Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. december (10. évfolyam, 282-308. szám)
1955-12-14 / 293. szám
I Y « s g y íí j t c s hírei A november 1-én kezdődött vas- gyűjtési kampányban városunk iskolái már eddig is szép ered-- menyeket értek el. Az én körzetemben a József Attila iskola tanulói vezetnek, ahol Aradi Ferenc úttörővezető gondosan megszervezte a vas- és fémgyűjtést. A tanulók eddig több mint 45 mázsa vasat és jelentős meny- nyiségű fémet gyűjtöttek. A Petőfi iskolában Makra elvtárs irányítja a fiatalok gyűjtő mozgalmát. Itt főleg az elsősök lettek ki magukért. Nincs olyan nap, hogy néhány kis elsős ne A KUNBAJAI ASSZONYOK IS szeretnének A kunbajai MNDSZ-asszonyok szeretnének a szövetségen belül dolgozni, szórakozni és tanulni. Van szép székhazunk. Terveztük is, hogy október végén megindítjuk a gazdasszonykört. Sajnos azonban a terv csak terv maradt. A községi tanács elnöke az egyik tsz-elnökkel még júniusban eljött hozzám. Kértek, hogy a helyiségünket adjuk át egy pár hétre, mert különben a tsz nem tudná hol tárolni a gabonát. A kérést teljesítettük. De miután október elején is Kiváló eredmények a Disztollválogató Telepen Tízéves múltra tekint vissza a hozna kisebb-nagyobb mennyiségű hulladékot. A tanulók eddig több mint 3000 pontot gyűjtöttek. Az iskolák párosversenyben állnak egymással. Még nem tudni, hogy ki lesz a győztes, de érdemes az elsőségért küzdeni, mert a vas- és fémgyűjtésben legjobb eredményt elérő iskola egy keskenyfilm vetítőgépet kap jutalmul. Kővágó Károlyné I. sz. átvevő, Kiskunfélegyháza. művelődni gabona volt a helyiségben, mi kértük őket, hogy szabadítsák fel. Október utolján ismét elmentem a székházba, hogy megnézzem, elszállították-e a gabonát. Meglepődve tapasztaltam, hogy a gabona helyett mar napraforgót tároltak a helyiségben, de nem a tsz, hanem a Terményforgalmi Vállalat. Azt hiszem, jogosan követelem a kunbajai asszonyok nevében, hogy a helyiségünket szabadítsák fel. Szilágyi Sándorné, MNDSZ-elnök, Kunbaja. Kiskunfélegyházi Dísztollváloga- tó Telep. Kezdetben csak 9—10 fő dolgozott itt es a földön ülve válogatták és fosztogattak a tol- I lat. Azóta fejlődött az üzem, gépesítették a termelést. A válogatást ma mar szalagrendszcr- ően végzik. A napokban a hazánkban tartózkodó csehszlovák küldöttség ellátogatott a telepre. Megelégedésüket fejezték ki a telep dolgozóinak munkájáról. Kimondották, hogy hazatérésük után ;»k is felhasználják a Félegyhá5zo vetkezet zsírbegyűjtője és felvásárlója volt Hegedűs György ígykori hentes- és mészáros setéd. A felvásárolt és a disznóvá- tások után beadásra kerülő ssír tárolása, megőrzése volt a kötelessége. Megbízatását visszaélésekre ■íasználta fel. Nemcsak maga, de felesége is dézsmálta a zsírt, háztartási szükségleteiket a készletből fedezték és kisebbA kecskeméti Városi Mozi december 15-én tűzi műsorára »Az eltűnt kapitány« című színes, kalandos szovjet filmet. A filmet Nyiltoláj Csukovszkij hasonló című elbeszélése után írta és rendezte Nyemoljájev. Érdekes események, sok kaland köti le a nézők figyelmét ebben az új filmben. A Nagy Honvédő Háború utolsó éveibe vezet a cselekmény; Egt’ tengerparti kis zún szerzett hasznos tapasztalatokat. A csehszlovák vendégek nem ok nélkül dicsérték a telep dolgozóit. A szezon kezdete óta jó munkát végeznek. November havi tervüket is 117 százalékra teljesítették. A külföldi piacokra küldött áruik minősége mindig kifogástalan volt. November hónapban Görög Mária 162, Almádi Antalnc 165, Lakatos Ec- rencné 166, Konkoly Rozália pedig 140 százalékos tervteljesítés- sel járult a kiváló eredmény elnagvobb mennyiségeket áruba is bocsátottak. Visszaéléseik leplezésére meghamisította az átvételi elísmervényeket. . Hegedűs György bűnös tevékenységével közel 270 kg zsírral károsította meg a közellátást és a kapott mintegy 10 000 forintot saját céljaira fordította. A bajai államügyészség Hegedűs György és felesége ellen az eljárást megindította. városka bátor gyermekhőse egy vadászhajó eltűnt kapitányának keresésére indul az öböl németek által elfoglalt, túlsó partján. Lélegzetállítóan izgalmas kalandok után a bátor kislány megtalálja az eltűnt kapitányt, egyik barátnőjének édesapját. A szovjet bírálatok különösen a film hősiességre nevelő célzatúi emelik ki és a gyermekszereplők bájos, közvetlen játékát. Sporthírek LAND Y A MAGYAR FŰTÖK EDZÉSÉN LONDON. (MTI) A Daily Werker, ben közölt melbournei Reuter-jelen- tés szerint Landy ausztráliai . futóvi- lágrekorder hétfőn mefigyelte Iharos, Tábori és Rózsavölgyi edzését, majd kijelentette, hogy Bannister angol futóbajnok is tüneményes eredményeket ért volna el, ha úgy edzett volna, mint a magyarok. * — A Dózsa Baráti Köre december 15-én, csütörtökön délután 5 ólakor a I-Iirös különtermében vezetőségválasztó taggyűlést tart, melyre minden érdeklődőt szeretettel meghív a — Baráti Kör vezetőséfOOOOOOOCK Sporteredmények Befejeződött a Baja városi egyéni és csapat-céllövőverseny A Baja városi TSB rendezésében lebonyolított lövész egyéni és csapat kispuska-bajnokságok befejeződ- tek Egyéniben: 1. Patzl S. 256, 2. Takács Imre Béni 255, 3. Alpári Gy. 235 küregység. Csapatban: 1. MÖHOSZ 1427, 2, Honvéd I. 1397, 3. Honvéd II. 1306 köregységgel. DIVATKARÂTOK, NŐI- ÉS FÉRFIRUHÁK nagy választékban áll rendelkezésre a Kiskunhalasi Föidműves- szövetkezet készruha boltjában. 738 lpróiurdetéseli ELADÓ Kecskemét, Akácfa utca 1. számú félház. — Értekezés: kedd és péntek. ’ 1452 BEJÁRÓNŐT felveszünk. — Kecskemét, Losonczy u. 2. sz. 76 < A KISKUNFÉLEGYHÁZI Autó- éz Gépjavító Szövetkezet gumijavító- résziege a lakosság szüKségletének kielégítésére, soronkívüli elvégzésére, vállalja gumicsizmák, hó- és sárcipők javítását, 683 Ruházatát készíttesse el a Kiskőrösi Ruházati Szövetkezettel. Mértékszabósága készít a legújabb divat szerint női és férfi ruhákat. Rövid határidőre női és férfi ruhák javítása Szücsrészle- gében szőrmesapka, kesztyű bő választékban kapható — Szaküzletében téli tájigényes ruháját bő választékban beszerezheti. 684 Hirdessen a Báeskisk unmeg yei NÉPtJSÁG-ban liunazatui készíttesse el a Bajai Ruházati (kiemelt) Kisipari szövetkezettel. Ötvös u 2 Rendelt részleg készít a legújabb divat szerint férfi, női gyermekruházati cikkeket. — Vállal: magánosoknak és vállalatoknak mindennemű készárut és ruhujaví- tást. 576 LAKÁSOKAT készpénz kártalanítás ellenében átveszünk. — Kecskeméten eladó lakását jelentse be a Kecskeméti Ingatlankezelő Vállalatnál, Széchenyi tér 19. sz. 763 SZAKKÉPZETTSÉGGEL rendelkező térti, vagy női dolgozót kütőrészleg vezetésére felvesz a Kecskeméti Kézműipari Vállalat. — Jelentkezni leket : Kecskemét, Kéttemplom-köz. 755 *♦*.♦*♦ Eácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Eácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1, sz. Telefon: 25—16, 26-39. U—22 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét. Széchenyi tér 1, sz. Teletöm 23—05 Terjesztik: A Megyei Postalnvata. tiirlaposztalya és a hSriapkezbesitc postahivatalok. Előfizetés: porta- hivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési dij: 11 Ft t-íae.-:Kiskuiirnegyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 24—69 F. v.: Faragó Imre igazgató Szórakozzon A KECSKEMÉTI FÜLD- MÜVESSZÖVETKEZET Rákóczi éttermében (Rákóczi út 20. szám alatt.) Kitűnő ételek, italok, szolid kiszolgálás. Esténként hangulatos népzene. 756 —gfAhi a ■■ ■ I IJ—uiLJjiiua—'JJJJJ_-gr.quf!L-■■■■ ereséhez. Eljárás indult a nagy baracskai zsírbegjííjlő ellen A Nagy baracskai FöldművesFilm ism er tét és As eltűnt kapitány Kátya, ->Az eltűnt kapitány« című film kis főszereplője. A bátor kislányt Rumjanccva alakítja. Bácsbokod község asztalitenisz-bajnokság-] A Bácsbokodi Kinizsi megrendezte a község egyéni asztalitenisz- bajnokságát. A megyei bajnokságban szereplő játékosokon kívül számos fiatal is indult a versenyen. Ebben a sportágban a fiatalok "fejlődése biztató, így különösen Papp, Fazekas fejlődőképes. Nagy kár. hogy a legtehetségesebb fiatal Markó küzdő- szellemével, versenyfeli'ogásával van baj. A versenyben mindenki mindenkivel játszott, tehát nem kiesés* rendszerben bonyolították le a versenyt. A nap legszebb és legizgai- masabb mérkőzését Szöllősi—Jas. szenovies vívta. Döntő játszmában Szöllősi 17:9 arányban vezetett s akkor Jasszenovics 18:17-re a maga javára fordította a mérkőzés . (22:20.) Végeredmény a következő: 1. Jas/- szenovics Máté 10 győzelem, 2. Sző’- lősi József 9 győzelem. 3. Gróf Mátyás 8 győzelem, 4. Szép Ferenc 7 győzelem, 5. Fazekas Sándor 5 győzelem. 6. Franyó János 5 győzelem,. 7. Papp János 4 győzelem. Megszüntetik a Népstadion állóhelyeit Az OTSB és a Népstadion Igazgatósága a közönség kényelmesebb elhelyezése érdekében a Népstadion állóhelyeit ülőhelyekké alakítja át. Az átalakítási munkálatokkal megbízott müiakatos ipari vállalat már meg is kezdte az előkészületeket, úgyhogy a december 11-i, vasárnapi mérkőzésre már ezért nem adtak ki állóhelyeket. Az átalakítással 16 000 új ülőhely létesül. Az 1956. január végére elkészülő átalakítási munkálatokkal 26 000 ülőhelyes lesz a Népstadion befogadóképessége. Az állóhelyek megszüntetésével na a. b, c, s, t, és u szektorok ülőhelyeinek árát 12 forintról 7 forinttá szállították le, s ezzel lehetővé válni, hogy az állóhely közönsége olcsón és kényelmes ülőhelyről tekinthesse meg a sporteseményeket. (MTI) Ncliáuy szót u Halasi Kinizsi szerepléséről A Kiskunhalasi Kinizsi mint ismeretes, a megyei I. osztályú bajnokság megnyerése után részt vett az NB II.-De jutásért folyó osztályozó mérkőzéseken. A Kinizsi ezen a naryfontosságú mérkőzéssorozat un nem vallott szégyent. A csapat szív- vel-lélekkel küzdött, s mindössze két pont választotta el a csoportgyőztes Szikra Gázmüvek csapatától. A Kinizsi rosszul rajtolt. Az első mérkőzésén, Szekszárdon. l:0-ás ve. reséget szenvedett a mezőny leggyengébb csapatától Ezen a' mérkőzésen S0 percig támadott az élelmezési csapat, mégis vesztesként hagyta el a pályát. Idegesek voltak a csatárok. A vereséget jelentő gól szabadrúgásból esett. A második forduló sikert hozott. Pécsett igen szép küzdelemben fektette kétvállra a Kinizsi a Nagyiná- uyoki Bányászt. A következő héten sorsdöntő fordulóra került sor Bátaszéken. A bajnokjelölt fővárosi Szikra Gázmüvek csapatával mérte össze erejét a Kinizsi. Nagyszerű játék után l:l-es eredménnyel végződött a küzdelem. Sorsdöntő hibát vétett itt Vass. 11-est hagyott ki. Most már flórom pontot vesztett a csapat. A magyar—olasz mérkőzés napján játszották le Budapesten a Siófoki VM—Halasi Kinizsi osztályozó mérkőzést. Rendkívül alacsony színvonalú volt itt a játék. A játékosok körében elkeseredett hangulatot váltott ki az előző mérkőzések eredménytelensége. A csatársor itt is mélyen formája alatt játszott Az utolsó forduló már csak azt döntötte el, harmadik, vágj- negyedik lesz-e a Kinizsi. A szekszárdi mérkőzésre tartalékosán állt fel a csapat. Határtalan lelkesedéssel, igazi halasi szívvel küzdöttek a játékosok és megérdemelt 3:l-es győzelmet aratott a tartalékos Kinizsi a székesfehérváriak lelett. Mindebből világosan látszik, hogy a Szikra Gázművek ellen elvesztett pcnt_ okozta a Kinizsi gyengébb szereplését. Az első helyen végzett Szikra ellen döntetlenül játszott, a második Nagymányoliot pedig le. győzte. A csapat vezetői leszűrik az osztályozó mérkőzések tanulságait. A csapat hátsó alakzata kitűnő, ugyanezt lehet elmondani a fedezetekről is. A csapat legkevésbé egyenletes formát mutató része a csatársor Ezt kell az 1956-os bajnoki év megkezdése előtt és a bajnokság alatt ki- alakítani, erőssé, gólképessé tenni. A tehetséges, fiatal halasi játékosokból erősítsék a Kinizsit, akik a város színeiért önzetlenül és mindig a legnagyobb erőbedobással Istiz-' denek. Ilyen tanulságokat vonhatunk le a Kiskunhalasi Kinizsi 1955. évi sze. replcséből. M. I. » i . 1 Apróhirdetés szavanként vásárnál» Kereteshirdetés 1 nun» vasárnap Cácskiskunmsgyeí Képújság îï (adóhivatala rtscsksmét. Szschenvi-tér 1 sí. 1 — Ft 2 — FI 250 FI 3 — Ft Hirdetések árai vvvvwi/vwvvwiA/vwvwvwvvvvvvwvwvwvvvvvsvwiiyvvvvvvvvvvvvwvvvv A Népújság TOTÓ tanácsadója »/0-oa esély liog,van tippeljünk? Tipp l|x 2 50 50 — Olaszország—Nyugat-Neme tor.szag, vál. in. 1 X 80 20 — Nagybátonyi Bányász—Egri Bástya 180 20 — Miskolci Dózsa—Bükka-1 jai Bányász 1 20 — 80 Hódmezővásárhelyi Dózsa—Orosházi Kinizsi 2 80 20 — Csepeli Autó—Bp. Építők 1 50 — 50 Bp. Dózsa—Bp. Vasas, kézilabda, férfi 1 2 50 — 50 Bp. Spartacus—V. Elektromos 1 2 too — — Bp. Kinizsi—Építők Metró 1 óú 50 — Soehaux—Racing Paris, francia b. 1 X 30 40 30 Toulose—Lens 1x2 10050 Strasbourg—Monaco 1 — 50 Lyon—Reims x 2 Pótmérkőzések: 13—14. mérkőzéseken 2-tes várható. 15—16. mérkőzéseknél az clőlállók esélyesek. ííáziasszonTOü, figyelem ! Saját kényelmük érdekében cseréljenek kenyeret. Minden kiskereskedelmi és földművesszövet keze ti bolt 1 kg. lisztért 1,36 kg. jóminőségű kenyeret szolgál ki 60 fillér sütési díj ráfizetése mellett. 736 Kiskunhalasi Sütőipari VálJaial.