Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-01 / 1. szám

A VISZONTLÁTÁSRA, BOLDOG ÚJ ÉVET! A viszontlátásra. Boldog újévet! Köszöntek el egymástól a Kecskeméti Cipőgyár dolgozói az év utolsó napján. Vidámak voltak, mert egy év nehézségeit'rakták le vállukról, hogy jövőre friss lendülettel, lelkesedéssel valósítsák meg a kö­vetkező terveket is. Vigalomra megvan tehát az ok: nem maradtak adósak a termelésben és a jó munka folytán keresetük is növekedett. Az első örömhírt a szabászok közölték, tervüket már december 23-án befejezték. Az aljaüzemrész 29-én tetézte a győzelemsorozatot, amikoris arról adtak számol, hogy éves tervüket befejezték, libben az üzemrészben i? igen sok szorgalmas dolgozó van. A kép a fárahúzókat mutatja be munkaköz­ben. Ennél az asztalnál tizenegy munkás dolgo­zik. Naponta 900—920 pár kaptafára húzzák fel és drótozzák a felsőrészt. A legjobbak közölt van, a képen is látható, Kelő Imre, aki 115 szá­zalékot teljesít. Szorgalmáról ismeretes Eszik István, Kiss Bálint és Tormási Pál. Pár lépéssel odébb az üzem egyik régi sztaha­novistája, Takács Ferenc dolgozik a »klamme- iVíZÓgépen«. Ö az, alti a gyermekcipő felső bőrét a talphoz kapcsolja apró drótkapcsokkal. Ügyes kezét dicséri naponta a versenytáblán mutatkozó 160—170 százalék. A következő kép őt mutatja be munkaközben. Még vagy nyolc-tíz munkafolyamat követke­zik, míg a cipő elérkezik Csányi Miklós, kézi- sarkalóhoz és gépkezelőhöz. Sztahanovista. Csön­des, szerény. Tettei beszélnek érette. 190—200 százaléknál nem adia alább. Nehéz lenne felsorolni azt a sok jó dolgozót, akinek két keze munkája nyomán készül a szép, formás gyermekcipő. Ezért hát röviden: a dicsé.ő szó mindenkit megillet, mert az eredmény közös munka gyümölcse. Jó munkát, eredményekben gazdag esztendőt kívánunk mindenkinek. Katona József Színház igazgatójához Levél a Drága Igazgató Néni! Nagyon szépen kö­szönjük a szép kará­csonyi ajándékot. Az en osztályomból sokan ott voltunk a »Három nyuszi kalandjai« elő­adásán és mindnyá­junknak nagyon tet­szett. Mind a három nyuszi szép volt, es nagyon féltünk, mikor i'orzonborz megakarta Ózni. őket. De én tud­tam, hogy kiszabadul­nak. Es nagyon szépen játszott Viki néni és haragszunk a gonosz Torzonborzra, de Csor­ba Pista bácsi volt a kutya es levágta a sza­kánál és jól megverte. Es a végén a nyúlok győztek és mentek la­kodalomba, mert ész­szel és bátorsággal le­győztek a gonosz Tor- zonborzot. Draga jó Igazgató Néni, máskor is kérünk még ilyen szép aján­dékot, mert mi gyere­kek sokan vagyunk és az én osztályomban is még vagy tizenöten látni akarják. Es még sok más darabol. Édes­anyám mesélte, hogy benne volt az újság­ban, hogy lesz Jancsi és .Juliska, meg Csiz­más kandúr, meg Ha­mupipőke. Mi nagyon szeretnénk látni, mert mi gyerekek minden­ből kimaradunk, mert a nagyelöadásokra még kicsik vagyunk. Egy­szer édesanyám elvitt Pestre és olt voltunk a Bábszínházban, a Csodálatos lcalucsni- ban. Es itt nincs gyer­mekszínház, de most lesz és ezt nagyon kö­szönöm igazgató néni­nek. Siessen a többi darabbal, mert nagyon várjuk a folytatását. Es a szín észbácsiknak és néniknek, meg igaz­gató néninek boldog újévet kivan OROSZ PISTA I. a. általános is­kolás es a szüle­im is. »■ lányt, kit először más számára kellett megkérnie. Aregapak ÉS UNOKÁK, — ó élet szakadatlan fo­lyama! Szívdobogtató a halha­tatlanságnak ez a kitapintható közelsége Dunavecsén! Legszívdobogtatóbb pedig Vas- berényl Gézánál, abban a ház­ban, ahol Petőfi lakott. Ez volt Nagy Pál há<.a. Nádfedeles, mint a többi, csak nagyobb, tágasabb: Nagy Pál gazdag ember volt. Mint a többi ház s a magyar házak általá­ban, orommal áll az utca felé. A kert s az udvar tágas; annak­idején a házzal szemben egy másik ház állt az udvar másik oldalán, abban lakott a család. Petőfi szobája ez volt, amely az utca felé esik. A szoba éppen olyan állapot­ban van, mint akkoriban. ' Csakhogy most inkább mú­zeumra emlékeztet, Vasberényi Géza, a ház lakója, — étkezési felelős Sztálinvárosban, a D— 28-as munkahelyen — Petőfi emlékének önkéntes őre és ra­jongó kutatója. Megható az a szent, alázat, az az áhítat, mely- lyel Petőfiről beszél. A fal zsú­folva képekkel. Festmények, raj­tok, fényképek, melyek mind Petőfit, vagy szűkebb környeze­tét ábrázolják. Ott lóg egy fény­kép Nagy Zsuzsikáról, már asz- szonykorából; mellette leánya. Szélescsontú, kissé vágottszemü, igazi nagykun arc; szinte külö­nös, hogy szőke volt és kéksze­mű. (Zsuzsika emléke végigkí­sérte Petőfit haláláig. A »János vitéz« Puskájának rajza is Zsuzsikáé.) Aztán előkerül egy másik fénykép, — Petőfié — megsárgult, ódon. Eredeti máso­lat a híres daguerrotypiáról. Impresszum; '»Simony i Fény iro­dájából, Pest, Váci utca 19.« A zongorán gyönyörűen faragott kulacs, Petőfi arca domborodni ki a közepéből; ismeretlen nép­művész műve. ÏTT ÜLÖK HAT a szobá- ban, az asztalnál. Két ablak nyílik az utcára. Egy az udvarra. Ez volt az az ablak, melyen át Nagy Zsuzsika szobájára láthatott. Itt írta azt a verset... Eszembe jutnak a so­rok: »Oíf átellenben lakik Az én kedves babám. Azt várom én, ha valahogy Még megpillantanám.« Nézek ki az ablakon és szinte szentségtörésnek érzem minden mozdulatom. — Szeretnék itt egy kis Petőfi- múzeumot berendezni — mond­ja Vasberényi. — Még sok min­den hiányzik. Megvan például az öreg Petrovics bárdja. De Fa­ragó Teri néninél van, az öreg bábaasszonynál és nem adja semmiért... Hogy1 is adná! Féltve őriz itt ki-ki minden kis emléket, mi Petőfihez fűzi. Milyen dicseked­ve meséli Bonta Sándor bácsi: — Járt ám egyszer Petőfi az öreganyáméknál. Oszt megkínál­ták cukorba mártott aszaltszil­vával... Hogy1 szerette! Sohase felejtette el! ÍGY SZÁLLT apáról fiúra a cukrozott aszaitszilva emléke. Legendává lesz. Mint Veronika kendője és az emberiség többi legendája. S milyen irigylésre méltó Ér­tékes bácsi! Mi minden van az ő tarsolyában! Hallgasd csak, .mit mond: — Még gyermekkoromban eb­ben a házban laktunk mi, itt, szemben... Ez a Danics-féle ház, tudja.., Másmilyen volt, csak amikor Szekeresek megvették, Ladánybenei jelentés Zengd, zengd hexameter, hogy messzi vidéken is értsék szómat a népek: imé pöttömnyi Ladánybene mint nő, izmosolik szaporán! Hajdan buckák hona volt csak, pásztorok nyája legelt a sivár homokon, míg az ember térdre parancsolt itt zsarnok szeleket, laza humuszt bátor akácfák hű gyökerével. A harc fokozódott, semmi megállás! Hős akarat szőlőt telepített, rozzsal, árpával bevetette fukar homokot, s lám bort szüretelt, aratott kenyeret szorgos keze révén! Tíz esztendeje már, hogy a nép ölt ragadott és munka, verejték ős joga, álma szerint maga földjén él szabad emberként. Pár évre, Petőfi nevével, hallgatván az okos, bölcs szókra, csoport alakult, hogy élvezhessék majd nagyüzemnek minden előnyét, így él itten a nép! Él, küzd és restje kevés, mert érzi, a holnap ügyét szolgálni ma minden erővel fő kötelességünk! És mit kap ezért Bene népe? Van majd mind, ami kell! Autóbuszok égbeli griffként hordják az utazót, fény gyűlt kis házai közt is, űzve homályt, babonát. Állandó orvosa kéznél baj estén. Mozi van, iparos sem ritka e tájon. Állami támogatás, helyi lelkesedés falat épít, padlót rak, fuvaros, kultúrház épül a népnek! Nincs, ki ne tudná ezt. Erről folyt rég a beszéd, terv, ' vágy ta a gyermek, s vén. Nagy most az öröm faluszerte! Halld meg büszke világ: békére Ladánybene számít! Munka, öröm, kacagás, nyugalom kell itt is a népnek! Fazekas Tiborc: Horváth József a Hetven állandóan munkára »éhes embert« kell csoportveze­tőivel együtt ellátni munkával Horváth József művezetőnek a Kiskunfélegyházi Gépgyárban. Bárkit kérdezünk meg az üzem­részben, csak dicsérő szóval em­líti az ő nevét. Persze nem ok nélkül. Fáradhatatlan, amikor a köz ügyéért, dolgozó társai ér­dekéért kell munkálkodni. Meg is látszik. Az év minden egyes hónapjában teljesítette tervét a nagylakatosműhely. November­ben 140 százalékra emelkedett az üzemátlag. De még ezt is ke­vesli. Amolyan nyugtalan em­ber, aki nem bírja a tétlenséget. Sokszor látják a gyengébbek mellett, ahol magyarázza a jó munkafogásokat, tanítja a rajz­ra való munkát. Nyugtalansága mellett elége­detlen is. Elégedetlen _az üzem­ben folyó élettel, mert még bi­zony sok olyan dolog van, amit a jövőben meg kell oldani a köz segítségével. Mi is az ő üzemi INNEN — A JASZSZENTLÄSZL.Ö szü­lői munkaközösség és a pedagó­gusok közösen rendezett, fenyőfa ünnepségen ajándékcsomagokkal lepték meg a tanulókat. Az ajándékcsomagok mellett könyv­jutalmat is kaptak egyesek, pél­dául Vidéki Mária. A jutalmak összértéke 1300 forint volt. takarékos ember gondja? Sok a gondatlanságból történő szerszámtörés, még na­gyon pocsékolják az anyagot. Jó lenqe, ha felépülne a daraboló­műhely, ahol mindezek megol­dást nyernének. Még sokan van­nak, akik az anyagot pazarol­ják. Ügy gondolja, hogy a jövő évben, ha mindenki úgy akarja, nem lesznek ilyen hibák. — És odahaza? További jólé­tet teremt családjának. Jobbat mint az idén, pedig ez is elég gazdag volt. A gyerekeknek ju­tott a bőséges táplálkozáson kí­vül ruha, cipő és még sok egyéb. Igaz, hogy 1400 forintot jól be kell osztani, de azért mégis sikerült recamiét vásárol­ni, a feleségének egy télikabá­tot, a nagyobbik gyereknek egy irhabundát. Igaz az asszonyka is segít, ő sem szeret tétlenked­ni odahaza sem. A házitörüli ja­vításokat ő végzi el: a villany- szereléstől a meszelésig. Terve, hogy jövőre még jobban dolgo­zik, s ezzel biztosítja család­jának jobbiétét. ONNÁM A KECSKEMÉTI Kiskereske­delmi Vállalat Rákóczi úti bolt­ja, valamint a többi városok műszaki üzletei olyan mennyi­ségű »Pannónia« motorkerék­párt kaptak, mellyel egyelőre minden igényt ki tudnak elégí­teni. azok alakították itt ilyen urasra. Nohát az én öregapámnak itt volt a bognárműhelye és akkor az volt az iparos-kaszinó. — Vagyis idejárt az iparosság be­szélgetni, komázni. Mink meg hallgattuk, miket mesélnek. Hát elkezdtek Petőfiről beszélni. Azt mondja, emlékeztek, mikor oda­jártunk a két ablak közé lesni Petőfit?.'.. Olyan surmó legény­kék voltunk, azt mondja... A két ablak közé, vagyis ide, az utcára néző oromfalhoz, ide­jártak a gyerekek lesni Petőfit. Itt, a két ablak között lapultak... ...— Hát csak leselkedtünk befelé, mit csinál a nagyeszű ember... Aztán láttuk, hogy ír, feláll, járkál, újra ír... így be­szélgettek az öregek. A NAGYESZŰ EMBER. így hitták a vecseiek. S hall­gasd meg, milyen öntudattal vallják vecseinek Petőfit. — Kiskőrösön született? Mit számít az? Hiszen itt élt Duna- vecsén? Dunavecsére gonaoll, mikor Pozsonyban megírta a »Kis lak áll a nagy Duna men­tében«-!... Ez Petőfi hazája! Mintha csak a szalkszentmár- toniakat hallanám. Vagy a fél­egyháziakat. Vagy a szabad- szállásiakat. »Hét város vitatá, hogy övé bölcsője Homémak...« Törvényszerű ez a vita. Azok­nak esetében törvényszerű, kik egy egész nemzetnek, vagy az egész világnak adattak. Homé­rosz és Petőfi esetében így kell lennie. Vitatni, honnan jött és nem tudni, hol tűnt el. T ESZÁLL az alkonyat. A ^ nap lebukik az Erőmű és a Kokszoló kéményei mö­gött, piros sugarait átküldi a Nagyolvasztó páncéltestén, vas­hálóján, át a Dunán, piros fény­ben fürösztve a fehérfalu temp­lomot és a Dunapart fűzfáit, e másfélszázados nyárfát is. Idáig lövellnek a sugarak, beröppen­nek a két ablakon át a szobába és éppen ráesnek a képre, az Ö képére: Csönd van, napszállta, öt ma­gyar hallgat egy kis szobában, hallgat és emlékezik,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom