Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-13 / 37. szám

A Kossuth-park fái között, i enyhe délelőtti órákban már ta­vaszt jelentő szelíd szellő járkál. A bokrok torzonborz ág-boga még szürke, de alattuk már lé­legzik a föld és szelíd zöldet hajt a fűszál. A bácsalmásiak szétnéznek ilyenkor a saját há­zuk táján. Meglátják, amit újí­tani kellene. A mindent megszé­pítő hótakaró eltakarodása után előtűnnek a föld sebei, az el­múlt év lim-ioma, száraz galy- lyai. Nemcsoda, hát ha az az elhatározás érlelődött meg sok bácsalmási emberben, hogy hoz­zá kellene látni a világ csinosí­tásához. És lám, a népfront- bizottság kezében megnőtt a kezdeményezés ereje. Volt úgy, hagy hatvan-hetven ember is mozgott a maga erejéből, saját elhatározással a megromlott, kátyús utak mentén. Egyenget­te a talajt, simította a döccenő- ket, salakkal feketére festette a Kossuth-park sétaútjait. Hetven­nyolcvan kocsi vett részt ebben, ha csak a legutóbbi csinositási, javítási szakaszt vesszük is fi­gyelembe. A Lenin utcában is megifjo- dott — talán éppen a tavasz lehelletére — a járda. Beton- csíkja lassacskán kiterjeszkedik egész utcahosszat. A sportpályá­ig szándékozzák széthúzni ezt a kényelmes sétát adó betonsző­nyeget. És ha odáig ér majd a járda, találkozhat a bácsalmási közeledő tavasz egy másik cso­dájával. Különösen a sportolók nyilatkoznak erről a csodáról el­ismerően. Arról van szó ugyan­is, hogy 100.000 forinton felüli költséggel korszerű öltöző te­remtődik a sportolók számára. Csak ne épülne olyan hallatlan lassúsággal — zsörtölődnek a szurkolók, meg a lelkes sport- társak a Petőfiben. És ebben igazuk van, mert ősz óta húzó­dik, halasztódik ez az építkezés, amit megfelelő tempóval rövid idő alátt elkészíthettek volna szőrőstől-böröstől. Mi újság a szőlőben? Bizony, ez a bácsalmásiak egyik legnagyobb problémája. Valamikor ország-világ hirdette a bácsalmási szemelt rizling fü­zét, zamatát, nemes erejét. És mégis, — ki hinné, hogy csak nagyon lassan, ráérősen erősö­dik a szőlőállomány. Akadozik a telepítés, az elöregedett tő­kék pótlása. Mi az oka? Több oka is van. Legalábbis többfajta okot sorol fel a községi párttitkár, Túri elvtárs. Az egyik legfőbb ok az, hogy ha akarnának se tudnának szőiőt telepíteni a bácsalmásiak, ha csak nem akarnak kézi erő­vel hozzáfogni a földforgatás­hoz. Az pedig nehéz munka, és ha jól meggondoljuk, elmaradott módszer is, ebben a gépesített világban. És mégsem küldenek Bácsalmásra egyetlen talajfor­gató traktort vagy ekét. A je­lenleg rendelkezésre álló erőgé­pek menthetetlenül elsüllyednek ezen a laza, csuszamlós homo­kon, amely egyébként tüzes bort érlel és nagyra, erősre nö­veszti az almafát, jól díszlik benne a vetemény. Ezen segíteni kellene, hiszen Bácsalmáson is úgy gondolják, hogy a kitűnően exportképes ■bácsalmási borok hírnevének visszaállítása a kecskeméti me- ,gyei tanácsnak is szívügye. De ' azon már aztán igazán helyi 'erővel kellene segíteni, hogy : legyen Bácsalmáson szőlővessző- gyökereztető iskola. Mert, ha :fel is forgatnák a földet, mit ültetnének bele a szőlősgazdák? • Egy talpalatnyi vesszőnevelő- 'hely sincs az egész községben. Nem is gondolt talán rá senki? ’Dehogynem! — Csak valakinek ;kezébe kellene venni a dolgot. A paraszti öntevékenységnek eb­ben a községben is szép jelei vannak. Van egy szépen mű­ködő gazdakör is. Érdemes vol­na a vesszőneveléssel foglalkoz­ni és minél előbb elhárítani a szőlőtelepítésnek ezt a helyi te­hetetlenségen alapuló akadályát. Amit helyileg is meg lehetne oldani Kunbaja, Csikéria, Bácsalmás, Bácsszőlős, Madaras. Körülbelül ezen a területen húzódik a sző­lők világa. És milyen érdekes, hogy a szőlők közti gyümölcsö­sök termése is, meg a község baromfiállományának piacra kí­vánkozó feleslege is nagyon ne­hezen talál vevőre. Elég mosto­hák az értékesítési lehetőségek. De ami csodálatos, sem a termelőszövetkezetek, sem a földművesszövetkezet nem éb­redt rá, milyen hasznos és okos dolog lenne a nyers termelvé- nyek elszállítása mellett, a mel­léküzemág formájában való fel­dolgozásra is rátérni. Egy tartó­sító üzem, az állandóan működő szeszfőzde mellett, akár kisebb konzervelőkészítő, gyümölcspulp készítő műhely is sokat segíte­ne, mert jelenleg a Bácsalmás környéki gazdáknak nem na­gyon fizetődik ki, akár a szom­széd községbe is átvinni az al­mát, a hulló gyümölcsöt, csak filléreket kaphat érte. Azt mondják a községben, hogy a piaci lehetőségek körüli nehéz­ségek fékezik egy sor mezőgaz­dasági termelési ág bizonyos szinten felüli növekedését. A he­lyi tömegfeldolgozó kis üzemek szövetkezeti kezelésben, sokat tudnának ezen segíteni. Aztán az sem lenne rossz, ha az ottani, elég jól működő ter­melőszövetkezet jórésze utána­nézne, melyik közeli nagyváros­ban tudna piaci elárusító stan­dot létesíteni. A tsz-ek így is vonzóak, de még vonzóbbak lehetnének, s akkor nem tízen, tizennégyen léptek volna be a Petőfibe sem, a Lenin kapuján se négy-öt tag kopogtatott volna ebben az esz­tendőben, hanem talán több. Békealáírás Pezsdül az élet, megélénkült a határ. Hangosabban vernek a szivek is, mióta a világot meg­mozgató felhívást Bácsalmáson is elolvasták. És a békeharcosok útrakeltek. Utcáról-utcára jár­nak. A Táncsics TSZ-ben 57-en írták alá szinte órák alatt a bé­keívet. A gépállomásnak 110 dolgozója rótta egymás alá a fe­hér papírra a nevét. Busa Jó­zsef, az egyik lelkes békehar­cos, az MSZT titkára, egymaga ötven aláírást gyűjtött rövid idő alatt. Érthető is ez, hiszen Bács­almáson is, meg a világ minden szögletében az új élet ébredése, a tavasz, a biztos jövő eltéphe- tetlsnül összetartozik a békével. A miklóstelepi tudományos kutatók eleven kapcsolatot tartanak a termelőkkel A MEGYE homoki szőlőnemesítő telepének tudományos dol­gozói sokirányú elfoglaltságuk mellett tevékenyen résztvesznek a szakmai ismeretek terjesztésében is. Bognár Károly, a telep vezetőkutatója két munkatársával hat téli szaktanfolyamon tart hetenként előadásokat,, a homoki szőlő- és gyümölcstermesztés témájáról. A hallgatók száma egy-egy tanfolyamon 35—60 között van. A kutatókat nagy érdeklődéssel hallgatják a dolgozó parasz­tok, úgyannyira, hogy még a megye távolabbi helységeiből is gyakran felkeresik alkalmi előadásokra. Ilyenkor megjelölik azo­kat a témákat, amelyekről hallani szeretnének. Bognár Károly vezetőkutató egymaga hat előadást tartott januárban és február első hetében. Ezeken az előadásokon minden alkalommal több­száz dolgozó paraszt vett részt. Jánoshalmán is több, mint 200 szőlő- és gyümölcstermelő gazda gyűlt össze a szakegyesület he­lyiségében, hogy meghallgassa Bognár Károlyt. AZ ELŐADÁSOKON nemcsak a hallgatók gazdagodnak hasz­nos tudnivalókkal, hanem a hozzászólások és viták során igen sok értékes tapasztalatról számolnak be, melyekről feljegyzéseket készítenek az előadók és felhasználják tudományos munkájuk­hoz. A kutatók és termelők között e találkozások alkalmával sok­ágú kapcsolat szövődik, amelyeket aztán levelezésekkel és láto­gatásokkal ápolnak tovább. GYŰLNEK AZ ALÁÍRÁSOK... Varga László sztaha­novista zománcégető a Kecskeméti Gépgyár­ban aláírja a békcívet. Mellette: iï. Kovács János aláírásgyűjtő. A Kecskeméti Kinizsi Konzervgyár laborató­riumában Gaál Béla la • boratóriumi tisztviselő és Klein Vera laboráns aláírják a békeívet. A Msszáülsi néplront-liizollsái kezdeményezése A NÉPFRONT-BIZOTTSÁG kezdeményezésére mintegy 80 dolgozó társadalmi munkával autóbusz fordulóhelyet készített Kisszálláson. Ezzel a távolsági autóbusz megállóhelye a község szívében van. Az utazóközön­ségnek nem kell egy kilómétert a kövesútig gyalogolni« Egy könyvre való, nevekkel tarkított fehér ív. Elmerülve la­pozgatok. Száz, meg száz, resz- keteg kézzel, gyerekes merész­séggel, nagy gonddal, vigyázva írt aláírás. Es mindegyik név tulajdonosa békét akar. De nem­csak akar, hanem követel is, tiltakozik: »Követeljük a gyil­kos atomfegyverek betiltását, tiltakozunk Nyugat-Németor- szág felfegyverzése ellen!« Az egyik ívnél megállapodik a für­késző szem. A második hasá­bon, talán hatvanadiknak, egy­forma tintával írt kézjegyek. Gonddal formált betűkkel; idős Boda János, idős Boda Jánosné, utána gyerekes, gömbölyű be­tűkkel: Farkas Károly és az­után határozottabb vonásokkal Boda János és Boda Jánosné. Kíváncsi lettem, vajon mit je­lent a négy azonos név között az ötödik, a gyermek, Farkas Károly neve. Elindultam Kerekegyháza szé­les utcáin. Minden szembe jö­vőtől kérdeztem utánuk, így jutottam el a Szilágyi utca 7 számú porta elé. Az alacsony, kis zsupfedeles falusi ház für­dőit a koradélutáni napsugár­ban. Kicsi udvarán rendberakott szénaboglyák, fehérre meszelt ólak. A pitvar előtt fehér ga­lambok szedegették a kölest, vagy kukoricát, olyanok voltak egyenként, így a kék ég alatt, mint Picasso békegalambja. Benyitottam. A tiszta, rendes szobácskábán kis zsámolyon ül-, ve idős Boda Jánosné krumplit hámozott, ebédfőzéshez készü­lődött. Fehér haját meleg fla­Egy békealáírás a sokmillió közül... nellkendő takarta, csillogó bar­na szemét a szemüveg lencséje nagyította. Tiszta kötényébe tö­rülte eres, munkától érdes te­nyerét, úgy kínált hellyel, ba- látságos vendégszeretettel. Beszélgetünk. És nem tart so­ká, jegyzetfüzetemben egy egy­szerű, magyar parasztasszony küzdelmes élete, anyai aggodal­ma, jövőbe vetett hite rögződik. Boda néni 66 éves, kilenc gyermek édesanyja, öt fiát, négy lányát felnevelte, mindegyikük már családot alapított, 8 unoká­ja van, akik szeretettel és szí­vesen látogatják a nagyszülőket. Ahogy a gyerekekre terelődik a beszéd, szóba kerül a béke. Nem is lehet másként, hiszen a szép jövő építéséhez béke kell. — Ide jöjjön én elém az a megátalkodott ember, aki a há­borút óhajtja, — mondja tüzes szavakkal Boda néni. — Én anya vagyak, nekem elegem volt az elmúlt ' háborúban, hiszen ahányon voltunk, annyifelé ... Három fiam katona volt, sokáig nem tudtam felőlük. Sőt kettő­nek halálhírét hozták. Elkép­zelhetik, mit jelent ez egy anyá­nak. Olyan voltam, mint az élő­halott, talán csak azért éltem túl, mert volt még hét gyerme­kem. Négy lányom Pesten volt, ott dolgoztak. Két kicsi fiam volt csak itt mellettünk, öregek mellett. — Boda néni, Farkas Károly hogy került ide a házba? —sza­kítom meg az elbeszélés sodrát. — Annak nagy története van, fiam — mondja szomorúan. —• Unokám 12 éves most, de én nevelem, tíz esztendeje, hárman maradtak apa nélkül szegény­kék. 1944 október 31-én történt. Farkas Károly, az egyik Boda- lány férje Kerekegyházára átá­zott Pestről. Disznóölés volt, egy kis élelmet akart vinni család­jának. Alig volt egy napja »ott­hon« és egy eltévedt akna az udvaron életét ontotta. Pedig csak néhány órát kellett volna még élnie és ő is élvezheti a szabadságot. — A ló,nyom csak január vé­géit tudta meg, hogy férje mag­halt. Akkor jöttek haza Pestről, gyalog. így került hozzánk Kar­csi, a másik gyereket a Farkas­nagymama neveli, a harmadikat pedig az édesanyja. Szeretjük őt nagyon, mindent megadunk ne­ki, de azért sokszor elszorul érte a szívem. Elhiheti, hogy gyűlö­löm a háborút, hiszen napon­ta látom, milyen gyilkos, ke­gyetlen. — öt fiút neveltem, abból há- tom katonatiszt, egy pedig rend­őr. Űk védik a jövőt, gyerme­keik, feleségük, szüleik életét. Mert erősek ám, értenek a vé­delemhez. Ide nézzen, milyen szép szál emberek — és büszkén mutatja a bekeretezett képeket a falon. Egész fényképkiállítás: öt fiú, négy lány, nyolc unoka külön-kiílön és együttesen. Boda néni hangja már ke­mény, nincs benne félelem, csak erő. Nehéz élete volt, sok nél­külözéssel, gonddal, reggeltől késő estig tartó robottal nevelte családját. Most sem pihen, föld­jüket a 67 éves Boda bácsival együtt művelik. Sok munkát ad a kis szőlő, az idén pedig még fél holdon zöldbabot, fél holdon pedig szerződéses paradicsomot termelnek. Lesz mit kapálni» lesz min bajlódni egész nyáron át, de érdemes. Gazdagszunk tőle, erősödünk. Korát meghazudtoló fürgeség­gel pattan fel az alacsony zsá­molyról. Elmúlt az idő, ebédre pedig jön *a család, Karcsi az iskolából, az apjuk is megjön körútjáról, no meg a fiatal Bo- dáék is, akik most szabadságu­kat töltik odahaza. Kezet szorítok Boda nénivel, elbúcsúzom. Az udvaron a ga­lambok turbékolva üdvözlik gazdájukat, körülötte begyes- kednek. Becsukódik mögöttem a kis kapu. Újra rovom az ut­cát és arra gondolok, hogy kér­désemre kerek választ kaptam. Egy egyszerű, mindennapi ma­gyar asszony otthonán kopogtat­tam és milyen okos féltést, erőt találtam. A kegyetlen háború emléke, a kis Farkas Karcsi fél­árvasága nem siránkozássá, ha­nem kemény elhatározássá szi­lárdult. Békét akarunk, de te­szünk is érte! Kicsi nép vagyunk, itt a Duna- Tisza táján, de mérhetetlenül erősek. Es a mi erűnk csak nö­veli a békét akaró, háború ellen tiltakozó milliók táborát. Megyeri J, Bácsalmási képek (TAVASZ ELŐTT) L

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom