Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. szeptember (10. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-04 / 208. szám

A kenyérgabona-öeyyOjiésben továbbra is a kiskunhalasi és a bácsalmási járás vezet Megyénket a gabonabegyűjtési terv részle­tekben való teljesítésétől mindössze néhány szá­zalék választja el. Minden járás, község begyűj­tési és 'ynácsi dolgozójának erőfeszítésére van szükség ahhoz, hogy szeptember 10-ig — a ver­senyzárásig —, a meglévő hátralékokat maradék­talanul felszámolják. A szeptember 1-i jelentések szerint a járá­sok rangsora a következőképpen alakul: 1. Kiskunhalasi járás; 2. Bácsalmási járás; 3. Kiskunfélegyházi járás; 4. Dunavecsei járás; 5. Bajai járás; 6. Kiskőrösi járás; 7. Kecskeméti já­rás; 8. Kalocsai járás; 9. Kunszentmiklósi járás. A városok versenye a következő: 1. Kiskunhalas; 2. Kiskunfélegyháza; 3. Kecs­kemét; 4. Baja. A rangsor nagyon feszes, amit az is igazol, hogy a negyedik helyen lévő dunavecsei járás, és a hatodik helyen lévő kiskőrösi járás között mindössze 0,57 százalékos különbség van a terv­teljesítés között. Minden járásnak megvan tehát a lehetősége arra, hogy szeptember 10-ig teljes egészében teljesítse tervét. Reméljük, a megye valamennyi járása hozzájárul ahhoz, hogy a megye továbbra is tartani tudja az országos ver­senyben a már megszerzett első helyet. A tanácsülés a gépállomás munkájáról Köszöntjük hős bányászainkat Megyénk dolgozói az ötödik bányásznapon nagy szeretet­tel gondolnak a szocialista építőmunka egyik legnehezebb frentján dolgozókra, a bányászokra. Hősi munkájuk révén nyugodtan nézhetünk a tél elé. Tüzelőanyag-hegyek százai emelkednek megyénk tüzelő­anyagtelepein. Bővül a választék is. Vasutasaink is az elisme­rés hangján mondják: jobb szenet kapunk bányászainktól, mint eddig. De vasutas dolgozóink örömmel közlik azt is, hogy megyénk tőzegbányászai is igen dicséretes munkát végeznek. A keceli tőzegmezőben dolgozók naponta 25—30 vagon tőzeget küldenek a vasút dolgozóinak. Mind a keceli, mind a többi bányászainkat ezért a lelkes munkáért megyénk minden dolgozójának tisztelete és megbecsülése övezi. De nemcsak a dolgozók, hanem a párt, a kormány is különösen megbecsüli a föld alatt, a természeti erőkkel küzdő bányászt. A felszabadulás óta a gépek sokaságával könnyítette meg munkáját. Míg 1936-ban fejtőkalapácsból mindössze 600 volt, az ötéves terv során 3063-ra növekedett. A fúrókalapács 405- ről 1163-ra, a fúrógépek száma pedig 171 darabról 3219-re. Emellett ma a bányászok munkáját sok, a múltban teljesen ismeretlen gép is könnyíti. így a szovjet felrakó, szénjövcsztő- gépek, kombájnok. Ezek nyomán a hazai bányászműszakiak is új találmányokkal, gépekkel gazdagították bányaiparunkat. Ha ehhez hozzá számoljuk a szovjet bányászok élenjáró ta­pasztalatainak átvételét, az SZ—153 típusú felrakógép, a Donbassz-kombájn alkalmazását, büszkén elmondhatjuk, hogy a bányamunka ma már jóval könnyebb, mint azelőtt. A gépi segítség nagyobb jövedelemhez juttatta a bányá­szokat. Állami hitellel 6700 bányász saját ház készült. A fel­emelkedés újabb bizonyítéka, hogy 3000 lakást pedig saját gazdasági erejükből építettek a bányászok. De van olyan bá­nyász is — s egyre több a számuk —, mint Komlón Molnár elvtárs, aki »Moszkvics« autójával jár be műszakra. A hűségjutalom és a különböző juttatások, az 1953. októ­ber 1-ével bevezetett bérrendszer mind azt mutatja, hogy a bányászok ma népgazdaságunk legjobban fizetett ipari szak­emberei. Az ünnepnapon, amikor hálatelt szívvel gondolunk azokra, akik verejtékes munkával biztosítják iparunk kenye­rét, a szenet, az iskolák, kórházak és a háztartások téli tüze- Inszükségletét, kérő szóval fordulunk bányászainkhoz: a párt útmutatása alapján, az új technika, az új módszerek alkal­mazásával, a gépek jobb kihasználásával adjanak még több és jobb szenet népgazdaságunknak. E nagy munkához kívá­nunk szívünk teljes melegével minden bányásznak jó egész­séget és sok sikert. Készüljünk fel az őszi vetésre A hét végén a Kecskeméti Vá­rosi Tanács ülésén a gépállomás nyári munkáját és elkövetkezen­dő feladatait tárgyalták az egy­begyűltek. A tanácskozáson részt vettek a termelőszövetkeze­tek elnökei, agronómusai, bri­gádvezetői, valamint a gépállo­más vezetői és brigádvezetői. Megállapították, hogy a gépál­lomás túlteljesítette nyári gépi tervét. A gabonaterület 82 szá- «alékán géppel aratták a kalá­szosokat. A nyári növényápolási tervet is mintegy 200 százalékra teljesítették. A termelőszövetke­zetek dolgozói az eredmények mellett elmondották észrevéte­leiket, mégpedig azt, hogy a rossz időjárás miatt a terv felbom­lott a munka torlódott és így az aratás hajrájában a gépek átcso­portosításánál kapkodást, kisebb szervezetlenséget tapasztaltak. E hibák ellenére is jónak, kielégí­tőnek ismerték el a gépállomás munkáját. A tanácsülésen megvitatták a gépállomás őszi tervét is, a vető­mag szelektálásától a behordá- sig, mélyszántásig, vetésig. Min­den traktor beosztása megvan, pontosan tudják, melyik gép hol végzi az őszi munkát. A ísz-ek elnökei kérték a gépállomás ve­zetőit, hogy az idén gondosabban ellenőrizzék a vetögépek állapo­tát, mert tavaly sok helyen nem volt megfelelő a vetőgépek mun­kája. Az elvtársak megígérték, hogy a gépek hibátlan állapot­ban kezdik még az őszi gabona vetését. Minden gép lelkiismere­tesen elvégzi a rárótt feladatot. Egy kiváló könytáros A megye legjobb könyvtáro­sainak egyike: Rücker Erzsébet, Orsekcsanádi könyvtáros. 1951 óta nagy lelkesedéssel dolgo­zik. Különösen sokat tett az ifjúság nevelésében. Havonta irodalmi délelőttöket tart a leg­szebb és legértékesebb ifjúsági iicdalom felhasználásával. Ér­tékes munkáját a Népművelési Minisztérium alkotmányunk ün­nepén elismerő oklevéllel jutal­mazta. A Törökfái Népkör gondja volt... Orbán Gábornét, a népkör el­nökét mindenki ismeri Török- fáin. Olyan asszony ő, aki ha egyszer valamit a fejébe vesz, nincs az a nagy »akadály«, mely eltéríti szándékál ól. így történt ezen a nyárutón is, mikor a gaz­dák: gondja egyre jobban az őszi vetőmag köré sűrűsödött. Hogy­hogy nem, Orbáné megoldotta a gordiusi csomót. Nem tellett sok időbe és érte­sítést kaptak a puszta lakói, hogy a triőr meglátogatja por­tájukat, vetőmagjuk előkészítve kerülhet a mélyen szántott mag­ágyba. Azóta minden egyéni gazda elvégezte már a vetőmag előkészítését. A munka végezté­vel a népkör átadta a triőrt a termelőszövetkezetnek, most ott végzi a fontos és hasznos mun­kát, 9 évi bbrlönbiinttlés boriizérkedésérl A kiskőrösi járásbíróság a na­pokban hozott döntést Bertényi Imre 37 éves soltvadkerti lakos, volt MÁV-intéző ügyében. Ber­tényi első felesége Hajdúioro- gon lakik, a második feleségével él együtt Jánoshalmán. Első fe­lesége nevére borkimérési enge­délyt szerzett és így literenként kimérette a Jánoshalmán elrej­tett borokat. Később a Kisvárdai Földmüvesszövetkezettől megbí­zást szerzett 200 hl bor napi áron való felvásárlására. Jánoshalmán 7,80-tól 10 forintig vásárolta a borokat és 11 forintjával adta tovább a földművesszövetkezet­nek. Többször befizetési csekke­ket is hamisított. 41 108 52 forint­tal károsította meg a Kisvárdai Földművesszövetkezetet. A bíróság 9 évi börtönbünte­tésre, választójogától való több­évi eltiltásra és Jánoshalma községből való kitiltásra ítélte. Gyümölcscefrét minden mennyiségben, azon­nali készpénzfizetés ellené­ben vásárol a Kecskeméti Gyümölcsszeszipari Vállalat a következő telepein: Kecs­kemét, Tiszakécske, Kerek­egyháza, Izsák, Csengőd, Já­noshalma, Kiskőrös, Bács­almás. 339 A jövőévi jó termés alapja a jó talajelőkészítés és az időben végzett vetés. Az aratás, hordás és cséplés idején uralkodó rend­kívüli esős időjárás sok gondot okozott ez évben a betakarítás­nál. Az időjárás miatt ezek a munkák sokáig elhúzódnak. Mi­vel azonban a jövőévi termést is csak időben történő vetéssel biztosíthatjuk: ezért most első­rendű feladat a talajelőkészítési munkák gyors elvégzése. A rozs vetését különösen a gyengébb homoktalajokon már meg kell kezdeni, hogy a tél be­álltáig jól megbokrosodjon az elvetett mag. A rozs ugyanis csak ősszel bokrosodik, mert ta­vasszal — ha a meleg idő hirte­len köszönt be — gyorsan szár­ba indul. Lényeges szempont az előve- temény helyes kiválasztása. A rozs élelmes növény lévén rit­kán kerül jó elővetemények után. Előveteményéhez igazodik a talajelőkészítés is. A jó előve­temények után is — ilyenek a korán lekerülő takarmánynövé­nyek, a somkóró stb. — azonnal el kell végezni a tarlóhántást. A kikelt gyomokat a vetöszán- tással pusztítjuk el. Erre leg­megfelelőbb idő augusztus köze­pe és vége. A vetöszántást kö­vetően 3—4 heti ülepedés után megkezdhetjük a vetést. Ha a szántás időközben kigazosodna, fogassal irtsuk ki a gyomokat. A kalászosok után vetett rozs esetében hasonló a talajelőké- szités. Ha gyenge homokon is­tállótrágyát is akarunk adni a vetemény alá, azt a vetőszántás­sal kell a talajba forgatni. Ké­sőn lekerülő elővetemény, mint például a burgonya után csak a vetőszántásra és fogasolásra van idő. A kellő ülepedettséget hen- gerezéssel pótoljuk. A rozs jó termésének alapfel­tétele a helyes műtrágyaaüago- lás. Legalkalmasabb, ha mind­három műtrágyaféleségből meg­adjuk a talaj táperejének meg­felelő adagot. A kiszórandó mennyiségekre vonatkozóan pon­tos előírásokat nem lehet adni. Általában szuperfoszfátból — mivel a rozs szemterméséhez sok foszfátra van szükség, — hol­danként 100—150 kiló adható. A káliszegény homokra 40—60 kiló kálisó termékenyítő hatással van. Ezeket a műtrágyákat a vetőszántással juttassuk a talaj­ba. A pétisót viszont fejtrágya alakjában célszerű a talajba jut­tatni, hogy a csapadékvíz a gyö­kerekhez bemossa. Pétisóból hol­danként 50—100 kilót adagolha­tunk. A jó terméshez még elenged­hetetlen a jó vetőmag is. Lehe­tőleg nemesített vetőmagokat vessünk. A Duna—Tiszaközén elismert fajta a Fleischmann- rozs. Űjabb nemesitésű a Kecs­kemét környékén már kipróbált és jól bevált kecskeméti heteró- zis rozs. A vetőmagot vetés elöti feltétlenül tisztítsuk meg. A vetésre való felkészüléshez tartozik a vetőgépek átvizsgálá­sa, kijavítása és az idegen mag­vaktól való gondos kitisztítása is. Ellenőrizzük a vetőszerkezet pontos működését is. A búza vetésideje október első fele. A helyes talajelőkészítésre, a jó vetőágy biztosítására már most kell gondolnunk. A búzát rendszerint a jobb táperőben lé­vő kötöttebb talajokra vessük. Ehhez igazodjon a talajelőkészí­tés is. Itt a tarlóhántás már Vé­gezhető tárcsával is. A nyár fo­lyamán egy keverőszántást és szükség szerint fogasolást és hengerezést végezzünk, hogy a morzsalékos talajszerkezetet és a kellő nedvességet biztosítsuk. A vetőszántásra a vetés előtt 1— 2 héttel kerül sor. Tiszta, gyom­mentes földön ezt helyettesíthet­jük esetenként kultivátorozássa! vagy tárcsázással. A cél itt is, f jól beérett, morzsalékos szerke­zetű, kellő nedvességtartalrm vetőágy biztosítása. Bauer Ferenc, tudományos kutató, Kecskemét, A Sükösdi Víxiszárnyas-telepen a ÜISZ-fiatalok teljesítették vállalásaikat Kormányunk a Szocialista Munká­ért Érdeméremmel .üntetett ki. Úgy ér­iem, a kitüntetés személyem által a sükösdi Víziszár- nyastelep DISZ-fia- taljainak is szól jó nunkájukért. Mint a telep DISZ-titkára még a februári értékelő ér­tekezleten azt java­soltam a fiatalok­nak, hogy az idén a napos kacsaneve­lést a 10 százalékos sztahanovista szint alatt 8 százalékos elhullás mellett igyekszünk meg­valósítani. A felhí­vásom tetszésre ta­lált, sőt a fiatalok úgy határoztak, hogy nem 8, hanem 6 százalékkal dolgo­zunk. Elhatározá­sunkat támogatta Kirch Tibor telep­vezető és Csanádi Sándor könyvelő, akikkkel együtt DlSZ-nevelőbrigá- dot alakítottunk. A múlt év tapasztala­tai alapján megindí­tottuk a »Harcolj egy kacsáért«-moz- galmat. Mint neve­lési újítást, bevezet­tük a rekeszes ka­csanevelést, az Eu- rofoc készítmény adagolását és a ka­millatea használa­tát. S elértük, hogy az elhullást 3.5 szá­zalékra tudtuk csök­kenteni. Ilyen ered­ményt eddig csak a győri Víziszár- nyastelep tudott el­érni. A DISZ-fia- talok másik vállalá­sukat is teljesítet­ték: a törzsállatok fokozottabb gondo­zását, amely szintén elősegítette mun­kánk eredményeit. Ezért érzem, hogy a kitüntetés mind­nyájunkat ért s azt jobb, az eddiginél is eredményesebb munkával viszonoz­zuk. Késmárki Györgyné, tenyésztési brigád­vezető. KECSKEMÉTI JEGYZET Termelőszövetkezeti tagok a színpadon Termelőszövetkezeti tagok állnak a kecskeméti Uj-Kollégíum szabadtéri színpadának fényözönében. Kezükben virágcsokor. Keresetlen, baráti szavakkal köszöntik az est művészeit, akik Budapestről jöttek a hírős városba, hogy művészetükkel serkent­sék, jutalmazzák, köszöntsék Kecskemét legjobb termelőszövet­kezeteinek élenjáró dolgozóit. Az Orvosegészségügyi Szakszervezet rendezésében ez már a második alkalom., hogy élenjáró dolgo­zóink köszöntésére csendül fel a muzsika, hangzik a vidám ének. Immár másodízben gyönyörködhetnek a kecskeméti dolgozók kiváló Kossuth-díjasunk, Honthy Hanna művészetében. Derülhet­nek Puskás és Borvető számain, elandalo ghatnak Németh Marika szárnyaló hangjának zenéjén. Az első előadáson munkás- osztályunk legjobbjait, legkiválóbb ifjú sportolóinkat köszöntötte a dal, a vidámság a zene. Most a szocialista nagyüzemi gazdálkodás útjára lépett legjobb, legkipróbáltabb dol­gozó parasztok tiszteletére hangzanak el a dallamok,, szólalnak meg a zenészek szerszámai. És a kitűnően összeválogatott, vál­tozatos, a könnyű műfaj legkedveltebb dallamaiból álló műsor- számok jutalmául a kecskeméti termelőszövetkezetek dolgozói legszebb virágaikkal köszöntik a művészeket. Itt vannak a padsorokban a lajosmizseí dallai Termelő­szövetkezet tagjai, — a nyolc legkiválóbb közülük külön meg­hívottként, — a többiek kocsival, kerékpárral, autóbusszal ér­keztek ide, hogy részesei legyenek ennek a szép szórakozásnak. Itt üdvözlik egymást, mint jól ismert harcostársakat, a legjobb kecskeméti termelőszövetkezetek meghívott dolgozói is. A Kos­suth, a Törekvés, a Lenin, a Szabadságharcos élenjáró tagjai mellett azonban itt ülnek a nézőtéren a beadásban élenjáró leg­kiválóbb egyénileg dolgozó parasztok is. Idős Baranyi László, aki például egészévi tojás-, sertés- és gabonabeadását tel­jesítette, Kerekes Dezső, a III. kerületből emellett a baromfi- és élőállatbeadását is dolgozó népünk asztalára helyezte. Vele együtt gyönyörködnek a műsorban a többi tizenöt élenjáró egyéni gazda és családtagjai is. Tegnap, szombaton este, a gabonacsata legnagyobb erőfeszí­tései után, amikor termelőszövetkezeteink nyitott kapuin egyre több egyénileg dolgozó paraszt kopogtat, hogy csatlakozzék a parasztság igazi felemelkedéséhez vezető úton járókhoz, szép és tjielyes kezdeményezés volt legjobb termelőszövetkezeteink és legkiválóbb művészeink találkozását megrendezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom