Bácskiskunmegyei Népújság, 1956. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-01 / 1. szám
cokikról kenetet untunk az elmúlí énlmt Az új esztendő mesgyéjén — valljuk be — mindannyian a jövőre, 1956-os terveinkre, feladatainkra gondolunk elsősorban — és bár az óesztendő utolsó napjait morzsolhatjuk, gondolatban már az ígéretekkel dús új évben élünk. így is van ez rendjén. A régi átadja helyét az újnak, ismét öregebbek, tapasztaltabbak lettünk egy esztendővel. Illő hát elbúcsúztatni az óévet, de nem szomorúan, hanem a szilveszteri hagyományok szerint boldogan, vidáman, hiszen itt van máris a nyomában az új év! Legyünk nagyon jókedvnek Szilveszter éjszakáján, hiszen rajtunk múlik, hogy megvalósul-e az ősi újévi jókívánság: Bort, Búzát, Békességet! De mielőtt még ,A legmagasabb hivatal' Ötökké tartó Sártengeren át visz azútunk Kecskemét »legmagasabb« beosztású dolgozójához. Munkahelye városunk büszkesége, a nemrég elkészült hatalmas víztorony. ötvenkét méter magasról néz le a téli városra éjjel- nappal Komlós Józsi bácsi, a torony őre. — Nem szokott szédülni ilyen magasról? — kérdezzük Komlós — Eleinte. ; : de már megszoktam ... Meg aztán fokozatosan haladtam én is felfelé, ahogyan a torony nőtt. Eleinte csak a téglákra, meg a lécekre vigyáztam, s most az egész városra kel ügyelnem. — Beszéljen valamit magáról Komlós bátyám. — Meg vagyok elégedve magammal, hiszen Kecskeméten nekem van a legmagasabb pozícióm. — No, és hogy végzi a munkáját? — Mindég túlteljesítem a normám — mondja nevetve. — Nem szeretném, ha alacsonyabb beosztásba helyeznének. — Mit szeretne csinálni Szilveszter éjjelén? — Azt hiszem, ez lesz az első éjszakám ebben az évben, amikor aludni fogok, boldogságot ! így búcsúzik az ifjú férjtől s az ifjú asszonytól Kardos Teréz anyakönyvvezető. Azok újra, boldogan néznek egymás szemébe és elindulnak, _ hazaindulnak — ettől a perctől mármint férj és feleség — az új lakásba. „Hajvágást parancsol?* — Nem kérem, szeretnék írni magáról. — Az újságba? De mivel is kezdjem? Botos Istvánnak hívnak, harminc éve vagyok borbély. Naponta megnyírik 10—12 embert, vagy tizenötöt megborotválok, azután hazamegyek a családomhoz. Van két aranyos kislányom. Mindketten hegedülni tanulnak. — Mivel szokott még szórakozni. — Borbély vagyok — mondja önérzetesen, — minden héten totózom. Igaz, nyerni még csak egyszer nyertem, de az ember soha sem tudhatja, mikor nyílik alkalma megborotválnia a szerencsét. — Tervei I956-ra? — Úgy beszéltük meg az asszonnyal, hogy jövőre veszünk egy új szobabútort. — Hol tölti a Szilveszter éjszakáját? — Színházba megyünk, ha ugyan kapunk jegyet az előadásra. Azután otthon a rádió mellett kicsit elborozgatunk. Egy percig még ünnepélyes a csend a szobában. Egy életre kötött itt szerződést két fiatal, szerelmes szív. Kardos Teréz mosolyogva vésni le magáról a nemzetiszínű szalagot. — Szabad egy kérdést ezután az ünnepélyes pillanat után? — Csak tessék, Ugye ez volt az utolsó házasságkötés ebben az évben? — Igen. — No és hogy teljesítette, mint anyakönyvvezető házasságkötési tervét? Mosolyogva válaszol: — Bár előirányzott tervem nem volt, de az idén közel 50 házassággal kötöttek többet, mint tavaly. S azt hiszem, ez komoly túlteljesítés. — Mik a tervei a jövő évre? — Hát... férjhezmenni mindenesetre nem akarok. Ahhoz kicsit idős vagyok. De szeretném kicsit átrendezni a lakásomat. Aztán meg egti-két ruhát is kellene venni. Meg könyveket. Nagyon szeretem a novellákat, a verseket. — Szívből kívánjuk, valósuljanak meg a tervei. Nem a Fürdőkért söntésében hallottuk ezt a kifakadáet* hanem Mester László mondta, a Kecskeméti Borforgalmi Vállalat pincevezetője, Nekik, mint KEVIBOR-osoknak jelszavuk ez a mondat, — Sok a munka? — kérdezzük, s kicsit máris kóty.agosak vagyunk, hisz körös-körül hordók, hordók és mind telis-teli kadarral, sillerrel, rizlinggel. — Az idei forgalom közel négyszerese a tavalyinak — tudjuk meg Mester kartárstól. De ennek ellenére 130 százalékon felül teljesítették decemberi tervüket — Bár a tervteljesítés csak részben függ a mi jó, illetve jobb munkánktól, a prémiumunk rnkább a borivók torkán áll, vagy bukik. Kívánságukra karácsonyra és Szilveszterre nyolcfajta jobbnál-jobb borokat hoztunk forgalomba. Bizonyságképpen tartunk is egy kis borkóstolót, a míg egy négyéves kiskőrösi ókadart ízlelünk, Mester elvtárs elmesél egy kedves anekdótát egy néhai pincemesterről. (Az Igaz — teszi nozzá hamiskásan — ilyenek azért még ma is akadnak, de — bár nem a boraink miatt! — egyre kevesebben.) — Élt régen egy pincemester, aki lelkiismeretességében minden szakmabelin túltett. Félóránként ízlelte végig a készletet, míg estefelé úgy kellett kitámogatni a pincéből. Ismerte is a borokat, akár bekötött szemmel is eltalálta a nevüket. Történt egyszer, hogy fogadott is erre a tudományára valakivel. Bekötötték a szemét, s ő rendre ki Is találta valamennyit. De egy pohárnál — mindenki csodálkozására felkiáltott: »Ilyet még sohasem ittam!« Hát ilyet tényleg nem ivott még. A pohárba a vicceskedvű barát vizet töltött. Tanácsot szeretnénk kérni magától, kedves Horváth Rózsa, mint okleveles gyógyszerésztől, mi a véleménye, milyen ellenszert tud ajánlani a szilveszteri — hát hogy úgy mondjuk — bepityókázás ellen? — Vizet kell inni, csak ezt tudom mondaná. —• No igen, de ki az az ember, aki Szilveszter éjszakáján vizet fog inni? Egyébként hol szilveszterezik? Ilyen fiatal, csinos lány bizonyára talál magának kitűnő szórakozást. — Egész éjjel szolgálatban leszek, Itt, a 4-es számú fia tikéban. Első a kötelesség és csak utána jön a szórakozás! Nagyon szeretem a hivatásom és azt hiszem, ha mégegyszer kellene kezdenem, újra csak ezt választanám. — Beszéljen a terveiről, — Kicsit fogyni szeretnék* j — Bocsánat, de ez ellen tiltakozunk, — Nő vagyok, hát hagyom magam meggyőzni* De ne haragudjon, várnak a betegek ; j « szokás köszönteni a Szilvesztert, de úgy hisszük, egy háznál sem árt meg, ha malac helyett egy 200 kilós disznót vágnak erre az alkalomra. A kora reggeli ködbe sűrű füstoszlop vegyül. Disznót pörkölnek Szabó Józsefeknél. Nagy a sürgés-forgás az udvarban, három apró csöppség, Józsi bácsi gyermekei, lábatlankodnak Dinka Imre böllér körül. — No ez fájinul sikerült! — pödri meg két lelógó bajszát a házigazda és csillogó szemekkel néz a kövér, koromfekete disznajára. — Erre inni kell! Bemegyünk a tágas, csempé- zcttfálú konyhába. Kati néni hellyel kínál bennünket. A tűzhelyről egy testes fazékból víz- pára száll felf< lé. — Egészségükre! — koccint velünk a házigazda. — Adjon isten nagyobb sonkát, szalonnát. A böllérnek még egy pohár pálinkát. A harmadik körnél már egész megszaporodunk az asztal körül. Megjöttek a rokonok, a — Nektek is komám! szomszédok... Dinka böllér megtörli köté— Ilyen hosszú farkot még nyében kését es hozzálát a disznó egy disznón sem láttam! — ad- feldarabolásához. ja meg a tisztességet az egyik Alig félóra telik el, s máris rokon. ott állnak az asztalon a te— De erre már inni kell! nyérnyi vastag szalonnaoldalak. — Várjunk csak rokon! Háj- Sül az üstben a töpörtő, az aszszen újévet is köszönteni kéne! szr.nyok az ebéd körül sürgölőd— s Szabó bátyánk újra körbe nek, készül a finom töltöttkáadja a demizsont. poszta. — Hát akkor: Boldog újévet! — Jóétvágyat kívánunk. Súgásért: — jeles! Tévedés ne essék, nem egy különleges tanárról akarunk írni, hanem a Katona József Színház kedves, aranyos súgónéni- jérői. És a fenti osztályzatot' az egyik legnépszerűbb kecskeméti színész, Oláh György adta néki. Tiszai néni most is bent ül a súgólyukban, kényelmesen hátradőlve székén, mert mi tagadás, bővíteni kellett a napokban: — Igen, sajnos, rohamosan hízom — mondja mentegetőzve. -- Sokat kell ülnöm ... — Már tizennégy éve vagyok súgó. — Mi volt a legsikeresebb darab, amit végigsúgott a színháznál? ' — A Csárdáskírálynő. Az nagyon sok tapsot kapott ; : : — Nem szeretne egyszer maga is tapsot kapni? — Nem ... Olyan hangosan soha sem szeretnék súgni. — Nehéz a szakma? — Nem panaszkodhatott). Nagyon becsületesek a kollegák, nundcg megtanulják u szerepüket ,n • Az újságíró becsukhatja jegyzetfüzetét. Törlesztette adóssá* gát. S hogy a mérleg még jobban az ő javára billenjen; min* denkinek boldog új esztendőt kíván> Benedek L—Koós Z* becsuknánk a tavalyi naptárt, lapozzuk át, készítsünk leltárt az elmúlt esztendőről. Hogyan dolgoztunk, hogyan harcoltunk erőnkhöz mérten az új, szebb, boldogabb életért? Mit felejtettünk ki véletlenül, hogy azt most, majd a jövő évben pótolni tudjuk? Az újságíró is — mint annyi más ember — ilyenkor a búcsú pillanatában gyorsan végiglapoz noteszében. Erről írtam... erről is... de hirpp — várjunk csak.,. itt úgylátom, van egy pár bejegyzés! Pillanatképek, gyorsan megrajzolt arcélek, kevéssé ismert emberekről. S most siet papírt és ceruzát keríteni, nehogy az elkövetke- I zendő nagyobb leltárnál hiánya mutatkozzék. KEvés Vizet a BORba!
