Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. november (9. évfolyam, 259-283. szám)

1954-11-20 / 275. szám

híradás kunfehértóról A tanácsválasztás hírei I. KÉTEZER EMBER vágya, óhaja, kérése nyomán született meg Kunfehértón a népfront­bizottság programmja. A tervek, elképzelések egyrésze már meg­valósult, testet öltött. Ezekről adunk először hírt. * SZABO MARTON tanácstag- jelölt a sűrűn lakott, 2—3000 lakost számláló erdőszéli részen tart most esténként kisgyűlése- ket. A tanácstagjelöltek azt a feladatot kapták: ne csak a vá­lasztások után várjanak felada­tot, hanem már most intézkedje­nek körzetük népének ügyében- bajában. így került szóba, hogy az erdőszéli lakosok alig szerez­nek tudomást valamely közér­dekű eseményről, rendeletről, hiszen szétszórt tanyavilágban, a községtől 4 km-re élnek. Csak egy táblát kérnek bizonyos köz­ponti helyre, amelyre kifüggesz­tenék a hivatalos híreket. A ta­nács még ehéten teljesíti kéré­süket. Oszlopok vannak, a táb­la most készül. A legépelt hir­detményekért mindenkor Szabó Márton jelentkezik a község­ben és ő függeszti ki azokat, — így vállalta, * A PROGRAMMBAN szerepel a község belsejének és a tó kör­nyékének fásítása. A tanács már tárgyalt az erdőgazdasággal s a napokban várják a megrendelt 4300 suhángot. 1500-at a tó köré ültetnek, a többi az utcákra és üres terekre kerül. Emellett 283 darab fenyőcsemetét is ren­delt a község, a tanács 60-at a tanácsháza parkosítására, 223-at a lakosok. A tanácsház előtti térséget már forgatják is és er­dei földdel hintik a csemeték alá. A tópart és községi utcák fásítását társadalmi munkában végzik a fehértóiak. * NYOLC VÁLASZTÓKERÜ­LET lakosságának óhaja telje­sül az erdőszéli vasúti megálló várótermének felépítésével. Na­ponta 80—100, piaci napokon 200 utas is vonatra száll itt, közöt­tük számos Iskolás gyerek, akik váróterem hiányában a szabad­ban fagyoskodnak. Egy 5x5 mé­teres szoba megfelelne a célra. A közelben van egy romos épü­let, amelynek anyaga részben kifutná. De a kunfehértói vasút­állomáson is löbbezer tégla he­ver felhasználatlanul. Erdőszél lakossága csupán anyagot kér: az építést maguk vállalták tár­sadalmi munkában. (De intézke­dést is várnak a MÁV szegedi nyáron megígérte a várószobát.) Amint az engedély megérkezik, már rakják is az alapot. * EZÖTA MÄR megérkezett a tanács levele a MÁV osztály­mérnökségéhez, amelyben sala­kot kérnek az utcák feltöltésé­hez. Az utakon kívül sala­kot kap a piactérnek kijelölt térség is. A kunfehértóiak ugyanis eddig a halasi, illetve jánoshalmi piacra hordták ter- mclvényeiket, de mindkettő 10 km-es út. Amint elkészül a piac­tér, meg is indul a helyi áru­sítás. II. VANNAK azonban tervek, amelyek megvalósításához nem elég a fehértóiak buzgalma, tár­sadalmi munkája. Ezek a ter­vek mindaddig csak tervek, kí­vánságok maradnak, amíg az érintett felsőbb szervek nem ad­nak segítséget megoldásukhoz. * 1952-BEN VEZETTÉK BE a telefont a Vörös Hajnal tsz szék­házába. Attól kezdve két vil­lanyoszlop az árokban hevert felhasználatlanul. A tanács ki­emeltette és leásatta az egyik új utcasoron, ahol húsz házban beszerelve várja a villanyháló­zat az áramot. 200 méter dróttal és néhány porcelánnal húsz ház villamosítását lehetne megolda­ni, — ha az áramszolgáltató vál­lalat is olyan fontosnak tartaná, mint a lakosság szeretné. Ezen a kornyéken : van a község egyetlen darálója is. Áram hiá­nyában — a meglévő villany- motor ellenére is — kivénhedt benzinmotorral őröl, ami sűrűn elromlik. Nemrégiben a tsz-ek sem tudtak daráltatni és a ko­rábban darázott hízókat kukori­cára fogták. Ugyanez a daráló rendelkezik fűrészgéppel is. Ha megkapná az áramot, — nem ■kellene tovább egy egész köz­ségből Jánoshalmára, illetve Kiskunhalasra hordani a faárut. * 1952-BEN MEGHALT Kunfe­hértón a szülésznő. Azóta nincs. Két év óta szaksegítség nélkül, egy-egy hozzáértőnek mondott szomszédasszony segítségével szülnek a kunfehértói anyák, hacsak idejében be nem költöz­nek a városi szülőotthonba. A járási egészségügyi osztálynak gondoskodnia kellene végre egy kétezer lelkes községben új szü­lésznőről. .. VÖRÖSVÁCZKI JÁNOST jól ismerik az orgoványiak. Tekin­télyes gazda, akinek a gazdál­kodási módszereit elismeréssel emlegetik. Nemcsak emiatt tisz­telik őt az orgoványi dolgozók. Tudják róla, hogy kötelességeit a dolgozó nép állama iránt min­dig becsülettel teljesítette. Már befizette egészévi adóját. Még szeptemberben eleget tett bizto­sítási díjbefizetési kötelezettsé­gének. Akkoriban a beadási könyve szerint, mindössze 3 kg. baromfival volt adósa az állam­nak. Minden egyéb kötelezettsé­gének eleget tett már. Azóta ezt a három kilót is beadta. Nem véletlen tehát, hogy a községnek abban a körzetében, ahol lakik, a dolgozók tanács­tagnak jelölték. A községi ta­nácsnak ő most is tagja. Mint régi, megbecsült tanácstagot, is­mét alkalmasnak tartják rá vá­lasztói, hogy ügyeiket képvisel­je. Vörösváczki Jánosnak most, az új választási rendszer sze­rint még több lehetősége van arra, hogy a közösségért, válasz­tói, községe érdekeiért dolgoz­zék. AKASZTÓN a napokban ülést tartott a Hazafias Népfront-köz­ségi bizottsága. Megbeszélték a választás előtti legfontosabb tené nivalókat. A népfront pro-' grammjának megvalósításáért máris történtek kezdeti lépések} Erről is beszámoltak az érte­kezleten a népfront-bizottság tagjai. A dolgozók javaslatai közül több már a megvalósulás útján van. Régi bánata volt töb­bek között az akasztóiaknak a községi közkút elhanyagolt álla­poté. Aki egy kanna vizet akart meríteni, bizony az elhanyagolt kútból könnyen hidegzuhanyt kaphatott. Az artézi-kút azóta szépen ki­festve, rendbehozott állapotban látja el vízzel a község dolgo­zóit. A tanácstagjelölő gyűlése­ken felhozott panaszok elintézé­sének első eredménye ez. A község egyik részének, az Újtelepnek a dolgozói is kére­lemmel fordultak jelöltjükhöz. Három-négy villanyoszlop kel­lene ahhoz, hogy ide az Újte­lepre is bevezessék a villanyt; Szívesen vállalnának a villany­bevezetéssel kapcsolatban társa­dalmi munkát is. A dolgozók kérését azóta a tanács illetékes helyre továbbította. A Kecskeméti Útfenntartó Vállalat egyik levele is nagy örömet okozott az akasztói ta­nácsházán, a régóta várt járda­építés ügye intéződik el így, rö­videsen. Az Útfenntartó elküldte a tanácsnak a járdaépítkezés költségvetését. Előreláthatólag- hamarosan megkezdődik az építkezés, mert államunk 10.000 forintos beruházást engedélye­zett erre a célra a községnek. Az akasztóiaknak egy régi vá­gya indul meg a teljesülés felé, tehát most a tanácsválasztás előtt. A választásra készülődő dolgozók szívesen vállalták a legutóbbi tanácsülésen, hogy s 10.000 forintos állami támoga­tást ugyanannyi társadalmi munkával tetézik meg, hogy a járda minél hamarább elkészül­jön. Még a 70 éves Szabó.Ist­ván is jelentkezett, egynapi nap­számnak megfelelő munkát vál­lalt. A dolgozók javaslatait Akasz- tón a Hazafias Népfront jelöltjei veszik kezükbe és segítik meg­valósítani. Ezzel igyekeznek vi­szonozni választóik bizalmát. * A KECELI kultúrotthon egyi­ke a leghíresebbeknek a kiskő­rösi járásban. Vezetője egyúttal a Hazafias Népfront helyi elnö­ke, Nagy Sándor tanító. Csak természetes, hogy a kultúrott­hon aktívái most minden eve- jükkel a tanácsválasztás sikere érdekében dolgoznak. Már a je­lölő gyűléseken rendszeresen adtak kultúrműsort. Nem egy alkalommal érdekes diafilmet is vetítettek a gyűlés alatt. « SOLTVADKERTEN most, a tanácsválasztás idején sok szó esik a régóta romokban heverő kultúrotthonról. Régóta bosz- szantotta már a község dolgo­zóit, hogy kultúrotthonuk építé­se sehogysem halad. A község legszebb helyén dísztelen rom jelezte és egy félig megkezdett épületrész a kultúrotthon helyét; Most a tanácsválasztás előtt a dolgozók javaslatai alapján meg­indult a kultúrotthon építkezé­se. Rövidesen befejeződik. Ügy vették tervbe, hogy november 28-án a belső tatarozási munká­latok véget érnek. A Hazafias Népfront vette kezébe ezt az ügyet és íme máris a megvaló­sulásnál tart. Olvasóink figyelmébe! Minden keddi napon délután fel 5-től díjtalan jogügyi tanács­adást tartunk. A fogadóórákat Kolozsi R. Gyula, Sági Béla és Elek Lajos »negyei ügyészek tartják. Uymódon is segítséget kívánunk nyújtani olvasóinknak ügyes-bajos dolgaik intézésében. A tanácsadást a Bácskiskun- megyci Népújság szerkesztősé­gében, Kecskemét, Széchcnyi- tér 1. sz. alatt tartjuk, igazgatóságától, amely már a TANACSTAGJELOLTJEl Id. Házi János soltvadkrrti 5 holdas dolgozó paraszt. Házi János a község­ben mind a termelésben, mind a haza­fias kötelesség teljesítésében az elsők között van. Ebben az évben több mint 8 mázsa átlag»» gabonatermést ért el. Adó- és beadási kötelezettségét 100 szá­zalékban teljesítette. Választói körzete az eddig végzett jó munkájáért jelölte. Kiss Júzsefné, a jánoshalmi Petőfi ter- «nelőszövctkczet szorgalmas tagja. A felszabadulás előtt alkalmi munkával kereste meg kenyerét. Ma a Petőfi ter­melőszövetkezetben példamutatóan dol­gozik. Mint női dolgozó, már eddig több mint 250 munkaegységre tett szert. Még a választásokig meg akarja ismerni körzetét, a lakók kívánságait és segit azok megvalósításához. Jagicza László bálmonostori 8 holdoi gazdálkodó dolgozó paraszt. A Bék< I. típusú termelőszövetkezet tagja. Ed dig a begyűjtési állandó bizottságbal szép sikerrel tevékenykedett. Nem hú zódozott a társadalmi munkától sem Ezen a téren is sikerről számolhat be Nemcsak példamutatóan gazdálkodik hanem élenjár a beadásban is. Ezért jelölték a tanácsba. Miért nem kapta vissza mindezidáig helyiségeit a kiskőrösi népkör? Bonyodalom e%y épület körül, amely — nem is bonyodalom A napokban Kiskőrösön jártam. Feltűnt, hogy milyen nagy az új vasút személyforgalma. Ha az ember egy-két utassal elbeszélget, rájön, hogy a járási tanács is »elősegíti« káderpolitikájával a forgalmat. A járásnak majd minden községé­ből helyezte Kiskőrösre a járási tanács dolgo­zóit. De arról már nem gondoskodott, hogy azok lakáshoz is juthassanak. Ha már olyan nagy a lakásprobléma Kiskőrö­sön, akkor bizonyára az is feltűnik, hogy a nagy­község szívében két behemót épület áll kihasz­nálatlanul. Az egyik a járási .kultúrotthon, a másik a községi tanács nagy épülete mögött ter­peszkedik, ez a népkör volt háza. Azt mondják a kiskőrösiek, hogy ennek az épületnek vissza­juttatása a község dolgozóinak szívügye. Legalább érré vall, hogy csaknem két év óta folyik a -harc« az épületért. Azt .már mindenki tudja Kiskőrösön, hogy a visszaadással a közigazgatás minden lépcsőfokán foglalkoztak. A községi ta­nácstól a minisztériumig. Mindenki megígérte, hogy visszaadják az épü­letet. Rendelkezések mentek ki, hogy a népkör­nek át kell adni a. helyiségeket. Már a Rádió is bemondta, hogy visszakapták. — És mégsem kaptuk vissza -— mondja keserű­szájjal Çzeglédi János, a helyi népfront-bizott­ság elnöke. — Semmi írás nem érkezett — toldja meg Szabó Gyula, az új VB-tílkár. Kiskőrösön a népfront, a tanács, a helyi párt- szervezet várja a visszaadásról szóló írást. De eddig még senkinek nem jutott eszébe, hogy ezt az írást a községi tanácsnak kell elkészítenie. Miért? — teszik fel a kiskőrösiek a kérdést. Egyszerűen azért, mert ha megnézik a telek­könyvet, akkor láthatják, hogy egy 1950-i be­jegyzés folytán (4.287/1949. M. T.) rendelet alap­ján) a népkör volt épületét Kiskőrös község ja­vára bekebelezték. Tehát az épület a községé, a község dolgozóié! Az átadás egyszerűen a tanács hatáskörébe tar­tozik! Ezzel pontot tehetnénk d kétéves közigazga­tási szélmalomharc végére. De a népkör egykori tagjai a berendezést is keresik. Itt is segíthetünk. A könyvtár egy része a gépállomáson van. Könnyen me g állapítható, melyek a népkör tu­lajdonát képező könyvek. A gépállomás a DÉFOSZ-tól »örökölte« a népkör, később gazda­kör berendezését.. Mikor visszaadták a helyiséget, akkor a saját holmijukkal elszállították. A gép­állomáson az igazgató megígérte, hogy rövidesen a tanáccsal együttesen rendezik ezt a kérdést. A tanács régi vezetősége egy kis utánjárással már régen nyugvópontra hozhatta volna ezt az égető kérdést. Csak egy emelettel feljebb, a telekkönyvi hatáságnál kellett volna megnézni, ki is végeredményben a tulajdonosa az épület­nek! Node, ami késik, az nem múlik! (F. J.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom