Népújság, 1956. április (11. évfolyam, 79-103. szám)

1956-04-11 / 86. szám

A .Magyar Állami Operaház együttesének vendégjátéka Haján Ritka művészi élményben lesz részé Baja zenekedvelő közönsé­gének. Április 11-én a József Attila művelődésház színházter­mében — a Központi filmszín­házban — az Állami Operaház művészegyüttese és zenekara vendégszerepei. Puccini »Tosca« című operája kerül bemutatásra. A város életének jelentős ese­ménye iránt máris nagy az ér­deklődés. Az előadás pontosan 7 órakor kezdődik. Meg jeleni a „Filozófiai Értesítő“ 2. száma Megjelent a Filozófiai Értesítő című dokumentációs folyóirat 2. száma. A folyóirat »Az ideológiai harc problémái az értelmiség körében« címmel közli H. Lefeb- re cs R. Garaudy vitáját, Gak: •>A társadalmi és egyéni érdekek es egybehangolásuk a szocializ­musban« c. cikkét, Kopnyin: »A kísérlet és szerepe a tudományos megismerésben« c. tanulmányát. A lap továbbá cikkeket közöl a mikrofizika, a biológiai faj fo­galma és a kibernetika filozófiai kérdéseiről. Közzéteszi Besse­nyei György kiadatlan filozófiai müvének második részét, A szovjet, csehszlovák és an­gol filozófiai tudomány helyze­téről szóló beszámolók egészítik ki a lapot. A lap előfizethető a 106.920— 70 sz. csekkszámlán. Előfizetés félévre: 12.— Ft, egy évre: 24.— Ft. Befizetési lap kapható a TTIT szervezeténél (Kecskemét, Kohári utca1 4.), Hírek Kiskunhalasról PARKEXTÁZZÁK A JÁRÁSI NÉPMŰVELÉS HÁZA NAGYTERMÉT A járási népművelés háza ve­zetősége a fiatalok kérelmét valósítja meg a nagyterem par­kettázásával. A 214 négyzetmé­ternyi parkettrakást a Buda­pesti Parkettakészítő Vállalat végzi. ELÁRUSÍTÓ HELYET ÉPÍT A VÖRÖS OKTOBER TSZ A Vörös Október TSZ egy raktárból és egy üzlethelyiség­ből álló elárusító helyiséget épít a piacon. Az építkezéshez régi bontási anyagot is felhasznál­nak. 100 EZEK FORINT AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKNAK délután Reile Géza, a városi ta­nács elnöke közölte, hogy a város lakói 100 ezer forint készpénzt, 23 mázsa terményt adtak össze az árvízkárosultak részére. A város dolgozói és vezetői •'áHalták, hogy felszabadulásunk Ünnepének tiszteletére nemcsak a beadási tervüket teljesítik, hanem 100 ezer forintot juttatnak az ár­vízkárosultaknak. Április 4-én Rövidesen üzembehelyezik a varsói televíziós állomást A varsói Kultúra és Tudo­mány Palotájának 27. emeletén befejezéshez közeledik a televí­ziós adóállomás szerelése. Ápri- iiis 15-én megindulnak a próba­adások. Május elsején megkezdi »Működését a varsói televíziós ál­lomás. Az adások 80 kilométer körzetben válnak vehetővé, Lodzban is előrehaladtak az építési munkálatok. Úgy terve­zik, hogy a lodzi televíziós ál­lomás július 22-én, az ország felszabadulásának ünnepén kez­di meg adásait. Stalinogródban is folyamat­ban van a televíziós állomás építése, amely a sziléziai ipar­vidék számára fog műsort su­gározni. KISS CSABA: , Újra ég az olimpiai láng v. IV. újkori olimpián» LClyct 1908. július 13-án yitoU meg az angol iály, végre Magyar­ság is nagyobb szá­ri versenyzővel vehe- tt reszt. A kormány g Italian bőkezűségét Magyar Olimpiai Hi­úságnak a személyi lűságra alapozott (ak­kuja váltotta ki, — f.yanis a .>10)5 díszei* L'kévé választotta gróf ndrássy Géza akkori i.ltuszminisztcrt, aki 'Után jóval nagyobb szeget biztosított llmpiai célokra, mint ődjei. Hozzájárult eh­X. közlemény liez a társadalom áldo­zatkészsége is. A magyar sportolók ezúttal is jelentős si­kerrel szerepeltek és a magyar sport történe­tében főleg abból a szempontból jelentős a londoni olimpia dá­tuma, bogy a magyar kardvívósport ekkor ragadta magahoz a vi­lágelsőséget, melyet * ma, közel ötven esz­tendő múlva is bizto­san tart. Mindjárt kettős vi­lágbajnoksággal jcïem- kuztek Londonban a magyar kard vívók. Sza­badtéri versenyeken, zuhogó esőben lefolyt küzdelmeken sorra ver­ték ellenfeleiket es a döntőben 11:5 arányban nyertek az 1904-es vi­lágbajnok német csa­pat ellen. Az egyéni kardvívó világbajnok­ságot, mely holtverseny után magyar döntőt hozott Fuchs és Zu- lawsky Béla közöli, Fuchs Jenő nyerte meg. Harmadik a csehszlo­vák Gappoid lett, inig a 4—5. helyre ismét magyar versenyző ke­lőit Tóth és Wcrkner személyében. KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ ' Április 11-én, este fél 8 órakor j ^ S. Marsak: f­-BŰVÖS SZELENCE« zenés mesekomédia 3 felvonás­ban. apróhirdetések Mozik műsora Április 11-cn, szerdán: Kecskemét Városi: Döntő pilla­nat. — Kecskemét Árpád: Fél G órakor: Lenin októbere, fél 8- kor: Nagy népek barátsága, — Baja Uránia: Asszonysorsok. — Baja Központi: Partizánlány. — Kalocsa: Szicíliai vérbosszú. — Kiskunfélegyháza: Senki nem tud semmit. — Kiskunhalas: Apa lett a fiam. — Kiskőrös: Föltámadott a tenger. — Bács­almás: Egy igaz ember. — Já­noshalma: Körhinta. — Tisza- kécske: Bécsi komédiások. — Kecel: Egy pikoló világos. Mportliírck A megyei rüplabdabajnoksag Déli CMportjaoa hat férfi és két női esa- pat nevezett: a Oársbokodi Kinizsi, a Rajai VM, a Bajai Szpart., Kerti- I mag, Bácsalmás, Mátéháza, ill. a női I mezőnybe a Mátéházi Traktor és al Karsbokodi Kinizsi. Az Északi női ' csoportba a Knjcii Bástya, a Tisza, kecskei Bástya II., a Kméti \M„ R unsze n I m iklós, Kerekegyháza és Lajosmizse küldte be nevezését. — A/oK a spoitkörök, amelyek a fel­sorolt csapatok között nem szere­peinek és részt kivannak venni a megyei bajnokságban, nevezéseiket legkésőbb április 15-ig küldjék be a megyei TSB-hez. Ennek megfelelően a korábban megjelöli, kezdési idő­pont úgy módosul, hogy a bajnok­ság április 29-en indul. Vasárnap játszották a területi rüp- labdabajnokság I, fordulóját. Ezút­tal megyénk valamennyi csapata ve­reseget szenvedett. Szolnoki Légi­erők—Kiskunhalasi Bástya J:1 (uj: 11. 15:11, ü:15. 15U0). Szegedi Ilala- oas Kecskeméti Szpartakusz • 3:u. A Kecskeméti Szpartakusz ebben az tvben vesz részt először a négy megye területi bajnokságán, s a leg­jobb szegedi csapattól a játszmák­ban minimális különbséggel kapott ki. Szolnoki Kinizsi—Kiskunhalasi Bastya (női) 3:0. Szegedi Vörös I.o- bogo—Tiszakécskei Bástya 3:0. * Az idei első szabadtéri kosárlabda mérkőzéseket vívták vasárnap. A Kecskeméti Bástya—Szolnoki Törek­vés találkozója 52:38 (29:15) arányú kecskeméti győzelmet hozott. A laza talajú pálya mindkét csapatot za­varta és Így nem alakulhatott ki szép játék. A Bástya játékosok fő­leg távolról dobtak jól. Ld: Bányai (10), Weidinger (9), ill, Verderber« (17) Szilágyi (7). Szolnoki toros Meteor—Kecskeméti Bástya (női) 52: 19 (32:8). A múlt évben még OB I-es Szc.lnok könnyen győzött a tartalé­kos Bástya ellen. Ld: Deák (12), Pintér (11), Horváthné (11), ill. zi­lahi (8), Szigetvári (6). birkózás Kecskeméten, a Piarista gimnázi­um tornatermében tartották meg az Alföldi területi szabadfogású csa­patbajnokság második fordulóját. Ezúttal a következő eredmények születtek: Kecskeméti Kinizsi—Abo- Xyt Bástya 7:0. Győztesek: Farkas, Kellerman, Kapronezai, S. Toth 1I„ Csontos, S, Tóth ]. és Danka. Vala­mennyi versenyző tussal győzött. Kecskeméti Honvéd—Abonyi Bástya 7:1. Gy: Fischer, Greksa, Tuchardt, Gulyás, Dómján, Itadies II., Janka­iad!, 111, Hubai TI. Kecskeméti Ki­nizsi-Kecskeméti Honvéd 5:3. Gy.: Fischer, Greksa (Honvéd), Keller- man, Kapronezai, S. Tóth ír., Cson­tos (Kinizsi), Jankahidi (Honvéd), Danka (Kiiiizsi). XIOÓO O-CKKX Idő járásjeleutés I Várható időjárás szerdán estig: vál- ! tozo felhőzet, több helyen, elsősor- ■ ban északon, kisebb cső. Időnként élénkebb nyugati-északnyugati szél. Enyhe idő. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet északon 10—13, délen 14— 17 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet 7—10 fok között. Az orgoványi együttes újabb értékes poutot szerzett K. Törekvés—Lakitelek 5:1 (0:1) A. megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjában ez­úttal nem született meglepetésszerű eredmény. Általában az előre várt csapatok győztek, Csupán Kecske­méten a Törekvés—Orgovány l:l-es eredmény számít érdekességnek. De nem Is annyira az eredmény, mint inkább az, hogy az orgoványi együt­tes ezen a találkozón igen jól ját­szott. Nemcsak lelkesedésben, ha­nem erőnlétben is felülmúlta ellen­felét, megérdemelten vitte haza az egyik pontot, Kecskeméti Törekvés— Orgovány 1:1 (1:0) Az első félidőben kiegyensúlyozott játék folyt, szünet után nagy fö­lénybe került a vendégcsapat. Az első félidőben Bogdán, a fordulás után Keserű I. szerezte a Törekvés, illetve az Orgovány gólját. Jó: Sze­lei, Bogdán, Bakos, ill. Keserű II. Dobrovitz, Golitkó és Keserű I. Kecskeméti Bástya—Kiskőrösi Szpartakusz 2:1 (1:0) Kecskeméten találkozott a két csa­pat. A mérkőzés nagy küzdelmet és helyenként színvonalas játékot ho­zott. Gollövő: Székely, Toricska, ill. Martinovics. A kiskőrösiek mezőny­ben egyenrangúan játszottak. A Bástya csatárai jobban kihasznál­ták a helyzeteket. Kcrtimag—Kecel 3:2 (2:1) A jánoshalmi együttes Kecelrő! vitte haza a két pontot. A mérkő­zésén színvonalas játékot láthatott a közönség. Kertimag csapata vé­gig vezetett és megérdemelten győ­zött a lelkesen játszó kecellek el­len. A lakitelekiek Kiskunfélegyházán vendégszerepeitek a Törekvésnél) Az első félidőben a vendégcsapat Igen lelkesen küzdött és megérde melte a vezetést, Szünet után a fel« lavult vasútas csapat biztosan győ« zett. K. Szpartakusz—Kiskunmajsa 3:2 (1:1) Kiskunfélegyházán találkozott a két csapat. Az első félidőben ki­egyensúlyozott játék volt, szünet után a Szpartakusz jobbnak bizo­nyult. Góllövók: Szeszrenka (11-es- böl), Varga, Városi, ill. Dinnyés. Jó: Varga, Városi, ill. Oltyán es Hor­vath, Izsák—Lajosmizse 5:1 Az izsáki mérkőzésen, bár 5.1 arányban győzött a hazai csapat, mégis azt mondhatjuk, nem volt sokaal jobb a lajosmizsei együttes­nél, A találkozó nagy küzdelmet hozott. Az Izsákiak ötösíogata ez­úttal igen jól vizsgázott: legtöbb gól- nelyzetet kihasznált. A vendégcsa­patnak úgyszólván semmi sem si­került. AZ ÉSZAKI csoport Állasa: j. Kkfhűzi Tör, 5 3 2 — 12:4 a 2. Kméti Bástya 5 4 — 1 11:5 & 3. Kertimag 5 3 1 1 19:8 7 4. Kkfházi Szpart • 5 '3 1 1 7:7 7 5. Izsáki Tr. 5 3 — 2 13:16 6 ü. Kiskunmajsa 5 2 i •) 13:10 5 7. Körösi Szpart. 5 2 1 2 9:9 5 8. Lajosmizse 5 2 — 3 6:11 4 9. Kméti Tör. 5 1 2 2 9:12 4 10. Lakitelek 5 1 1 3 19:16 3 11. Orgovány 5 — 2 3 2:9 2 12. Kecel 5 — 1 1 7 : J 3 1 A madarast csapat ottliouában szemed le cl első vereségét A Déli csoport mérkőzései közűi legnagyobb meglepetést a csávolyi együttes okozta. Ugyanis a csávolyi- ak Madarason aratlak értékes győ­zelmet. Ezzel a madarasi együttes elszenvedte az első vereséget. A for­duló másik meglepetése, hogy az eddig valtakozóan szereplő mélykú­tiak kétvállra fektették a Bajai Szparlakuszt. Csávoly—Madaras 3:0 (1:0) A csávolyiak határtalan lelkese­déssel és mondhatjuk, hogy jól ját­szottak Madarason: « megérdemelten győztek. A madarasi csapat négy kapufalövés után teljesen összeom­lott és utána a csávolyiak három gólt rúgtak. Góllövők: Farkas, Mán- dity, Petres. Vaskúti Traktor— Dávod 3:2 (2:1) Vaskúton nagyiramú mérkőzést láthatott a közönség. A 15. percben Scnádt megszerezte a vaskútiak első gólját. Néhány perccel később Szesz- trenka lőtt újabb gólt. A 39. percben Sirok szépített. A második félidő 11. percében Dömény 11-est értékesített. Egy perc múlva Facskó beállította a végeredményt, 3:2. Mélykút—-Bajai Szpartakusz 1:0 (0:0) Mélykút, 500 néző, vezette: Kiss A. Erősiramú mérkőzés. A bajai csa­pat többet támadott, mégis a mély­kútiak szereztek egy gólt a 02. perc* ben. A mélykútiak különösen a má­sodik félidőben! lelkes játékukért megérdemelték a győzelmet. Bátya—Hajós 2:1 (0:0) Hajóson találkozott a két csapat* Az első félidőben hatalmas küzde** lem folyt a pályán — gól nélkül. Az első gól a 63. percben született meg. Nem sokkal később a hajósiak ki­egyenlítettek. A bátyaiak az utolsó percben szerezték meg a győztes gólt. Kalocsa—Iiatymár 2:1 (0:1) Kalocsán mintegy 800 néző elő ti Rácz játékvezető kitűnő közremű­ködésével tartották meg a mérkő­zést. A találkozó hatalmas küzdel­met hozott. Góllövők: Petrovics (11- esből), Deák, ill. Keserű. Jó: Molnár, Petrovics, Romsics, Lakatos, ill. Ke­serű és Vélsz. A DÉLI CSOPORT ÁLLÁSA: 1. Vaskút 5 4 — 1 17:5 & 2. Kalocsa 4 3 1 — 12:6 1 3. Csávoly 3 3 — — 10:0 6 4. Mélykút 5 3 — 2 12:10 6 5. Bajai Sz. 4 2 1 1 7:3 5 6. Madaras 5 1 3 1 8:7 3 7. Bátya 4 2 — 2 7:5 4 8. Szakmár 4 2 — 2 8:11 4 9. Katymár 4 1 1 2 G:8 3 10. Dávod 3 — 1 2 5:9 I 11. Hajós 5 — 1 4 5:16 1 12. Bajai Tör, 4 — — 4 3:20 <» A Bács megyei motorosok n> értek az Alföldi területi túraversenyt í'ELESBERBE kiadó belterületen egy held szőlő. Értekezni Kecskemét, Vak-Buttyán u. 9. 5379 A KISKUNFÉLEGYHÁZI városi kór­ház azonnali belépésre okleveles szakácsot vagy szakácsnőt keres, aki d:étás ételek elkészítésében is jár­tas. 5376 BÉRELSZÁMOLÁSHOZ értő, mun­kaügyekben jártas normást keres azonnali belépésre — a Kecskeméti Hűtőipari Vállalat, Rákóczi város 20. BZ. 567 A DELMAGYARORSZÁG1 Áramszol­gáltató Vállalat értesíti az üzemeket, hatóságokat és a város lakosságát, Iftogy erőmű-kapcsoló terében végzen­dő nagyfeszültségű szerelési és javí­tási munkák miatt az áramszolgálta­tás április 0-án és április 15-én, mind­két vasárnap 7 órától 17 óráig az egész város területén szünetel. 179 TERMELŐSZÖVETKEZETI KÖNY­VELŐT KERESÜNK. Járási tanács mezőgazdasági osztálya. Baja. Je­lentkezés április 15-ig írásban, ön­életrajzzal, 833 A Kecskeméti Kinizsi Konzervgyár a borsó- és gyümölcsszezonra a munkás-szerződéskötést megkezdte. A szerződések megkötésére jelent­kezni lehet mindennap 8 órától 16 ótáig a munkaügyi osztályon, 390-•*.«««». »♦♦♦*♦♦♦**--! „,t >—«, ........ ... NÊPÜJSAG az MDP Bács-Klskun megyei Bizottsága es a Megyei Tanács napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. sz. Telefon: 25—16, 26—19, 11—22 Felelős kiadó: DACZÛ JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi tér 1: sz, Tetefon: 17—09 Terjesztik: A Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hirlapkézbesítő postahivatalok. — Előfizetés: posta­hivataloknál es kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft Eács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 15—29 V.J Faragó Imre Igazgató Csongrad, Békés és Bács-Klskun megye legjobb motorosai mérték össze tudásukat vasárnap. A ver­senyzők Kecskemét, Kiskunfélegy­háza, Kiskunmajsa, Kiskunhalas, Soltvadkert, Izsák útvonalán vívtak nagy küzdelmet. A pálya hossza 332 kilométerből állt, ahol különböző út­szakaszok nehezítettek meg a moto­rosok versenyét. A rendezés és ál­talában a verseny előkészítése, le­bonyolítása igen jói sikerült. Hiba volt. hogy a versenyzők számára több hibás gépet adtak, melynek következtében 15 motoros nem tudta végigfutni a távot. A 125-ös géposztályban 1: Fekete Gergely (Bars), 2. Galamb László (Bocs), 3, Zinhober Pál (Bácfc), i A klán Ti bor (Békés megye). 250-csben: I. Szegi Lajos (Bács). 2: Tövisfalvi Péter (Csongrál), 3. Lados Istvánné (Csongrád). 350-esben: j. Kocziszki Mátyás (Bé­kés), 2. Fodor László (Csongrád) 3. Lipták János (Békés). Csapatversenyben: 1. Bács megys együttese (Fekete, Szegi, Galamb) Csongrád, 3. Békés megye csapatai Az összetett pontversenyt Bács megye nyerte 26 ponttal, 2. Békés 20, 3, Csongrád megye is ponttal. 4 Népújság Totó tanácsadója í X 2 HOGYAN TIPPELJÜNK Tipp 50 50 — Szolnok—Bp. Törekvés i-X 70 30 — Békéscsaba—Nagybátony 1 80 20 — Debrecen—Bp. V. Meteor 1 80 20 — Gödöllő—Salgótarján 1 50 50 — Törekvés Sz.—Bp. Szikra i—X 70 30 — Kaposvár—Pénzügyőrök 1 80 20 — Budafok—Pécsi Törekvés 1 50 50 — Váci Bástya—Nagykanizsa 1-X 70 30 — Lazio—Spal 1 80 20 — Novara—Tricstina 1 70 30 — Reims—Etienne 1 — 50 50 S trasbourg—N iec X-2 Valamennyi pótmérközcscn I-es várható. Sporthírek egy mondatban A Délmagy arországi Területi asztalitenisz­bajnokság keretében a Nagykanizsai Bányász legjobbjai a Bajai Törekvés ellen 9:7 arányú győzelmet arattak, « A megyei II, osztályú labdarúgó-bajnokság Északi csoportjának sorsolásából, illetve az ezzel kapcsolatos körlevélből kimaradt az április 15-re kiírt Lakiteleki EFSK—Kertimag Traktor SK Jánoshalma mérkőzés, • A magyar válogatott labdarúgó együttes ma délután 4 órai kezdettel előkészületi mérkőzést játszik Baján a helyi Építők, illetve a Vörös Lobogó ellen. ® A Dél—Tiszántúli területi asztalitenész-baj* nokságért játszott Szegedi Törekvés—Kecskeméti Szpartakusz mérkőzésen a szegediek 9:7 arány­ban nyertek,

Next

/
Oldalképek
Tartalom