Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. július (10. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-13 / 163. szám

HÍREK fi technika világából A Villamosgép- és Kábelgyár kísérleti üzemében néhány nap­pal ezelőtt elkészült két légtur- binás metszőköszörű. Az új gé­peket Lakatos András és Lő- rincz Sándor tervezte. A 'ég- turbinás metszőköszörű mintegy két kilogramm súlyú, s a szer­kezetében elhelyezett metsző percenként akár 50.000-et is for­dulhat^ Az új gépnek nagy elő­nye meg az is, hogy eze.Vú: a metszőket nem kell egy-egy használat után eldobni, mert újr»köszörüléssel még hosszabb ideig jól használhatók. A kút légturbinás metszőköszörűt az élező műhelyben szerelik fel, 1955. Július 13. Szerda Napkelte: 5.00 Holdkelte: 24.08 Napnyugta: 20.39 Holdnyugta: 14.10 Névnap: Jenő. Várható időjárás szerdán estig; változó felhőzet, több helyen még záporeső, zivatar. Gyenge (a zivatarok folyamán élénkebb) szél. A nappali felmelegedés kissé erősebb lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 25—28 fok között. (MTI) — Gyakorlati munkára indul­tak július első napjaiban az or­vostanhallgatók. A nyári gya­korlaton mintegy hatvan vidéki kórházban vesznek részt a gyó­gyító munkában. — A Zala megyei Kustányban építkezés közben értékes római kori sírokat találtak. A leletek érdekessége, hogy a csontvázak nem koporsóban, hanem színes, mintázott téglával fedett halotti üregben voltak. — A bajai ipari munkások ajándékokkal fogadták az első gabonát beadó termelőszövetke­zetet. A bajai Vörös Fény TSZ a városban, elsőnek teljesítette egészévi árpabeadási kötelezett­ségét. — Öt éves a Göcseji Múzeum. A múzeum gyűjteményének anyaga öt év alatt csaknem meg­tízszereződött. A múzeum ma már több, mint 3000 értékes néprajzi, népművészeti, régészeti és természettudományi tárgyat mutat be. — Korszerű öntözőkocsikat helyeztek üzembe Budapesten és több vidéki városban. — Keleti édességek gyártását kezdi meg az édességipar. A Ra- hatlokum nevű keleti csemege- készítményeket még ebben a ’ne­gyedévben hozzák forgalomba. — Balotaszáiláson a pedagó­gusok segítenek a DISZ meg­erősítésének munkájában. Az ez évben végzett általános iskolá­sok közül — egy kivételével — mind kérte felvételét a DISZ- szarvezetbe. —■ A tervező mérnökök szép sikereket értek el a gazdaságo­sabb termelésért. Tervező mér­nökeink. a tatabányai Il-es for- gókemance áttervezésével 2.5 millió forintot, a cementmalom korszerűsítésével 130.000 forin­tot takarítottak meg. Mozik műsora Kecskemét Városi: Bátor embe­rek. Kecskemét Árpád: Egy nyáron át táncolt. Baja Uránia: 2x2 néha 5. Baja Központi: Köpenicki kapi­tány. Kalocsa: Szitakötő. Kiskunfélegyháza: Fel a fejjel. Kiskunhalas: Bátorság iskolája. Kiskőrös: Kis karmester. — A petőfiszállási Kossuth Termelőszövetkezetben kevés a férfimunkaerő. A férfiak segít­ségére siettek az asszonyok, csa­ládtagjaikkal. Dinnyés Jánosné már 261, Barna Antalné 240, Fekete Endréné 115, Tamási Já­nosné 170, Ipacs Mihályné 156 és idősebb Mészáros Miháiyné pedig 103 munkaegységet szer­zett. — Üjabb szolgáltatásokkal könnyítik meg a vásárlást a ru­házati kereskedelemben. Több ruházati cikket használati uta­sítással látnak el. amelyben fel­tüntetik, hogyan kell az anya­got mosni, tisztítani stb. Növe­lik azoknak a boltoknak szá­mát, amelyekben a helyszínen testre igazítják a vásárolt kész­ruhát. A lakberendezési szaküz­letekben fokozatosain rátérnek arra, hogy a náluk vásárolt cik­keket, — mint például a függö­nyöket — a vásárló lakásában fel is szereljék. — A megyei tanács város- és községgazdálkodási osztályához tartozó vállalatok közül sokan csatlakoztak a húsz budapesti üzem felhívásához. Ezek a vál­lalatok 2.5 millió forint értékű tervtúlteljesítést vállaltak. — Emellett 669.000 forint megtaka­rítást is terveznek. — Szabályozták a mezőgazda­ságban dolgozó ipari tanulók ta­nulási idejét. A tanulási időt három évben állapították meg. — A Zugligetben új 82 ágyas TBC-osztály kezdte meg műkö­dését. Az új osztály további lé­nyeges javulást jelent a fővá­ros TBC-betegellátásában. Bu­dapesten ezzel az osztállyal a TBC-ágyak száma 3500 fölé emelkedett. — A bácsalmási járásban be­fejezték a termelőszövetkeze­tekben az őszi árpa aratását. Az átlagtermést 16—17 mázsára be­csülik. Mindenütt végzik a tar­lóhántást. A madarasi Dózsa TSZ-ben 18, a bácsalmási Petőfi TSZ-ben pedig 8 hold másodve­tés is van. — Bácsalmáson a községfej­lesztési hozzájárulás összegéből 6547 forint költséggel rendbe­hozták a strandfürdőt. — Tataházán nagy az érdek­lődés a könyvek iránt. Ezért a községi tanács végrehajtó bi­zottsága 3168 forint költséggel rend'behozatta és kibővítette a könyvtárat. 50 — 60 kg-os sertéseket állami gazdaságoktól, termelő- szövetkezetektől, egyéni terme­lőktől megvételre keres Földművesszövetkezet, Kiskun­halas, Köztársaság utca 7. szám. Ajánlatot fajta és darabszám- mal kérjük. 154 w Érett faepret vasáról a Kecskeméti Gylimölcssxesxipari Vállalat minden mennyiségben azonnali fizetés ellenében. Kg-ként 0.80 Ft-ért a kecskeméti, tiszakécskei, izsáki, kerekegyházi, kiskőrösi, csengődi, jánoshalmai, bácsalmási, tapiószőlősi telepein és a kör­zetükben általuk kijelölt átvevőhelyeken. 130 A bajai járás szpartakiád döntői A bajai járási TSB a szparta­kiád járási döntők atlétikai és tornaszárnait Dávodon, a röplabda- és kerékpárszámokat pedig Baján rendezte meg. Dávodon a sportkör vezetői, ^ a községi pártszervezet és a tanács segítségével a lehető legjobban ké­szítették elő a versenyt. Az atlé­tikai pálya építését időben befejez­ték. A pályaépítés terén kifejtett lelkes munkájukért dicséret illeti a község sportolóit és sportkedve­lőit, akik mintegy 8000 Ft értékű társadalmi munkával járullak hoz­zá a pálya elkészítéséhez. A köz­ségi szpartakiád versenyeket a ba­jai járás területén lévő valamennyi falusi sportkör megrendezte és meg kell állapítanunk, hogy a községek túlnyomó többsége jól készült fel a járási döntőkre. A jó eredmé­nyek mellett hiba is akad. A já­rási döntőkön Bátmonostor és Bácsszentgyörgy nem jelent meg, Nagybaracska és Hercegszántó pe­dig csak 2—3 fővel képviseltette magát, pedig az adottságok ezek­ben a községekben is ugyanazok, mint a nagy létszámmal résztvett községekben. Ebben a négy községben sem a községi DISZ-szervezet, sem a sportkör nem végzett jó munkát. Hercegszántón Dorányi József test­nevelő tanár megbetegedett, kór­házba került és nem volt, aki he­lyettesítette volna, pedig a köz- cégben még sok jól képzett sport­vezető és pedagógus van. Nagybaracskán és Bátmonostoron még rosszabb a helyzet, pedig mind­két községnek testnevelőszakos ta­nára van, Kulcsár Valéria és Zvara Pál személyében, mégsem folyt egyik helyen sem komoly munka. Ezek közül a testnevelőszakos ta- aárok közül egyik sem tett semmit a szpartakiád versenyek sikere ér­dekében, pedig kormányzatunk és a magyar sport joggal elvárná tőlük, hogy necsak az iskola testnevelés­sel, hanem ezen túlmenően, az is­kolából kikerült fiatalok sportjával is foglalkozzanak, mint ahogyan teszik azt a pedagógusok leg­nagyobb része. Nem közömbös ál­lamunknak és sportunknak, hogy ifjúságunk munkáján kívül kivel foglalkozik, vagy ki foglalkozik a falusi ifjúság testnevelésével. Az említett községek vegyenek példát Dávodtól és a dávodi DJSZ- szervezettöl, a testnevelők Gazdag János testnevelő tanártól, valamint Csátalja, Szeretnie és Csávoly köz­ségek DISZ-szervezetétöl ’és testne­velőitől. Bátmonostor, Bácsszentgyörgy, Nagybaracska és Hercegszántó köz­ségekben a sportköri vezetők és DISZ-szervezeten kívül a község ve­zetőinek is többet kell foglalkozniok a sporttal, mint állami feladattal, hogy jövőben a községeik sportjá­nak színvonalát a többi községek színvonalára emelhessék, hogy ezc í keresztül a község fiataljait erős­sé. edzetté neveljék, olyanokká, akik képesek lesznek magasabb termelési munkára és nagyobb feladatok el­végzésére. A bajai járási szpartakiád döntőinek eredményei: FÉRFI : J/00 m-es síkfutás: 1. Scheidil Ká­roly Szeremle 1.0.5, 2. Farkas Já­nos. Dávod 1.1.5. 1000 m-es síkfutás: 1. Németh István, Dávod 2.54, 2. Farkas Jó*- zsef, Cs&voly 2.59. Magasugrás: 1. Balazsev József, Csátalja 160, 2. Tapodi Ferenc, Sze­remle 150. Távolugrás: 1. Sírok József, Dá­vod 604, 2. Polcsics Máté Felsöszent- iván 546. Súlylökés: 1. Odor Antal, Sze­remle 10.32, 2. Tuska Sándor, Csát­alja 10.30. Gránátdobás: 1. Bokor Sándor, Szeremle 66 m, 2. Varga Ferenc, Csátalja 61 m. Kerékpár; 20 km-es; 1. Bence István, Szeremle 35.27, 2. Bujáki László Szeremle 41.11. Torna: 1. Csátalja. 2. Dávod. Röplabda: X. Csávoly, 2. Sze­remle. Női: 500 m-es síkfutás: 1. Szántó Ró­zsa, Csátalja 1.43, 2. Gyarmati Má­ria. Dávod 2.21, Magasugrás: 1. Nagy Erzsébet, Csátalja 130, 2. Balács Ilona, Dávod 120. Távolugrás: 1. Czobor Erzsébet, Csávoly 413, 2. Balázs Ilona, Dá­vod 412. Súly lökés : 1. ócsai Ilona, Sze­remle 8.54, 2. Farkas Magdolna, Csávoly 8.02. Gránáidobáo: 1. Nagy Erzsébet, Csátalja 45 m, 2. ócsai Ilona. Sze­remle 42 m. Kerékpár: 10 km-es: 1. Kovács Teréz, Szeremle 21.45, 2. Kovács Ilona, Szeremle 22.46. Torna: 1. Dávod, 2. Csávoly. Röplabda.: 1. Szeremle, 2. Csá­voly. A döntőkön 165 versenyző vett részt, melyből 58 női versenyző volt. A döntő befejező számaként a bajai járás labdarúgó válogatottja a bácsalmási járás labdarúgó csa­patával játszott. Eredmény 5:0 Baja javára. A döntőket mintegy 1600 főnyi közönség nézte végig. A községek helyezése a pont- • verseny alapján: 1. Dávod FSK 133 pont 2. Szeremle FSK 118 3. Csávoly FSK 89 „ 4. Csátalja FSK 78 „ 5. Felsőszentiván FSK 11 „ 6. Bácsborsod FSK 6 ,, 7. Nagybaracska FSK 3 ,, 8. Hercegszántó 0 ,, Bácsmonostor és Bácsszentgyörgy nem jelent meg Balázsits István JTSB elnök SJP O M T A Kuníehértói Traktor szpartakiád eredményei Atlétika: Férfi: 100 m (25 in­duló) 1, Findrel András, Hajós 11.9, 2. Disztl Péter Gara 12.0, 3. Kállai Gábor Izsák 12.1. — 400 m: (10 induló) : 1. Barna László, Kun­fehér tó 59, 2. Kovács B., Nemes­nádudvar 60.1, 3. Kállai Gábor, Izsák 60.4. — 1500 m (14 induló): 1. Illés Ferenc, Kunfehértó 4 p. 43 mp, 2. Karagity János, Gara 4 p 49 mp, 3. Kalló János, Izsák 5 P 20 mp. — 3000 m (4 induló) : , 1. Müller János, Vaskút 10 p 56 mp, 2. Leitner János, Vaskút H p 45 mp — 5000 m (6 induló) 1. Müller Já­nos, Vaskút 19 p 1.6 mp, 2. Győré Mihály, Baja 19 p 41 mp, 3. Leit­ner János, Vaskút 22 p 41.2 mp. — 4x100 m váltó: 1. Hajós 50 mp, 2. Kunfehértó 51.8 mp, 3. Izsák 54.1 mp. Magasugrás. (14 induló) : 1. Disztl Péter, Gara 165 cm, 2. Deli Ferenc, Hajós 165 cm, 3. Fiedler András, Hajós 165 cm. Távolugrás (12 induló) : 1. Fied­ler András, Hajós 5.76, 2. Deli Fe­renc, Hajós 5.60, 3. Disztl Péter, Gara 5.60 cm. Súly (17 induló) : 1. Deli Fe­renc, Hajós 12 m 20 cm, 2. Nemes Attila, Kiskunfélegyháza 11 m 70 erfi, 3. Kellő János, Izsák 10 m 36 cm. Gránátdobás (24 induló) : 1. Var­ga Ferenc, Vaskút 75 m 60 cm, 2. Varjú Árpád, Vaskút 69 m 20 cm, 3. Deli Ferenc, Hajós 65 m 85 cm. Gerelyhajítás (6 induló) : 1. Del« Ferenc, Hajós 36 m 55 cm, 2. Kel­ló József. Izsák 36 m 40 cm, 3. Varga Ferenc, Vaskút 36 m 10 cm. Női számok: 100 méter (13 ind.): 1. Édel Erika, Kelebia 15.1, 2. Bácskai Magda 15.3, 3. Hábermájer Teréz 15.4. 500 méter (2 induló) : 1. Bugyi Katalin Kíháza 1.33, 2. Halblender Mária, Nemesnádudvar 1.34. Magasugrás (10 induló) : 1. Sas­vári Julia, Mátéháza 122 cm, 2. Pétiké Erzsébet, Vaskút 122 cm, 3. Vidákovics Krisztina, Mátéháza 122 cm. Távolugrás (10 indulói: 1. Han­gya Mária, Kunfehértó 392 cm, 2 Pétiké Erzsébet, Vaskút 384 cm, 3 Édel Erika, Kelebia 357 cm. Súlylökés (8 induló): 1. Farkas Magda, Mátéháza 786, 2 Czeiner Mária, Kelebia 727, 3. Czabán Éva, Hajós 702 cm. Gránáidcbás (4 induló) : 1. Cza­bán Éva, Hajós 42.25 cm, 2. Farka» Magda, Mátéháza 39 cm, 3. Dér Jolán, Hajós 36.11 cm. Gerelyhajítás (3 induló): 1. Cza­bán Éva, Hajós 22. 42 cm, 2. Far. kas Magda, Mátéháza 16.12 cm, 3. Dér Jolán, Hajós 15.24 cm. Kerékpár: Férfi. 30 km (19 in­duló) : 1. Ifj. Olajos Mihály, Bu­gac 1 ó 02 p, 2. Lábodi Mihály, Kunfehértó 1 ó 06 p, 3. Kulisics, Baja 1 Q 07 p. — Női : 10 km (2 in­duló): 1. Losonczi Rozsa, Kecske­mét 45 perc, 2. Kovács Éva, Kecs­kemét 51 perc. Lovagi.', s: Síkfutás: 1. Rubos Benedek, Izsák, Fecske nevű lo­ván, 2« Böjtös Sándor, Izsák, Sári nevű lován, 3. Farkas András, Izsák, Diognoszta nevű lován. Ugrószám: 1. Rubos Benedek* Izsák, Fecske nevű lován, 2. Deák János, Izsák, Diognoszta nevű lo­ván, 3. BöjiÓ3 Sándor, Izsák, Sári nevű lován. Röplabda: Férfiak (8 csapat): 1. Nemesnádudvar (Beres, Bari, Ma­ráz, Kovács V., Kovács Cy., Cza- nek, Boza, Harsányi, Szebeilédi) Nölc: (3 csapat): 1. Ágasegyhá­za (Zsitvai, G. Kiss E, G. Kiss J., Nádasdi V., Nádasdi M., Országh, Dobóné, Megyesi, Boróczky) Labdarúgás: Versenyt rendező Kunfehértó és ellenfele, Hajós csapatai mérkőztek. Győz: Kunfs- hértó (1:1 félidő után 5:l-re!) — Gólszerző: Fidler, ill. Mrazek, De- ményi, Mester, Mester, Deményi. — Kunfehértó csapata: Juhász, Jancsó (Illés), Illés (Tann), Ma­lik, Barna, Simon (Petrekenics) — Kormány, Deményi, Csőke II, Mra­zek, Mester. A fegyelmi bizottság két döntése Az MTSB Labdarúgó Társadal­mi Szövetségének Fegyelmi Bizott­sága a megyei I. osztályú bajnok­ság tavaszi fordulójának befejezése után az egyik ülésén foglalkozott a Kalocsai Kinizsi—Garai Traktor, valamint a Kiskunhalasi Kinizsi—. Tiszakécskei Traktor mérkőzések óvási ügyével. A bizottság a kö.e.- kezó döntést hozta: Az 1955. május 1-én Garán le­játszott Kalocsai Kinizsi—Garai Traktor mérkőzést 4:3 arányban a kalocsaiak nyerték meg. A mér­kőzést a Garai Traktor azzal az indoklással óvta meg,. hogy a kalo­csai játékosok között Balaton Já­nos igazolványával Faragó Sándor, a Hajósi Traktor játékosa szere­pelt. Faragó Sándort a Kalocsai Ki­nizsi le akarta már korábban iga­zolni. azonban ehhez az MiSBnem járult hozzá. Az. MTSB ebben az óvási ügyben Baján szembesítést rendelt el, a Kalocsai Kinizsi azon­ban csak Balaton Jánost hozta ma­gával, akiről Oncdy Lajos, a mér­kőzés játékvezetője határozottan .megállapította, hogy a garai mér­kőzésen nem szerepelt. Faragó Sán­dor szembesítését két ese.ben ren­delte el az MTSB, a Kalocsai Ki­nizsi azonban egyszer sem tett en­nek eleget. Mindez kétséget kizáróan bizo­nyítja a Kalocsai Kinizsi bűnössé­gét és a mérkőzés két pontját 0:0 gólaránnyal a Garai Traktor javára írta. Kirschner Dezsőt, a Kalocsai Kinizsi intézőjét 1955. december 31- ig minden tisztség viselésétől el­tiltotta, Faragó Sándort és Bala­ton Jánost, akik igyekeztek a bi­zottságot félrevezetni, 1955. október 1-ig minden nyilvános mérkőzéstől eltiltotta. A második döntés a Kiskunhalasi Kinizsi—Tiszakécs­kei Traktor l:l-es eredménnyel vég­ződött mérkőzés ügyében született. Az MTSB ezt az eredményt azért semmisítette meg és adta minakét pontot a K. Kinizsinek, mivel be­bizonyosodott, hogy Agócs, a tisza­kécskei játékos ebben az. évben már játszott bajnoki mérkőzést. Ezt a körülményt az sem menti, hogy Agócs volt sportköre úgy adta őt ki a Traktornak, mintha még nem játszott volna bajnoki mérkőzést. Az első esetből sportköreink szá­mára az a tanulság, hogy sportsze­rűtlen mesterkedéssel nem t-rdemes kísérletezni, mert a sportkör vall­ja kárát. A második esetből is ta­nulhatnak sportköreink: sokkal gon­dosabban kell utánanézni az igazo­lásoknak, különösen annak, hogy évközben játszott-e már az illető játékos. B. E. Bajai Bástya—Budapesti Törakvss vegyes vizitalida 4:0 (3:0) Barátságos. — Vezette Hoiváta (Baja). 5ÚU néző. B. BÁSTYA: Mayer — Heiszky, Ápity, — Szász — Szepessy I., Sze- pessy II, Békés. BP. TÖREKVÉS: Mák — Nagy, Vitéz, — Győrffy — Takács, Vár­szegi, Illés. A bajai csapat támad mindjárt a labda elfogása után és ennek eredményeként a jobbszélen szaba­don úszó Szepessy I. eredményes 1:0. Kiúszásnál a Törekvés jól úszó közepe fogja el a labdát, de a ba­jai védők a leadásba belenyúlnak és a messze előrevágott labdát a sza­badon hagyott Ápity a jobb alsó sarokba iövi, 2:0. Újrakezdés után ismét a jobban úszó pesti csatárok kapják meg a labdát, szép táma­dást vezetnek a bajai kapu ellen, azonban a legjobb lövő helyzetet is elkapkodják. Kidobás után a ha­zai csapat támad és Szepessy II. jó testcsellel lerázza magáról védőjét és még a kapust is kicsalja és a Dolgozó parasztok! Mezőgazdasági gépeket, fel­szereléseket, aratási szerszá­mokat Kiskunfélegyházán, Szabadszálláson s Bunavecsén a NÉPBOLTBAN vásároljanak. 105 Férfi munkaerőt (segédmunkást) Budapest területére 18 éven felül, villamos vágányépí­tési munkára felveszünk. Dolgozóink­nak munkaruhát, bakancsot, kedvez­ményes üzemi érkezést, ingyenes vfllamosutazási igazolványt, a vi­dékieknek munkásszállást, a család- fenntartóknak napi 6 forint kti- lönélési pótlékot biztosítunk. Jelentkezés: a Fővárosi Vasútépítő Vállalat központjában: Budapest, VII. Akácfa utca 15., IV. em. 409. szoba. 1U feje fölött a hálóba ejti a labdát. 3:0, A második félidőben a Törekvés támad többet, sokat tanyázik a ba­jai kapu előtt, de lövéseik rendre célt tévesztenek. A bajai csapat szórványosabb támadás mellett is eredményes, a 3-ik percben Sze­pessy I. lövésével már 4:0-ra növeli a hazai csapat előnyét és ez marad a végeredmény is. Igen sokat lendítene Baja vá­ros úszósportján, ha minél gyak­rabban találkoznának a fővárosi versenyzőkkel. ^V*»VWVXWWVWVW^WWWW>/WVW Apróhirdetések KÉT önállóan dolgozó kovácsót Uzovics-telepi gazdaságunkba — azonnal felveszünk. Állatforgalmi Vállalat, Kecskemét, Csongrádi u 2. szám. 152 125-öS Csepel motorkerékpár eladó Kecskemét, Vacsi-hegy 54, Katona Sándornál. 740 EGY férfi eladót felvesz a Kecske­méti Állami Aruház. 155 KOMOLY háztartási alkalmazottat keresek gyermekek mellé, Kecske- mét, Tabán u. 1/a. 156 Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az UDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér X. sz. Telefon: 25—16, 26—19 IX—22. Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét. Széchenyi tér X sz. Telefon : 22—09 Terjesztik: A Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a híriapkézbesitő postahivatalok. Előfizetés: postahi­vataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: XX Ft. Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 24—09 F. s.; Faragó Imre igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom