Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-30 / 25. szám

HÍREK ÜGYELETES orvosok Kecs­keméten: A város északi kör­letében dr. Karádi József, Kecs­kemét, Budai utca 25. A város déli körzetében dr. Alvinczi iVagy László, Kecskemét, Be- niczky Ferenc utca 5. A két kör­zet közti határvonal a Rákóczi út és a Gáspár András utca. * 20,000 FORINTOS költséggel laboratóriummá fejlesztik az idén Kiskőrösön a járási állat­orvosi rendelőt. * A JAKABSZÁLLÁSI Gépál­lomáson Lakatos József és Ta­kács Károly brigádja, téli erő­gépjavítási tervét január 22-ig befejezte. Jelenleg a kisgép és cséplőgép javításoknál segédkez­nek. * 163 HOLDON telepítenek az idén szőlőt Bócsán. 60 holdat fá­sítanak, legnagyobb részben akáccal. * A LAKIT ELE Kl EK, a DlSZ-fia- talok és sporlba/sfilok segítségével íúsltják és parkosítják a sportpá­lya környékét. As elhalt fákat ki­termelik, értékesítik, ennek bevéte­léből gondnoki lakást építenek. Szép tervek ásóinak a község csinosításá­ról. A választókerületek között fa- luszépítési verseny indult. Néhány nappal ezelőtt Kis­kunhalason a közlekedési szabá­lyok be nem tartása súlyos mo­torkerékpár szerencsétlenséget okozott. Kincses József kiskun- halasi földművesszövetkezeti dolgozó új Pannónia motorján Sebők Károly , fűszerkereskedő­vei a hátsóülésén, a megenge­dettnél nagyobb sebességgel szá­guldott Pirtóról Kiskunhalas felé. Mielőtt elindultak, mind­ketten szeszes italt fogyasztot­tak és így ültek motorra. Kiskunhalas közelébe érve az egyik kanyarban szembe talál­IZSÁKON az MNDSZ sza­bás-varrás gazdasszonykörén 30 —40 dolgozó parasztasszony és leány vesz részt, hetenként há­rom alkalommal. « A IZSÁKI gazdakör tagjai csütörtökön írták alá nevüket az atomfegyver betiltását köve­telő íven. * A NYÁRLÖRINCIEK 5000 fo­rint beruházással és 3000 forint értékű társadalmi munkával lendbehozzák az 1. számú falu­si iskolát. Ajtókat, ablakokat javítanak és feltöltik udva"é*. Az utcán folyó víz eddig n. dig az iskola udvarára gyu.t, február elején hozzálátnak tár­sadalmi munkával az udvar fel­töltéséhez. * 25—30 HOLDRA 14—15 balo- taszállási gazda kért szőlőtele­pítési engedélyt. * MINTEGY 700 tagja van me­gyénkben a Kölcsönös Segítő Takarékpénztárnak. A tagok kö­rülbelül 30.000 forintot takarí­tottak meg. Számos esetben nyújtott kölcsönt tagjainak a ta­karékpénztár. ták magukat egy kerékpárossal, aki szintén szabálytalanul haj­tott. Kincses József a nagy se­besség, valamint az elfogyasz­tott alkohol hatása alatt elvesz­tette lélekjelenlétét és belero­hant a kerékpárosba. Kincses József a helyszínen szörnyethalt, míg Sebők Károly nem sokkal kórházba szállítása jtán halt meg. A kerékpárost súlyos sérüléssel szállították a kiskunhalasi kórházba. Ilyen súlyos szerencsétlensé­get okoz a közlekedési szabályok be nem tartása. A színház műsora Január 30-án Kecskeméten a Katona József Színházban dél­után hárem órakor: G ül baba. Este 7 órakor: Az aranyem­ber. Vidám Színházban este 8 óra­kor: Vándordiák. eoooGQGooGQoeoooQoeoo Mozik műsora Kecskemét Városi Mozi: Ver­di. Kecskemét Árpád Mozi: Egy évezred Mexikóban. Kiskunfélegyháza Petőfi: Két­szer kettő néha öt. Kiskunhalas Fáklya: Zűrza­var a cirkuszban. Baja Uránia: Kaland a Vörös­tengeren. Baja Központi: Puccini. Kalocsa Otthon: Én és a nagy­apám. Kiskőrös Petőfi: Kékvércsék erdejében. Ö0000Ü0000000000O00GG KERESÜNK megvételre betonáruk : kútgyürűk, kádak, vályúk, csövek, cementlapok és cementcserép gyár­tásához sablonokat, sajtolókat, hasz­nált, vagy új állapotban Ajánlato­kat: MEZŐSZÖV., Bp. V’ Deák Fe­renc utca 23. kérünk. 5009 GYULAI sérvkötőmester műhelyét áthelyezte Kecskemét, Gáspár And­rás utca 9 alá. 78 ELADÓ prima 100-as Csepel motor- kerékpár. Hetényegyháza Kossuth Lajos utca 16 sz 74 1 PAR szíjistrángos parádés lószer­szám eladó. Kecskemét, Jókai utca 26. Nyilas. 73 ELADÓ Szarkásban 1 hold szőlő és 1200 négyszögöl föld. Kecskemét, Puskin u. 17 72 5 ÉVES gyengefias tehén eladó. — Kecskemét, Kurucz krt. 11. 76 Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDF Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi-tér 1 sz. Telefon: 25-16, 26-19. 11 22. Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi-tér 1 sz. Telefon : 22—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 24—09 F v.: Faragó Imre igazgató letek a f,Sába királynője’4 című ope­rából. — 12.15: Az Egri Népi Zene­kar és a Somogy megyei Népi Együttes műsora. — 13.00: Tánc­zene. — 14.25: Úttörő-híradó. — 14.50: Haydn: Vonósnégyes. —15.10: A szovjet irodalom története. Ma­karenko. — 15.40: Kerekes János operettjeiből. — 16.00: Orosz nyelv­lecke az általános iskola VIII. osz­tályának. — 16.20: Fiatalok sport- híradója.' — 16.40: Kamarazene. — 17.10: Az őshüllők kora. Előadás. — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen* — 18.00: Ipari műsor — 18.30: Magyar nóták. — 19.00: Külpolitikai kérdé­sekre válaszolunk. — 19.15: Jó mun­káért — szép muzsikát. — 20.20: A Magyar Rádió szimfonikus zene­kara játszik. — 21.30: Sporthíradó. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Legújabb táncdalaink.' 22.49: A szerelmes tenger. Petőfi Sándor költeménye. — 23.00: Szó­rakoztató zene. — 0.10: Magyar könnyű dalok népi zenekari kísé­rettel. PETőFI-RÁDIó : 6.50: Lannert: Két keringő. — 14 00: Opera- és ba­lettrészletek. — 14.50: Népek dalai és táncai. -- 15.30: Magyar dalok. — 16.00: Szentirmay-dalok. A Ma­gyar Rádió népi zenekara játszik. — 16 40: Hacsaturján: II szimfónia. — 17.30: Két kéz. Illyés'Gyula köl­teménye. — 17.53: Klasszikus és ro­mantikus hangszerszólók. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy orszá­gában. — 19.00: Kórusok. — 39.25: A szocialista iparosítás jelenlegi fel­adatai. Előadás. — 19.40: Nappalok és éjszakák. Rádiójáték. — 20.45: Bágya-Kótzián: Az első csók. 21.00: 900 millió. — 21.30: Kamara­zene. — 22.10: Népszerű operarész­letek. SZOMBAT KOSSUTH-RÁDIó : 8.30: Szóra­koztató fúvószene. — 8 50: Operett kettősök. — 9.20: Úttörő-híradó. — 9.45: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Hangverseny Vivaldi és Mo­zart műveiből. — 11.00: A Zenemű­vészeti Főiskola hallgatóinak hang­versenye. — 11.30: Orvosi tanácsok. — 11.40: Úttörő-kórusok énekelnek. — 12.15: Közkedvelt melódiák — 13.00: Egyről-másról. — Előadás. — 13.20: Karádi-nőták.' — 13.40: Ma­gyar fúvószenekarok műsorából. — 14.25: Uj Zenei Újság. — 15.20: A reformkor nagy küzdelmei. Előadás. — 15.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.10: Szövetkezeti híradó — 16.40: Händel müveiből —17.10’: Ma- gyár népi muzsika. — 17.40: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 18.00: Tánczene. — 18 30: Az épülő kom­munizmus nagy országában. — 19.00: ,.Utazás Dél-Amerikában“ Hanglemezek. — 20 20: Vidám zenés műsor. — 22.20: Tánc éjfélig. — 0.10: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. PETŐFI-RADIó : 6.50: Sportfilmek zenéjéből, — 14.00: Operettrészletek a Prágai Rádió műsorából. — 14.52: Jónás könyve. Babits Mihály költe­ménye. — 15.20: Wagner: A nürn bergi mesterdalnokok. — 16.20: A szem. Előadás. — 16*40: Tánczene, — 17.05: Tomcsányi visszazökken, Elbeszélés. — 17.30: Liszt zongora müveiből. — 18.00: Egy kosár fenyő, toboz. Elbeszélés. — 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Külpoli tikai kalauz. —’ 19.10: Beethoven műveiből. — 19.45: ünnepi vacsora Részlet Palotai Boris regényéből. - 20.00: Kórushangverseny. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: ,,Felgördül a függöny.” ’ Közvetítés a debreceni Csokonai színházból. — 21.20: Lakó dalmas és mulatónőták. — 22.0U: Szimfonikus zene. VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30-8.00 ig: Reggeli zene. — 8.10: Egy falu — egy nóta. 9.00: Zenebarátok köre. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10 10: Csinn-bumm! A Magyar Rádió gyei - mekcirkusza. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13 Ó0: Jó munkáért — szép muzsikát: — 33.30: Rádió lexikon. — 14.15: A Magyar Rádió szimfónikus zenekarának hangver senye. — 15.30: Egy hét a külpoli tikában. — 15.45: Szív küldi szívnek szívesen — 16.15: Kilátó. A Rádió világirodalmi folyóirata. — 17.15: Könnyű zene. — 17.40: Kincses Ka lendárium. — 18.40: Tánczene, — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.20: Horvái.h Du dás József és zenekara játszik. 20.55: Arcképcsarnok. ,,Fösvények." — 21.30: A vasárnap sportja. Totó- hírek. — 22.10: Operettest. — 23.00: Hangképek Budapest hangverseny­termeiből. — 0.10: Magyar népi mu zsika. PETőFI-RÁDIó: 8.00: Színes ma­gyar muzsika. —- 9.00: Hanglemezek. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Népek dalai és táncai. ~ 11.46: Mesélő muzsika. — 12.30: A világirodalom humora: Svejk bevo- nul. — 13.00: Müvészlemezek. — 14.00: Kacsóh Pongrácz és Szirma! Albert operettjeiből. — 15.00: Be­szélgetés Csók István Kossuth-díja* festőművésszel. — 15.20: Ádám Jenő: Arany János dalai. — 16.00: Magyar és szovjet művészek operában gver senye. — 17.00: A Rádió Gyermek- színház műsora. — 17.40: Könnvü szimfónikus zene. — 19.10: Erdős László szatírája. — 19 25: Népi zene- karok műsora. — 20.20: A ,,Tartós békéért, népi demokráciáért!“ című lap ismertetése. — 20.35: Tánczene. — 21.30: Fúvószenekari hangverseny. — 22.00: Zenekari hangverseny * (A Magyar Rádió a műsorváltozta- Ui jogút fenntartja ). Sportköreink eseményekben gazdag sportműsort bonyolítanak le VASÁRNAPI SPORTMŰSOR KECSKEMÉT: Kinizsi-pályán fél 3 órakor: Kecs keméti Dózsa—Kecskeméti Honvéd előkészületi barátságos labdarúgó- mérkőzés. A két csapat 1953. évi me­gyei bajnokságban találkozott utol jára egymással hivatalos mérkőzé­sen. Akkor, mint emlékezetes, a ta vaszi fordulóban a Dózsa győzött 7:1 arányban, míg ősszel a Honvéd szerzett 3:2 arányú győzelmet és ez­zel bajnok is lett, mert a Dózsának volt egy döntetlen mérkőzése is. A kecskeméti közönség kíváncsian vár­ja a két NB II. csapatának első ösz- szecsapását. Kosárlabda: Téli terembajnok­ságért a Piarista-gimnázium torna­termében. 10 óra: Megyei Tanács- Katona Gimnázium (Virágh, Nyí- rádi). KISKUNHALASON : Asztalitenisz: A Traktor SE Kis­kunhalason a járási kultúrotthonban rendezi meg 1955. évi megyei egyéni férfi és női bajnokságát. Az első ízben megrendezendő versenyt nagy érdeklődés előzi meg. A kiskunhalasi MSZT helyiségé­ben rendezi meg a járási TSB a já­rási egyéni felnőtt férfi és női asz-- taliteniszbajnokságát. A mérkőzésf- sorozat reggel 8 órákor kezdődik. BAJA: A Szovjet Hadsereg fennállásé nak 37-ik évfordulójára Baján egész napos gazdag sportműsort bonyolí tanak le. A műsorban terep-motor kerékpárbajnokság, válogató ifjúsá gi ökölvívómérkőzés, valamint ko­sáriadba-torna szerepel. BÁCSALMÁS: Asztalitenisz: A bácsalmási járási TSB megrendezi a járási ifjúsági és felnőtt térti és női asztaliteniszbaj­nokságot. A versenyt a járási kui- turházban reggel 8 órakor kezdik meg APKOHIRDETESEK CUKORKAÜZEMÜNK vezetésére azonnali belépésre cukrászt kere­sünk. Kecskeméti Hűtőipari Válla­lat 3042 A KUNSZENTMIKLÓSI Háziipari Szövetkezet felvesz megrendelése­ket raffia-strandtáskák, raffia-fali- szőnyeg, gyékény, melegágytakarók szállítására. Érdeklődést a fenti cím­re kérünk. 3041 ELADÓ nyárfadeszka, Kecskemét, őz utca 20. 92 FÉRFI segédmunkást állandó mun­kára felvesz a Kecskeméti Állami Áruház. 3040 HÁZTARTÁSBAN jártas magános nőt felveszek, Kecskemét, Kuruc tér 5, Kovács. 3038 ELADÓ alkalmi áron fürdőszoba­kályha és bidé, Kecskemét, Széche­nyi tér 25. 86 ELADÓ Kecskemét, Kölcsey u. 13. számú ház, elfoglalható lakással. — Értekezni ugyanott. 84 KISKUNFÉLEGYHÁZÁHOZ 9 km-re Petőfiszálláson az állomás, posta, tanácsháza közelében egy hold sző­lőn álló 3 szobás ház, minden szük­séges gazdasági épülettel 62.000 Ft­ért eladó. Sárii Róbert főagronó mus, Petőfiszállás. 8007 Ló eladó, egyesben járó, prima, fia­tal. Kecskemét, Szabad u. 9. 90 UJ hálószobabútor eladó Kecskemét, Hosszú utca 20. 91 ZOMÁNCOZOTT tűzhely eladó Kecs­kemét, Rákóczi út 38 89 BOZSÓNÉ Kovács Kató fényképész műterme Kecskemét, Rákóczi út 5. KOMBINÁLTSZEKRÉNY eladó - Kecskemét. Csóka utca 59. 85 KISKUNHALAS városban a leg­közelebbi országos állat- és kirakó dóvásár 1955 február 13. napján lesz megtartva. Az állatvásárra vészmen­tes helyről, szabályszerű járlatta! ellátott bármelyfajta állat felhajt ható MODERN új gyermekágy eladó — Kecskemét, Bercsényi utca 8. 88 A KECSKEMÉTI Épületlakatosipari Vállalat esztergályos, épületlakatos és kovács szakmunkásokat és 18 éven felüli segédmunkásokat felvesz — Kecskemét, Árpádváros 17. 3020 ÖNÁLLÓ építésvezetőt, technikust és művezetőt keresünk Miskolc, Füzes­abony, Gyöngyös, Nógrádkövesd, Szolnok, Kecskemét, Kalocsa és Sze­ged környékén lévő mezőgazdasági építkezéseinkhez. Jelentkezni lehet: 2/1 Mezőgazdasági Építőipari Válla­lat, Budapest I., Úri utca 64—66. II emelet alatt. 3031 TÖRZSKÖNYVEZETT Kornwall ma lacok nagyteljesítményű anyától el adók. Bővebbet: Tóth-Varga Kiskun halas, Bnnkus utca 3. 8006 SEZLONOK eladók. Kecskemét, Ka da Elek utca 17. Kárpitos. 81 KIADÓ felesbérletbe zöldségeskerí azonnal. Értekezés: Kecskemét, Va- csihegy 29, özv Szepesy Sándorné nál. * 77 Január 31—február 6-ig: ÁLLANDÓ MVSORSZAMOK: KOSSUTH-RADIó: 4.SO: Hírek. Idő jár ás jelentés, — 4.40—8.22-ig: Reggeli zenés műsor. — Közben: 5.30: Falurádió. — 6.SG: Seínháza/c nüsora. — 6.45: A Szabad Nép mai vezércikke. — 7.00: Hírek. Időjár ásjelentés. — 7.S0: Naptár. — S.22: Műsorismertetés. — 9.20; A Gyermekrádió műsora. — 10.00: Hí­rek. Idő jár ás jelentés. — 12.00: Hí­rek. Lapszemle. Idő járás jelentés. — Vf.00: Hírek. Közérdekű közlemé- -iyék. — 1U.10: Időjárás- és vízállás- jelentés. — 17.00: Hírek. Időjárás- jelentés. — 20.00: Esti Híradó. Idő- járásjelentés. — 22.00: Hírek. Idő- járásjelentés. Sport. — 2'f.OO: Hírek, idő járás jelentés. — 0.22: Himnusz. Utána : Vízjelzöszolgálat. PETőFI-RÁDIó: 6.30: A kis isko­lások műsora. — 6J/0: Torna. — 11.30: Műsorzárás. — 23.00: Műsor­HÉTFő KOSSUTH RÁDIÓ: 8.30: Zenekari hangverseny. — 10.10: Illyés Hona énekel. — 10.30: óvodások műsora. — 11 (K): Operarészletek. — 11.30: ozokolov költészete. — 12.10: Ope­rettrészletek. — 12.45: Egyiptomi képek. Útirajz. — 13.00: Népdalcso- <or. — 14.25: Úttörő híradó. — 14.50: Heti zenés kalendárium. "■— 15.40: Oomensoli Mária zongorázik. — 6.00: Ifjúsági fejtörő. — 16 40: Kardos: Szonáta. — 17.10. Vá­aszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Hgy falu — egy nóta. — 18.00: Ri­portereink jegyzetfüzetéből. — 18.20: Magyar zeneszerzők kórusmüvei. — — 18.40: Az Ifjú Figyelő postája. — 19.00: Ismerkedés a zeneirodalom­mal. — 20.20: Tánczene. — 20.50: Az ’inka történelemről. Előadás. — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: Magyar zeneszerzők arcképei. — 23.30: Ifj. Magyari Imre és zenekara játszik. — 0.10: Magyar Rádió népi zenekara játszik. PETőFI-RÁDIó: 6 50: Magyar fúvósindulók. — 14.00 :( Operarészle- iek. — 15.00: Könnyű zene nágy- 'ien'ekarra. — 15.35: Borzveszedelem. Elbeszélő költemény. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: Rácz Béla és zenekara játszik. — 17.00: A Literi Vegyeskar énekei. — 17.20: A Weimari Népi Együttes műsorá­ból — 17.25: A dollár álarc nélkül. — 17.40: Szófiai állami filmharmó- nikus zenekar játszik. — 18.02: Szó- fakoztató muzsika. — 18 32: Kama­razene — 19.00: Az épülő kommu­nizmus nagy országában. — 19.30: A szerelmes csóka históriája. Elbe­szélés. — 19.50: Operalemezek. — 20.20: Sporthíradó. —: 20.40: Romeo és Julia II. szvit, — 21.10: Népi éne­kesek és együttesek. — 22.00: Zene­kari hangverseny. KEDD KOSSUTH-RÁDIÓ : 8.30: A belügy­minisztérium népi zenekara játszid. — 9.00: Indulók, tömegdalok. — 9.15: Úttörő-híradó. — 10.10: Dallal, tánccal a világ körül. — 11.00: Házi- asszonyok negyedórája. — 11.30: In­dulók és táncok. — 11.50: Keszthelyi Zoltán új verseiből. — 12.15: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 13.00: Hangszerszólók. — 13.30: Hí­res operettnyitányok. —14.25: Hang­verseny gyermekeknek, — 15.00: Operarészletek, — 15.37: Rádiójáték Balassi Bálintról. — 17.10: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 17.30: Len­gyel népdalok. — 18.20: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.55: A tanító­nő. Színmű három felvonásban. — 0.10: Tréfás népdalok. PETŐFI RÁDIÓ: 6 50: Uttörődalok. — 14.00: Népi zene, népi tánc. — 15.00 î A Moszkvai Rádió zenekara játszik. — 15.30: Asszonyok. Elbe­szélés. — 16.04: Népi zenekarok mű­sorából. — 17.00: Purcell műveiből. 17.30: Beszélő atlasz. A Mátra. — 17.45: Tánczene. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Négy évszázad költészetének dalaiból. — 19 50: Kamarazene. — 20.40: Mi újság a tudomány és tech­nika világában? — 2J.00: Bemutat­juk új operalemezeinket. — 21.30: Színes magyar népi muzsika. — 22.00: Zenekari hangverseny. SZERDA KOSSUTH-RÁDIó: 8.30: Opera­részletek. — 10.10: Gordonka és nagybőgő. Előadás. — 10.30: óvo­dások műsora. — 11.30. Délelőtti kórushangverseny. — 11.50: Részlet Szabó Pál Kossuth-díjaS író ,,Nyug­talan élet“ című regényéből. — 12.15: Tánczene. — 13.00: Szülőknek — nevelésről. — 13.20: A Román Fol­klór Intézet népi zenekara játszik. — 14.25: Úttörő-híradó. — 15.00: Rádiójáték Balassi Bálintról. — 36.00: Csajkovszkij müveiből. — 16.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.10: Nemzetközi kérdések. — 17.25: Hangverseny Lavotta János verbunkosaiból. — 18.00: A virágzó mezőgazdaság útján. — 18.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.00: Mesterházi Lajos jegyzetei. — 39.15: Jó munkáért — szép muzsikát! — 20.20: Zenés irodalmi tarkaest. — 21.20: Tánczene — 22.10: Tíz perc külpolitika. — 22.20: A Magyar Rá­dió szimfónikus zenekarának hang­versenye. — 23.44: Hanglemezek — 0.10: Népdalok. PETőFI-RÁDIó: 6.50: Csárdások. — 14.00: Müvészlemezek, — 14.40: A Magyar Rádió kisegyüttese ját­szik. — 15.20: Részletek Rékai Nán­dor ..Nagyidai cigányok” című dal­művéből. — 16.20: Északi fény. El­beszélés. — 16.40: A Mezőtúri Vá­rosi Kultúrotthon népi zenekara és a Szécsényi Földmüvesszövetkezet zenekara játszik. — 17.20: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 17.40: Hanglemezek. — 17.45: Kamarazene. — 18.30: Az ipar és a mezőgazdaság összefogása. Előadás. — 18.50: Ope­rettrészletek. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában — 20.00: Külföldi kórusok. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: Francia ope­rákból. — 21.20: A hosszú élet tit­kairól. Előadás. — 21.30: Vidám népdalok. — 22.30: Éji zene. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH-RÁDIó: 8.30: Zenekari hangverseny. — 9.20: Népek meséi. — 9.40: Gyermekzene. — 10.10: Néni hangszerszólók. — 10.50: Indulók és közzenék. — 11.30: A hattyú Urbán Ernő Kossuth-díjas író írása. — 1155: Hanglemezek. — 12.15: Nép­szerű operarészletek. — 13.00: Elő­adás Munkácsy Miiiályról. — 13 20: Mai operettekből. — 14.25: A Rádió Gyermekűjság műsora. — 15.30: Az épülő kommunizmus nagy országá­ban. — 16.00: Fúvószene. — 16.20: Méray Tibor Kossuth díjas író írása. — 16.40: Szív küldi szívnek szívesen — 17.10: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.20: Farsang van. — 19.00: Ifjú Figyelő. — 19.30: Tánczene. — 20 20: Szovjet népek dalaiból. — 20.45: Verdi : Othello. Dalmű négy felvo­násban. — 23.35: ,,Lassan leszáll az éj...“ — 010: Magyar nóták. PETőFI-RÁDIó: 6.50: Magyar népdalfeldolgozások — 14 00: Zene­kari hangverseny. ~ 14.40 : A Ma­gyar Rádió népi zenekara játszik Lakatos Sándor vezetésével. — 15.15: Varga Imre karcolata — 16 00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.30: Fiatalok zenei újságja! — 17.25: Csehszlovák együttesek műsora. — 17.50: Látogatás a Kutatóeszközöket Kivitelező Vállalatnál. — 18.00: Fia­tal művészek hangversenye. — 18.35: Végtelen földek. Jorge Amado re­gényének rádióváltozata — 19 13 : Filmzene. — 19 30: Schumann — Schubertról. — 20.00: Körösi Dudus Zoltán és zenekara játszik, Boros Jolán és Petri Miklós énekel — 20.40: Gianni Rodari vers,ei. — '20.55: Tánczene. — 21.30: Sporthíradó — 21.50: Vidám kórusok. — 22.20: Könnyű szimfónikus zene. PÉNTEK KOSSUTH-RÁDIó: 8.30: Rózsa­völgyi szerzeményeiből — 9 00: Si­rály. Rádiójáték. — 10.10: Bartók- dalok. — 10.30: óvodások műsora. — 10.50: A kisiskolások műsora. — 11.00: Háziasszonyok negyedórája — 11.15: Filmzene, — 11.30: Rész­Nem tartották be a kdziekedési szabályokat — súlyos motor szerencsétlen ség

Next

/
Oldalképek
Tartalom