Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. augusztus (10. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-09 / 186. szám

Irodalom ~~ Népművelés

Első ízben szólunk kedves olvasóinkhoz lapunknak erről az oldaláról. Az a célunk, hogy bemutassuk lassan, lassan egész megyénk irodalmi életét, a költőket, a prózaírókat, a művészeket, a népművelés egy-egy érdekes mozzanatát. Az irodalom, a művészet, a népművelés tolmácsolására vállalkozunk, megyénk határai között, amikor útjára bocsátjuk lapunknak ezt az új mellékletét. Egyelőre havonként egy ízben közöljük irodalmi mellékletünkét. Később, ha megszerették ezt a sarkát a Népújságnak, talán többször is.

Hielicxhy Sándor t

Gondolatok a határban

Hej, de jó, hogy itthon vagyok újra. Rendbe dől a hajdúsági búza.

Hajnal hasad — peng a kasza éle, Gazdag termést vár Bocskai népe.

Nyár prímása, dalos kis pacsirta,

Jó Apámnak legszebb dalát írta.

Ott keringett szárnyát kifeszltve,

S énekében hangjegy volt a szíve. Dalbokrétát font Apám fejére.

— Megérdemli őszes hatvan éve.

Egy-cgy szőke búzakalász szára Kék szemének remény vitorlája.

A hajlongó marokszedő lányok lobognak, mint karcsú, tüzes lángok.

Suhogj kasza, vágd a foszlós rendelt Kinyújtóznak a búzakeresztek.

Előkaszás az az öreg ember,

Tele szívvel, hajdúsági kedvvel.

d.

t ©

Jertek, ismerjétek, szeressétek és műveljétek az irodalmat, hiszen ebben a gyönyörű, felszabadult országban ez is végérvényesen, visszavonhatatlanul a tiétek.

Mellékletünknek ezen az első oldalán két ifjú költőt: Bieiiczky Sándort és Fazekas Tiborcot mutatjuk be. £s közlünk munkásírónktól, Fodor Jánostól egy tárcát. Ök az élsők, akik megnyitják irodalmi mellékletünk hasábjain költőink, íróink sorait,

Nyakvágó

Szelim pasa ki volt, alig tudják ma már Kecskeméten. Kopott írás, pár száj őrzi, mily nagy úr volt régesrégén. Izsák mellett nem messzire Selyemhegy is és Selyemrét most is hordja elferdítve a népnyúzó véres nevét.

Gabonái és szénát, tinót, töméntelen pénzt, aranyat elharácsolt Izsák körül Szelim és a gyülevész had.

Szép lányoknak kellett vinni elébe az étket délben,

* elhurcolva raboskodni török szultán háremében.

Legszebb lányra került a sor... Lóra pattant bátor apja

Bekössön

Célunk kettős, egyfelől olvasóink érdeklődését felkelteni megyénk kulturális, irodalmi életének eseményeire, alkotásaira, elevenebb kapcsolatot teremteni a helyi írók és az új irodalmi közönség között. Másfelől, azt a rendeltetést is szántuk ennek az oldalnak, ennek az irodalmi mellékletnek, hogy serkentse, biztassa, előresegítse ifjú költőinket, most bontakozó tehetségeinket. De biztatást jelentene ez az oldal a dolgozó népünkben, megyénk dolgozóiban lappangó, még talán fel nem ismert tehetségek számára is.

Famekai Tiborét

£ftüL a kuLtárliáz

Ma még épülettörmelék, kócos drótkerítés övezi a Dunave- csei Járási Pártbizottság melletti telken azt a falusias stílusban épült, barátságos tomácú házat, amely augusztus 20-án, az új kenyér ünnepén kerül régvárt ajándékként a járás dolgozóinak birtokába. Homlokzalanó felületével a színpad fűtését szolgáltató hatalmas cserép- kályha-pár áll őrt. Kívülről, a színpadon túlról fűlhető.

De hiszen a széksorok még sehol sincsenek. A tágas, vidám ablakok csak a parkettre rajzolnak fényes négyszögeket bevetőn már ott a fekete betűkből kirakott felírat: Kultúrház.

Lépj be a tágas tornácon keresztül a csapóajtóval nyíló előtérbe. Az egyik oldalon modem fogasaival integet a ruhatár. Balról nagy ajtók tárva-nyitva. A gyönyörű, ízléses egyszerűségében megragadó előadóterembe jutsz rajtuk. A színpad barna mellvédje fölött a sokredős, kötődő napsugárból. A dunavecsei járási kultúrház építkezése végre befejezéshez közeledik. — Augusztus 20-án nyitja meg kapuit, olvasótermét, klubját, könyvtárát. Majdnem 400.000 forint árán ajándékozta dolgozó népünk állama ennek a szép dunaimenti járásnak. A színpadról elsőízben Madách halhatatlan drámai költeményének -Az

Szalmakalap az ő koronája,

S barna bőre királyt palástja.

Lopva kites szeme pitvarából.

Lelke gyöngye lett a messze távol. Túl lát már a mesgye kerítésén. Egyre ritkul ajkán: ez az enyém. Mienk lesz majd ez is nemsokára, így suttogja — de még csak magába Nem vagyok én politikus ember,

Tíz esztendő kezemben a fegyver. Egy évtized becsülete s álma, Megérik az idő tarsolyába

így füstölgött az én drága Apám. Szél penderült néha a kalapján. Negyed napra a kaszát letelte. Háromholdnyi volt legényes kedve. Belenézett a korsó gyomrába S vizet kortyolt tikkasztó szomjára. Hazafelé libasorban mentek. Learattak, de nem hetvenkedtek. Vállukon a kaszák ezüst holdja, Szülőföldem büszkén beragyogja.

és kihívta népe rémét élet-halál viadalra.

Kell még ebéd? Szép magyar lány? Sújtott a kard, vágott a szó,' pasa feje, s jobbja vérzett: vágtát kezdett a török ló.

Leány apja űzte végig buckákon és zsombékon át, végül a ló megbotlott cs levetette Szelim pasát.

Domb tetején vad tusa folyt, jó pár óra beletellett, míg igazság acél kardja levágta az átkos fejet.

Hol vagy Szelim, s dúló hadad? Merre fújja szél a porod? Ráeszméltél, hogy e népet nem sikerült eltipornod? Tanulhattál kemény leckét Nyakvágó-domb tetejénél: pusztulás a zsarnok bére, a bátor nép örökké él!

moly függöny takarja el a kiváncsi szemek elől a kulisszák világát. Lebbentsük csak félre a függönyt! Lámcsak, még nincsenek is'itt a színfalak. Az üres színpad közepén ajtó vezet az öltözőkbe. Két oldalt gyönyörű, csontszínű, megesilember tragédiájának« részletéi csendülnek majd fel. A kultúrház leendő színjátszói így akarják méltóvá tenni ezt a napot, augusztus 20-át, alkotmányunk születésnapját, amely egyúttal a dunavecsei járási kultúrház pályafutásának kezdetét is jelenti.

Fodor J án o sí

Béke lesz a

Békegyűlés után, amikor már mindenki hazament, Varróné, a kis szőke asszony, a gyűlés vendéglátó háziasszonya, mesélte

ezt a történetet.

Összekaptunk Bálintnéval. A •eis utcákban az ilyesmi előfor- iul. A kerítések alacsonyak, az ilját a tyúkok kikaparják, át- oújnak és már oda a szomszéd veteményese, de a békesség is.

Haragunk tölgynek szélesedett. A jó szomszédság fonalát Kettévágtuk és' fogadkoztunk, hogy soha többé nem csomózzuk össze. Ôcsainak, a békebizottság titkárának azonban más volt a véleménye. Meglátogatott s arra kért, hogy a lakásunkat engedjem át ” békegyúlés tartására. Azt feleltem:

— Nagyon szívesen.

A következőkre hirtelenében nem tudtam szólni.

— Ugyebár, segít a szomszédokat összehívni?'

Értettem már a célzását és gyengén válaszoltam.

— Jó.

Ócsai egészen a sebemhez nyúlt.

— Bálintnéhoz is átmegy.

kis utcában

Sírtam, tiltakoztam, a fejemet ráztam.

— Az az asszony nagyon megsértett. Azt mondta, páva vagyok. Ha valaki helyesen öltözködik, még nem cifra madár. Soha nem bocsájtom meg, any- nyira megbántott.

Öcsainak erről más volt a felfogása.

— Ha azt akarjuk, hogy béke legyen a világon, a békességet kicsi helyeken kell elkezdeni.

Törölgettem a könnyeimet és azt feleltem: mindezt jól tudom, de Bálintnéval nem lehet kibékülni. Kemény és akaratos. A jó szándék azért mégis bennem volt.

— Küldjünk neki meghívót.

Ócsai ragaszkodott az elgondolásához.

— Személyesen kell.

így nőtt a kis utcában még nagyobbra a gondom. Egyre a kaput lestem: jön-e már a férjem. Jött is a magas, hosszú ember, de a gondomat nem oszlatta el. Megvonta a vállát.

— Tégy, ahogy akarod.

Szerettem volna a kibékülést

nagyon, de attól tartottam, ha

átmegyek, kiutasít. Nem, nem volt gonosz Bálintné, a szivét sokszor megmutatta. A gyerekek születésekor, betegségem idején, meg máskor is.

Most haragszunk.

A himzett térítőt tettem az asztalra. így ünnepélyesebb lesz a gyűlés. Közben az járt az eszemben, hogy a harag csúf et ostoba dolog. A békesség a szép. Mi is a béke? A gyerekek kacagása, játéka, a férjem jókedve, lakásunk barátságossága, a mindennapi munka.

Az összeveszés óta szobánkban nem tudtam gyönyörködni. A főztemnek nem voit ize. Az édes süteményt is keserűnek éreztem, az őszibarack kifordult a számból.

Nem jó a harag.

Tctlem-vettcm a szekrényben és addig kutattam, amíg felfedeztem, hogy friss kávét kellene fűzni.

— Átmegyek a népboltba —• mondtam a férjemnek.

Félszemmel átfestem a kerítésen. Bállntnét nem láttám az udvaron. De a kapujuk előtt ott állt. Kezemet a mellemhez kaptam.

— Jaj!

Azért mentem. Bálintné észrevett, Gömbölyű arcát késkenyre szívta és a ház falát vizsgál- gatta. Ruhám a ruháját súrolta. Most kellett volna megszólítani, de Lovasné szemben az ablakot tisztította, Cserné a népboltboi jött. Nem, ezek előtt nem lehet beszélni, lia visszautasítana, talán belehalnék. Elsiettem a közeiéből. A boltban cipőkrémet és fogpasztát vásároltam.

— Nem kávét akartál? — kérdezte férjem.

— Ez is kell.

Később arra eszméltem, hogy kismosást akarok. A kannákból a nagy fazékba öntöttem a vizet. A férjem felülit, hogy elmegy helyettem, de nem öregedtem.

— Nem, nem, te csak pihenj.

Bálintné még az utcán volt,

de Lovasné is az ablakban, Tólhné a kútról tartott haza. Mélyet sóhajtottam. Nagyon nagy a kis utca forgalma.

Így hát szóltam Lovasnénak, Tóthnénak, esetnének, hogy jöjjenek el a gyűlésre, és ha már ennyire benne voltam a hívásban, leráztam a gátlásomat, sértődöttségemet és odamentem Bálintnéhoz.

— Magdiira, ma békegyűlés lesz nálunk, nagyon szeretném, ha átjönnél.

Bálintné mozdulatlan maradt, a szeme sem rebbent. Mégismételtem a hívást, erre megfordult és otthagyott.

Üres kannákkal botladoztair haza. Nem voltam sem eleven, sem holt. Az eróberek gyülekeztek. Talán többen, mint máskor. Beszélgettem velük, székkel kínáltam őket. De mindezt úgy, mintha nem is én lettem volna. Ocsait is kedvesen üdvözöltem, az arcán rajta volt a kérdés.

Mit felelhettem volna? Megnyitottam a gyűlést.

Alig fogtunk a beszélgetéshez, amikor kopogtattak. Bálintné lépett be. A beszélgetés szárnyakat kapott. Beszélt már a hallgatag Pókai, Űcsai szeme ragyogott, és az én szerény, csendes férjem zeng ősze vú költőjévé vált a békének, és úgy beszélt, hogy Bálintné szívéről is leolvadt a jegkóreg és kérte:

— Az a kérésem, hogy a gyűléseket ne mindig egy helyen tartsuk, Ne mindig Varróéknálj Legyen a következő gyűlés, mondjuk, nálunk. — Aztán felem fordult: és Téged is várlak, de ne csak a gyűlésre gyere, hanem máskor is, mindig te... te kis békegalamb.

üsszecsókolóztunk.

t