Bácskiskunmegyei Népújság - Népújság, 1956. február (11. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-09 / 34. szám
ôgij serif uj űzet tű kidlárejö pú ríró i Kedd délutánonként a Kecskeméti Gépgyár Horog utcai kultúrterméből igen kellemes hangok szűrődnek ki. Itt gyakorol az üzem énekkara Lőrinc Béla karnagy irányításával. .Megragadjuk az alkalmat és meglátogatunk egy énekkari próbát. A kórus éppen Beethoven: »Tavasz« című hangulatképét énekli, igen művésziesen. Kihasználjuk azt a néhány percnyi időt, míg a kottatáros kiosztja a soron következő ének szövegét, s megkérjük Nyúlás István népművelési felelőst, hogy meséljen nekünk a Gépgyár nagymultu énekkarának eddigi szerepléséről és terveiről. — Üzemünk kultúrcsoportja és énekkara több versenyen és kulturális seregszemlén vett részt. Az énekkarunk többek között ti 52-ben első lett a járási versenyen, 1953 ta\ aszán kultúrcsoportunk, mely énekkar, színjátszó s táncegyüttesből áll, a járási versenyen jól szerepelt és bejutott a megyei döntőbe, ahol mindhárom csoport első helyezést ért el, s megszereztük a versenyzászlót, melyet ma is őrzünk. Az Országos Seregszemlén is részt akartunk venni, igyekezetünk azonban hiábavaló volt. Levelezgettünk a szervező bizottsággal, de arcé) már nem értesítettek bennünket, hogy szerepelhetünk-e. Bizony, a csoportot nagyon visszavetette ez a meg nem érdemelt mellőzés és észrevehető törés állt be munkájukban. Szerencsére sikerült az átmeneti kedvetlenséget és passzivitást megszüntetni. — Ma már a kultúrcsoport minden tagja jó kedvvel dolgozik. Több alkalommal szerepeltünk az AVH, Repülőtér, Tisztiklub, Honvédkórház kultúrtermeiben, hí-cy ezzel is elmélyítsük az üzemi dolgozók és a fegyveres testületek közötti beráti kapcsolatot. —' Mindenütt a legmelegebb fogadtatásban részesültünk, s a köszönőlevelek egész sora bizonyítja, hogy fáradságunk nem volt eredménytelen. A napokoan pedig Orgoványon szerepeltünk. Az a tervünk, hogy közeljövőben üzemünk dolgozói részére rendezünk egy kultúrestet, hogy Ok is meggyőződhessenek kultúrcsoportunk fejlődéséről. Ezen kívül tervezzük, hogy ez év tavaszán rendezendő Országos Vasas Fesztiválon is részt veszünk. Megkérjük Nyúlás elvtársat, hogy néhány nevet említsen meg a kultúrcsoport szorgalmas tagjai közül? — A kultúrmunkában részvevők többsége lelkes munkát végez, de a legjobb kultúrmunkások között Nagy Mária sztahanovista esztergályost, Cs. Tóth Lászlónét, Tóth Isvvánnét, Kerekes Ferencet és Sárkány Pált említhetjük az énekkarból, Kakucs Terézt, Bachmann Piroskát a tánccsoportból sSzentpéteri Sámuelnét, aki uícséretreméltóan végzi a könyvtári teendőket is. Kiváló munkát végez Nagy József elvtárs, a szakma kiváló ele igozója, aki nemcsak a termelésben jár élen, hanem példásan irányítja à színjátszó csoport munkáját, Megköszönjük Nyúlás elvtárs felvilágosítását. Sok sikert és jó eredményeket kívánunk a kultúrcsoport minden tagjának terveik valóraváltásában. Azzal az érzéssel távoztunk, hogy a Gépgyárban jó kezekben van a népművelés és a jövőben is sok szépet fogunk hallani róluk. —Vörösné— KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Február 9-én, délután 3 órakor Slotwinski—Skowronski : AZ IGAZGATÓ ŰR NEVENAPJA« vígjáték. Ifjúsági előadás. Mozik műsora Február 9-én, csütörtökön Kecskemét Városi: Fiam, a talár úr. — Kecskemét Árpád: Papa, mama, ő, meg én. — Baja Uránia: Körhinta, — Baja Központi: Argentínától Mexikóig. — Kalocsa: Az élet hídja. — Kiskunfélegyháza: Tiltott szerelem. — Kiskunhalas: Egy nap a parkiján. — Kiskőrös: Varázsdoboz. •- Bácsalmás: Beszterce ostroma. — Jánoshalma: Veszélyes ösvényen. — Tiszakécske: Tartalékjátékos. Idő járásjelentés Várható időjárás csütörtökön estig: úáltozó felhőzet; több helyen, főleg nyugaton, havazás. Megerősödő, holnap északkeletire forduló szél. Hófúvások. Hideg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet —5, —3 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet —1 fok alatt. (MTI) .................... — Kiskunmajsán február hó i-én vendégszerepeinek a kecskeméti Katona József Színház művészei. Ez alkalommal a »Totón nyert boldogság« című darabot mutatják be este 7 órai kezdettel a népművelési otthonban. Állami gazdaságok! Termelőszövetkezetek ! Háziasszonyok! A sütőipari vállalatok székhelyükön cs telepeiken X kg lisztért 1,36 kg kenyeret cserélnek 60 fillér sütési dii befizetése mellett. 52 Sporthír A Kecskeméti Honvéd labda-^ rúgó csapata ugyancsak a Magyar Népköztársasági Kupáért vívott mérkőzést Monoron a helyi Bástyával. A Monori Bástya 3:3 (1:1) arányban bizonyuk jobbnak. Mivel mindkét csapatunk vereséget szenvedett, így a Magyar Népköztársasági Kupáért folyó labdarúgó küzdelmekből valamennyi Bács megyei együttes kiesett. Ipróhirdtiíések UJ BARÁZDA mezőgazdasági tsz felvételre és állandó munkára keres gyakorlattal és szakképzettséggel rendelkező mezőgazdasági kovácsmestert. — Lakás biztosítva, kereseti lehetőség 400 Ft pénzben és 30—50 munkaegység havonként. Az értesítést Csikérla, Uj ! Barázda TSZ címre küldjék. 132 ELVESZETT Hex nevű, barna, fiatal vizsla. Nyomravezetőt jutalmazom.— Tóth, Kecskemét, Bajcsy-Zsllinszky u. 33. sz. 5131 FESTMÉNYEK eladók. — Hj. Baditz Pál, Miskolc, Tass u. lä. sz. 139 EGY- és kétszemélyes, világítás, vitrines, egy kézmozdulattal ágyazható, „patent" rekamiék fotelok, székek, ágybetétek, sezlonok nagy választékban kaphatók. — Budapest, VI., Lenin krt. 91. sz. Szakács. 84 VADÁSZKUTYÁT kölcsönvennénk a »Zeng az erdő« c. operettelőadásunkhoz, megfelelő díjazás ellenében. — Jelentkezéseket sürgősen kérjük. Katona József Színház Titkárság, telefon: 27—50, 133 • « vv v. Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDF Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchényi tér 1, sz. Telefon: 25—16. 26—19. 11—22 Felelős kiadó: DACZ6 JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét. Széchenyi tér 1. sz. Telefon : 17—08 Terjesztik: A Megyei Postahivatal Hirlaposztllya ej a hirlapkézbesitö postahivatalok. — Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 Ft Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 15—29 F. v.: B'aragó Jmre igazgató Irrmelók ügyelem! Minden termelő az esedékessé vált tojás- és baromfibeadási kötelezettségének időarányosan tegyen eleget. A beadási kötelezettségen felüli szabad tojást és baromfit a földművesszövetkezetnél értékesítsék mert utána kétszeres értékesítési visszatérítésben részesülnek. 113 • Földművesszövetkezetek. A most megtartandó évi rendes köz- és küldöttgyűlésen (tagértekezleten) kerül ser a szövetkezeti mozgalom új feladatainak megtárgyalására, a visszatérítési összegek utalványon történő kifizetésére. — Saját érdekében minden földművesszövetkezeti tag megjelenésére számít az Igazgatóság. 129 SAKK Rovatvezető: Tóth László KÉT ÉRTÉKES JÁTSZMA Az alábbi két játszma érdekes megnyjtáselméleti szempontból is. Az elsőben Liszicin szovjet mester újszerűén kezeli a hollandi védelmet, amelyben vezérszámyi manőverrel ragadja magához a kezdeményezést. A másik játszma a most feltűnt Olafsson izlandi mester pompás támadó stílusát jellemzi. HOLLANDI VÉDELEM Tajmanov Liszicin XII. szovjet bajnokság középdöntője I. d4, eG 2. ci, f5 3. Hc3, Hf6 4. e3, Ibi 5. Feli), Fc3íf 6. be:, d6 7. Vc2 (Jobb volt 7. Ke2, 0—0 8. f3). c5 8. He2, HcG 9. H3, 0—0 10. gá, Ve7! Ez a lépés sötét védekezésének kulcsa. 11. gí:, ef: 12. F£5:, Ff5: 13. Vf5:, Ve4! 14. Ve4:, IIe4: és sötét Ha5 után nemcsak gyalogját nyeri vissza, hanem helyzete is kedvezőbb. II. Fb2, Ha5 12. 0—0—0 (Hg3!) 12. —, b5! 13. gf:, be: 14. Fe4, Hel: 15. Vc4:, Fb7 16. d5, Bf5: 17. Bhgl, Bd5: 18. Bd5:, Fd5: 19. Vg4, Hc6 (Fenyeget He5 és Hd3) 20. fi, Bb8 21. HgS, Vb7 22. Ve2, Ff3! 23. Vd2, Ke7 24. Bfl, Hf5 25. Hí5:, ef: 26. B£2, Fh5 27. Vei, Ve4 28. Bd2, d5.29. Bc2, Fe8 30. Fa3, Fa4 31. Bb2, Bc8 32. Ve2, h6 33. Bb7, a5 34. Kb2. Kh7 35. Bb6, d4! (Döntő áttörés) 30. Vc4:, Vc2t 37. Kai. de: 38. Ub2, VdlT 39. 3bl, c2 40. VeO, FC2 41. Bel, Bb8, Világos feladta. OROSZ VÉDELEM Hastings, 1956 Olafsson Persitz 1. e4, e5 2. UÜ3, HfG 3. He5:, il6 4. 1113, ne4: 5. d4, d5 6. Fd3, Fe7 7. 0—0, He6 8. Bel. Fg4 9. c4, Hf6 10. cd:, Hd5: 11. He3, 0—0 12. h3 (Eltérés a szokásos 12, Fe4 lépéstől.), 13. Fh7:f! (Ha sötét futójával e6-ra vonul vissza., ez az áldozat nem jöhet. Lehetséges, hogy sötét várta az áldozatot, de figyelmét elkerülte világos 17. lépése, amely a kombináció csattanója.) 13. —, Kh7: 14. Hg5t, Kg6 15. Vd3f, f5 16. He6, Vd6 17. Hd5:!, Kh7 18. He7:, He7: 19. Ff4. Vd7 20. Hc5, Ve8 21. Fg5, BÍ7 22. Vf?3, b6 23. Hd3, g6 24. Vh4, Vb5 25. He5, Bg7 26. Fe7:, c5 27. Ff6, Bgg8 28. H£3, Baf8 29. Be7f, feladta,, Kosárlabda Baján a második forduló mérkőzéseivel tovább folytatódott az ifjúsági kosárlabda-bajnokság. — Eredmények (női mérkőzések) : Gimnázium II.—Tanítónőképző II. 40:8 (20:6). A magassági fölényben lévő Gimnázium csapata biztosan nyert. Ld.: Róka M. (22), ill. Rutterschmiedt (4). Gimnázium I.—Kereskedelmi II. 43:8 (19:6). A Gimnázium ezzel a győzelmével a bajnokság élére került. Ld.: Horváth V. (18), ill. Pásztor (4). Bajai Törekvés—Tanítónőképző I. 58:18 (28:10) Tanítónőképző I. csapata sem volt nehéz ellenfele a Tö•bajnokság rekvésnek. Ld.; Taxiié (21), illetve Vincze (ü). Féri! mérkőzések: Gimnázium Kereskedelmi 02:88 (52:59). Az erősiramú mérkőzésen a jobban védekező együttes győzött. Ld.: Állaga (43). ill. Vétek (48). Bajai Vörös Lobogc I.—Gimnázium II. 76:23 (28:12). A Vörös Lobogó fiataljai biztosan győztek. Ld.: Kovács II. (34), ill. Mészáré(12). Bajai Vörös Lobobó II.—Építőipari 49:36 (29:24). A jobb taktikával játszó Lobogó végig vezetve nyer: Ld.: Ágoston (22), 111. Maros (22). Bács-Kiskun megye 1955. évi úszó-ranglistája Az alábbiakban Bács-Kiskun megye 1955. évi úszó-ranglistáját közöljük. A hiányzó hosszútávú versenyek megrendezésére nem került sor, mivel a rövid nyár a felkészülést nem tette lehetővé. Azonban a kötött úszásnemekben észlelhető kevés versenyző szereplése és a női versenyszámokban a minőségi, valamint a mennyiségi visszaesés már a sportszerveink felelősségérzet hiányát tükrözi. 100 m gyors (férfi): 1. Békés Károly (Bajai Bástya) 1:08.0 2. Szepesi László (B. Bástya) 1:10.7 3. Palásti József (B. Bástya) l:li.O 4. Hejszki Ferene(B. Bástya) 1:12.2 5. Takács Imre (B. Bástya) 1:12.7 6. Szepesi Kálmán (B. Bástya) 1:13.9 7. Lukács János (Kméti VM) 1:15.0 8. Bánhidi Attila (B. Bástya) 1:15.3 9. Kovács R. István (Kecskeméti VM) 1:17.8 10. Bakos János (B. Bástya) 1:19.0 100 m mellúszás: 1. Bánhidi Attila (B. Bástya) 1:23.6 2. Krikovszki J. (B. Bástya) 1:26.5 3. Apity Miklós (B. Bástya) 1:28.5 4. Majer István (B. Bástya) 1:29.8 5. Bodóczki László (Kméti VM) 1:30.0 6. Békés Károly (B. Bástya) 1:30.6 7. Homoki Endre (Kméti VM) 1:30.7 8. Palásti József (B. Bástya) 1:32.3 9. Szepesi Kálmán (B. Bástya) 1:33.4 10. Szász István (B. Bástya) 1:33.C 100 m hátúszás: 1. Pál László (B. Bástya) Ü24.9 2. Lukács János (Kecskeméti VM) 1:26.9 3. Varga Géza (B. Bástya) 1:27.2 4. Békés Károly (B. Bástya) 1:28.1 5. Homoki Ferenc (Kméti VM) 1:23.9 6. Palásti Ferenc (B. Bástya) 1:36.5 7. Balázs József (B. Bástya) 1:38.0 8. Farkas Endre (Kméti VM) 1:44.2 4. Szepesi László (B. Bástya) 1:3' .3 5. Bodóczki László (Kecskeméti VM) 1:34.9 6. Kovács R. László (Kméti VM) 1:39.8 7. Varga Géza (B. Bástya) 1:54.3 200 m mellúszás : 1. Bodóczki László (Kecskeméti VM) 3.21.0 2. Bakos János (B. Bástya) 3.41.9 400 in gyorsúszás: 1. Lukács János (Kméti VM) 6.17.2 2. Kovács R. István (Kméti VM) 6.51.3 3. Farkas Endre (Kméti VM) 7.21.0 4x100 m-rs vegyesváító: Bajai Bástya 5:04.3 100 m gyorsúszás (női): 1. Fogarasi Magdolna (B. Bástya) 1:33.6 2. Pastrovics Aranka (B. Bástya) 1:46.8 100 m mellúszás: 1. Fogarasi Magdolna (B. Bástya) 1:35.4 2. Fischer Judit (Kecskeméti VM) 1:37.8 3. Krix Gabriella (B. Bástya 1:39.8 4. Szőke Ilona (Kméti VM) 1:40.fc 5. Hejszki Mária (Bajai Bástya) 1:41.0 6. Kövecs Erika (B. Bástya) 1:43.£' 7. Krix Nóra (B. Bástya) 1:45.0 3. Pastrovics Aranka (Bajai Bás-’ tya) 1:49.0 9. Pongó Aranka (B. Bástya) 1:50.2 10. Domonkos Klára (Kecskemét VM) 1:50.9 100 m hátúszás: 1. Kovács Erika (B. Bástya) 2:0í'.‘' 2. Hejszki Mária (B. Bástya) 2:12.6 100 m pillangóúszás: 1. Fogarasi Magdolna (B. Bástya 1:39.0 200 m mellúszás: 1. Fogarasi Magdolna (B. Bástya. 100 m pillangó: 1. Krikovszki J. (B. Bástya) 1:20.7 2. Békés Károly (B. Bástya) 1:22.5 3. Szepesi Kálmán (B. Bástya) 1:25.8 ó.OU.i 2. Fischer Judit (Kméti VM) 3:4J.fc 3. Szőke Ilona (Kméti VM) 3.45*0 4. Krix Nóra (B. Bástya) 3:56.8 5. Domonkos Klára (Kecskeméti VM) 4:04.2 SPORTHÍREK Szerdán délután új jégpályát avattak Kecskeméten, a Kinizsi sporttelepén. A kosárlabdapályán készített kitűnő jégpálya naponta 9—1 és délután 3—9 óráig van nyitva. A korcsolyasport kedvelőinek ez az új jégpálya nagyszerűen kielégíti igényeit: elsőrendű korcsolyázási és szórakozási lehetőséget biztosít. Szerdán délután elkészült a megy ei F. és II. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi műsora. A sorsolást a holnapi számunkban közöljük. * Baján, a Sugovicán ugyancsak új jégpályát létesítettek. A jégpálya í a Bajai Törekvés gondozásába került. Vasárnap ritka sporteseménynek lehetnek tanúi a bajai sportkedvelők. Ezen a napon rendezik meg a város mű- és gyorskorcsolyázó bajnokságát. * Kecskeméten az MTSB rendezésében bonyolítják le a területi ifjúsági egyéni szabadfogású birkózóbajnokságot. A versenyen Pest, Békés, Csongrád, Szolnok és Bács- Kiskun megye legjobbjai mérik üszsze erejüket. A tornaterem még nincs kijelölve, a kezdési időpont 8 órára van kitűzve. « Megyénk legjobb asztaliteniszezői vasárnap Cegléden területi bajnokságon vesznek részt. Ez alkalommal négy megj-e legjobbjai találkoznak, s itt-döntik el, kik kerülnek fel az országos döntőbe. Üt ,539 580 631 327 681 76<J 794 644 882 4i: 540 681 635 975 699 880 812 014 892 63C 595 111 670 049 703 506 826 323 948 264 521 473 680 609 709 124 855 718 949 44; 953 896 Z-sorozat (négyhasábos szelvények) 113 130 175 058 214 880 253 893 291 526 156 445 175 146 227 716 271 519 303 56: 162 022 195 903 239 327 279 048 Y-sorozat (hathasábos szelvények): 003 390 011 212 013 135 018 358 003 392 011 465 018 335 025 407 Kollektív szelvények: F jelű: 907 025 G jelű: 346 869 A nulltalálatos nyereményeket február 9-től fizetik. A Totó 8. számú, február 19-re érvényes szelvényén a labdarugó Dunántúli Torna 3 mérkőzése (1—3. sz mérkőzés), az olasz labdarúgó-bajnokság 3 mérkőzése (4—6), a francia labdarúgó-bajnokság 6 mérkőzése (7 —10 és 13—14) szerepel. A szelvényen négy férfi kézilabda-mérkőzést (11— 12, 13—16) találunk még. 1. Mosoni Vasas—Soproni Törekvés, 2. Zalaegerszegi Dózsa—Pápai Vörös Lobogó, 3. Nagykanizsai Bányász— Veszprémi Vasas, 4. Padova—Fiorentina, 5. Sampdoria—Milan, 6. Bologna—Torino, 7. .Sedan—Lens, 8. Li!~ le—Toulouse, 9. Metz—Monaco. 10. Bordeaux—St. Etienne, 11. Bp. Spartacus—Csepeli Vasas, 12. Haladás Testnevelési Főiskola—Vasas Elektromos. Pótmérkőzések: 13. Lyon—Sochaux, 14. Nice—Racing Paris. 15. Építők Metró—Bp. Dózsa, 16. VL. Lőrinci Fonó—Vasas Bp. Kábel. Kiskunfélegyházán a Bástya Sportkör a felnőtt dolgozók részére röplabda, asztalitenisz és sakk Bástya Kupa versenyt írt ki. A sportköri bajnokságra » járási és a városi tanács, a kórház, a József Attila Általános Iskola, a. tanyai általános iskolák és a Községgazdálkodási Vállalat dolgozói neveztek. Szombaton délután 4 órakor a kórház és a József Attila Általános Iskola röplabdazói mérik össze tudásukat a József Attila Általános Iskola, tornatermében* Olvasóink figyelmébe! Minden héten kedd délután íe' 5 órakor díjtalan jogi tanács adást tartunk szerkesztőségünk ben. A fogadóórák pontos cíns>:: Kecskemét, Széchenyi tér 1., ! emelet 2, sz. alatt, a megyei ügyész elvtársak bevonásává.1 tartjuk a tanácsadást. A 4. fogadási hétre 464? nuütalálatos igazolószelvény érkezett az Országos Takarékpénztár Sportfogadási Osztályához. 100 forintos nyereménnyel az aláh’«, 50 nulltalálatos szelvényt sorsoltak ki: U-sorozat (kéthu.. jí szelvények): 1 569 634 511 273 663 3Ä7 759 215 ?59 356 Megyénk többi városában nem rendszeresítettük a tanácsadást) kát. Vidéki olvasóink írásban is felkereshetik szerkesztőségünké ! a fenti cím alatt, e tanácsadónk ugyancsak írásban válásáéi.