Bácskiskunmegyei Népújság, 1956. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-18 / 15. szám
Megkezdődött a DISZ-tagkönyvek kicserélése TÖBB MINT 100 MILLIÓ FORINT megyénk beruházása az idén MEGYÉNK SOK DISZ alapszervezetében megkezdődött a DISZ-tagkönyvek kicserélése. Ezúttal sokkal kevesebb nehézséggel és hibával folyik a munka, mint 1950-ben. A tagok ösz- gzeírásánál a velük való beszélgetés eredményeként elevenebb szervezeti élet bontakozott ki. Ez elsősorban annak az eredménye, hogy DISZ-szervezeteink többségében ma már nemcsak egy-két vezetőségi tag végzi el a munkák legjavát, hanem aktívák bevonásával oldják meg a soronkövetkező feladatokat. AZ ALAPSZERVEZETEK jobb munkáját elősegítette a pártszervezetek közreműködése, támogatása. Csaknem minden községben befejezték, több helyen azonban csak befejezettnek tekintik a DISZ-tagok összeírását, Ugyanis a még össze nem írt tagokat több helyen a tagnyilvántartó könyvből írják ki és az összeírást 100 százalékosnak jelentik. ’.Tapasztaltunk olyan hibát, hogy a távolabb lakó DISZ-tagokat egyszerűen kihagyják az összeírásból. Ilyen esetek főként a kecskeméti, kiskőrösi, kalocsai és kiskunhalasi járásokban fordultak elő. EGYIK-MÁSIK HELYEN indokolatlanul megnőtt a »kizártak«, »más helyre távozottak« rovatokban feltüntetettek száma. »A munka termelékenységének növelésével, s emellett elsősorban az anyagtakarékosság fokozásával biztosítani kell az önköltség rendszeres csökkentését.« (A Központi Vezetőség novemberi határozatából.) Rezet és saválló acélt takarítottak meg A Kiskunfélegyházi Gépgyárban az utóbbi hónapokban jóval éberebben ügyelnek az anyagra, mint az azt megelőző időkben. Javult a bizonylati fegyelem. A sorozatban gyártandó termékekhez elkészítették az anyagnormát. Éppen ez volt az egyik módja az anyagnorma betartásának. Még nem készültek el a végleges számadások, de úgy néz ki, hogy az anyagnormát decemberben is betartották. Letoha Gyula fémnyomó például új sza- bási művelettel, a vörösréz tábláknál — mely importanyag — 126 kilogramm egy milliméteres rézlemezt takarított meg. Endre Mihály domborító ugyancsak az új, korszerű szabűstcchnikával négy mázsa saválló acélt takarított meg. A saválló acél kilója 26 forint 76 fillér. Az új módszert újításként is beadta. Találunk azonban még felhasználható lemez-, gömb- és ia- posvas anyagokat az üzemrészek elhagyott részeiben. Ezenkívül a segédanyagokból is adódik többletfelhasználás. Ez decemberben 2500—3000 forintra rúgott. Sok példa mutatja még, hogy az anyaggal jobban lehet takarékoskodni a gyárban. Nem tartják be az anyagnormái A Kecskeméti Gépgyárban az új év első tíz napjában nem telDunapatajon 205 tag volt és most csak 140-ről szól az írás. A du- navecsei járásban egyébként általános ez a hiba. Az utóbbi hónapokban — jelentésük szerint — 314 fiatal lépett át más szervezetekbe. A kilépésükről azonban nincs jegyzőkönyv, EZEK A HIBÁK azért fordulhatnak elő, mert a szervezeti munkát csak adminisztratív eszközökkel akarják megoldani. Nem kötik össze politikai neveléssel. Nem keresnek fel minden DISZ-tagot, hanem az egyszerűbb megoldást választják. Ilyen jelenséggel találkoztunk nemcsak a dunavecsei járásban, hanem a kiskunfélegyháziban (Pál- monostorán) és a kecskeméti járásban (Ladánybenén) is. Kis- kunmajsán például a területi DISZ-szervezet tagjainak összeírását egy VIII. osztályt végzett úttörőre bízták. Bácsszőlősön a DISZ-titkár elvtársnő teljesen magára maradt ebben a munkában, egyedül végezte az összeírást. DISZ-SZERVEZETEINK legtöbb helyen ünnepélyes taggyűléseken, jól előkészített DISZ- rendezvények alkalmával adják át az új tagkönyveket. Nem tapasztalhatunk azonban mindenütt jól előkészített tagkönyv- cserét. A kecskeméti DISZ- bizottsághoz tartozó alapszervezetekben például kevés gondot jesítették a tervet, ugyanakkor 1845 kilogrammal több vasat használtak fel az előírttal szemben. Különösen nagy az anyag- túlfelhasználás a kádaknál. Itt 383 kilóval több anyagot adtak a gyártmányba az engedélyezettnél. Ebből a túlfelhasználásból öt kádat lehetne készíteni, ami jelentősen segítené az exportterv teljesítését, az önköltség csökkentését. Az egészségügyi berendezéseknél sem rózsásabb a helyzet. 13 kiló 80 deka helyett 14,4 kilót használnak fel például egy falikút elkészítésére. — A 106-os mosogatót egy kiló 10 dekával nehezebb súlyban gyártották, mint ahogy szabad lett volna. Hasonló a helyzet az egyiptomi mosdónál is. Csak 36 gyártmányból 21 darabot túlsúlyban gyártanak. A többletfordítanak a taggyűlések előkészítésére. Inkább arra törekednek, hogy, minél gyorsabban lebonyolítsák a tagkönyvcserét, A bajai és a bácsalmási járásban viszont még alig kezdték meg a tagkönyvek kicserélését. DISZ járási bizottságaink feladata az, hogy segítsék az alapszervezeteket és méltó keretek között osz- szák ki a tagkönyveket; A DISZ-TAGOK összeírásával és a tagkönyvcserével még nem fejeződhet be a munka. Sok olyan fiatal kapott tagkönyvet, akik hosszú ideig távol tartották magukat a DISZ-élettől. Ezeket újra be kell kapcsolni a DISZ munkájába, DISZ-vezetőségeink beszélgessenek velük, adjanak nekik feladatot. Vonják be őket a Petőfi iskolára, a népművelő csoportba, a sportkörbe. Feladatuk, hogy minél több fiatal részt vegyen a Petőfi Sándor ifjúsági kulturális és sport seregszemlén, Nagy feladat hárul az aktívákra abban is, hogy bevonják a szervezeti életbe a leszerelteket, a fiatal házasokat, a nyolc osztályt végzett úttörőket, a még DISZ- szervezeten kívül álló fiatalo- keit À TAGKÖNYVCSERE szervezési munkáját kapcsolják ösz- sze mindenütt a politikai neveléssel. Csakis így bontakozhat ki DISZ alapszervezeteinkben még élénkebb, pezsgőbb élet a jövőben. anyagfelhasználásért a vállalat nem számíthat fel árkülönbözetet, mert a vevők nem súlyra, hanem darabszámra veszik át a gyártmányokat. Éppen ezért a párt- és szakszervezeti aktivisták az eddiginél alaposabban magyarázzák meg dolgozótársaiknak az anyagtakarékosság lehetőségét. Hogy lehet így is dolgozni, azt igazolja az is, hogy január első tíz napjában 6943 kilogramm kokszot takarítottak meg. . ......................T Tumi — A földrengés károsultjainak. A bajai postás szakszervezet elhatározta, hogy a »Lili bárónő« előadásának teljes bevételét a földrengés sújtotta károsultak megsegélyezésére ajánlja fel. Dolgozó népünk jólétének emelését hirdeti múlt évi terveink sikeres teljesítése és második ötéves tervünk első évének célkitűzése. Megyénkben az idei beruházási összeg jóval meghaladja a 100 millió forintot. A fejlesztési tervben, többek között, a lakásviszonyok megjavítása is szerepel. Kecskeméten ebben az évben átadjuk majd a Rákóczi úti 26 lakásos bérházat és ugyanebben az évben megkezdjük egy 34, egy 16 és egy 64 lakásos berház építését ugyancsak a Rákóczi úton. A tervek szerint a Bánk bán utcában is építünk ez év folyamán egy 55 lakásos bérházat. A lakások helyreállítására több mint másfél millió forintot fordítunk. Közel 7 millió forintot tesz ki a lakások tatarozására és felújítására fordított beruházás. A városok és községek fejlesztésére, szépítésére Irz előirányzott összeg csaknem 20 miilió, az oktatás fejlesztésére előirányzott összeg pedig meghaladja a 10 milliót. A Kecskeméten megkezdett tíztantermes és FclsőszentAz elmúlt évben — bár igen kevés — volt olyan termelőnk, aki nem jelent meg az előzetes begyűjtési terv felbontásán. Ez a tanács szakigazgatási szervét arra kényszerítette, hogy a tervet hivatalból bontsa fel. Természetesen ez nem volt helyes, HOGYAN KÉSZÜLTÜNK A begyűjtési apparátusunk dolgozói háromnapos megbeszélésen vettek részt, ahol a tervfelbontással kapcsolatos feladatokról volt szó. Ezt megelőzően gondoskodtunk már a múlt évi nyilvántartási lapok lezárásáról. Ezenkívül a tervfelbontás során érvényesíteni kívánjuk a tanács ellenőrző szerepét azáltal, hogy míg a tervfelbontás tart, egy-egy tanácstag mindennap segédkezik a begyűjtési csoportnál. Nálunk főleg a begyűjtési állandó bizottság tagjai vállalták ezt a feladatot. Ezenkívül a tervfelbontás időszakában minden tanácstag a saját választókörzetében ismerteti a tervfelbontás jelentőségét és az olyan termelőket, akik esetleg nem jelennek meg határidőre a tervfelbontéson, személyesen is felkeresik. A fontos munkára való tekintettel a begyűjtési állandó bizottságunk hetenként ülést tart, ahol a begyűjtési tervek teljesítése mellett állandóan értékeli a tervfelbontás munkáját. Az idei évi tervfelbontásnál már nagy könnyebbséget jelent, hogy dolgozó parasztságunk nagy része tiszta lappal kezdte meg az új esztendőt, s hogy községünk is a begyűjtési terv túlteljesítésével a járás első községe lett. Az idei tervek teljesítése tehát jóval könnyebb lesz, mint a múlt évi, amikor ugyantvánon befejezés előtt álló iskolákon kívül Hajóson 75 férőhelyes óvoda építésére kerül sor. Ezenkívül iskolákat még több helyen létesítünk. Orvosi rendelőintézetek és anyás csecsemőotthonok, valamint orvosi lakások építésére is jelentős összeget fordítunk. E pár számadat azt bizonyítja, hogy államunk hatalmas anyagi támogatást ad megyénk fejlesztésére. Ez a fejlődés megyénkben olyan nagyarányú, hogy a Horthy-rendszer ideje alatt, évtizedeken keresztül nem építettek annyit, mint népi demokráciánk egy év alatt. Terveink megvalósítását megyénk minden dolgozója elősegíti azzal, hogy tervét, illetőleg beadási kötelezettségét teljesíti. Üzcmeink önköltségét és anyagfelhasználását csökkentik, a termékek minőségét és a termelékenységet emelik. Ezzel pártunk 1955. márciusi és novemberi határozatának is eleget tesznek. Marenecz József, a megyei tanács tervosztályának vezetője mert sok vitára adott alkalmat.- Ebben az évben nem szabad, hogy hasonló dolog előforduljon. Az előző évi tervielbontás tapasztalatait akarjuk hasznosítani az ez évi tervfelbontásnál. FEL A TEK VFÉLBON l’ASBA is még jelentős mennyiségű régebbi tartozást is le kellett róni; A tapasztalatok tehát arra figyelmeztetnek bennünket, hogy továbbra is 100 százalékosan betartsuk a begyűjtés tervszerűségét és akkor a beadás nem kelt elégedetlenséget egyetlen termelőnknél sem. Jelenlegi begyűjtési rendszerünk helyességét a tervek teljesíthetősége igazolja. De igen jelentősek azok a kedvezmények is, amelyeket a szociális kedvezmény révén és a szerződéses növények termelése után biztosít- államunk. De újabb kedvezményt jelent az is, hogy ha termelőink szabadválasztású húsbeadási kötelezettségeik teljesítését hízottsertésbe vállalják, így ugyanis 1 kilogramm hízottsertéssel 2 kiló szabadválasztá- bú húsbeadást tudnak teljesíteni. Ez annyit jelent, hogy olyan termelő, akinek 98 kiló a szabadválasztású húsbeadása, 49 kiló hízottsertéssel teljesíthet; kötelezettségét. A tervfelbontás sikeres elvégzésével egyidőben küzdünk terveink teljesítéséért. Az előző évek tapasztalatai figyelmeztettek bennünket, hogy a begyűjtési munkában sem szabad megvárni az úgynevezett évvégi hajrát. Ezért a tervfelbontás fontosságára való tekintettel sem szabad megfeledkezni begyűjtési terveink folyamatos teljesítéséről. Ebben is tanácstagjaink járnak élen jó példával. Több olyan tanácstagunk van már, mint Schnulein Imréné, aki egész évi baromfibeadási kötelezettségét teljesítette. Példáját számosán követték és községünk eddig 33 darab hízottsertés begyűjtésével biztosította a folyamatos tervtel- jcsítést. Vízin Gergely VB-elnök, Soltvadkert — A gátériels kívánsága Ss teljesül ebben az esztendőben. A tervek szerint április 4-én, a felszabadulás ünnepén kigyullad a villany. A villany bevezetésével kapcsolatos munkák már folynak, az oszlopok 50 százalékát már fel is állították. A községben 40 helyen lesz közvilágítás és ehhez a szükséges oszlopok egy részét a lakosság társadalmi munkával állítja élői A Kis kuni éle« v házi Földművesszövetkezetről Sokat utazom a megyében. A községek látogatása során rendkívül sok új, érdekes dolog, a földművesszövetkezeti élet ezernyi problémája tárul elém. Megismerkedem a falvak lakóival és a velük való beszélgetések számomra mindig élményt jelentenek. Most a Kiskunfélegyházi Földművesszövetkezet életéről, dolgozóiról és tagságáról szerzett tapasztalataimat mondom cl. Ami rögtön szembetűnik, az a lázas érdeklődés, lüktető mozgás, lendület, amit a földműves- szövetkezet dolgozóinál tapasztalok. Mindannyian készülnek az »Élüzem« címért folyó verseny végső küzdelmére, a tett vállalások túlteljesítéséi e. A boltok belseje tiszta, az áruk rendezetlen fekszenek az állványokon. A kirakatok bőségükkel szinte vonzzák a vásárlókat. A szövetkezeti tagokkal való beszélgetések meggyőznek arról, hc.gy itt már tért hódított a kulturált, szocialista kereskedelem. Tagok és dolgozók egyaránt készülnek a szövetkezeti mozgalom nagy eseményére, a zárszámadó « közgyűlésre. Az igazgatóságnak van, miről beszámolnia: az 1955. évi tiszta nyereség meghaladja az elmúlt évi kétszereséi, a tagok száma elértő a négyezret. A központi iroda előtt hosszú sorban álló, türelmes tagokkal találkozom. Mindenki igyekszik leadni vásárlási könyvecskéjét, melynek bejegyzései után komoly visszatérítést kapnak a szövetkezet tagjai. Ezek az emberek különböző foglalkozásúak, egyben azonban valamennyien megegyeznek, szerelik a szövetkezeti mozgalmat, mely a párt és a ' tagság segítségével érhetett el Kiskunfélegyházán a mai fejlődésig. Hibákkal is találkoztam. A DISZ-szervezet létrehozásával »nem érnek rá« foglalkozni a szövetkezet vezetői. Ferde felfogás ez, sürgősen fel kell számolni ! Az idő sürget Nemsokára számot kell adniuk arról, mit tettek a párt, a szövetkezet megerősítése, az ifjúsági mozgalom fellendítése érdekében. Ennél gazdagabb programmal nem készülhet szövetkezet számadásúra. Sáfúi József. r A Csengődi Állami Gazdaság dolgozóinak csatlakozása a téli gép javítási versenyhez Mi, a Csengődi Állami Gazdaság műszaki dolgozói, szintén csatlakozunk a Hosszúhegyi Állami Gazdaság versenyfelhívásához. Elhatároztuk, hogy gépeinket határidő előtt, jó minőségben lavítjuk ki. Ezért /állaljuk, hogy az fczi mélyszántás elhú- eódása miatt a téli Gépjavításban bekövetkezett lemaradást január 25-ig pótoljuk. Ezt a munkaidő két órával történő meghosszabbításával és jobb kihasználásával érjük el. Gépjavítás! tervünk teljesítését két nappal a határidő előtt, 23-ra vállaljuk. Ezenkívül a gépjavítás önköltségét, az alkatrészek felújítása révén 4 százalékkal fogjuk csökkenteni. A téli gépjavításban részvevő dolgozók részére műszaki oktatást szervezünk, melynek keretén belül a növényápolási és betakarítási munkák agrotechnikai és műszaki követelményeivel is foglalkozunk. A fiatal traktorosokat, felügyelet mellett, önálló feladattal bízzuk meg, hogy ezzel is elősegítsük szakmai továbbfejlődésüket, önállóságuk kifejlődését. Gazdaságunkon telül is megszervezzük a versenyt és a gépjavítási versenyben legjobb eredményt e.lért brigádnak 1000 forint, a két legjobb dolgozónak pedig 200—200 forint célprémiumot tűzünk ki. A versenyt minden dekád végén értékeljük és az eredményeket ismertetjük dolgozóinkkal. Körösi Tivadar párttitkár, Toldi János ÜB-clnök, Farkas Imre igazgató, Kiss Sándor brigádvezeto, Molnár György brigádvezető. Anyagtakarékosság az önköltségcsökkentés egyik módja Az 1956. évi tervíelbontásokról AZ ELŐZŐ ÉVI TERVFELBONTÁS TAPASZTALATAI