Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. augusztus (10. évfolyam, 180-204. szám)
1955-08-11 / 188. szám
Áz atomerő békés felhasználásával foglalkozó nemzetközi értekezlet keddi ülése A német sajté és rádió ismertette Rákosi Mátyás bessédét GENF. A TASZSZ különtu- dácf tójától; Az atomerő békés felhasználásával foglalkozó nemzetközi tudományos és műszaki értekezlet részvevői kedden teljes ülésen folytatták munkájukat. Az értekezlet részvevői nagy érdeklődéssel hallgatták meg D. Blohincevnek és N. Nyikolajev- nck, a két szovjet tudósnak 'A világ első, a Szovjetunióban létesült atomvillanytelcpe és az atomenergetika fejlesztésének útjai« című előadását. D. Blohincev hangsúlyozta, nogy a Szovjetunió első ipari alcmvillanytt-lepének működése lehetővé teszi, hogy összegyűjt- sék a szükséges műszaki tapasztalatot az atomvillanytelepek építéséhez cs üzemeltetéséhez, megteremtsék a szükséges ipart és kiképezzék a kádereket. — Ez a telep — mondotta D. Blohincev — most reális alapja országunk atomenergetikája fejlesztésének és a telep munkájának tapasztalatai hasznosak lehelnek más olyan országokra nézve is, amelyek az atomerő békés célokra való széleskörű felhasználásának útjára szándékoznak lépni. Az előadó a továbbiakban vá- îolta a szovjet ipari atomvil- lanytelep berendezését, fizikai sajátosságait és üzemeltetési körülményeit. A működő atomvil- lanytélep alapja egy termal- neutronokkal működő grafitfé- kezésű és nagynyomású vízzel hűtött reaktor. D. Blohincev rámutatott, hogy a Szovjetunió első atomvillany- telepe eddig 15 millió kilowattóra villamosenergiát szolgáltatott. Üzembehelyezése óta a hőtermelő elemek még sohasem mondták fel a szolgálatot. A villanytelep helyiségében, a tar-!öle kiáramló vízben és az állomás szellőztető csövében észlelhető rádióaktív kisugárzás nem fenyegeti a kezelőszemélyzetet, sem pedig a környék lakosságát. A telep üzemeltetése egyszerűbbnek bizonyult a szénnel fűtött hőerőműtelepnél. A telep égy évi működéséből levont általános következtetésként megállapítható — mondta D. Blohincev, — hogy a leírthoz hasonló atomreaktorból energiát merítő atomvillanyte- lep igen biztonságosan fog működni. D. Blohincev elmondotta, hogy a Szovjetunióban különböző típusú 50—100.000 kilowattos és még nagyobb atomvillanytelepe- ket terveznek. A tervezőmunkában a Szovjetunióban működő atomvillanytelep tapasztalatára támaszkodnak. A professzor megmutatta, mennyiben előnyösebb a nagy atomvillanytelep az egyéb villanytelepeknél. Gazdaságossági számításokra támaszkodva kimutatta, hogy ilyen villanytelepeken egy kilowattóra villamosenergia előállítása 10—20 kopejkába kerül. D. Blohincev professzor befejezésül hangsúlyozta, hogy a tudósok nemzetközi együttműködése igen kedvezően befolyásolja az új iparág, az atomenergetika fejlődését. D. Blohincev előadása alapján az ülésen élénk vita folyt. A vita során a szovjet tudós Kanada, az Egyesült Államok, Hollandia, Anglia, India, Argentina delegátusainak több kérdésére válaszolt. VV. Sinn, Illinois-állam (USA) Argonnei nemzeti laboratóriumának igazgatója az értekezlet elé terjesztette amerikai tudósok csoportjának beszámolóját, meiv leírja az 5—10.000 kilowatt kapacitású forróvizes kísérleti energetikai reaktor szerkezetét és munkáját. D. Hill és S. Joulin angol tudósok beszámolója az atomenergia-termeléssel kapcsolatos angol tőkebefektetésekről szól. Augusztus 8-án az értekezlet délutáni ülésén több előadás hangzott el »A világ energiaforrás-szükségletéről.« Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a Világ 1975—2000. évig terjedő időszakában való energia-szükségletéről szóló jelentése azt mutatja, hogy a XX. század végén a világ évi energiaszükséglete az 1952. évi szükséglet nyolcszorosa lesz. A francia atomenergiaügyi bizottság egy tagja jelentésében rámutatott azoknak az új energiaforrásoknak a fontosságára, LONDON (TASZSZ) Londonban nagy érdeklődést keltettek a Szovjetunió első működésben lévő atomerőmű telepéről szóló jelentések, amelyeket Genfben az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó nemzetközi tudományos és technikai értekezleten a szovjet küldöttség terjesztett elő. Az esti londoni lapok első oldalukon számolnak be a szovjet küldöttek beszédéről. A Star amelyek az atomenergia békés- célú felhasználásával kapcsolatban nyílnak meg. Robinson és Dániel angol tudósok beszámolójukban megalapítják, hogy a nukleáris energia villamosenergiatermelésre váló felhasználásának megkezdődése különösen jelentős, ha figyelembevesszük, hogy a természetes energiaforrások (szén, kőolaj, földgáz) fokozatosan kimerülnek és a jövőben nem tudják kielégíteni a világ* gazdaság növekvő energiaforrásszükségletét. E. Mason (USA) beszámolója a gazdasági fejlődésnek az energiaforrásoktól való függésével foglalkozott. H. Bhablia, az indiai atomenergiabizottság elnöke beszámolójában értékelte azoknak az üzemeknek a tervezett kapacitását, amelyeket India az 1906-ig terjedő időszakban fog létesíteni és rámutatott az atomenergia békéscélú alkalmazása fejlesztésének fontosságára. A. Sevcik, a műszaki tudományok doktora (Csehszlovákia) beszámolójában arról a közvetlen hatásról beszélt, amelyet az atomenergia a lakosság személyes és társadalmi szükségleteinek kielégítésére, életkörülményeinek javítására és kulturális haladására gyakorol. Sevcik jelentéséből kitűnik, hogy Csehszlovákia energiagazdálkodásában az atomenergia felhasználásának már 1965—1970-ben nagy jelentősége lesz. Sevcik rámutatott arra a jelentőségre is, amelyet az atomenergia felhasználása a népgazdaság fejlődésének üteme szempontjából és ilymódon a csehszlovák lakosság életszínvonala emelése szempontjából jelent. (MTI) első oldalán az alábbi címmel közli cikkét: »Oroszország feltárja a világ előtt az atomerőműre vonatkozó titkait.« Az Evening Standard szintén első oldalán, az egész oldalon végighúzódó alábbi címmel számol be a szovjet küldöttek felszólalásáról: »Oroszország ismerteti az atomvállalatok terveit; Oroszország olyan atomerőműtelepet tervez, amely kétszeresen felülmúlja az angliai telepek teljesítőképességét.« BERLIN. A Német Demokratikus Köztársaság és Nyugat- Németország sajtója s rádiója ismertette Rákosi Mátyásnak, a WASHINGTON. (TASZSZ) Sz. R. Sztriganov, a Szovjetunió washingtoni ideiglenes ügyvivője felkereste a külügyminisztériumot és beszélgetést folytatott Hoover külügyminiszterhelyettessel. A beszélgetés után Sztriganov a következő sajtónyilatkozat jt tette: »Emlékiratot nyújtottam át, amelyben hivatkozás történt a szovjet kormánynak az Egyesült Államok kormányához június 15-án a Tuapsze tartályhajó és legénysége feltartóztatásáról szóló LONDON. (MTI) A Reuter illetékes forrásoki a hivatkozva közölte, hogy az angol kormány eljárt az Egyesült Államoknál a koreai fegyverszünet ügyében. Az angol kormány kifejtette, hogy ellenzi a liszinmanisták provokációját a semleges ellenőrző bizottság ellen. »Minthogy az Egyesült Államok nagymértékben felelős a koreai fegyverszünet fenntartásáért, Nag yBritánnia reméli — hangzik h Reuter jelentése, — hogy AmeSzerdán a Város- és Községgazdálkodási Minisztériumban a megyei jogú városok Vkg-osz- tályainak tűzrendészeti előadói országos értekezleten beszélték meg az állami tulajdonban lévő lakóházak tűzrendészetével kapcsolatos kérdéseket. Bánfalvi Árpád, a Város- és Községgazdálkodási Minisztérium iparszervezési osztályának vezetője beszámolójában rámutatott, hogy bár az elmúlt félévben az országban összesen csupán 76 lakóházi tűzeset fordult elő s a károk sem nagyok, mégis erőteljesen szorgalmazni kell a tűzbiztonsági intézkedések szigorú megtartását. El kell érni — hangsúlyozta, — hogy a tűzrendészeti előírásokat a vidéki városokban is Magyar Dolgozók Pártja Köz-* ponti Vezetősége első titkárának^ hétfőn tartott képviselői beszá-s mólóját. (MTI) jegyzékére. Az emlékirat rámu tat, hogy a szovjet kormány> megelégedéssel állapítja megp hogy a Tuapsze tartályhajó szs-“ mélyzetének 29 tagja kiszabaduld és a Szovjetunióba érkezett. A szovjet kormányt azonban aggasztja az a tény, hogy a személyzet húsz tagját és a tartályba jót még mindig fogva tartják. A szovjet kormány elvárja? hogy az Egyesült Államok megteszi a szükséges intézkedéseket a személyzet hátralévő tagjainak és a tartályhajónak a szaba- donengedése céljából.« (MTI) rika bizonyos lecsendesítő befolyást gyakorolhat hi Szín Man elnökre a fegyverszünetet fenyegető fejlemények elkerülése érdekében.« Az angol hírügynökség jelentése ugyanakkor rámutat arra, hogy hivatalos amerikai körök »támogatják Li S;:in Man álláspontját és -egyetértenek azzal, hogy a semleges bizottság működésére nincs többé szükség.« (MTI) még ebben az évben kiadják: Hangsúlyozta, hogy a tanácsolt város- és községgazdálkodási osztályainak is nagyobb gondot kell íordítaniok a tűzrendészetre. Az értekezlet befejezése után Szabó János, város- és községgazdálkodási miniszter, Gombik Sándor, a Budapest főváros Tanácsa közlekedési igazgatósága tűzrendészeti előadójának, Fejérdi Károly, a Fővárosi Vízművek tűzrendészeti előadójának, Erős Rezső, az Állami Biztosító tűzrendészeti propagandistájának átadta a »»Város- és községgazdálkodás kiváló dolgozója« jelvényt, ezenfelül több mint 60 tűzrendészeti dolgozót jutalmaztak meg eddigi eredményes munkájáért. (MTI) Angol lapok a Szovjetunió küldöttségének a genfi atomenergia-konferencián való részvételéről A SiovjelüHÓ ideigta üpiv»ek látogatása az amerikai kiiigynisztérnban Angol diplomáciái lépés az Egyesült Államok kormányánál a koreai fegyverszünet ügyében Országos értekezleten tárgyalták mag az állami tulajdonban lévő lakóházai! tűzrendészei! problémáit WegérltczCck a* első jugoszláv tűzifa rakományok Már tavaly is nagyobb meny- r.yiségü tűzifa érkezett Jugoszláviából hazánkba. Az idén megkötött kereskedelmi szerződés alapján újabb tételeket kaptunk. Előreláthatóan sokszáz vagon jugoszláviai tűzifa érke1 zik még a tél beállta előtt. A LIGNIMPEX külkereskedelmi vállalat szakemberei már át :s vették az első szállítmányokat és megállapították, hogy a küldött, tűzifa jó minőségű. (MTI) A DISZ Központi Vezetőségének versenyfelhi vása a papírhulladék gyűjtésére A Csepeli Papírgyár dolgozói felhívással fordultak az ország üzemeihez, hivatalaihoz, valamint a városi és falusi háztartáson dolgozóihoz, hogy gyűjtsék össze a papírhulladékot. A papírhulladék felkutatása és összegyűjtése fontos feladat, jelentős nyersanyagforrása népgazdaságunknak, nagy. segítség papíriparunk alapanyagszükségletének biztosításában. Ennek előmozdítására a DISZ Központi Vezetősége versenyt nirdet a DISZ-szervezetek között. A versenyt a DISZ Központi Vezetősége az ország összes nagyüzemei, kisüzemei, nagy- és kis- hivatalai, valamint a mezőgazdaság szocialista szektorának (gépállomás, állami gazdaság, tszcs) DISZ-szervezetei között külön- külön hirdeti meg. Jutalomban részesülnek azok a DISZ-szervezetek, amelyek a dolgozók összlétszámához viszonyítva az egy főre eső legnagyobb mennyiségű papírhulladékot gyűjtötték össze. A verseny július l-től szeptember 25-ig begyűjtött és a MÉH-nek átadott papírhulladékra vonatkozik. A gyűjtésben legjobban kitűnt fiatalokat a DISZ KV dicsérő oklevéllel jutalmazza. A legjobb DISZ;szervezetek értékes jutalomtárgyakat kapnak, (MTI) EMLÉKEZZÜNK RÉGIEKRŐL Türr István — Biti fa nagy fia zázharminc évvel ezelőtt, 1325 augusztus ll-6n született Baján Türr István, a legendáshírű szabadságharcos, forradalmár, az öntözéses gazdálkodás, a csatornaépítés apostola. Küzdelmes ifjúsága után katonasághoz vitte a sorsa. Amikor 1848-ban az Olaszországot igája alatt tartó osztrák hadsereg az olasz szabadságharcosok ellen vezényelte, a Kossuth-kormány felhívására átállt az olasz szabadságharcosok táborába katonáival együtt. Részt vett az olasz szabadságharc leverése után kitört bàdçni felkelésben. Több győztes csatában hőskö- dött a porosz hadsereg ellenes bár pikkor a szabadságharcok nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt bukással végződtek, ő még sem adta fel a harcot. Részt vett az olasz szabadságmozgalomban, támogatta a svájci, londoni, párizsi munkások osztályharcos mozgalmait. Új magyar légiót toborzott a piemonti szabadságharcosok segítségére. Milánóban, Tuniszban, a krimi háborúban villogott a kardja s közben halálra is ítélték a reakciós erők. Konstantinápolyba való száműzetése idején találkozott Lesseps Ferdi- nánddal, a Szuezi-csatorna építőjével. Jóbarátjává szegődött a kitűnő mérnöknek, hiszen maga is kedvenc problémájának tekintette a csatornaépítést. rpürr István, aki haláláig magasra emelte vitéz egyéniségével a forradalom zászlaját és a Habsburg-ellenes magyar emigrációnak egyik vezéralakja volt, mint a csatornaépítés forradalmi, kezdeményezője is kiemelkedett korlársai közül. Amikor 1867 ulán, a kiegyezés esztendejében visszatért hazájába, nagy csatornaépítési programot terveit ki. Létrehozta a bácskai csatorna- rendszert. Kiépítette a Ferenc- csatornát és lelkes propagandát fejtett ki az öntözéses gazdálkodás elterjesztése érdekében. Az elnyomó osztrák kormány azonban elutasította terveinek legjavát. Az általa megálmodott Tisza—Túr—Szamos—Kraszna—Ér —Berettyó—Kőrös hajózható csatorna, a Dunától a Száváig, onnan a szerbiai nagy folyókon át az Adriai-tengerig tervezett csatornája, az Aradtól Hódmezővásárhelyig tervezett öntözőcsatornája csak elképzelés maradt. Pedig Türr István újságcikkek, felolvasások, röpiratok hatalmas tömegét adta ki, hogy legyőzze a korszak maradiságát. Ugyanilyen lelkesen javasolta például a Duna—Tisza csatorna tervét is. "^/ülágszerte megbecsülték ™ úttörő munkásságát, csak a hazai reakció hallgatott róla: Ezért Türr István tervezgetésé- nek színterévé tette az egész világot. Az ő tervei alapján jött létre a Panama-csatorna és a görögországi Korinthusi-csator- na is. Méltán felkeltette a szakkörök érdeklődését oroszországi csatornaépítkezésekre készített terve is. A nagy forradalmár élete végéig bensőséges kapcsolatot tartott lenn a magyar munkásmozgalom nagy élőharcosá- val, Frankel Leóval. De amikor a nagy forradalmár távozott hazánkból és a magyar munkáspárt áruló vezetősége a megalkuvás útjára tért, Türr csalódottan elfordult a munkásmozgalomtól. 83 esztendős korában, teljesen elhagyatva halt meg 1901) május 3-án.