Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. szeptember (10. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-20 / 221. szám

ÖT ÉV A IFE3LÖDÉ Nevek, számok, adatok, majd­nem feledésbe merült többéves események kelnek életre a tom­pái tanácsháza kis szobájában. Öt év fejlődésének tényeit so- rolgatja Liliom Mátyás tanács­elnök szobájában az a pár em­ber, aki arról• beszél, mik a teendők most, hogyan lehetne még jobban megerősíteni a kul­turális éle*et, még többet nyúj­tani az öt esztendő alatt igényes­sé vált tompái dolgozóknak. Mert öt esztendővel ezelőtt még úgy hívták a mostani kultúrotthont, hogy Kovacse- vics-féle vendéglő. A mozi volt akkor az egyetlen szórakozás^ hacsak az ifjúsági szervezet nem hozott össze va­lamiféle műsort. Egy-egy lelkes ifjú csoport időnként hozzálá­tott egy-egy előadás rendezésé­hez, de utána szétszéledt a kol­lektíva. Nem volt, ami összetart­sa őket. 1951. Megindul állami támoga­tással a kuitúrház építése. Kija­vítják a kopott padlót. Az ál­lami gazdaság dolgozói lelkes, kultúra iránt érdeklődő fia­talok, a tömegszervezetek név­telen tagjai karjuk és lelkesedé­sük lendületével toldják meg azt a 30 000 forintot, amit az állam a meginduláshoz adott. Akkor még csak ideiglenes színpadon hangzottak el az első bátortalan hangok. 1952 hozta meg az állandó szín­pad építését és az első nagy előadást; a »Csínom Palkó«-t. Aztán 1953-ban követte a kezdetet a »János vitéz«. 1954- ben a »Dohányon vett kapi­tány«, a nagyszerű szovjet ope­rett melódiái bizonyították a felfelé induló fejlődést. 53-ban még arra is jutott pénz álla­munk jóvoltából, hogy a kultúr­otthon, a tompái kulturális élet új központja szép külsőt kapjon és kitatarozott, kicsinosított homlokzatával hirdesse az egész­séges fejlődést. Kollár. György, az elnökhe­lyettes, az akkori tanácstitkár ré­gi, elkoptatott könyvtári belépő- gcgyet mutat. Û volt a második olvasója a könyvtárnak, amely 1950 őszén jött létre. Súlyos ezreseket érő új könyveit akkor csomagol­ták ki a-ládából és akkor he­lyezték el dolgozó népünk álla­mának ajándékaként a könyv­társzekrénybe. Az első olvasójegy arról ta­núskodik, hogy Kollár György két nagyszerű szovjet regénnyel a hóna alatt vonult ki a könyv­tárhelyiségből 1950 őszén, Solo- hov: »Uj barázdát szánt az eke« című könyvét lapozgatta el- menőben és az »Acélt meg­eszik« fejezeteit böngézgette. Ki tudná ma már, hogyan kö­vették egymást az olvasók, ho­gyan erősödött a könyv barátai­nak tábora Tompán. Szabó Dé­nes, a könyvtár szorgalmas pe­dagógus vezetője pedig fáradha­tatlan buzgalommal adja a ta­nácsokat a fiatal és idős olva­sóknak, minden könyvnek tud­ja a titkát, mindenikről van egy-egy okos, magyarázó szava. És most 1955-ben akár hol kezdjük el a tompái kultúrott­hon terjedelmes munkatervének olvasását, egymásután beleütkö­zünk az ötéves fejlődés ered­ményét jelző tényékbe. Azt mondja a terv, hogy a kultúr- otthonnak kitünően működj szmjátszószakköre van. Október 15-én adják elő a »Boci-boci to.rka« című mai tárgyú operet­tet. December 15-re Szirmai Al­bert, szép, régi operettjét, a »Mézeskalács«-ot újítják fel. December 31-én pedig a kultúr­otthon összes művészeti cso­portjai — jó pár tompái fiatal­ból állnak a csoportok — nagy és változatos műsorú Szilvesz­ter-esttel kedveskednek a mu­latni, szórakozni vágyóknak. A tompái tanácsháza kis szobájában már megszülettek a tervek. Kibővítik a zenészszak­kört. Kijavítják és kiegészítik a hangszerállományt. Naggyá fejlesztik az énekkart. Újjá szer­vezik a fényképészszakkört és szeptember 15-re megalakul a mezőgazdasági szakkör is. Első programjaként talajvizsgáló kí­sérletekkel kezdik. Újjászerve­zik az előadói munkaközösséget is, mert télre egész sor szak­tanfolyamot indítanak. * Galánta Tibor, a kultúrotthon igazgatójal^jgen nagy segítséget Tavasztól őszig Egyszer egy fiatal mit gondolt magában? Benevezett rendre az országos ifjúsági versenybe. A Kecskeméti Gépállomás egyik DISZ-fiatalja volt. Amint kiállí­totta a nevezési lapot, elégedet­ten nézegette végig: ■ — No, ezt megnézhetik a töb- Diek! 150 százalékos évi tervtel- iesítés nem kicsinység — s már izaladt is, hogy a brigád többi tagjainak is megmutassa a vál­lalást. Bizony azok se voltak res- . tele és sorra mind aláírták a vál­lalási lapokat, melyen mindenütt ott ékeskedett a 150 százalék. Itt kezdődött a történet, s foly­tatásaként megemlíthetnénk, • aogy rövid idő múlva a Kossuth brigádhoz még nyolc fiatal DISZ ingád csatlakozott vállalásával, igyancsak a Kecskeméti Gépál- omáson, sőt még négy, brigádon kívüli DISZ-fiatal is. Például az Etőre-brigád hét tagja, a Dózsa- origád két tagja és a Lenin-bri- gád öt tagja szintén vállalkozott tervének túlteljesítésére. Azután teltek-múltak a napok, uol gyorsan, hol meg lassan. Az idő és a gépállomási adminiszt­ráció — hála az égnek — éhes gyomorral fölemésztette a vál­lalásokat, s azután a jóízű sem­mittevés nyugalmába vonult. — Először — de ez bizony még a tavasszal volt — a városi DISZ- oizottság kezdett érdeklődni, mi lett a sorsa a vállalásoknak? — Nem tudtak meg semmit. Ügy­látszik, nem voltak elég kitar­tóak ahhoz, hogy saját maguk bogarásszák össze a hatalmas adattengerből a fiatalokra vo­natkozó teljesítményeket. Miután a várost DlSZ-bizott- Mg is — .bár elég könnyelműen a hasztalan érdeklődés után lemondott arról, hogy a. fiatalok versenyéről valamit megtudjon, 'teljeseit feledésbe merült a do­log. így érkezett el teljes pom­pájában az ősz. A virágok már gyérebben kezdtek virítani, mi­kor a csendes őszi idillben a vá­rosi bizottság fölébredt álmodo­zásából és ismét tudakozódott a versenyzőkről. Sajnos, nagyon kevés eredménnyel. A gépállo­máson semmit nem tudtak mon­dani, csupán egy áldozatra kész és szerény üzemgazdász szánta meg a kérdezősködőket és vál­lalkozott arra, hogy nyomába ered az elkallódott vállalások­nak s megpróbálja összehasonlí­tani az eddigi teljesítményekkel. No, végre, ez sikerült. így tud­ták meg, hogy a vállalók közül csak néhány brigád teljesítette 100 százalékra idénytervét, a többiek pedig még a 100 száza­lékot sem érték el. A Lenin- brigád például csak 85 százalék­ra tudta teljesíteni a nyári ter­vet. így bukkanlak rá Ábrahám András vállalására is, aki hét kiló üzemanyagmegtakarítást és szintén 150 százalékos éves terv­teljesítést ígért. Hogy mi lett az ígéretből, azt is megmondhatjuk. 256 holdas nyári tervéből csak 228 normálholdat teljesített, ami bizony 89 százalékos teljesít­ménynek felel meg, az utolsó de­kádban pedig 244 kiló üzem­anyag helyett 390 kilót használt fel. Sorolhatnánk tovább is az ehhez hasonló tényeket, de úgy gondoljuk, hogy a következtetést már ebből is le lehet vonni. Ez pe­dig a következő, — s ezt a gép­állomás vezetőinek is illene meg­jegyezni —, tavasztól őszig ver­senyezni nemcsak annyit jelent, hogy a kezdet kezdetén megte­szik a vállalásokat, a végén pe­dig értékelik »az eredményeket«, hanem közben is figyelemmel, nagy szeretettel és felelősséggel kell irányítani úgy az egész gép­állomás, mint — s ez különösen jelentős — a fiatalok versenyét; ÛT3AH kap pedagógus társaitól, akik közül többen szívesen, szeretet­tel foglalkoznak az ifjúság ne­velésével. Azt is elárulják a tervek, hogy a DISZ-szervezet titkára —1 Csányi Gyula fiatal pedagógus — egyben a kultúr­otthon igazgatójának helyettese is. Újabb határozat is születik a megbeszélésen: Nemcsak kultú­rával él és fejlődik a falu. Szükség van a sportélet fejlesz­tésére is, és az sem lenne hely­telen, ha a Traktor Sport- egyesület a kultúrotthon kereté­ben látna hozzá szakosztályai­nak fejlesztéséhez. Még a sak­kozókról sem feledkeznek meg. Múlt és jelen és a bontakozó jövő így egyesül egy falu kultúr- éíetének mozgatójává a tompái falusi pártszervezet irányításá­val, a tanács támogatásával. Akiknek az idén tapsolunk A kecskeméti Katona József Színház két régi tagját mutatjuk be abból az alkalomból, hogy ed­digi kecskeméti munkásságuk alapján az idén a karból színészi státusba léptette őket elő a Nép­művelési Minisztérium. I Zoni Gyula az elmúlt esztendő­ben már több ízben kitűnt egy- egy epizód szerepben, kisebb ala­kításban. Most a Szelistyei asz- szonyok című operettben játszik a színház első idei bemutatóján. Takács Lajos is a Szelistyei asz- szonyokban mutatkozik be az idén, miután jó munkája jutal­mául megkapta a megérdemelt előléptetést. 0000-000000-0-0-0-000000000 ? Uj sportszakkönyv À LABDARÚGÁS SZABÁLY- KÖNYVE (Irta és összeállította: (Nagy Lóránd.) A labdarúgásról 1952-ben meg­jelent »Verseny és játékszabá­lyok« óta évről-évre több spor- tcló kívánta új. részletesebb és átfogóbb munka elkészítését. E feladatnak a szeiző úgy tett eleget, hogy a jelenleg érvény­ben lévő szabályokat nem csu­pán összeírta, hanem az ítélke­zés alapján kialakult gyakorla­tot is összefoglalta és min­denütt, ahol ennek szüksége felmerült, ellátta magyarázó jegyzetekkel, Mi újság Mácsahnásou? Jelenleg három helyen folyik Bácsalmáson állami támogatás­sal nagyobb költségeket igénylő lakásfelújítás. A régi gyógyszer­tár helyén, a Juhász Gyula utcá­ban és a Rákóczi út sarkán rö­videsen szépen kitatarozott la­kás várja új lakóját. A helyi tanács város- és köz­séggazdálkodási csoportja álla­munk jóvoltából ebben az esz­tendőben már jelentős összege­ket fordított az állami kezelésbe vett házak tatarozására, javítá­sára. Üj külsőt kapott a Kálvá­ria soron például három ház. Befejeződött a Petőfi utcában egy komolyabb tatarozás, elké­szült a Tábori Róbert utcában a tetőzet átépítése. Megkezdődött a Köztársaság utca 39. számú ház tatarozása. Még ebben a hónap­ban körülbelül 20 ház kisebb- nagyobb javítására kerül sor. A helyi tanács feljegyzései sze­rint ebben az esztendőben többet fordított államunk Bácsal­máson lakástatarozásra, mint az elmúlt tíz esztendőben együttvéve. A harmadik negyedévben egye­dül 82 000 forint értékű tataro- zási munkálatokat irányoztak elő. Szerepel a tervek között a kuitúrház, a strandfürdő és a könyvtár fejlesztése és átépítése is. * A községfejlesztési alap fel- használása érdekében részletes tervek készültek Bácsalmáson. A tervben szerepel többek között az idén három közkút nagyjaví­tása, 2000 négyzetméter beton­járda építése, kb. 90 000 forint értékben. 50 000 forintos költséggel hoz­zák rendbe a községben a Kos­suth parkot. Gyermekfürdőt, ját­szóteret, körhintát építenek, a legifjabb bácsalmási polgárok szórakoztatására. Bővítik a köz- világítást is két helyen, a Rudics és a Proletár utcában. * A bácsalmási fiúiskola rövide­sen nagy értékű létesítménnyel gazdagodik. Nemsokára befeje­ződnek az iskolafürdő építésé­nek munkálatai. A tanács tervei szerint az iskolás gyermekek mellett a lakosság is igény be­veheti a zuhanyozókat. * Államunk támogatását a sok­féle jelentős beruházásokat igénylő építkezést, azzal üdvö­zölték a bácsalmási dolgozók, hogy fokozzák a társadalmi mun­kák lendületét. A közelmúltban az államosí­tott házak lakói saját erejük­ből — csak az építőanyag rendelkezésükre bocsátása után — kijavították, kisebb- nagyobb tatarozást végeztek 40 lakóházon. 1500 négyzetméteres téglajárdát épített a lakosság közös erővel a Kálvária soron, a Türr István utcában és a Vörösmarty utcá­ban. Több, mint 80 ház lakói vet­tek részt ebben a munkában. * Az utóbbi időben a termény­átvevő szervek hatalmas mun­kát végeztek Bácsalmáson. Csak a szerződött növények átvétele után több, mint félmillió forintot fizetett ki a dolgozó parasz­toknak pl. a MEZŐKER. Javorka Kálmán tanácstag fél holdon termelt például szer­ződéssel káposztát. A fél holà termésből 18.000 forintot vitt haza. A Termény forgalmi Vál­lalat forgalma is meghaladja az előző esztendeit. Szabad ér­tékesítési szerződés alapján el­adott kenyérgabona ellenértéké­ként közel 1 millió forintot fi­zetett ki a bácsalmási termelők­nek. * Az elmúlt esztendőben jelen­tősen megnövekedett a bácsal­mási üzletek forgalma. 1954 szeptemberéig a bácsalmási fóldmúvesszövetkezet évi for­galma alig haladta meg a 11 és fél millió forintot. Ebben az esz­tendőben máris több, mint 12 millió 200 000 forint értékű árut vásároltak a bácsalmásiak. Jellemző, hogy a korábban luxuscikk számba' menő ipar­cikkekből emelkedett leginkább a fogyasztás. Az idén 82 ke­rékpárt vásároltak, az elmúlt esztendőben 60-at. Ebben az év­ben 7 motorkerékpár talált gazdát, 1954-ben mindössze 3. Tavaly 28 tűzhelyet vásároltak a bácsalmásiak, ebben az év­ben 62 újtípusú, modern asztal- tűzhely vándorolt új tulajdonom sához. Eddig 57 különböző típusú ‘rádiókészüléket vettek a dolgo­zók, az elmúlt esztendőben alig több, mint a fele, 38 készülék, talált gazdát. * Államunk nagyszerű ajándé­kát, az ingyenes 400 forint ér­tékű csecsemőkelengyét ebben az esztendőben 145 anyának szolgáltatták ki Bácsalmáson. Az ajándék értéke összesen 58 000 forint. Vas- és műszaki cikkek vására a föidművesszövelkezeteknél A megye földművesszövetkeze- teí az őszi csúcsforgalomra való felkészülés során szeptember hó­napban megrendezik a vas- és műszaki cikkek vásárát. A kiál­lításszerű vásárokon dolgozó pa­rasztjaink dús raktárkészletek­ből vásárolhatják meg mindazo­kat a vas- és műszaki cikkeket,, melyekből az elmúlt évek során még komoly hiány volt. A Tiszakécskei Földművesszö­vetkezet szaküzletében például hétfajta tűzhelyből több, mint száz darab áll a vásárlóközönség rendelkezésére. Ugyanilyen bő­ség van a különböző, jóminőségű kályhákból és füstcsövekből is. A földművesszövetkezetek jó- előre felkészülve az őszi munká­latokra, időben beszereztek a mezőgazdasági szerárukat, bolt­jaikban mindenütt kapható pat­kósarok, trágyavilla, kapa, ásó, lapát és egyéb munkaeszköz. A közelgő szüretre való előkészü­let során elegendő mennyiségű szőlőprések, szőlőzúzók állnak a termelők rendelkezésére. A földművesszövetkezetek bolt­jainak vezetői, — figyelembevé- ve a kiváló terméseredményeket és az előreláthatóan megnövekvő vásárlóerőt —, háztartási gépek­ből és műszaki cikkekből is je­lentős készleteket biztosítottak a falu számára. A kiskunfélegyhá­zi, kiskunmajsai, bácsalmási és soltvadkerti vasszaküzletekben például kapható a tízféle háztar­tási műbeletet végző robotgép isi Teljesen kielégítő az ellátás a higiénikus, szép kivitelezésű és jóminőségű alumínium edények­ből. Most, a vásáron kerülnek for­galomba újdonságként a keríté­sek előregyártott elemei is. A szövetkezeti boltokban és a piaci elárusítóhelyeken széles válasz­tékot biztosítanak csillárokból, rádiókból és különböző hőelek­tromos készülékekből. A szeptember hónapban zajló vas- és műszaki cikkek vásárai­nak árubősége visszatükrözi ipa­runk fejlődését, valamint a föld­művesszövetkezeti kereskedelem kulturáltságának növekedését. M. I-né. Már most szerezze be téli vas- és műszaki áruszükségleteit ; kály ha, lűzhcly, fÜStCNŐ, a/enciiknnns. ul u mini h ni ed city. liúsgép, mákürl«, csillár. rádió. yillanyégrő, stb., stb. Kapható : a töldművesszövetkezeti boltokban és vásárokon, a Kiskeres­kedelmi Vállalat szakboltjaiban és az Állatni Áruházban. 417

Next

/
Oldalképek
Tartalom