Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. július (10. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-17 / 167. szám
BÂCSKISKUNMEGYEI NÉPÚJSÁG X. ÉVFOLYAM, 167. SZÁM Àra 50 fillér 1955 JÜLIUS 17. VASÄRNAP ;---------------------------------\ A MAI SZÁMBAN: A Minisztertanács határozata a földművesszövetkezetek tevékenységének további fejlesztéséről. — Nemzetközi szemle. — Több megértésre vágynak a tabdi fiatalok. — Nyár a könyvek birodalmában. — Vessünk minél több másodnövényt. — A kecskeméti városi tanács egészségügyi osztálya a nyári betegségek megelőzéséért V _____ J A cséplőgéptől Nagy harc folyik most a földeken. Heteken át megfeszített erővel kell dolgozni, hogy a jónak mutatkozó termés minél hamarabb, minél kevesebb szemveszteséggel biztonságba kerüljön. Megyénkben július 14-ig a Megyei Begyűjtési Hivatalhoz beérkezett jelentések szerint 75 ezer mázsa gabonát csépeltek el. A begyűjtőhelyekre beszállított gabona mennyisége majdnem 28 és fél vagon. Az aratást és a cséplést befolyásolja i csapadékos nyár, de a mező dolgozói megfeszített erővél küzdenek a termés betakarításáért. Sok helyen, így a kecskeméti ’és félegyházi határban az elmúlt vasárnap is dolgozta* a kombájnok, az aratógépek és a kézi kaszák. Legtöbb állami gazdaságban, számos termelőszövetkezetben határozták c , hogyha az idő engedi, ma is vágják a gabonát. Megyénkben • 75 termelőszövetkezet és majdnem 8000 egyénileg dolgozó paraszt határozta el, illetve tett nyilvános vállalást, hogy a cséplőgéptől a begyűjtőheiyre szállítja a gabonát, ugyanakkor augusztus 20-ig az esedékes állat- és állatitermék beadási kötelezettségét is túlteljesíti. A kiskunhalasi járásban 1503 egyénileg dolgozó paraszt és 14 termelő- szövetkezet tett vállalást. A kiskunfélegyházi járásban jún. 30- ig 762 versenyvállalás érkezett egyéni parasztoktól a járási begyűjtési hivatalhoz. 27 termelő- szövetkezet szintén hasonló elhatározást tett. A termelőszövetkezetek közül több már teljesítette részben kötelezettségét. A gátéri Béke 21 mázsa árpát szállított be elsők között. Acsó- lyospálosi Lenin Termelőszövetkezet az első csépléskor lefolyó búzát, 42 mázsát, azonnal a begyűjtőhelyre szállította. Hiba, hogy a lelkes versenykezdeményezéseket nem eléggé támogatják a községi tanácsok a félegyházi járásban sem. Nem értékelik a versenyt, hallgatnak a versenytáblák, és a versenyszervezés legelemibb eszközeit is csak ritkán használják feL Nem kielégítő a felvilágosító munka sem. Kevés helyen magyarázzák meg a dolgozó parasztoknak, hogyha nem szállítja a cséplőgéptől a begyűjtő- helyre a gabonát, rosszul jár, mert 10 százalékkal felemelik a beadási kötelezettségét és helyszíni behajtás költségeit is neki kell viselni. Sok tisztázatlan elképzelés van a gabona kötelező állami felvásárlásával kapcsolatban is. Tompán először úgy magyarázták, hogy ez egyenlő azzal, ami volt azelőtt a C vételi jegyre beadott gabona, Kiskunhalason pedig mechanikusan, mindenkinek egyformán akarták megállapítani a kötelező állami felvásárlásra szánt mennyiséget. Sok tennivalójuk van a pártszervezeteka begyűjtőheiyre nek, a községi tanácsoknak, hogy tisztázzák a Minisztertanács rendeletével kapcsolatos téves elképzeléseket. Magyarázzák meg, hogy mennyire igazságos és jogos intézkedés ez, mert egész népünk érdekét szolgálja, korlátozza a gabonaspekulációt, bőségesebb lesz a liszt- és kenyérellátás. A dolgozó parasztokat világosítsák fel, hogy az állam viszonylag magas áron 240 forintért vásárolja meg a búzát a termelőktől, a rozsért pedig 220 forintot ad mázsánként. Ezenfelül egész sor kedvezményt kap a termelő, minden mázsa kenyér- gabona után 20 kilogramm korpát állami áron, az államnak átadott kenyérgabona minden mázsája után 30 forintos árengedménnyel műtrágyajuttatásban részesülnek a termelők, vagy a gépállomástól kedvezményes áron mélyszántást is igényelhetnek. Ha pedig ezeket a juttatásokat nem veszi igénybe, számára a korpajuttatás helyett átadott kenyérgabona minden mázsája után 20 forint, illetve a műtrágya, vagy mélyszántás helyett további 20 forint árkiegészítést kap. ösz- szesen tehát 280 forint készpénzt kap egy mázsa búzáért. A rémi egyénileg dolgozó parasztok közül többen bent voltak már a tamácsházán és elmondották, hogy szívesen adnak el a megállapítottnál többet is az államnak a felesleges kenyérgabonájukból, mert így sokkal jobban járnak. Bajára 18 kilométer a távolság, oda szoktak járni a környező községek parasztjai a piacra. Legfeljebb csak ott tudnák eladni a gabonát, akkor sem biztos, hogy ilyen áron, mert az idén elég jó termés van, ami leszorítja a gabona árát is. Most nem kell 36 kilométert hajtani a lovat, rongálni a kocsit oda s vissza. Azonkívül minden egy kilogramm korpa két liter tejet jelent, ami végeredményben tovább növeli a termelő- szövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok jövedelmét. A termelőszövetkezetek még több kedvezményt kapnak s ez is növeli a tagok egy munkaegységre jutó részesedését, bár gabonából kevesebbet kapnak, de a munkaegység pénzbeli értéke jóval magasabb lesz. A pártszervezetek, a tanácsok vezetői, a népnevelők magyarázzák meg mindezeket az egyénileg dolgozó parasztoknak és a termelőszövetkezeteknek egyaránt. Saját érdekük, hogy ; cséplőgéptől a begyűjtőhelyre vigyék a gabonát, — a kötelező állami felvásárlásra előírt gabonamennyiséget is. Nagyon fontos, hogy a kommunisták, a begyűjtési megbízottak a cséplőgépnél széleskörű felvilágosító munkát végezzenek. Legyenek a gyors gabonabetakarítás lelkesítői és szervezői és segítsék elő, hogy az államnak járó gabona minél előbb a be^yűj- tőhelyre kerüljön. DOLGOZO NÉPÜNK KENYERÉÉRT ! Szombaton délig Kiskunhalas város termelőszövetkezetei teljesítették összes lerméuybeadásí és szabad* él t aesítési kötelezettségüket ! A kiskunhalasi pártbizottság és a városi tanács büszkén t jelenti, hogy a megyében, — sőt országosan is — elsőnek, a város valamennyi termelőszövetkezete szombaton délig teljesitette kenyér- és takarmánygabonabeadását a kötelező állami szabadfelvásárlási tervvel együtt. A napokban a 7 tsz vezetősége együttes ülést tartott s megbeszélték a tennivalókat. Csütörtök óta minden éjjel folyt a hordás. A gépállomás segítségével a behordott asztagokat ponyvával védték meg az eső elöl s amint alkalmas óra kínálkozott a munkára, azonnal megindult a cséplés. öt cséplőgép és négy kombájn segítette a tsz-eket nagyszerű vállalásuk teljesítésében. Minthogy a zab nem érett még, — a zabbeadást tavalyi terménnyel egyenlítették a tsz-ek. A gyorsbeadás és a sza-badfelvásárlási terv teljesítése révén tetemes pénzösszeget. kapnak a tsz-ek. A beadási kötelezettség minden mázsája után a rendes áron felül 10 forint és 10 kiló korpa jár, míg az értékesítési szerződésre szállított búzáért a korpát és az árengedményt is pénzértékben számítva 305 forintot kapnak mázsánként. A kiskunhalasi termelőszövetkezetek nagyszerű példája lelkesítse megyénk többi szövetkezetének tagságát, városaink, falvaink egyénileg dolgozó“ parasztságát jó munkára, a hazának járó gabona mielőbbi átadására! Sok félegjházi gazda földje igazolja: ki mint vetett — úgy arat! Dénes István kiskunfélegyházi 3 holdas dolgozó paraszt egy hold búzavetéséről 50 keresztet rakott. Ezt úgy érte el, hogy az ősszel ügyesen cselekedett. Az egy holdra a 150 mázsa istállótrágya mellett egy mázsa szuperfoszfátot is adott, a talajt kétszer szántotta, a tavasszal pétisóval fejtrágyázott. Juhász István pákái 22 holdas középparaszt 2 hold rozsot vetett az ősszel. Az egyik holdat ősszel szuperfoszfáttal, tavasszal pedig petisóval műtrágyázta. A két hold termése között a különbség 3—4 mázsa, vagyis a műtrágyázott terület 8—9 mázsát ígér a másik tábla 4—5 mázsás átlagával szemben. A gazda már befejezte az aratást s egy hold másodvetése is van. Fekete János is fej trágyázta őszi és tavaszi gabonáit. Egy hold tavaszi árpáján 28, két, hó d búzáján 65 kereszt lett. Árpából 10—11, búzából 12—13 mázsát vár holdanként. Tisóczki Péter is learatta már 4 hold búzáját, egy hold tarlót bevetett, 800 ölet tarlóburgonyával. Keserű Ferenc 18 holdas gazda is végzett már 6 hold kalászosa aratásával s két holdon másodvetést csinált. Hideg János A soltvadkerti Petőfi TSZ már végzett az aratással A soltvadkerti Petőfi TSZ a kiskőrösi járásban elsőnek július 14-én végzett az aratással. összesen 70 hold rozsot, 52 hold őszi búzát és 31 hold őszi árpát takarítottak le. A termelőszövetkezet tagsága nagyon megelégedett a gépállomás zetorosának: Hefkó Jenőnek munkájával, aki kévekötő gépével hét nap alatt 115 hold gabonát aratott le egyetlen műszaki kiesés nélkül. Az aratással egyidőben 90 holdon tarlót (rántottak és 50 holdon másodvetést végeztek. Most hordanak a tsz-ben. Húsz hold termése asztagban is van és 15-én megkezdték a cséplést. A szövetkezet tagjai ezzel a munkával is úgy igyekeznek, hogy még július 20 előtt összes gabonabeadási kötelezettségüket teljesíthessék. Az aratás mellett nem hanyagolta el a tsz a növényápolást sem. Igen szép és teljesen gyomtalan 5 hold öntözéses kertészetük. A 40 hold kukoricát, a 10 hold napraforgót, 8 hold takarmány- és 3 hold cukorrépát háromszor kapálták, a 8 hold burgonyát kétszer töltögették. A tagság különösen büszke a cukorrépára, amely valóban legszebb a járásban s előzetes becslés szerint is megadja holdanként a 200 mázsát, Németh József Híradás a foktői Béke termelőszövetkezetből BUKLI ISTVÁN párttitkár és ifj. Pénzes János tsz-elnök levélben számolnak be a termelőszövetkezetükben folyó munkákról. Örömmel írják, hogy az aratás jól halad, az árpabeadást már teljesítették s 20 hold rövidtenyészidejű kukoricát is elvetettek már a tarlóba. A gép segítségével befejezték a rozs aratását is s úgy tervezik, hogy július 18-ig a kenyérgabonabeadást is teljesítik. SZÖVETKEZETÜNK idén sokkal jobban gazdálkodik, mint tavaly — mondja a levél. — Ezért versenyre hívtuk a járás tsz-eit. Augusztus 20-a tiszteletére vállaltuk, hogy az évi sertésbeadást augusztus 30-ig teljesítjük. Háromnegyedévi tartozásunkat már rendeztük. A tojást és baromfit augusztus 10-ig, a vágómarhát, — amiből mindössze 56 kg-mal tartozunk — augusztus 20-ig beadjuk. MUNKÁNKAT az egyénileg dolgozó parasztok is szemmel kísérik. Többen mondják már, hogy a betakarítás után közénk lépnek. De mi többet is teszünk. Megalakítottuk a tsz-en bedül az agitációs bizottságot, amely kapcsolatot tart az egyéni gazdákkal. De nemcsak ez a bizottság, hanem minden tagunk felvilágosító munkát végez, hiszen vállaltuk, hogy szeptember 20-ig minden tag egy- egy új belépőt hoz a szövetkezetbe. A JÖVEDELMEZŐSÉG emelésére 10 hízottsertést szeptember 30-ig, 20-at pedig december 25-ig szabadpiacon adunk el. De további terveink is vannak. Néhány héten belül megkezdjük egy 50 férőhelyes tehénistálló építését saját erőből, benépesítéséhez van már 40 üszőnk. A tavasz folyamán kertészetet létesítünk, a birtokunkon elfolyó kanálist betelepítjük hallal s többszáz szárnyast, nevelünk. (De ehhez több segítséget kérünk, mert például! az idén is igényelt baromfiállományt a sükösdi viziszárnyas- telep nem szállította el hozzánk.) fl kiskunfélegyházi járás került az élre a begyűjtési versenyben A megyei begyűjtési hivatal értékelte az augusztus 20-a tiszteletére folyó begyűjtési verseny állását. Az állat- és állati termékek begyűjtésében az alábbiak szerint alakul a járások, városok és községek rangsora: Járások: Városok: kiskunfélegyházi 1. Kiskunfélegyház, dunavecsei 2. Kalocsa kecskeméti 3. Kecskemét kiskunhaiasi 4. Baja bácsalmási kiskőrösi kunszentmiklósi bajai kalocsai 5. Kiskunhalas Kis-, közép- és nagyhatárú községek: 1. Tabdi 2. Ordas 3. Bácsszentgyörgy 4. Kelebia 5. Rém 1. Pálmonostor 2. Kunpeszér 3. Kuníehértó 4. Kömpöc 5. Ladánybene 1. Harta 2. Lászlófalva 3. Csólyospálos 4. Izsák 5. Vaskút 7 I