Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. július (10. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-10 / 161. szám
A megyei pártMzsltság és a DISZ megyei bizottság együttes ülése (Folytatás az 1. oldalról) nak az ifjúság körében. Pártbizottságaink és pártszer' rezeteink ellenőrizzék, hogy a sülönböző szervek és intézmények részletes munkatervet dolgozzanak ki az ifjúság körében végzett munka megjavítása érdekében. A DlSZ-bizottságok a munkatervek elkészítéséhez ad janak konkrét segítséget. Pártszervezetünk adjanak fokozott segítséget a DISZ-nek Eddigi tapasztalataink azt iga- rolják, hogy ahol DlSZ-szerve- teteimket pártmegbizatással látják el, foglalkoznak a DISZ- tagsággal, ott a szervezet életképes és segíteni tud a pártnak az egyes feladatok elvégzésében. Ahhoz azonban, hogy ki tudjuk alakítani a helyes DISZ-mun- kát, hogy a párt politikájának megfelelően irányítsuk a fiatalokat, az szükséges, hogy változtassunk a DISZ pártirányításának eddigi gyakorlatán. Növelnünk kell a DlSZ-ifjú- ság és főleg a vezetőik között a párttagok és tagjelölteik arányát. Jelenleg a DISZ-tagság 3.5 százaléka párttag. Nem jobb a helyzet a DISZ-titkároknál sem. Megyénk DlSZ-titkárainak csak 28 százaléka párttag vagy tagjelölt. Ez év végére el kell érnünk, hogy a DISZ-titkárok 80 százaléka legyen tagja pártunknak. Ez úgy érhető el, ha egyrészt a DIS2-be átirányított kommunistákat bevonjuk a vezetésbe, másrészt az arra alkalmas DISZ-titkárokat felvesszük a pártba. E munkában már értünk el bizonyos eredményeket, mert júniusban ötvenkét, 24 éven aluü tagjelölt felvételénél az egyik ajánló minden esetben a DISZ volt. Ez csak kezdeti eredmény, mert számos helyen ma sem élnek DlSZ-bizottsága- jnk a Szervezeti Szabályzatban meghatározott jogaikkal. Megyei bizottságunk már jó- néhány esetben felhívta az alsóbb pártbizottságok és pártszervezetek figyelmét, hogy adjanak át a DISZ erősítésére alkalmas, fiatal párttagokat, ezentúl azonban nem sokat tettünk. Pártbizottságunk sem mutatott példát e területen. Ebben az évben mindössze egy függetlenített pártmunkást adtunk a DISZ- nek. Ezen a helyzeten változ- ' tatni kell. Ez évben legalább négy—öt, pártmunkában jártas vezetésre alkalmas elvtárssai fogjuk erősíteni DlSZ-bizottsá- gainkat. A DISZ erősítése területén azonban vannak jó tapasztalatok is. A kecskeméti járás hat községében eddig 52 párttagot adtak át a DISZ-nek és ezeket az elvtársakat az illetékes párt alapszervezetek segítik s beszá moltatják őket végzett munka j ükről. A DISZ-szervezeti élet megjavítása érdekében biztosítani kell azt a minimális követelményt, hogy minden DISZ-szervezetnek legyen helyisége, ahol össze tudnak jönni a fiatalok. Sajnos, még járási székhely is van, ahol nincs a DISZ-szervezetnek helyisége. Bár az utóbbi időben tapasztalható bizonyos javulásé téren, de még mindig vannak olyan jelenségek egyes tanácsoknál, hogy a DISZ helyiségeit a legkülönbözőbb célokra igénybe veszik. Hercegszántón például a tanácselnök csak akkor volt hajlandó kirakatni a DlSZ-helyi- ségből a gabonát, amikor ezért keményen megbírálták. Ugyanakkor azonban igénybe is akarta venni, most már nem a gabona, hanem a napraforgó tárolására. Az ilyen és ehhez hasonló jelenségeket mag kell szüntetni. Nem tűrhetjük, hogy egyes vezetők kényelmes megoldást keresve, helyiség-prcblé- májukat a DISZ rovására oldják meg. El kell érnünk, hogy szeptember 1-ig a DlSZ-szerve- zetek megfelelő helyiséggel rendelkezzenek. Ezárt a kommunista vezetőket tesszük felelőssé. Ezután ördög elvtárs a DISZ tagdíjfizetésről, valamint a DISZ-szervezetek különféle rendezvényeiből befolyt bevételek felhasználásáról beszélt, majd a DISZ-tagság marxista-leninista szellemű nevelésével foglalkozott — Ennek érdekében — mondotta — pártszervezeteink a megyei pártbizottság útmutatása alapján tettek intézkedéseket a tavalyi oktatási év megszervezésekor is. Ez a segítség azonban nem bizonyult elégségesnek. Megyénk területén a tervbe vett Petőfi-iskolák helyett csak 180 iskola indult be, de az oktatási évet csupán 70 Petőfi- ískola fejezte be, 830—900 hallgatóval. Az 1953—56-os oktatási év előkészítésére sokkal nagyobb gondot kell fordítani. A megyei párt-végrehajtóbízottság a pártoktatási év előkészítésével egyidejűleg megszabta a DISZ-1 oktatással kapcsolatos tennivalókat is. Határozatot hozott, hogy a DISZ-propagandislák 70 százalékát pártbizottságaink biztosítsák. A DISZ-fiatalok nevelése szempontjából igen nagy jelentőségű a Petőfl-iskoiák munkája. Megyénk fiatalságának körülbelül egy negyedére terjed ki a DISZ befolyása. Nem keil mondani, hegy ez nagyon kevés. I-Ia pedig mindezeken túl eltűrjük, hogy a DISZ tagságának csak kis részét vonjuk be a ülSZ-oktatásba, azzal lényegében lemondunk a fiatalok szocialista szellemű neveléséről. Itt azt a régi marxista tanítást keli figyelembe vermi, mely leszögezi, hogy ahol nem érvényesül a szocialista ideológia, ott törvényszerűen érvényesülnie kell a burzsoá ideológiának, mivel légüres tér nincs. Megyénkben délszláv, szlovák és német anyanyelvű lakosok is élnek. A fiatalok nevelésében nagy gondot kell fordíta- nunk arra, hegy megszüntessük a nacionalista megnyilvánulásokat. Hajóson például az általános iskolában a magyar és német gyerekek elkülönültek egymástól. Előfordulnak nacionalista irányzatot tartalmazó hec- eelődések is. Ezért pártszervezeteink. DISZ-szervezeteink fordítsanak gondot a nemzetiségek kultúrájának ápolására. Ismertessék meg a magyar és a más anyanyelvű lakosság közös érdekeit, pártunk helyes nemzetiségi politikáját. Ápolják történelmünknek azokat a hagyományait, melyek összekötik a nemzetiségi és a magyar dolgozókat. Damjanich a 48-as szabadságharc dicső tábornoka például délszláv volt. Petőfi Sándor édesanyja szlovák Volt. A délszláv, szlovák és más nemzetiségek dolgozói nem egyszer vérüket közösen áldozták a magyar szabadságért. Kedves Elvtársak! A Központi Vezetőség május 27-i határozata leszögezi »Mindenekelőtt biztosítani kell, hogy a párt minden vezető szerve, a Központi Vezetőségtől az alapszervezetekig napról napra irányítsa, vezesse, ellenőrizze és segítse a DISZ megfelelő szervezeteinek munkáját, továbbá a párt minden szervének a Központi Vezetőségtől az alapszer- vezetékig, a DISZ irányításán túlmenően, feladata, hogy irányítsa és egybehangolja az ifjúság nevelésére hivatott minden más helyi, állami, kulturális, sport, stb. szerv munkáját.-« E határozat meghozatala előtt meg kell mondani, igen komoly hiányosságokat követtünk el a DISZ segítését Illetően. Megelégedtünk azzal, hogy a DISZ megyei titkára párt-végrehajtóbizottságunk tagja. Ezzel nagyrészt le is tudtuk a pártirányítást. Nem számoltattuk be rendszeresen a DISZ megyebizottságot az általuk végzett munkáról, még kevésbé adtunk hely- Lzíni segítséget számukra, akar' munkaterveik elkészítésében, vagy a DISZ-bizottsági üléseken az egyes határozatok meghozatalában. Nagyon ritkán fordult elő. hogy az egyes feladatok megszervezésébe bevontuk a DISZ illetékes funkcionáriusait A jövőben, amilyen mértékben javul a DISZ pártvezetése, olyan mértékben javul a DISZ munkája. A párlmunkát a következő időben aszerint bíráljuk, hogy a különböző feladatok megoldásában milyen a2 ifjúság körében végzett politikai és szervező munka. Az a párttiíkár dolgozik jól, aki legalább úgy, vagy még jobban ismeri a DISZ és az ifjúság eredményeit és problémáit, mint a DISZ titkára. Áz ifjúság előtt álló feladatok Áz ifjúság nevelésének legfon- t „ubb eszköze a szocializmus építésébe való bevonása. Pártunk irányítása és vezetése mellett megyénk ipari üzemeiben munkásifjúságunk komoly eredményeket ért el. Számos helyen jól működő ifjúsági export- brigádok vannak, helyenként, mint például a Kiskunfélegyházi Gépgyár DISZ-szervezete, állandó és rendszeres segítséget ad a járásban lévő egyik termelőszövetkezet DlSZ-szervezeté- r.ek. A minisztériumi iparban az I. negyedéves experttervet több, mint 120 százalékra teljesítették. Ebben nagy része van DISZ- szervezeteink és DlSZ-ifjúsá- gunk jó munkájának. A helyi- i. ír 114 százalékos tervteljesíté- sében is benne van az ifjúság lelkes munkája. Az eredmények mellett azonban igen komoly hiányosság, hogy pártbizottságaink és pártszervezeteink nem támaszkodnak eléggé a DISZ-re, ezért megyénk munkásifjúságának többségét nem sikerült meg a munkaversenybe aktívan bekapcsolni. Ez adódik abból, hogy pártbizottságaink és pártszervezeteink nem vesznek részt rendszeresen az üzemi DlSZ-vezető- ságek üléséin, DlSZ-taggyüiése- ken. Nem adnak mindenütt megbízatásokat a fiataloknak. A munkásfiatalok megfelelő segítését, a termelésben való aktívabb részvételét nemcsak pártbizottságaink hanyagolták el, hanem a, DISZ megyei bizottság is. Így fordulhat elő, hogy ipari üzemeinkben, bár a dolgozók jelentékeny többsége fiatal, mégis •igen .alacsony az üzemi DISZ- szervezetek taglétszáma. A DISZ vezetésébe nincsenek bevonva a fiatal műszaki értelmiségiek. Ezen a helyzeten csak úgy tudunk változtatni, 113 pártbizottságunk és vele együtt a megyei DISZ-bizottság komolyan megjavítja az üzemek felé végzett munkáját. A DISZ megyei bizottság munkatársai, — meg kell, hogy mondjuk — nem szívesen járnak az üzemekbe, nem ismerik a munkás- fiatalok problémáit és ezért szinte félnek közéjük menni. Üzemi pártszervezeteink gondoskodjanak arról, hogy DISZ- szervezeteink egy-egy üzemrészben, vagy az egész üzemben megbízásokat kapjanak, például a takarékossági mozgalom, a munkaidő jobb kihasználása, a termelési tervek részleteiben való teljesítése, a minőségi termelés megjavítása, stb. érdekében. A pártszervezetek biztosítsák, hogy az üzemek igazgatói, művezetői támogassák ifjúságunk kezdeményezéseit. A párt-, gazdasági és tomegszervezeti vezetők segítségével indítsanak az üzemrészek között versenyt, hogy r. - lyik üzemben, vagy üzemrészben éri el több fiatal a szakma kiváló dolgozója címet. A párt- és gazdasági vezetők a jutalmazásoknál biztosítsák, hogy egy-egy jutalmat kapó fiatalt népszerűsítsenek az üzemen belül, de ne csak úgy, mint egyszerű dolgozót, hanem úgy mint ifjúmunkást, vagy DlSZ-tagot. Üzemeinkben rendszeressé kell tenni a DISZ- híradót, melyben népszerűsíteni kell a termelésben kiváló eredményt elért DlSZ-fiatalo- kat. Olyanokat, mint például a Kecskeméti Gyufagyárban dolgozó fiatalokat, A lő DISZ-tag közül 14 sztahanovista és ezek között is 8 elnyerte a szakma kiváló dolgozója megtisztelő címet. Ezért dicséret illeti Föidi elvtársat, a Gyufagyár DISZ- titkárát is. Pártszervezeteink biztosítsák, hogy minden üzemben dolgozó kommunista, akár irodai munkát, akár műszaki vagy termelő munkát végez, úgy segítse a mellette dolgozó fiatalokat, mint saját gyermekét. A Központi Vezetőség határozata minden kommunistának funkciójára és beosztására való tekintet nélkül feladatává teszi az ifjúság nevelését. E határozat végrehajtásáért az igazgatótól kezdve az udvari segédmunkásig minden párttag felelősséggei tartozik. A szakszervezetek vezetői gondoskodjanak arról, hogy az idősebb szakmunkások adják át termelési tapasztalataikat, vállaljanak védnökséget az egyes fiatalok és Ifi-brigádok felett. A párt-, gazdasági és tömegszervezeti vezetők összefogott ereje segítse, hogy a fiatalok az egyes szakmák specialistáivá váljanak. A jól dolgozó üzemi fiatalok mellett számos fiatal van megyénkben, akik a gépállomásokon, állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben végzett munkájuk nyomán megyénk parasztifjúságának példaképeivé váltak. Nem egy olyan traktorosunk van, mint Gerlai János, a Garai Állami Gazdaság traktorosa, aki a DISZ II. kongresszusára vállalta, hogy 30Ü holdat fog felszántani és 3 mázsa üzemanyagot takarít meg. Vállalását 326 holdra teljesítette és 6 mázsa üzemanyagot takarított meg. Ezek az eredmények azonban nem jelentik azt, hogy most már minden rendben van. Gép állomásaink pártszervezetei korántsem fordítottak elég gondot az ifjúságra. Ez annál is súlyosabb hiba, mert gépállomásaink dolgozóinak 7U százaléka fiatal. Az elkövetkezendő időben fokozott gondot kell fordítani a gépállomások DISZ- szervezeteinek kommunisták kai való megerősítésére és a DISZ-tagság létszámának növelésére. Fontos ez azért, mert a gépállomásokon dolgozó fiatalok állandó kapcsolatban vannak egyrészt a tsz-ek fiataljaival, másrészt az egyénileg dolgozó fiatalokkal. Gépállomásaink pártszervezetei segítsék az ott dolgozó fiatalokat, hogy eredményesen harcolhassanak az üzemanyagtakarékosság, a minőségi munka, a munkafegyelem megszilárdítása és a gépkapacitás kihasználása érdekében. Segítsék a fiatalokat, hogy minél jobb termelési eredményeket érjenek el és terveik teljesítésével kivívják a gépállomás szakembereinek, valamint a dolgozó parasztok megbecsülését. Gépállomásaink DlSZ-szer- vezetei a pártszervezetek segítségével szervezzenek közös kultúr- és sportrendezvényeket, termelési ankétokat az egyénileg dolgozó parasztfiatalokkal, hogy azok minél hamarabb megismerhessék a szocialista gazdálkodás előnyeit és minél hamarább ők is a szocialista szektorok dolgozóivá váljanak. Állami gazdaságainkban, kevés kivétellel, úgy a párt-, mint a gazdasági vezetés még nem támaszkodik megfelelően a DISZ-szervezetek munkájára. Állami gazdaságaink többségében csak a sport- és kullúr- munka területén végeznek az ifjúság között szervező munkát, ugyanakkor háttérbe szorul az ifjúság konkrét bevonása a termelés, a munkafegyelem megszilárdítása területén. Elvtársaink nem értik még, hegy mire képes a jólműködő DISZ-s?ervezet. A Tiszakécskei Állami Gazdaság DlSZ-szerve- zete a DISZ II. kongresszusa tiszteletére felajánlást tett. Felajánlását becsülettel teljesítette. Közülük nem egy olyan fiatal van, mint Domonkos Ferenc, Subicz István és Rimó- czi István, akik 140 százalékos rvteljesítést értek el. Ezek a tények azt igazolják, hogy ha a pártszervezet helyesen foglalkozik állami gazdasagainkban dolgozó fiataljainkkal, az igen komoly eredményekhez vezet; Minden állami gazdaságban megvan az a lehetőség, amely megvan az Ágasegyházi vagy Garai Állami Gazdaságban, hol külön ifi-brigádokat szerveznek és a pártszervezet állandóan segíti e brigádok munkáját. Pártszervezeteink támaszkodjanak bátran e feladatok megoldásával az állami gazdaságok DISZ-szervezeteíre, a gazdaságokban dolgozó fiatalokra. Segítsék elő, hogy az állami gazdaságokban minden üzemegységben megalakuljon és dolgozzon a DISZ-szervezet vagy a DISZ-csoport. Termelőszövetkezeti DISZ- fiataljaink a növényápolás, a szőlő- és gyümölcstermelés területén jó munkát végeztek; Nem egy termelőszövetkezeti DISZ munkacsapat ért el olyan kiváló eredményt,, mint a fü- löpszállási Petőfi TSZ rizstermelő csoportjában dolgozó fiatalok, akik egyheti munkát négy nap alatt végeztek el, és nem egy olyan fiatalunk van a tsz-ekben, mint Gonda János és Tímár Ferenc, a csátaljai -Budai Nagy Antal« TSZ DlSZ-fiataljai, akik a 200 munkaegységet már jóval túlszárnyalták. Az ifjúság a legfogékonyabb az új iránt. Rajtuk keresztül eredményes munkát végezhetünk az idősebb dolgozók és a fiatalok szülei között.. Termelőszövetkezeteinkben az ifjúsági munka megjavítása érdekében biztosítani kell, hogy minden tsz-ben, ahol öt fiatalnál több van, a DISZ-szervezet létrehozását. E téren sikerült elérni pártszervezeteink segítségével, hogy a DISZ II. kongresszusa tiszteletére 37 termelőszövetkezetben megalakuljon a DISZ. Azonban még így is, mindösz- sze 120 azoknak a tsz-eknek száma, ahol DISZ-szervezet van. Éppen ezért, a következő két- három hónap alatt, legalább 60 tsz-ben kell létrehozni DISZ- szervezetet, hogy a Központi Vezetőség és a DISZ II. kongresszusának határozata szellemében végrehajtsuk a tsz- L'lSZ-szervezetek létrehozását. Elvtársak! Ahhoz, hogy o mezőgazdaság szocialista átszervezését, a mezőgazdasági termelés fellendítését eredményesen végre tudjuk hajtani, gondosan foglalkoznunk kell a falusi DISZ-szervezetekkel is. A DISZ-tagság jelentékeny részét még az egyénileg dolgozó parasztfiatalok képezik. Fel kell lépnünk az ellen, hogy egyes falusi DlSZ-szerve- zeteink lenézzék az egyénileg dolgozó parasztfiatalokat. Ezen leginkább úgy tudunk változtatni, ha a falusi DlSZ-szerve- zetek vezetőségébe az eddiginél nagyobb számban vonjuk be az egyénileg dolgozó parasztfiatalokat. A ma még egyénileg dolgozó parasztfiatalok a hol- p tsz-tagjai. Amilyen lelkesedéssel és szorgalommal segítik az egyénileg dolgozó pa- rasztfiataljaink felvilágosítását a termelőszövetkezeti gazdálkodás előnyeiről, olyan eredményt érünk el a fiatalok és rajtuk keresztül családtagjaik termelőszövetkezetekbe való szervezésében. Elengedhetetlenül szükséges, hogy a mezőgazdaság szocialista szektoraiban dolgozó fiatalok minél jobb kapcsolatot építsenek ki az egyénileg dolgozó parasztfiatalokkal. Párt- bizottságaink segítsék, hogy egyre szélesebb méretekben bontakozzanak ki a járási és községi ifjúsági találkozók. Nagy gonddal kell segítenünk a fiatalok augusztus 20-án tartandó megyei seregszemléjének előkészítését. El kell érnünk, hogy minél több kiváló termelési, kultúr- és sporteredménnyel Ünnepelhesse megyénk fiatalsága alkotmányunk hatodik évfordulóját. Pártbizottságunk erőt és fáradságot nem kímélve. azon fog dolgozni, hogy a Központi Vezetőség határozatában megjelölt feladatokat Bács megyében maradéktalanul végrehajtsuk.