Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. június (10. évfolyam, 127-152. szám)
1955-06-14 / 138. szám
H 1 R E K 1955. Június 14. Kedd Napkelte: 4.46 Holdkelte: 0.44 Napnyugta: 20.43 Holdnyugta: 13.53 Névnap: Zaránd. Várható időjárás ma estig: kevesebb felhőzet, élénk délnyugati-nyugati, később északnyugati szél. A hőmérséklet keleten is kissé csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 19—22 .'ok között. (MTI) — A »Mezőgazdaság fejlesztése« című kiállítást a trakto- rosnap alkalmával, vasárnap nyitotta meg a bajai MTH 609. traktoros-gépész intézet. A kiállítás június 19-ig lesz nyitva, megtekinthető reggel B órától este 6 óráig. — Megkezdték a Bajai Baromfikeltető Állomás építését az állatvásártéren mintegy más- félimiUiós beruházással. — Júniálist terveznek a bácsalmási Lenin Termelőszövetkezetben e hónap végén a járási áultúrház rendezésében. A jú- aiáüsra az egyénileg dolgozó parasztokat is meghívják. — Már elvégezték 25 holdon- a rozs pótbeporzását a bácstoo- kodi Uj Otthon Termelőszövetkezetben. — Csaknem egy vagon újburgonyát szállított Budapestre az elmúlt héten a dunapataji Haladás Termelőszövetkezet. A bevételből vasárnap három forintot osztottak munkaegységenként. — Tíz tehéntől 150 liter tejet fej naponta a tataházi Dózsa Termelőszövetkezet fejőgulyása. A magasabb tejhozamot háromszori fejőssel, egyedi takarmányozással érte el. (Biczók Antal.) Tizenhárom 9 találatos szelvény a „Nyári megyei Totódban Megtörtént a ,.Nyári megyei Totó’ t. sz. szelvényének az értékelése. Tippelőinket alaposan próbára tette az a sok háromesélye3 mérkőzés, amely a tippszelvényen szerepelt. Mint érdekességet említjük meg, hogy pályázóink általában azokat a mérkőzéseket, amelyekre nehéz volt tippelni (Béke Kupa atlétikai mérkőzések, valamint az országos ifjúsági bajnokság mérkőzései) jobban eltalálták, mint például azt, hogy a Bajai Építők pontot hagy Kiskörösön, vagy azt, hogy a Bácsbokodi Kinizsi pontot vesz el a Bácsalmási Bástyától. Ezek a meglepetések rányomták a bélyegét a „Nyári megyei Totó*’ első fordulójára. Reméljük pályázóink a későbbiek során jobban tippelnek. Kilenc találatot értek el: Bagi János Kecel, Balázs Tibor Kecskemét, Feró László Kiskunhalas, Gombosi István Mélykút, Kiss Lajosné Kecskemét, Kopasz József Kecskemét, Kulkai Gábor Kecskemét, Nagy Kálmán Kiskunhalas, Rendőrőrs Csengőd, Schindler Károly Kecskemét, Szűcs Pál Kecskemét, Vass József Soltvadkert, Zsigmond László Lakitelek. E tizenhárom legmagasabb találatot elért pályázó között a három első díj kérdését sorsolással dönti el 1955 június 20-án az MTSB-n lévő Totó-bizottság, a díjakat is a jövő héten küldjük ki a nyerteséknek. A „megyei Totóet tippbajnokság nyertesei között a díjakat ünnepélyes keretek között a vasárnap délután Kecskeméten lejátszásra kerülő Kecskeméti Kinizsi—Kiskőrösi Bástya mérkőzés szünetében osztjuk ki. Lapunk holnapi, szerdai számában találhatják meg kedves olvasóink a „Nyári megyei Totó“ 2. számú szelvényét. A IX. férii kosárlabda Európa-bajnokság eredményei Vasárnap a késő éjszakai órákban terült sor a 9. és 18. helyért folyó körmérkőzések A) csoportjában a Finnország—Ausztria találkozóra. Finnország—Ausztria 55:49 (27:31) • Hétfőn délelőtt a 9. és 18. helyért folyó körmérkőzésekkel folytatódtak az Európa-bajnokság küzdelmei. B) csoport: Franciaország—Svédország 84:36 (31:20) A) csoport: Finnország—Németország 65:53 (27:26) Svájc—Ausztria 65:41 (26:17) Berzsenyi nyerte az országos párbajtőr-bajnokságot Az országos vivóbajnokság második- ” 1 napján, vasárnap 28 vívó részvételével a párbajtőr-versenyre került sor. A döntő a késő éjszakai órákban ért véget. Az országos egyéni párbajtőr, bajnok: Berzsenyi (Vörös Meteor) 7 győzelem 2. Sákovics (Honvéd) 6 gy. 3. Nagy A. (Honvéd) 5 gy. (16 kap. tál.) 4. Váry (Törekvés) 5 gy. (17 kap. fal.) (MTI) APROH1RDETESEK KOVÂCSMÜHELY vállalatnak, vagy termelöcsoportnak kiadó. — Kecskemét, Sárkány u. 17. sz. ________621 Í2 5-ÖS teleszkopós Csepel motorkerékpár, príma állapotban, eladó. — Tiszakécske 2. Szabolcska u. 41. 58 ELADÓ barna hálóbútor, kredenc, sezlon, szekrények, ágyak, toalett- tükör. — Kecskemét, Vak Bottyán utca 9. sz.________________________Ç22 ZONGORA, rövid, kereszthúros, kör- páncélos, prima állapotban, alkalmi vétel. — Kecskemét, Kőrösi-u. 7. 623 PATKÁNY-, egér-, poloska-, moly-, sváb- és egyéb féreg szakszerű irtását a megyénkben a Köztisztasági Vállalat végzi, Kecskemét, Deák-tér 4. sz. 18 60 ÉVES, magános, egészséges, özvegy iparos ember vagyok, keresetem havi 1000 Ft. 40 éven felüli özvegy, vagy elvált intelligens asz- szonnyal megismerkednék, házasság- céljából. — Zárt levelet és fényképet a kecskeméti kiadóba kérek ,,öz- vegy” jeligére. ___________________605 K EN DERATVF, VÖKET keresünk felvételre. — önéletrajzzal felszerelt jelentkezések beküldendők: Délmagyarországi Rostkikészítő, — Baja, Szamuelly Tibor u. 49. sz. 46 VÉSÉST, monogramvésést, órajavítást vállalok. Kecskemét, Batthyány utca 19. sz. Vörös Gábor. 613 — A tanácsi vállalatok megyénkben 110.4 százalékra teljesítették május havi tervüket. A vágóhíd-húsipari vállalatok közül legjobb eredményt a kecskeméti érte el 146.9 százalékos eredménnyel. Kiváló munkát végeztek a hajósi malom dolgozói, akik egy mázsa gabona őrlésénél a villamosenergiaszükségletet 20 százalékkal csökkentették. — Három idényboltot nyit a Csolyóspálosi Földművesszövetkezet, hogy a nagy munkaidőben ne kelljen a dolgozóknak öt-hat kilométert gyalogolni a belterületi boltig. (Felföldi Lászlóné.) — Vasárnap avatták a Fűszer- és Édességkereskedeimi Vállalat üdülőjét Dunapatajon, a Szilidi tó partján. — A megyei tanács határozata alapján rövidesen megkezdi munkáját a Talajerőgazdálkodási Vállalat. A vállalathoz hét üzemegység tartozik, a központja pedig Kecskeméten lesz. Ebben az évben több, mint 3500 vagon szervestrágyát szállít az igénylőknek. SZÁLLÍTTASSON olcsón, gyorsan pontosan a Kecskeméti TEFU-val. Mindennemű áruszállítást vállai ház- tól-üiázig. — Telephely: Kecskemét, Külső-Szegedi út. Telefon: 20— 86. 3253 Gőz- és kádfürdő Kecskeméten a nyári idény alatt átépítési és bővítési munkálatok miatt szünetel. 60 VÍZMÜVEK, Kecskemét. Bácskiskunmegyex NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. sz. Telefon: 25—16. 26—19, 11—22. Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal : Kecskemét, Széchenyi tér 1. sz. Telefon : 22—09 Terjesztik: A Megyei Postahivatal Hlrlaposztáiya es a hirlapkézbesító postahivatalok. Előfizetés : postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj: 11 Ft. Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 24—09 F v.: Faragó Imre igazgató Olcsóbb Jelt a naposcsibe! Ára 2 lorint Előjegyzéseket felveszünk. Csibeátvétel minden csütörtökön délután és pénteken délelőtt a Kecskeméti Keltetőállomáson, Sétatér utca 13, 12714 Sporteredmények A labdarúgó NB I. eredményei: Bp. Vasas-Győri Vasas 2:0 Bp. Vörös Lobogó—Légierő 8:3 Dorogi Bányász—Pécsi Dózsa 0:0 Diósgyőri Vasas—Csepeli Vasas 1:1 Salgótarjáni Bányász—Szomoathelyi Törekvés 2:1 Bp. Honvéd—Bp. Dózsa 6:4 Bp. Kinizsi—Vasas Izzó 3:0 Az NB I. állása a tavaszi forduló befejezése után 1. Bp. V. Lobogó 2. Bp. Honvéd 3. Bp. Kinizsi 4. Bp. Vasas 5. Dorog 6. Pécs 7. Salgótarján 8. Szombathely 9. Győr 10. Diósgyőr 11. Csepel 12. Izzó 13. Légiem 14. Bp. Dózsa 13 11 13 10 13 8 13 3 13 3 13 3 13 3 13 3 13 1 1 44:12 23 1 40:21 22 2 35:10 19 3 35:23 18 4 17:17 14 5 15:16 13 3 14:25 13 7 16:29 10 7 19:29 9 7 15:23 9 7 16:27 9 8 17:30 8 8 12:27 8 7 18:24 7 A »Nyári megyei Totó« ÍZ találatos szelvénye: 1. Kméti Ép.—Kméti Kinizsi 2 0:4 2 B.-almási B.—Bácsbokod x 1:1 3. Kiskőrösi B.—Bajai Építők x 1:1 4. Kkfházi Vasas—Khalasi K. 2 1:2 5. Khalasi Tör.—Kalocsai K. 1 3:2 6. Lajosra. EFSK—Izsáki Tr. 2 2:3 7. Bács—Baranya ifj. labd.-m. x 3:3 8. Bpest II.—Tolna ifj. labd. 1 2:1 9. Csongrád—Szolnok ifj. l.-m. 1 3:0 10. Pest—Békés ifj. labd.-m. 1 3:2 11. Bács—Csongrád a ti. v. 1 88:69 12. Bács—Békés atl. viadal 1 88:58 A ..Nyári megyei Totó” 1. számú szelvényből 2363 db érkezett be. A Totó 12 találatos szelvénye: 24. hét 1. Bp. V. Lobogó—Légierő 1 8:3 2. Győr—Bp. Vasas o 0:2 3. Salgótarján—Szombathely 1 2:1 4. Dorog—Pécs X 0:0 5. Diósgyőr—Csepel X 1:1 6. Sopron—Tatabánya 2 2:3 7. Atalanta—Juventus 1 2:1 8. Fiorentina—Intemazionale X 3:3 9. Novara—Genoa 1 3:1 10. Sampdoria—Napoli 1 5:2 11. Torino—Udinese X 1:1 12. Triestina—Lazio 2 1:3 SZEKTO strandfürdő Kecskeméten június 18-tól megnyílik. Kabin- és fürdőbérletjegyek már válthatók a VÍZMÜVEK kecskeméti központjában, — Arany János utca 3. 6t A KECSKEMÉT VIDÉKI BOR- FORGALMI VÁLLALAT műszaki, áruforgalmi, felvásárlási, valamint cé! gazdasági részlege ELKÖLTÖZÖTT Molotov tér (volt Tatay tér) 3. szám alá. — Telefonszám: 12—30. 38 Ajtók, ablakok száraz anyagból kaphatók a TÜZÉPtelepeken A »Magyarország ifjúsági labdarúgó-válogatott bajnokcsapata<<címért Bács megye—Baranya megye 3:3 (2:2) Baja, 2500 néző. Vezette: Kern (Bpest). Bács: Hargittai — Barta, Hajdú, Ladjánszki — Horváth, Dummov — Dubovszky, Szentgyckgyi, Dezsőfi, Vidra, Zelenák. Biranya: Kovács — Kutas, Hail, Juhász — Zukor, Hudecz — Pintér, Göncz, Győrfi, Gur, Zsigmond. Zászlócsere előzi meg a két csapat küzdelmét. Ezután a baranyai válogatót kezdi még a játékot, de hamarosan a bácsmegyeiek veszik kezükbe a játék irányítását. Nagy iramot diktálnak a bácsmegyei ifik és a 15. percben Dubovszky beadását Vidra lövi a hálóba. 1:0. Alig telikel egy perc, máris újabb gólt lő válogatottunk. Szentgyörgyi hatalmas lövése jut a baranyaiak hálójába. 2:0. Ezután a baranyaiak a 19. es a 30. percben Göncz két góljával kiegyenlítenek. 2:2. .Zelenák a 44. percben szögletet ível be, amiből Vidra csak a kapufát találja el. Szünet után ismét a bácsmegyeiek diktálják az iramot és a 2. percben Szentgyörgyi révén a vezetést is megszerzi. 3:2. A játéknak ebben a szakaszában igen jól játszanak a bácsmegyei ifik, sok lövés is száll a baranyai kapura, de Kovács kapus kitűnő formában van, mindent menteni tud. A baranyai válogatott egyik támadásából a 42. percben születik meg a kiegyenlítő gól. 3:3. A játék képe alapján győzelmet érdemelt volna a bácsmegyei válogatott. Különösen a két fedezet indított el sok biztatéj támadást. A csatársor azonban nagy hibaszázalékkal játszott, igaz, hogy ebben része volt a kitűnő formában lévő baranyai kapusnak is. Jók: Horváth, Dujmov, Szentgyörgyi és Vidra, illetve Kovács, Pintér, Göncz és Győrfi. * A II. csoportban szerepel még Budapest II. és Tolná megye válogatottja. A két qsapat ugyancsak Baján mérte össze erejét. A mérkőzést nagy küzdelem után 2:1 arányban a fővárosiak nyertek meg. A megyei I. osztályú bajnokságért Kecskeméti Kinizsi—Kecskeméti Építők 4:0 (2:0) Kecskemét, 1000 néző. Vezette: Gera (Hmvásárhely). Az első negyedóra tapogatózó játékkal telik el. A 11. percben Szabó megszerezhetné a Kinizsinek a vezetést, de a kapu torkából csúnyán fölé lő. A 14. percben esik a mérkőzés első gólja. Szép Kinizsi támadás végén Nagy P. közelről lő a 'hálóba. 1:0. Ezután hosszú ideig ismét kiegyenlített a küzdelem. Uzsoki II., majd Király hagy ki egy-egy helyzetet, majd Dancsó hatalmas lövése zúgott a Kinizsi kapuja fölé. A félidő eredményét a 42. percben Uzsoki II. állítja be. 2:0. A második félidőben az Építők kezd jobban, a Kinizsi kapuja előtt több meleg helyzet alakul ki. Feltűnik, hogy az Építők-csatárok egy- része mennyire „tiszteli“ a Kinizsi védőit. Ez egyik oka annak, hogy egyszer sem tudják bevenni ellenfelük kapuját. A 8. percben Szabó védelmi hibából szerzi meg a Kinizsi harmadik gólját. 3:0. Végül a 32. percben Uzsoki II. gólja állítja be a mérkőzés végeredményét« 4:0. A mérkőzés végéig ez az eredmény már nem változik, bár mindkét kapu előtt akad néhány nagy helyzet. A Kinizsi az elmúlt hetinél gyengébb formában játszott. A védelem minden tagja kitűnő formában van. A fedezetek közül ezúttal is Torics- ka játszott jobban» de Kúti is megfelelt. A csatársorból ezúttal is Uzsoki II. emelkedett ki. Szabó lendületesen, lelkejsen, de igen nagy hibaszázalékkal játszott. Az Építőkből egyedül Rácz játékát lehet kiemelni, a többiek, főleg a védelem, formája alatt játszott. A csatársortól alig láttunk egy-két jó megmozdulást. Kiskunhalasi Kinizsi—Kiskunfélegyházi Vasas 2:1 (0:0) Kiskunfélegyháza, 3000 néző. Vezette: Hammer (Baja). Az első félidő nagyszerű iramot és félegyházi fölényt hozott. A játéknak ebben a szakaszában nem esik gól, ami elsősorban a kitűnően védő Bakosnak köszönhető. A félidő végéig magasszínvonalú a küzdelem. Szünet után változatos a küzdelem, mindkét kapu sokszor forog veszélyben. Váratlanul a kiskunhalasiak szerzik meg a vezetést. A 10. percben az előrehúzódott félegyházi védők között Pechtlov kiugrott és nagy gólt rúgott. 1:0. Néhány perc telik csak el és újra gólt lőttek a halasiak. Az egyik támadás során a kapuba tartó labdát Kanyó kézzel tolta a kapu fölé, a megítélt 11-est Vass értékesítette. 2:0. Nagy ostromba kezdett ekkor a hazai csapat, a 25. percben javítóit is az eredményen. A gó’t Megyeri lőtte. 2:1. A félidő végéig fölényben játszott a Vasas, azonban a kínálkozó helyzeteket nem tudták csatárai kihasználni és végül vesztesként hagyták el a pályát. A bajnokság szempontjából nagy- jelentőségű mérkőzést megérdemelten nyerték a halasiak elsősorban azért, mert kínálkozó helyzeteiket jobban ki tudták használni. A Vasas csatársor nagy hibaszázalékkal játszott. Jók: Várhegyi, a mezőny legjobbja, Bakos, Virágb, Kovács, Pechtlov, illetve Lantos, Zalai, Zsibrita, Megyeri és Kázmér. Hammer kitünően vezette a mér-) kőzést. Bácsbokodi Kinizsi—Bácsalmási Bástya 1:1 (1:0) Bácsalmás, 800 néző. Vezette: Mohai (Kkfháza). A forduló legnagyobb meglepetését hozta ez a mérkőzés. Meg kell azonban állapítani, hogy csak annak meglepetés az eredmény, aki nem látta a mérkőzést. A bácsbokodi együttes határtalan lelkesedéssel küzdött és játékosai számára nem volt elveszett labda. Ugyanakkor a hazaiak elbizakodottan és erőtlenül játszottak. Ez megbosszulta magát. Az 5. percben Bácsbokod megszerzi a vezetést és ez az eredmény a félidő végéig nem változott. Szünet után sorozatos Bástya támadások futnak a pályán. A jól védekező Kinizsi kapuját azonban csak egy esetben tudják bevenni, ezt a gólt is hátvéd lőtte (Csőke). 1:1. A játékvezető utánfúgásért kiállította Piukovicsot a 40. percben, később pedig Csőke zavarta Karchesz kapust, aki megütötte Csőkét. A játékvezető helyesen kiállította a kapust. (.Véleményünk szeriát 11-est is kellett volna ítélnie, a szerk.) Jók: Csőke és Mezei, illetve Ko- lozs és Takács. Bajai Építők—Kiskőrösi Bástya 1:1 (1:0) Kiskőrös, 2000 néző. Vezette: Szűcs B. (Kecskemét). Érdekes, változatos küzdelmet hozott a mérkőzés. A játékidő legnagyobb részében a hazai csapat támadott többet és irányította a játékot. A vezető gólt az 'Építők szerzik meg Onódy lövéséből. 1:0. Ezuún sem játszanak jobban a bajaink és mindinkább átadják a kezdeményezést a Bástyának. A félidő végéig azonban az eredmény nem változott, ebben része van a kitűnő formában lévő Körmendinek is, aki Fábri 11-esét kivédte. Szünet után nagy lelkesedéssel vetette bele magát a küzdelembe a kiskőrösi csapat, amelynek a percben született meg az eredménye.- A kiegyenlítő gólt Balogh lőtte. 1:1. Ez is maradt a mérkőzés végeredménye. Az Építők fáradt csapat benyomását keltette. A második félidő közepétől mintha belenyugodott volna a csapat a döntetlenbe. A kiskőrösiek a mutatott (játék alapján feltétlenül győzelmet [érdemeltek volna. Az Építőkből Körmendi, a mezőny1, legjobbja, Czeglédi és Tiszavölgyi, a hazai csapatból pedig Németh, Mátrai, Daubner és Balogh játszott igen jól. Szűcs B. jól vezette a mérkőzést. Kiskunhalasi Törekvés—Kalocsai Kinizsi 3:2 (0:1) Kiskunhalas, 800 néző. Vezette: Szálkái. Az első félidőben ezúttal is a Kalocsai Kinizsi igen jól játszott és megérdemelten jutott a vezetéshez. A kalocsaiak igen ötletesen, sok helycserével közelítik meg a Törekvés kapuját és a 30. percben Tóth meg is szerzi a vezetést. Szünet után még egy ideig a vendégcsapat támad, amelynek eredményeként újra Tóth eredményes. Ezután azonban fokozatosan a hazai csapat veszi át | a játék irányítását és először a 15. és a 21. percben kiegyenlít, majd 5 perccel a befejezés előtt a győzelmet jelentő gélt is belövik. Mindhárom halasi gólt Csorna lőtte. Mesterhármas! 3:2. A kalocsaiak ezúttal sem bírták a második félidőt, ez okozta a csapat vereségét. Jók: Csorna, Dobra, illetve Okuer és Tóth. Bajai Vörös Lobogó—Garai Traktor 8:0 (0:0) Baja, 500 néző. Vezette: Sólymos. Az első félidőben egyenlő erejű ellenfelek küzdelmét láthattuk. Csapkodó, meglehetősen alacsonyszinvo- nalú játék alakult ki. Egyik csapatnak sem sikerült a vezetést megszerezni. A II. félidőben erősen rákapcsolt a hazai csapat és már a 2. percben ttiadácsi révén a vezetést is megszerezte. 1:0. A küzdelem ezután ki«J egyenlített. Gara is sokat támad, ezekben a támadásokban kevés az átütő erő. A Vörös Lobogó ezután még két szerencsés gólt lő. Először Sipos lő a hálóba, majd Forral öngólt vét, ezzel alakul ki a 3:0-ás végeredmény. Jók: Ihos L„ a mezőny legjobbja és Gugán, illetve Disztl és Kara- gity.