Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1955-05-28 / 124. szám
ammm»»mzagga X. ÉVFOLYAM, 124. SZÁM Jra SO fillér 1955 MÄJUS 28. SZOMBAT A MAI SZAMBÁN: Az Első Békekölcsön nyolcadik sorsolása. — Megkezdődtek Belgrádban a szovjet—jugoszláv tárgyalások. — Megyénk 1955. évi költségvetését tárgyalta a megyei tanács ülése. — Javítsuk meg pártszervezeteink' ben a tag- és tagjelöltfelvételi munkát. — Nem igazi munkásember az, aiki nem vigyáz a közös tulajdonra — Mikszáth Kálmán. — Mese a harmincöt rózsafáról —•' Már most gondoskodjunk elegendő takarmányról Bátorítsuk a dolgosó tömegek atuíróljövő bírálatát Megyénkben a Kunszenlmiklósi és a Kecskeméti Gépállomás csatlakozott elsőnek a húsz budapesti üzem felhívásához A Központi Vezetőség márciusi határozata a szocializmus építésének nagyszerű feladatait állította dolgozó népünk elé. E határozat arra kötelezi párt- és tömegszervezeteinket, valamint az állami szerveket, hogy — a fokozott követelményeknek megfelelően — javítsák meg munkájukat és tömöritsék dolgozó népünket a tervek teljesítéséért, a mezőgazdaság fellendítéséért és szocialista átszervezésért. E munka sikerének előfeltétele mindenekelőtt az, hogy növeljük pártunk erejét, erősítsük kapcsolatát a dolgozók millióival. E feltételek megteremtésében nagy szerepe van a bírálat és önbírálatnak, különösképpen a tömegek bírálatának. A Központi Vezetőség márciusi határozata e kérdésről a következőket mondotta: «A pártmunka megjavításának feltétele.,. munkáik hiányosságainak alulról jövő bírálata. Ilyen bírálat nélkül lehetetlen az előrehaladás, ellenkezőleg mindig fennáll az önelégültség, az önmegnyugtatás, a tespedés veszélye.« A dolgozó tömegek alkotó bírálatának kifejlődéséhez nélkülözhetetlen az, hogy párt és állami szerveink támogassák, bátorítsák az építő bírálatot. Az a tény, hogy az utóbbi hónapokban szerkesztőségünkhöz érkezett levelek száma növekedett és még inkább tartalma javult, azt mutatja: munkásparaszt levelezőink érzik, hogy vezető szerveink az ő véleményükre támaszkodnak és ezzel mintegy bátorítják őket. Ezt a támogatást viszonozzák akkor, mikor leveleikben egyre többször féltő gonddal írnak országunkat érintő fontos államügyekről. Ma már nem ritkák az olyan levelek szerkesztőségi postánkban, mint amilyent Szelei Józsefmé bajai tanácstag írt. Az ő sorai így hangzanak: -Tapasztalatom szerint nagyon sok újonnan megválasztott tanácstag van, aki nem ismeri a tanácsszervek felépítését, vagyis azt, hogy egy-egy panasz elintézése melyik osztály hatáskörébe tartozik. Egyik ballószögi levelezőnk írása arra figyelmeztetett bennünket, hogy a községben egyes kulákok szétaprózzák birtokaikat, s minden úton- módon ki akarnak bújni törvé- D3'es kötelezettségeik alól. Az Ilyen és hasonló levelek tulajdonképpen figyelmeztetést is jelentenek állami szerveink számára. Tanulhatnak belőlük és következtetéseket vonhatnak le Intézkedéseik megtételére. Egyszóval. a levelek tartalma egyre inkább azt mutatja, hogy munkás-paraszt levelezőink megértették a Központi Vezetőség márciusi határozatát és erősödik a ^ömegek bírálata. Előrehaladásunkhoz pedig nélkülözhetetlen a dolgozó tömegek aktivitásának kibontakozása. S ebben különös szerepet tölt be u munkás-paraszt levelező-mozgalom. A levelek mint egy érzékeny műszer, megmutatják dolgozó népünk hangulatát és javaslataikkal, tapasztalataikkal fontos kiegészítő részét képezik vezető szerveink munkájának. Éppen ezért állami szerveink elsőrendű kötelessége, hogy a munkás-paraszt leveleket a leggondosabban kezeljék. A lakosság bejelentéséről szóló törvény is különös figyelmet szentel annak, hogy a dolgozók ügyesbajos dolgait az előírt 30 napon belül alaposan vizsgálják ki és a vizsgálat eredményéről a levelezőt, panaszttevőt értesítsék. Ugyanis minden szónál fontosabb az, hogy a dolgozók saját tapasztalataik alapján győződjenek meg arról, hogy észrevételük, bejelentésük meghallgatásra talált. Ezen a területen pártunk határozatai és a lakosság bejelentésének védelméről szóló törvény megjelenése óta némi előrehaladást értünk el. Mégsem lehetünk azonban megelégedve eddigi eredményeinkkel. Egyes állami szervek még mindig tűrhetetlen módon foglalkoznak a dolgozók bejelentéseivel. Tehernek, legjobb esetben szükséges rossznak tekintik a leveleket, mely fölösleges munka- többletet jelent számukra. E káros szemléleti módot fejezte ki a Szakszervezetek Megyei Tanácsának egyik munkatársa egy beszélgetésünk során. Egy régóta húzódó panaszos ügy sürgetésére így válaszolt: »A szakszervezet nem panasziroda és mi nem érünk rá ilyen ügyekkel foglalkozni.« Talán a legélesebben Dö- mény János bátyai tanító panaszos ügyének intézésénél mutatkozott meg e közönyös szemléleti mód. Az említett tanító levelében bírálta a Kalocsai Gépállomás egyik traktorosának munkáját. Átiratunkra azonban többszöri sürgetés és pártbizottsági figyelmeztetés ellenére sem adott választ a gépállomás vezetősége. Végre azután öt hónap múltán a megküldött válaszban az igazgatóhelyettes egyszerűen mellébeszéléssel akarta elsimítani a dolgot. A levelek ilymődon való kezelése nem bátorítja, hanem csökkenti a bíráló kedvet. A Kalocsai Gépállomás igazgatóhelyettestől hasonló magatartás tarthatatlan. És éppen ezért a törvény értelmében az ilyen közönyös magatartást tanúsítókat felelősségre kell vonni. Munkás-paraszt levelezőink tehát láthatják, számítunk rájuk, pártunk, kormányunk megbecsüli munkájukat, törvényeivel áll mögöttük. S ők valóban országunkban a közvélemény parancsnokai. Párt és állami szerveinkhez, az újsághoz beírt minden egyes levelük egy-egy téglát jelent építőmunkánkban és segíti a dolgozó tömegek alkotó, teremtő erejének kifejlődését. Megyénkben is megtárgyalták a gépállomások dolgozói a húsz budapesti üzem versenyfelhívását. Értesültek Baranya megye tizenöt gépállomásának csatlakozásáról is, amelyben felhívják ezek a gépállomások az ország minden gépállomását a termelési tervek idő előtti teljesítésére, a termelékenység növelésére és az önköltség csökkentésére. Megyénkben a Kunszentmikíósi Gépállomás tett elsőnek vállalást. Egyben versenyre hívta a megye valamennyi gépállomását. A gépállomás dolgozói elhatározták, hogy évi termelési tervüket 115 százalékra teljesítik, egy 15 LE-s traktoregységre jutó teljesítményt 130 normálholddal növelik. Az egy normálholdI) i § z A mezőgazdaság szocialista szektoraiban dolgozó DISZ- fiatalok lelkes felajánlásokat tettek a DISZ II. kongresszusa tiszteletére. A fiatalok az elmúlt évek során már hasznos tapasztalatokra tettek szert a mezőgazdaság fejlesztésében, a terméshozam növelésében. Ezeket a tapasztalatokat most hasznosítják munkájukban. A Helvéciái Állami Gazdaság nyárlőrinci üzemegységében például sok a szőlő és gyümölcsös. Tavaly a gyümölcstermésnek alig egyhamiadát szállíthatták csak külföldre. Kétharmad része hibás, férges, exportra alkalmatlan volt. Az elmúlt héten a gazdaságban tizenkét fiatal lány megalakította a »-Zoja« ifjúsági export-brigádot. Tagjai K. Farkas Irén vezetésével vállalták, hogy a nyolc holdas szőlőt és gyümölcsöst úgy gondoz-' ra tervezett ráfordítást 14.71 forinttal csökkentik. Az üzemanyag felhasználást szintén csökkentik. A menetiránytervek pontos betartásává’ igyekeznek minél kevesebb üresjárattal végezni a munkát. Az üzemanyag csökkentés révén úgy tervezik: 80.600 forintot takarítanak meg. Az anyag és alkatrész felhasználásnál 46.800 forint, a különféle igazgatási és ügyviteli költségeknél 40 ezer forint megtakarítást vállaltak. A Kecskeméti Gépállomás traktorosai szintén bekapcsolódtak a versenybe. Az évi termelési tervet 1900 normálholddal akarják túlteljesíteni, az aratógépek tervét 20, egy-egy univerzális traktor kapálási tervet 74, esek az zák, hogy az általuk termelt Jo- nathán alma az utolsó darabig exportképes legyen. A -Zoja«-brigád példáját követi Lantos Irén brigádja, ök is elhatározták, hogy export-brigádot alakítanak és vetélkednek majd adott szavuk megtartásáért a Zoja-brigáddai. A Kurjantc-tsnyai DISZ-szervezel alig két hete alakult Fülöpszál- láson. A fiatalok első erőpróbájára május 23-án került sor, amikor harminc fiatal egész éjjel szorgalmasan dolgozott, hogy a termést pusztító fagyot elhárítsa. Az egyik csoport hordta a füstöléshez szükséges gazt, kórót, egy másik csoport meg ügyelt a tűzre, hogy állandó füstfelhő borítsa a kurjantói határt. Munkájuk nem volt eredménytelen. A növényzetet megmentették a fagytól. a traktoros fűkaszák teljesítményét pedig 150 katasztrális holddal növelik. Az üzemköltségeknél 75.300 forint megtakarítást vállaltak. A javítási, karbantartási anyag, valamint az alkatrész költségekből vállalt megtakarítás összesen 68.000 forint. Az összes vállalt pénzügyi megtakarítás 258.300 forint. Ebből a második negyedévben 98.000 forintot, a harmadik negyedévben 101.000 forintot, a negyedik negyedévben pedig 59.300 forintot takarítanak meg. Serényen folyik a tavaszi munka a miskei határban A miskei határban a Táncsics Termelőszövetkezet mutat példát a növényápolásban. Már minden kapásveteményüket egyszer megkapálták a kukorica kivételével, de az is készen lesz már a holnapi nap. A szőlőjüket is egyszer megpermetezték. — Persze, nem csoda, hogy ennyire előre vannak minden munkává’. Naponta 40—50 ember — s köztük szép számmal asszonyok is — dolgozik a földeken. A munkában a vezetők mutatnak példát. Sztankó János, a termelőszövetkezet elnöke ötödmagával dolgozik rendszeresen a közösben. Példamutató munkát végzett a csoport párttitkára: Tóth András elvtárs, és Maliik Péter növénytermelési brigádvezető is. Az egyéniek földjein is szépen halad a növényápolás. A napokban már hozzáláttak a paprika palántázásához is. Néhány nap alatt 400 holdon végeztek ezzel a munkával, s a hátralévő 200 holdon is egy-két nap múlva már egészségesen fejlődhetnek a kis palánták, mert a munka gyorsan halad. Közösen, sokszor harmincán is összefogva, kalákában végzik a palántázást. — Kiss Jánosék 16-an, Hermán Gergőék 32-en, Hányik Péter- néélc 15-en mentek ki palán- tázni, élen A DISZ II. kongresszusa tiszteletére ifjúsági brigád alakult a fülöp- szállási Dózsa Termelőszövetkezetben is. A brigád 11 tagja 30 hold kukorica, 30 hold burgonyavetés és a napraforgótábla művelését vállalta. A napraforgó kapálását már elvégezték és a hét végére befejezik a burgonya első kapálását. A 30 hold négyzetesen vetett kukoricát már megekézték. Jövő héten megkezdik a kézíkapálását )S. Vállalták, hogy a kukorica termését a tervezett 15 mázsa helyett 17-re, a burgonyáét a 100 mázsa helyett 120-ra emelik és a napraforgó tervezett 6 mázsás átlaga helyett 7 és fél mázsát szednek holdanként. A fiatalok lelkes munkája növeli a tagság munkakedvét ;s. Együttes erővel gazdagítják a csoportot, a termelőszövetkezetet és egyben saját jólétüket is megalapozzák. A lajosmizsei dolgozó parasztok versenye aogoszíos 20 tiszteletére A nemrég tartott nyilvános tanácsülésen elhatároztuk, hogy széleskörű versenyt indítunk augusztus 20 tiszteletére. Máris elhatároztuk, hogy elsősorban a tcjbsgyűjtésnél pótoljuk az elmaradást. Nálunk itt van a legnagyobb hátralék. Ezt a hátralékot június 30-ig meg akarjuk szüntetni, sőt féléves tejbeadásunkat eddig az időpontig 110 százalékra akarjuk teljesíteni. Községünk dolgozó ^parasztsága máris tett kezdeményezéseket az alkotmány ünnepére indított versenyben. Batonai József dolgozó paraszt elhatározta, hogy egész évi baromfi- és tojásbeadását június 30-ig teljesíti. Mihal ka István és Holbusz József szintén teljesítik évi tojásbeadásukat június 30-ig. Nemcsalt a begyűjtésben, hanem a mezőgazdasági munkákban is egyre több versenykihívás született. A Sallai Termelőszövetkezet a község négy termelőszövetkezetét hívta ki versenyre a növényápolási, aratási és betakarítási munkák mielőbbi elvégzése érdekében. Jelenleg a versenyben a Vörös Csillag Termelő- szövetkezet vezet, második a Törekvés. A termelőszövetkezetek példáját az egyénileg dolgozó parasztok is követték. Bozsó János növény ápolási versenyre hívta Ve- szelszki Jánost. A versenypontok között szerepel a kukorica négyszeri megkapálása. Párosversenyre léptek még: Klinkó István tanácstag Dobos Mihállyal, Gombkötő Jánosné Tóth Mihály- lyal és még sokan mások. A versenyt a községi versenybizottság értékeli. Rendszeresen járjuk a határt s a helyszínen is ellenőrizzük, hogy a versenyben lévők mennyire haladtak vállalásuk teljesítésével. Községünk már hosszú idő óta versenyben van Kerekegyházával. — Gyakran elhanyagoltuk ennek a versenynek értékelését, de ezen a jövőben segíteni fogunk. Adácsi Józsefné VB-elnök, Lajosmizse.