hogy a párthatározat szellemében építse a szocialista mezőgazdaságot. Ezt az idei tervek is igazolják; a szövetkezet 60 férőhelyes marhaistállót, 200 férőhelyes juhhodályt, sertésfiaz- tatót épít, tehergépkocsit vásárol saját erejéből, a többi között. Szalvai elvtárs, a „magyar Csapajev“ Suczin elvtárs ezután Szalvai Mihály elvtárs életét, munkásságát ismertette a hallgatósággal, aki nagyon sokat tett a magyar munkások és dolgozó parasztok, de a nemzetközi munkásmozgalom érdekében is. Szalvai elvtárs 1899-ben Zagyvaváron született. Hat elemi elvégzése után kőművesinasnak ment s már gyerekfejjel megismerte az elnyomott proletárok nehéz sorsát. 1917-ben belépett a Szociáldemokrata Pártba. Ugyanebben az évben az első világháború vihara különböző frontokra sodorta. 1919-ben a fiatal Szalvai Mihály belépett a Vörös Hadseregbe és részt vett annak harcaiban. Tagja volt a Kommunisták Magyarországi Pártjának is. A Tanácsköztársaság leverése után őt is börtönbe hurcolták, ahonnan 1920-ban megszökött. Ettől kezdve élete a bujdosás, emigráció lett. Megjárta Csehszlovákia börtöneit, üldözték Becsben, illegálisan élt Belgiumban, Párizsban. Nevét ismerték mindenütt a kommunisták, a menekült magyar ha- rafiak. Mint pártszervező tevékenykedett és hirdette: »Lesz még szocialista forradalom Magyarországon!« Szalvai elvtárs részt vett a spanyol szabadságharcban is. Több beosztása volt, — többek között a hős »Rákosi-brigád« parancsnoka volt. Régi fegyvertársai, elvtársai mondanak el róla egy-egy történetet, mert maga szerényen elhallgatta hőstetteit. Harcostársai »magyar Csapajev«-nek nevezték... 1936 elején történt: a fronthelyzet úgy alakult, hogy a köztársasági csapatok védelemre kényszerültek a Manzanaresz folyó part- ián. A Rákosi-század a legve- fzélyesebb szakaszon egy felrobbantott híd környékét védte. A fasiszta ellenség irtó tűzzel árasztotta el a folyót, és a szárad visszavonult. Szalvai elvtárs látta, hogy a híd körüli partszakaszt mindenképpen tartani kell. Egymaga, derékig vízben állva lőtte géppuskával az előnyomuló ellenséget. A parancsnok bátorságát, elszántságát látva a század, újra elfoglalta állásait a folyóparton. Ekkor szakadt fel önkéntelenül az egyik baj társból a kiállás: »Olyan, mint Csapajev!« Szalvai elvtárs dicsőséget szerzett ezekben az években a magyar katona hírnevének. De a túlerő győzött, a harc elbukott. Szalvai elvtárs tovább bujdosott és Párizsba ment. A háború kitörésekor internálták, majd egy afrikai koncentrációs táborba szállították. 1943- ban a Szovjetunió menedéket biztosított számára. 1944 májusában Jugoszláviába repült s részt vett a jugoszláv nép felszabadító harcában. „Élete helytállásra tanít és kötelez berniünket...“ 1943 elején hazatért rég nem látott, szeretett hazájába: Magyarországra. Részt vett a demokratikus magyar honvédség megalakításában, mint zászlóalj, majd ezredparancsnok. 1948 elején a párt javaslatára a Honvéd Határőrség főparancsnokává nevezték ki Szalvai Mihály vezérőrnagyot. Erejét nem kímélve dolgozott, harcolt azért, hogy lerakja határőrizetünk alapjait. A párttól tanult kommunista har- cossággal küzdött az akkori határőrség soraiban még megbúvó ellenséges elemek ellen. 1950-től a néphadseregben töltött be magas tisztségeket. Kemény, határozott parancsnok volt. de jó, megértő elvtársa is beosztottainak. A katonák, tisztel;, az egész ország népe ismerte, szívből szerette őt. Látták a falvakban, amikor a gyakorlatokat ellenőrizte, megtapsolták, éljenezték, amikor — már dere- sedő fővel, büszkén, egyenes tartással — vezette a díszszemle alakulatait Budapesten. — Ilyen ember volt Szalvai Mihály elvtárs, akinek emlékét halála után is megőrizzük. Emléke nemcsak tisztjeinket és katonáinkat, de a bácsbokodi Szalvai Mihály Termelőszövetkezet tagságát is area kötelezi: úgy állják meg helyüket a munkában, termelésben, mint ahogy arra Szalvai elvtárs élete tanít bennünket.. ; A feladat: eredményes munkával vonzóvá tenni a termelőszövetkezetet ! Suczin elvtárs ezután arról beszélt, hogy a Szalvai Mihály TSZ 196 tágja helyesen ismerte fel dolgozó parasztságunk fel- emelkedésének útját. À tagsága nak most az a feladata, hogy eredményes munkájával vonzóvá tegye a termelőszövetkezetet, megismertesse u szövetkezet belső életével, eredményeivel a dolgozókat. Tudatosítania kell, hogy a lús parcellákon a korszerű gépek, az agrotechnika újabb és újabb vívmányai elvesznek, t— márpedig csak ezek képesek a termelés fellendítésére. A termelőszövetkezetben nincsenek korlátok. Itt lehet csak igazán megmutatni: mire képesek az emberek, a korszerű gépek, itt lehet eredményesen alkalmazni a tudomány vívmányait. Ez a magyarázata annak, hogy a termelőszövetkezetek rövid idő alatt is bebizonyították fölényüket a kisüzemi gazdálkodással szemben. S ez a fölény nemcsak a földeken, a helyesen kialakított nagyüzemi állattenyésztésben látszik meg, hanem abban is: hogyan élnek a szövetkezeti családok? A jobb termelőszövetkezetek tagjainak jóléte felülmúlja a legszorgalmasabb középparasztokét is. Ezt bizonyítja a Szalvai TSZ is, ahol tavaly egy munkaegység értéke a prémiummal együtt 56 forint felett volt. Olyan tagok vannak, mint az 541 munkaegységgel rendelkező Joó István állattenyésztő, vagy Léh Lajos, aki 370 munkaegységet ért el a múlt évben. Ha egyszerűen számolunk, akkor is kiderül, hogy Léh Lajosnak napi 56 forint keresete van, „Megígérjük : segítünk a szövetkezet munkájában, harcában!“ — Amikor Önök elhatározták, hogy termelőszövetkezetük nevét megváltoztatják és felveszik Szalvai Mihály elvtárs nevét, — helyesen határoztak. Legyenek büszkék e névre! Olyan elszántsággal, kommunista akarattal harcoljanak szövetkezetük erősítéséért, mint Szalvai elvtárs tette életében, munkájában. Most, amikor új nevet vett fel a szövetkezet, — úgy érezzük, hogy a tagság még közelebb került alakulatunkhoz. Hiszen Szalvai elvtárs a mi parancsnokunk, nevelőnk, példaképünk volt. Mi megígérjük a Szalvai Termelőszövetkezet tagságának, hogy segítjük okét. Segítünk a munkában és abban a harcban, amelyért küzdenek: a szocialista mezőgazdaság megteremtéséért. Amikor mi elhatároztuk, hogy a szövetkezetnek támogatást nyújtunk, ezt azzal a szándékkal tettük, hogy kettős eredményt érjünk el. Egyrészt a termelőszövetkezet erősödik ezáltal. Másrészt erősödni fog alakulatunk harcosaiban az a tudat, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom helyes, életképes, mert ez vezeti el parasztságunkat a műveltséghez, a jobb, boldogabb élethez! — ezzel fejezte be ünnepi beszédét Suczin elvtárs. Ezután Pes- tality Márton elvtárs, a tsz elnöke átvette a honvéd elvtársaktól a szocialista kötelezettségvállalást tartalmazó díszes okmányt s ígéretet tett: a támogatást megköszönve és felhasználva igyekeznek a szövetkezet új nevéhez méltó munkát végezni. S a szavai nyomán felzúgó taps, a kemény kézszorítások megpecsételték a néphadsereg harcosainak s a Szalvai Mihály TSZ tagjainak barátságát, összefogását a közös cél mielőbbi elérésére. HÍREK — Jutalmazás. As ezüstkalászos tanfolyamokon végzett eredményes oktató- nevelőmunkájukat a földművelésügyi miniszter 590—500 forint pénzjutalomban részesítette Pataki László mezőgazdászt (Kunszent- miklős) és Szabó Dénes gazdasági tanárt (Tompa). — Teljesítették vállalásukat a szalkszentmártoni Békéért Termelőszövetkezet diszistái. Április 10 helyett április 2-án elvégezték a 150 facsemete elültetését, Két ifjúsági csapat alakult, melynek tagjai vállalták, hogy a rájuk eső területen kukoricából a tervezett 14 helyett 15 mázsás termésátlagot érnek el májusi morzsoltban számítva. Ezenkívül vállalták, hogy cukorrépából a tervezettnél 20 mázsával többet érnek el. — Közutak portalanítása. A Kecskeméti Útfenntartó Vállalat a makadámutak portalanítását a második negyedévben megkezdi. A portalanításra mintegy fél millió forintot költenek. — Próbálnak a diszesek. A kecskeméti Törekvés DISZ-fiu- taljai nyolc szervezeten kívülálló fiatallal »Szeget szegért« és »A lányok lázadása« című szatírával készülnek május 1 megünneplésére. A szerepeket már kiosztották és az összeolvasást megkezdték. — Családlátogatás a tisztaság* hónap alatt, Dunavecsén a vöröskeresztet; aktívák, az egészségügyi állandó bizottság tagjai és az MNDSZ-aszonyok a tisztasági hónap ideje alatt minden családot meglátogatnak. Beszélgetnek a tisztaság fontosságáról és egyben az árvízkárosultak részére is gyűjtenek. — Nyugat-Néineiországbaio 800 000 hektár területet sajátítottak ki katonai célokra. Egy átlagos nyugatnémet parasztgazdaság 7 hektáron terül el. A katonai célokra lefoglalt földeken mintegy 114 000 nyugatnémet parasztcsalád élhetne. — József Attila ünnepség Kiskunfélegyházán. Április hó 12-én délelőtt 10 és 12 órai kezdettel az Országos Filharmónia művészei közreműködnek a József Attila ünnepségen. — Magyarország is részt vesz a Japánban májusban megnyíló nemzetközi gyermek- rajzkiállításon. Japánban május 8-án — az UNESCO támogatásával — nemzetközi gyermek- rajzkiállítás nyílik. A kiállításon Magyarország is részt vesz és a Kultúrkapcsolatok Intézete 100 gyermekrajzot küldött Japánba. — Megkezdték a városföldi Dózsa TSZ bekötő utjának építését. Az út előreláthatólag szeptemberben elkészül. Nyilvános pártuapok megyénkben Megyénk városaiban és községeiben nyilvános pártnapokat tartunk a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusáról. Az alábbi helyekre a megyei párt-vegrehajtóbizottság, a Magyar Rádió és a Földművelésügyi Minisztérium küld ki előadókat. 1956. ÁPRILIS 12-ÉN délután: a Bajai Gyapjúszövet- gyárban fél 3 órakor Romsics Ferenc, az MB munkatársa; Kiskunhalas városban 18 órakor Márfi Árpád, a Földművelésügyi Minisztérium munkatársa; Kecclen délután 19 órakor Kassa Vilmos, az MB végrehajtó bizottságának tagja; Kiskőrösön 19 órakor Szabó Sándor, az MB munkatársa. ÁPRILIS 13-ÁN DÉLUTÁN: Jánoshalmán 19 órakor Petőfi Sándor, az MB végrehajtó bizottságának tagja: Kisszálláson 19 órakor Putics József, az MB titkára; Katymáron 19 órakor Dallos Ferenc, az MB végre- najtó bizottságának tagja; Kis- kunmajsán 18 órakor Horváth István, az MB végrehajtó bizottságának tagja; Kiskunfélegyházán 16 órakor Bakos Péter, uz MB munkatársa, a Solti Állami Gazdaságban 19 órákéi Hajlik Gábor, az MB osztályvezetője. ÁPRILIS 17-ÉN DÉLUTÁN} Bácsalmáson 19 órakor Palkó László, a Népújság felelős szerkesztője. ÁPRILIS 19-ÉN, DÉLUTÁN: Lakiteleken 19 órakor Ördög László, az MB másodtitkára. ÁPRILIS 20-AN DÉLUTÁN: Dunapatajon 19 órakor Duba János, az MB munkatársa; Hercegszántón 19 órakor Szelepcsé- nyi Imre, a megyei tanács elnökhelyettese; Hajóson 19 órakor Varga Jenő, a megyei tanács elnökhelyettese; a Kecskeméti Gépgyárban 15 órakor Szendrp Sándor, a Magyar Rádió munkatársa; Kunszcntmik- lóson 19 órakor Molnár Frigyes, az MB végrehajtó bizottságának tagja tart pártnapot. Megyei Párl-végrehajtóbizottság Ez történt a nagyvilágban PÁRIZS. Párizsi közlések szerint Guy Mollet francia miniszterelnök levelet intézett az Európa Tanács tanácskozó közgyűlésének alelnökéhez, amelyben bejelentette lemondását az 1954 óta betöltött elnöki tisztségéről. KARACSI. A Times of Karachi közlése szerint Mohamad Ali pakisztáni miniszterelnök a közeljövőben a Kínai Népköz- társaságba utazik. A miniszter- elnök látogatása alkalmával megtárgyalják a két ország szorosabb kereskedelmi és kulturális kapcsolatai megteremtése lehetőségének kérdéseit. Termelőszövetkezeti iiataiok a nagyobb kukoricatermésért Megyénk termelőszövetkezeteinek DISZ-munkacsapatai közül többen csatlakoztak az országos kukoricaterjnelési versenyhez. Eddig már húsz termelőszövetkezetbűi küldték el a fiatalok versenyvállaiásaikat. — Első közölt esutlukuztuk a kerekegyházi Dózsa TSZ fiataljainak munkacsapatai la. Elhatározták, hogy 80 hold kukoricavetést kezelnek az idén s az egész területen négyzetesen vetik el a magot. A lajosmizsei -Sállal Termelő- szövetkezetben húrom ifjúsági munkacsapat vetélkedik egymással. Mindhárman résztvesz- nek az országos versenyben is. A Petőfi-munkacsapat vállalta, hogy a területén lévő 36 holdas kukoricatáblán a legjobban bevált agrotechnikai módszerek alkalmazásával 35 mázsás átlagtermést épnek cl. A esanai Uj Világ TSZ D1SZ- hataljai szintén csatlakoztuk a felhíváshoz. A gépek segítségével homokos tulajon ők 30 mázsás holdanként! átlagtermésre tettek ígéretet, KAIRÓ. A heliopoliszi katonai akadémián április 10-én avatták a végzett növendékeket. Az avató ünnepségen aa egyiptomi fegyveres erők magasrangú tisztjei jelentek meg. Hakim Amer tábornok hadügyminiszter és a fegyveres erőtó főparancsnoka beszédében azt mondotta, ho'gy Egyiptom telje? függetlenségre és igazi szuveré- nitásra törekszik. MOSZKVA. Április 10-én. megnyílt a Komszomol moszkvai városi értekezlete. A moszkvai szervezet az ország egyik legnagyobb szervezete: mintegy 709 ezer ifjút cs leányt egyesít soraiban. Mihail Davidov, a Komszomol moszkvai városi bizottságának titkára beszámolójában a moszkvai komszomolisták alkotó aktivitásának számos példáját sorolta fel. SZÓFIA. A Bolgár Népköz- társaság nemzetgyűlésének elnöksége április 10-én törvény- erejű rendeletet adott ki a nemzetgyűlés összehívásáról. A» ülésszak április I6-áu nyílik meg. LENINGRAD. T. Er lande» svéd miniszterelnök, G, Iíed- luiid belügyminiszter és a kíséretükben lévő személyiségek) akik a szovjet kormány meghívására látogatást tettek a iázov- j.etpnióbun, április 11-éri hazautaztak, ‘(MTI)