Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-23 / 19. szám

Vasárnapi KECSKEMÉT JÁRÁS EGYÉNI ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGA A kecskeméti JTSB január 23-án vasárnap reggel 9 órai kezdettel rendezi meg Kecskeméten a Piarista Gimnázium tornatermében, kecske­méti járás ifjúsági és felnőtt, női és íérfi egyéni asztalitenisz bajnokságát VASÁRNAP NYÍLIK MEG A VÖRÖS METEOR JÉGPÁLYA A Kecskeméti Vörös Meteor Sport­kor a színház mögötti sporttelepén jégpályát létesített. A tekintélyes ragyságú jégfelület szombaton tel­jesen elkészült és ha az idő továbbra {a ilyen „jól*4 tart, akkor tükörsima jég várja a vasárnapi megnyitást. Elkészült a világítás is és jól jLütött melegedő várja a korcsolyázni vágyó fiatalságot. A Vörös Meteornak nagy tervei vannak. Rövidesen mű és gyorskor­csolya versenyeket rendeznek, sőt szó van arról is, hogy fővárosi ver­senyzők részvétével nagyszabású műkorcsolyázó bemutatót tartanak. Kecskeméten már hosszú évek ótá nem volt korcsolyaverseny és így őrömmel üdvüzöljük a Vörös Meteor kezdeményezését, reméljük, hogy ez a kezdeményezés kiinduló pontja lesz Kecskemét jégsportjának. A Vörös Meteor jégpálya vasárnap reggel 9 órakor nyílik meg. sportműsor BAJA VASÁRNAPI SPORTMŰSORA VASÁRNAP, január 23-án rendezi meg a Baja városi TSB 1955. évi fel­nőtt férfi és női egyéni asztalitenisz bajnokságát. Igen nagy a verseny iránt az érdeklődés, mivel eddig több mint 60 a nevezők száma. UGYANCSAK vasárnap indul a Baja városi TSB rendezésében Baja város 1955. évi sakk csapatbajnok­sága. A nevező csapatok nagy lét­számára való tekintettel a bajnoksá­got két csoportban bonyolítják le. Vasárnap délelőtt indul a városi TSB elől 10 órakor az 1955. évi téli motor terepversenyzők csapat és egyéni részvevői. Mind az egyéni, mint a csapatverseny Baja város bajnokságáért folyik. A versenyt a városi TSB rendezi." A 3 TUSA 1955. évi bajnoksága va­sárnap kerül Baján lebonyolításra a városi TSB rendezésében. A verseny győztesei részt vesznek ezt követően a Pécsen január hó 28, 29, es 30-án sorrakerüló déli területi egyéni és csapat téli 3 tusa bajnokságon. A TÉLI KUPA kosárlabda terem­bajnokságokban vasárnap a Bajai Vörös Lobogó csapata a Bajai Vörös Meteor férfi csapatával, míg a Bajai Lokomotiv csapata a Bajai DÁV Va­sas női csapatával mérkőzik. AZ ÉV minden napján kellemesen szórakozik, ha elő­fizet az OLCSÓ KÖNYVTÁR hetenként megjelenő köteteire bármelyik ÁLLAMI KÖNYVESBOLTBAN vagy a 61031 számú csekkszámlára postán. • Február 5-ig fizesse be a negyedévi előfizetési díjat — visszamenőleg megkapja a sorozat ez évben megjelent köteteit. • Előfizetési ár: az első negyedévre 43 Ft. Kaffka Margit: Színek és évek Móricz Zsigmondi Úri muri Gorkij: A mester Nagy Lajos: A tanítvány Leacock: Humoreszkek Mikszáth: Uj Zrinyiász Boccaccio: Novelllák Jókai Mór; Szegény gazdagok, I—II. A. Tolsztoj: Ibikusz Tersánszky J. Jenő: Le­genda a nyúlpaprikás- ról Fast: Az utolsó határ Verne Gyula: Dél csil­laga Pártkír A Megyei Párt-végrehajtó Bi­zottság rendezésében január hó 23-én, kedden délután 3 órakor Kecskeméten, a Cifra-palotában Bácskai Tamás, a Központi Elő­adóiroda tagja »Az önköltség- csökkentésről, a termelés és élet­színvonal emeléséről-« tart elő­adást. Birósági hír ____APRÓHIRDETÉSEK ____ A próhirdetések díja 10 szóig: hétköznap 10.— forint, vasár- és ünnepnap 20.— forint. Minden további szó hétköznap 1.— forint, vasár- és ünnepnap 2.— forint. NAGYMÉRETŰ „Perpetum'“ kályha eladó. Kecskemét, Munkácsy utca 17. Rigó. 69 BENTLAKÓ fözőmindenest felveszek Kecskemét. Erdőssy Imre utca 2. 7Í KÖLESHANTOLó eladó Kecskemé­ten a Budai betonúton 4 km-re. Far­kas Lajosnál. 70 A VÁROSI Eegyüjtési Hiva­tal értesíti a város valamennyi termelőjét, akinek sertésbeadási kötelezettsége van, hogy a vá­ros területén a sertésátvétel is­mét megkezdődött. Mindazok a termelők, akik sertésbeadási A kiskunhalasi járásbíróság ítéletet hozott Deli Sándor har- Kakötönyi lakos ellen, közellá­tást veszélyeztető bűncselek­mény miatt. Deli Sándor 1953. évi sertésbeadási kötelezettségét nem teljesítette és 1954. évi be­adásával is teljesen hátralékban van. A község becsületes dolgo­zóit az állam iránti" kötelezettség teljesítése ellen hangolta. Lázi- tása mellett még zugírással is foglalkozott, adófellebbezése­ket készített ellenszolgáltatásért. De nem riadt vissza attól sem, hogy Gyöngyi Kálmánt védel­mébe vegye, akit feketevágá­sért ítéltek el. A járásbíróság Beli Sándort ezen tevékenysé­géért 16 hónapi börtönbüntetés­re, 600 forint értékű vagyonel­kobzásra, valamint 3 évi politi­kai jogvesztésre ítélte, A színház műsora Katona József Színház: Január 23-án délután 3-kor: Gül Baba. Este 7 órakor: Aranyember. Vidám Színház: Január 23-án este 0 órakor: Vándordiák. UJ hálószobubútor eladó. Kecske­mét, Hosszú utca 20. 62 ÖNÁLLÓ építésvezetőt, technikust és művezetőt keresünk Miskolc, -Füzes­abony, Gyöngyös, Nógrádkövesd, Szolnok, Kecskemét, Kalocsa és Sze­ged környékén lévő mezőgazdasági építkezéseinkhez. Jelentkezni lehet: 2/1 Mezőgazdasági Építőipari Válla lat, Budapest I„ Úri utca 64—66. II. emelet alatt, 3031 SÜRGŐSEN eladó Kecskemét, Akác­fa utca 7. számú ház. Értekezni le hét Kerekegyháza Faludűlő 11. sz. Tóth Mihálynál. 65 EÄGÄSNTOMASU és permetezőgé- pék javítását vállalom. — Gubacsi László lakatos, Kecskemét, Eizsébet körút 47. 67 FEHÉR zománcos tűzhely jókarban, kitünően süt, eladó. Kecskemét, Cé. dulaház utca 14. 63 BEDOLGOZÁSRA kötőgéppel ren­delkezők jelentkezzenek a Kézmű­ipari Vállalatnál Kecskemét, Czoll ner tér 4. ' 3029 A KECSKEMÉTI Épületlakatosipari Vállalat esztergályos, épületlakatos és kovács szakmunkásokat és 18 éven felüli segédmunkásokat felvesz — Kecskemét, Arpádváros 17. 3020 A VÁROSI TANACS V. B. Me- zőgazdasági Osztálya értesíti a vá­ros lakosságát, hogy megrendelés után a keltető állomás (Sétatér utca 13 sz.) a naposcsibe kiosztását még február hó végén megkezdi. Rende léseket a keltető állomáson minden mennyiségben vesznek fel. PAPIRSZAKMABAN jártas munka- vállalót felvesz azonnali belépésre: Nagykereskedelmi Vállalat, Kecske­mét, Hornyik János utca 2. 3025 ÉRTESÍTJÜK a termelőket, hogy szölőtörköly, borseprü bérfőzését, illetve felvásárlását megkezdtük. — Szeszfőzde, Kecskemét, Akácfa utca 11. sz. 3484 kötelezettségük teljesítésére ser­téssel rendelkeznek, azok serté­seiket a Kecskeméti Vágóhídon adhatják át az Állatforgalmi Vállalatnak. — A sertésátvétel tehát nem a Bodri szálláson, hanem a Vágóhídon van. — Vágómarhabeadási kötelezettség teljesítésére, vagy szabadmarha átadásra továbbra is a Bodri szálláson történik az átvétel. — Átvétel minden kedden és pén­teken van! _________ J028 H irdessen a Bácskiskun megyei NÉPLJSÁG-ban AKVÁRIUMHALAK, beszédre tanít- ható törpepapagájok, 26-os női ke­rékpár eladó. Kecskemét, Bajcsy Zsilinszky utca 31. C6 NAGYCSALÁDU konyhakertészt fel­vesz a Lajosmizsei Vörös Csillag Tsz.________ 3023 H ERELISZT kapható Kecskemét Budai betonúti darálóban, benzin- kúttal szemben. Herét bármilyen mennyiségben veszek. 57 A MŰTRÁGYA és Növényvédőszer Értékesítő Szövetkezeti Vállalat Bács megyei kirendeltsége szakképzett mezőgazdát körzeti felügyelőnek azonnal felveszi. Jelentkezés: Kecs­kemét, Hunyadiváros 45 sz. 9030 14 PRIMA Neiszer kaptár keretek­kel 200 forintért. Ugyanott ház el­adó 30.000-ért. Kalocsa. Vigadó. 47 Mezőgazdasági Eszközöket Értékesítő Szövetkezeti Vállalat értesíti a lakosságot, hogy lószerszám és lószerszamalkatrész szükségleteiket a helyi földművesszövetkezeti boltokon keresztül rendelhetik meg. Lószerszám díszes kivitelben is kapható. o006 Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDF Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi-tér 1 sz. Telefon: 25-16, 26 19. 11 22 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, SzéchenyMér 1 sz. Telefon : 22—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 24—09 F v : Faragó Imre igazgató 1955 január 24—30-ig: ÁLLANDÓ Mt) SORSZÁMOK: KOSSUTH-RÁDló: 4.SO: Hírek. Idő járás jelentés. — 4.40—8.22-ig: Reggeli zenés műsor. — Közben: 5.30: Falurádió. — 6.30: Színházak műsora. — 6J,5: A Szabad Nép mai vezércikke. — 7.00: Hírek. Idő járásjelentés. —- 7.50: Naptár. — 8.22: Műsorismertetés. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 10.00: Hí­rek. Idöjárá8jclentés. — 12.00: Hí­rek. Lapszemle. Idő jár ás jelent és. — lff.00: Hírek. Közérdekű közlemé­nyek. — 14.10: Időjárás- és vízállás- jelentés. — 17.00: Hírek. Időjárás- jelentés. — 20.00: Esti Híradó. Idő­járás jelentés. — 22.00: Hírek. Idő­járás jelent és. Sport. — 24.OO: Hírek. Időjárás jel ént és. — 0.22: Himnusz. Utána: Víz jelző szolgálat. PETŐFI RÁDIÓ: Ç.S0: A kis isko­lások műsora. — 6.40: Torna. — 11.30: Műsorzárás. — 23.00: Műsor­zárás. HÉTFŐ KOSSUTH-RÁDló : 8.30: Zenekari íangverseny. — 10.10: Zsoldos Hilda énekel. — 10.30: óvodások műsora. — 11.00: Mai magyar operákból — 11.30: Csargáj. Keleti rege. — 12.10: Operettrészletek. — 12.45: Budapest ntíemlékei. — 13.00: Népdalcsokor.- 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50: Heti zenés kalendárium. — 15.40: Katona Ágnes zongorázik. — 16.00: Fényszóró. Az Ifjúsági Rádió ter­mészettudományos folyóirata — 16.25: A szimfóniáról. — 17.10: Vá­laszolunk falusi hallgatóinknak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.00: A kisipari szövetkezetekről. — 18.20: Magyar szerzők kórusmüvei. — 18.40: Mi újság a tudomány és technika világában? — 19.00: Jó munkáért — szép muzsikát. — 20.20: A Rádió Világszínháza: Bérénice. — 32.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Hazánk zenei életéből. — 23.30: Rácz Béla és zenekara játszik. — 0.10: Magyar dalok. PETőFI-RÁDIó : 6.50: Indulók fúvószenekarral. — 14.00: Opera­részletek. — 15 00: Könnyű zene­kari hangverseny. — 15.26: Toldi. Arany János elbeszélő költeményé­nek II. része. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: A Fő­városi Népi Zenekar játszik. — 17.00: Klasszika» és romantikus szerzők kórusművei. — 17.25: Film­zene. — 18.00: Buncsikov és Nye- csajev énekel — 18.30: Magyar nép­dalfeldolgozások. — 19 00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.30: Édes anyanyelvűnk. Előadás. —•. 19.50: Operarészletek. — 20.40: Tánczene. — 21.10: Magyar táncok. — 22.00: Balettzene. KEDD KOSSUTH-RÁDló : 8 30: Magyar népdalok. — 9.00: Indulók — 9.15: Úttörő-híradó. — 1010: Dallal — tánccal a világ körül. — 11.00: Zene­kari hangverseny. — 11.30: Az Álla­mi Határőrség fúvószenekara játszik — 11.50: Kölcsey Ferenc és Petőfi Sándor műveiből. — 12.15: Magyar népi muzsika. — 13.30: Operettréz- letek. — 14.25: Szellemi öttusa. — 35.00: Részletek Verdi operáiból. — 16.00: Ismerjük meg művészeinket. — 16.40: Kórusok — 17.10: Válaszo­lunk falusi hallgatóinknak. — 17.30: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. — 18.00: Egy évtizede... — 18.20: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: A megholt férj. Farsangi komédia. — 19 30: Tánczene. — 20.20: Bartók zongoramüvei. — 20.50: Toldi. Arany János elbeszélő költeményének III. része. — 21.36: A Magyar Rádió énekkarának hangversenye. — 22 20: A Magyar Rádió népi zenekara ját­szik. — 23.00: Előadóművészeink hangversenye. — 0.10: Csárdások. PETŐFI RÁDIÓ: 6.50: Úttörők énekelnek. — 14.00: Népi zene, népi tánc. — 15.00: A Magyar Rádió esztrádzenekara játszik. — 15.30: Fiam bölcsőjénél. Versek. — 16.00: A Magyar Rádió népi zenekarának műsora. — 17.00: Händel müveiből. — 17.3Ó: Angyalföld. Varga Domo­kos írása. — 17.45: Tánczene. — 19.00: Tartuffe. Opera három félvoJ násban. — 2100: A Magyar Rádió népi zenekarra játszik. — 22.00: Zene­kari hangverseny SZERDA KOSSUTH-RÁDló: 8.30: Operarész­letek. 10.30: óvodások műsora. — 11.00: Délelőtti kórushangverseny. — 31.30: Szvit a ,.Berlin eleste“ című film kísérőzenéjéből. — 12.15: Tánc­zene. — 13.00: Vadlibák. Elbeszélés. — 13.20: Dankó Pista dalaiból. — 14.25: Úttörő-híradó. — 15.20: Tamás bátya kunyhója. Rádiójáték. — 16.00: Zenekari hangverseny. — Í6.40: Kedves hallgatóink! Levelekre vála­szolunk. — 17.10: Nemzetközi kér­dések. 17.25: Szív küldi szívnek szí­vesen. — 18.00: A virágzó mezőgaz­daság útján — 18.30: Vidéki népi zeneivarok és népi énekesek műsorá­ból. — 19.(X): Közös dolgainkról Irta és elmondja Veres Péter Kossuth díjas író. — 19.15: Jó munkáéit —~ szép muzsikát. — 20.20: Mesél a fiim. — 21.22: Tánczene. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: A Ma­gyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. — 0.10: Boros nóták. PETőFI-RÁDIó: 6.50: Csárdások. — 14.00: Művészlemezek. — 14.40: A Magyar Rádió kisegyüttese játszik. — 15 20: Magyar szerzők könnyű muzsikája. — 16.20: A leány és a halál. Elbeszélő költemény. — 16.41: Bura’ Sándor és zenekara játszik — 17.20: Ifjúsági műsor. — 18.30: Elő­adás. — 18.50: Klasszikus operett­részletek. — 19.30: Az épülő kommu­nizmus nagy országában. — 20.00: Keletszlovák dalok. — 20.20: Sport­híradó. — 20 40: Operettrészletek. — 21.20: Orvosi tanácsok. — 2130: Népi zenekarok hangversenye. — 22.30: Vidám melódiák. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH-RÁDló: 8.30: Zenekari hangverseny. — 10.10: Spanyol nép­dalok — 1Ó.30: Kedves szóval, vi­dám dallal. — 10.50: Szimfonikus táncok. — 11.30: Sanyarú sors. Kol- cov költészetének ismertetése. — 12.15: Operarészletek. — 13.00: Is­meretterjesztő előadás. 13.20: Szov­jet operettrészletek. — 14.25: A Rá­dió Gyermekujság műsora a kisis­kolásoknak. — 15.30: Az épülő kom­munizmus nagy országában. — 16.00: Indulók és táncok fúvószenekarral. — 16.20: „Szenvedő hazám.” Részlet Vercors könyvéből. — 16.35: Szív küldi szívnek szívesen — 17.10: Vá­laszolunk falusi hallgatóinknak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 3.8.00: Riport. — 18.20: Operettmuzsika — 19.00: Görbe Figyelő. — 19.30: Tánc­zene. — 20.20: Operarészletek. — 20.50*: Ifjúság. Aczél Táblás Sztálin- és Kossutli-dijas költő verse. — 21.00: Szülőknek a nevelésről’. — 21.20: Kellemes szórakozást. — 22.15: Helyszíni közvetítés a Város­ligeti Műjégpályáról. — 22.25: Kő- ezé Gyula és zenekara játszik. — 23.00: Zenekari muzsika. — Ö.10: Magyar népi muzsika. PETöFJ-RÁDIó: 6.50: Magyar népdalfeldolgozások. — 14.00: Zene­kari hangverseny. — 14.40: A Ma­gyar Rádió népi zenekara játszik. — 15.10: Mai lengyel költők. — 15.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: Műsor az úttörők zenei szak­köreinek. — 17.25: Német népi mu­zsika. — 17.50: Hazai nagyvadjaink. Előadás. — 18.00: Kamarazene. — 19.00:<A méla Tempefői. Vígjáték. — 20.30: Tánczene. — 2130: Sporthír­adó. — 21.50: Vidám kórusok. — 22.20: Zenekari hangverseny. PÉNTEK KOSSUTH RÁDTó: 8.30: A Bel ügy minisztérium népi zenekara játszik. — 9.00: Indulók és tömegdalok. — 10.10: Adám Teréz énekel. — 1Ó.30: óvodások műsora. — 11.00: Opera- részletek. — 11.30: Effi Briest. Fon­tain regényének ismertetése. — 12.15: Román és szlovák népi mu­zsika. — 13 00: Tánczene. — 14 25: Úttörő Híradó. — 14.50: Kamaraze­ne. — 15.10: ..Légyen víg telünk, nyarunk.“ Költemények. — 35.25: Klasszikus operettek. — 16.00: Orosz nyelvlecke. — 16.20: Fiatalok sport- híradója. — 16 40: Závodszky Zoltán énekel. — 17.10: Az egysejtűtől a gerincesig. Előadás. — 17 30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: Ri­port műsor iparcikkeink minőségéről. — 18.30: A Magyar Rádió népi zene­kara játszik. — 19.00: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 19.15: „Ember és polgár leszek...“ Emléke­zés Csokonai Vitéz Mihályra halálá­nak 150. évfordulóján. — 20.20: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszik. — 21.30: Sporthíradó — 22.10: Tíz perc külpolitika. - 22.20: Tánczene. — 22.50: Előre föl! A haza szólít! — 23.00: Caruso olasz dalokat énekel. — 23.30: Verses-ze­nés összeállítás. — 010: Magyar muzsika. PETőFI-RÁDIó: 6.50: Kerlngők. — 14.00: Operarészletek. — 14.50: Népek dalai és táncai. — 15.30: Bacs orgonaműveiből. — 16.00: Puszták dalai. — 16.40: Zenekari muzsika. — 17.30: Albertfalva jövője. Riport. — 18.00: Kamarazene. — 18 30: Az épülő kommunizmus hagy országá­ban. — 19.00: A kórusirodalom gyöngyszemei. — 19 25: Előadás. — 19.40: A Somogy megyei népi együt­tes zenekara játszik.— 20.00: Tánc­zene. — 21 00 : 900 millió... — 22.10: Operarészletek. SZOMBAT KOSSUTH-RADIó : 8.30: Zenekari hangverseny. — 9.20: Úttörő-híradó. — 10.10: Légy jó mindhalálig. Mó­ricz Zsigmond színműve. — 11.52: Ifjúsági kórusok. — 12.15: Köny­nyü melódiák. — 13.00: Egy kultúrcsoport története. — 13.40: Szórakoztató fúvószene. — 14.25: A balett útja. Pétervártól Leningrádig. Előadás. — 15.20: A német milita- rizmus és Magyarország a második világháború idején. — 15.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.10: Ko­dály kamaramüveiből. — 16.40: Ked­ves hallgatóink! Levelekre válaszo­lunk. — 17.10: Népművészeti Inté­zet műsora. — 17.30: Szövetkezeti Híradó. — 18.00: Egy falu — egy nóta. ~ 18 30: Az épülő kommuniz­mus nagy országában. — 19.00: ..Ze­nés esték Budapesten.“ — 20.20: A szilveszteri kabarémíisor ismét­lése — 23.15: Helyszíni közvetítés a Városligeti Műjégpályáról. — 22.25: Tánc éjfélig. — 0.10: Mulató nóták. PETőFI-RÁDIó: 6 50: Filmzene. — 14.00: Operettrészletek — 14.50: Két elbeszélés. — 15.20:'Az opera mindenkié. Verdi: Othello. — 16.20: Ismeretterjesztő előadás. — 16.40: Tánczene. — 17.10: Orosz nyelvtan­folyam haladóknak. — 18 00: Szati­rikus versek. — Í8.20: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Külpoli­tikai kalauz — 19.10: Sosztakovics: Dal az erdőkről. — 19.45: Román előadóművészek műsorából. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: Fali Leó ope­rettjeiből. — 21.20: Népi zenekarok hangversenye. — 22.00: A Párizsi Conservatoire zenekara játszik. VASÁRNAP KOSSUTH-RÁDló: 810: Egy falu — egy nóta. — 9.00: Zenés fejtörő. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: A Gyermekrádió műsora. — 11.00: Láttuk, hallottuk, olvastuk! — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.15: Jó munkáért szép muzsikát! — 14.15. A Magyar Rádió szimfónikus zene karának hangversenye. — 15.30: Egy hét a külpolitikában. — 15.45: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.15: Elek apó... Benedek Elek néprajzi gyűjtése. — 17.05: Tánczene. — 37.40: Kincses Kalendárium. — 18.40: Rádiólexikon. — 19.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országá­ban — 20.20: Ibsen és Grieg. Peer Gynt. — 21.30: A vasárnap sportja. — 22.10: Részletek a rádió operett­jeiből. — 22.55: Budapest hangver seny termeiből. — 0.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00: „Amor be­tege.“ Dalok. — 9.00: Falurádió — 9.30: Miska bácsi lemezesládája ' — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Népek zenéje — 1150: Zenés vasárnapi délelőtt. — 12.25: Költé széfünk a felszabadulás után. — 13.00: Müvészlemezck — 14.00: Szó­rakoztató muzsika. — 35.00: Minden napi tévedések a csillagászat köre bői. — 15.20: Régi magyar dalok — 16.00: Operarészletek. — 17.00: A Rá dió Gyermekszínházának műsora. — 17.50: Könnyű szimfónikus zene. — 18.35: Mozart kamaram íí vei bői. — 19.10: Maupassant: A becsületrend lovagja. — 19.30: I. Rácz Zsiga és zenekara játszik. — 20 20: A „Tar tós békéért, népi demokráciáért!” című lap ismertetése. — 20.35: Tánczene. — 21.30: Fúvószene a ba­ráti rádiók műsorából. — 22.00: Ze­nekari hangverseny. (A Magyar Rádió a müsorválloz- tatás jogát fenntartja )

Next

/
Oldalképek
Tartalom