Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-19 / 15. szám
BESZÉL« Boldog, vidám órák a kecskeméti Vörösmarty utcai gyermekotthonban A Bács-Kiskunmegyei Terményforgalmi Vállalat és a Kecskeméti Kiskereskedelmi Vállalat együttesen bölcsödét és napközi otthont létesített Kecskeméten a Vörösmarty utcában. A napközi részleg korábban épült, hogy a vállalatnál dolgozó asszonyok apró gyermekei a munkaidő alatt gondozásban részesülhessenek. Ez a részleg a két vállalatnak csaknem 100.000 forintba kerül. Nemrég nyílt meg a bölcsödéi részleg, amely majdnem 400.000 forintos költséggel épült. A gyermekek mindkét részlegben a vállalat által beszerzett egységes ruhákban töltik a napot. A bölcsödében négy szakképzett gondozónő ápolja a gyermekeket 3 éves korig. A napköziben a 3—5 éveseknél két szakképzett óvónő van foglalkoztatva. Az iskolások részére pedig egy tanítónő, aki biztosítja a gyermekek jó tanulását. A képen a napközi otthon életéből egy epizódot mutatunk be, amikor a gyermekek »kötelet húznak-«. A mellette lévő képen láthatjuk a délutáni leckemagyarázatot, az iskolai tanulásra való felkészülést. A nagy képen pedig az óvodai részleg kicsinyeinek étkeztetése látható. Ezek a képek arról beszélnek, hogy mindkét vállalat kormányprogramunk szellemében hogyan gondoskodik a dolgozók gyermekeiről. HÍREK A KUNSZALLÁSI szövetkezet dolgozói párosversenyre hívták ki a csolyóspálosiakat és vállalták, hogy kiskereskedelmi beszerzési tervüket 105 százalékra, a szikvízüzem terveit 110 százalékra, mozgalmi előirányzatukat 105 százalékra teljesítik. Emellett az elfekvő árukészletet 30 százalékkal csökkentik és a község dolgozóinak vetőburgonyát biztosítanak. A pálmonostori szövetkezet dolgozói Aranyhegyen egy új italbolt létesítését vállalták, valamint azt, hogy vendéglőjükben bevezetik a hidegétel árusítását. « A POSTAI KÜLDEMÉNYEKNEK — főleg hírlapoknak — gyorsabb és biztonságosabb kézbesítése érdekében a megyei postahivatal kéri Kecskemét város lakosságát, hogy házuk kapujára, vagy lakásuk ajtajara levélszekrényt, vagy levélládát szereltessenek fel. Ezzel elősegítik a postai kézbesítők munkáját és távollétük esetén a kézbesítő biztonságos helyen visz- szabagyhatja a nem könyvelt küldeményeket, vagy értesítőket. — Megyei postahivatal, Kecskemét 1. ÖTVENHÉT HOLD öntözéses területen gazdálkodik már az idén a Tassi Alkotmány Termelőszövetkezet. Az építéssel jórészt már elkészültek, öt holdon zöldségféle, tizenöt holdon kukorica, cukorrépa, burgonya és lucerna termesztését tervezik az öntözéses területen. * 55.000 FORINTOS beruházással 1000 méter villanyhálózat bővítést kap az első negyedévben Kunszentmikiós község. Az utcák kijelölése megkezdődött s rövidesen több mint harminc házban gyullad ki a fény. * BAJA PAPIUKATERMELÖ! versenyre hívták Kalocsa es .(irnjéke paprikaternielő gazdáit. A verseny célja a holdanként) 00 mázsás paprikaterméi elérése. E FANEVELÉSI VERSENY in dúlt Érsekcsanádon a népfrontbizottság kezdeményezésére. A községben szokásban volt eddig is az utcák fásítása, de azzaí már senki sem törődött, hogy az elültetett fácska meg is maradjon. A versenybe az egész község bekapcsolódott és a szomszédok páros versenyben vannak. Megkezdték a lefolyó csatornák hídjainak javítását is társadalmi munkával. * a bajai járásbíróság Zobik Ilona bajai lakost, a 73/3 Építési Vállalat üzemi étkezdéjének vezetőjét azért vonta felelősségre, mert naponta több étkezőt jelentett, mint ameny- nyi valóban étkezett és ezzel 2121 forinttal károsította meg a vállalatot. A bíróság egy évi börtönre ítélte. Tajti János kiskunmajsai cipészmester Baján és Kalocsán 57 mázsa kukoricát vásárolt üzérkedésre. A megvásárolt kukoricát a vételárnál jóval magasabb áron árusította Kiskuninaj- sán. Árdrágítás miatt a bajai bíróság 6 hónapi börtönre ítélte. • KÖZKÍVÁNATRA műsorra tűzte a Kecskeméti Vidám Színház Lehár: »Vándordiák« című operettjét. A szereposztás marad a régi, csupán Karolina szerepét veszi át Vértess Nelly, aki ezt a szerepet Szolnokon má: nagy sikerrel játszotta. * A MEGYE LEGSZEBB piactere épül Szabadszálláson. 27 méter hosszú és 6 méter széles kétoldalas elárusító csarnok épült. A piactéren a korszerű nyilvános YVC is nemsokára elkészül. Most a piactér feltöltésén és lekövezésén dolgoznak. Az idén 20 ezer köbméter földet hordtak már oda, körülbelül 7000 köbmétert társadalmi munkával. A már odakészített 15 vagon kő még nem elég a piactér lekövezéséhez. A végi gabonapiac parkosításával felszabadult követ használják majd fel és társadalmi munkával szállítják az építkezés színhelyére. Toió-útimilntó 4. HÉT Olasz bajnokság Két tipp: Internazionale—Fiorentina 1 x Catania—Róma x 1 Pro Patria—Bologna 2 x Spal—Milan 2 2 Udinese—Borinó 1 x Lazió—Triestina 1 1 Francia bajnokság Troyes—St. Etienne 1 1 Toulouse—Reims 1 2 Metz—Lens 1 x Bordeaux—Strasbourg 1 1 Kézilabda női Váci Vív.—Békéscsabai Lokomotív 2 2 Győri Vasas—Miskolci Lokomotiv 1 2 PÓTMÉRKŐZÉSEK Francia bajnokság Nice—Monaco 1 i Lyon—Racing Paris 2 1 Olasz bajnokság Napoli—Sampdoria x i Kézilabda női Bp. Lokomotiv—Szombath. Lók. 2 2 aBBVBBasaatiBBHaiBBaHBBaaHPiBiiifl Apróhirdetések A KECSKEMÉTI Épületlakatosipari Vállalat esztergályos, épületlakatos és kovács szakmunkásokat és 18 éven lelüli segédmunkásokat felvesz, — Kecskemét, Árpádváros 17. ’ 3020 A BÁCS KISKUNMEGYEI MÉH Vállalat felszámolását lebonyolító csoport felhívja a vállalat ügyfeleit, hogy 1954. december 31. előtt keletkezett követeléseiket sürgősen jelentsék be Kecskemét, postafiók 135. sz. (Kiskőrösi út 1, sz.) címzéssel, mert az elkésett ’ bejelentések esetleg nem lesznek kifizethetők. _________________________________3018 1 4 PRIMA Neiszer kaptár keretekkel 200 forintért. Ugyanott ház eladó 30.000-ért. Kalocsa, Vigadó. 47 FODRÁSZNŐT állandó alkalmazásra keresek. Levágott női hajat veszek. Kecskemét, Gáspár Ándrá3 utca 7. 55 KECSKEMÉTI 44. sz. Autóközleke dési Vállalat autószerelőket felvesz. Árpádváros 19. (Szentháromság temető mellett.) 3013 Bácskiskunmegyel NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1 sz. Telefon: 25-16, 26-19. 11 22. Felelős kiadó: NÉMETI JóZSEfr Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 22—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét — Telelőn: 24—09 F. v.í Faragó Imre igazgató DCiáJLítch a k&iieJJÍgj&L RÜVID IDŐ ALATT több, mint hatezer látogatója volt a Szabadságharcos Szövetség által rendezett kecskeméti kiállításnak. A kiállítás helyiségében, az Ujkollégium dísztermében vidám zene és nagyméretű képtáblákból álló igen szép kivitelű érdekes anyag fogadja a látogatót. A táblák egyik sorozata a török hódítás elleni harc korát és hősiességét eleveníti meg. A harci erényeknek nagyszerű példáit, a hősies hazaszeretet, lelkesítő tényeit éppúgy megtanulhatja itt a néző, mint a kor hadászati, kultúrpolitikai, gazdasági jellemvonásait. A MÁSIK KÉPSOROZAT Zrínyi Miklós, a kard és a toü nagyszerű hősének eposzát, a Szigeti veszedelmet eleveníti meg. A kiállítás végén érdekes képtáblákon ismerkedhetne meg a látogató a hősi hagyományokat ápoló hazai szervezet, a Szabadságharcos Szövetség munkájával. Megtudhatjuk a képekről, hogy az egyik legkedveltebb sportág a céllövészet. Kun Szilárd, a világhírű magyar céllövő-verseny- ző a legutóbbi olimpiai játékok nagysikerű hőse is az MSZHSZ lövészkörének látogatásával indult el az olimpiai bajnokság felé vezető úton. De ne menjünk ilyen messze, a mi megyénkben is többezer fiatal versenyez, tanul, gyakorol a lövészkörökben és a nagyobb jártasságot, céllövő képességet feltételező lövészklub munkájában. A halasi céllövők közül például az egyik az elmúlt esztendei országos, bajnokságokon harmadik helyezést ért el, ami igen szép és lelkesítő eredmény. — Most folynak a minden évben megrendezett szokásossá vált ifjúsági céllövő versenyek, melyeket a szövetség a DISZ-szel karöltve tart meg. A céllövészet fiatal versenyzői a DISZ II. kongresszusának tiszteletére küzdenek a minél jobb lövész-* teljesítményekért és a versenr elsőségéért. MEGYÉNKBEN közel négyszáz fiatal vesz részt az MSZHSZ másik kedvelt szakkörének munkájában, a motorosok szakmai tevékenységében. A szövetség fiatal tagjai, akik a' kiállításon őrködnek, elárulták, hogy a motorkerékpárosok mellett gépkocsivezetők is tehetnek vizsgát az MSZHSZ motorosköreiben. IGEN KEDVELTEK fiatalságunk előtt — de még az idősebbek előtt is a rádiószakkörök. Kecskeméten rövid idő alatt nagy tömegek kapcsolódtak be a rádiószakkörbe. Megyeszerte több mint kétszáz jól képzett rádióamatőr már működik, js egyre többen teszik le a szakkör elméleti és gyakorlati anya-; gából a vizsgát. Sajnos, a megyei rádiós klub létrejöttét erősen akadályozza, hogy nem akadt még Kecskeméten klubháznak megfelelő helyiség. AZ EGÉSZ KIÁLLÍTÁS haladó hagyományaink tiszteletére, a hősiesség, a fiatalos merészség, a hadierények megbecsülésére nevel. — A szövetség azonban nemcsak ilyen módon ápolja haladó hagyományainkat, hanem úgyis, hogy rendszeresen tart megyeszerte történelmi előadásokat. Az elmúlt évben 84 ilyen előadás hangzott el, több mint ötezer hallgató előtt. Csak Baján 800 látogatója volt a szövetség által rendezett előadásoknak, melyet sokszor filmvetítéssel, kultúrműsorral és tánccal egészítettek ki. A KIÁLLÍTÁST eddig hatezer érdeklődő tekintette meg. Most indult meg újból az iskolák munkája. A szünidőről visz- szatért diákok csoportosan nézik meg a szép és érdekes kiállítást. Tegnap tekintette meg pl< a Kecskeméti 22. számú Iparitanuló Iskola csoportja. Új vezetőséget választott a Madarasi Egységes Falusi Sportkör A madarasi népes sportkedvelő tábornak nagy eseménye zajlott le néhány nappal ezelőtt. Ezen a napon tartották meg a Madarasi EFSK vezetőség újjáválasztását. A választáson a madarasi sportvezetők, szurkolók és sportolók nagyszámban képviselték magukat. A vezetőségválasztás során elnökké egyhangúlag ismét Sóhajda Józsefet választották meg, aki eddigi jó munkájával továbbra is megérdemelte a sportköri tagság bizalmát, titkárrá pedig Tósaki Jánost választották meg. A sportkör alelnöke az 1955-ös évben Feldhausz József lesz> A választás során és az azt követő vitában jól domborodott ki annak szükségessége, hogy a jövőben nagyobb összhangot kell teremteni a fiatalság politikai és sportnevelését irányító DISZ-szervezettel. A taggyűlés megállapította, hogy a sikeresebb szereplés egyik feltétele a DISZ-szel való szorosabb együttműködés, amely megvalósítható, hiszen Gulyás János elvtárs, a községi DISZ-titkár már eddig is bo* bizonyította, hogy szívén viseli a sportkör érdekeit. A sportkör 1955. évi munkája sikeresebbé tétele érdekében szervezetileg meg kell erősíteni a sportkört, hogy eredményesebb legyen a község sportmunkája. Mindehhez az elvi és gyakorlati segítséget megkapja sportkörünk. Ennek legjobb bizonyítéka az, hogy a megyei és a járási TSB, valamint községi sportvezetőink hathatós támogatásával sportpályánkon felépítettük a korszerű- öltözőépületet, amely most már nemcsak a labdarúgók, hanem a többi sportág képviselőinek is otthont fog nyűj tani. Még beszámolók arról is, hogy labdarúgó szakosztályunk Kovács István edző vezetésével kezdte meg a felkészülést az 1955-ös bajnoki évre. Tósaki János levelező, Madaras. Megyei egyéni sakkbajnokság értékelése Szombaton este befejezést nyert az MTSB rendezésében Bács-Kiskun megye 1954. évi egyéni sakkbajnoksága, amely 8 napos heves küzdelmet eredményezett a megye 12 legjobb sakkozója között. A verseny végeredménye: 1—2. Tóth László és Törteli Imre (Kecskemét) 8—8 pont. 3. Gocsál László (Baja) 7.5 pont, 4—5—6. dr. Saliin- Tóth István (Kecskemét), Huszár Ferenc (Kiskunfélegyháza) és Pápai Illés (Kecskemét) 6.5—6.5 ponttal, 7. dr. Sásdi János (Baja) 5.5 pont, 8—9. Morvái Szilveszter (Kecskemét) és Rockenstein László (Baja) 5—5 pont, 10. Hegedűs József (Kiskunhalas) 3 pont, 11. Farkas Károly (Kiskunfélegyháza) 3 pont és 12. Pallos József (Kecskemét) 1.5 ponttal. A díjakat az MTSB Társadalmi Sakkszövetsége nevében Bállá László elnök osztotta ki és méltatta a verseny jelentőségét, sportszerű és zökkenőmentes lefolyását. A versenyen I. oszt minősítést szerzett Gocsál László (Baja), aki szép, eleven játékával, nagy gyakorlati tudásával érdemelte ki az I. oszt. minősítést. Tóth László és Törteli Imr* *> kecskeméti játékosok anegerősítet- ték I. oszt. minősítésüket. Tóth László hivatali elfoglaltsága mellett is igen jól játszott minden játszmában, kitűnő elméleti felkészültsége a játszma megalapozásánál érvényesült, csupán a lebonyolításoknál hibázott többször s ilyen- Kor a játszma eldöntetlenül végződött. Törteli Imre rosszul kezdett, de a végén 5 játszma megnyerésével bebizonyította, hogy kitűnő sakkozó. Különösen Rockenstein és Huszár eileni játszmája volt kitűnő a végjáték-kezelése szempontjából. Dr. Sahin-Tóth István volt hivatali elfoglaltsága miatt nem készülhetett az erős versenyre, az első három fordulóban leadott pontokat a későbbiek folyamán nem tudta már behozni, de a hajrában igen jól játszott. Pápai Illés I. oszt. játékos ugyancsak rosszul indult, a végén több szép és kombinációs játszmádban növelte pontjai számát. — Huszár Ferenc fiatal kiskunfélegyházi tanár első nagyobb versenyén kitűnően játszott, jól és főleg nyugodtan sakkozik, további fejlődéséhez és eredményéhez sok sikert kíván az egész megye. — Morvái Szilvesz ter II. oszt. minősítést szerzett, az első fordulókban szépen indult, a verseny közepén és végén kifáradt, sok nyert játszmát elrontott. Eredménye így is jó, fejlődőképes fiatal, elméleti tudását fejlesztenie kell, versenygyakorlattal jobb eredményekre is képes lesz. — Dr. Sás:li János és Rockenstein László bajai sakkozók várakozáson alul szerepeltek, nagy gyakorlatuk révén jobb eredményt vártunk tőlük, több játszmát időzavarban elrontottak. A többi játékos is tudása legjavát adta, de a verseny izgalmait és a heves küzdelmet nem bírták. Raskó Ferenc versenyvezető’ min taszerűen végezte el nçhéz feladatát. AAAAAAAAAAAAAAAAAAAA4 A színház műsora Katona József Színház: Január 19-én este 7 órakor: Aranyemher.