Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. április (10. évfolyam, 77-101. szám)

1955-04-10 / 84. szám

Qázitl a élne, holnap lenne ötven éves. Kora politi­kai irányzatán túllátott, Ady Hagyományait hirdette tovább, akire költői pályájának elején talált rá. Tisztán látta, hogy Ady »haragvásai« nem egyen- iőek a »lány-duzzogással«. Jó­zsef Attila »haragvásai« pedig még intenzívebbek, hiszen pro­letár gyermek, kisemmizett munkások gyermeke. Apja Jó­zsef Áron szappanfőző volt, akit nyomorúságos sorsa arra vett, hogy kivándoroljon. Anyja, mint mosónő maga maradt, egyedül küzdött a család fenn­tartásáért. A kis Attilát a Gyer­mekvédő Liga falura adja cse­lédnek, s a »nevelőszülőknél« keserves az élete, sokat szen­ved. Hétéves korában az anyja újra magához veszi és amikor izülője megbetegszik, kórházba szállítják, Attila tömegszállá­son lakik. Ezek a boldogtalan -mlékek érlelik meg benne első gyermekkori versét (Kedves ;ocó), amelyben már kiütközik a sorok közül a boldogság utáni határozatlan vágy, s amelyet eppen az tesz tragikussá, hogy boldog csak képzeletben lehet. Költői pályájának indulása elején még szokatlan józsefatti- látlan hang jelentkezik a Szép­ség koldusa című kötetében. Ez még jobbadán a »Nyugat« szépséghódolóinak az ízét hor­dozza magán. Később a hangja egyre határozottabbá, erede­tibbé válik. Stílusa is megvál­tozik. Az »Erőének« című versé­ben már a költő követeli magá­nak az életküzdelmet, mert érzi, hogy van hozzá ereje. Az egész költemény az erő érzetét kelti. üzdelmei során azonban olyan eredményekre jut, hogy hiába a fiatalság, hiába az erő, boldogulni mégsem le­het. Ezt mondja ki a »Tiszta szívvel« című versében. Ezért a verséért ott kellett hagynia az egyetemet, - Horger Antal, a szegedi egyetem professzora olyan véleménnyel volt a fiatal költőről, hogy az ifjúság neve­lése ilyen emberre nem bízható. Az »Erőének« és a »Tiszta szívvel« című költeménye két szélsőséget mutat. E között a Két véglet között keresi a költő az igazságot. A hasztalan igaz­ságkeresés azonban nem tar­totta vissza. Határozott célja, hogy harcol az emberibb vilá­gért, felemeli a szavát, hogy sze- retetet és szabadságot kiáltson, így válik, ennek révén lesz korának legforradalmibb, a nép, a munkásosztály tudatps marxis­ta-költője. »Nem én kiáltok« című kötete, amely 1924-ben jelenik meg, már mintegy felhí­vójel a szegények számára. A bevezető versébe^ a költő sza­vai dübörgésszerűen adják tud­tára a népnek, hogy rászabadult a »gonosz« a világra. A föld dübörgését a »sátán őrülése« okozza. Tanácsot is ad: egyetlen menekülés van, ha valahová tar­tozol, már jobban vagy védve. A többi költeményeiből is ki­csendül, hogy az igazságtalan­ság a sátán kezenyoma és ez a szörnyűség sürgeti egy új világ Kibontakozását. Annak a világ­nak a pusztulása elkerülhetet­len, amelyet úgy hívnak, hogy kapitalizmus. Ezt mondja ki o »Mondd, mit érlel :..« című ver­sében. Bemutatja az őrjöngő sátán diktálta életet, ahol a köl­tő neve is csak közönséges áru­védjegy, nem becsülik, — de majd ezt pótolja a proletár­utókor. Ezután következő költeményei- oen már érezni, hogy a költő- oen kristályosodik, érlelődik a forradalom gondolata. A »Favá­gó« című .versében már nyíltan a forradalomra tüzel. — Ejh, elunta a tűkét, ne siránkozz, ne szisszenj minden kis szilánkhoz! Ha odasujtsz körül a sorshoz, az úri pusztaság rikoltás — a széles fejsze mosolyog. Az »Éhség« című versében nem mondja ki kézzelfoghatóan a forradalmat, de ahogy bemu­tatja a részes cséplőmunkásokat, vérlázítóvá válnak a képei. Az emberek nem beszélnek, csak esznek — kenyeret és uborkát. A költő, amikor leírja a nyo­mort, az is felvetődik benne, hogy honnan adódik, miért a nyomor, a feleletet »A tőkések hasznáról« című versében adja meg: bármilyen munkát végzel, a haszon mindig a tőkések zse­bébe csúszik. Hasonlóan ír "Hor­dunk vinnyogó kosarat« című Költeményében: »fiunk uccán, üveg alatt nézi csak építőkocká­ját ...« ózsef Attila világosan lát­ta és hirdette, hogy a forradalom élharcosa csak a munkásosztály lehet. Ezért von­ja glóriába . a munkásosztályt, tőle remél majd egy jobb kort »Munkások« című ódájában be­mutatja a városi proletáriátus életét. Amilyen mértékben ter­jeszkedik az imperializmus, olyan módón nyomorodnak el a munkások. Világot átfogó távlat­ban állítja be az imperializmust, ahol a munkásság még a tőke függvénye, ahol az imperializ­mus újabb és újabb gyarmatosí­tással falja a világot. Ezután a külvárosi proletáriátus életéről ír. »S hol zápfog rúg, a város érdes része«, a tőke fogától ösz- sze-vissza mart rész ez, ahol a kietlenség, a nyomor, a sivár élet zajlik. A költemény végén a költő forradalmi hangba csapát: De — elvtársaim! — ez az a munkásság, mely osztályharcban vasba öltözött. Kiállunk érte, mint a kémény: lássák! És búvunk érte, mint az üldözött A történelem futószalagára szerelve igyen készül a világ, hol a munkásság tttajd a sötét gyárra szegzi az Ember vörös csillagát > Hasonló az előbbihez a Kül­városi éj és A város peremén című verse. A város peremén­ben ismét a város képe merül tel, de tartalmában inkább a városperemi munkásság hitvallá­sát tárja elénk. Kicsendül belőle a marxizmus alapvető megfogal­mazása. Nem vagyunk összeha­sonlíthatók a többi társadalmi osztállyal, a proletáriátust a ter­melőerők fejlődésének a korsza­ka szülte és hozta létre forrón és szilajon. Olyan tökéletesen, hogy minden emberi mű ben­nünk van, szét tudjuk feszítem a korlátokat és ez a garancia arra, hogy új országot építünk. „a való anyag teremtett minket e szörnyű társadalom Öntőformáiban löttyintve forrón és szilajon, hogy helytálljunk az emberiségért az örök talajon. A versben jelzi, hogy a kapi­talizmus már maga sem tud ma­ga felett uralkodni, garázda lett a gép, nem tud parancsolni neki, de a munkásság intésére ke- zesállattá válik. A költemény vé­ge felé ismét a forradalomra szólít és követeli a »rendet«, ameb et majd a munkásosztály fog megteremteni magának a marxizmus útmutatása alapján. Az utolsó versszak magáról szól; ahogy a társadalom meg­szervezi majd áz életét, meg­teremti a rendet, ügy a költő is megteremti magának a rendet, a lelkiharmóniát. em talál igazságot, mert ezt csak a rendben, a szo­cialista társadalomban találhat­ta volna meg, ehelyett elnyo­mást, kizsákmányolást, em­bertelenséget talált. így tehát a maga számára megszerkesztett harmónia nem lehetett teljes. A továbbiakban ez kihat a köl­tő életére. Kihat, mert a költőt maga az élet érdekelte, vagyis ő nem a fantázia-világ énekese, hanem a való-világ leglényegét mutatja meg. Felvetődik a kér­dés: miért akarta József Attila a lelkiharmóniát magának meg­teremteni? — mert lelkében a külső világ rendetlensége élt, tehát, aki az élet való lényegét mutatja, s ha ez a lényeg egy káosz, akkor a költő lelkében is ez lesz uralkodóvá. Hogy ez így van, erre példaként szolgál­hat a költő egész élete. Életé­ben mindig a szeretet hiányát érezte. Kiskorában mint cselé­det ütik-verík. Anyja halála után Jolán férje nem szívesen néz rá, ha Attila náluk van. Sok öngyilkosságot megkísérelt. Maga írja, hogy 16 éves korá­ban egy alkalommal 60 darab aszpirint vett be. Mindezek azért történtek, mert érezte, hogy őt nem1 szeretik, segítő ba­rát nem állt mellette. Költőies­ségét elismerték, de korában sóhasem kapott megérdemelt dí­jat. Tehát a szeretetlenség fel­nőtt korában is kíséri. A költő tudta, hogy ezért a társadalom a -hibás. A »Fagy« című versé­ben utalás van arra, hogy en­nek a meghasonlottságnak és életundornak társadalmi gyöke­iéi vannak. Törten is hirdeti to­vább a forradalmat. Bár har­móniája egyre jobban diszhar­móniává szélesedik. Érzi, hogy csak úgy tudna élni, ha valaki nagyon szeretné. Kezelő orvosa írja róla: fenyegető állapotában az anyjához akar visszamenni. A szeretet igényét, az őrülés­től való félelme méginkább fo­kozza. Azt érzi, mintha anyja még mindig szeretettel őrköd­nék felette. »Mama« című versé­ben óriásivá nőtteti az édes­anyját, anyamitosz-szerűen, s ehhez nyafog a tehetetlen gyer­mek. A szeretet hiánya állan­dóan kísérti. A leghíttebb sze­relmes versét is egy emlékében élő, ismeretlen nőhöz írja, akit ódái magaszttal szeret. Amikor a megőrülés réme közeledik felé, kedveséhez menekül. (Gyer­mekké tettél). A »Kései sirató« című versét rettenetes disszo­náns uralja, az annyira szere­tett édesanyját vádolja, hogy itthagyta. A szerelem ábrándját oszlat­ja szét »Al« szeretni gyáva vagy« című versében. A minden reményét, hitét elhagyott költő hangja szól a »Nagyon fáj« című költeményéből. ,Az őrület hangja érezhető a »Ki-be ugrál« című versében. Azt kéri, hogy ha már egész valómmal kacsintok, ne mutas­satok öklöt, úgyse látok, vagyis: amikor már őrült lesz, másként fogja fel a valóság dolgait. A versből nagyon érezhető az egyedüllét hangja. Ebben az időben a költő kívánta is már a végső megsemmisülést, de borzadt is tőle. Egy ilyen őrült pillanatában vetette magát a vonat elé. Utolsó versét egy nappal a halála előtt írta: »Íme, hát megleltem hazámat« címen, összegezi benne élete célját, élt, de hiába. Nem becsülték, ezért lelte meg azt a hazát, amelyik mindenkit befogad, a földet. így hagyott itt bennünket, fiatalon, borúsan, megnemértet- ten, a munkásosztály tudatos marxista költője. Az utókor jobbadán csak a költeményeit ismeri, de azok révén szívébe zár­ta és ide idézi szellemét hazánk szocialista rendjébe, mert rímei itt dübörögnek építőmunkánk kiapadhatatlan erejében. Amit kora elhanyagolt, azt mi pótoljuk: szeretjük nagyon, nagyon. Eszik. Most fejezik be a csehországi Siapy-gát építkezését. A gát a Vltava folyón épül. A Vltava folyó Prágán is keresztül folyik. Rendszertelen és magas vízállása sok bajt zúdított a partmenti falvakra. A Slapy-gát nagy segítséget jelent a hatalmas víztö­meg visszatartásában. A csangkajsekista banda repülőgépei 1949 szeptemberében elsüllyesztették a Jangce folyón közlekedő Kiang Hszin kínai sze­mélyszállító hajót. A hajót azóta kiemelték és újjáépítették. — A kép: a hajó útban Sanghaj felé. A íiiticrista barbárok nagy pusztítást vittek végbe Varsóban, a lengyel fővárosban. Az épületek 85 százalékát rombadöntötték. Sokan, akik a pusztulást látták, azt gondolták: Varsó megszűnt létezni. Akadtak olyan szakemberek is, akik azt tanácsolták, hogy felesleges nekilátni az újjáépítésnek, kár bolygatni a romo­kat, Lengyelország fővárosát valahol egész más vidéken kell fel» építeni. A párt es a népi kormány úgy döntött: fel kell építeni Var» sót, sőt az új Varsó szebb légyen, mint a hajdani. Es a varsóiak nekifogtak, hogy életre keltsék országuk fő» városát. Az első fontos munka az volt, hogy üzembe helyezzék a villanyműveket. Utána talpraállították a közlekedést, majd nekifogtak az üzemek rendbehozatalára, a gyárak üzembehelye­zésére. De a Visztula hidjai is a vízben hevertek. Új hidakat emeltek a folyó fölé. Sok minden épült már Varsóban. De 10 év kevés, hogy a szadista kegyetlenséggel elpusztult várost újjáépítsék. Kiépült s Visztula menti városrész is. Még vidámparkot is létesítenek í város eme részén. A város egyik peremkerületén hőerőmű-köz pontot is létesítenek, amely nemcsak villamosencrgiával, hanen melegvízzel és gőzzel is ellátja majd a lakásokat és ipartelepe két. A képein a muianovi uuvutcicp. <

Next

/
Oldalképek
Tartalom