Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. december (9. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-01 / 284. szám

Kislakósépílkezéseink “ÏSSaEg építési politikánk meglehetősen lassú léptekkel haladt. Kevesen építkezhettek még akkortájt, mert nehéz volt az építési anyag beszerzése. De pártunk és kor­mányunk sietett megszüntetni az e téren felmerülő hiányossá­gokat és ma már ott tartunk, hogy megyénk községeiben, vá­rosaiban egymásután nőnek ki a földből a lakások. Egyre több építési anyag kerül felhaszná­lásra. Ha megnézzük, hogy az utol­só negyedévben milyen építke­zési lehetőségekkel számolha­tunk megyénk területén, akkor azt tapasztaljuk, hogy az ered­mények örvendetesek. Téglából például 2,750.000 darab volt az előirányzat, de mivel kevésnek bizonyult, még 1,000.000 póthitelt kapott a megyei elosztó. Ugyan­csak a negyedik negyedévre 900 tonna cement volt az előirány­zat, s ezt is megemelték még 160 tonnával. segédanyag az építkezések­nél az égetett mész. Az utolsó negyedben ebből is komoly mennyiség, több mint 900 tonna kerül az építkezésekre, de még ezenkívül pótkeret is áll ren­delkezésre. Fenyőfűrész áruból 200 köbmétert kaptak már eb­ben a negyedévben a lakásépí­tők. Igen sokat kell biztosítani palából. Bár erre is kapott a megyei elosztó pótkeretet, úgy­hogy ez sem okoz különösebb gondot. 3500 négyzetméter he­lyett, már eddig 4000 négyzet- métert kaptak, de még 2000 négyzetméter útban van az épít­kezésekhez. Rövid időn belül öt vagon széldeszkát osztanak szét néhány nagyobbméretű építke­zésen, amit szintén pótkeretből biztosítanak. Olyan községek kapják, mint Dunavecse, Kis- kunmajsa, Nagybaracska, Dus- nok meg Kelebia. A belkereskedelmi miniszté­rium a terveken felül 120 köb­méter fenyőrudat ad még ebben az évben. várják azon­ban az épít­kezők az ajtó- és ablakkerete­ket. Ezekből még ebben az utolsó negyedben nem kaptak még egy darabot sem. Sürgős intézkedés szükséges. A beütemezett kereten kívül 1200 négyzetméter padlóanyagot is kapnak. Melléképületek építé­séhez komoly mértékben áll rendelkezésükre az építkezők­nek a hullámpala. Ezek a felsorolt eredmények, számok a jövő évben még in­kább növekednek, hatványozód- nak. Kormányunk a jövő évben még nagyobb lehetőségeket biz­tosít a kislakások építkezéséhez. Az ezévihez viszonyítva 50 szá­zalékos emelkedés várható a kö­vetkező évben. Az 1955-ös év kezdetén, amikor még a lakás­építés úgyszólván holtszezonban van, már erre az időszakra is 30 százalékkal nagyobb beruhá­zást biztosít az állam. kormányunk már ismét előre számol azzal, hogy ne legyen az építési szezon idején nagy torlódás. Még a tél folyamán biztosítja az anyagot ahhoz, hogy az épít­kezési időszak beálltával, az új építkezők kellő mértékben el legyenek látva építőanyaggal. Lehetőséget ad arra, hogy a tél folyamán beszerezhető legyen mindennemű épületanyag. Tanultunk a bírálatból Igen fontos I Türelmetlenül Tehát Gépállomásunkat a Szabad Nép nemrég megbírálta, hogy Pató Pál módjára akarjuk megoldani a téli gépjavítást. A cikknek igaza volt s mi nyom­ban hozzá is láttunk, hogy helyrehozzuk a hibákat. A ja­vítóbrigádokkal röpgyűt.íseken beszéltük meg a legsürgősebb tennivalókat, s többek körött dolgozóink ezeken a röpgy.Ué- seken vállalták, hogy a novem­ber hónapra beütemezett javí­tási tervet a tanácsválasztáso­kig megvalósítják. Dolgozóink teljesítették adott szavukat, sőt Dányi elvtárs négy tagú javítóbrigádja a novem­berre beütemezett egy darab kombájn és egy Zetor kijavítá­sával november 30 helyett no­vember 23-ra, illetve november 26-ra végzett. A hátralévő idő alatt az erőgépjavító brigád munkáját segítették. A téli gépjavítás mellett gép­állomásunk traktorosai egymás­sal versenyezve harcolnak a mélyszántási terv teljesítéséért. Ebben a legjobbak Presir Ist­ván, Öze Gábor, Andrási Rozá­lia, Csányi István és ifj. Nagy István, akik már teljesítették éves tervüket is. Bense Ferenc, párttitkár kiskunfélegyházi gépállomás Időíárásietentés Várható időjárás szerda estig: erősen felhős idő, több helyen kisebb eső. Helyenként köd, mérsékelt, időnként élénkebb délkeleti szél. Az enyheség to­vább tart. Várható legalacsonyabb hő­mérséklet ma éjjel: 0—plusz 3, legmagasabb nappali hőmérsék­let szerdán 6—9, egy-két helyen 9 fok felett. A fűtés alapjául szolgáló vár­ható középhőmérséklet 4—9 fok között. (MTI) Tőíreh FELS ÖSZENTIVÁNON a Cse- repesi-tanyaközpont dolgozói te­lepes rádiót vásároltak közösen a határrészhez tartozó tanyai is­kola számára. A községben be­fejezéshez közeledik a társadal­mi úton segített kultúrház bő­vítése. A kibővített kultúrház- ban a községben működő szak­körök is otthont találnak. * Hí’ÉRZŐI hangverseny lesz cl : um­ber 5-én Kecskeméten este fél 6-kor az ipari tanufó iskola nagytermében. Fellép Bodócs Lajos ének- és hege- düszámokkal. Az est műsorán Ady és Petőfi dalok, valamint a szerző művei szerepelnek. * HERCEGSZÁNTÓN több ut­cában folyik a járdaépítés tár­sadalmi munkaerők közreműkö­désével. NOVEMBER 15-ÉN János­halmán megnyílt a bölcsőde. A bölcsőde megnyitása igen nagy örömet okozott a szülők köré­ben. Eddig ugyanis csak idény- jelleggel működött. November 15-től kezdve állandó jellegűvé vált, tehát egész éven keresztül nyitva tart. (Scultéty Irén.) * VILLANYVILÁGÍTÁST kap a bácsalmási Szabadság- és Kossuth-park. • A BAJAI JÁRÁS általánosis- kolai nevelői közül Kovács Pál dávodi pedagógus most ünne­pelte 40 éves nevelői működé­sének jubileumát. Ligeti Károly- né bátmonostori óvónő 25 éves munkásságát ünnepli az idén. * TATAROZZÁK a felsőszent- iváni tanácsházát, hogy a meg­választott új tanácstagokat új­jászületett és kicsinosított ta­nácsháza fogadja, • A MAGYAR VÖRÖSKERESZT bácskiskunmegyei szervezete Kecs­keméten a Széchenyi-tér 5. szám a. helyiségében megyei nagyáktlva ér­tekezletet rendez december 7-én, kedden délelőtt féltízkor. Az érte­kezlet napirendjén a Központi Ve- zi leség 1953 júliusi és 1954 októberi határozatának anyaga szerepel. • DUNAPATAJON a járás szü­lői-munkaközösségének elnökei értekezletet tartottak, megbe­szélték a télapó-ünnepség, a ka­rácsony megünneplésének és a kézimunka tanfolyam megindítá­sának problémáit. A dunapataji szülői-munkaközösség tagjai osz­tályonként tartanak télapó-ün­nepséget teadélutánnal egybe­kötve. Az ünnepségen minden gyermeket ajándékcsomaggal lepnek meg. Ugyanitt adják át a dunapataji elscosztályos áita- iánosiskolásoknak a vánderzász- lót, melyet azért érdekeltek ki, mert az első negyedévben mu­lasztásmentesen jártak az isko­lába. A szülői-munkaközösség vezetőinek kezdeményezésére a gyermekek egyforma kötényeket is kaptak. (Gál Gáborné.) Leveleink nyomán Szerkesztőségünk­höz több levél ér­kezett az öregek­ről való gondosko­dásról, cikkünk en­nek alapján ké­szült. Kalocsa, Kossuth-u. 10. Itt volt valamikor Dulovics Árpád kor- mányfőtanácsos »sze­rény kis hajléka«. A temérdek szobában mindössze négy ember lakott. A Dulovics-fa- mdlia egy része, vala­mint három alkalma­zott. Ez hét személy és mégsem hét ember, hanem csak négy. A másik három csupán alkalmazott volt, szol­ga, s akkoriban a szol­ganép nemigen jöhe­tett emberszámításba. Közben idők teltek el. A grófi kastélyban ma szociális otthonnak adtak helyet. Az ott­A DULOVICS hont a tanács szociál­politikai csoportja irá­nyítja és ellenőrzi. 60 személy lakik most itt. 60 boldog idős férfi és nő, akik között a leg- fiatalabbja is a hete­dik évtizedet tapos­sa és a legidősebb pe­dig négy év múlva 100 esztendős. Boldog öre­gek, mert öreg napjai­kat nyugodtan, gondta­lanul élik. És jól él­nek. Reggelijük kávé vagy fekete, vajaske­nyérrel. Ebédjük két tál étel, leves és főze­lék. Hetenként négy­szer hús, kétszer főtt tészta, egyszer sült­tészta. Amikor meglá­togattuk őket, novem­ber 25-én, éppen tyúk­húsleves és sült tyúk volt az ebéd. A vacso­ra is választékos, ká­vé, tészta, vaj, vagy szalonna. Ellátásukat a központosított üzemi VILLA U) LAKÓI konyháról kapják. Ösz­szehascnlításképpen említjük meg, hogy ugyanazt fogyasztják, mint a városi tanács dolgozói. Á szociális otthon lakói szórakozhatnak is. Van sakk, dominó, könyvtár, rádió. Min­den második vasárnap a járási kultúrház ad műsort, filmet nézhet­nek és boldog úttörő­ink vidám műsorát, szavalatait hallgathat­ják. Ruhát is kapnak. Szobaberendezésük sodronyos fehér ágyak matraccal. A jövő év folyamán egyforma fe­hér asztalokat, szekré­nyeket és éjjeliszekré­nyeket kapnak. Az elégedettség mo­solya derül itt az ar­cokon. Az otthon ked­velt kis Pista bácsija is erről tanúskodik: kerek arca olyan pi­ros, mint a rózsa; Radványi Andrásné, Paszt Gergelyné, Tóth Lajosné, Szalay Júlia 70 éven felüliek már, de ha Peiler Antalné gondnoknő Tibor fia harmonikázik nekik, még táncra is perdül­nek. Ápolójuk, Tóth Ferencné a gondnok­nővel együtt szívén vi­seli az öregek sorsát. Önfeláldozóan, fárad­ságot nem ismerve dol­goznak éjt-nappallá téve. Mennyi minden másképpen van most, mint a rég letűnt kor­szakban. Mikor fiatal­nak, öregnek egyaránt a földöntúli boldogság­ról beszéltek, s a mi pártunk és kormá­nyunk a földön terem­ti meg a boldog életet. Ezt példázza a szociá­lis otthon lakóinak élete is, Mit láttunk Egész dolgozó népünk hetek óta határtalan lelkesedéssel készült tanácsválasztásra. Nagyon sokat vár mindenki a megválasztott új tanács­tagoktól. Szebb, boldogabb, új éle­tünkre szavaztunk november 28 án, s e nap nagy jelentősége már 1 domborodott azokban a sportrendez, vényekben is, melyeket sportköreink e nap tiszteletére szerte a megyé­ben rendeztek. Nagy tömegeket mozgattak meg a kalocsai, bajai, de a többi városban és községben is a tanácsválasztások tiszteletére indí­tott versenyek. Sportolóink különö­sen tudják, mit köszönhetnek népi államunknak és jól tudják, főként a vidéki sportolók tudják, mit kap­tak eddig a tanácsoktól, de azt is tudják, mit várnak a most megva lasztott tanácsoktól. A magyar sport további töretlen fejlődésére szavaz­tak sportolóink 1954. november 28-án. A tanácsválasztások miatt szomba­ton bonyolították le a bajnoki lab­darúgómérkőzéseket ezen a héten. A két NB Il-es csapat közül ezúttal a Kecskeméti Kinizsi otthon, a Hon­véd pedig Orosházán küzdött a baj­noki pontokért. A megyei bajnok Kecskeméti Dózsa Békéscsabán ját­szotta utolsóelőtti mérkőzését az osztályozóban a Hódmezővásárhelyi Dózsa ellen. Elsősorban mint ,.rangelsőt“, a Kecskeméti Honvédőt üdvözöljük abból az alkalomból, hogy megmen­tette Kecskemét város sportbecsüie- tét és töretlen akarattal és lelkese­déssel biztosította az NB II-ben való bentmaradást. A Honvéd ezért a tel­jesítményéért minden elismerést megérdemel. A csapatban nincs egyetlen olyan játékos sem, aki el­mondhatná magáról, hogy született kecskeméti, de kivétel nélkül minden játékos büszkén vallhatja, hogy a városért és a Honvéd színeiért ön- íeláldozóan tudott harcolni. A K. Honvéd mindössze egy éve szerepel az NB II-ben, tehát az elért hatodik Hely kitűnő teljesítménynek számít. A bajnoki évet balszerencsés körül­mények között vereséggel fejezte be Orosházán, ez azonban már nem be­folyásolta a csapat jó helyezését és biztos bentmaradását. A Kecskeméti Kinizsi viszont győ­zelemmel és igen jó játékkal búcsú­zott el az NB II-től. A pályát kö­rülövező több, mint kétezer Kinizsi szurkoló szomorú szívvel nézte a Ki­nizsi játékosok öltözőbe vonulását és nem egy sóhaj hagyta el a kebleket: „Kár ezért a csapatért, nem lett volna szabad kiesnie!’4 Bizony eb­ben igen sok igazság van. Nem sok ilyen képességű csapat van a Déli csoport mezőnyében, mégis kiesik. szó ara bátora? A Sortex ellen is időnként olyan korszerű támadójátékot mutatott be a Kinizsi, amelyhez hasonlót ebben az évben nem sokszor láthattunk NB il -es csapattól, Meg kell mondanunk azt is, ha a Kinizsi úgy játszott volna végig, mint ahogy az utolsó hetekben, ak­kor ma nem a tizenegyedik helyen, hanem jóval a „vonal“ fölött állna Sokan beszélnek arról, többen tudni vélik, hogy az OTSB megváltoztatja eredeti bajnoki kiírását és továbbra is fenntartja a négycsoportos NB. H-őt. Nem tudjuk, mi az igazság' ebben a kérdésben. Egyet azonban tudunk: ennél népszerűbb — és hoz­zátehetjük — szerencsésebb döntést nem hozhatna az egész magyar sporr. érdekében. Sok nagy sportmulttal rendelkező város laodarúgócsapata szerepelhetne a jövő évben is az NB II-ben és képviselhetné a vidék mi­nőségi sportját. Bizonyosak va- gyunx, hogy a kétcsoportos NB TI, ha kismértékű színvonal emelkedést ered­ményez is azáltal, hogy több gyenge NB 11-es csapat is kirostálódik, mégis amit ,.megnyernek a lévén, azt elvesztik a vámon’4. Sok terü­leten elkedvetlenedést, elkeseredést okoz a csapat kiesése, hiszen tudjuk, milyen nehéz lesz feljutni újra az NB 11-be. Talán még nem késő és valóban megváltoztatja eredeti döntését az OTSB, a legfelsőbb sportfórum és ha nem is négy, de háromcsoportos NB 11-őt hoz létre az 1955-ös bajnoki évre. Ez a döntés nagy megnyugvást je­lentene sportberkekben az egész or­szágban, természetesen Kecskemé­ten is. A Kecskeméti Dózsa sorsdöntő küz­delemben csak az egyik pontot tudta elhozni a Hódmezővásárhelyi Dózsá­tól, legyőzni nem tiidta. így csak az utolsó fordulóban dől el a csoport- elsőség kérdése. Érzésünk szerint — gólarányon. Ha már nem minden me­gyei bajnok jut be ,,egyből’4 az NB lí-be, sokkal igazságosabb lenne, ha úgy, mint évek óta, a négy csoport, első két helyezettje jutna feljebb. A Kecskeméti Dózsa még nem adta fel a reményt, hiszen a labdarúgás­ban minden lehetséges, talán az is, hogy a Kismotor ellen pontot vesz­tenek a vásárhelyiek és ez a K. Dó­zsa NB II-be jutását eredményezi. Őszintén megvallva erre vajmi kevés a valószínűség.^ Mindezekre a kérdésekre — benne az OTSB felé felvetett kérdésekre is — az elkövetkező hét, talán hetek adják meg az érdekeltek szempont­jából rendkívül fontos választ. MEZEI ISTVÁN Kecskeméti birkózók sikere Budapesten A Kinizsi SE Budapesten ren­dezte meg országos birkózóbajnok- ságát Mint már hírt adtunk arról, a Kecskeméti Kinizsi ifjúsági ver­senyzői közül Kállai József és Ke­rekes Sándor országos bajnokságot nyert. Képünkön négy ifjúsági magyar bajnok látható. Balról Maleczki Jó­zsef (Budapest), Kállai József (Kecskemét), Kerekes Sándor (Kecskemét), és Molnár József (Bu­dapest). Az igen tehetséges kecskemér. ifjúsági birkózóbajnokoktól továbbs fejlődést várhatunk. Eredményes versenyzésük nagy Ösztönzői a kecs- keméti birkózósport további sike­reinek. APRÓHIRDETÉSE K PRÍMA íróasztal, nagy szőnyeg, konyhabútor, rézágy eladó. Kecske­mét, Simon István-u. 18. 1383 HÁROM AJTÓS szekrény, dohányzó- asztal és gyermekrekamé eladó. — Kecskemét, Kálmán Katő-tér 5. sz. (Hosszú-u. 18.) 1383 ELADÓ 10 mázsa keményfa-fürész- por. Kecskemét. Jász-utca 14. 1384 ALLATFELVASARLÓKAT, szakmá­ban jártasakat, felvételre keresünk. AUatlorgalmi V., Kecskemét, Cson- grádi-u. 2, sz. 3442 TÉLI alma termesztésben gyakorlat- tál rendelkező szakmunkást alkal­maznánk 12 kát. hold termő gyümöl­csösbe munkavezetőnek. — A gyü­mölcsösben lakás van. Mohácsszigeti Állami Gazdaság, posta: Nagyba­racska 3438 A KECSKEMÉTI Kinizsi Sportkör venne használt Rex-billiárdgolyókat, esetleg újat is. — Értekezni lehet a pályán levő sportirodán. 3113 KOMPRESSZOR kezeléséhez értő gépkezelőket keres állandó munkára a Kecskeméti Hűtőipari Vállalat. 3431 KÉZI szövőrámával rendelkező be­dolgozókat azonnali belépésre felvesz a Kecskeméti Kézműipari Válla lat. ______________________________340? G YAKORLOTT, perfekt gyors, és gépírónőt keresünk azonnali belé pésre. — Hütoház, Kecskemét. 3144 Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz. Telefon: 25—16, 26—19, 11—22, 20—97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz- Telefon: 22—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V. ileeskemét — Telefon: 24—09 F. v.: Faragó Imre igazgató

Next

/
Oldalképek
Tartalom