Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. szeptember (10. évfolyam, 205-230. szám)
1955-09-30 / 230. szám
Amit st szőlősgazclitknak tóidul kell A szüret teljes beindulása előtt feltétlenül beszélni kell arról, hogyan válasszuk meg a szőlő szüretelésének idejét. Az idő helyes kiválasztásával ugyanis a termés értékét minőségileg növeljük. A must minőségét elsősorban a cukorfok szabja meg. A must cukorfoka napos, meleg időben három-négy naponként átlag egy cukorfokkal emelkedik. A borforgalmi rábaiatok pincészetei, valamint felvásárló telepei a must átvételi árát a cukorfok szerint számítja ki — s ezért különösen érdeke a termelőknek, hogy csak jól érett, magas cukorfokú szőlőt szüreteljenek. 18 cukorfokos must átvételi ára például, hektoliterenként 570 forint. (Szabad must átadása esetén.) A 19 cukorfokos must hektónkénti átvételi ára 636 forint. A különbség hektónként 66 forint. Tíz hektónál már több, mint egy hektoliter must ára térül meg a termelőnek azzal, ha egy fokkal magasabb cukortartalommal szüreteli a szőlőt. Tehát a termés 10 Százalékkal többet ér. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a termelők a szüret megkezdése előtt szüretelési próbát végezzenek és a must cukorfokát lemérjék a Boríorgalmi Vállalatnál. A must cukorfoka 18 foknál alacsonyabb nem 'lehet, legalábbis, még ezt a cukorfokot el nem éri, nem szabad megkezdeni a szüretet. így ugyanis sokféle bőrbetegség fellépése elkerülhető. A must így hamarabb forr ki a hordóbatöltés után. A must kierjedéséhez a legkedvezőbb hőmérséklet a 15—16 Celsius fok. Amennyiben az erjesztő helyiség (pince) hőmérséklete a 28 Celsius fokot meghaladja, úgy a helyiséget is, a mustot is szellőztetni kell. Ez azért szükséges, mert ilyen magas hőmérséklet mellett a must erjedése nem lesz tökéletes. — Amennyiben szüret után az idő hűvösre fordul és az erjesztő helyiség hőmérséklete alacsony, az erjedést fűtéssel kell elősegíteni. Az erjedés zavartalan folyamatát úgy is lehet biztosítani, hogy a hordóból hektoliterenként 5—6 liter mustot kiveszünk, azt 60 Celsius fok hőmérsékletre felmelegítjük, majd a hordóba visszatölti ük. Ha a kedvezőtlen Időjárás következtében a fürtök még a tőkén rothadásnak indulnak, feltétlenül szedjük le a pusztuló fürtöket, az egészséges fürtöknél pedig várjuk meg a teljes érést. A rothadt szőlőből préselt mustnak az erjedését hektoliterenként 20—40 gramm porrátört és kevés mustban elkevert ká- lium-metabiszulíit adagolásával kell megakadályozni. Az Ilyen must 24 órán belül leülepedik, amelyet azonnal le kell fejtem és fajélesztővel, vagy ennek hiá nyában erjedő musttal kell ha ladéktalanul kierjesztem. A fáj' élesztő megrendelhető a Szőlészeti Kutatóintézettől (Budapest, II,, Hermann Ottó út 15.) Fáth Imre. ALASI KEPÉK Telefonbeszélgetés három vállalattal — Itt Faragó igazgató beszél, a Bács-Kiskunmegyei Nyomdaipari Vállalattól. — Tessék, Faragó elvtársi — Tájékoztatom a szerkesztőséget, hogy vállalatunk a harmadik negyedéves tervét előreláthatólag 108—110 százalékra teljesíti. — Milyen volt a negyedév első és második hónapja? — Júliusban 107,4, augusztusban 109,2 százalék. — Köszönjük, Faragó elvtársi * — Hoffman igazgató a Kecskeméti Finommechanikai- és Javító Vállalattól! — Itt a szerkesztőség! — Közlöm az elvtársakkal, hogy a harmadik negyedéves tervünket a hó végére 8—10 százalékkal akarjuk túlteljesítem! — A negyedév első két hónapja hogyan zárult? — Júliusban 103, augusztusban 110. Ez a hónap 115—120 körül lesz. — Nagyon szép! — Igen. írják oda az elvtársak, hogy a ’motortekercselő részleg, meg az esztergályosok sokat segítettek ehhez a szép eredményhez. — Köszönjük, igazgató elvtárs! * — Varga Erzsébet, vezető könyvelő jelenti a Kecskeméti Kőipari Vállalattól: Vállalatunk a harmadik negyedéves tervét szeptember utolsó napján teljesíti. Főbb gyártmányaink: sírkövek, betonoszlopok és betonkádak. — Havonkénti teljesítésünk júliusban 100,5, augusztusban 104,7 és szeptemberben túlhaladjuk a 100 százalékot. — Köszönjük, Varga elvtársnő! Szüretre készül a Hosszúhegyi Állami Gazdaság A Hosszúhegyi Állami Gazdaság nemesnádudvari üzemegységében gazdag szőlőtermés betakarítására készülnek az idén. Az előszüret a napokban kezdődött meg. Ebből már látható, hogy az idén nagyon szép termés lesz. Erről beszél Borsodi Miklós i3, az üzemegység vezetője: — Pár évvel ezelőtt bizony még senki sem merte volna elképzelni, hogy ilyen gyors ütemben fel tudjuk javítani az elhanyagolt szőlőket. Sok gond, sok vesződség volt vele, de az eredmény megérte. Új présházunk, pincénk, mely az ötéves terv keretében épült, jól felszerelve várja a szüret teljes megindulását. Az új pince előcsarnokában hatalmas erjesztő kádak és hordók állnak. Itt van a gazdaság büszkesége, a házilag készített szőlőfeldolgozó berendezés is. Ezt a berendezést Gruber György gépcsoportvezető tervei és irányítása mellett egy egész kis kollektíva készítette el. Az előszüret nemcsak a várható terméseredmények tekintetében ad választ az Idei termésre kíváncsi embernek, hanem az új gépek kipróbálását is jelenti. A szőlő feldolgozását ugyanis nagyrészben gépesítik az idén a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban is. A medencéből a szőlőt elevátor juttatja a présházba, innen a két gépesített darálóba Szorgos munka folyik a bajai határban A bajai határban egyre élén- sebb az élet. A Vörös Fény Termelőszövetkezet nemcsak az őszi takarmánykeverékek vetésével végzett, hanem 1000 holdon elvetett őszi árpája is szépen ki- zöldült már. Egyidőben fogtak hozzá a napraforgó- és kukoricabetakarításhoz. Eddig 14 holdról takarították be a kukoricát, melynek a szárát azonnal be Is silózták. A Micsurin Termelőszövetkezet 60 holdas, ke- resztsorosan vetett őszi árpatáblája is kizöldült. Itt már anap- raforgó-csépléssel is végeztek. A Boldogulás Ütja I. típusú termelőszövetkezeti csoport tagjai a rozsot vetik és ezzel egyidőben megkezdték a kukorica betakarítását is. Az egyénileg dolgozó parasztok követik a termelőszövetkezetek példamutatását. Maros József, Kucs Mátyás és Rajcsány József földjén is kizöldült már az őszi vetésű árpa és rozs. A homokosabb részeken megkezdték a kukoricatörést, szedik a burgonyát és csépelik a napraforgót. A silózás helyzete megyénkben Megyénk silőzási tervének eddig 18,35 százalékát valósították meg az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és egyéni gazdák. A termelőszövetkezetek tapasztalatból ismerik a silózás jelentőségét, és már eddig az évi terv 24,6 százalékát teljesítették. Az évi silőzási terv teljesítésében első a kiskunhalasi járás. 3059 köbméter silózott takarmánya van. A kiskunhalasi járás eredményeinek eléréséhez nagyban hozzájárult Tóth Béla, járási építési előadó, aki elősegítette 1300 köbméter tervezett betonsiló helyett, 2650 köbméter toetonsíló építését. Tsz-ek közűi •« borotai Vörös Csillag érte el a legjobb eredményt a járásban. Az évi terv teljesítésében második Kiskunhalas város. Maga a város 825 köbmétert silózott. Harmadik a bácsalmási járás. 2727 köbméterrel. Utolsó lett a kalocsai és a kiskőrösi járás. Ennek ellenére a kalocsai járásban is van jó eredményt elérő termelőszövetkezet, mint például a íajszí Vörös Csillag. A silózás egyik szakasza szeptember 30-án zárul. Az eddig tartó idénytervét a kecskeméti járás példamutatóan, már most, jóval a határidő befejezése előtt, 138 százalékra teljesítette. ömlik. A gépi berendezés a kocsányi kiválasztja. A prés szintén gépi meghajtással működik. Ezt a sok műveletet egy eddig használaton kívüli, házilag kijavított motor végzi, transzmisszió segítségével. Huszonkét ember munkája szabadul fel a gépesítés során. Ez jelentős megtakarítást jelent az állami gazdaságnak. A pincemester így felkészülten várja, hogy az ízletes, zamatos must a hordókba kerülve érlelődjék csillogó, tisztafényű kadarkává. A hordókat is már mind előkészítették a szüretre. Kicserélik a nyugdíjasok SZTK igazolványát Az Országos Nyugdíj Intézet közleménye. Az Országos Nyugdíj Intézet a napokban megkezdi a nyugdíjasok betegségi, biztosítási szolgáltatásra jogosító igazolványok kicserélését, mert a régi igazolványok nagyrésze olvashatatlanná vált, elhasználódott. Biztos pénzforrás szerződéses ssrtéshíziaiás. Kukoricabeadási kedvezmény Magas átvételi ár Kamatmentes előleg Kukoricáját jobban értékesíti Melléktakarmónyait jól felhasználja Sertéseit magas áron adja el Nagy jövedelemre tesz szert, ha MOST köt sertéshizlalási szerződést Szerződés köthető az Állátforgalmi Vállalat járási kirendeltségénél, illetve a községi felvásárlóinál. 400 ŰJ GÉPEK KÖNNYÍTIK MEG A MUNKÁT Szinte a földből nőtt ki a Motor- és Gépjavító Vállalat, ahol ma több, mint 100 dolgozó foglalkozik közszükségleti cikkek és egyéb más áruféleségek gyártásával. Ezt a munkát a korszerű gépek sokasága köny- nyíti. Nemrég állították munkába az ezres egyetemes marógépet, mely 64 000 forintba került az államnak. Egy új lemez lees áthajlító gép is jelentősen meggyorsította a termelést. Az év végéig még több gépet állítanak a termelésbe. Többek között egy ajax-kalapácsot, mely 34 000 forintba, egy esztergapadot, mely 29 000 forintba kerül. Egy asztalifúrót és egy 35 tonnás excenterprést is kapnak. Az üzem dolgozói éppen ezért elsők között jegyeztek VI. Békekölcsönt, mégpedig 68 500 forint értékben. SZÉPÜL, GAZDAGODIK A VAROS A natkai szigeten készül az új strandfürdő, a város dolgozóinak legnagyobb örömére. Eddig mér 250 000 forintot áldoztak e létesítményre. A jövő terveiben szerepel, hogy a fürdő mellett felállítanak egy éttermet és egy cukrászdát. Megváltozik a bel- és külterületen az utcák képe. Már eddi,; 15 500 négyzetméternyi utat láttak el salakburkolattal, melynek költsége 150 000 forint. ogosan büszkék a város vezetői és dolgozói arra a gyümölcsfa csemetekertre is, mely 1 500 000 forintba került. A gyü- rr.ölcsfakertben nevelt csemetékből látják el folyamatosan azt a 19 0Ö0 hold homokos területet, ahol ma még a szöcske is csak nehezen él meg. Ez évben 2000 hold homok gyümölcs- fásítását tervezik. AZ ÜJ ÉLET ÜTJAN A város dolgozó parasztjai közül többen a bodoglári részen, a hó közepe táján Alkotmány néven egy új termelőszövetkezetet alakítottak 449 hold földdel és 19 taggal. Példájukat bizonyára még többen fogják követni. TÖRPE VÍZMŰ ÉPÜL Sok gondot okoz a város vezetőségének a vízellátás problémája, s ami ezzel kapcsolatos, a város köztisztasága. Ennek megoldását Segíti majd a városi törpe vízmű, melynek építését októberben kezdik meg. Az előzetes számítások alapján erré a létesítményre 5— 60Ô000 forintot áldoz államunk. Az építkezés üteme a következő: belső körvezeték kiépítése, majd négy helyen vízcsap felállítása. így a Köztársaság és a Tolbuchin utca sarkán, a Hajnal és az Árpád utca sarkán, a Mátyás téren és a Lenin téren lesz új vízcsap. PARKOSÍTANAK A mozi előtt lévő tér, a város egyik legforgalmasabb és legelhanyagoltabb része. Ezen az áldatlan állapoton változtat majd a most megindult parkosítás. A tanácsháza Sztálin téri oldalán pedig rövidesen piros salakkal töltik fel a sétányokat. KIGYÜLAD A FÉNY A GÓZON UTCÁBAN Már egy éve hogy a Gőzön utcai dolgozók minden tanácsülésen ezzel a kéréssel hozakodnak elő: villanyt kérünk, A tanács város- és községgazdálkodási osztálya a lehetőségek birtokában úgy határozott, hogy az ilyen irányú kérelmek közül elsőnek a Gózon utcaiak fájó problémáját orvosolják. Ezért a közeljövőben megkezdik az utca villamosítását. A szükséges 30 darab villanykaró már megvan, csupán avra várnak, hogy a megyei tanács tervosztálya megadja a villamosításhoz szükséges engedélyt. KÖZPONTI MŰVÉSZEGYÜTTES létrehozását TERVEZIK A kulturális élet fellendülésének egyik fontos mozzanata ez a terv, mely ismét arra utal, hogy Halas város mostmár siet, Siet pótolni azt, amit eddig elmulasztott, bár adottságai megvoltak hozzá. A Központi Művészegyüttes léte nem csorbítaná az üzemek, vállalatok kulturális tevékenységét. Az első lépést már megtették, A 60—70 tagból álló énekkar tagjait személyesen felkeresik és kérik közreműködésüket. Értesülésünk szerint a kar igen komoly zenei képességgel bíró vezetőt kap dr. Szombatiné, Suba Irma személyében, A művészegyüttes létrehozásáért igen lelkes tevékenységet folytat Reiie Géza, a tanács végrehajtó bizottságának elnöke. HELYESÍRÁSI TANFOLYAM Az általános műveltség emelésére Is gondol a városi tanács népművelési osztálya, ezért szervez helyesírási tanfolyamokat. Négy tanfolyam lesz. Az egyik a várc*i tanácsházán, melyet Szilágyi Ferenc, a Sziládi Áron Gimnázium igazgatója vezet. Rekettyén Vas Lajos igazgató, Inotán Kelemen Gábor, Bodog- láion Schwob Péter vállalkozott e tanfolyamok vezetésére. RENDELT RÉSZLEG — PRÓBAFÜLKÉVEL A Kiskunhalasi Ruházati KTSZ 16—18 taggal létrehozta a polgári és egyenruházati rendelt részlegét. A részleg két részre oszlik. Az első a fogadóhelyiség, a másik a műhely. A vezetők gondos előrelátását bizonyítja az is, hogy a fogadóhelylségben próbatülkét biztosítottak. A rendelt részleg egy hét múlva kezdi meg termelő tevékenységét. Az épület átalakítására 9606 forintot használtak fel. DISZ vezetöségvalaszTÁS Múlt hét szombatján a Szilá- di Áron Gimnázium dísztermében gyűltek Össze az iskola DlSZ-fiataljai — vagy 150-er — hogy megválasszák vezetőiket. A beszámolót követő vita befejezésével a tagság megválasztotta a DISZ új vezetőségéi. Titkárnak Rupnik Bélát választották meg ismét. Helyet kapott a vezetőségben Csornai Erzsébet, Mácsai Patricia, Jeremiás Ildikó, Szerencsés Hajnal. MEGSÚGJUK A TANÁCSNAK ...hogy a Dobó-telepen a Borz utcai kút már hosszabb ideje rossz. A környék lakói emiatt sokat mérgelődnek. Kis javítással ismét használhatóvá lehetne tenni a kutat. ... hogy Gera Dezső, a 60-as körzet tanácstagja csak ígéri a rendszeres tanácstagi beszámolót, de elfelejti megtartani. ... hogy a Dobó utcában már egy hete nem égnek a villanyok. — De jó lenne, ha az utca másik felében is biztosítanák a közvilágítást, különösen a kút- nál — óhajtozzúk a Dobó utcaiak. Értekezlet a Földművelésügyi Minisztériumban az őszi mezőgazdasági munkákról Megyei főagronómusoknak, a megyei gépállomási igazgatóságok főmezőgazdászainak és a megyéi agropropagandistáknak a Földművelésügyi Minisztériumban csütörtökön összehívott értekezletén Bajcsy Ede, a Földművelésügyi Minisztérium Növénytermelési Főigazgatóságának vezetője mohdott beszámolót az őszi mezőgazdasági munkákról.