Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. június (10. évfolyam, 127-152. szám)

1955-06-18 / 142. szám

Francia politikai személyiségek felhívása a helsinki béke világtalálkozón való részvételre PÁRIZS. (MTI) A helsinki béke világtalálkozóval kapcso­latban több francia politikai személyiség nyilatkozatot írt alá, mely többek között ezeket mond­ja: Az alulírott személyiségek nem tartoznak ugyan a béke­mozgalomhoz, amely a helsinki béke világtalálkozót rendezi, de úgy vélik, hogy e találkozó nagy fontosságra tehet szert a jelen­legi nemzetközi helyzetben és azt óhajtják, hogy azon vegye­nek részt a lehető legkülönbö­zőbb szervezetekhez tartozó és politikai nézeteket valló francia A Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés ülésszaka BELGRAD. (TASZSZ) Mint már közöltük, június 15-én meg­nyílt a Jugoszláv Szövetségi Nemzetgyűlés ülésszaka. A dél­előtti ülésen a Szövetségi Ta­nács a következő napirendet hagyta jóvá: 1. A járások és kerületek szer­vezéséről szóló törvényjavaslat vitája. 2. A tudománydoktori fokozat elnyerésének feltételeiről szóló törvényjavaslat vitája. 3. A honvédelmi törvény vi­tája. Nyugatnémet újságírók látogatása Sztálingrádban SZTÁLINGRÁD. (TASZSZ) Két napja nyugatnémet újság­író küldöttség tartózkodik Sztá­lingrádban. A nyugatnémet ven­dégek megtekintették a várost, ellátogattak a traktorgyárba, a Sztálingrádi Vízierőmű épílkezé­Az argentínai helyzet Argentínában a jelentések sze­rint helyreállt a nyugalom a teg­napi lázadás után. A lázadók re­pülőgépei — több közülük teljes bombarakománnyal — külföldre menekült. Az AFP jelentése sze­rint csütörtökön estig negyven­két argentin repülőgép menekült uruguayi területre. Montevideó- ba, Uruguay fővárosába érkeztek repülőgépen, a lázadók sebesült­jei és menekülő vezérei is. A lá­zadók egyik tisztje közölte, hogy »a forradalom megbukott«, mert a hadsereg nem csatlakozott hoz­zájuk. Az uruguayi kormány úgy döntött, hogy a területére mene­kült lázadókat internálja. Úgy hiszik, hogy Uruguay visszaszol­gáltatja Argentínának a lefoglalt repülőgépeket és fegyvereket. Az amerikai sajtó úgy igyek­szik fejtüntetni az argentínai man magán.« (MTI) Rövid külföldi hírek NEW-YORK. (TASZSZ) V. M. Molotov, a Szovjetunió külügy- rrijnisztere június 15-én fogadta Krisna Menont, az Indiai Köz­társaság ENSZ-képviselőjét. Az egyórás megbeszélésen résztvett A. A. Szóbóljev, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője is. A Szovjetunió küldöttsége V. 'AI. Mojotov vezetésével június 15-én este New-Yorkból San- Franciscóba utazott, hogy részt- vegyen az Egyesült Nemzetek Szervezetének jubileumi ülés­szakán. DZSAKARTA. (TASZSZ) In­donéziában az idén tartják az or­szág történetében első parlamenti és alkotmányozó gyűlési válasz­tásokat. A parlamenti válasz­tások szeptember 29-én, az al­kotmányozó gyűlési választások pedig december 15-én lesznek. MOSZKVA. (TASZSZ) A Szov­jetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége V. I. Ivanovot, a Szov­jetunió rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetévé nevezte ki Jelentkezés a mezőgazdasági és erdészeti technikumi levelező oktatásra személyiségek. Helsinkiben talál­kozni fognak a világ minden országából érkező delegációkkal és lehetőségük nyílik arra, hogy hozzájáruljanak a nemzetközi helyzet enyhüléséhez. A nyilatkozatot aláírta Edo­uard Herriot, a nemzetgyűlés tiszteletbeli elnöke, Paul Bonçur volt miniszterelnök, René Capi- tont volt miniszter, Pierre Le­bon és Louis Vallon képviselők, Jacques Debu Britjei, Leo Há­mon, Torres szenátorok, Geor­ges Edouard, a Francia Unió Ta­nácsának tagja és több más po­litikai személyiség. (MTI) * * 4. A jugoszláv néphadseregről szóló törvény vitája, A Termelők Tanácsa az Ausztriával és Nyugat-Német- országgal kötött egyezmények ratifikálását és több más kérdést tárgyal. A Szövetségi Tanács június 16-i délelőtti ülésén E. Kardelj, a Szövetségi Végrehajtó Tanács alelnöke mondott beszámolót a járások és kerületek megszerve­zéséről. (MTI) séhez. Megtekintették az építő­művészek házát és a gyermek­vasútat. Június 16-án a német Újság­írók repülőgépen visszatértek Moszkvába. (MTI) eseményeket, mint a katolikus hívők -fellázadását« Peron po­litikája ellen. * Az argentínai események kap­csán emlékeztetni kell arra, hogy a katolikus egyház — amely hosszú időkön át Argentína leg­nagyobb földbirtokosa volt, — ma támogatja a kivétel nélkül amerikai tőkével végrehajtott ipari beruházásokat, sőt összeüt­közésbe került a földbirtokosok­kal és állattenyésztőkkel, akik­nek érdekeit Peron elnök kép­viseli. Az északamerikai monopóliu­mok érdekei Argentínában je­lenleg egybeesnek a katolikus egyház érdekeivel. A párizsi Liberation meg­állapítja, hogy -a lázadás Spell- bíboros kézjegyét viseli a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba. Sz. P. Szuzdal- jov, eddigi phenjani szovjet nagy» követ más beosztást kapott. BELGRAD. (MTI) Belgrádban csütörtökön hivatalos közleményt hoztak nyilvánosságra a jugo­szláv—burmai tárgyalásokról. A közlemény bevezetőben meg­állapítja, heigy -a tárgyalások igen szívélyes és baráti légkör­ben zajlottak le, teljes kölcsönös megértésben. Kifejezésre jutott a nézetek azonossága, mind az ál­talános nemzetközi jelentőségű problémák, mind pedig a Burma és Jugoszlávia közötti kapcsola­tok tekintetében,«-A két kormány kifejezésre juttatta elhatározását — folyta­tódik a közös közlemény, — hogy továbbra is az egymás mel­lett élés politikájának minél tel­jesebb alkalmazásáért száll sík­ra, Síkra száll továbbá azért is, hogy az összes nemzetközi kér­déseket megegyezés útján old- ják meg...« (Folytatás az L oldalról.) lekvő részvétele nélkül nem le­het az ifjúságot kommunista szellemben nevelni. A DISZ-t -reformálni« akarók Nagy Imre elvtársra, a jobboldali elhajlókra támaszkodtak. Nagy Imre elv­társ és a jobboldali elhajlók sú­lyos károkat okoztak a magyar ifjúság nevelése ügyének, a DISZ-nek, mert elhományosilot- ták a szocialista építés perspek­tíváját, a párt vezetésének alap­vető jelentőségét, a termelő- munkát, mint jólétünk egyedüli biztos forrását, mint az ifjúság nevelésének egyik fontos eszkö­zét. A jobboldali elhajlók nem ta­láltak követőkre a DISZ-em be­lül. Ez ifjúsági szövetségünk nagy érdeme, érettségének bizo­nyítéka, de nem kétséges, hogy a párt Központi Vezetőségének határozata nélkül ifjúsági szö­vetségünk magára hagyva nem védhette volna meg ifjúságunk sorait a romboló munka hatása alól — mondotta, majd az ifjú­ság kulturális kérdéseiről be­szélt. A párt, a DISZ dolgozó né­pünk, ifjúságunk olyan kultúrát teremt, mely megfelel világné­zetének, segíti a szocializmus célkitűzéseit, emeli népünk ön­tudatát, gazdagítja értelmét, ér- zesvilágát. Mi a kultúrára úgy tekintünk, mint az ifjúság szo­cialista nevelésének egyik döntő eszközére. Non György a kulturális fel­adatokról szólva megállapította: — Az eddigi tapasztalat azt bizonyítja, hogy a népművelési intézmények nem tudnak átütő eredményeket elérni, ha mun­kájukban nem támaszkodnak pártunkra és az egyre erősödő tömegszervezetekre, mindenek­előtt a DISZ-re. Az ifjúság kul­turális seregszemléje azt bizo­nyltja, hogy intézményeink meg­tízszerezhetik munkájuk ered­ményeit, ha azt a DISZ-szel együtt végzik. Ugyanakkor vilá­gosan kell látni azt is, hogy az ifjúsági szervezet belső élete is egyoldalúvá, sivárrá, szegényes­sé, unalmassá válik kulturális tevékenység nélkül. Leszúrt ta­pasztalatokból született meg a DISZ Központi Vezetősége és a Népművelési Minisztérium kö­zös munkaterve. Ha a tervet, — amely egyéb­ként igen reális — végrehajt­juk, már ebben az évben száz­ezrekkel tovább nő a mozik, színházak, múzeumok, könyvtá­rak ifjú látogatóinak száma, százával alakulnak meg az ön­tevékeny DISZ-csoportok és nem egy maradandó irodalmi, művé­szeti alkotás lát majd napvilá­got az ifjúságról az ifjúságnak. A párt Központi Vezetőségé­nek határozata újból megálla­pítja, hogy a fiatalság nevelésé­ért nemcsak a DISZ felelős. Fe­lelősek az állami szervek is, el­sősorban az Oktatásügyi Minisz­térium, az Országos Testnevelési és Sportbizottság és Népműve­lési Minisztérium, örömmel vál­laljuk a közös munka tervünkből reánik váró feladatokat, ebben szeretnénk versenyre hívni az Oktatásügyi Minisztériumot és az Országos Testnevelési és Sportbizottságot. Mindhárom szervezetnek bőven lesz tenni­valója. Az győz, amelyik -leg­többet tesz az ifjúság nevelésé­ért, a DISZ erősítéséért. Az ülésen felszólalt még Ste­fan László, Marton Miklós és Bttudys Ferenc, majd Balccrzas Janin», a Lengyel Ifjúsági Szö­vetség Központi Vezetőségének titkára. Beszámolt arról, hogyan ké­szülnek a varsói fiatalok a Vi­lágifjúsági Találkozóra. Arra tö­rekszenek, hogy minél szívélye­sebben fogadják barátaikat, a békéért harcoló fiatalok küldöt­teit. Beszédét a lengyel és a magyar fiatalok közötti barátság éltetésével fejezte be. Gallus József után Vladimir Meisner, a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságá­nak titkára szólalt fel. Bevezetőben a csehszlovák fiatalok és a Csehszlovák If­júsági Szövetség Központi Ve­zetőségének forró üdvözletét tolmácsolta, majd arról szólt, hogy a csehszlovák fiatalok örülnek és erőt merítenek a ma­gyar fiatalok eredményeiből. Baráti kapcsolataink napról- napra erősebbé és szilárdabbá válnak, — mondotta — hiszen érdekeink és céljaink azonosak. Majd Így folytatta: a magyar és csehszlovák if­júság előtt mintaképül és példaként áll i Szovjetunió ifjúsága, felszabadítónk és legjobb bará­tunk fiatal nemzedéke. A hős szovjet ifjúság, a dicső Komszo- mol iránti kölcsönös szeretet és testvéri kapcsolat is közelebb Pénteken folytatta tanácsko­zását a kongresszus. Az ülésen megjelent Rákosi Mátyás elv­társ, az MDP Központi Vezető­ségének első titkára. A Központi Vezetőség beszá­molója feletti vitában pénteken elsőnek Gácsi Ferene és Kun Erzsébet szólalt fel. Ezután Er- dey-Grúz Tibor oktatásügyi mi­niszter emelkedett szólásra. A miniszter beszédének bevezető részében a fiatalok tanulásénak fontosságáról beszélt, majd igy folytatta: A mi országunk a Szovjet­unió és a béketábor többi né­peinek támogatásával hatalmas lehetőségeket tár fel egész ifjú­ságunk előtt, de nagy igények­kel is lép fel vele szemben. A lehetőségek nem válnak önma- guktól valósággá. Gazdasági és kulturális to­vábbfejlődésünket nem hoz­zák tálcán számunkra, ha­nem magunknak kell terv­szerű, szívós munkával meg­valósítanunk. Ebben a munkában az iíjűság- nek kell előljámia lelkesedéssé!, öntudatos célratöréssel, a múlt tapasztalatainak okos felhasz­nálásával, acélos jellemmel, a többi dolgozókkal való áldozat­kész összefogással. Ifjúságunk tehát tegye magáé­vá a kommunista erkölcsöt, szeresse és tisztelje hazája múlt­jának értékeit, a jelen eredmé­nyeit, ne ijedjen meg a nehéz­ségektől a jövő építésében, ha­nem keresse azok leküzdésének módját. Értékelje nagyra a Szovjetunió segítségét hazánk felszabadításában és felemelke­désében. Becsülje meg és segít­se elő a többi népek dolgozói­nak erőfeszítéseit a haladás és a béke megvédésében. Te­kintse ifjúságunk legfőbb hiva­tásának, hogy képességeit, tu­dását és tapasztalatait a szocia­lizmus építésének, a haladás­nak és felemelkedésnek szolgá­latába állítsa és e cél érdeké­ben, lia kell, semmiféle áldozat­tól ne riadjon vissza. Erdey-Grúz Tibor ezután a nevelés kérdéseiről szólt. Az eddiginél lényegesen nagyobb teret kell biztosítani a nevelés­nek. Ki kell dolgozni a marxis­ta pedagógia alapján álló gya­korlati módszereket, fel kell ku­tatni és el kell terjeszteni leg­jobb pedagógusaink nevelési el­járásait és meg kell győznünk az egész társadalmat, hogy min­denkinek részt kell vennie eb­ben a széleskörű nevelőmunká- őan. A pedagógusokon kívül azon­ban elsősorban magának az if­júságnak és hatalmas szerveze­tének, a DISZ-nek kell támo­gatnia ezt a nevelőmunkát. Az iskola erkölcsi-politikai nevelőmunkája csak akkor lehet sikeres, ha a DISZ ha­tékonyan támogatja. Minél hamarabb meg kell való­sítani, hogy az úttörő- és DISZ- szervezetek foglalkozásai, ren­dezvényei olyan kiegészítő ré­szei legyenek az iskolai nevelő­munkának, amelyekben az if­júság jókedvvel és önként vesz részt, ami nagyon megkönnyíti jellemnevelő hatásuk érvényesí­tését. A fiatal pedagógusok részvé­tele elő fogja mozdítani, hogy a DISZ hatékonyabban vonja be munkájába az általános iskolát végzett, de tovább nem tanuló ifjúságot. Az iskolai és egyetemi DISZ­hozza egymáshoz népeink if- jait, leányait és megerősíti ba­rátságunkat. Juhász Sándor után felszólalt Helmut Müller, a Szabad Német Ifjúság Központi VezefőségéneJt titkára. Elmondotta, hogy a német ifjúság minden ere­jével küzd a német milita- rizmust helyreállítani akaró imperialista politika meg­döntéséért és a megértés politikájának dia­dal áért. Ezzel a kongresszus csütörtök délutáni tanácskozása véget ért. szervezeteknek az eddiginél te­vékenyebben keli bekapcsolód­nak az intézmények életébe, és ehhez az oktatók az eddiginél is nagyobb segítséget kell, hogy adjanak. Különös gondot keli fordítania a DISZ-nek a közös­ségi szellem fejlesztésére, a helytállásra, a nehézségek le­küzdésére való nevelésre és a helyes magatartás kialakítására. Az oktatási intézmények DISZ- szervezeteiben alapvető legyen az erkölcsi-politikai fejlődéssel párhuzamos, folyamatos és el­mélyült tanulás. Ebben különö­sen a funkcionáriusoknak kell jó példával előljárniok. Nekik kell elsősorban világosan látnick és társaikkal megértet­niük, hogy a marxizmus—lenin- izmus beható tanulmányozása és elsajátítása nélkül nem lehet megtalálni a biztos iránymuta­tást tetteinkhez és magatartá­sunkhoz. Járjanak elől a DlSZ-funkcio- nariusok az orosz nyelv tanu­lásában is. Nagy segítséget nyújthatnak a DISZ-szervezetek ifjúságunk fejlődéséhez, ha közreműköd­nek a szabad idő felhasználásá­ban, a sporttevékenység felélén­kítésében és helyes mederbe te­relésében. A hivatásszeretet kifejleszté­sében is jobban kell támaszkod­nunk a DISZ-re. Tegyék lehe­tővé, hogy tanulóifjúságunknak több alkalma legyen találkozá­sokra az egyes szakmák kiváló képviselőivel, akik megszerette­tik velük a kevésbé ismert munkaterületeket is. Igen nagy felada^ hárul a DISZ-re az iparban és a mező­gazdaságban dolgozó fiatalok általános műveltségének emelé­se terén is. Ezután Násztor Sándor, a DISZ Békés megyei bizottságá­nak titkára szólalt fel, utána Kési József százados tolmácsolta a légierők harcosainak és tiszt­jeinek üdvözletét. A továbbiak­ban hozzászóltak: Takács György, a tatabányai városi pártbizottság titkára, Pásztor Sándor, a Nógrád megyei Gali­ba-puszta általános iskolájának tanítója, Csoltó Dezső, a DISZ sztáünvárosi bizottságának tit­kára, Nádasdi József, a Kiskun­félegyházi Bányászati Berende­zések Gyárának DISZ-titkára, Petre Gheorghe, a Román Ifjú­sági Szövetség Központi Vezető­ségének titkára, Kenyeres Irma. a hajdúnánási DISZ szervező­titkára, Nagyistók József, a DISZ csongrádi járási bizottsá­génak titkára, Diinitr Rajkov Dimitrov, a Bolgár Népi Ifjú­sági Szövetség Központi Veze­tőségének titkára, Oravecz György, az oroszlányi 16-os akna front-brigádjának vezetője, Our­dies Anna, a Szombathelyi Pa­mutipar DISZ-titkára, Bányász Gizella, a Klement Gottwald Villamossági Gyár DlSZ-bizott- ságának titkára, Szideri Kál­mán. a Szocialista Munka Hőse. a mágócsi Rákosi Termelőszö­vetkezet elnöke, Petro Laza Ko- eo, az albániai Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetősége küldöttségének vezetője. A délelőtti ülésen felszólalt Rákosi Mátyás elvtárs is, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára. (Rákosi elvtárs beszédét lapunk legközelebbi számában közöl­jük.) A mezőgazdasági és erdészeti technikum négyéves levelező- oktatás szeptemberben keződő új tanévére a jelentkezés határide­jét a Földművelésügyi Minisz­térium július 1-ig meghosszab­bította. Jelentkezhetnek mind­azok a dolgozók, akiknek a mun­kakörük ellátásához középfokú mezőgazdasági, vagy erdészeti képesítés szükséges. A jelentke­zők, akiknek igazolniok kell a nyolc általános iskola vagy az ezzel egyenértékű középiskola elvégzését, felvételi vizsgát tesz­nek. Részletesebb felvilágosítási a mezőgazdasági technikumok igazgatói adnak. (MTI) A DISZ II. kongresszusának pénteki tanácskozása

Next

/
Oldalképek
Tartalom