Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. december (10. évfolyam, 282-308. szám)
1955-12-02 / 283. szám
H. II. Burányin és N. Sz. Hruscsov kallsuttai larlózkodasa KALKUTTA (TASZSZ) N. A, Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének tagja november 30-án este részt vett az Udaj és Amala Sankar együttes árnyképszínházának előadásán. Az árnyképszínház Bengália Népi Színháza. A színházban színészek játszanak, de a nagy- vásznon csak nagyított, vagy kicsinyített árnyképeik láthatók, ami sajátos látványt nyújt, Az együttes előadta az Ama- jana indiai éposz motívumai alapján készült Ramlila című drámát. N. A. Bulganyin és N. Sz. Hruscsov az előadás után az egész terem tapsa közepette a színpadra ment, köszönetét mondott a színészeknek az érdekes előadásért, és virágcsokrot nyújtott át nekik. Mukerdzsi, Nyugat-Bengália állam kormányzója november hó 30-án este vacsorát adott N. A. Bulganyin és N. Sz, Hruscsov tiszteletére. (MTI) Áz ENSZ-közgyűlés rendkívüli politikai bizottságában megkezdődött az új tagok felvételéről szálé vita Hírügynökségi és sajtójelen- íések szerint az ENSZ-közgyü- lésnek rendkívüli politikai bizottsága csütörtökön vitatta meg a kanadai kormány részéről beterjesztett és 24 ország által támogatott határozati javaslatot, amely felszólítja a Biztonsági* Tanácsot, hogy járuljon hozzá 18 ország egyidejű felvételéhez az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. A -Csang Kaj-sek-Kína képviselője az új tagfelvételekre vonatkozóan kedden bejelentette, hogy a Biztonsági Tanácsban szükség esetén vétójogával fog élni a Mongol Népköztársaság felvételi kérelme ellen. Az Egyesült Államok ENSZ- üldöttségének szóvivője a Csang aj-sek-küldött kijelentésével kapcsolatosan szerdán azt mondotta, hogy az »Egyesült Államok rendkívül szerencsétlennek tartaná, ha a nacionalista Kína beváltaná fenyegetését és megvétózná Külső-Mongólia (vagyis a Mongol Népköztársaság — a szerk.) felvételét,«. Az amerikai szóvivő ugyanakkor azonban bírálta a Szovjetuniónak azt az álláspontját, hogy mind a 18 állam egyidejű felvételét kívánja. A kérdés erősen foglalkoztatja az angol diplomáciát is. Az angol ENSZ-küldöttség szóvivője szerdán hangoztatta, hogy a -nacionalista Kína Külső-Mongólia felvételévé,szemben bejelentett vétója bonyolulttá teszi a 18 új ENSZ-tag felvételére vonatkozó tervek megvalósítását. Mi támogatjuk a kanadai kormány erőfeszítéseit — mondotta a szóvivő —, amelynek célja kihozni a zsákutcából az új tagok ENSZ-be való felvételének kérdését. Ebből a célból hajlandók vagyunk belenyugodni mind a 18 jelölt felvételébe...« A Star című angol lap a Csang Kaj-sek-Kína képviselőjének kijelentésével foglalkozva »Ismét Csang Kaj-sek« című vezércikkében hangoztatja: »Tűrhetetlen, hogy ez a becstelen háborús törzsfőnök, aki nem képvisel senki mást, csak saját formózai kardcsörtető bandáját, még mindig képes ilyen válságot előidézni. A Biztonsági Tanács nyugati tagjai, Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok maguknak köszönhetik, hogy Csang Kaj-sek még mindig bajokat okozhat. Most már Washingtonban is kénytelenek belátni, milyen irtózatos tehertétel ez az ember,« (MTI) A dolgozók vasúti igazolványainak meghosszabbítása A MÁV vezérigazgatósága közli, hogy a dolgozók napi munkába járására szolgáló igazolványainak és a menettérti jegy váltására jogosító a, b, és c jelű igazolványainak 1956. évi nyilvántartásba vételét a vasútállomások 1955 december 1-től 31-ig intézik. A nyilvántartásba vételkor a dolgozó köteles felmutatni személyi igazolványát. Az új igazolvány átvételekor a régi igazolványt vissza kell adni, — (MTI) Ez lőrlénl a nagyvilágban ' MOSZKVA. M. Prifti, az Albán Népköztársaság moszkvai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Albánia felszabadulásának 11. évfordulója alkalmából november 29-én fogadást rendezett. A fogadáson jelen volt az Albán Nemzetgyűlés Szovjetunióban tartózkodó küldöttsége. A vendégek között volt A. I. Mikojan, V, M. Molotov, M. A. Szuszlov, A. B, Arisztov, VARSÓ. A Lengyel Népköz- társaság washingtoni nagykövete jegyzéket nyújtott át az USA külügyminisztériumának, a lengyel kormánynak a nemzetközi atomerő-ügynökség létrehozásának tervével kapcsolatos álláspontjáról. A jegyzék hangsúlyozza, hogy megfelelő ellenőrző rendszert kell létesíteni az ügynökség munkája fölött és rámutat arra, hogy az ügynökség köteles jelentést tenni munkájáról a Biztonsági Tanácsnak és a közgyűlésnek. A lengyel kormány úgy véli, hogy az igazgató tanácsnak egyesíteni kell a gazdag anyagkészlettel rendelkező, illetve az atomerő békés felhasználásához szükséges nyers anyagot előállítani képes országokat, másfelől minél több olyan országot, amely segítségre szorul ezen a területen, figyelembe véve az igazságos földrajzi megoszlást. BERLIN. A Német Szociáldemokrata Párt vezetősége és parlamenti csoportja e napokban rendkívüli ülést tartott Bonnban. Az ülésen a pártnak a genfi értekezlet után követendő külpolitikai irányvonalát dolgozták ki, Max Reimann, a Német Kommunista Párt vezetőségének első titkára ez alkalommal felhívással fordult a Német Szociáldemokrata Párthoz. Ebben hangsúlyozza, ha a jelenlegi bonni kormány nem hajlandó elősegíteni a két német állam közeledését, akkor mindenekelőtt a Német Szociáldemokrata Pártnak és a Szakszervezeti Szövetségnek kötelessége, hogy példát mutatva rendezze saját kapcsolatait a Német Demokratikus Köztársasággal, Németország Szocialista Egységpártjával és a Szabad Német Szakszervezeti Szövetséggel. BUENOS AIRES. Az argentin kormány rendelet útján kimondta a Peronista Pártnak a feloszlását, HÍRE riÂi'-sàWf'Âÿï 1955. December 2, Péntek Napkelte: 7,12 Napnyugta: 15,55 Holdkelte: 19,13 Holdnyugta: 9,45 Névnap: Biblána. Várható időjárás pénteken estig: felhős, párás, helyenként ködös idő. Ma legfeljebb egy-két helyen, holnap elsősorban délnyugaton több helyen havazás, eső. Mérsékelt, helyenként élén- kebb délkeleti-déli szél. A hideg lassan gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 3—6 fok között. * A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet Tiszántúlon 0—mínusz 4, máshol 0—plusz 4 fok között. (MTI) KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ december 2-án délután 3 órakor Rostand: »CYRANO DE BERGERAC« ifjúsági előadás, hősi színjáték. * December 2-án este 8 órakor Török Rezső—Horváth Jenő: »LÁNYOK A DUNÁN- zenés vígjáték. Mozik műsora 3-án, pénteken: Kecskemét Városi: Dandin György. — Kecskemét Árpád: Légbőlkapott zenekar. —• Baja Uránia: Tavasz. — Baja Központi. — Veszélyes ösvényen. — Kalocsa: 2X2 néha öt. <— Kiskunfélegyháza: Ed Martin a pincérfiú. — Kiskunhalas: Tengerparti találkozás. — Kiskőrös: szünnap. — Bácsalmás: Három testőr, — Tiszakécske: szünnap. — Növekszik a »Kiskunság« irodalmi folyóirat előfizetőinek tábora. Már korábban beszámoltunk arról, hogy az irodalmi folyóirat országos terjesztését engedélyezték. Hegedűs András, a Minisztertanács elnöke is megrendelte a Kecskeméti Katona József Társaság irodalmi folyóiratát, — Kutak felújítása még ebben az évben. A Bács-Kiskun megyei Víz- és Csatornamű Vállalat még az idén kilenc ásott kutat és öt fúrott kutat felújít. A tervezett 152 kút helyett 172 kutat hoztak rendpe. — Magyar—szovjet pedagógus találkozó. A Szovjet-Ukrajna.he- tének keretében a kecskeméti tanács VB oktatási osztálya és a Magyar—Szovjet Társaság városi elnöksége december 3-án este 6 órakor a TTIT klubhelyiségében magyar—szovjet pedagógus találkozót rendez. — A bckekölcsönrcszescdcs felhasználása. Fajszon a legutóbb jegyzett békekölcsönből 27 OOP forint maradt a községben. Az összeg egyrészéből korszerűsíti ír a kuítúrotthont, — Téli uszoda létesül Baján , Régi terve volt a városnak, hogy Baján téli melegvíz-uszodát létesítsen. Az uszodát a Gyapjúszövetgyár melletti térségen fogják megépíteni. A tervezési munkák már folynak. — Gyászhír. A gyászoló család köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik dr. Sándor József temetésén megjelentek, ravatalára koszorút helyeztek és részvétüket nyilvánították. — Gyászoló család. 139? Jutalommá sor a Népújság terjesztésében kiiiint dolgozóknak A Népújság terjesztési kampány derekán, amikor ppstai dolgozók és pártaktívlsták ezrei foglalkoznak a megyei pártsajtó terjesztésével, ünnepi jutalomműsorral köszönti a Kecskeméti Városi Pártbizottság és a Népújság szerkesztősége azokat a postai dolgozókat, tömegszervezeti és pártaktívistákat, akik a Népújság terjesztésében kiváló eredményeket érnek el. A műsoros est december 5-én lesz a megyei tanács kultúrtermében. A műsoron a kecskeméti Katona József Színház közkedvelt művészei lépnek fcí magánszámokkal, opera- és opercttrészletekkcl. A változatos műsorban többek között egy egyfelvonásos kis operett is szerepel. INDIA. Gyermekkorában ki ne hallgatta volt szívesen a nagyanyók és nagyapók csodaszép elbeszéléseit és meséit a rejtelmes Keletnek erről a kincsekben gazdag, ezerszínű földjéről. Hányán és hányszor mondtuk, ha csak magunkban is a róla olvasottak hatására, hogy : Haj! de sokért nem adnám, ha egyszer bejárhatnám ezt a mesés országot. Igen. A »kincses Indiáról«, földjének legendás gazdagságáról évszázadokon át a mesék egész sorát szőtte a misztikusan csapongó, kalandos emberi képzelet. Mi igaz a mesében és mi nem? Erre nem könnyű válaszolni. Nem inai közmondás, inkább régi igazság az, hogy: az a jó mese, amelyben az olvasó igazságra talál. Kétségtelen, hogy az Indiáról szóló elbeszélésekben és mesékben sok a? igazság, de íme néhány olyan adat-igazság Indiáról, ami bár a mesékben nem szerepel, mégis érdekes, elgondolkoztat —, mert új és több annál. A VILÁG Második legnépesebb országa India. 380 millió lakosa közel harminckétszer akkora (2 940 000 km3) területen él, mint a Magyar Népköztársaság. Természeti kincsei hatalmasak. A világ vasérckészletének egynegyedrésze, mangán készletének 15%-a Indiában van. Széntartalékai is igen gazdagok. Vízi energia termelési lehetősége pedig, óvatos becslések szerint is, 10 millió kilowatt. • Az ország földié — különösen öntözés esetén — gazdag rizs-, gyapot-, juta-, búza-, tea- és gyümölcstermést hoz, India nem szűkölködik kőolajban, rézben, aranyban, wolframban és több más ércben sem. Hatalmas erdőségei pedig az értékesnél értékesebb nemesfák rengetegével gyarapítják az ország természeti kincseit. India, — mint a felsoroltakból is látható —, igen gazdag ország. Mégis hiába fizetett bőségesen a föld, az indiai nép hosszú időn keresztül a világ legékesebb népe maradt, hiszen mindazt a felbecsülhetetlen kincset és terméket, amit a gyarmatosítók két évszázadon át kiszivattyúztak Indiából — messze az országtól a londoni Cityn számolták össze az angol nagytőkések. MÉG NEM KÉSZÍTETTEK összefoglaló statisztikát arról, hogy a közel két évszázados gyarmati uralom Indiában menynyit jövedelmezett az angol tőkéseknek, hiszen amióta Indiában berendezkedtek, a legfőbb nyersanyag-kiaknázási területükké tették az addig virágzó országot. Kétségtelenül igaz azonban Dzsawaharlal Nehru -India felfedezése« című könyvének az a megállapítása, hogy »az India feletti uralom, India kizsákmányolása teremtette meg Anglia dicsőségét és erejét, tette Angliát nagyhatalommá.« A történelem tanulsága azonban Indiában is azt bizonyítja, hogy a népek előbb, vagy utóbb, de fellázadnak elnyomóik ellen. Ha lassan is, de eljött India ébredése is. A nemzeti függetlenségi mozgalom különös erővel INDIA bontakozott ki az első világháborút követő forradalmi fellendülés idején. A második világháború után pedig bekövetkezett a forradalmi mozgalom tetőpontja s Angliának ha tetszett, ha nem, de cselekedni kellett. 1947-ben hosszú alkudozás és egyezkedés után létrejött a Mountbatten-egyezménv; az indiai gyarmatbirodalmat két külön államra — Indiára és Pakisztánra — osztották fel, s do- miniumi státussal tagja lett az Egyesült Királyságnak. 1950. január 26-án pedig kikiáltották az Indiai Köztársaságot. INDIA FÜGGETLENSÉGE ezzel részben megvalósult, de csak részben. Hiszen, ha a XIX. századbeli Magyarországra állt Kossuth Lajos híres mondása: »Ipar nélkül az ország félkarú óriás.« Többszörösen állt ez Indiára, részben, mert tényleg óriási ország, de főként azért, mert az angol monopolisták a csőd szélére kergették az indien ipart, különösen a fémfeldolgozó-, textil-, hajóépítő-, üveg- és papíripart. Ima egy pár adat a két évszázados gyarmati kizsákmányolás gyászos örökségéből. Hiába van Indiában a világ vasérckészletének egynegyede, évi acéltermelése még ma is csak 1 200 000 tonna. Széntartalékai bármenynyire is gazdagok, mégis évi széntermelése alig 36 millió tonna. A kimeríthetetlen vízienergiával rendelkező ország 560 000 falva közül mindössze 4000, tehát alig egy százalék a villamosított. Az Economic Review című folyóirat szerint pedig Indiában még ma is körülbelül 15 millió teljes és részleges munka- nélküli van. A brit örökség-határ még teljes súllyal nyomja az ország gazdasági életét, de az önállóság útjára lépett fiatal köztársaság számára ez már a távolodó múltat jelenti. Ha nagy nehézségekkel küzdve is, s ha csak részben is, de az Indiai Köztársaság a nemzetgazdaság tervszerű és békés fejlesztésének útjára lépett. AZ INDIAI KÖZTÁRSASÁG nemzetgazdaságát központilag meghatározott terv szerint fejleszti. Az 1951—55-ös tervidőszak fő célkitűzése a mezőgazdaság, az öntözés és az energetikai ipar fejlesztése volt. Ezen időszakban 153 öntöző- és vízierőmű építését kezdték meg, melyeknek üzembeállítása 7 800 000 hektárral növeli majd az öntözéses területet. Az építkezések méreteire jellemző, hogy a Bhak- ra-Nangal vizierőműnél a Szat- ledzs folyón építik a világ második legmagasabb — 225 méter magas — gátját, és a 84 kilométer hosszú mesterséges tavat, amelynek építésében mintegy hatezer ember vesz részt. A második ötéves terv (1956— 1961) 56 milliárd rúpiát irányoz elő a nemzetgazdaság fejlesztésére, szemben az első ötéves terv 20 milliárdos oeruházásával. A tervidőszak végére az évi acél« termelés 5 millió, a vastermelés 13 millió tonnára emelkedik. A villamosenergia pedig mintegy megkétszereződik, vagyis eléri a hatmillió kilowattórát. Az iparnak, benne a nehéziparnak, ez a nagymérvű fejlesztési terve nemcsak az indiai nép életszínvonala emelésére szentel nagy figyelmet, de kifejezője annak is, hogy a fiatal Indiai Köztársaságnak eltökélt szándéka az ország nemzeti függetlenségének további megszilárdítása. A SZOVJETUNIÓVAL és 3 népi demokratikus országokkal, •— köztük hazánkkal is — megkötött kereskedelmi és gazdasági egyezmények értelmében India teljes gyári berendezéseket kap ezektől az országoktól. A Szovjetunió többek között egy, évi 1 millió tonna teljesítményű acélüzemet épít Indiának, melynek értékét 12 év alatt rúpiában kell megfizetnie. A szocialista tábor egyebek között ezzel segíti Indiát ötéves tervének megvalósításában, a népjólét emelésében és a nemzeti függetlenség további megszilárdításában. Jóllehet, India ötéves terve: még nem ölelik fel a nemzet- gazdaság egészét, hiszen a jelenlegi ipar döntő többsége még a külföldi tőkeérdekeltségek és a honi burzsoázia kezében van, mindemellett az Indiai Köztársaság ötéves tervei mégis egy teljes függetlenségre törő fiatal állam nagy életerejéről, békét vigyázó haladni akarásáról tanúskodnak.