Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-28 / 124. szám

Abramov szovjet sakkmester 25 ellenféltet játszik Kecskeméten Az egyetemes sakkéletnek ki­magasló eseménye az a csapat- verseny, amelyet magyar és szovjet sakkozók vívnak Buda­pesten. A kétfordulós küzdelem során négy magyar mester ke­rül szembe négy szovjet mester­rel, illetve nagymesterrel. A szovjet sakk-küldöttség ve­zetője Lev Abramov mester, a szovjet sakkfolyóirat szerkesztő­je, a központi versenytanács el­nöke. Abramov mester május hó 30-án, hétfőn érkezik Kecske­métre és délután fél 6 órakor a megyei tanács kultúrtermében (volt pénzügyi-palota) huszonöt ellenféllel veszi fel a küzdelmet. A szovjet sakkmestert elkíséri Kecskemétre dr. Asztalos Lajos nemzetközi mester, a csapatver­seny zsűrijének elnöke, Fülöp Sándor, az OTSB sakkelőadója és az a szovjet nagymester, aki­nek hétfőn nem lesz függőjátsz­mája. A szimultánban résztvenni óhajtók sakk-készletet hozzanak magukkal. Tóth László. Magyarország kardesapata legyőzte Olaszország együttesét Varsóban csütörtökön az esti órákban fejeződtek be a nem­zetközi vívóverseny küzdelmei során a Magyarország—Olaszor­szág kard találkozó csörtéi. A győzelmet Magyarország csapata 10:6 arányban szerezte meg. Az együttesből Kárpáti (4), Kovács (3), Gerevich (2), Ke­resztes pedig (1) győzelmet ara­tott, míg az olaszok részéről Narduzzi és Ferrari (2—2), vala­mint Comini és Montorsi (1—1) győzött. (MTI) Baja városi középiskolai atlétikai csapatbajnokság Férfi számok: Magasugrás 10-es csapat: 1. Bajai Tanítóképző 150.5 cm átlag, 464 pont. Távolugrás 10-es csapat: 1. Bajai Tanítóképző 52S cm átlag, 353 pont. 2—3. Béla Gtmn. 503 cm átlag, 302 pont. Súly lökés 10-es csapat: 1. Bajai Tanítóképző 913 cm átlag, 360 pont, 2—3. Béla Gimn. 772 cm átlag, 261 pont. 10x100 m váltó: 1. Bajai Tanító­képző 2:01, 12.1 átlag, 574 pont, 2— 3. Béla Gimn. 2:02.5, 12.2 átlag, 550 pont. összetett pontversenyben: 1. Taní­tóképző 1751 pont, 2—3. Béla Gimn. 1113 pont. Női számok : Magasugrás 10-es csapat: 1. Köz­gázét. Technikum 120 cm átlag, 469 pont, 2. Tanítónőképzö 116 cm át­lag, 425 pont, 3. Gimnázium 116 cm átlag, 425 pont. Távolugrás 10-es csapat: 1. Gim­názium 425 cm átlag, 453 pont, 2. Közg. Technikum 401 cm átlag, 398 pont, 3. Tanítónőképzö 375 cm át­lag, 330 pont. Súlylökés 10-es csapat: 1. Gimná­zium 721 cm átlag, 328 pont, 2. Köz- gazd. Techn. 673 cm átlag, 289 pont, 3. Tanítónőképzö 647 cin átlag, 248 pont. 10x100 m váltó: 1. Közg. Techn. 2:25.9, 14.5 átlag, 474 pont, 2. Tani- tónőképző 2:42.4, 16.2 átlag, 274 pont. A III. Béla Gimnázium 10 m-rel vezető csapatát a 7. váltásnál túlvúl- tás miatt diszkvalifikálták. összetett pontversenyben: 1. Köz- gazd. Leányközépisk. 1633 pont, 2. Tanítónőképzö 1277 pont, 2—3. Béla Gimnázium 1206 pont. Megyei úttörő kézilabda-bajnokság A Megyei Oktatási Osztály vasár­nap Baján rendezte meg a megyei úttörő kézilabda-bajnokságot. Úgy a fiú-, mint a leánycsapatok 6—o-os létszámmal indultak. Eredmények: Leányok: 1. Bajai II. Rákóczi F. AU. Iskola 2. Lajosmizse 3. Kskunhalas 4. Dunaegyháza 5-6. Kecskemét 5-6. Bácsalmás Fiúk: 1. Bajai II. Rákóczi F. Alt. Iskola 2. Lajosmizse 3. Kiskunhalas 4. Szalkszentmárton 5. Bajai Központi Fiúisk. 6. Kecskemét Apróhirdetések A KECSKEMÉT és Vidéke Körzeti Földmüvesszö vetkezetnél 1955 május 26-tól általános felülvizsgálat kezdő­dött meg, melynek tartania alatt kér­jük észrevételeiket levélben, vagy személyes bejelentés útján közölni a vizsgálatot végző Bercsényi József és Vörös István revizorokkal, akik a Földművesszövetkezet irodájában, Kecskemét, Bercsényi utca 7. szám alatt találhatók, vagy a MÉSZÖV főkönyvelőségével, Berényi Pál utca 1. sz. alatt. 3249 SIK-BUKSI- és körkötőgéppel ren­delkezőket alkalmaz a Kecskeméti Kézműipari Vállalat. — Mintakötés­sel a vállalat Czollner tér 5. számú telepén lehet jelentkezni. 3251 EBÉ DLŐ SZEKRÉNY, konyhaszek­rénynek is alkalmas, olcsón éladó. — Kecskemét, Zsinór utca 91. sz. 3250 ELADÓ modern dióháló, sezlon, re- kamié, kihúzós diófaasztal, négy- kvadrátos perzsaszőnyeg, ágyak. — Kecskemét, Rákóczi út 38. sz. 564 ÓRIÁS, telt virágú Bellisz, százszor­szép, óriásvirágú árvácska magvak színenként beszerezhetők. — Kérjen díjmentes árajánlatot. Kereső ker­tészet, Makó. 5063 KOVÁCSOLTVAS kerítés, kiskapu, nagykapu, ízléses kivitelben besze­rezhető, olcsó áron. — Fémipari és Evőeszköz KSZ, Budapest, IX., Li­liom utca 26. sz. 5064 FüSZERüZLET-berendezés — komp­lett, eladó. — Értekezés: KISOSZ- irodában, Jókai utca. 553 ÖNÁLLÓAN dolgozó kovácsot uzovics. telepi műhelyünkbe azonnal felve­szünk. — Állatforgalmi Váll., Kecs­kemét, Csongrádi u. 2. sz. 3248 Diófarönköt vásárolunk. — Kecskeméti Asztalos Szövetkezet, Szent István város 19. Aluljárónál. 12703 A KECSKEMÉTI Hűtőipari Válla­lat azonnali belépésre keres gép­lakatos segédlevéllel rendelkező gé­pészeket. 3247 OLVASSA a Népújságot! Bácsklskunmegyel NÉPÚJSÁG az MDP Bácakiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Szêchenyi-tér 1. ez. Telefon: 25—16, 26-19, 11—22. Felelős kiadó : NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, tizácúenyitér 1 SS. Telefon: 22—09 Terjesztik: A Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hirlapkézbesito postahivatalok. Előfizetés: postahi­vataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj: 11 Ft, Bacskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 24—09 P. v.: Faragó Imre Igazgató Szombafi sportműsor : fi Bp. Műszaki Egyetem Haladás léríi kosárlabdacsapala Kecskeméten A Kecskeméti Bástya férfi kosár­labda-szakosztálya szombaton este a Megyei Tanács udvarán épült új pályán ismét esti villanyfényes kosárlabda-mérkőzést rendez. A Bás­tya ellenfele a Bp. Műszaki Egye­tem Haladás férfi csapata lesz, mely jelenleg az Országos Bajnokság 2. helyezettje. A Haladás csapata az EB-re készülő válogatott játékosai nélkül áll fel, ezáltal kiegyenlítet­tebbek lesznek az erőviszonyok és így érdekes mérkőzésre van kilátás. A mérkőzés este 8 órakor kezdődik. Labdarúgás : Szombaton délután 4 órakor a Gép­gyár pályán: Kecskeméti Vasas—Lakitelek. (Ma­gyar.) Atlétika: Szombaton délután 3 órakor az Építők-pályán és vasárnap délelőtt 10 órakor ugyancsak az Építők-pá- lyán rendezik meg a Béke Kupa at­létikai postaversenyt. BAJA Szombaton délután 5 órakor’ Bajai Törekvés—Vaskút. (Kapói* nás.) A nemzetközi gyermeknap sportdélutánja Kecskeméten a Városi-sportpályán rendezték meg csütörtök délután a nemzetközi gyermeknap sportműso­rát. Ez alkalomból a kecskeméti dol­gozók nagyszámban keresték fel a sportpályát. Amikor az úttörők labdarúgó-mér­kőzése megkezdődött, már több, mint háromezer néző övezte a pályát. Kedves kis ünnepség zajlott le a Kinizsi—Honvéd-mérkőzés előtt. A labdarúgókkal együtt kis úttörők is a pályára vonultak és a játékosok­nak virágcsokorral kedveskedtek. A sportolók a virágot a közönség közé szórták. Ezután mintegy 4000 néző előtt került sor a labdarúgó-mérkő­zésre. KECSKEMÉTI KINIZSI- KECSKEMÉTI HONVÉD 1:1 (0:0) Szarvas játékvezetésével a követke­ző összeállításban lépett pályára a két csapat: Kinizsi: Pintér — Máté, Bitó (Sza­bó), Seres — Toricska, Onódi — Mé­száros, Király, Iván, Uzsoki IL, Nagy. Honvéd Kayser (Szabadkai) — Göttlinger, Kerpesics, Pálfalvai (Szá­lai II.) — Zsikla, Zimmermann — Dávid, Hajós, Péczelí, Cserpes, Ba­ranyai. Érdekes, változatos küzdelmet hoz a játékidő első része. Mindkét kapu előtt több meleg helyzet adódik, de a csatárok nem tudnak megbirkózni a kitűnő és kemény védelmekkel. A közönség sokszor tapsol é3 bíztatja a csapatokat, láthatólag tetszik a já­ték. A félidő végéig egyik csapatnak sem sikerül gólt lőnie. A második félidőben a Honvéd láthatólag már nem erőlteti a játé­kot. Közel sem harcolnak úgy, mint az első negyvenöt percben. Ennek köszönheti a Kinizsi, hogy nagjr, fö­lénybe kerül és csatárai több gól­helyzetet dolgoznak ki és hagy­nak ki. A 14. percben végre Szabó lövése megtalálja az útar a Honvéd hálójába. 1:0. Ezután is még jóidéig a Kinizsi marad támadásba. A 29. perc hozza meg a kiegyenlítést. A Honvéd egyik gyors, korszerű tá­madása után Hajós védhetetlenül bombáz a hálóba. 1:1. Ezután kiegyenlítettebb lesz a küz. delem és az eredmény már nem vál- tozik. Nagyszerű küzdelmet láthatott a közönség. A mérkőzés végig sport­szerű, baráti légkörben zajlott le. A Honvéd a mutatott játéknál lénye­gesen többet tud, Erejét érthetően a vasárnapi bajnoki mérkőzésre tar­talékolta. A Kinizsi igen nagy becs­vággyal küzdött és a látottak alapján győzelmet érdemelt volna. A Kinizsi és egyben a mezőny leg­jobbja Máté volt. Rajta kívül első­sorban Onódi, Szabó és Mészáros játékát kell kiemelni. A Honvédből Kayser, Kerpesics, Pálfalvai és Péczeli játszott jól. A játékvezető hármas igen jól mű­ködött. Sporthírek A kecskeméti JTSB május 22-én tartotta meg III. o. minősítő atléti­kai versenyét. A minősítő verseny jobb eredményei : Gránátdobás: Szabó Gábor (Orgo- ványi EFSK) 68.60 m. Súlylökés: Gulyás Lajos (Lajosmi zsei EFSK) 10.24. Magasugrás: Gulyás Lajos (Da josmizsei EFSK) 165 cm, Komoróczi Csaba (Lajosmizsei EFSK) J60 cm 1000 m: Keserű Sándor (Orgová nyi EFSK) 2.52.4, Dudás Ernő (Da josmizsei EFSK) 2.53.2, Simon János (Lajosmizsei EFSK) 2.57.4. Női gránátdobás: S. Szabó" Judit (Orgoványi EFSK) 38.40. A Pécsi Dózsa NB I-es labdarúgó-csapata Baján Május hó 30-án az újonc, de a vi­déki csapatok közül legjobban sze­replő Pécsi Dózsa NB I-es csapata Baján szerepel Baja válogatott csapa­ta ellen. A Dózsa összeállítása a következő: Danka — Szőcs, Kocsis, Hegyi — Pleck, Kresz — Grozdics, Lehel, Brada, Keszler, Lovig. 1955 május 30-tól június 5-ig: ÁLLANDÓ MÜSORSZÁMOK : KOSSUTH-RADIó: 4.30: Hírek. Idő jár ás jelent és. — 4.40:—8.22-tg: Reggeli zenés műsor. — Közben: 5.00: Falurádió. — 6.00: Hírek. — 6.30: Színházak műsora. — 7.00: A Szabad Nép mai vezércikke. Hírek. Idő járás jelentés. — 7.45: Naptár. — 8.22: Műsorismertetés. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 10.00: Hí­rek. Lapsze'mle. Idő járás jelentés. — 12.00: Hírek. Idő jár ás jelent és. — 14.00: Hírek. Közérdekű közlemények. — 14.10: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 17.00: Hírek. Idő járás jelentés. — 20.00: Esti Híradó. Időjárás jelen­tés. Sport. — 24.00: Hírek. Időjárás- jelentés. — 0.22: Himnusz. Utána: Vízjelzöszolgálat. PETöFI-RADIó: 6.30: A kis isko­lások műsora. — 6.40: Torna. — 11.S0: Műsorzárás. — 23.00: Műsorzá­rás. HÉTFŐ, MÁJUS 30. KOSSUTH-RADIó: 8.30: Zenekari hangverseny. — 10.10: öry Ilona éne- kel. — 10.23: Patachich: Magyar képek — 10.30: óvodások műsora. — 11.00: Részletek szovjet operákból. —- 11.30: Kátya. Kuzovnyikov elbe­szélése. — 12.10: A rádiójátékok ze­néjéből. — 12.45: Beszélő atlasz: A Mecsek. — 13.00: Színes magyar népi muzsika. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50: Heti zenés kalendárium. — 15.40: Dalok. — 16.00: Most légy okos Domokos! — 16.25: A népballadák­ról. — 16.40: Kamarazene. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.S0: Fgy falu — egy nóta. — 18.00: Az ajkai főtér. — 18.20: Magyar szer­zők kórusművei. — 18.40: Ifjú Fi­gyelő postája. — 19.00: Zenés esték Budapesten. — 20.20: Tömegdalok. — 20.35: Csongor és Tünde. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 23.35: A Ma­gyar Rádió népi zenekara játszik. — 0.10: Magyar népzene. PETŐFI-RÁDIÓ : 6.50: Fúvósindu­lók. — 14.00: Operarészletek. — 15.00: Szórakoztató zene. — 15.40: Emlékezés John Brownra, a rabszol­gák felszabadításának hősére. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: Májusfa. Zenés népi játék. — 17.00: Kórushangverseny. — 17.25: Szovjet filmek zenéjéből. — 17.50: Ravel: Zongoratrio. — 18.20: Louise Michel, a Párizsi Kommün hősnője. — 18.40: Miklós Kata énekel. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. — 19.30: Leonid Lenes két elbeszélése. — 19.50: Operarészletek. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: Tánc­zene. — 21.10: Népek dalai. — 21.30: Falusi május. — 22.00: Esti hang­verseny. KEDD, MÁJUS 31. KOSSUTH-RÁDIÓ : 8.30: Lakatos Vince és zenekara játszik. — 9.00: Indulók. — 9.15: Úttörő-híradó. — 10.10: A könnyű zene kedvelőinek. — 11.00: Nők negyedórája. — 11.15: Délelőtti hangverseny. — 11.30: Az Állami Tűzoltóság központi zeneka­ra játszik. — 11.50: Vérbosszú . .. Elbeszélés. — 12.10: Vidám magyar népdalok. — 13.00: Könnyű hang­szerszólók. — 13.30: Népszerű ré­gi operettek. — 14.25: Hangverseny gyermekeknek. — 15.00: Verdi ope­ráiból. — 16.00: 1927-ben történt. Rádiójáték. -— 16.40: Szovjet dalok. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 18.00: A 17-es műhely. — 18.20: Magyar népdalok... — 18.55: Pillantás a nagyvilágba. — 19.00: A könyvnap könyvei. — 19.30: Tánc­zene. — 20.20: Bartók összes zongo­ramüvei. — 20.50: A magyar iro­dalom története. — 21.30: Legújabb lemezeinkből. — 22.15: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 23.00: A Rádiózenekar művészeinek hang­versenye. — 0.10: Szeremlei nép­dalok. PETőFI-RADIó : 6.50: Szól a har­monika. 14.00: Népek dalai és kó­rusai. — 15.00: Vidám félóra. — 15.30: Kiscsákó. Részlet Veres Péter regényéből. — 16.00: Magyar népi muzsika. — 17.00: Kamarazene. — 17.30: A német munkásosztály harca a német militarizmus ellen. — 17.45: Tánczene a Román Rádió műsorából. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Gounod: Faust. Opera öt felvonásban. — 22.10: Zenekari hangverseny. SZERDA, JUNIUS 1. KOSSUTH-RADIó: 8.30: Népszerű operarészletek. — 10.10: Fischer Edwin és Hubermann lemezeiből. — 10.30: Vidám énekes magyar népi játékmese. — 11.00: Rádiókórusok műsorából. — 11.30: ,.Elmés mu­latságok”. — 11.50: Hanglemezek. — 12.10: Tánczene-hangverseny. — 13.00: Harcsa. Elbeszélés. — 13.15: Népi énekesek, együttesek műsora. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50: Kamarazene. — 15.20: Az ember el se hinné. Elbeszélés. — 15.32: Fiatalok tanácskozására. — 16.00: Zenekari hangverseny. — 16.40: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 17.10: Nemzetközi kérdések. — 17.25: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 18.00: A virágzó mezőgazdaság útján. — 18.30: Szív küldi szívnél: szívesen. — 19.00: Közös dolgaink­ról. — 19.15: Jó munkáért — szér muzsikát! — 20.20: A Könyvnap előtt. — 21.20: Tánczene. — 22.15 Tíz perc külpolitika. — 22.25: A Magyar Rádió szimfónikus zeneka­rának hangversenye. — 23.37: Ukrán népdalok. — 23.45: Enzo de Muro Lomanto énekel. — 0.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. PETőFI-RÁDIó : 6.50: Csárdások. •— 14.00: Müvészdemezek. — 14.40: A Német Demokratikus Rádió műsorából. — 15.20: Operett-részle­tek. — 16.20: Dobozy Imre két kar- colata. — 16.40: Gáspár Lajos és zeneitara játszik. — 17.20: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 17.40: Kamarazene. — 18.30: Mi újság a tudomány és technika világában? — 18.50: Klasszikus operettek. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. — 20.00: Madrigálok. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: Opera­részletek. — 21.11: Rossini: Olasz nő Algírban. 21.20: Az elsősegélynyúj­tásnál előforduló helytelen szokások­ról. — 21.30: Népi zenekarok és hangszerszólók. — 22.30: Mesélő mu­zsika. CSÜTÖRTÖK, JUNIUS 2. KOSSUTH-RÁDIő: 8.30: Zenekari hangverseny. — 10.10: Délszláv nép­dalok. — 10.50: Délelőtti hangver­seny. — 11.30: Tudósítás Székesfe­hérvárról. — 12.10: Operarészletek. — 13.00: Cselédsors az ellenfor­radalmi Magyarországon. — 13.20: Operettrészletek. — 14.25: A Rádió Gyermekújság műsora a kisiskolá­soknak. — 15.30: Az épülő kommu­nizmus nagy országában. — 16.00: Fúvószene. — 16.15: Dufla. — 16.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.25: Egy falu — egy nóta. — 17.55: Pillantás a nagyvilágba. — 18.00: Az ünnepi Könyvhét várható eseményei. — 18.20: Mai szerzők operettjeiből. — 19.00: Ifjú Figyelő. — 19.30: Tánczene. — 20.20: Hang­verseny Bizet műveiből, halálának 80. évfordulója alkalmából. — 21.05: Szülőknek nevelésről. •— 21.25: Bemutatjuk Csepregi Józsefet, a Kaposvári Fonoda Kossuth-díjas fő­mérnökét. — 21.30: A Magyar Rádió énekkarának hangversenye. — 22.15: Magyar népdalok. — 22.45: Emile Verhaeren versei. — 23.00: Éji zene. — 0.10: Népzene. PETőFI-RADIó: 6.50: Gyermekka­rok énekelnek. — 14.00: Zenekari hangverseny. — 14.40: Bura Sán­dor és zenekara játszik. — 15.15: Az ünnepi könyvhét elé. — 15._30: Kamarazene. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: Fiatalok zenei újságja. — 17.25: Cseh nép­dalok. — 17.45: Beszélgetés Koch Ferenccel, a Földrajzi Társaság fő­titkárával. — 18.00: Kamarazene. — 19.00: Gellért Lajos rádiószatírája. — 20.35: Hanglemezek. — 21.30: Sporthíradó. — 21.50: Vidám kó­rusok. — 22.22: Zenekari hangver­seny. PÉNTEK, JUNIUS 3. KOSSUTH-RADIó: 8.30: Ifj. Ko­vács Imre és zenekara játszik. — 9.00: Kórusok. — 9.10: Török Gyuri feltámadása. Rádiójáték. — 10.10: Bólya Mária zongorázik. — 10.30: Kisdobos. — 11.00: Nők negyedórá­ja. — 11.15: Részletek a „Ka­land Marienstadt ban“ című film ze­néjéből. — 11.30: Glinka operáiból. —12.10: Búzafö-ldön, dülőúton . . . Magyar nóták. — 13.00: Tánczene. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50: Marjay Erzsébet énekel. — 15.10: Versek. — 15.30: Híres operettnyi­tányok. — 16.00: Ifjúsági műsor. — 16.20: Fiatalok sporthíradója. — 16.40: Kókai: Szerenád vonóstrióra. — 17.10: Megismerhető-e a világ? — 17.30: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 18.00: Hét plakett. Krónika. — 18.30: Az Állami Népi Együttes műsora. — 19.00: Külpolitikai kér­désekre válaszolunk — 19.15: Jó munkáért — szép muzsikát! — 20.20: Csajkovszkij: Meditáció. — 20.30: Sport az irodalomban és a zenében. — 21.00: Prágai tavasz. Helyszíni közvetítés a prágai zenei versenyről. — Kb. 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: Táncoló bil­lentyűk. — 22.50: A könyvnap könyvei. — 23.00: Mulass velünk. — 0.10: Magyar nóták. PETőFI-RÁDIó: 6.50: Strauss: Déli rózsák — keringő. — 14.00: Operarészletek. — 14.50: Népi zene, népi tánc. — 15.30: Szólóművek. — 16.00: A Magyar Rádió népi zeneka­ra játszik. — 16.40: Zenekari mu­zsika. — 17.30: Versek. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országá­ban. — 19.00: Zsukovszkij: Dicsőség a hazának — kantáta. — 19.25: Ami az ötéves tervjelentés számai mögött van. — 19.40: Népzene. — 20.00: Erre táncol Berlin ... — 21.00 : 900 millió... — 21.30: Schubert müveiből. — 22.15: Rész­letek Smetana ,,Az eladott menyasz- szony’* című operájából. SZOMBAT, JUNIUS 4. KOSSUTH-RADIó: 8.30: Indulók és táncok. — 8.50: Operettmuzsika. -- 9.20: Úttörő-híradó. — 10.10: Zenekari hangverseny. — 11.00: A Zeneművészeti Főiskola hallgatói­nak hangversenye. — 11.30: Mi­ből áll az emberi szervezet? — 11.40: Szovjet kórusok énekelnek. — 12.10: Zenés hétvége. — 13.00: Emlék­műsor Komját Aladárról. — 13.20: Vidám katonadalok és verbunkosok. — 13.40: A Budapesti Koncert Fú­vószenekar játszik. — 14.25: Híres zeneszerzők Pest-Budán. — 15.20: A párt ereje — a párt egysége. Komócsin Zoltán előadása. — 15.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.10: Könnyű zene nagyzenekarra. — 16.40: Kamarazene. 17.10: Bukarest­ből szól a nóta! — 17.40: Vála­szolunk hallgatóiaknak, e— 18.Û& Tánczene. — 19.70: Az épülő kom­munizmus nagy országában. —19.00 : A Magyar Rádió ajándékműsora az óbudai Hajógyár dolgozóinak. — 20.20: Jót nevettünk. — 22.15: Tánc éjfélig. — 0.10: Csárdások. PETOFI-RÁDIó : 6.50: Filmzene. — 14.00: Operettrészletek. — 14.48: Komor ló. Móricz Zsigmond elbe­szélése. — 15.20: Az opera min­denkié. — 16.20: Tánczene. — 17.05: Akik szívükben fiatalok. — 17.30: Mozart kamaramüveiből. — 18.00: Mese felnőttelmek. — 18.30: Kórus- hangverseny. 19.00: Külpolitikai kalauz. — 19.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.40: Híres előadóművé­szek műsorából. — 20.20: Sport, híradó. — 20.40: Részletek Kókai Rezső rádiójáték-zenéiből. — 21.20: Tánczene. — 22.00: Zenekari hang­verseny. VASÁRNAP, JUNIUS 5. KOSSUTH-RADIó: 4.30—8-ig: Reggeli zene. — 8.00: Hírek. Időjá­rásjelentés. — 8.10: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Fotóamatőrök öt perce. — 9.00: Zenebarátok kö­re. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: Csinn-Bumm! A Magyar Rádió Gyermekcirkusza. — 11.00: Épülő szép hazánk. — 12.15: Jó ebédhez szói a nóta. — 13.00: Jó munkáért — szép muzsikát! — 13.30: Rádió­lexikon. — 14.15: A Magyar Rádió szimfónikus zenekarának hangverse­nye. — 15.30: Egy hét a külpolitiká­ban. — 15.45: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.15: Kilátó. A Rádió világirodalmi folyóirata. — 17.15: Könnyű zene. — 17.40: Kincses Ka­lendárium. — 18.40: Tánczene. — 19.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. 4- 20.10: Darumadár. Daljáték Dankó Pistáról. — 22.10: Tánczene. — 23.00: Zenekari hang­verseny. — tylO: Népdalok. PETőFI-RÁDIó: 8.00: Fúvószene. — 9.00: Színes magyar muzsika. — 9.30: Miska bácsi lemezesiádája. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Hangverseny az Állami Orosz Népi Zenekar megalakulásá­nak 35. évfordulója alkalmából. — 12.15: Kórusok. — 12.30: Az elbe­szélés mesterei. — 13.00: Művész­lemezek. — 14.00: Operettrészletek. — 15.00: A Borsodi Vegyipari Kom­binát. — 15.20: Vidám szovjet dalok és táncok. — 16.00: Népszerű ope- rahangverseny. — 17.00: A Rádió Gyermekszínházának műsora. — 17.40: Könnyű szimfónikus zene. — 18.30: A Könyvnap könyvei. — 18.55: Brahms: Klarinétötös. — 19.30: Ma­gyar nóták. — 20.20: A „Tartós békéért, népi demokráciáért!" című lap /ismertetése. — 20.35: Tánc­zene. — 21.30: A vasárnap sportja. Totó-hírek. — 22.00: Zenekari hang­verseny. (A Magyar Rádió a műsorváltos• tűids jí>eát fenntartja*)

Next

/
Oldalképek
Tartalom