Népújság, 1956. március (11. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-25 / 73. szám
A héien történi üzemeinkben Turista-csoporttal induit a Szovjetunióba A Kecskeméti Épületlakatospari Vállalattól Balogh István ilvtárs a Szovjetunióba utazott. Ugyanis az IBUSZ és a SZOT közös rendezésében a héten két újabb magyar turista-csoport indult a Szovjetunióba. Az egyik csoport kedden éjfélkor utazott el, a másik pedig szerdán. Az első csoport útiránya Kiev— Moszkva, a második csoporté Kiev—Leningrad—Moszkva. A társasutazások 13, illetve 14 naposak. Balogh István elvtárs a második csoporttal indult útnak. Jól vizsgáztak a tanfolyam részvevői Az Alföldi Kecskeméti Konzervgyárban a heten befejeződött az a tanfolyam, amelyet a termeltetési osztály tartott azoknak a dolgozóknak a részére, akik a termelést irányítják a gyár áltál szerződtetett dolgozó parasztok körében. A tanfolyamon 10 fő vett részt. A tanfolyam vezetője Molnár Ferenc elvtárs volt. A tanfolyamon hasznos dolgokkal ismerkedtek meg a részvevők. Megtanulták a növény gondozását a mag elültetésétől egészen a növény gyümölcsének a feldolgozásáig. A vizsga arról tanúskodott, hogy a hallgatók komolyan a magukévá tették a hallottakat. Különösen jól vizsgázott, Balázs Ferenc, Borsod József és Gál Margit. Mozijegyet kaptak a versenyben kitűntek A Kecskeméti Cipőgyár szak- szervezetének üzemi bizottsága pént<ïken délután 20 darab mozijegyet osztott szét a felszabadulási versenyben legjobb eredményt elért dolgozók között. — Mozijegyet azok a dolgozók kaptak, akik a verseny kezdete óta a legmagasabb teljesítményt produkálják az üzemben. A MÉSZÖV értesíti a íöldmúvesszövetkezet tagságát és a megye vásárlóit, hogy az építő- és tüzelőanyag szükségleteit az alant felsorolt tóldmii vessző vetkezeti építőanyag-telepeken szerezheti be: Izsák, Füliöpszáliás, Tiszakécske, Kerekegyháza, Orgovány, Lakitelek, Alpár, Jászszenti ászló, Kiskunmajsa, Dávod, Gara, Hercegszántó, Csátalja, Bácsbokod, Dunavecse, Dunapataj, Harta, Szalkszentmárton, Csengőd, Solt- vadkert, Miske, Öregcsertő, Jánoshalma, Kelebia, Tompa, Katymár, Madaras, Mélykút, A földniűvesszövetkezetek építőanyag-telepein oeszerezhetők tégla, cserép, fűrészáru, cementkád, kút- gyűrű, betonvályú és egyéb előregyártott betonelem, mindenfajta építő- és tüzelőanyag. Használjon építéshez előregyártott vasbetongerendát. Tartós, olcsó. — Permetezési mészszükséglctét már most biztosítsa. Részletes szaktanácsadással mindenkor szolgálnak a FÖLDMŰ VESSZÜVETKEZETEK ÉPÍTŐANYAG-TELEPEI. 269 A Kiskunfélegyházi Földművesszövetkezet felhívja tagságát és vásárlóit, hogy tavaszi, húsvéti áruszükségletüket bő választékban beszerezhetik a szövetkezet textil-, ruházati- és vasműszaki szaküzleteiben. — Áruajánlatunk: Méteráru, kötött-divatáru, konfekció, cipő, bőrönd, divattaska, vasaru, edény, tűzhely, kerékpár, rádió, villamos- sági cikkek, növényvédőszerek. Vásároljon mindent szakboltjainkban! — Vásárlásait, értékesítéseit írassa be visszatérítési könyvébe. Igazgatóság. 271 SZÁMVITELI vizsgával rendelkező férfi revizort felveszünk. Kecskeméti Sütőipari Valia- lat, Petőfi utca 14. sz. 320 A Jánoshalma és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet BÜTORSZAKÜZLETE félmilliós raktárkészlettel várja a vásárlóközönséget. Háló, kombinált, konyha, festett és fényezett bútorok nagy választékban beszerezhetők. — Megrendelést vidékről is felveszünk. Igazgatóság. 209 Készüljön fel a TAVASZRA! Tavaszi textil- és cipőáruk, mezőgazdasági kisgépek, alkatrészek, permetezők, pennetezőszerek, villamossági cikkek, rádióit, kerékpárok, motor- kerékpárok, növényvédőszerek beszerezhetők a Bácsbokod és Vidéke Körzeti Földmű vcsszövctkczct Iparcikk szaklizletébcn. 210 Mészkénlc minden mennyiségben kapható, 1 kg l.íti Ft, Kecskeméten, a Széchenyi téri Föídmüvesszövetkezet Növényvé- döszer Boltjában és a külterületi földművesszövetkezeti boltokban. 2311 A KECSKEMÉTI VÍZMŰ értesíti a fogyasztóit, hogy f. hó 25-én, vasárnap reggel 6 órától délután 1 óráig az alábbi utcákban a vízszolgáltatás szünetel: Kada Elek utca, Dózsa Gy. út a vasutig. Árpád körút, Ipoly utca, Halasi utca Rá- vágy tértól a Rendőrfalun át a Téglagyárig, Szultán utca, Kinizsi utca, Szegedi ut és Máriaváros egész 1 területén. 327 Hirdetmény A Kecskeméti Kádár Kisipari Termelő Szövetkezet napi áron vásárol 2> cm-en felül tölgy-, akac-. eper-, kőris- és nyár-rönkíát. — Értekezni lehet* Gáspár András u. 13. sz. 289 A KALOCSAI SÜTŐIPARI VÁLLALAT nagyobb mennyiségű pécsi brikett-szénport ajánl megvételre a megye vállalatainak. 201 % BAJAI VAS- ÉS FÉMIPARI KTSZ azonnali belépésre keres késes és műköszörűs szakmunkasokat. Önéletrajzokat fenti címre kérjük. 293 FIATAL elektro-, vagy gépészmérnököt, vagy technikust keres azonnali belépésre — a Kecskeméti Hűtőipari Vállalat, Kecskemét, Rákóczi varos 20» sz. ' 2S7 HÚSVÉTI bor-, likőr- és páiiukaszük- •ségietét szerezze be a Kiskunfélegyházi Földmű ves- izövetkezet vendéglőjében s italboltjaiban. Árajánlatunk : Siller 10,40 ! Asztali fehér 11,10 Csengődi rizling 15,30 Kecskeméti édes kadar 16,öü Termelői kadar 15,— Palackozott cs kimért szeszes italok bö választékban. 271 Emlékesés Bartók Bélára, születésének 75. évfordulóján Önéletrajzában írja: »1881-ben születtem Nagyszcntmiklóson. Édesapám a l'öldművcsiskola tanára, majd igazgatója volt. Hétéves gyermek voltam, amikor meghalt az apám... Szegény emberek voltunk nagyon, az édesanyám itt maradt velem. Az édesapám után járó csekély nyugdíjból éltünk...« Első zenei élményeit a szülői házban szerzi. Apja tehetséges műkedvelő gordonkás. Ötéves a gyenge szervezetű kisfiú, amikor édesanyja elkezdi zongorázni tanítani. Maga Bartók is írja, hogy muzsikus hajlamát édesanyjától örökölte. »... órákat ültem a zongora előtt és kis népdalmclódiá- kat komponáltam... sőt 1891-ben Nagyszöllösön mint zeneszerző és zongoraművész a nyilvánosság előtt is szerepeltem..,« Meredeken felfelé vezet a göröngyös út a nagyszöllcsi sikertől Pozsonyon, Budapesten, Párizson át az amerikai nagy városokig, az arab és török népdal- gyűjtő úton és Leningrádon keresztül a világhírnévig, az emigrációig és az 1945. szeptember 2ö-i New York-i halálig. Hogy milyen fájdalmas volt az amerikai emigráció, arra Bartók maga ad választ egy 1942-ben keit levelében: »... még soha életemben nem voltam olyan szörnyű helyzetben, amilyenbe talán a közeljövőben fogok kerülni... Én meglehetősen pesszimista vagyok, minden bizalmamat elvesztettem az emberekben, az országokban, mindenben.. .« És mégis a legnagyobb reménytelenség idejében írja egyik legnagyszerűbb összefoglaló művét, a zenekari eoneerto-t, a hazavágyás panaszos remekművét. Föidresújtó tragédia, hogy annak az embernek a temetésén, aki ifjú korában az édesanyjának irt levelében azt a fogadalmat teszi, hogy: »Én részemről egész életemben, minden téren, ' mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni, a magyar nemzet és a magyar haza javát« — annak temetésén nem hangzott el magyar szó. Nekünk, magyaroknak, nagy köíelezettségeink vannak Bartók Béla iránt, hiszen a polgári sznobizmus táplálta »magyar notas« műveltség niég ma is értetlenül áll művészetével szemben, a soviniszta magyarkodók pedig nem tudnak megbocsátani a szlovák és román népdalgyűjtő tudósnak. Ugyanekkor szerte a világon Bartók az egyik legtöbbet játszott zeneszerző. Nagyságát mi sem bizonyítja jobban, hogy rövid 10 évvel halála után, sőt már életében az egyetemes zenei közvélemény a klasszikusok közé sorolta és művészi jelentőségét a legnagyobbakkal együtt említi, Nemesszeghy Lajos, a XXIX tagja 'Válasz az oioamk JUHÁSZ SÁNDORNÉ, KEREKEGYHÁZA. Olyan lendelel nincs, amely értelmében terhes anyákat nem lehet alkalmazni, Sőt, a Munka Törvénykönyvének a 95. § (1) bekezdése kimondja, hogy a nő munkára való felvételét nem szabad megtagadni azért, mert teherben van. Mert férje tényleges szolgálatot teljesít és munkaviszonya továbbra is fennáll, férje után ugyanúgy jogosult az SZTK-szol- gáltatásokra, mintha az a gépállomáson dolgozna. Egyszeri anyasági segélyre is igényt tarthat, mely a gépállomástól jár. TÖTII ISTVÁNNÉ, LAJOSIYiIZSF. Háromszobásnál nem nagyobb állami. tulajdonban lévő ház megvételére minden bérből és fizetésből élő dolgozó igényt tarthat. (A volt háztulajdonos államosított házát nem veheti meg.) A kérelmeket a helyi tanács végrehajtó bizottságához kell eljuttatni. Vétel eseten a ház értékének 50 százalékát egyszerre kell kifizetni, a fennmaradó részt pedig havi részletekben 10—15 év alatt. Az így megvásárolt házakból egyetlen egy lakót sem lehet kilakoltatni azzal az indokkal, hogy a helyiségekre a házigazdának szüksége van. A megvásárolt házat csak abban az esetben lehet elfoglalni, ha a házigazda megfelelő cserelakást biztosít a lakó részére. * ZAKUPSZKY GYULA, BÁCSALMÁS. Közel kilenc évvel ezelőtt történt bűncselekménnyel kapcsolatban feltett kérdésére nem tudunk határozott választ írni, mivelhogy az ügyet részleteiben nem ismerjük. Azt javasoljuk, hogy menjen el a Bácsalmási Járási Ügyészségre és ott mondja el kérelmét. Ha az ügyészség megállapítja, hogy jogtalan volt a ház elárverezése, abban az esetben óvással élhet az erre vonatkozó határozat ellen. * K. LÁSZLÓ, KISKUNFÉLEGYHÁZA. Amennyiben nem értett azzal egyet, hogy munkakönyvében távozásakor »önkényesen kilépett« megjegyzést írt a vállalat, fellebbezni kellett volna a vállalat egyeztető bizottságánál. Ha az egyeztető bizottság valóban igazságtalannak tartja az igazgató döntését, megváltoztathatja azt. Ha a vállalati és a területi egyeztető bizottság sem hoz számára kedvező döntést, a munkaügyi vita rendezése érdekéber fordulhat a bírósághoz is. Az »önkényesen kilépett« bejegyzésű munkakönyvvel nem minden munkahelyen alkalmazhatják. Csak munkaközvetítés útján helyezkedhet el. A járási tanács (Félegyházán a városi tanács; munkaerőgazdálkodási osztálya jelöli ki, hogy mely munkahelyen dolgozhat. Az önkényesen távozott dolgozó keresőképtelenség esetén táppénzre nem jogosult, új munkaviszonyának első két naptári évében az egyébként járó alapszabadságának felét kapja és munkaviszonyának folyamatosságát megszakitottnak kell tekinteni. * SERES LÂSZLÜNÉ, KISKUNFÉLEGYHÁZA. Ha férje betöltötte a 60., Ön pedig az 55. életévét és 1929. január 1-től kezdődően 10—10 év biztosított ' munkaviszonyuk megvan, mindketten igényjogosultak nyugdíjra. Nyugdíjat azonban csak akkor kaphatnak, ha a munkaviszonyuk megszűnik, öt holdnál nagyobb saját, vagy haszonbérletben használt földjük nincs. A nyugdíjjogosultság megállapítása érdekében az illetékes SZTK alközponthoz kell fordulni. * BODOR JANOS. ALPAR. Igen ritka eset, hogy postai küldemények elvesznek. Azt azonban nem lehet megállapítani, hogy s Kiskunhalason feladott expresszlevél hol tűnt el, mert a posta s közönséges és expresszküldeményekről (levelekről) nem vezet nyilvántartást. A fontos iratokat biztonságosabb ajánlott levélben továbbítani. EGYÉNI GAZDÁK! Mielőbb kössünk a megye gépállomásaival szántási szerződést, mert a gye is és minőségi munka mellett a gépállomások 120 forintért végzik egy kát. hold szántását, a lóigával végzett 250 forinttal szemben. 84 a 1* a ó il i R El ADÓ 160 négyszögöles házhely gyümölcsössel, kúttal, mellékhelyiséggel, valamint 2 szoba, Összkomfortos lakáshoz szükséges új épület- anyag. — Cím: a kecskeméti kiadóban. 5273 1) IS T Ê S SS K JOKARBAN lévő családi ház eladói azonnali átadással. — Kecskemét, Zsinór utca 82. sz. 305 MÁSFÉL hold szőlő eladó. — Kecskemét, Reiszmann Sándor u. 3. 299 A BAJAI Mezőgazdaság! KTSZ vált lal: Löcsös parasztkocsik, gumikerekű rúgóskoesik készítését. Min- dcr.iéle kovács-, bognár, szíjgyártó-, kádárszakmába vágó munkák készítését és javítását. 207 ELADÓ modern .dióháló, rekamií, sezlon, szekrények, ágyak. — Kecskemét, Vak Bottyán u. 9. sz. 530» i HOLD szőlő az Izsáki útban, 5 km- re, Gyapjas Sándor-szőlő, eladó. — Kecskemét, Szultán u. 20. sz. 307 AZ Állami Kordélyos Vállalat kecskeméti kirendeltsége kőműves-, ácsszakmunkásokat keres vidéki munkára. (Jelentkezés: Kecskemét, Bem U. 12. sz.) 292 HUNYADI-város 16. sz. ház egy ré-1 sze eladó, kétszoba, konyha, mellékhelyiségék. — Érdeklődni: Bethlen* város 38/d. Kecskemét. 328 FIATAL hízottsertés eladó. — Kecs* kernet, IV., öz utca 18. sz. 5298 KIS család háztartásának vezetésére gyermekszerető, magános nőt keire* sünk. — Cím: a kecskeméti kiadów ban. 5298 ELADÓ 125-ös export Csepel-motor. — Belsőballószög 257. 5286 zongora, angoimechanikával, — príma állapotban1, eladó. Kecskemét, Körösi u. 7., udvarban. /52S7 MAHÔNIA, fenyő, buxus. tulya, vágott zöldet veszünk. — Kecskemét, Virágüzlet, Szabadság tér 3. 301 KECSKEMÉTEN, a Plattcr-gyár mellett 835 négyszögöl szőlő feléből kiadó. — Magyar u. 32. sz. 529S BETONOSOKAT és segédmunkásokat állandó munkára felvesz — a Kecskeméti Kőipári Vállalat, Nap utca 1. sz. 321 REKAMIÈK, fotelok, székek, sezlo- nok, fizetési könnyítéssel, kárpitosnál. — Kecskemét, Kossuth krt. 28. szí 529J TERMELŐK FIGYELEM] A uaposbaromfi-szükségletüket a földmű vessző vetkezetek- nél előzetes megrendelés alapján beszerezhetik. Minél több naposbaromfit szerez be, annál inkább biztosítva van a beadási kötelezettség teljesítése és ezen felül a szabadérté- kcsítés lehetősége. . 250--------—.— ... ... Jr