Népújság, 1956. március (11. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-09 / 59. szám
HÍRŐS O<KK)<KKKK)<>0<XK>O<K> OOOOOOO OOOO 000<KX>0<><><>0<KKKKH>0-0<KKK; 55 VÁROS HKKXKXKí-O-OOOOOOOO-O-OO-OO-OOQOOOO-OOO^OOOOOOC 0000-000 'jOOOCOO-CXKKHKJtQfitÜ 4 Kossuth ISZ népnevelői harcba indultak szövetkezetüknek megerősítéséért A kecskeméti Kossuth Tersnelőszövetkezetben nagy most a sürgés-forgás. A tavaszi munkákra készülődnek már a tagok. Emitt istállótrágyával megrakott szekér fordul, aztán indul ki a határba, amott meg szerszámot kalapálnak. Ki-ki végzi a maga dolgát. Benn, az irodában együtt ül a vezetőség és igen fontos dolgokról tárgyalnak. A termelőszövetkezetnek megvan a maga terve erre az esztendőre, arról is sok szó esett már, hogy miképpen hajtják végre a terméshozam 3 százalékos növelésére hozott határozatokat. Azt is tudják, hogy a határozatok végrehajtásához, a terméseredmények növeléséhez emberek kellenek. — Nyakunkon a tavasz, jön a dologidő. Nem halogathatjuk tovább az egyéniekkel való beszélgetést sem. Üj tagokra van szükségünk, — mondja Révész Ferenc elvtárs, a párttitkár. Egyetértenek ezzel a többiek is, annál Tegnap 70 ember kezdett a nagy munkához, a belvíz elvezetéséhez A szokatlanul sok téli csapadék megnövelte Kecskemét halálában is a belvizeket. Tegnap 70 kecskeméti gazda hozzálátott a csatornákba vezető árkok építéséhez. A Vízügyi Igazgatóság dolgozói két napot töltöttek a városban. A vízügyi hatóságok és a város lakóinak közös feladata a belvizek levezetése. A város dolgozó parasztjai túlteljesítették * az első negyedévi sertésbegyűjtési tervet Városunk területén eredményes munka folyik az első negyedévi begyűjtési terv teljesítéséért. A begyűjtési hivatal legújabb értékelése szerint az első negyedévi sertés- begyűjtési tervet eddig 110,4 százalékra teljesítették a város dolgozó parasztjai. Ugyancsak eredményesen folyik a vágómarha és a baromfi begyűjtése is. A vágómarhabegyűjtési tervet 158,6 százalékra, a baromfibegyűjtési tervet pedig 250 százalékra teljesítették. Városunk dolgozó parasztjai túlteljesítették a tejbegyűjtési tervet is, a tervteljesítés eddig 114,5 százalék. Még a tojás begyűjtésénél van lemaradás. A tojásbegyűjtési terv teljesítése eddig 21,8 százalékra áll, de a lemaradást még ebben a hónapban pótolni lehet. A kecskeméti dolgozó parasztok közül igen sokan tettek eleget egész évi sertés- beadási kötelezettségüknek. Szabó Sándor belsőnyíri, Gyenes József, Baracsi Imre és Borsodi István kisfái dolgozó parasztok például elsőnek tettek eleget egész évi seriésbeadási kötelezettségüknek s nevüket ott láthatjuk a városi tanács előtt elhelyezett dicsöségtáblán is. A TTIT hírei Változás a március havi klubprogratnban A TTIT megyei titkársága értesíti tagjait és az érdeklődőket, hogy a március 13-án, kedden este 6 órára kitűzött ankétet (Romsics Ferenc: Az SZKP XX. kongresszusa anyagának néhány kérdéséről) március hó 27-én, ugyancsak kedden este 6 órakor rendezik meg. A március 27-re eredetileg kitűzött előadás (A politechnikai képzés Iskoláinkban) elmarad, helyette március 30-án, pénteken este 6 órai kezdette «-Dialektika a fizikában« címmel tart előadást Róka Gedeon, a TTIT központi csillagászati szakosztályának titkára. Változás a filozófiai előadássorozat műsorában A TTIT vezetősége értesíti a filozófiai sorozat bérlettulajdonosait és az érdeklődőket, hogy a sorozat harmadik előadásának időpontja megváltozik. Szabó Adorján gimnáziumi igazgató *A dialektikus módszer és tudományos megismerés« című előadását nem március 9-én, hanem május 4-én, a sorozat utolsó előadásaként tartja meg, tekintettel arra, hogy március hó 9-én a magyar—szovjet barátság hónapja keretében műsoros irodalmi est rendezésére kerül sor a megyei tanács dísztermében. A sorozat többi előadásának időpontja változatlan. A jövő heti klubműsorból Március 14-én, szerdán este 6 órakor Falud} Ágota tudományos kutató tart előadást «Nyelvrokonaink élete a Szovjetunióban«, március 15-én, csütörtökön este 6 órakor pedig Juhász István építészmérnök tart epidiaszkópos vetítettképes előadást »Építészeti stílusok és azok érvényesülései varosunkban« címmel. Március 16-án, pénteken délután 4 órai kezdettel dr. Simon László, a Geofizikai Intézet munkatársa tart előadást »A Föld belső erőinek működése (földrengések)« címmel, epidiaszkópos vetítéssel. Nyitott szemmel ‘Miért nem ehetnek kenyeret a kiffaiak? Miért ne elletnélek? — válaszolhat rre bárki. Esznek i azok, akik otthon ;ütik meg kemencénkben a ropogós ci- lókat. De vannak, kik a 18-as föld- művesszövetkezeti altban vásárolják a zalonnához valót. Hófúvás volt, nagy agy, mégis jutott endszeresen kenyér . kisfái boltba, most, icsY kitavaszodik. járhatók az utak, nincs. De miért? Azért, mert az ígéret ellenére sem szállított még e héten kenyeret a Sütőipari Vállalat, — pedig már csütörtök van. Egyezer már felrakták ugyan a kisfáiak kenyerét a teherautóra, de viesza is hozták. »Hátha már bezárt az ijzlet;).« — ezzel nyugtatták lelkiismeretüket a szállítók. Arra persze nem gondoltak, hogy a megígért kenyeret a záróra után is várhatja a bolt vezetője, a kisfái lakosság. Pedig így volt. Az ígéretet teljesítsék is a sütőipari dolgozók. Kényelmességből, »gon- dolomból« ne hagyják hosszú napokra kenyér nélkül egy nép## puszta lakóit. is inkább, mert előttük van éppen a Népújság keddi és szerdai száma. Valamennyien olvasták a kecskeméti termelőszövetkezetek fejlesztéséről szóló cikket és ugyancsak a Népújságból tudták meg, hogy a Törekvés Termelőszövetkezet tagjai nem foglalkoznak az egyéniekkel, ezért nincs új belépő a termelőszövetkezetbe. — A Törekvésbe három, nálunk meg hét új tag lépett be az elmúlt két hónapban. Tehát mi eenr dicsekedhetünk. Most már valóban itt az ideje, hogy változtassunk ezen, — adott igazat a párttitkúrnak Kállai István, a termelőszövetkezet elnöke. Így történt azután, hogy a pártszervezet titkára összehívta a termelőszövetkezet kommunistáit, *— Helyre kell hoznunk a mulasztást, Hu már a télen nem agitáltunk, agitáljunk most. Induljunk neki a tanyavilágnak, beszélgessünk az egyéniekkel, — mondta Révész elvtárs. Egyetlen kommunista sem akadt, ai.i ellenezte volna. Még ezen a napon elhatározták, hogy a termelőszövetkezet jól dolgozó tagjait bevonják a népnevelő munkába. Naponta tíz népnevelő járja a környékbeli tanyákat és beszélgetnek az egyéniekkel a közösről. A felvilágosító munkában részt vesz Révész Ferenc is, a' párttitkár, népnevelő munkát végez majd Nagy István, a termelőszövetkezet egyik legszorgalmasabb tagja is. A népnevelő párok beosztása után elhatározták, hogy még a szerdai napon tíz egyéni gazdát keresnék majd fel. Nagy István és Zsikla Já- nosné két egyéni gazdát látogat meg. Balogh Sándorhoz és Asztalos Jánoshoz mennek. Mindketten tudják, hogy mivel kell érvelniök s Nagy István a saját példájára is hivatkozik majd. Családjával együtt több mint 1000 munkaegységet szerzett és 50 000 forintot is meghaladó jövedelme volt az elmúlt évben. — Meg aztán az is valami, hogy ebben az évben már két disznót is vágtam. De nem ám 80 kilósakat,“ hanem 200 kilósakat, — mondja elégedetten Nagy István. A Kossuth Termelőszövetkezet tagjai sem végeztek felvilágosító munkát az egyéniek közölt az elmúlt két hónapban és a hét új belépő úgyszólván magától kérte felvételét a közösbe, de tanultak a hibákból és megszívlelték a Népújság bírálatát is. Most már tudják, hogy az egyéni gazdák többsége magától nem győződik meg a nagyüzemi gazdálkodás fölényéről. Tudják, hogy nekik kell felkeresniük az egyénieket és állandó felvilágosító munkáié van szükség. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése terén, a termelőszövetkezet új tagokkal való megerősítéséért folyó munkában ma még nincsenek eredmények, de ha ezt a munkát most lankadatlanul végzik, maholnap nagyszerű eredményekről számolhatnak majd be. XAPIRE1XDEK cÆ Levelezők .ieíjíhéqém l \ éhány nap múlva egy hónapja lesz éppen, hogy lapunk a ^ * »Hírős Város« című oldallal új formában került a ke esteméi: dolgozók, az olvasók elé. Az eddig eltelt idő alatt bebizonyosodott, hogy olvasóink megszerették ezt az oldalt és egyre többen keresik fel lapunkat leveleikkel, tudósításaikkal, Eddig 22 beküldött levél tartalmát közöltük a »Hírős Város« hasábjain. Érdemes fellapozni ezeket a lapokat és mégegyszer megnézni, hogy miről is írtak levelezőink. H. Kovács János, a Kecskeméti Gépgyárból az üzem dolgozóinak életéről, az új kollektív szerződés megkötésének jelentőségéről írt. Csapó Jenő orvos a Tüdőgondozó Intézet munkájáról számolt be, Juhász Katalin, a Kinizsi Konzervgyár dolgozója a még mindig fellelhető udvariatlanságról írt bíráló sorokat, de beszámolt az üzem dolgozóinak termelési eredményeiről is. Sok lenne valamennyi levelezőnk nevét és leveleiknek tartalmát itt megemlíteni, de ezek a levelek azt bizonyítják, hogy a város dolgozói magukénak tekintik az újságot és ári akarják, hogy az újság róluk és nekik írjon. Aj »Hírős Város« megjelenésekor beköszöntő cikkünkben arra kértük olvasóinkat, hogy leveleikkel segítsék munkánkat. Az olvasóktól meg is kapjuk ezt a segítséget, de szükség van arra is, hogy a városi pártbizottság, a városi tanács osztályai, osztályvezetői, a Begyűjtési Hivatal, a tömegszervezetek, a vállalatok és hivatalok vezetői, osztályvezetői is szórói kapcsolatot tartsanak a lappal. írjanak bátran és maguk is segítsék a pártsajtó munkáját. Egyik, vagy másik hivatalt segítő- szándékú bírálat éri a lap hasábjain, de helytelen, hogy ezek a hivatalok sértődötten elfordulnak a laptól és gyakran akadályozzák a velük való érintkezést. Æ »Hírős Város« a továbbiakban is a város dolgozóinak problémáival akar foglalkozni. Segítséget akarunk nyújtani a jó munkamódszerek elterjesztéséhez, a népnevelő munkához. Ezt a célunlcat azonban csak úgy tudjuk legjobban megváló- sítani, ha minél többen vállalják a tudósító szerepét és csatlakoznak levelezőinkhez. Ehhez nem is kell sok, csak annyn hogy szeressük városunlcat, szeressük a pártsajtót, hogy magunkévá tegyük a párt ügyét, a szocialista építés ügyét. Miudeu kecskeméti lakos ügye Úttörők üdvözölték tanárnőiket I Az úttörőcsapatok már napokkal a nemzetközi nőnap előtt készítették tanárnőiknek a kedves kis ajándékokat. A II. Rákóczi Ferenc Iskola fiúnövendéltei ollókkal, színes papírtekercsekkel felszerelve várták a délutánt, kis szíveket vágtak, ezeket díszitettték és ezekre írták az üdvözlő mondatokat. Az I. számú iskola leányai is kis szívekre írták a köszöntő szöveget. Kedves kis könyvjelző, cgy-egy csokor hóvirág is jutott minden tanári asztalra ezen a •napon. Még mindig jönnek hozzászólások a Béke Étterem söntésé- nek ügyéhez. Örömmel olvastam Szalai Károly elvtárshoz címzett vasárnapi levelet. Egy régi kecskeméti problémát vet felszínre, Kecskemét legforgalmasabb és leglátogatottabb terén lévő, egyáltalán nem a város jó hírét növelő sön- tés kérdését. Szűnjön meg a ti- vornyázók e központja, a garáz- dálkodók e találkozóhelye — kérem én is. És örömmel olvastam Szalai elvtárs válaszát, hogy így is lesz rövidesen. De hadd támasszam alá ennek szükségességét az alább felsorolt tényekkel is. Az épülő szocializmus viszonyai között megszűnnek a bűnözés társadalmi alapokai, a bűnözés ellen azonban még hosszú ideig szívós, sokrétű harcot kell folytatni. A bűnözés elleni harc- egyik igen fontos része az alkoholizmus ellen folytatott küzdelem, ebben pedig össze kell fognia állami és társadalmi szerveinknek egyaránt. Egy ilyen konkrét intézkedés lenne a központban lévő Béke Étterem »talponállójának« más profilúvá való átalakítása. Éz az italbolt mostani formájában egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a betévedő vendégeknek felfrissülést, szórakozást, pihenést nyújtson, de alkalmas arra, hogy elősegítse a túlzsúfolt helyiségben a parázs veszekedéseket, a botrányok kirobbanását, az izgága, huligán elemek időtöltését, módot és alkalmat ad arra, hogy bűncselekmények melegágya legyen. Zsigái- Mária és Orbán Ilona munkanélküli személyek itt kötötték meg ismeretségüket a hozzájuk hasonió férfiakkal, hónapokon keresztül más munkát nem is végeztek. A két közveszélyes elemet a bíróság 2 év, 5 hónapi börtönbüntetésre ítélte és mindkettőt meghatározott időre kiutasította Kecskemét járás területéről. Bedő György közveszélyes munkakerülő utolsó állomása is a »talponálló« volt. Ez az egyébként munkaképes egyén napokat töltött el ebben a helyiségben és azt figyelte, ki hagy_ egy kis maradékot a poharában. A széjjel lévő poharakat gyűjtögette és hordta a pultra bizonyosan egykét Dohár sör jutalomért. Az adandó alkalmat azonban arra is kihasználja, hogy leemeljen a polcról egy likőrös üveget. Tettenérése után felfedést nyert múltja és többrendbeli sikkasztásaiért, munkakerüléséért 16 hónapi börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Kincses Károly is teljesen lerészegedett a söntésben, muzsikáltatott magának és a rendőr utasítására sem hagyta el a sön- tést. Csak erélyesebb felszólításra ment ki onnan, de a mu- zsikáltatást tovább folytatta a bejáratnál. Igazoltatása után a társa után induló rendőrt po- íonvágta és megrúgta. A hatósági közeg elleni erőszak bűntettét követte el, ami miatt egy évi börtönbüntetésre ítélték Sánta József is rendszeres látogatója a söntésnek. Öt, pár nap leforgása alatt Itétszer kellett botrányos részegsége és verekedés kezdeményezése miatt a rendőrségre, majd pedig a bíróság elé állítani. Büntetőpolitikánk helyes alkalmazási módszere a megelőzés. Véleményem szerint a helyes italáruellátássál, de a Béke Étterem söntésének átalakításával is hozzá tudnánk járulni ahhoz, hogy kevesebb bűncselekményt kövessenek el. Somodi József járásbíré Éleiében először fotózott — 1260 forintot nyert Luspal Gyula, a Bács-Kiskun megyei Nyomda Vállalat szedője leányával két totószelvényt vásároltatott Luspai Gyula mindkettőt kiállítót'» ta, az egyiken tíz találatot ért el, & másikon nullát. A tíz találatos szel-* vény 1260 forint nyereményt hó*’ zott szerencsés gazdájának; 4 színház prolongálta a „ZENG AZ ERDŐ“ című daljáték előadásait Farkas Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző nagyoperettjét, melynek szövegkönyvét Baróti Géza és Dékány András írta, a nagy sikerre való tekintettel a színház igazgatósága újabb három előadásra tűzte műsorra. Az eredeti tervtől eltérően a daljátékból szombaton még egy, vasárnap pedig két előadást rendeznek.