Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. június (10. évfolyam, 127-152. szám)

1955-06-02 / 128. szám

r BÁCSKISKUNMEGYEI NÉPÚJSÁG pp MEG X. ÉVFOLYAM, 138. SZÁM Ara SO fillér 1955 .IÜNIUS 2. CSÜTÖRTÖK A MAI SZAMBÁN: A szovjet kormányküldöttség jugoszláviai tartózko­dásáról. — Az angol választások után. — A Kisszál­lás! Gépállomás fiatal traktorosainak lelkes munkája a DISZ kongresszus tiszteletére. — Az általános isko­lai oktatás problémái a kiskunhalasi járásban. — Ma délután elmegyünk a nagymamához. A mezőgazdasági állandó bizottságok munkájáról Mit adnak terven leli! a dolgozóknak a bajai üzemek 2700 méterrel több szövetet gyártottak a Bajai Gyapjúszövet gyárban nem fordult elő az üzemben. A termelékenység emelésére, a minőségi munka további foko­zására és az önköltség csökken­tésére a szövődében most beve­zették az »egy évi megtakarítá­si számla-» rendszert. Ez azt je­lenti, hogy a szövődé minden egyes gépén feltüntették 1000 vetésenként mit eredményez a terveik túlteljesítése és egy dkg. hulladék csökkentésével hány forint megtakarítást tudnak el­érni. A megtakarítási számlákon pedig dolgozónként tüntetik fel a termelésben, a minőségben és a hulladékcsökkentésben elért eredményeket. Ez a számlarend- szer újabb lendületet ad a ver­senynek. De nemcsak a szövődé­ben, hanem a többi üzemrészek­ben is bevezetik ezt a rendszert. nil mint 25.000 prmeiiing terven fel A Bajai Ruhaüzem dolgozói értekezleten beszélték meg a 20 budapesti üzem felhívását és el­határozták, hogy csatlakoznak a budapestiek kezdeményezéséhez. Az értekezleten a dolgozók elha­tározták azt is, hogy éves ter­vüket december 24-én befejezik. Ezzel éves termelési tervüket Az eredmények mellett hibák is mutatkoznak a Bajai Gyap­júszövetgyárban. Különösen a munkafegyelem terén tapasztal­ható még lazaság. Az év első negyedében 147 dolgozó maradt igazolatlanul távol munkahe­lyétől. Számuk áprilisban nem­hogy csökkent volna, hanem emelkedett. A lazaság megszüntetésénél nagy szerep vár az üzemi párt- szervezetre. Az üzemi pártszer­vezet aktíva-hálózatán keresztül fokozhatja felvilágosító munká­ját, meggyőzheti a dolgozókat arról, hogy igazolatlan távolma­radásukkal veszélyeztetik az éves terv teljesítését, ártanak saját maguknak és súlyosan megkárosítják népgazdaságun­kat. 103 százalékra teljesítik. Az 'értekezleten szó esett az anyaggazdálkodás további meg-/ javításáról is. Az anyagtakare- kosság révén elérik azt, hogy több mint 12.000 négyzetméter anyagból tudnak terven felül gyártani. A megtakarított anyag értéke 353.220 forint, amelyből terven felül 8546 gyermekinget gyártanak. A dolgozók emelik a termelékenységet is. Elhatá­rozták, hogy ezen a területen 2 százalékos eredmény elérésére tö­rekszenek. Ez azt jelenti, hogy vállalásuk teljesítésével 16.940 gyermekinggel gyártanak többet az év végéig. De nemcsak mennyiségiieg gyártanak többet, hanem meg­javítják készítményeik minősé­gét is. A dolgozók vállalták, hogy az elsőosztályú áruk rész­arányát az eddigi 99.4 százalék­ról 99.8 százalékra emelik. Wozdwczky Anna párttitkár helyettes, Forka Róza igazgató. Pólyák Ilona ÜB-elnök. A mezőgazdasági állandó bi­zottságok — mint általában az állandó bizottságok — sok se­gítséget adhatnak a tanácsok­nak. A lakosság javaslatainak továbbításával, a tanács dönté­seinek a dolgozókkal való is­mertetésével, a határozatok és rehdeietek végrehajtásának elő­segítésével szorosabbá tehetik a tanács és a tömegek közötti kapcsolatot. A mezőgazdasági állandó bi­zottságok — ahol jól dolgoztak — eddig is megmutatták, meny­nyire fontos a működésük. La- josmizsén rendszeresen tartja üléseit a mezőgazdasági állan­dó bizottság. Munkaterv szerint dolgozik, javaslatait a tanács­ülés elé terjeszti és a végre­hajtó bizottság gondoskodik ezeknek a javaslatoknak végre­hajtásáról. Most főként a nö­vényápolás idejében való elvég­zésére, az aratásra való felké­szülésre mozgósítja a község dolgozó parasztjait. Az aktíva­hálózat segítségével brigádokat szervezett a burgonyabogár, az amerikai szövőlepke kártevésé­nek felkutatására és egyben figyelmeztette a • dolgozó pa­rasztokat a védekezésre. Az 50 tagú aktívahálózat mindenben segíti a bizottság munkáját. A tagok maguk kezdeményezik a versenyt. Nyemecz Ferenc első­ként csatlakozott a 200 mázsás cukorrépa termelési verseny­hez. Paraszttársait is többter­melésre buzdítja. Nyárlőrincen a mezőgazdasá­gi állandó bizottság javaslatára állították össze a legeltetési bi­zottságot. A bizottság közre­működött a tavaszi vetőmag­csere lebonyolításának meggyor­sításában és jelenleg is szervezi a dűlők közötti növényápolási versenyt. Ágasegyházán a me­zőgazdasági állandó bizottság ellenőrizte a tartalékföldek el­osztását, a mezőgazdasági elő­adó tevékenységét. Sok helyen azonban — pél­dául Lászlófalván — arról pa­naszkodnak a tanácselnököli, a tanácsok vezetői, hogy a mező- gazdasági állandó bizottság csak papíron működik, nem jönnek össze a tagok és lényegében semmi gyakorlati tevékenysé­gük nincs. A hiba rendszerint ott van, hogy a tagok nem érez­nek érdekeltséget a bizottság munkájában. Hoznak határoza­tokat, ezek végrehajtását azon­ban legtöbbször nem ellenőrzik. Az is előfordul, hogy az állan­dó bizottság javaslatait a ta­nácsülésen, vagy a végrehajtó bizottsági ülésen nem veszik figyelembe. Ezért formálissá válik az állandó bizottság ülése. Érthető, hogy ezekután nem szívesen jönnek össze a tagok. Hiba az is. hegy még a jólmű­ködő állandó bizottságokban sin­csenek termelőszövetkezeti ta­gok, pedig azon a módon is meg lehetne szilárdítani a ta­nács és a termelőszövetkezetek közötti kapcsolatot, ha a ter­melőszövetkezeti tagok tevéke­nyen résztvesznek a tanács mun­kájában. Ez egyben elősegíti a szövetkezeti gondolatnak a ta­nácstagok, az egyéni parasztok közötti ismertetését, népszerű­sítését. Néhol a mezőgazdasági állan­dó bizottságokat és a termelési bizottságokat egy kalap alá ve­szik. A két bizottság között el­mosódnak a különbségek, pél­dául Tiszakécskén is, ahol ma­ga a tanácselnök elvtárs sem tudja pontosan meghatározni, hogy mi az, amit a mezőgazda- sági állandó bizottság és mi az, amit a termelési bizottság vé­gez a feladatok közül. Nagyon helyes,, ha a két bizottság együttműködik, de hatáskörü­ket, szervezeti felépítésüket fel­tétlenül külön kell választani. A mezőgazdasági állandó bizott­ság a tanács szerve, csak ta­nácstagokból tevődhet össze, mű­ködése során segíti a tanács munkáját, ellenőrzi a végre­hajtó bizottság szakigazgatási szerveinek tevékenységét és így tovább. A termelési bizottságok viszont a dolgozó parasztok ön­tevékeny társadalmi szervei. A mezőgazdasági termelési bizott­ság már nem a tanács szerve. A községi tanács a mezőgazda­sági állandó bizottságok tagjai­nak útján tájékoztatja a terme­lési bizottságot a soronlévő fel­adatokról. Most különösen sok feladat vár a mezőgazdasági állandó bi­zottságokra. Segíteniük kell a növényápolás időben és jól való elvégzését. Elősegíthetik, hogy az egyénileg dolgozó parasztok is vegyék igénybe a gépállomás segítségét a növényápolásban. A feladatok megvalósítását ver­senykezdeményezésükkel gyor­síthatják. Felmérhetik az ara­tásra való felkészülés helyzetét és így tovább. Nagyon helyes a Kecskeméti Járási Tanácsnak az a kezdeményezése, hogy a na­pokban tapasztalatcserére hívja össze a járásban lévő mezőgaz­dasági állandó bizottságok elnö­keit, ahol megbeszélik az eddig végzett munkát és a soronkö- vetkező teendőket a növényápo­lás és az aratásra való felké­szülés tükrében. A mezőgazdasági állandó bi­zottságok sokoldalú segítséget tudnak nyújtani a tanácsok munkájához. Ehhez azonban szükséges, hegy a tanácsülések, a végrehajtó bizottsági ülések több segítséget adjanak tevé­kenységükhöz. A tanácsüléseken bízzák meg feladatokkal az ál­landó bizottsági tagokat és szá­moltassák be őket a feladatok végrehajtásáról. I'lymóidon a me­zőgazdasági állandó bizottságok aktívahálózatunkkal és a terme­lési bizottságokkal együttmű­ködve jól segíthetik a mezőgaz­daság fejlesztésére vonatkozó párthatározat végrehajtását A Bajai Gyapjúszövetgyár az év első negyedében csökkenteni tudta önköltségét. Nemcsak el­érték az előirányzott csökken­tést, hanem tervüket 31.000 fo­rinttal túlteljesítették. Az ön­költségcsökkentési terv túltelje­sítésében nagy szerepet játszot­tak a dolgozók újításai. Az üzem dolgozói az év első negyedében 22 újítást nyújtottak be. Ebből elfogadtak 21 újítást. Ezeknek az újításoknak az .alkalmazásá­val több, mint 100.000 forinttal csökkentették az önköltségeket. Az üzemben azonban nemcsak az önköltség csökkentésénél ér­tek el eredményt. A verseny szélesítése hozzásegítette az üze­met ahhoz, hogy a második terv­negyed első hónapjában a ter­melésnél újabb eredmények szü­lethettek. Áprilisban 2700 méter szövettel többet gyártottak, mint amennyit tervük előírt. Ezzel az eredménnyel tervüket 125 szá­zalékra teljesítették. De nem­csak a termelés növekedett, Ira­nern a minőség is javult. Míg az év első három hónapjában a minőségi mutató 97.4 százalék volt, addig ez áprilisban már 98.1 százalék. Az első negyed­évben még gyártottak negyed­osztályú árut. Áprilisban ez már ei. Vacsi-Itegy környékén lakó dolgozó parasztok az el­múlt években igencsak hümmög- tek, ha a termelőszövetkezeti mozgalom sióbakerült. Az ide­genkedésre azonban jogot is adott a Törekvés TSZ akkori állapota. Gazdálkodásuk csak döcögött, örökös voit a vita, a szembenállás a tagság és veze­tőség között. Nem utolsósorban valósággal tokba bújt a szövet­kezet: szinte szóba sem álltak a kívülállókkal. Egycsapásra megváltozott azonban minden, ahogy új veze­tőség került a tsz élére. Gál Ist­ván elnök nemcsak a szövetke­zetben hozta rendbe a dolgokat, hanem tudatosan kezdte építeni a kapcsolatot az egyénileg dol­gozó parasztokkal. S az elmúlt napokban meghívták a környék­beli kívülállókat: győződjenek meg saját szemükkel a szövet­kezet belső életéről, a változá­sokról. ötvenketten jelentek meg a meghívottak közül. Sorrajárták a tsz gazdaságát. Megnézték, a 20 anyából álló, igen szépen gondozott yorkshire-sertésállo- mányt, a 30 férőhelyes fiaztatót, amelyet most húz tető alá az építő-brigád, az istállókat, ame­lyekbe most vásárolt a szövet­kezet 15 hasas üszőt. Elismerő­en nyilatkoztak a vendégek a szépen fejlődő juhászairól, a példaszerűen megmunkált föl­dekről. A látogatás után hosszú, tartalmas beszélgetés kezdődött közös uzsonna mellett. Az egyik vendég az 52 dolgozó paraszt nevében a szövetkezeti tagok és az egyénileg dolgozók közös ba­rátságára ürítette poharát. — Majd kérdésekkel halmozták el a tsz-tagokat: mi lesz a szövet­kezetben az öregekkel, hogyan térítik vissza a bevitt föld és a jószág ellenértékét, stb. A tsz-tagok saját példájukkal ad­tak választ. Nagy Illésné például elmondta, hogy ő három hónapig beteg volt, ingyenes orvosi ke­zelésben, kórházi ellátásban ré­szesült, megfelelő mennyiségű munkaegységet írtak javára be-» tegsége alatt is. stfo. A látogatók között volt Sán-1 dcir. Pál talfájai tanácstag leá­nya is. Elmondotta, hogy itt szerzett meggyőződése szerint valóban igen jó a nagyüzemi gazdálkodás. De náluk, Talfájá- ban rosszabbak, réteges szerke­zetűek a földek, hogyan lehet ott megoldani a jövedelmező közös termelést? Ö is megnyug­tató választ kapott: éppen nagy­üzemi formában, a talajjavítás, táblásítás segítségével lehet meg­oldani az ilyen szerkezetű vidé­kek legjobb hasznosítását. A megbeszélés után a ven­dégek közül tizenkettőn kijelen­tették, hogy még ebben az év­ben a nagyüzemi gazdálkodás útjára lépnek. »Ha korábban hívnak bennünket s korábban meggyőződünk arról, hogy inas­ként' fest a szövetkezet élete be­lülről, mint amilyennek mi ed­dig kívülről láttuk, — akkor ml is előbb elhatározzuk magun­kat — hangoztatták. A Bajai DÁV fiataljai villamosították a Micsurin Termelőszövetkezet tanyaközpontját A Bajai DÁV dolgozói patronálják a szentistváni Micsurin Termelőszövetkezetet. A patronálok sok esetben nyújtottak már segítséget a szövetkezetnek. Legutóbb a DÁV fiataljai elhatároz­ták, hogy a DISZ II. kongresszusának tiszteletére ok is segítsé­get nyújtanak a szövetkezeti tagságnak. A fiatalok vállalták, hogy terven felül villamosítják a termelőszövetkezet tanyaköz­pontját, ahol az állatállomány nagyrésze van elhelyezve. A vil­lamosítás lehetővé tenné a tehénistállókban a gépi fejés beveze­tését, továbbá a villanycséplést. A vállalás után a fiatalok nyomban hozzáláttak a munká­hoz. Munkájukat erősen gátolta a rossz időjárás és a kedvezőt­len talajviszonyok is. Ennek ellenére a lelkes ifjú munkacsapat két hét alatt befejezte a hálózat építését. Átlagosan 104 száza­lékos teljesítést értek el. Vasárnap elvégezték a vonalbekapcso­lást, a napokban pedig megtörténik az árambekapcsolás is. Tizenketten határozták el egyetlen látogatás után, hogy a nagyüzemi gazdálkodás útjára lépnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom