Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1955-05-28 / 124. szám

Nem igazi munkás ember, aki nem vigyáz a közös tulajdonra

I A kecskeméti |

Vállalatnál nem egy dolgozó vélekedik úgy, amikor a társadalmi tulajdonról, annak megbecsüléséről van szó, hogy nem becsületes munkás az, akinek »enyves a keze«, aki úgy dől gozik a szerszámmal, mintha ingyen adnák.

Mivel az ujjunk sem egyforma, így hát az üzem dólgozói között is akad olyan, aki hozzányúl a közös vagyonhoz, vagy pedig azt rangévá. Igaz, nehéz leleplezni az üzem »szarkáját«, de a tények arra utalnak, hogy van egynéhány. Nemrég a gépműhely hátamögött szépen oe- -■somagoíva húsz kilogramm

elektródát találtak négy csomagban. Elő volt készítve üzemi szóhasználattal élve »megdöntésre« — lopásra. Ugyancsak itt később tizenöt kilogramm perforált lemez várta illetéktelen gazdáját. Három

héttel ezelőtt egy lábrácsot akartak kivinni. A múlt héten öt kilogramm tizennégy centiméteres gömbvas ízlésesen összecsomagolva, megfelelő hosszúságú spárgával ellátva oda vmt készítve a kerítés széléhez. —' Ezek, amiről tudnak az üzem becsületes dolgozói, müszakve- zetők és* a vállalatvezetők. Arról is van tudomásuk, hogy kisebb szerszámokat is kivisznak, csak még nem sikerült leleplez- niök ezeket a »megtévedt« embereket.

Persze

nemcsak ez jelenti a szocialista vagyon, herdálását. A szerszámmal való takarékosság is igen fontos. Sebestyén bácsi erről úgy vélekedik: gazdagabbak lennénk, ha nem tömék-zúznák, ha nem tűnne el annyi szerszám. Nem is igazi munkásember az ilyen, aki nem vigyáz a ni közös tulajdonunkra.

Pedig ilyen ember is akad, még hozzá szép számmal. Három nappal ezelőtt például nyolc őrá alatt 96 darab fémfúrót tettek tönkre. Egy fémfúró ára 6 forint 70 fillér. Csak ennél a szerszámnál egy nap 501 forintot dobtak ki az ablakon. Másnap pedig az történt, hogy ugyanezek az emberek, akik így bántak a szerszámokkal, fennhéjázva mondták: — Nem lehet így dolgozni, amikor nincs szerszám. Igazuk van. hogy szerszám nélkül nem lehet dolgozni. De ahhoz ők is nagyban hozzájárultak, hogy ne legyen. Hogy hogyan történt mindez, mi volt az oka, Pelestói elvtárs, a raktáros mondja el részletesen: A menetfúrókból egy sorozatot adunk ki. Ez három nagyságú fúróból áll. Mind a három szükséges a munkához, mert a technológiai utasítás így jelöli meg a menetíú- rást. De a dolgozók nem tartják be a technológiai utasítást (ez egyébként normacsalás is) s csak a hármas fúrót használják, hogy növeljék meg nem engedett módon teljesítményszázalékukat. Közben megerőltetik a fúrót, s az eltörik. A raktárból közben odakerült három doboz fúró közül valóban a harmadik dobozban csak töröttet lehet találni, míg a másik kettőben teljesen épek a fúrók.

A gépműhelyben! gaznak

a szerszámokra. Május 10-én három darab metszőt törtek el. Kettő 76 forintba, a harmadik pedig 278 forintba került. A gyakorlat szerint egy metszővei legalább ötszáz menetet lehet levágni. A gépműhelyben, akik ezzel voltak megbízva, három metszővel csak száz menet levágását végezték el. így gazdálkodni a nép vagyonával nem lehet. Ezt nem szabad megengedni. Helyes lenne, ha az üzem művezetője kártérítésre kötelezné az ilyen hanyag dolgozókat.

Látva e helyzet tarthatatlanságát, Badacsonyi elvtárs, a vállalat vezetője a főmérnökkel egyetemben utasítást adott ki, hogy ezentúl a művezetőknek adják ki a kisebb szerszámokat

s ők ellenőrizzék azok felhasználását. Ezenkívül két hét múlva hozzákezdenek a szerszámok lebélyegzéséhez. Megszigorítják az anyagvisszavételezést és ezzel elejét veszik a munkaidőben való »fusizásnak«. A készáru raktár közepére egy nagy vil ianyógőt helyeznek. Hetenként ellenőrzik az üzemrészek szerszámfel használását.

E helyes és célravezető módszerek azonban még nem pótolhatják a felvilágosító munkát Ez azért szükséges, mert vannak még egynéhányan az üzemben, akiknek »szimpatikus« az, aki lopja a nép vagyonát. Gúnyosan meg is jegyzik; — nem elég öntudatos. A tolvajlásnak ilyen értelmezése helytelen, káros. Mondjuk csak meg röviden, de érthetően, aki lop, az tolvaj, annak nincs helye a becsületes munkások között.

Sa tolvajokat

szeretik a becsületes dolgozók. Nem szereti Sebestyén bácsi, Horváth László, Szabó Mihály, Bokor Henrik, Fodor István, Sztojano- vics Miklós, még sok becsületes szakember, szakmáját szerető DISZ-fiatal. ök úgy vélekednek; a munkásember becsületével, jellemével összeegyeztethetetlen a nép vagyonának eltulajdonítása. S az üzemi pártszervezet kommunistái a legutolsó taggyűlésen úgy határoztak, hogy e gondolat jegyében fognak hozzá annak a légkörnek kialakításához, mely megbélyegzi a társadalmi tulajdon rongálóit, az ellene vétőket.

Üzemi konyhák figyelem! A Kinizsi Konzervgyár

fagyasztóit hüvelyes bakói

árul kilónként 3 forintos áron. Érdeklődni lehet Kecskeméten, a gyár kereskedelmi osztályán.

12702

Mikszáth Kálmán

M

a 45 éve, hogy meghalt. Váratlanul, népszerűsége tetőfokán. Tegnap, írósága negyvenedik évfordulóján még ott áll a nemzet ünneplő örömtüzének magasra csapó lángjai között, és ma ugyanabból a lángból már a gyász komor füstje omlik ravatalára. Sírjára a legörökebb koszorút Ady fonta szavaiból: »Ma nem él széles e világon író — mondotta —, aki annyira, olyannyira író, mint Mikszáth. Hódolni : kell előtte bárkinek, mert az ereje félelmetes.«

Miben rejlett félelmetes erejének titka? Az őszinteségben, az igazságban. »Mindig azt írom, ami a toliam hegyére jön. Még talán akkor is, amikor nem látszik célszerűnek.« Ennek az elvnek következetes művészi szolgálata emelte őt arra a magaslatra, ahol úgy él tudatunkban, mint kritikai realista, irodalmunk kiteljesítője.

M

ozdulatlan, néma korban élt. A bomló régivel nem állt még szemben harcosan az új, de ő mégis meglátott minden avultat, minden ósdiságot és az új felé nyitott kaput. írásaiban kora leglényegesebb küldéseivel foglalkozott és a bátor bírálat, a leleplező, éies gúny és a reális ábrázolás fegyverével induit harcba az úri Magyarország ellen. A magyar társadalmi fejlődés legfőbb ellenségének az arisztokráciát tartotta, amely önmaga bűvkörébe hullva, nem altart tudomást venni a világ haladásáról, és avult rendi szokásaival, erkölcsével, népelnyomó módszereivel továbbra is a hatalom birtokosa akart maradni. Gúnyosan és szenvedélyes gyűlölettel írt a feudalizmus másüt nagy hatalmasságáról, a klerikális reakcióról, antely vérlázitó eszközeivel harcol a nép, a haladás ügye ellen, files szatírával gúnyolja a gentri léha életét, élősködő voltát, kaszinóerkölcsét, a polgárság gerinctelenségét és elfordulását a haladástól. Sokszor a történelmi múltba menekült kora kiábrándító valóságából. így örökíti meg Kecskemét régmúltjának színes eseményeit »A beszélő köntös«-ben.

M

ikszáth ma élőbb, mint bármikor is volt. Sohasem olvasták annyian műveit, mint ma olvassák. Egy új, a könyvvel először találkozó olvasóközönség fedezte fel benne saját íróját. A nagy művésznek, a nagy elbeszélőnek szól ez az érdeklődés: Mikszáth vonzó meséinek, amelyek hangja üde és friss, mint a népmeséké; nyelvének, amelyen érződnek a népnyelv színei; felejthetetlen humorának, amelyben saját mosolyára ismer a nép. Mindez azonban nem magyarázza a felé áradó szeretetek A mi korunk fogékonnyá tette a lelkeket minden iránt, ami szép, igaz és nemes. A mi tisztult magyarságunk elevenen visszhangzik mindenre, ami múltúnkban valóban magyar. S nem utolsó sorban ezért nőhetett naggyá Mikszáth alakja a mai olvasók szívében. N. M;

— Korszerű öltöző, mosdó és zuhanyozó épül a Bajai Szikvíz Vállalat dolgozói részére 40.0)0 forintos költséggel. Az építkezéseket május közepén megkezdték és június végére befejezik.

— Huszonkét liter tejet ad naponta a garai Vörös Csillag Milka nevű tehene. Az eredményt pontos etetéssel, gondos ápolássaL és napi háromszori fejés bevezetésével érte el Ha- nyecz István tehenész.

Amikor túl voltak a viszontlátás első örömein, az öreg Gombos András maga mellé ültette az unokáit, csak azért, hogy gyönyörködjön bennük. A két szép, egészséges gyerek mosolyogva cirógatta a nagyapa ráncos, bütykös, öreg kezét és dehogy lehetett mellette csendbe maradni. Kérdések özönével árasztották el a hosszú utazástól kissé elfáradt hetvenhat esztendős öreget, aki gyermeke látogatására utazott ide, ebbe a szép kis dunántúli faluba.

— Ait újság Kalocsán? Mit csinál nagyapa otthon? Hogyan él? Mit dolgozik?

Eszre se vette Gombos András, i kalocsai kertészet öreg kertésze, a békebizottság elnöke, hogy megszűnnek a kérdések és 5 mesél, mesél. Amennyire csak z szíve engedi. Először a munkáidról. Arról, hogyan nőnek a kertészet virágágyaiban az új hajtások. Miről is beszélhetne, hiszen egész életét a virágok, a bokrok, a piros cserepekben csendülő fiatal növények között töltötte. Aztán egyszer csak egy nemrég történt esemény emlékei elevenednek fel előtte.

Látja saját magát, amint az iivegház homályos ablakai alatt öreg kezeivel végigsimogatja, immár ki tudja hányadszor, a rózsafák sudár törzsét. Ujjai óvatosan kikerülik a tüskéket és szeretettel érintik meg a leveleket, melyek alig bomlottak még ki a megduzzadt rügyekből.

Nagy lélegzetet vesz és öreges hangon, de szemében fiatalos tűzzel mesélni kezd.

— Volt egyszer, amikor ti még egészen pici pólyásbabák voltatok, abban a nagy és véres háborúban egy falu, messze túl a Kárpátokon. Dolgos, szorgalmas nép lakott benne. Szívében harag és gyűlölet lángolt azok ellen, aJcik a nép nyugalmát elpusztították. Egy napon rájuk tört a mindent elpusztító szörnyetegek vasba és vérbe öltöztetett hadserege. Rájuk tört és

Jtieje a liarmlneöt rózsafáról

szörnyűséges gépei végigdübörögtek az utcákon. Olthatatlan lángot szórtak a házakra. Rettenetes robbanásoktól gyermekek, aggok halálsikoltásától lettek hangosak a régebben békés utcák. A város helyén romhalmaz, üszkös falak tömkelegé maradt. A hadsereg pedig, amely megölte ezt a szép kis várost, tovább dübörgőit, vért, könnyet árasztva szerteszét a világon. Eljutott ide hozzánk is ez a had. Bennünket is pusztított,' tönkretett.

Aztán Kelet felől, ahonnan a nap felkél, bátor fiatal harcosok jöttek. Hatalmas hadsereggel, de ez a hadsereg nem a pusztulást,

hanem a szabadulást hozta. Nekünk is, meg ott túl a Kárpátok hegyein, annak az elpusztított falunak is. Elűzté a kegyetlen szörnyetegeket.

A romok, amelyek hosszú ideig füstölögve őrizték ennek a pusztításnak az emlékét, ma már nincsenek. Azok a szorgamas emberek, akiknek az apái építették a házakat, újból munkába fogtak. Most, mintegy varázslatra, hihetetlen gyorsasággal, újból felépítették a házakat, megművelték a földeket. Iskolákat, széles utcákat, napfényes kerteket, gyönyörű játszótereket teremtettek. ■ Megtehették, mert békében és boldogságban élnek.

Ennek a csodálatos építkezésnek a híré eljutott hozzánk is és ott, Kalocsán összegyülekeztek a békét és boldogságot szerető emberek és elhatározták, hogy valamilyen módon részesülnek az újjáépített város lakóinak örömében. Addig tanácskoztak, amíg el nem döntötték, hogy nem mennek ugyan el oda személyesen, hiszen hatalmas hegyeket kellene áthágni, de elküldenek maguk helyett valamilyen követeket. Dehát a- követeknek beszélniük is kellene a kalocsaiak nevében.

A végén úgy határoztak, mivel senki sem tudott közülük annak a szomszédos népnek a nyelvén,

Csomagolják a rózsafákat. Előbb papírburkolatot kapnak a kényes rózsatövek, azután finom forgácsba ágyazva, nagy ládába fektetik őket.

hogy olyan követeket küldenek, akik mindenféle nyelven beszélnek. Akkor jöttek el hozzánk, oda, a kertészetbe, mert tudták, hogy nékünk gyönyörűségesen szép rózsáink vannak. Ezek közül a Dózsák közül választották ki a legszebbeket.

En sajátkezüleg segítettem nekik. Hosszas gondolkodás után össze is gyűlt harmincöt rózsatő. Voltak közöttük pirosak, sárgák, halványrózsaszinűek, fehérek, meg mindenféle fajták, amit csak el lehet képzelni. Becsomagoltuk a rózsatöveket és rábíztuk azt a hatalmas, nagy csomagot a postára.

— Megérkeztek már a rózsáitok abba a városba? — ébresztette fel Gombos Andrást szavainak mámorából egy hang. Az unokája hangja.

— Meg bizony! Az emberek ott, túl a hegyeken, messze Kalocsától, mikor kibontották a csomagból a rózsafákat, megértették, hogy mit üzentünk. A rózsák elmondták nekik, hogy mi soha nem feledkezünk meg róluk, mindig szeretettel gondolunk hősiességükre ás ugyanúgy gyűlöljük azokat a pusztító fegyverekkel garázdálkodó szörnyetegeket, amelyek kedves kit városukat annakidején elpusztították — mint ők. A rózsafákat gyorsan megöntözték —, mert cserépben küldtük őket, aztán kiemelték mindegyiket a cserépből. Úvatos kezekkel beültették őket egy pompás nagy virágágynak a közepébe. Hadd illatozzanak, hadd virágozzanak a mi kalocsai rózsafáink, az d szép kis városukban. Aki elmegy majd mellettük, ránk gondolt Rám is, pedig én már hetvenhat esztendős vagyok.

— Nem tudod, hogy hívják a várost, nagyapa? — A két ki* gyermekhang egyszerre csendült fel.

— De tudo-m! — Nagyon szép neve van: Lidice.

(Cï: L)

Földvári József, a kalocsai békebizottság titkán és András András, a kertészet üzemvezetője átnézik a rózsákat, a békeszerető kalocsai nép ajándékait.