Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-01 / 1. szám

Eredményekben gazdag új esztendőt sporttársak ! APROHIRDETESEK Az 195'res év, a magyar sport egyik legeredményesebb esztendeje volt. Ezt e megállapítást igazolja a magyar sport nagyszerű eredmény- sorozata, amit a nemzetközi talál­kozókon elért., Az egész világ bámu- attal vegyes elismerését vívta ki a magyar sport 1951,-ben. Ahol magyar sportolók megjelentek, mindenütt ielhangzott a szakértők ajkáról az a .érdés, mi a titka a magyar sport latalmas arányú fejlődésének. Erre a kérdésre a magyar sport vezetői egybehangzóan azt válaszolták, hogy a mi sikereinknek az a „titka", nogy nálunk a sport állami ügy, a párt és kormány minden lehetőséget megad a sportolni vágyó f iataloknak a sportoláshoz. Ilyen lehetőséget sehol másutt nem kapnak a sportolók, csak ott, ahol a szocializmust építik, ahol a sport a nevelés egyik legfontosabb eszköze. A mi hazánkban a felszabadulás óta töretlen ívben fejlődik a sport. Év- 1 öl-évre nagy büszkeséggel tekinthe­tünk y issza eredményekben, sikerek­ben gazdag felszabadulás utáni evekre. Ilyen büszkeséggel zárjuk .e a magyar sport 1951,-es évét is és állapítsuk meg űzi, hogy jó mun- <:át végeztünk, újaob sikereket ér­tünk cl a szocialista sport, a szo- szialista embertípus kialakításának utján, A magyar sport általános fejlődése tükrében megállapíthatjuk azt is, hogy megyénkben is egészségesen fejlődött 195k-ben a sport. Komoly sikernek számít az, hogy ellentétben az elmúlt évekkel, 1951,-ben nagy lendülettel és komoly eredményekkel működtek olyan sportágak, melyek eddig nem tudták tömegeket meg­mozgatni. Ilyen például az atlétika, örömmel láthattuk a falusi fiatalok nagy tömegének részvételét a falusi, majd járási spartakiadokban. Me­gyénk atlétikájának hatalmas erö- lartaléka a falusi fiatalok bekapcso- lódásc a sportba. Az ismeretlenség homályából bukkantak elő olyan te­hetségek, mint a lakiteleki Pulai Anna, a fiatal paraszt kislány, aki us országos bajnokságon is megállta a helyét és az 500 méteres síkfu­tásban mezítláb futva bajnokságot nyert. .. De súlyos hiba, s a hiba elköveté­séért valamennyien felelősek va­gyunk, hogy sem Pulai Annával, sem a. többi feltűnt hasonló tehetségű sportoló további sorsával nem tő- rödtünk. Nem segítettünk eleget ah­hoz, hogy tehetségük az egész ma­gyar sport számára minél eredmé- nvesebben kibontakozhassélc. Me­y'ijcnk sportvezetői számára intő pél­da legyen, hogy a jövőben ne kal­lódhassanak el a tehetségek, hanem kövessenek el mindent annak érde­kében, hogy a tehetséges sportolók tovább fejlődhessenek. Eredményesen fejlődött megyénk­ben a labdarúgás is. Ezt a népszerű és nagy tömegeket mozgató sport­ágat szinte valamennyi faluban űzik. E sportágban nagy sikernek számít az, hogy a Kecskeméti Dó­zsa, amely megnyerte a megyei baj­nokságot, az osztályozóban is első lett és beverekedte magát a kétcso­portos NB II-be. Ez egyben megyénk sportjának is nagy sikere. A birkózás, kosárlabda, torna, vívás, teke, asztalitenisz, röplabda változat­lanul azon sportágak közé tartoz­nak, melyeknél a fejlődés az ered­ményekből és a tömegek megmozga­tása, foglalkoztatása szempontjából jól lemérhető. Sajnálatos, hogy az ökölvívás 1951,-ben erősen vissza­esett, Egyedül csak Baján láthatjuk az igyekezetei e sportág felkarolá­sára. Változatlanul egyik legsúlyo­sabb hiányossága megyénk sportjá­nak az, hogy az úszóélet Baja ki­vételével nem tud eredményesen fej­lődni. Bár 1951,-ben értek el eredménye­ket sportköreink a sportolók és a közönség nevelése terén, de ezek ko­rántsem kielégítőek. Ezen a téren változatlanul súlyos lemaradások vannak. Az 1955-ös évnek kell meg­oldani a nevelés szempontjából leg­fontosabb kérdéseket. E rövid áttekintésből láthatjuk, hogy az országos eredményekből a a mi megyénk is kivette részét, A sikerekben gazdag 1951,-et most le­zárjuk és megyénk sportjának, sport­vezetőinek és sportolóinak azt kí­vánjuk, hogy az 1955-ös év sikerek­ben még gazdagabb legyen. 1955-ben sok Fenyvesi Mátét, Jagodics Lász­lót, Mihály fi Jánost, Szatmárinét és sok-sok Pulai Annát, Zsivoczki Já­nost adjunk az egész magyar sport­nak. Mezei István. Újévi üdvözlet Megyénk valamennyi sportvezető­jének. társadalmi aktívájának, spor­tolójának és a sportkedvelők népes táborának eredményekben, sikerek­ben gazdag új esztendőt kíván a Me­gyei Testnevelési és Sportbizottság. Török János, MTSB elnök. Mai labdarúgó eredmények Bp. Honvéd—Diósgyőri Vasas 6:1 (3:0). Szombathelyi Lokomotív—Do­rogi Bányász 1:1 (1:0). Győri Vasas—Csepeli Vasas 4:2 (2:0). Bp. Dózsa—Szegedi Haladás 3:1 (2:1). Salgótarjáni Bányász—Bp. Va­sas 3:1 (3:0). TŐlfek MEGJUTALMAZTAK rt megye nagyüzemeinek legjobban dol­gozó tervstaliszlikusait. Szabó Gyula, Kecskeméti Gépgyár 250 forintot, Izsák Dezsőnc, Alföldi Kecskeméti Konzervgyár 200 fo­rintot, Nagy Katalin, Malomipa­ri Egyesülés 150 forintot kapott. • AZ UJ ESZTENDŐBEN ismét megindulnak Kecskemét üze­meiben, vállalatainál a barátsági körök, az MSZT városi titkár­sága szervezésében. Négyheten­ként az irodalmi és földrajzi előadássorozatokat a legjobb szaktanárok tartják majd. • TIZENÖTEZER forintos beru­házással befejeződött a piactér feltöltése Szabadszálláson. A piactér rendbehozása a Hazafias Népfront programjában szere­pel. A tavasszal megkezdik a parkosítását. * HÁROM UJ gazdaasszonykor kezdi meg működését január el­ső hetében a bácsalmási járás­ban. • HATALMAS városfejlesztési terveken dolgoznak Kiskőrösön. Rendezik az utakat, utcákat, parkokat. A közületi épületeket bővítik és tatarozzák a jövő év­ben. Az előtervek már elkészül­tek. A színház műsora Katona József Színház: Január 1-én délután 3 órakor Gül Baba, este 7 órakor: Nincs mese. Január 2-án délután 3 órakor: Gül Baba, este 7 órakor: Nincs mese, Vidám Színház: Január 1-én délután fél 4 óra­kor és este7 fél 8 órakor: Egy pohár víz. Január 2-án délután fél 4 óra­kor és este fél 8 órakor: Egy pohár víz. BOLDOG ÚJÉVET kíván meg­rendelőinek Tóth Pál cipészmes­ter, Kecskemét. 1501 KEDVES vevőinknek és ügyfe­leinknek ezúton kívánunk bol­dog újévet: Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat. 3489 BOLDOG ÚJÉVET KIVAN va- sárlóinak a Kecskeméti Állami Áruház. 3490 ÉRTESÍTJÜK a termelőket, iiogy szölötörköly, borseprű bérfőzését, illetve felvásárlását megkezdtük. — Szeszfőzde, Kecskemét, Akácfa utca U. sz. 3484 ELADÓ Kecskemét Széchenyi krt. 41 szám alatti házhely. Érdeklődni: Bagi Vilmosnál Kecskemét, Csong­rádi utca 4. 3494 A KINIZSI Konzervgyár csontozás­ban jártas hentessegédeket és mé­szárosokat keres felvételre. Jelenke- zés a munkaügyi osztályon január 3-ig. _____________________________3491 L EÁNYKA iskolakötök, kötött gyer- mekrüha, női keztyűk és babák ol­csó árban kaphatók: Kecskemét, Gáspár András utca 4. szám alatt, a Szövetkezeti Boltban. 3492 GÉPIKÖTÖKET és kézikötőket fel' vesz a Kecskeméti Háziipari Szö­vetkezet, Kecskemét, Arany János utca 8. 3493 JÓÁLLAPOTBAN levő szabógép el­adó. Kecskemét, Magyar u. 4. 1500 HÁZHELY eladó Kecskemét, Rend­őrfalu II. u. 23. ' 1499 NŐI fodrászüzletemet megnyitom január 6-án Kecskemét, Bercsényi utca 3. (Törvényszék mögött). Len­gyel Eta Szilvás! Ferencné. 1497 MEGYEI-VÁROSI vezetőinknek és a 29-es körzet lakóinak boldog újévet kiván Bardőcz Tivadarné tanácstag 149Ó HIZOTTSERTÉST veszek 200 kilóig. Kecskemét, Kurucz tér 4 Németh. _________________________________1495 B ENTLAKÓ főzőmindencst keresek. Kecskemét, Erdős Imre utca 2. 1499 ÉRTESÍTÉS. Az Élelmiszeripari Mi­nisztérium 1954. december 14-én kelt 305.540/1964. sz. 'határozatával 1954. december 31-i hatállyal a Bács-Kísl kunmegyei Baromfi- és Tojásbegyüj. tő Vállalat megszüntetését rendelte el. Ennek folytán a vállalat bélyeg, zőjével és cégszerű aláírásával ellá­tott és egyes személyeknek kiadott baromfi- és tojásvásárlási engedé­lyek 1955. január l ével hatályukat vesztik és azzal baromfi- és tojás- vásárlás nem eszközölhető. 3486 KERESKEDELMI vállalat azonnal? belépésre keres gyakorlott szám- lázót. üvegértékesítő Vállalat Kecs­kemét. 3481 125-öS MOTORKERÉKPÁR eladó"'— Helvécia 125, Dobosi Sándornál. 1493 AZ ALLAMI Biztosító tüzkárbecs- lésre alkalmas építőipari techniku­mot, vagy főiskolát végzett, szakmai gyakorlattal rendelkező építészeket lelvesz. Jelentkezés személyesen, vagy írásban Budapesten az Állami Biztosító Főigazgatóságának sze­mélyzeti osztályán (IX., üllői út I.) Vidéken az Állami Biztosító megyei fiókjainál. 3480 Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerKesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Szêchenyi-tér 1 sz. Telefon: 25—16, 26—19, 11—22, 20—9/ Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Szecheuyi-tér 1 sz- Telefon: 23—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 24—09 F v.: Faragó Imre igazgató Nagy nyereményekkel zárult a TOTÓ legeredményesebb éve! Az 52. héten ketten értek el 12 találatot és egyenként 119.642 Ft-t nyer­tek. Boldog újévet és sok Totó­nyereményt kíván minden egyes fogadónak a Sportfogadási osz­tály. 5001 ■■■■■■■■»■■■■■■■(««■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■„■ai Kertészetek! Állami gazdaságok! Termelőszövetkezetek! Szállító és építőipari vállalatok {jgyeimébe! Most szerezzék be fagyvédő és melegágyi takaró szükségletüket a Tápéi Háziipari Szövetkezetnél: 160 cm szélességben és kíván­ság szerinti hosszúságban kapható fagyvédésre, eső és napsütés ellen egyaránt alkalmazható tartós bőrgyékény takaró. Megren­delhető: Háziipari Szövetkezet, Tápé (Csongrád megye). Szállítás legrövidebb időn belül. 3140 “HSí 20.20: Sporthíradó — 20.40: Nép­zene. — 21.10: Tanczene. — 21.25: Válasz a hallgatók kérdésére. — 22.00: Szórakoztató zenekari muzsika. 1955 január 3-tól 9-ig s ÁLLANDÓ MÜSORSZÁMOK: KOSSUTH-RÂDI6: l,.30: Hírek. Idő járás jelentés. — i,.i,0:—8.22-* g: Reggeli zenés műsor. — Közben: 3.30: Falurádió. — 6.S0: Színházak műsora —- 6.1,5: A Szabad Nép mai vezércikke — 1.00: Hírek. Idő járás­jelentés. — 7.30: Naptár. — 8.22: Műsorismertetés. — 9.20: A Gyer­mekrádió műsora. — 10.10: Hírek, idő járás jelentés. — 12.00: Hírek. Lapszemle. Idő jár ás jelentés. — 00: Hírek. Közérdekű közlemé­nyek. — Uh 10: Időjárás- és vízállás­ként és. — 17.00: Hírek. Időjárás- jelentés. — 20.00: Esti Híradó. Idő- járásjelentés. — 22.00: Hírek. Idő- árásjelentés. Sport. — 21,.00: Hírek, idő járásjelentés. — 0.22: Himnusz. Utána: Víz jelzőszolgálat. PET6FI-RÁDI6: 6 30: A kis *s- Kolások műsora. — 6.1,0: Tömd. — 11.80: Műsorzárás. — 23.00: Műsor­zárás. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ : 8.30 : Zenekari hangverseny. — 9.20: Az úttörők és középiskolások versenye. — 10.10: Cser Tímea énekel, zongorán kíséri Cser Gusztáv. — 1100: Operakóru­sok. — 11.30: Aranyhomok, arany­vessző. Koroda Miklós írása. — 12.10: Klasszikus operettek. — 12.45: Afrika az álmok világában és a va­lóságban. — 13.00: Színes magyar uépi muzsika. — 14.25: Úttörő-hír­adó. — 14.50: Heti Zenés Kalendá­rium. — 15.40: Ribáry: Szonáta. — 6.00: Ifjúsági fejtörő. — 16 25: A középiskolások zenei műsora. 6.40: Saljapin énekel. — 17.10: Vá­laszolunk falusi hallgatóinknak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.00: Agit. Prop, műsor. — 18.20: Régi francia muzsika. — 18.40: If­júsági műsor. — 19.00: Jó munká­ért — szép muzsikát. — 20 20: Tánc- zene. — 20.55: Tíz perc külpolitika. — 23.07: Népzene. — 0.10: A Ma­gyar Rádió népi zenekara játszik, Utry Anna énekel. PETőFI-RADIó: 6.50: Magyar fú- eósindulók. — 14.00: Operarészletek. — 15.00: Legújabb lemezeinkből. — 15.40: Rendkívüli követ Borisz Lasz- kin elbeszélése. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: A Ma­gyar Rádió népi zenekara játszik, Tóth József énekel. — 17.00: A KXOSZ Titkárság férfikara énekel. — 17.25: A dollár álarc nélkül. Elő­adás. — 17.40: Részletek Puskov ,,Álarcosbál*’ című filmjéből — 18.00: Virágcsokor. — 18.30: Hang­szerszólók. — 19.00: Az épülő kom­munizmus nagy országában. — 19.30: A tolvaj. Petelei István elbe­szélése. — 19.50: Operarészietek. — KEDD KOSSUTH-RADIÓ : 8.30: Rácz Bé- la és zenekara játszik. — 9.00: In­dulók, tömegdalok. — 9.15: Ifjú­sági sporthíradó. — 10.10: Szórakoz­tató zene nagyzenekarra. — 11.00: Délelőtti hangverseny. — 11.30: In­dulók és táncok fúvószenekarral. — 11.40: A parancsnoknő. Stephan Hermlin elbeszélése. — Í2.15: Szov­jet együttesek műsorából. — 13.00: Katona Lajos énekel. — 13.15: Bó- lya Mária zongorázik — 13.30: Ope­rettkettősök. — 14.25: Az úttörők és középiskolások versenye. — 14.45: A Gyermekrádió műsora. — 15.20: Klasszikus operákból. — 16.00: Haj­nal előtt. — 16.44: Kórusok. — 17.10: Válaszolunk falusi hallgatóinknak. — 17.30: Régi magyar dalok. — 18.20: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.35: Közvetítés a Nemzeti Szín­házból. ,,Othelló‘\ Tragédia öt fel­vonásban. — 23.00: Magyar előadó­művészek hangversenye. — 0.10: A Galgahévizi asszonyok énekelnek. PETőFI-RADIó: 6.50: Hangleme zek. — 14.00: Népek dalai és tán­cai. — 15.00: A Császár—Groll har­monikakettős játszik. — 15.30: Még egy megyei történet. Elbeszélés. — 15.47: Gluck: Iphigenia Aulisban — nyitány. — 16.00: Matyó és zalai népdalok. — 16.46: örmény népda­lok. — Í7.00: Orgonamuzsika. — 17.30: Beszélő atlasz. Finnország. — 17.45: Tánczene. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Vörösmarty Mihály és a mu­zsika. Előadás. — 20 40: Mi újság a tudomány és a technika világá­ban. — 21.00: ,.Híres nőalakok Puc­cini operáiban.” — 21.30: A Lengyel Rádió népi zenekara játszik. — 22.00: Zenekari hangverseny. SZERDA KOSSUTH-RADIó: 8.30: Népszerű operarészletek. — 9.20: Sándor Má­tyás I. rész. Verne Gyula regényé­ből írta Gáti József. — 10.10: Mu­zsikáról — mindenkinek. — 11.00: Délelőtti hangverseny — 11.30: Filmdalok. — 12.15: Tánczene. — 13.00: Az anyós. Vologyin elbeszé­lése. — 13.20: A Textil- és Ru­házati Dolgozók Szakszervezetének Központi népi zenekara játszik — 13.50: Fényes Szabolcs: Egyveleg. — 14.25: Uttöröhíradó. — 15.20: A pótolhatatlan ember. Ifjúsági rádió­játék. — 16.00: Zenekari hangver­seny. 16.40: Kedves Hallgatóinknak! Levelekre válaszolunk. — 17.10: Nemzetközi kérdések. Előadás. — 17 25: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: A virágzó mezőgazdaság út­ján. — 18.30: Magyari Imre és zene­kara játszik. — 19.00: Mesterházi La­jos jegyzetei. — 19.15: Jó munkáért — szép muzsikát! — 20.20: Szivár­vány. Zenés irodalmi tarkaest, —­21.20: Tánczene. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: A Magyar Rá­dió szimfónikus zenekara játszik. — 23.30: Chopin: Asz-dur keringő. ’ — 23.35: Lucrezia Bori énekel, a Ma­gyar Rádió esztrádzenekara játszik. — 0.10: Vidám népi kórusok. PETőFI-RADIó: 6.50: Csárdások. — 14.00: Művészlemezek. — 14.50: Halló itt Berlin! A Német Demokra­tikus Rádió műsorából. — 15-20: Részletek a Debreceni Csokonai Színház Lehár Ferenc ,,Luxemburg grófja“ című operettjének előadásá­ból. — 16.20: Dutka Ákos és Peterdi Andor verseiből. — 16.40; Verbun­kosok, népdalok, csárdások. — 17.20: Pillanat. Korolenkó elbeszélése. — 17.45: Kamarazene. — 18.30: Az anyagi érdekeltség a mezőgazdaság­ban. Előadás. — 18.50: Két magyar daljáték zenéjéből. — 19.30: Az épü­lő kommunizmus nagy országában. — 20.20: Híres történelmi operák­ból. — 21.20: Orvosi tanácsok. — 21.30: Népi énekesek és együttesek műsorából. — 22.30: Charles Imbert énekel. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH-RADIó: 8.30: Zenekari hangverseny. — 10.10: A Belügymi­nisztérium népi zenekara játszik — 10.30: Kedves szóval, vidám dallal. — 10.50: Indulók és közzenék. — 11.30: Pálmák és emberek Libanon­ban. Utinapló. — 11.50: Hangleme­zek.'— 12.15: Operarészletek. — 13.00: Baróti Szabó Mária, nyolc forrada­lom liőse. Előadás. — 13 20: Mai operettzene. — 14.25: A Rádió Gyer- mekujság műsora a kisiskolásoknak. 15.15: A Gyermekrádió műsora. — 15.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 16.00: Az Ipari Ta­nulók Központi Együttesének mű­sora. — 16.40: Szív küldi szívnek szí­vesen. — 17.10: Válaszolunk falusi hallgatóinknak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.20: Operettrészletek. — 19.00: Ifjú Figyelő. — 19 80: Tánc­zene. — 20.20: Szórakoztató zene. — 20.30: Verdi: A trubadúr. Opera 4 felvonásban. — 23.00: Szórakoztató i t ne. — 0.Ï0: Lukács István cim- ilmozik, a Magyar Rádió népi ze­nekara játszik. PETŐFI RÁDIÓ: 6.50: Magyar népdalfeldolgozások. — 14.00: A Ma­gyar Rádió szimfónikus zenekara játszik. — 14.40: Oláh Kálmán és zenekara játszik. — 15.10: Megy a csendőr Csorba után. Részletek Ma­darász Emil elbeszélő költeményé­ből.— 15.30: Delly Rózsi Schumann- da’okat énekel. — 15.39: Névay Ilon­ka zongorázik. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: Fiatalok zenei újságja. — 17.25: Szovjet és román népi együttesek műsorából. — 17.50: Mikrofonnal a tudomány la­boratóriumában. — 18.30: Beethoven kamaramüveiből. — 18 35: Uj köny­vek. — 19.05: Operettzene. — 19.30: Zenei stílusok. Előadás. — 20.00: Szabadságról daloltak... — 20.36: Ké­peslap Leningrádból. — 21.04: Tánc­zene. — 21.30: Sporthíradó. — 21.50: Vidám kórusok. — 22.20: Zenekari hangverseny. PÉNTEK KOSSUTH-RADIó: 8.20: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 9.00: Indulók és tömegdalok. — 9.20: Ut- törőmüsor. — 10.10: Bisztriczky Ti­bor hegedül. — 10.30: óvodások mű­sora. 10.50: A kisiskolások műsora. — 11.30: Uj hajtás. Fiatal írók és költők félórája. — 12.15: Sárközi szőttes. Vavrinecz Béla népdalfel­dolgozása. — 13.00: Tánczene. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50: Ko- dály-népdalíeldolgozások. — 15.10: A szovjet írók II. kongresszusa. Be­számoló. — 15.40: Részletek két rá- dióoperettböl. — 16.00: A Gyermek­rádió műsora’. — 16.40: Kamarazene. — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.30: Olasz népdalok. — 19.00: Külpolitikai kérdésekre yálaszoiunk. — 19.15: Jó munkáért — szép mu­zsikát. — 20.20: A Magyar Rádió szimfónikus zenekara játszik. — 21.30: Sporthíradó. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Tánczene. — 22.45: Berzsenyi Dániel verseiből. 23.00: Könnyű zene. — 23.30: Lassan leszáll az éj... Verses, zenés össze­állítás. — 0.10: Kesergők és csárdá­sok. PETőFI-RADIó: 6.50: Keringők — 14.00: Vígoperarészletek. — 14.50: Népek dalai. — 15.30: Kamarazene. — 16.00: Kóczó Gyula és zenekara ját­szik — 16.40: Délutáni hangverseny. — 17.30: Balázs Anna irodalmi ri­portja. — 18.00: Kamarazene. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Dalol az ifjú­ság: Kórusok. — 19.20: A nagygazda menye. Rádiódráma — 20.30: Tánc­zene. — 21.00: 900 millió.,.. — 21.30: Liszt műveiből. — 22.10: Csajkovsz­kij operáiból. SZOMBAT KOSSUTH RÁDIÓ: 8 30: Fúvós zene. — 8.50: Operettrészletek. — 9.10: Csilicsala csodái. A Gyermek­rádió műsora. — 1Ö.10: Zenekari hangverseny. — 11.00: A Zeneművé­szeti Főiskola hallgatóinak liangver- senye. — 11.30: A téli Balaton. Elő­adás — 11.40: Kórushangverseny. —12.15: Szórakoztató zene. — 13.00: Magyar népdalok és nóták. — 13.40: A Budapesti Rendőrség fúvószene­kara játszik. — 14 25: Uj zenei Új­ság. — 15.20’: A német militarizmus újjáéledésének nemzetközi előzmé­nyei a két világháború között. Elő­adás. — 15 40: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.10: Verdi-dalok. Gát György Sándor előadása. — 16.40: Kedves hallgatóink! Levelekre vála­szolunk. — 17.10: Szól a duda. — 17.30: Szövetkezeti híradó. — 18.00: Egy falu — egy nóta. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országá­ban. — 19.00: Zenés esték Budapes­ten. — 20.20: Tarka barka. — 22.20: Tánc éRéUg. — 0.10; Szerel*aes da lók. PETőFI-RADIó: 6.50: Filmzene. — 14.00: Kálmán Imre operettjeiből. — 14.50: ,,A korszerűtlen író.4’ Bá­lint György emlékezete. — 15.20: Polgár: Kérők. Ismerteti Szent- györgyi Elvira. — 16.20: Magyar festészet a reformkorban. Előadás. — 16.40: Tánczene. — 17.10: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 17.30: Mendelssohn müveiből. — 18.00: A ,.Véres vasárnap*’. 50. évfordulója Irodalmi összeállítás. — 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Tíz perc közgazdaság. — 19.45: Az ú’ magyar novella. Előadás. — 20.00 : Álmodj, édes, álmodjál. — 20.20 Sporthíradó. — 20.40: Népszerű ope rarészletek.'— 21.20: Repül a szán... Magyar nóták és csárdások. — 22.00: Zenekari hangverseny. VASARNAP KOSSUTH-RADIó: 4.30-tól 8 00-ig* Reggeli zene. — 8.10: Egy falu — egy nóta. — 9.00: Zenés fejtörő, — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: Kí­váncsiak klubja. — 11.00: Agit. prop, műsor. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.15: Jó munkáért — széf- muzsikát! — 14.15: A Magyar Rádió szimfónikus zenekara játszik. — 15.25: Liszt: Nyugalom a bérei te­tőn. — 15.30: Egy hét a külpolitiká­ban. — 15.45: Szív küldi szívnek sziv'esen. — 16.15: Kilátó. A Rádió világirodalmi folyóirata. — 17.00: Szórakoztató zene. — 17.10: Hang- képek a Bp. Vörös Lobogó—Bp Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés­ről. — 17.40: Kincsen Kalendárium. — 18.40: A film diadalútja. Esemény- íáték. — 19.10: Szív küldi szívhefe szívesen. — 19.30: Az épülő kommu­nizmus nagy országában. — 20.20: Mulass velünk.0... Helyszíni közve­títés Budapest zenés szórakozóhe­lyeiről. — 20.50: „Ma hull a íió és álom hull a hóba...” Zenés irodalmi műsor. — 21.30: A vasárnap sportja. Totóhírek. — 23.05: Hangképek Bu­dapest hangversenytermeiből. — PETőFI-RADIó: 8.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 9.00: Falurádió. — 9.30: Miska bácsi le­mezesládája. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Népek da lai és táncai. — 11.50: Vidám zenés vasárnap délelőtt. — 12.30: A világ - irodalom humora. — 13.00: Művész­lemezek. — 14.00: A Magyar Operett zenekar játszik. — 15.00: Apáczai Csere János, a magyar népművelés úttörője. — 15.20: ,,Színes csokor.” Népköltészet és népdal. — 16.00: Részletek a debreceni Csokonai Szín. ház Puccini: Toska című operájá­nak előadásából. — 17.00: A Rádió Gyermekszínházának műsora. — 17.40: Könnyű szimfónikus zene. — 19.10: A szovjet írók II. kongresszu­sa. — 19.30: Batyúbál. Népi zenés játék. — 20.20: A „Tartós békéért, népi demokráciáért” című lap ismer­tetése. — 20.35: Tánczene. — 21.30: Fúvószene a baráti rádiók műsorá­ból. — 21.50: Zenekari hangverseny. (A műsorváltoztatás jogát a Ma­gyar Rádió igazgatósága fenntartja.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom