Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-23 / 19. szám

EGY ELMARADT ÉVFORDULÓ ÉS ELŐZMÉNYE!

(Szádján a dal.

• •

Mull év decemberében ünnepelte az ország Kodály Zoltán 72. születésnapját. Országos ünnepségeken rótta le tiszteletet és megbecsülését országunk népe. Felhangzottak a díszünnepélyen a mester legszebb alkotásai — köztük a »Psalmus« csodálatos akkordjai — Kecskeméti Vég Mihály ódonveretű versei.

Öröm töltötte el a dolgozó nép szívét, hogy a mester friss egészségben, alkotó éré je teljében érhette meg ezt a szép évfordulót. A kecskemétiek számára kettős volt az őröm, hiszen Kodály — városunk szülöttje, a felejthetetlen »Psalmus« verseit is kecskeméti költő szerzetté — és mégis... ebben a városban nem emlékeztek meg tavaly arról a napról, amelyen 72 évvel ezelőtt egy kecskeméti házban meglátta a napvilágot korunk egyik legnagyobb zeneköltője. Nem zen- dült fel Kecskeméten a mesternek egyetlen alkotása sem ezen a napon.

Nem lehet erre pirulás nélkül emlékezni. De arra sem lehet restelkedés nélkül gondolni, hogy itt Kecskeméten, abban a városban, amelyik az elnyomatás szomorú évtizedeiben a népi zenekultúra egyik bástyája volt, ahol országos hírű énekkarok rendeztek eseményszámba menő bemutató előadásokat, ahol még két-három évvel ezelőtt is 18— 20 üzemi és másféle énekkar terjesztette a magyar kóruskultúrát, ma mindössze négy énekkar maradt, az ifjúsági énekkarokon kívül.

Mi lehefeM ennek az oka, és hol van a kivezető út?

Nem olyan egyszerű erre választ adni. Menjünk el a Barne- válba, egy olyan vállalathoz, ahol nem is olyan nagyon régen még virágzó énekkari kultúrát lehetett találni. Az azóta feloszlott énekkar díjakat, is nyert versenyeken, egy szép se- lyemzászló még ott díszeleg ebből’ az időből az egyik irodában. Megvan az énekkar régi zongorája is. Dehát, nem lehet énekkart toborozni, mert kevés a féríidolgozó, az üzemben jobbára nők dolgoznák, és ha már énekkar, akkor legyen vegyeskar. Nem igen van pénz a karmester honoráriumára sem. De

azért, volna kedv, a régi énekkari tagok közül sokan újra dalolnának. A vállalat vezetője örömmel vette tudomásul ezt a tényt és segítséget és támogatást ígért. — A kultúrfelelős ígéretet is tett, hogy ha minden jól megy, az első műsorszám, amit betanulnak, Kodály: Kállai kettőse lesz. Lám, ezen a helyen a figyelmes érdeklődés, a szervezőképes irányító munka hiánya vagy gyengesége miatt folyt szét az énekkar. Kis lendítéssel újat, erősebbet, lelkesebbet lehetne szervezni. És így van ez nem egy üzemünkben, ahol elnémult a dalosok ajka. Legfeljebb azzal a különbséggel, nogy a kulturális célokra szánt költségvetési összeg nagyrészét nem a tánccsoport kapta, vagy a zenekar, hanem a futballcsapat, illetve a kosárlabdázók.

Pedig milyen kár volt a régi énekkarok megszűnésébe belenyugodni, szétengedni azokat a szorosan összetartó szálakat, melyek ezeket a dalos kollektívákat megerősítették, kiengedni a kezünkből csak Kecskeméten négy-ötezer dolgozó kulturális nevelését, zenei fejlesztését. Mert egy énekkar nemcsak kórusszámokat előadó csodálatos hangszer, hanem nevelője a kollektív együvétartozásnak, az elv- társias segítőkészségnek, a baráti összefogás érzésének és nem utolsó sorban a helyes zenei ízlésnek. Márpedig, aki nem hisz a zene hatalmas közösségformáló erejében, nézzen szét a hatalmas szovjet nép milliói között, meggyőződhet ennek az állításnak az igazságáról.

Persze, közrejátszottak korábbi szűklátókörű kultúrpolitikánk »szempontjai« is, amelyek az énekkart legjobb esetben csasztuska mondó brigádnak, vagy műsoros esteken gombnyomásra előálló éneklő egyletnek tartották. Hatott az az országos ok is, hogy tömegdal- irodalmunk olsekélyesedett. Kevés igazán jó kórusművet kaptak énekkaraink. Márpedig jó kórusművek új, a mai életünk szépségeit, problémáit, teljességét kifejező kórusművek nélkül, kóruskultúra fejlődése sem képzelhető el. Kártékonyán befólyáKodály 70. születésnapján még nagyszabású ünnepség zajlott le

Kecskeméten. Képünkön az egyik ifjúspei énekkar szereplés

közben.

A gépgyári munkásénekkar. Egyike azoknak, amelyek megmaradtak,

solta a kórustagok ízlésbeli ellenállását, a mostoha viszonyok közötti helytállását a szórakoztató limonádé zene elburjánzása, amely különösen az Ifjabb kórustagok lemorzsolódását segítette elő.

Ehhez járult itt, Kecskeméten az is, hogy a zenéhez értő kórusvezetők között is több ízben voltak egyenetlenségek. Nem értették meg egymást, a vetélkedések közben egymás után olvadtak el a kezükben énekkaraink. Jellemző, hogy legtöbb énekkarvezető majdnem teljesen visszahúzódott attól, hogy a szólamok korrepetálásán, a vezénylésen túl, esetleg a zenei tömegmozgalom kifejlesztése érdekében rábeszélő, szervező munkát is végezzen. Érdemes volna azon elgondolkodni, hogy vajon Bartók és Kodály, ez a két lángelme, á Horthy-korszak embertelenségeinek évtizedeiben ugyan miért indult vándorútra az országban, nyomorúságos anyagi viszonyok között összegyűjtve a magyar népdal mérhetetlen kincseit, és a hivatás- tudat lobogó fáklyájaként még a szomszédos népek népművészetének kincseibe is belevilágítva? Ilyen nagy áldozatokra ma szükség nincs. De talán több lelkesedést joggal elvárhatunk a kecskeméti igen tehetséges, nagyszerű teljesítményekre képes kórusvezetőktől is. Emellett természetesen nem lehet szó nélkül elmenni az üzemi bizottságok, a szakszervezet, a vállalatvezetés mulasztásai mellett sem. Ezeknek a mulasztásoknak eredményeként támogatás nélkül maradtak a lelkes üzemi dolgozók kezdeményezései, az énekkar nélkül maradt dalosok óhajtásai. Fordítsuk visszájára ezt a hibát és mondjuk meg kereken, nagyon sok tekintetben azon múlott és múlik ma is a kitűnő gépgyári énekkar fennmaradása és további fejlődése, hogy az üzem felelős vezetői lelkesen támogatják az üzemi kórusmozgalmat.

Hagyjuk a múltat, beszéljünk a jövőről. Amit eddig elmondtunk, abból a vázlatos Képből a kivezető út körvonalai is kibontakoznak. Ahol rendszeresen támogatták és segítik a kórusmozgalmat, ezt a megragadó erejű, nagyszerű kulturális értéket, ott az akadályokon keresztül ma is él és fejlődik ez a mozgalom. De mindez néni elég. Az énekkari kultúra elsorvadását Kodály városában az is elősegítette, hogy az énekkaroknak nem volt vetélkedő fóruma, előadói dobogója évek óta. A kul- túrversenyeken tíz-tizenöt perces szereplés nem elégíthette ki énekkaraink lelkesedését, nem mutathatták meg erejüket. Hát hol volna a kóruskultúra fejlődésének méltó hajléka, ha nem Kecskeméten, ahol az európai kórusirodalom legnagyobb zsenije született. Nem lehetne Kecskeméten kórusaink felélesztése érdekében, vagy azzal egy- időben programmá tenni, nogy minden esztendőben seregszemlét tartanánk kóruskultúránk fölött? Talán éppen a nagy mester, Kodály születésnapján. Tűzzünk ki díjakat a verseny győztesei számára. Hirdessünk pályázatokat a kórusirodalom helyi fejlesztése érdekében, és minden bizonnyal az erők összefogásával nemcsak a felszínes, hazug és hamis limonádé muzsika áradatának lehetne gátat vetni ebben a szép városban, hanem végre meg lehetne teremteni a lehetőségét annak, hogy első ízben elhangozzanak Kecskeméten is Kodály Zoltán halhatatlan alkotásai, megismerje Kecskemét népe is a Psalmus Hungarians!, hiszen gyökerei mélyen a kecskeméti földből táplálkoznak, és ez a város valóban a népi dalkultúra forrásává, őrhelyévé váljék,

Csáki Lajos

<

QtípiUik kinőtt

Kullúrcsoportjaink keltik életre megyénk egyes tájainak egykori népviseleti darabjait, hogy művészeti bemutatásaik valóban eredeti színekben tükrözzék a vidék sajátos népi kultúráját. A pompás, a feledésből előtörő formák, színek, díszítések kelnek életre Drágszélen is. A drág- szélick művészete a magyar életnek egy-cgy darabját mutatja! be. líra gszeli asszonyok és leányok ismét varrják a nép kincsének egy-cgy gyönyörű darabját. Ezek az asszonyok, leányok nemcsak megőrizték a régi népviseleti kincseket, hanem továbbfejlesztik ezt a művészetet új, boldogabb életünk gazdagítására.

Sok ssív9 még több szeretet, munka kell ahhoz.,.

CSÁNYI VTCA. — Gyere velem kedves olvasó és lálogas* sunk el oda, ahol az átlagosnál többszörösen hatványozott erő« feszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy embert neveljenek* — A Gyógypedagógiai Intézet. — Kapuja nyitva áll a látogatók számára.

187 gyerek és 14 pedagógus. Meghitt viszony és optimizmus* Ez van az iskolában. Nehéz, szép; sok szív, még több szeretet* munka kell ahhoz, hogy a szellemileg fogyatékos emberpalán- iákból ember, építőember váljék. És legtöbbjük, talán minden nyolc gyerek közül öt vagy hat a szocializmust építő társadalmunk hasznos embere lesz. És hogy ez így van, íme hadd mutassak neked egy nem közönséges példát. Itt van a kis Horváth Tibi* Négy évvel ezelőtt négykézláb jött be az iskola kapuján. Ma emberhez méltóan jár, megtanult írni. Vagy még egy másik eseti Itt ez az értelmes arcú kis fiú. Ez a kis Kürtösi. Négy éve hogy itt él. Négy évig csak evésre használta a száját, két hete meg* szólalt. Beszél. Majd belőle is ember lesz.

EZEN A PONTON találkozik a nevelés a gyógyítással. Nem könnyű, de ennél szebb feladatot nem vállalhat magára ember* Gyógyítás, nevelés; oktatás, e hármas és mégis egy az, ami cm* bért formál. Ideg, velő, ész összeforlódik az akarattal és olyan gyümölcsöt terem, amelynek láttára a szülők szive repes.

I Add a kezed kedves olvasó, hadd vezesselek be azokba a »műhelyekbe«, ahol az embert hovácsoljálz.

íme itt ez a terem. Itt a kezdet. Itt tanítják meg játszani a gyerekeket. Most is kézügyességi gyakorlatot végeznek. Az asztalra rajzolt körök vonalán bab- és kukoricaszemeket helyez* nek el. Bizony beletelik egy délutánj amíg egy tizenöt centimé* teres átmérőjű kört végigraknak a gyakorlatlan kezek. így me* hetünk sorban a csoportokon, mielőtt az első osztályba lépnénk* Az első osztályt még megelőzi a kísérleti, az átmeneti és az elő* készítő, s ha ezeken végig megy a gyerek, csak azután válik al* kalmassá arra, hogy a gyógypedagógiai iskola első osztályába léphessen.

PILLANTSUNK be a negyedik osztályba. Itt már értelmi munka folyik. Földrajzi fogalmakkal ismerkednek, szavalnak:* számolnak és sok egyéb dologgal foglalkoznak.

Ha feleletet vársz kedves olvadó arra, hogy hogyan élnek ezek a gyerekek, gyere velem tovább.

— íme a raktár. Citromtól a csokoládéig, szalonnától a kii* lenböző befőttekig, — ami szemnekfszájnak ingere, — mindent megtalálsz a polcokon.

Gyere a hálószobákba. — Tisztaság. Rend, Maguk a gyerekek hozzák rendbe ágyaikat reggelenként ügyesen, szépen. A háló padozatán szőnyeg, az ablakokon függöny. Barátságos légkör* Csak bizony kevés a hely, sok emberke lakik egy-egy szobában» Szükséges lenne, ha bővítenék az intézetet. Vagy pedig, ha <t megyénkben nemcsak ez az egy intézet működne. Csongrád nur* gyében például tizenegy gyógypedagógiai iskola dolgozik. Bács* megyében is helyes lenne, ha bővítenék.

KIVÁNCSI VAGY a nevelésrei— Sokat nem mandhatolfy csak amennyit láttam. Az intézetben az a büntetése a növendőa kéknek, ha valaki nem dolgozhat. Minden gyerek azon igyekszik* hogy minél jobban viselkedjen, mert akkor biztos segíthet vala* mit dolgozni. — Ez csak a munkára való nevelésre vanatkozilcj Más téren történő nevelés pedagógiai megoldása sok papírt és hosszú időt venne igénybe, ha le akurmim imi. így hát hagyjulzi Helyette inkább azt írom le, hogy pártunk és karmanyunlc is ad szivet, szeretetet ehhez a munkához. 1952 áprilisában meg* szüntette a vízhiányt. Fürdőt, tust, csatornázást, egy pokróc he* lyett báromat, elegendő lepedőt, szalmazsákok helyett matraca* kát, meg még sok egyéb fontos dolgot juttatott az intézetnek, ca ezt a nevelők soha nem fogják elfelejteni. Ez a gondoskodás bele itta magát minden olyan cselekedetükbe, amely a nevelést segíti elő, hiszen minden gyerekcsoport egy-cgy csokor, amelyet nevelőik a szeretetük szálával kötöttek körül.

Es?ik Sándor;