Népújság, 1956. március (11. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-29 / 76. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! NÉPÚJSÁG Ki MDP BftCS-KISKÜH MEGYEI BIZOTTSfÍGfl ÉS I MEGYEI lAüftCS LAPJA XI. ÉVFOLYAM, 16. SZÁM Ára SO fillér 1956. MÄRC. 29. CSÜTÖRTÖK fiz április 4 tiszteletére tett ígéretek vaióraváltása Hazánk felszabadulásának a IX. évfordulója lelkes cselekedetekre serkenti a nagyobb üzemek között a kisebb vállalatokat es a kisipari termelőszövetkezetek dolgozóit is. A Kecskeméti Építőipari Szövetkezet dolgozoi közül szép felajánlást tett Bán Vilmosok kőműves-brigádja. Az 5 tagú brigád vállalta, hogy e hónapi tervüket 5 százalékkal túlteljesítik, ami egyben azt is jelenti, hogy a teljesítményüket 10 százalékkal növelik. Eddigi teljesítményük 150 százalék volt. Jelenleg a Mozgóképüzemi Vállalat központjában végeznek átalakítási munkát és betonozzák az Állami Áruház raktárát. Erre az időszakra Berényi Miklós kőműves-brigádját hívták versenyre. Berényiék az 5 százalékos túlteljesítésre azt a választ adtak, hogy ők 8 százalékkal akarják túlteljesíteni a tervüket. Ugyancsak ennél a szövetkezetnél dolgozik Tóbi József mázoló-brigádja. Nekik az a tervük, hogy az ünnep tiszteletére havi tervüket 15 százalékkal teljesítik túl. Ez azt jelenti, hogy 180 százalékos teljesítést akarnak elérni ebben a hónapban. Ez a brigád egyébként versenyben áll a Kiskunfélegyházi Építőipari Szövetkezet mázolóbrigádjával. A ktsz dolgozói egyenként is párosversenyre szólították egymást. Baranyi János asztalos Raf- fai Károlyt választotta versenytársának és a szerződésbe azt írták, hogy a havi tervüket 3 százalékkal teljesítik túl. Koncz István vízvezetékszerelő Mészáros Józsefet szólította versenyre, ennek a versenynek a célja: 2 százalékos anyagtakarékosság, ezenkívül 3 százalékos terv- túlteljesítés. A Recshsmctí Kádár Kisipari Ternieiőszövetkeze1 dolgozói 21-én felszabadulási műszakot indítottak. A műszak célkitűzése, hogy a termelési tervüket ebben a hónapban 5 százalékkal túlteljesítsék. A ktsz mindhárom telephelyén nagy iramban folyik a munka és ez- ideig úgylátszik, hogy nem 5, hanem 7 százalékkal sikerül túlteljesíteni az e hónapi tervet. Kecskeméii Kőipari Vállalat szintén egyhetes felszabadulási műszakot tart, amely hétfőn kezdődött. A vállalatnak mindössze 20 fizikai dolgozója van, akik 2000 forinttal termelnek többet ezen a héten. Különösen lelkes munkát végez a kőfaragók közül Kovács Mihály, a csiszolóknál pedig Farkas László és Domonkos László munkája érdemli meg a dicséretet. A Kecskeméii Autó dolgozóit is nagy feladatok elvégzésére ösztönözte az ünnep tisztelete. E hónapi tervükön felül egy személy- gépkocsi generáljavítását vállalták, valamint a Budapesti Baromfi- feldolgozó Vállalatnak egy kétrnotoros ventillátor elkészítését. — Ugyanakkor terven felül elkészítettek a Nagykőrösi KonzervÉs Gépjavító KISZ gyárnak egy vácuum- kompresszor generálo- rást, továbbá a Kecskeméti Víz-, Csatornamű és Fürdő Vállalat részére egy szivattyú soronkívüli , javítását. A vállalásuk többi részét is befejezik a héten. Ezzel a terven felüli munkával csaknem 82 000 forintot keresett a szövetkezet, Az Épités és Taíarozási Vállalat Április 1-én értékelik, lei hogyan dolgosait. Részleteredmé- oyekről azonban máris tudnak. A kalocsai építésvezetőségnél dolgozó Kaszás István brigádja és Bolvári Albert brigádja vállalták, hogy a Kalocsai Sütőipari Vállalatnál az átalakítási munkálatodéit március 25-re befejezik, Ezzel szemben március 24-én Ítészen voltait a munkával. A kecskeméti II. sz. építésvezetőség keze alatt dolgozó Német Antal brigádja a Puskin utca 4. szám alatti építkezésnél elhatározta, hogy az alapozásnál a darabtéglákat is felhasználják. ígéretüket teljesítették is, A Bács-Kiskun megyei Nyomda Vállalatnál is lelkesen folyik a munka. Szombaton fejezik be a felszabadulási műszakot. A műszak sikerét nagyon elősegíti egyes dolgozók kiemelkedő teljesítménye. A kéziszedők kiviül Luspai Gyula 138, Erdélyi Gyula 140 százalékos teljesítéssel dolgozik. A gépteremben Balogh Pálné 115, Kerekes István 140 százalékos teljesítménnyel mutat példát. A kötészetben Varga Zoltánná 150, Sebők Mihályné 160 százalékot teljesít naponta. Á tavaszi munka hírei a hajai járásban Az árvíz a bajai járás sok termelőszövetkezetének, egyéni gazdájának földjét elárasztotta. Az árvízveszély elmúltával a megmentett és száraz területeken mindenütt megindult a tavaszi munka. A Bajai Gépállomás körzetében is megkezdték », tavaszi szántást a bajai Vörös Fény, a vaskúti Dózsa és a Kossuth Termelőszövetkezet földjein. Bátmonostor és Sükösd községekben az egyéni gazdák többsége a gépállomás segítségét kéri a tavaszi munka gyors és mielőbbi elvégzésére, Cémaháton már vetik a zabot és a borsót A Garai Vörös Traktor Állami Gazdaság cérnaháti üzemegységében az őszi kalászosok fej trágyázásával egyidejűleg megkezdték a zab és a borsó vetését. Fokozott ütemben végzik a trágyahordást, a gazdaság többi üzemegységében is munkára készen állnak a gépek a tavaszi vetés megindításához. A Bajai Állami Gazdaságban megkezdték az őszi mélyszántás iimítozását. 900 hold lucerna, baltacím, lóhere fejtrágyázásá- ral végeztek. A Csátaljai Gépállomás vontatói segítséget nyújtanak a körzet termelőszövetkezeteinek a kimentett és a különböző helyeken tárolt takarmány összehordásában. Ezenkívül több gép megkezdte a tavaszi szántást. A csátaljai Kossuth Termelőszövetkezetben egy nap alatt 12 hold szántásával végeztek, Gyorsítják a víz lehúzódását Bátmonostoron a Vörös Csillag Termelőszövetkezet tagjai közösen végzik elöntött földjeikről a víz levezetését. Árkokat A bajai járás árvíz sújtotta községeiben megkezdték az újjáépítés előkészületeit. A párt és a tanács végrehajtó bizottságok az árvíz sújtotta lakossággal együttesen megvitatták a tanyavilágok újjáépítésének terveit. A lakosság mindenütt annak az óhajának adott kifejezést, hogy a szétszórt tanyai házak helyett tanyatelepülések létesüljenek. A tanyatelepülések elláthatók iskolákkal, óvodákkal, napközi otthonokkal, népművelési ottvonnak, hogy gyorsabbá tegyek a mélyebben fekvő területekről is a víz lehúzódását. A kedvező, szeles időjárás gyorsítja a víztől felszabadult területek száradását, úgy hegy remélhető, a tavaszi munka itt is mihamarabb megindulhat. Baján a Kossuth Termelőszövetkezet tagjai is árkokat nyitnak, területük egy részéről a vizet már levezették, a felszínre került őszi búza szépen sorol és zöldéi. A szövetkezet el nem öntött területén készítik a melegágyakat, már elvetették a paradicsom és a paprika magvait. honokkal és azokkal az intézményekkel, melyekre a dolgozó parasztság felemelkedéséhez szükség vám Sok tanyai lakos a községekben kíván letelepedni. Ezek számára, számuktól függően, utcasorokat nyitnak, ahol házaikat felépítik. Számos községi tanács — mint Dávod és Bátmonostor — már ki is jelölték a községben letelepedni kívánók házhelyeit, Az egyéni tunyák helyett tanyaielcpíilésekct Magyar—szovjef barátsági esi Moszkvában MOSZKVA (TASZSZ) Moszkvában az Állami Történeti Könyvtárban március 27-én est volt a magyar—szovjet barátság hónapja alkalmából. Az esten szovjet kulturális személyiségek és a könyvtár olvasói vettek részt. A vendégek között volt Münnich Ferenc, a Magyar Nép- köztársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Megnyitóbeszédet V. Sz. Baj- kov, a filológiai tudományok kandidátusa mondott. Ezután F. N, Anpilogov, a moszkvai egyetem professzora magyarországi élményeiről, a magyar gazdaság és kultúra vívmányairól számolt be. Münnich nagykövet rövid beszédében a magyar nép nevében testvéri üdvözletét tolmácsolta az egybegyűlteknek, akik a nagykövetet melegen fogadták. Az est részvevői üdvözlő táviratot intéztek Erdei Ferenchez, a Magyar—Szovjet Társaság elnökéhez. Az est hangversennyel ért véget. (MTI) K siovjet energetikus küldöttség nogy-hrifannioi tartózkodása LONDON (TASZSZ) A szovjet energetikusok küldöttsége G. M. Malenkovnak, a Szovjetunió Mini sztertanácsa elnökhelyettesének, a villamoserőművek miniszterének vezetésével folytatja nagy-britanniai utazását. A szovjet küldöttek egy csoportja március 27-én meglátogatta Ayr város közelében Robert Burns nagy skót költő szülő házát. Délután Glasgow közelében egy villanytelepet tekintettek meg. G. M. Malenkov ezután a küldöttek egy csoportjával Edin- burgba, Skócia fővárosába utazott. Véget ért a Jugoszláv Szövetségi Rsizetgviis ülésszaka ' BELGRAD (Tanjug) A Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés Szövetségi Tanácsánál: és Termelők Tanácsának kedd délután megtartott külön ülése a késő esti órákban ért véget. Az üléseken elfogadták az ez évre szóló költségvetési törvényt. A költségvetés elfogadásával véget ért a Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés plenáris ülése, amely március 23-án kezdődött, A nemzetgyűlésnek ezen a? ülésszakán elfogadták a szövetségi gazdasági tervet és a szövetségi költségvetést, valamint több törvényjavaslatot, köztük az államigazgatásról, az állam- igazgatás szövetségi szerveiről, a színházakról, a filmről, az 1949, évi partizán-emléklap tulajdonosainak jogairól, az élelmiszerek egészségügyi ellenőrzéséről és a tűzvédelemről szóló törvényjavaslatot. (MTI) Bérkövetelő munkabeszüntetések Franciaországban PÁRIZS (MTI) Franciaországban kedden több munkabeszüntetésre került sor. A párizsi rádió dolgozói kedden délben félórás figyelmeztető sztrájkot tartottak bérköveteléseik támogatására. A párizsi autóbuszüzem dolgozói kedden több vonalon szintén figyelmeztető munkabeszüntetést tartottak. Újabb figyelmeztető sztrájkra került sor a st-nazairei hajóépítő iparban. A dolgozók kedden délután abbahagyták a munkát és delegációt küldtek Párizsba, béremelést követelve. Toulonbán a közlekedési dolgozók léptek figyelmeztető sztrájkba, Ez történt a nagyvilágban MOSZKVA. A Luxemburgi Vöröskereszt Társaság kéttagú küldöttsége a társaság főtitkárának vezetésével a Szovjetunió Vöröskereszt s Vörösfélhold Társaságai Szövetsége végrehajtó bizottságának meghívására március 27-én Moszkvába érkezett. A küldöttség megismerkedik a Szovjet Vöröskereszt tevékenységével, valamint Moszkva és Leningrad egészségi és kulturális intézményeivel. VARSÓ. Varsóban megalakult a külföldön élő lengyelekkel a kapcsolatot ápoló Polonia Társaság. A társaság feladata, segítséget nyújtani a külföldön élő lengyeleknek a lengyel kultúra ismertetéséhez, továbbá támogatni őket nemzeti hagyományaik megőrzésében. A külföldön élő lengyelek körében a Polonia Társaság iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. BERLIN. A bonni parlament március 28-ra és 29-re újabb széleskörű terrorakciót készített elő a Német Kommunista Párt ellen. A Német Kommunista Párt jogi képviselői kedden beadványt nyújtottak át a karlsruhei alkotmánybíróságnak. Ebben javasolták, hogy a bíróság úgynevezett ideiglenes határozat kibocsátásával akadályozza meg a bonni kormány által tervbevett törvényellenes terrorintézkedések megvalósítását. A beadványban felhívták a bíróságot, szerezzen érvényt a törvénynek és ezért tiltsa meg a nyugatnémet alkotmány 32. cikkelye alapján a bonni kormánynak, hogy a kommunista párt ellen folytatott per ítéletének kihirdetése előtt rendőri intézkedéseket foganatosítson a párt ellen, HIROSIMA. Az AFP jelenti, hogy több mint 11 évvel a hiro- simai atombombázás után a 23 éves Soze Morita fehérvérűségben meghalt. Az orvosok a halálesetet az atomkisugárzások hatásának tulajdonítják. Morita & bombázás idején 1200 méterre volt a bombázás központjától. Ez az ötödik haláleset, amelyet ebben az évben, mint az akkori atomkisugárzások következményét jelentettek. NEW YORK. Az United Press hírügynökség delhi tudósítója beszámolt A. I. Mikojannak, a Szovjetunió Minisztertanácsa első elnökhelyettesének Delhibe érkezéséről. A tudósitó megjegyzi, hogy A. I. Mikojan szívélyes fogadtatása Delhiben éles ellentétben áll azzal a hűvös fogadtatással, amelyben a közelmúltban Dullest, az Egyesült Államok külügyminiszterét részesítették Delhiben. A MÁV közli A Magyar Államvasutak Szegedi Igazgatósága értesíti az utazóközönséget, hogy a zord időjárással kapcsolatban a személyvonatok forgalmában bekövetkezett korlátozásokat március 29-cel beszüntette. A 702-es és 701-ea gyorsvonat Budapest és Szeged között 29-tö' újból közlekedik. Munkaszünete- napokon díjszabási korlátozás nélkül, Danis Mihály i bzemóiyszájjítás-yezeiO