Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. július (10. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-19 / 168. szám

Egyed Lst^ló HI$Z-fiatal a kombájnon A tiiarni Vörös Traktor Állami Gazdaság kombájncsai- nak versenye szemléltető pél­dája annak a lelkes küzdelem­nek, amely most a gabonabe- taka.ritás során folyik a több kenyérért. Bakó István kom- bájnos egyik reggel még azzal a tudattal indult munkába, hogy a verseny élén halad. Estére azonban megelőzte Egyed László DISZ-fiatal 11 holddal. A gazdaság bácsborsódi üzem­egységében találunk rá Egyed Lászlóra. Mosolyogva száll le gépéről, erőteljes a kézfogása. Már tudja, hogy' első, nincs egy órája sem, hogy hfrülhozták. Egyed László fiatalember, alig több 20 évesnél. Három éve ve­zet kombájnt. E három év alatt volt módja rájönni, hogy az újítások, ész- szerűsitések mennyire meg­könnyítik és gyorsítják a mun­kát.' Egy lemeztoldalékkal ezért hosszabbította meg a zsákoló­tárolót, hogy több helye legyen a zsákolónak, több a zsákok­nak. Ha eddig két zsákot tu­dott csak tárolni, most ötöt is tud, emellett jut bőven hely a zsákolónak is. Ü ssz «■ n ő ti munkacsapa­téval, mert — mint mondja — csak a közös munka lehet ered­ményes. Minden reggel mun­kakezdet előtt rövid megbeszé­lést tartanak. Miről folyik ilyenkor a szó? — Arról: hogyan fogjunk a napi munkához, mert a leara­tandó tábla adja meg minden­kinek a maga teendőjét. Meg­nézzük: milyen távolságra kell a gabonát szállítani? A gyor­sabb szállítás és a zsákok visszakerülése végett megszer­vezzük a fogatok ingajáratát. Jómagam megvizsgálom a ha1- lyes beállítás mellett a vágó­szerkezetet, a dobkosarat a ga­bona érési állapotának megfe­lelően állítom be, úgy szabá­lyozom a légáramlást, ne le­gyen túlerős, mert ezzel szem- veszteséget idéznék elő. 10 x y <* <1 László és munka­csapata minden perc gondos kihasználásával dolgozik. A csapat minden tagja ismeri a táblák helyét, hosszúságát, alakzatát, fennakadás nem le­het. Mindnyájan ügyelnek a szemveszteség elkerülésére. Me­netközben többször figyelik a szalmakocsi-kezelőkkel együtt, hogy a szalmarétegtől különvá- lasztódik-e a polyva? A meny- nyiségi munka eredményeit a minőség értéke szabja meg. — Egyed László erre is törekszik. Gépére gondosan ügyel, zsíro­zás, tisztítás nélkül nem indul egy nap sem munkába. Egyed László tavaly is a kombájnosok élén haladt, így nyerte el az "-Állami gazdasá­gok kiváló dolgozója« kitünte­tést. Az idén ismét a verseny élére tört. A k w m h A j n az útról a táblába fordul, Egyed László is megindul. Még hallani hang­ját, amint gépére lépve leszól munkacsapatának: — Díszesek, hajrá, előre! Már alkonyodik. De minden­ki meglássa: lesz itt még estig 3—4 hold aratás. B. L. fl kiskunfélegyházi „Hattyú-ház“ új kiiisőhe öltözött ! Kiskunhalason láttuk... Jó munkáért szép muzsikát, táncot Kedves esemény történt szombaton este a kiskunhalasi 1 Vörös Szikra TSZ-ben. A járási kultúrház népi táncegyüt­tese s zenekara műsort adott a tagságnak. Maga a tény, a , szereplés talán szót sem érdemelne, hiszen a kultúrmunkások a megye minden községében köszöntik az élenjárókat. De [ jelenesetben nem akármilyen szereplőkről s köszöntőitekről van szó. Az ajándékműsort az a Vörös Szikra TSZ kapta, , amely az elsők között is elsőnek adott kenyérgabonát az or­szág asztalára, — vagyis a város hét tsz-e közül, — amelyek szombat délig összes gabonabeadási kötelezettségüket teljesí- [ telték — az ö kocsijuk gördült elsőnek a raktár udvarára. A ' jól eső büszkeség szárnyakat is adott a tagságnak a további J munkára. Igencsak 9—10 óra felé járt már az idő, amikor . I a türelmetlen táncosok felléphettek a kimosakodott embe­rekkel zsúfolásig töltött teremben, mert a tagság apraja- nagyja sötétedésig aratott. Az együttes rövid, de igen színvonalas műsora forró si- [ kert aratott, — s megérdemelten. Béres Erzsébet tánctanár- • nak (a lányok szeretett Erzsiké nénijének) lelkes, odaadó [ munkáját egyre sikeresebben tükrözi a tánccsöport mind ki- . forrottabb szereplése. Megkapóan szép volt mindkét számuk: ' 1 a szercmlei és drágszéli tánc. Megilleti a dicséret a népi ! 1 zenekar tagjait is kitűnő játékukért, szépen összeválogatott,1 komoly számaikért s azért a lelkesedésért is, amellyel a tsz ] fiatalságának hajnalig húzták a talpalávalót a műsort követő < bálon. A kultúrház vezetőségétől ml is azt kérjük, amit a Vb- > rös Szikra tagjai búcsúzáskor: az együttes minél több kör- ' nyékbeli tsz-ben s minél gyakrabban szerezzen a szombati- 1 hoz hasonló derűs estét! G. K. ' Mind az öten egyszerre lép­tek a szobába mosolyogva, kis­sé elfogódottan. Ruhájukon a mész és a malter nyoma. Az egyik közülük előállt és derűs, nyílt tekintettel azt mondta: — Bocsánat elvtársak a za­varásért, de szeretnénk segíte­ni magukon. Nem nézhetjük tétlenül, hogy városunknak egyik szép műemléke ilyen el­hanyagolt állapotban legyen. A Fekete-brigád tagjai, akik a kiskunfélegyházií járási ta­nács népművelési csoportjának vezetőjét keresték fel, a szíves kínálásra letelepednek az iro­dában és elmondják az elhatá­rozásukat, amelyet olyan ré­gen forgatnak a fejükben. Fe­kete József, Cseklye Balázs, Hevér András, Iványi József, Zanócz Ferenc, Hevér Szabó Imre feltették magukban, hogy a két kezük erejével és a szí­vük lelkesedésével változtatnak vasutasnap és alkotmányunk ünnepének megünneplésére készülnek a kecskeméti vasútállomás dolgozói A vasutasnap és alkotmá­nyunk ünnepe a kecskeméti vasútállomás dolgozóinak is magasztos érzéseket ültetett a szívébe. Ebben, és a rájuk következő időszakban augusztus 20-ig, a vasút minden dolgozója a leg­jobbat, a legtöbbet adja mun­kájával. önkéntes elhatározá­sokból szocialista munkaválla­lások születtek, amelyek az állomás valamennyi dolgozóját érdekeltté tették. Elhatározták, hegy a fajla­gos kocsimozgatási tervüket az ünnepek tiszteletére 108 száza­lékra teljesítik. A tehervona­tok átlagos terhelését 105 szá­zalékra tervezték, de ezt a ter­vezést mór keresztülhúzta Pa­pos Mihály a brigádjával együtt, mert az utolsó tíz nap eredményeinek kimutatása alapján 123 százalékos a telje­sítményük. Azt a vállalást, amelyik úgy szól, hogy a személyvonatok menetrendszerinti indítása, a vállaláson felül már 2 száza­lékkal mégtetejezte Nagy Jó­zsef brigádja. Van olyan válla­lása is a vasút dolgozóinak, hogy leadásnál a rakodási időt 115, feladásnál pedig 135 szá­zalékra kell teljesíteni, ha a kitűzött célt el akarják érni. Nehézség itt sem merülhet fel, az eddigi teljesítés nem azt mutatja. Ugyanis leadásnál a 115 százalékot már felváltotta a 166 százalékos teljesítés, a feladásnál a 135 százalékot a 161 cserélte fel. Ezek alapján úgy vélik • a kecskeméti vasútállomáson, hogy augusztus 20-ra lesz egy jó pár »Kiváló dolgozó«, sőt ta­lán a »Szakma kiváló dolgo­zója« címet is elnyeri tőlük va­laki. a város arculatán. Arról van szó ugyanis, hogy itt van, Fél­egyházán a város közepén ez a »Hattyú-ház«-nak nevezett, ütött-kopott épület. Ebben a házban volt a halhatatlan köl­tő, Petőfi Sándor édesapjának bérelt mészárszéke. Úgy gon­dolták a Fekete-brigád tagjai, hogy megteszik, ami tőlük te­lik, munkaidő után, társadalmi munkában, új külsővel látják el az épületet, hogy megóvják a további pusztulástól. Ez s, maroknyi kis csapat a Félegy­házi Építőipari KTSZ dolgozó­ja, 160—180 százalékra telje­síti a rábízott munkát, és úgy érzi, hogy a munkáslelklisme- ret, a munkáshazaszeretet ezt a kötelességet is rábízta. Aztán a szavak helyett már csak a tettek beszéltek. Áll­ványok kerültek a falak mellé cs az öt ember munkához lá­tott. Egyszerű kis történet ez, de aki meghallja, nem tudja el­fojtani magában az öröm sza­vát; — Milyen szép az ember! Milyen szép, hogy a történel­met formálói, kérgeskezű mun­kás magáénak érzi ezt az or­szágot, ennek az országnak minden kövét, ennek a népnek minden értékét, múltjának, je­lenének, jövőjének minden szép pillanatét. Csaba Gyula Harta betakarítási versenyre hívja a megye középhatárú községeit — Harta község dolgozó parasztsága képviseletében az aratás, behordás. cséplés és gabona begyűjtés gyors el­végzésére vállalást teszünk s verseny­re hívjuk a dunave- csei járás valameny- nyi községét és a megye középhatárú községeinek dolgo­zó parasztságát. Az aratást úgy szervezzük, irányít­juk, hogy a legki­sebb szemveszteség mellett július 30-ig befejezzük. Az ara­tással egyidejűleg végezzük a tarló­hántást és másod­vetést. Másodvetést a kalászosterület 25 százalékán végzünk július 20-ig, a tarló­hántást pedig július 31-re bei'ejezzük. A behordást úgy szervezzük, hogy a gabona 90 százaléka a már kijelölt közös szérűkre kerüljön. A cséplőgépeknél naponként ellenőriz­zük a szemvesztesé­get. Megszervezzük a gépek közötti ver­senyt, amelyet min­den este értékelünk és gondoskodunk ar­ról, hogy ez minden reggel eljusson a gépekhez. Vállaljuk, hogy a cséplé3t augusztus 15-ig be­fejezzük, A terménybegyűj- tés teljesítését aug. 18-ig vállaljuk. A nevelőmunka kiszé­lesítésére agitációs bizottságot létesí­tünk. A begyűjtési állandó bizottságot 5 tanácstaggal erő­sítjük meg. Arra tö­rekszünk, hogy köz­ségünk 600 egyéni­leg dolgozó paraszt­ja közül a jelenlegi 350 versenyvállaló mellé még százan csatlakozzanak. A községünkben lévő 14 tsz, tszcs között párosverseny folyik a beadás mielőbbi teljesítésére. Gon­doskodunk arról is, hogy azokkal szem­ben, akik nem tel­jesítik a géptói kö­telezettségüket, 24 órán belül azonnal intézkedjünk. A köz­ség külterületén ál­landóan egy VB-tag tartózkodik majd, hogy a spekulációs elemekkel szemben az államhatalom képviseletében eljár­jon. Tanácstagjaink vál­lalják, hogy példa­mutatóan teljesítik a beadást, a verseny- felhívást a választói körzetekben ismer­tetik. A Hazafias N épfront-bizottság, tömegszervezetek, a termelési bizottság tagjai is valameny- nyien ígéretet tet­tek, hogy a nép­nevelő-, felvilágosító munkában, kötele­zettségeik teljesíté­sében élenjárnak. Kővári Péter VB-elnök, Nagy Zsigmondné, a községi pártbi­zottság titkára, Tóth V. Imre, a termelési bizott­ság elnöke. Ötéves tervünk újabb létesítménvei Kecskeméten Ssép teljesítmények a Kiskunfélegyházi Gépgyárban Az új norma alapján szép tel­jesítmények születtek a II. félév első tfz napjában a Kiskun­félegyházi Gépgyárban. Márton László esztergályos 183 százalékos teljesítményt ért el. Tóth László ugyancsak esztergá­lj os, 144 százalékot. A hegesztők közül kimagaslik Kis János 142 százalékával és Bodor Sándor 151 százalékos teljesítményével. A lakatosrészlegen Hideg And­rás betanított szakmunkás 116 .százalékot, majd Erdei Pál és Kis Károlj' egyénenként 115 szá­zalékos teljesítménnyel állnak az elsők között. OLVASSA « Népújságot! Megyénkben Kecskeméten folyik a legnagyobb arányú épít­kezés. A város különböző ré­szein hatalmas téglahegyek jel­zik, hogy az építők hosszabb időre horgonyoztak le. A tégla­hegyek mellett hatalmasodó épü­lettömbök jelzik, hogy az építők nem tétlenkednek, jól hasznosít­ják a nyári időt. Sétáljunk a városban s áll­junk meg néhány percre egy- egy építkezésnél. A Rákóczi út elején épül az új negyvenhárom lakásos bér­ház. A legtöbben azt kérdezik, mikorra készül el. Az itt dolgo­zók tudják, hogy a kívülállói: árgusszemekkel figyelik mun­kájukat. Éppen ezért úgy hatá­roztak, hogy augusztus 20-ra a harmadik emelet falait is fe>- építik, sőt a tetőt is ráhelyezik az épületre. A külső munkálatokkal ege­idében a belső vakolási munká­kat is elvégzik. Mégpedig nem r. régi módon. Eddig úgy történt hogy előbb beépítették a válasz falakat s utána vakolták be kü- iön-külön a helyiségeket. E nemcsak fáradságos, hátién hosszadalmas is volt. Ezen változtattak. Az új elgon­dolás alapján egyszerre vakol­ják be az épület belső falát s csak azután helyezik bele a vá­biztosítani az építkezés dolgo­zóinak. Nem egyszer halljuk az SZTK előtt elsiető dolgozóktól, — va­jon, mikor lesz már kész ez a Véradóállomás? Jelt-nleg a kü­lönleges mélyépítési munkálatok befejezéséhez közelednek. Még e hónapban hozzákezdenek a szigetelési munkákhoz. Gyor­sabb ütemű munkavégzés csak a következő hónapokban várható: A tél beállta előtt azonban mindkét emelet falait felépítik s tetővel látják el, hogy a hide­gebb időkben is tudjanak belső munkákat végezni az épületen.­A várostól 5 kilométerre lé­vő Kisfái Tangazdaságban két­ezer kétszobás és egyszer egy­szobás összkomfortos lakást épí­tenek. Itt segédkeznek a Bajai Építőipari Technikum fiataljai, akik nemcsak gondosan, hanem gyorsan és szépen is dolgoznak. Sokszor túltesznek a gyakorlott szakmunkásokon is. Igen érdekesnek ígérkezik az ÁFORT új telepének létreho­zása Kecskemét határában. Az építkezést már megkezdték s a iiarmadik negyedévben be is fe­jezik. Nagy és korszerű táioló- szín, szivattyúházi és irodahelyi­ség építése folyik. Államunk er­re az építkezésre 1,200.000 fo­rintot áldoz, A Rakóczi-úii bérház építkezésénél jelenleg a második eme­let tetőfödéniezési munkálatainak befejezéséhez közelednek. A terv szerint augusztus 20-ra tető alá hozzák az épületet. gén használatra átadják. A gyermekes édesanyák vál- Iáiról vesz majd le egy terhet ha az anyás csecsemőotthon el­készül. Értesülésünk szerint mé{ az idén nem lehet használni Az építkezés ütemét csak augusz­tusban fogják meggyorsítani, i így a tél beállta előtt még tété alá tudják hozni- az épületet Ezt azért teszik, hogy a téli idők­ben is munkaterületet tudjanak laszfalakat. Nemcsak gyorsul majd a munkatempó, hanem jobb lesz a minőség, s nő a dol­gozók keresete is. Sokakat érdekel, hogy mikor lesz már kész a Klapka-utcai 44 személyes bölcsőde. Erre az építkezés dolgozói úgy válaszol­nak, hogy ezt a szép, egyemele­tes modern épületet, mely 836 ezer forintba kerül államunk­nak, a harmadik negyedév vé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom