Bácskiskunmegyei Népújság - Népújság, 1956. február (11. évfolyam, 27-51. szám)

1956-02-26 / 49. szám

Irodalom — Művészei

A SZOVJET IRODALOM KÉRDÉSEIRŐL

A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusán A. A. Szurkov és M. A. Solohov a szovjet irodalomról fejtették ki

véleményüket. Az alábbiakban közöljük a felszólalások rövid tartalmát;

Â. A. Szurkov eivfárs felszólalása

MOSZKVA (TASZSZ) Az öröm és büszkeség tölti el szívünket, amikor képzeletünk felrajzolja, milyen gigászi alkotó feladatokat kell megoldania a pártnak és a népnek a közeli években. Reánk vár az a magasztos pátoszú, forró romantikájú munka, hogy hazánk keleti részének ősidők óta érintetlen, mérhetetlen kincsekben gazdag tájait termővé és élővé tegyük. A hatodik ötéves terv éveiben az irodalom és a művészet dolgozói bőségesen meríthetnek majd magasszínvonalú alkotásokhoz elengedhetetlen sokszínű nyersanyagból, az életből.

A szovjet irodalom a harc és az építés minden szakaszában legjobb alkotásaival állandóan segítette a pártot a dolgozók kommunista nevelésében, mindig szem előtt tartotta, hogy -a dal és a vers: bomba és zászló«.

Szurkov ezután arról beszélt, hogy az olvasó és a néző igénye megnövekedett, nem akarják elfogadni egyes mai írók müveinek szürkeségét, középszerűsé. gét. Versszegény stílusát és lapos nyelvezetét. A Központi Bizottság az írókongresszushoz intézett üzenete és Hruscsov elvtárs beszámolója is világosan rámutatott, hogy az irodalom és a művészet sokban elmarad az élettől, a mérhetetlenül gazdagabb szovjet valóságtól.

Szurkov a színpadi s a filmalkotás hibáiról beszélve hangoztatta, hogy a legrövidebb időn belül meg kell szüntetni az elmaradást, a szovjet művészetnek az irodalommal határos ágazataiban. Rámutatott arra: a mai irodalom elmaradásának az az egyik fontos oka, hogy az írók és a költők elég nagy részének gyenge a kapcsolata az élettel, a nép alkotó munkásságával. A szovjet irodalom egész története azt mutatja, hogy a nép életével szorosan összeforrott írók és költők tollából születnek erős, eszmeileg és művészileg teljes értékű alkotások. Számtalan példát hozott fel, régi és új íróknak neveit említette,

kihangsúlyozva: az élet azt mutatja, hogy az írónak, aki az olvasó értelmes és szeretett tanácsadója akar lenni, magának is a kommunizmus építőinek efső soraiban kell haladnia.

Szurkov felszólalásában két hibás irányzatot elemzett: a szépítésnek, a konfliktusmentességnek, valamint a mindent csak sötét színben látó, a valóságot csak feketén vagy legjobb esetben szürkén ábrázoló irányzatnak helytelenségét.

Irodalmunk nagy baja, hogy kritikánk elmaradott és rendld-M

Si. A. Solohov emlékeztetett arra, hogy Szurkov elvtárs kongresszusi felszólalásában a szovjet irodalom eredményeiről beszélve az irodalom helyzetét a kiadott könyvek növekvő számával illusztrálta. Pedig nem a könyvek számával mérik az irodalom színvonalát — jelentette ki M. A. Solohov.

— Irodalmunk fennállása alatt nem kevés teljes értékű művet alkotott és joggal lett a világ vezető irodalma — mondotta — de nem azért lett vezető irodalom, mert elérte a művészi tökéletességnek az írók által azelőtt meg sem közelített magaslatát, hanem azért, mert mi mindannyian, ki-ki tehetségéhez mérten, a kommunizmus mindent legyőző eszméit népszerűsítjük. Ez sikerünk titka.

A felszólaló hangoztatta, hogy mivel sok író elszakadt az élettől, kevés okos, jó új könyv jelenik meg. Sok fővárosi író — mondotta — Moszkva-nyaralóüdülő bűvös háromszögében él. Ez a helyzet Leningrádban, Kievben, Minszkben és más nagy városokban. Ezért — jelentette ki Solohov elvtárs — nehezen lehet rövid időn belül jó könyveket várni, ha ez a helyzet nem változik meg. Arra van szükség, hogy az írók hőseik között — a kolhozokban, a gépállomásokon,, a munkás-lakótelepeken — alkossanak; M. A. Solohov a tovül gyengén dolgozták ki a marxista-esztétika elméleti kérdéseit — mondotta.

A párt — folytatta — a szovjet irodalom 38 éve alatt sokszor nyújtott példát arra, milyen az irodalom és a művészet tapintatos, majdnem azt mondanám, anyaian gondos vezetése, amely szigorúan kérlelhetetlen az eszmei ingadozásokkal szemben, ugyanakkor pedig gondoskodik az irodalom jövőjéről, égető szükségleteiről.

Befejezésül hangoztatta: látjuk és ismerjük az irodalom fejlődését fékező sok hibát. A párt és Központi Bizottsága segítségével közös erővel szüntetjük meg ezeket a hibákat és soknemzetiségű irodalmunkat méltóvá tesszük a kommunizmust építő néphez.

A. Solohov felszólalása

vábbiakban bírálta a Szovjet írók Szövetsége tevékenységét, ahol, szavai szerint, alkotó munka helyett sok tehetséges író ülésezdivel foglalkozik. Az alkotó munkásokat meg kell szabadítani az ülésezditől. Az olvasó nem beszédeket vár tőlük, hanem könyveket.

Solohov beszédében nagy figyelmet szentelt a fiatal írókkal való foglalkozás megjavítása kérdésének.

Andrej Alekszandrovics Zsdánov

1896-1948.

Napjainkban ismét az érdeklődés homlokterébe kerültek a kulturális élet kérdései;

Pártunk Központi Vezetőségének novemberi határozatai élesen világították rá különösen irodalmi éietünk és egyes íróink hibáira, fogyatékosságaira. Szerte az országban sok vita folyt és folyik még ma is a határozatokban említett kérdésekről, s ezeknek a vitáiénak a fényében különös jelentőséget kap egy évforduló:

A. A. Zsdánov elvtárs születésének hatvanadik évfordulója.

Aí ű v é s z voit, a szónak nem mindennapi értelmében: a marxista—leninista elmélet gyakorlati alkalmazásának a művésze. Mindig helyesen tudta alkalmazni az időszerű kérdésekre a marxi—lenini esztétikát, s eközben tovább is fejlesztette azt.

Sokoldalú ember volt.

Életét a népnek szentelte. Még jóformán gyermek, amikor be« kapcsolódik az ifjúmunkás-mozgalomba, majd tizenkilenc éves korától haláláig pártmunkás. Az Októberi Forradalom dicsőséges napjaiban, majd a polgárháború véres harcaiban egyaránt az első sorokban küzd. A szocializ-Lev Oannytn t

NÉPÜNK LELKE

Nem lesem én a gondtalan nyugalmat, roppant sereg vár, sok-sok hű barát: nagy táborodban, népünk lelke, pártom, harcolok én, hűséges katonád.

Oíyan vagy, mint Lenin: szilárd és tiszta, és bölcsességed érlel, mint a nap. Gyermekeidtől hősi tetteket vársz, nem görögtfizes, kongó szavakat.

lehozzad képest morzsa minden ember, de mert meleg szivem benned dobog, nagy tetteidnek örök csarnokában kezem munkája mindig clni fog.

Nélküled, mint a lágy cső a szikrát, elolt a halk halál, — de ég, lobog az életünk tcbcnued; így vagyunk ml erősek, bölcsek, halhatatlanoki

Fordította: Becher Beatrix

mus építésének gigászi mumajában is ott látjuk az élenjáró« között, akár az Ural vidéké: , akár Leningrádban jelöli ki munkahelyét a párt Példátlan hősiessége, izzó hazaszeretete, forradalmi szervezőképessége itt, Leningrádban jut el ct csúcsra. Ö szervezi meg és irányítja Leningrád védelmét s» Nagy Honvédő Háború idején*/ És amilyen kimagasló harcosa ■: Honvédő Háborúnak, olyan odí •< adó katonája a békének is. X Kommunista Pártok Tájékozta13 Irodája 1947. évi ülésére ő dolgozta ki a háború veszélye elhárításának új módszereit, rámutatva a kommunista pártok, a kommunisták feladataira és felelősségére.

Mit kell tanul n un h

Zsdánov elvtárstől, túl a forradalmi helytálláson, a párt, a nép hűséges szolgálatán?

A filozófusoknak azt mondta] »•A mi filozófusainknak kell vezetniük az ideológiai front harcosainak sorait, nekik kell teljes mértékben alkalmazniok a marxista ismei’etelméletet a szocialista építés hatalmas tapasztalatainak általánosításában és a szocializmus új feladatainak megoldásában.« — A zenészeket így tanította: -A nép kívánságainak* Ieikületének és művészetének semmibevevése azt jelenti, hogy a zene formalista irányzatának világosan népellenes jellege van.« — Az írókat arra figyelmeztette, hogy -az emberi lélek mérnökének lenni azt jelent* hogy mindkét lábunkkal szilárdan a reális élet talaján kell állanunk.«

Ezek a különböző időben, különböző szellemi munkaterületen dolgozók előtt kifejtett gondolatok egyvalamiben megegyeznek: A szocialista kultúrában minden szellemi és művészi tevékenység alapja, gyökere és talaja — o dolgozó nép valóságos élete, alkotása, é-pítőrnunkája. Ebből kell kinőnie, ehhez kell szólnia, ez1 kell előre vinnie.

Zsdánov elvtársra emlékezve ezt kell megszívlelniük a magyar művészeknek ie.

Madarász László a TTIT tagja

Leszállt már az este és sötétség borult a tanyára. Benn az istállóban Móri András, a tehenész meggyújtotta a lámpát, aztán a szegreakasztotta. Amint ezzel végzett, elővette dózniját, cigarettát sodort, lassan, nagy körülményességgel rágyújtott. Mélyet szívott a cigarettából és fújta, fújta a füstöt nagy élvezettel. Aliárki lett légyen is az, alá a dohányfüstöt kiagyalta, okos ember volt, az már szentigaz. Mert az ember csak szívja, aztán néz a füst után és menten luisznos gondolatai támadnak. S úgy jó az, ha minél több haszonnal jár a dolog. Móri Andrásnak most éppen az jutott eszébe, hogy bizony, szemesnek áU a világ. Élelmes ember volt 6 egyéni gazda korában is. mert amit a szeme meglátott, a keze nem hagyta, ott. Még arra sem volt rest soha, hogy menetközben leugorjon a szekérről és bemenjen az útmenti kukoricásba egy néhány cső kukoricáért. Nem károsodott ezzel a gazda, mert a varjak úgyis kicsipegették volna. Most az a legfőbb gondja, hogy öt malacát felnevelje, de úgy ám, hogy a kecske is jóllakjon, meg a Icáposzta is megmaradjon. Itt van már egy esztendeje a közösben és eddig még nem próbált segíteni magán. Módjával kell ezt csinálni, nem pedig nekiesni az elemelhetönek. Még észreveszik és'kibeszélik az embert,

Móri Andrásnak tolt alkalma ahhoz, t%ogy mindeni kitapasztaljon. Gyakran ran egyedül éjszakára a tanyán tehenekkkel. Most is egyedül volna, de az öreg Siks Bálint ott tiblábol még a magtárban. A szemestakarmányt adagolja reggelre. A fejőlányok immár hazamentek s lassan hazaballag majd az öreg Sike is, addigra meg csak kisüt valamit. Már motoszkál a fejében egy és más.

— Ki a fene veszi észre azt a néhány titer tejet? — dünnyögte magában. Mert }eoy néhány liter tej is nagy segítség ám

RISE

a háznál. Van ugyan otthon egy tehene, ki is adja a napi hót litert, dehát azért van esze az embernek, hogy éljen vele. Az vesse rá az első követ, aki nem így vélekedne az ő helyében — így okoskodott.

— Egy veder kéne csak, meg egy zsák — töprengett tovább. Hát zsákot talált is a nagy ládában és akadt az istállóban veder is. A lámpavilágnál vissgálgatta, hogy talál-e lyukat valahol. Mert akkor nem ér az egész semmit, hiszen elcsurog a tej mind, mire hazaér. Mivel rendben találta, odakészítette a vedret az ajtóhoz.

Az öreg Sike Bálint elvégezte már a dolgát, aztán indult az istállóba, hogy beszóljon Mórinak. Az ilyen öregembernek nem, sietős már a dolga, ráérősebb és szeret szót váltani az emberekkel. Most is azzal a szándékkal lépett be az istállóba, hogy Mórival elbeszélget még egy kicsit.

— Na ecsém, én mára bevégeztem — mondta, aztán a táblára akasztotta a magtár kulcsát.

— Akkor már haza is mehet, lefekhet, alhat — szólt vissza Móri ravaszul.

■— Nem vagyok én koránfekvő ember, ccsém. Nem szoktam a sok alvást — felelte Siks Bálint,, aztán tempósan a zsebébe nyúlt, pipát vett elő. Megtömte s rágyújtott. Nyugodtan pöfékelt, Mórit meg .ette a méreg, hogy ennek is itt kell most töltenie az időt, ahelyett, hogy hazamenne. De nem, még letelepszik a ládára is, és csak a vak nem látja, hogy beszélni akar az öreg.

— Hallom éppen, hogy jól lejeinek már a teheneink — kezdte az öreg. Mert nagy újság ez most a termelőszövetkezetben, hiszen hosszú esztendőn át bizony gyengécske volt a tejhozam. Nem is nagyon törődtek vele, mert nem a tejből pénzeltek. Hát most majd pénzelnek ezzel is — és az öreg úgy érzi, hogy erről beszélnie kell, hiszen ebben neki is része van.

— Hát jól kiadják most — felelt vissza Móri András kelletlenül.

— Az a jó, mert a következő zárszámadásnál több lesz a részesedés. Csak úgy ne járjunk, mint a Táncsics tagjai...

— Miért? Azok hogy jártak? — hökkent meg Móri.

— Hordta a tejet boldog-boldogtalan, de hordták a szemestakarmányt is. A háztájiba. Hogy a közössel mi lesz, azzal nem törődtek. Mind csak a maga tehenével, malacával törődött. Lopták a közöséi, aztán csak később jöttek rá, hogy tulajdonképpen magulcat lopták meg — magyarázta az öreg. Móri közben vasvillát vett a kezébe s kaparászni kezdett vele. Tán csak nem sejt valamit az öreg? Melege lett hirtelen s úgy állt, hogy az öreg ne lásson az arcába.

— De nem is boldogulnak az olyanok, akik a közöst fosztogatják — folytatta. — Úgy hallom, hat tagot ki is zártak a Táncsicsból emiatt. Már most hogyan megy végig a falun az ilyen ember? Nekem égne a képem a szégyentől, ecsém. Tán még fel is kötném magainat. Nagy szégyen az, amikor mutogatnak ez ember után, hogy ni, ott megy a tolvaj. Nincs már az ilyen embernek becsülete sehol.

— Az mar igaz — hagyta helyben Móri András, inkább csak azért, hogy szóljon valamit Ott szöszmötölt az ctetnrácsnái t kedvetlenül rosszul éreztn

magát. Homlokán verejték gyöngyözöl és szégyelte magát rettenetesen.

— Azért mondom én, hogy legjobb u. egyenes út. Hiszen megkapjuk mi a részünket érdemünk szerint. Mi kell még ezenkívül? A házam rendben van, jut mindenre bőven, nem vagyok szűkében semminek. Te sem panaszkodhatsz, András. Igaz-e? — kérdezte hirtelen. Mórt András megrezzent és a hang is alig jött ki a száján.

— Úgy igaz, ahogy Bálint bátyám mondja — nyögte ki, aztán krákogn < kezdett. Most már határozottan úgy érezte, hogy az Öreg tudja, mi volt o szándéka. Arra gondolt, hogy csakugyan mi is lenne hát vele, ha ő is a közöséi hordaná haza? A szégyent ő sem bírná elviselni. Meg aztán ott van az asszony is, meg a gyerekek. Nem lenne békességük nekik sem. Nem bolond ő, hogy se ját magát lopja meg. Nincs neki semmi baja a közössel és a malacait is felnevelheti könnyen, hiszen lcapott ő is mindenből jócskán.

— Na, ecsém! Én hazaballagok — szólalt meg az öreg, aztán feltápászkoaott. Kalapját csak úgy legény csen megpöccintette s kilépett az ajtón. Móri Andra, valami lzöszönésfclét dünnyögött utána Egy ideig állt egy helyben, aztán az ajtóhoz ment, felvette az odaki’szítsV zsákot, s belevágta a nagy ládába. Helyére tette a vedret is, majd újra cigarettát sodort magának. A füstöt nagi sóhajtással fújta maga elé és úgy érezte hegy megkönnyebbült. Ésszel éljen az ember és maradjon becsületes — gondolta. A sodort cigarettát hamar elszívta, aztán elkészítette a fekhelyét. Még megnézte, hogy rendben van-e minden, aztán könnyű szívvel s tiszta fejjel lefe kilát. Nagyon, nagyon nyugodt álma voU ezen az éjszakán.

■'oiiyó János.